Délmagyarország, 1975. október (65. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-19 / 246. szám

A magyar képzőművészet új palotája Királyok egykori fényes rezidenciája, fenn a begyvonulat gerincén, a Lánchíddal szemben, immár népünk történeti emlékeinek és művészetének méltó otthona. A Budavári Palotában egy hete megnyitotta kapuit a Magyar Nemzeti Galéria. Nemzetünk képzőművészet-történetének legszebb, legértékesebb darabjainak gyűjteménye gyönyörű környezetben került közönség elé Igaz, ma még a teljes gyűjte* ménynek mindössze egyharmada ' látható a kiállítótermekben, do jövő év tavaszán a Munkácsy- és Faál László-anyag kivételével szinte a teljes gyűjtemény közszemlére kerüL Ez utóbbiak a jövő év végén, a klímaberendezések elkészültével kerülnek 3 tárlatlátogatók elé. Lassan húsz esztendeje, hogy államunk megteremtette a Magyar Nemzeti Galériát, ideiglenesen, állandó és időszaki kiállításainak, a Parlamenttel szembenálló volt Kúria épületében adott helyet. Tíz esztendeje kezdődött az a hatalmas újjáépítési-restaurálási munka, melynek eredményeként egy hete már végleges helyén megnyithatta bronzkapuit a Budavári Palotában a képzőművészeti kincseinket bemutató kiállítás. Mi az, ami először megragadja a látogatót? Mindenekelőtt az a tartózkodóan nemes egyszerűség, a visszafogott elegancia, melyet az építészek, belsőtervezők kezenyomán termek, csarnokok, folyosók sugallnak. Vörös- és fehérmárvány borítású falak és oszlopok között helyezték el a magyar képzőművészet legszebb darabjait. Megnyerő a szellős, áttekinthető rendezés, a képek tágas elhelyezése lehetővé teszi a zavartalan szemlélődést. Külön kell szólni a kiválóan megoldott világításról. Ha valaki a Budavári Palota bármely ablakán kitekint, csodálatos panorámában gyönyörködhet... Legrégebbi képzőművészeti emlékeink, egykori épületek kőtöredékei fogadják a látogatót, akik utána a Képek és szobrok három évtized magyar művészetéből című kiállítást barangolhatják végig. E tárlat a kortárs művészet alkotásait mutatja be, ám csupán ízelítőt ad a felszabadulás óta eltelt három évtized eredményeiből, törekvéseiből, Lehetőségeit és korlátait már a címadás is jelzi. A szocialista művészet kibontakozásának fő vonásait felvillantó tárlaton örömmel láttuk a szűkebb pátria, Csongrád megye és Szeged alkotóinak néhány alkotását Jóleső érzés volt a tárlatról a szegedi Zoltánfi István Nemzedékek című triptichonjával búcsúzni. Középkori és barokk anyagból nyílt a másik időszaki kiállítás. Az első a XIV. század közepétől az 1540-es évekig a táblaképek és faszobrok anyagából nyújt válogatást Ennek a kiállításnak egyik legszebb darabja a hosszú idő után újra látható csfkmenasági főoltár, M. S. mester Mária és Erzsébet találkozása című festménye, és a keszthelyi Pieta-szoboc. A barokk stílusú alkotások közül egyelőre a XVIII. századi müvek, a hazai barokk felvirágzásának világi és egyházi alkotásai sorakoznak fel portrékban, tájképekben és csendéletekben. Külön tárlat mutatja be időrendi sorrendben a XIX—XX. századi kisplasztikát, mely a grafikai gyűjtemény legszebb lapjainak tárlatával és a magyar éremművészet alkotásaival együtt került közönség elé. A Nemzeti Galéria egyik nagyszerű időszaki kiállítása a mintegy 60 évet, az első időszakot felölelő Szolnoki művészet című kiállítás, melynek anyagát három osztrák és két magyar gyűjtemény anyagából válogatták. Az 1850 és 1910 közötti időszakot felölelő tárlat jól reprezentálja, hogyan fedezték fel a szolnoki táj- és népélet különös atmoszférájú világát a múlt század közepén az osztrák festők, élükön A. v. Pettenkofennel. A magyar művészek közill többek között Bihari Sándor, Deák Ébner Lajos, Fényes Adolf, Mednyánszky László és Kernstok Károly műveivel találkozhatunk. A Magyar Nemzeti Galéria most közönség elé tárt anyaga, így, töredékesen is több napos barangolást venne igénybe. Tanulást, szórakozást, nemzeti önismeret-vizsgálatot jelent a szemlélődés. Milyen jó dolog lenne, ha esetleg több kötetes kézikönyv jelenne meg, sok illusztrációval és információval állandó katalógusként, melyet a kiállításokat járva forgatni lehetne, s melybe az időszaki tárlatcár katalógusát is be lehetne fűzni. Olyan igény ez, mely talán még nem elkésett kívánság. A Magyar Nemzeti Galéria új otthona minden bizonnyal Európa egyik legszebb képzőművészeti gyűjteménye. Büszkék lehetünk rá! T. b Képeinken: részlet a Három évtized magyar képzőművészete című időszaki kiállításról (balra fent), folyosórészlet, a régi uragyar művészetet bemutató tárlatról (jobbra fent); Segesdl György Ikarusza (középen); huszadik századi szobrok a márványcsarnokban (lent). Acs S. Sándor felvitelei 27 Vasárnap, 1975. október 19. Páratlanok szítették, István király vagy II. Rákóczi Ferenc kezdte hordani? Nem mellékes kérdések, és a dokumentumok a megválaszoláshoz fogódzót is adnak. De ennél sokkal izgalmasabb, miért Szeged volt a „papucsnagyhatalom". Könnyű kiválasztani a helyi szépségeket. Nem olyan erő6, mint a bajai, nem bírja úgy a taposást, mint a kalocsai, és őszintén szólva a mezőkövesdinek vibrálóbb a színe. Mégis, Szegedre utaztak a perzsa sah követei, s a szegediek nyerték az aranydíjakat a világkiállításokon. A nagydíjasoknál egy nevet megjegyeztem. Szomorú magyar történet fűződik az aranyéremhez. Szél István Párizsban nagydíjat nyert, de itthon nyomorban halt meg. Mem mindegyik papucsos élt jól, talán azért is, mert sokan voltak. Ha nagyon rosszul ment a soruk, sztrájkoltak, vagy más vidékekre vándoroltak. Korabeli kép a század elejérőL Mint a rózsák, úgy elborítják a papucsossátrak a városháza előtti teret. De ez még mindig nem a hírnév titka. Egy másik dokumentum többet sejtet Mert arról tudósít, hogy a legjobb szegedi szakemberek felkerekednek országot járni, összegyűjtik a sajátos fogásokat, kitapasztalják mindenütt a legjobb munkamódot, megvásárolják a leghasználhatóbb anyagokat. Aztán egyik napról a másikra az összes jó tulajdonságok egy cipellőben megjelennek. A forma új, a munkamódszer új, és új piacok fogadják a hegyes orrú, felfelé perdülő, mély kivágású és magas sarkú szegedi papucsokat Hallok más neveket is, mint a Kriska, Tuksa, Karácsony, ök alapozták meg a szegedi hírnevet De másra is figyelek, mert a többi papucs is lenyűgöző. Elhiszem Comeniusnak, hogy a pantoffel viselet Magyarországon gyorsan elterjedt Elhiszem azt is, hogy gyakran becsöngetnek ebbe a szegedi lakásba. Hattyúdal A kíváncsiak szépet láthatnak, és akik tudós hozzáértéssel nézegetik a lábbeliket, azok is meglepődnek. Milyen sok típus, mennyiféle szín, hímzés. Legutóbb a nemzetközi folklórkongresszus résztvevőinek egy csoportja gyönyörködött a formák-, ban, a színjátszásban. Elcsodálkoztak azon, hogy Magyarországon milyen sokféle csodálatos papucsot készítettek. És még egy érdekessége van a gyűjteménynek. A papucsok nem a poros padlások zeg-zugaiból vagy a múzeumok pincéiből kerültek ebbe a szegedi lakásba. A ritkaságokat idős mesterek küldték Szegedre. Amikor a 60—80 éves papucsosok megtudták, meghallották, hogy valaki nem sajnálja az időt, pénzt és fáradságot, egy ősi szakma remekeit gyűjti, nem kellett nekik kétszer szólni, vagy hosszú levelet írni. Elővették a kaptát és remegő kézzel, már nem is éles látással elkészítették az utolsó papucsukat. Hattyúdalok ezek a páratlanok. HALASZ MIKLÓS Királyok hordták, alattvalók csókolták, férjek szenvednek tőle, és több száz éves történetük van. A legszebbnek a szegedit tartják. Könnyű mint a lehelet, kecses mint a csipketerítő, olyan szép, mint a gyögyszem. Igazi és valódi, mert varrott, és kifordítással készült. Nem ragasztják, mint a maiakat, amelyek a futószalagról kerülnek az üzletekbe. Az „igaziakból" látható papucsgyűjtemény páratlan. Dr. Talpay Emil papucsrepertoárjából könnyű kiválasztani a szegedieket. Pedig a bajai keleti, aranyozott motívumai, vagy a mezőkövesdi papucsok bőrre hímzett tarka mintái, a kalocsai cifra díszítések delejezik a tekintetet. Mind szemrevaló, de mégis a szegedi a legszebb. Nem is tudom összeszámolni, annyiféle pantoffel látható a szobában. Valamikor így nevezték a német vargák a papucsot, és az 1846-ban született népdalban emlegetik először a magyar megfelelőjét. Pantoffel — papucs. De ne vágjunk a történetek elébe, mert amíg mindezt Talpay kiderítette, sok év telt eL Könyvek és szerszámok Páratlan a gyűjtemény. A vásári árusok cégtáblájára kiakaszthatnák: egyetlen az országban. No, de Talpay nem a vásárra, hanem a szegedi múzeumba viszi hamarosan kiállítani a gyönyörű példányokat. Páratlan a papucscsokor, mert a 40—50-féléből csak az egyik lábra jut a díszes darabokból. — Érdekelt a névtelen iparművészek sorsa, élete. Külön készítették a fölsőrészt, mas volt a mintázó, mint a hímző, és a sarkok megmunkálásához is külön szaktudás kellett. Nyugdíjas éveimben kezdtem el a gyűjtést, és két-három év alatt sikerült összeszedni a magyarországi papucskészítés történetének tárgyi emlékeit, vagy ha úgy tetszik, bizonyítékait. A gyűjtést befejeztem, és amit lát, ez az egész — mondja szegedi lakásában. A szobában körbemutat, könyveket hoz, több kötetet, régi szerszámokat, fényképeket, géppel írt papírokat — a kiadóhoz küldött ívek másolatai — tesz az asztalra. Mutat vagy száz hímzési mintát, kartonra felerősített fasarkokat és egy nagy kosárban egymás mellett a régi szerszámokat. A fordítós papucs kellékei ezek, az utolsó olyan papucsé, amit itt készítettek és még egy-két ember készít Szegeden. Musta, bicske, kármentő, sodró, hóval — az elnevezések a mai fülekben idegenül csengenek. Páratlan a gyűjtemény, s az a szenvedély is, amivel ezt sikerült összeszedni, ami már nem hobbi. Í Szegedi aranyérmek A X. századi metszetek, XVI. századi festmények reprodukciói, XVIII—XIX. században használt árjegyzékek, a sok régi írás, papucshalmaz körében gyorsan belefeledkezünk a történelembe. Török vagy francia eredetű, a vargák, vagy a „tsizmadiák" ké-