Délmagyarország, 1975. szeptember (65. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-11 / 213. szám

Csütörtök, 1975. szeptember 11« 5 Képzőművészeti világhét A kortársi képzőművészet és a társadalom eleven kapcsolatának gazdagítása céljából szeptember 20—28-ig — hazánkban először — megrendezik a képzőművészeti világhetet. A rangos esemény nyitánya a harmadik nemzetközi kisplasztikái biennále megnyitója lesz a Műcsarnokban, s ezt a fővárosban és szerte az országban rangos hazai és külföldi egyéni és csoportos kiállítások sora követi majd. Az esemény programjáról szerdán a Vörösmarty téri kultúrpalotában Mészáros Mihály szobrászművész, a Magyar Képzőművészek Szövetségének titkára tájékoztatta az újságírókat. Nagy elismeréssel szólt arról a segítségről, amelyben a különböző szervezetek, múzeumok, könyvkiadók részesitik a szövetséget a vir lághét sikeres megrendezése érdekében. Hangsúlyozta, hogy ezt az akciót nem tekintik kampánynak, sokkal inkább olyan tevékenység nyitányának, amely az egész országot átfogó és mozgósító művészeti ismeretterjesztés, közművelődési tevékenység kiinduló pontjául szolgálhat. A képzőművészet és a közönség kapcsolatának elmélyítése érdekében grafikai, festészeti, iparművészeti tárlatok éppúgy szerepelnek a programban, mint képzőművészettel kapcsolatos előadások és filmvetítések. A színház új művészei Tombor Ágnes — Műszaki foglalkozású családból származom, szüleim reménykedtek, én sem töröm meg a hagyományt El is végeztem a vegyipari technikumot, de gyerekkori álmomról, az énekesi hivatásról egy percre se mondtam le — meséli Tombor Ágnes, a színház Budapestről, az Állami Operaházból szerződtetett ösztöndíjas magánénekese. Kacskaringós út vezetett a színpadhoz. Atlantiszékkai beategyüttesben énekelt, fiatalokat szórakoztatott, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola diplomájával a zsebében az Országos Filharmónia és az ORI szólistája lett. Itthon és külföldön koncert koncertet követett, az ária- és dalestek esztrádműsorokkal váltakoztak. A zenei műfajok számos területére kalandozott: énekelt oratóriumot és spirituálét, tévé- és rádiófelvételein magyarnóta-énekesként is bemutatkozott 1969-től négy éven át az Állami Operaház tagja. A Porgy és Bess szabadtéri bemutatóján énekelt Szegeden is. — Szólistaként egyik szerepálmommal, a Manón Lescaut-val mutatkozom be a szegedi közönségnek. Az opera főbb áriáit már több koncerten énekeltem, mindannyiszor olaszul, a magyar szöveget most tanulom. Következő feladatomra izgatottan készülök: hangom drámai szoprán, kicsit súlyosabb, mint amit a. Bohémélet Musette-je megkíván. Rögtön két jelentős és szép szerep, remélem, sok hasonló követi. Szeretnék minél többet énekelni, minél többet megmutatni magamból. Szabó Ferenc Tévedésből a kórus tagjai közé került fényképe és neve a színház műsorfüzetében. Tombor Ágnes mellett lett volna a helye, hiszen az idei évadban őt is az operatársulat új tagjaként, ösztöndíjas magánénekesként üdvözölhetjük. Az Állatni Operaházból szerződött Szegedre, s minden vágya, hogy elnyerje a közönség tetszését. A zene megszállottja, éleMegyei akcióbizottság alakult az új KRESZ oktatására Megyei akcióbizottság alakult az 1976. január 1-én hatályba lépő új közlekedésrendészeti szabályok oktatására a megyei rendőr-főkapitányságon, azon a tanácskozáson, melyet Csáki László rendőr őrnagy, a megyei KBT titkára és dr. Koy Tibor megyei közlekedési ügyész vezetett. A munkába bevonták a Csongrád megyei Autóközlekedési Tanintézet, az Autóklub, a TIT, az MHSZ és a túramotoros klub szakembereit. A tanácskozáson egységes álláspont alakult ki, mely szerint Csongrád megye területén az új KRESZ oktatását a közlekedésbiztonsági tanácsok végzik mindenütt, a TIT és az Autóklub közreműködésével. Az MHSZ és az ATI oktatógárdáját a Csongrád megyei Közlekedésbiztonsági Tanács rendelkezésére bocsátja, hogy a KBT így koordinálni tudja az oktatással kapcsolatos összes tennivalót Az oktatást a területileg Illetékes közlekedésbiztonsági tanácsok szervezik meg, azok biztosítanak előadókat is a tanfolyamrendszerű oktatások megtartásához. A KBT nagy érdeklődésre számít, megyei viszonylatban mintegy százezer emberre. A hivatásos gépjárművezetőknek sok helyen munkahelyükön szerveznek tanfolyamokat, de hivatásos és magán gépkocsivezetők, illetve bárki, aki csak akar, önállóan is jelentkezhet tanfolyamra a városi KBT-titkároknál, a városi-járási rendőrkapitányságokon. A tanfolyam maga 10 órából, s a vizsgából áll, díja 60 forint. A KBT eredményes vizsga esetén igazolvánnyal látja el a jelentkezetteket. A nagy érdeklődés miatt először az üzemi, vállalati igényeket teljesíti a KBT. A munkahelyeken a gépjárműelőadó feladata a jelentkezők összeírása. A vállalatoknál lebonyolított tanfolyafvamok után kerül sor a magán jelentkezők csoportos oktatására, illetve azt követő vizsgáztatására. Az új KRESZ oktatása október első napjaiban kezdődik megyeszerte, s addig tart, amíg igény lesz újabb és újabb csoportok képzésére. A szervezők arra is felhívják a figyelmet, hogy a tanfolyamokra a gépjárművezetői engedéllyel nem rendelkezők is jelentkezhetnek, már csak azért is, mert az új KRESZ több előírása vonatkozik a kerékpárosokra, fogathajtókra, illetve gyalogosokra is. tét nélküle elképzelni sem tudná. A jól jövedelmező autószerelő szakmát cserélte fel az énekesi hivatással. Munka mellett tanult a Bartók Béla Zenekonzervatóriumban. Áldozatvállalását látva két évig ingyen oktatta egy magántanár. A felkészülést kényszerű „kiruccanás", kétévi katonáskodás, szakította félbe. Kevés az olyan nótás kedvű honvéd, amilyen Szabó Ferenc volt. Leszerelése után próbaéneklésre jelentkezett az Operettszínháznál — sikerrel. Az énekkarban kezdte, beugrásokkal, önálló szerepek, kel folytatta, a társulattal gyakran járt külföldön. Az NSZK-beli Hildesheimben ott is. fogták, majd szerződése lejártával az Állami Operaházhoz került. Sok-sok áriaesttel a háta mögött érkezett Szegedre. — Hőstenorhoz Illő hősiességgel már bemutatkozásnak is nagyot vállaltam: Verdi Otellóját. Puccini mellett Verdi a kedvencem: a zenében olasz-párti vagyok. Énekesideálom Mario Lanza, akinél mindig öszszefonódott a hang és az érzelem. L. Zs. 3

Szavrány kerületi • székhely, 260 kilométernyire fekszik Odesszától. A megye legészakibb községe. A kijevi út mentén a szemhatárig egyetlen népesebb helység sem látható, viszont igen változatos, lankás, néhol erdős tájban gyönyörködhetünk. A gondosan megművelt, hatalmas termőföldek mindjárt fölvetették a kérdést: hol vannak a vetőarató-betakarító kolhozisták, s vajon mikor végezték el ezt a rengeteg munkát? — Ezt nevezik az orosz csodának — kaptam a választ, mintha Igor Belenykov főszerkesztő kitalálta volna, hogy mi foglalkoztat. — Jó föld — jegyeztem meg. — Az. Ennek a cserncejomnak egy baja volt csupán. Mindenféle hódító úgy találta, hogy jó föld, és neki éppen itt kell megtelepednie. — Legutóbb a német fasiszták ... — Ügy van. Bele is tört a bicskájuk. Űticélunk, a Déli-Bug partján fekvő Szavrány határa talán még vonzóbb. A kies partoldalakon beláthatatlan kukorica- és napraforgótáblák, a földeket erdősávok védik a szikkasztó északi szelektől. Albert Mazurov, a kerületi pártbizottság első titkára készséggel áll rendelkezésünkre, örömmel járja be velünk a környéket. A nagyszerű panorámára időnként fölhívja figyelmünket. — Tetszik? — Valóban; Azt hinné az ember; hogy errefelé kifogástalan volt az időjárás, oly szépen díszlenek a kései vetések. Meglepetés, hogy alig 400 milliméter eső hullott csupán, valamivel több ugyan, mint Odessza környékén, de mégis kevesebb az átlagos menynyiségnél. A 30—35 mázsás hektáronkénti gabonatermés inkább a lakosság szorgalmának, no meg a jól alkalmazott agrotechnikának köszönhető. Ilyenek is vagyunk Mocsár Gábor: Sziklából víz Az olvasó már a2 első néhány oldal után elmosolyodik. Kisvártatva hangosan felnevet, majd megint mosolyog. Egyszerre csak — váratlanul — kesernyés ízeket érez, megkomolyodik. És ez a kissé kellemetlen, kesernyés komolyság végig ott lappang valahol, még leghangosabb vidámsága mélyén is, míg a kötet utolsó lapjához ér. Hogy Mocsár Gábor új kötetének írásai ilyen ellentétes érzésállapatokba képesek sodorni olvasójukat, annak több oka lehet. Alapvetően: mert rólunk szól a mese. Rólunk és dolgainkról, mai emberekről és mai jelenségekről. Minthogy értőn, tökéletes ember- és jelenségismerettel, de megértőn, és határozott, humorral palástolt elnézéssel is — oldott nyíltsággal nevethetjük ki saját magunkat. Csakhogy van itt még valami: a mosolyt az arcra fagyasztó kérdéssor. Minden tagja úgy kezdődik: miért? Bár közülük egyetlen egy sem virít — fehéren, feketén — a lapokon, jelenlétük tagadhatatlan. Oly annyira, hogy meggyőződhetünk: feltérképező szándékánál-igényénél nagyobb az író kérdező szenvedélye. A megmutatott, éles fénybe fogott, önmagunkban is sokat mondó jelenségeken kívül a mozgató lényeg, az okok hada is érdekli, helyesebben: ez jobban érdekli. Alighanem ezért engedélyezi magának a könnyed fricskázás, ujjal megfenyítés, majdnem gyengéd leleplezés módszerét, nekünk a jóleső nevetés perceit. És ezért kísérli meg — szigorúan betartva ugyan a feltérképezés „játékszabályait" — a miértek állandó jelenlétét megteremteni, egyúttal az olvasót nevetésapasztó gondolkodásra késztetni. Nevezetesen a címadó kisregényben. A Sziklából víz a fővárosi filmes stáb vidéki kalandozásainak története, több tételben elbeszélve. Nagyjából ugyanarra gondolunk, ha azt halljuk: „tájba megy" a színház, hétvégi haknit szerveztek az énekesnek, „felmér" a faluban egy diákcsoport. Sem a helyzet, sem a mondandó lényege nem ismeretlen tehát, hiszen a kisregényben is egy mátólélettől végletesen elkülönült, valamiféle átlátszatlan szakmai burokban vegetáló, vergődő embercsoportról van szó. És a fricska alkalomadtán ugyanúgy kijár a stáb „alanyainak", a mozisokat övező, még mindig szájlátós ámulatukért. De valamenynyiüknek egyenként méltányolható indoka van, a magatartásoknak érthető, konkrét magyarázata, a kérdés i,csak"az:mi (ki) mlnden(kl) kapott szerepet és miért, amíg idáig értünk, hogy efféle színjátéki jeleneteket mulatva és csendes elnézéssel szemléljünk? Hogyan történhet, hogy az abszurd ötletet — a fiatal jegyespár férfitagja több mint másfél száz éves matrónát is feleségül vesz a lakáshoz jutás remépyében — nem is találjuk annyira abszurdnak? A lakásszédelgőket annyira szédelgőknek? Csak a lakásszerzést kilátástalannak? (Szerencsés flótás.) Meglehet, az Arany János-i mondat lenne az író válasza, mégis megkockáztatjuk: Mocsár Gábor könyvének olvasóját kevésbé irritálja a kép, ilyenek vagyunk, ilyenek is vagyunk. Sokkal inkább a kép mögött feszülő kérdés: hogyan, miért, mikor lettünk, és meddig leszünk ilyenek? Mindezek még akkor is ott motoszkálnak bennünk, miközben a fordulatos, könnyedén áramló, csillogó humorral és frappáns szóleleményekkel fűszerezett előadásmód megváltozik, és pillanatokra kizökkent bennünket valami zavarba ejtően szájba rágós stílus és túladagolt magyarázkodás. Szerencsére: valóban csak pillanatokra. S. E. Pável Majszosz A megnyerő külsejű, kissé peckes tartású; 38 éves kerületi párttitkáron divatos öltöny feszül. Látszik rajta, jó érzéssel tölti el a kerület lakosságának helytállása, s tudja, abban, hogy az ötéves tervet már novemberben sikerül a kolhozoknak teljesíteniük, az ő családjának is része van. A felesége agrármérnök ugyancsak Szavrányban. — Most mi foglalkoztatja önt legjobban? — Kérem, ne vegye nagyképűségnek, de fő gondunk, hogyan tudnánk gépkocsiból és tartós cikkekből kielégíteni az igényeket. Sok autó szaladgál már, de jóval több kellene, mert sürgetik, van rá pénz. Korábban itt-ott anyagi problémák is adódtak, mióta azonban rendezték a nyugdíjakat, ezek lényegében megszűntek. Lombok alatt, ligetek közt él a 7 ezer lakosú község. Dús zöldbe, vetemények és virágok koszorújába húzódnak a bátogtetős házacskák, egymástól tisztes távolságra. A fehérre meszelt, alacsony kerítések azonban egymásba fogódznak, s nyilván nem portavédő, inkább díszítő szerepet töltenek be. Rajtuk az aprócska bejárati ajtó éppúgy elmaradhatatlan, mint a tévéantenna a tetőkön. Vajon összefügg-e a televízióval az öltözködés? Mert itt sokkal több fehér kendős öregasszony őgyeleg ugyan az utcán, mint a városban, de a lányok és a menyecskék ruházata ugyanolyan: mini, midi és maxi. Es a fiúk pantallójának is bő az alja, sőt egy-két kopott farmert is fölfedeztünk. Pedig ez utóbbi ruhadarab — azt mondják — csak borsos áron kapható, a topis divatot itt jobban meg kell fizetni. Persze biztosan kerül rá pénz, az életszínvonal itt is emelkedik. A kolhoztagok évi keresete meghaladja az 1300 rubelt, plusz, amit a fél hektárnyi háztáji föld jövedelmez. A családokból rendszerint egy személy az iparba jár dolgozni, ahol 150 —180 rubelt is meg lehet keresni havonta. A község bejáratánál, fönt a domboldalban figyelemre méltó mementó áll, a „Viharmadár" partizáncsapat emlékműve. Magas szoboralakok szorítják a fegyvert, alább a lejtőn kőtáblákon megörökítve hűstetteik, továbbá az eskü szövege: „Esküszöm, hogy életem feláldozásával te..." És az 1200 tagú csoportnak a fele valóban meghalt ezért a szép földért, a hazáért. — Él-e itt valaki, a volt partizánok közül? Szűke, lágy vonású, ötvenes férfi lép közelebb, Pável Majszosz, Szavrány kerület tanácselnöke. — Igen, például én — Elnök elvtárs tagja volt a partizáncsoportnak? — Hát nem lehet kinézni belűlem? — Meséljen valamit, kérem. — Nem tudhatom, mi érdekli önöket. — Érdekel minden. Mondja el például, hol harcoltak. Valahol errefelé? — Igen, errefelé. — Meg tudná mutatni azt a helyet? — Most már igen. — Hogyhogy? — Mert a felszabadulás 30. évfordulóján, idén március 27-én csak nehezen akadtunk rá. Most emléktábla áll ott is. Megértettük, nehéz beszélnie azokról az időkről. Ö életben maradt, 18—19 éves fejjel, sok bajtársát azonban megölték a német gépfegyverek. Kérésünkre némán bólintott és elvezetett a Szavrány környéki erdők mélyére. Üttalan utakon, bozótokon át, süppedő avart taposva jutottunk el az egykori főhadiszállásig. Egy percig némán álltunk a beomlott parancsnoki verem, az összedőlt „konyha", a már alig látható földkunyhók között. Három évig álltak Itt ellent a partizánok, akik erősen megfogyatkozva bár, de 1944. márciusában még is tekintélyes mennyiségű, ellenségtől zsákmányolt hadianyagot adtak át a Vörös Hadseregnek. Pontos leltár szerint: 500 puskát és gép puskát, 4 ágyút, 50 golyószórót, 4 gépkocsit és 300 lovat. Jól emlékszik a tanácselnök: a parancsnok, Iván Kuharenko volt, az ide vezényelt hattagú ejtőernyős brigád tagja, kapitány. A helybeli illegális pártszervezet révén nemsokára hatvanketten csatlakoztak hozzájuk, főleg 20—25 éves fia talok. Vaszilij Nyesztyeren. ko, a komisszár is a 25. esztendőt töltötte, de már tápasztalt kommunista, jól értett önkéntes harcostársai nyelvén. A pártszerveáet végül is 58, a Komszomol pedig 120 tagot számlált Először kisebb megbízatásokat kaptak a partizánnak jelentkezők, s csak később, a felesküvés után jutottak a főhadiszállásra. Bejártak a községbe, rendszeres kapcso. latot tartottak a „Nagyfölddel", ahonnan utasításokat kaptak, s néha — ejtőernyővel — fegyvereket Mindig tudták, merre mozog, mire készülődik az ellenség, hol árthatnak neki legtöbbet, mert a lakosság nemcsak élelemmel, hanem értékes információkkal is támogatta őket Halle német városban őrmesterként fejezte be Pável Majszosz a honvédő háborút. Most közmegelégedésre irányítja Szavrány-terillet állami ügyeit és nem érzi hősiesnek, különösnek, amit annak idején cselekedett. Természetesnek veszi ma ls, mint akkor tizenhat évesen, amikor édesanyja aggódó beleegyezésével belépett a Viharmadár partizáncsapatba. Egyik testvére szintén szavrányi lakos, a másik életét áldozta a ma élők boldogulásáért Mielőtt elváltunk volna a szavrányiaktól, a faluszélen még egyszer megálltunk a partizánemlékmű előtt Az a meggyőződés vert bennünk gyökeret, hogy az itt élő emberek soha neift felejtik el azt, ami a 40-es évek elején történt, s a békét, az élet örömeit minden más népnél jobban tudják óvni és becsülni. F. Nagy István Uj erdők Tolna megye termelőszö- utóbbi hét esztendőben, vetkezetei háromezer hek- Ezenkívül 1500 hektárnyi kitarnyi uj erdőt telepítettek ... a mezőgazdasági művelésre termelt erdőt újítottak fel a alkalmatlan területeiken az tsz-birtokukon. (MTI)