Délmagyarország, 1975. szeptember (65. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-02 / 205. szám

8 Kedd, 1975. sreptember 9. Az utolsó járat Nem tudom mire gondolt Botjára tamaszkodva álldogált az idős ember. Nézte a kisvonatot, a fekete kocsikat, hallgatta a mozdony kétségbeesett sikoltását. Azt hiszem a múltba is nézett. Konokul figyelt, nem szólt senkihez, lábai mintha földbe gyökereztek volna, mozdulatlanul állt, csak a szeme rezdült. Szempillái rángatóztak, s az arca könnyes lett. Sírt az öregember. Aztán, hogy kizötyögtek a kiszolgált kocsik Kunhalomról, kalapját megemelte, de nem integetett. Először itt láttam síró embert, aki temette a „madzagvasutat". Az utolsó járathoz sokan eljöttek. Ott voltak a részvétlátogatók, nem hiányoztak a kíváncsiskodók, megjelentek a fotósok, a régiséggyűjtők, és a szenzációra várók. Napok óta olyan volt a forgalom, mint húsz évvel ezelőtt, amikor a lépcsőkön is csüngtek. Az utolsó járat zsúfolásig megtelt, pedig még kisegítő kocsikat is kapcsoltak a szerelvényhez. A „temetésre" készültek, koszorúkat akasztottak a Diesel-mozdonyra, a vagonokra plakátoknak beillő papírlapok kerültek, s teleírták azokat. „Élt 48 évet." „Ez az utolsó." „Most miért bántanak?" „Tessék beszállni!' A vonatra a múlt áthatolhatatlan ködfüggönye ereszkedett. Én így éreztem. Mert, akik tehették, emlékeztek, hangosan vagy szótlanul, szomorúan és nosztalgiával, keserűséggel és bűntudattal. Bűntudattal, mert ők hagyták el a vonatot, és nem fordítva. A hatvanhárom éves Csókási Sándor bácsi csak a fejét rázza. — Én nem lettem hűtlen, én mindig ezen utaztam. Sajnálom, nagyon sajnálom. Méreg Antalné szemtanúja volt az ünnepélyes avatásnak. 1927. február 1-én keményen csikorgott a hideg tél. Olyan idős volt akkor, mint most a kisunokája, aki ott pipiskedik az ablakban. — Emlékszem, ingyen mentünk. Nem kellett jegyet váltani. De szép is volt — ezt inkább magának mondja. Nem kérdezem, de megjegyzi. — Visszafelé már autóval jövünk. A lányomék várnak Zákányszéken. meg előttem. Inkább csak elképzelem, hogyan harcoltak ezért a vasútért, ahogy kedélyesen mindig emlegették: a „madzagvasútért", hogy meglegyen. Az alsótanyaiak már a múlt század végén verték az asztalt, írogatták a beadványokat Szeged királyi város törvényhatóságához. Tüzelték a szónokokat, ígérték a pénzt, a városiak pedig tudták, ha meglesz a vasút, több dinynyét, körtét, barackot vehetnek a piacon és olcsóbbért. Ezért aztán megbízta a város Stelczel Frigyes mérnök urat, jelölje be a térképre a sínpárokat, csinálja meg a terveket, számítsa ki mibe kerül. Már 1907-ben minden készen állt, hogy az alsótanyaiak, szegediek, domaszékiek, zákányszékiek akarata érvényesüljön. Csak a pénz hiányzott, Mire összegyűlt volna, jött a háború. Megint várni kellett 1924ig. Ekkor végleg eldöntötte a város, hogy 2 millió 871 ezer aranypengőből megépíti a síneket. Elhatározásukkal nem sokáig vártak, 1926-ban megtették az első kapavágást, s egy évvel később' már robogtak a gőzös acélparipák. Akkor robogtak, most döcögünk. Az utolsó napon ez a vonat különösen nehezén halad. Nem tudjuk, ki tette a dinnyéket a sín közé. Ezért is kellett fékezni a masinisztának. „Búcsúzunk 1975. augusztus 31-én." „Viszontlátásra." Bicskával faragták ki a nagybetűket a fekete dinnyehéjra. A hatalmas paprikákra nem írtak semmit. Néhány gyönyörű szőlőfürt társaságában zsinórra felfüggesztve feszültek két sürgönykaró között. Csak egy pillanatig jelentettek kedves akadályt. A zákányi iskola után is meg kellett állni, pedig nem volt állomás. Rózsacsokor repült felénk és a vagonok között hullott le. Kerekes Gyula vonatvezető leugrott, megkereste a virágot, s a mozdony elejére tűzte. Az asszony, aki a rózsát dobta, könnyezik. — Köszönöm a figyelmességet. Nagyon köszönöm — kiabálja, és kendőjével integet. Körösi Tibor mozdonyvezető magyarázza nekem: — A tehenei miatt de sokszor megálltunk. Az apu megígérte, hogy elhozza. Az apu betartotta szavát. A MADZAG ELSZAKADT Puskásék szomorúak, szótlanok, jól ismert villanypózutaza tájat nézik, a táblákat, fákat, nákat Zákányalsóra nak. — Az életünkből eltűnik, valami, ami hozzánk nőtt. Gyerekkorunk óta halljuk a dübörgést, mozdonyfüttyöt — mondja halkan a férfi, s le nem veszi szemét a szaladó fákról. Négy fiatalember a láda sörtől vidám. Az üvegek üresek, a maradék borral még tudunk koccintani. Egész nap vonatoztak, társaságukban húsz üveg kőbányaival és négy üveg zöldszilvánival. Domaszéken leszállnak, egyet intenek. Nem számoltam, hányan integettek. Sok százan lehettek. Családok tanyájuk előtt várták az utolsó járatot. Néhol még ünneplőbe is öltöztek. Azt hiszem, a pusztamérgesi állomásfőnöknek, Rózsi Jánosnak nincs szüksége fényképre. Még él, nem tudja elefelejteni a kisvasutat. Hányszor hívták, menjen el máshová, tanácselnök is lehetett volna, sokkal több pénzért, de kitartott itt negyvenkét évig. Volt ő pályamunkás, mozdonyvezető, s mindaz, ami lehetett ezen a pályán. — Szépen telt el a negyvenkét év. Sok embert megismertem, sok ember megszerettem. Az életem volt a kisvasút — nyomja meg az utolsó mondatot kesernyésen. Nagyot füttyentett, utolsót füttyentett Szegedátrakón a mozdony. Véget ért a „temetés". Szépen sikerült. Méltóságteljes, ünnepélyes és szomorú volt. Még egyszer eljátszottam magamban a szavakkal: Madzag. Vasút. Madzagvasút. A madzag elszakadt. Halász Miklós Eltékozolt energiák A

zt már tapasztalni: anyaggal, eszközzel úgy-ahogy célszerűbben próbálunk sáfárkodni, de a szellemi munka értéke, becsülete csekély, azaz jó néhány helyen hagyják pazarlódni, fölösen emésztődni a kiművelt emberfők termelte energiát. Mondhatjuk kevésbé képletesen, a példa erejével: a létesítmény rossz elképzelésből kiindulva készült — ennek ellenére két zsűrin is átjutott —, tervét irattárba dobták, újat kell csinálni helyette. Elveszett több ezer munkaóra ezzel, de persze „csak" a társadalomnak, mert hisz' a hebehurgyák, a mulasztásban közreműködők csorbítatlanul megkapták javadalmazásukat. Azután: ül a tervező-, gyártmányszerkesztő asztalnál a mérnök, majd átballag a rajzasztalhoz. Amit leskiccelt, azt szabályos műszaki rajzba ülteti át, s azért ö — mekkora órabérért! —, mert nincs elegendő műszaki rajzoló. Napokon át a műhelyben tipródik a gyártásfejlesztési osztály munkatársa — történetesen két, gépészmérnöki és közgazdasági diplomával —, s az új berendezések elhelyezését irányítja. Megtehetné egy technikus is, de nincsen. Illetve, jókora a táboruk a gyárban, ám mással vannak elfoglalva, olyasmivel, amit tapasztalt szakmunkások is elláthatnának. Ez utóbbiak azonban anyagmozgatással foglalatoskodnak, ami viszont a segédmunkások dolga lenne... A népgazdaságban — a szocialista szektorban — a felsőfokú végzettségűek száma meghaladja a 300 ezret! Az egyetemi diploma megszerzéséig az állam 800 ezer forintot költ a jövendő szakemberre! Egy évtized alatt megkétszereződött a felsőfokú műszaki ismereteket elsajátítottak csoportja, de — amint azt egy reprezentatív vizsgálat megállapította — minden száz főből 16 olyan munkakörben dolgozik, amelynek alig van, vagy semmi köze nincs eredeti képzettségéhez. S akkor még nem szóltunk a középfokú végzettségűek 400 ezres seregéről, amelyben megint sok csapatnyi ember azt csinálja, ami meliett nyugodtan félreteheti az eredeti szaktudását. .Mindenekelőtt a termelővállalatok, szövetkezetek és intézmények feladata, hogy a meglevő szaktudással — gazdálkodjanak! A megfelelő embert a megfelelő helyre régi igazsága ez, ám sokszor cáfol a gyakorlat. Nagy lyukú rostán hullik át annyi érték szülője, az emberi tudás és képesség. Leintik, sőt, szinte lebeszélik az újat akarót az adottal elégedetlent. Éles, alkotó elméket fognak szüdte rutinfeladatok igájába, adminisztrációul tölti ideje jó részét a kutató, az oktató, a gyártásszervező. S nemcsak azért, mert közfelfogásunk a kelleténél sokkal kisebb jelentőséget tulajdonít a szellemi munka hatékony kamatoztatásának, hanem azért is, mert maga a vállalati, intézményi szervezet sem kényszeríti ki ezt. Nem, mivel szervezetlen, fölös párhuzamosságokkal kuszált, mert nem alkalmazza — nem is ismeri! — azokat a vezetési technikákat, melyek világosan kijelölik a feladatokat és a feltételeket, a viszonylatokat és a felelősségeket. L

ehet, sok munkahelyen úgy érzik* a szellemi foglalkozásúak, hogy túlterheltek, rengeteget dolgoznak. Ám valódi, vagy álterhek ezek, hasznos vagy haszontalan a munka, amit csinálnak? Tőlük nem kérdik, hát nem kérdezik ők sem maguktól, legyintve, idegcsillapítókat szedve „robotolnak", s csak nagy néha támad fel bennük a vágyakozás: értelmeset, szépet, tudásuknak, képességüknek megfelelő hasznosat alkotni! Nincs nagyobb vétek, mint megnyesni a szárnyakat, ami magasba emelne. Nincs fárasztóbb, lélekölőbb az,értelmetlen munkánál, s a legtöbbet az pazarolja el közös javainkból, értékeinkből, aki nem tesz meg mindent, hogy a szellemi munka valóban az legyen, amit megjelölése közöl. M. O. Amíg az engedély megérkezik Építkezések, okok és késések ismerik a szükséges tudnivalókat. Szegeden ehhez nagy segítséget nyújt, nyújVítatkoznak, veszekednek, szerűen a tanácsi dolgozók sőt pereskednek is. Az indu- szorgalmán, lelkiismeretén latok ilyen kavargása nem múlik, hiányzik a magánépítkezők ^ szakemberek egyformán tana az ügyfélszolgálati irotáborából. Miről is lenne vélekednek arról, hogy az da • • ha ebben a témában szó? Gyakran lehet hallani, engedélyek kiadásáig néha hogy az építési engedély (nem is ritkán) hosszú idő megérkezéséig elég hosszú telik el. Ezt az időt attól a idő telik el. Egyesek négy- pillanattól számíthatjuk, öt hónapos, mások egyéves amikor az építtető belép az késést is emlegetnek. Igaz, vagy sem? E kérdéssel kerestük fel a szegedi járási hivatal, illétve a városi tanács I. kerületi hivatalának illetékes szakembereit. Elöljáróban meg kell jegyezni, a felelet nem lehet az egyértelmű igen, vagy az egyértelmű nem. Sokkal öszszetettebb a kérdés, az ügyintézés gyorsasága nem egySZÉP VOLT De szép is volt! Mondogatják ezt az idősebbek, és fiatalok bólintanak erre. Soha nem látott képek elevenednek Különös utazás ez az utolsó. Cs.-ék 24 éve élnek Szegeden, eddig csak hallottak a vonatról, most felszálltak, ők is kihasználják a végső lehetőséget. Helmi Géza pesti pékmester sem akar ugy visszamenni a fővárosba, hogy ne lássa, milyen a búcsú út. A szegedi Pálmai Géza kislánya kacag, boldog. Alkotó ifiűs Székesfehérváron, az Ifjúsági Házban hétfőn megnyíli az alumíniumipar „alkotó ifjúság" pályázatának kiállítása, amelyen az iparág húsz vállalata fiataljainak 110 legjobb pályaművét mutatjak be. A bauxitbányászattól az alumíoiumfeldoigozásig, valamennyi szakterületet felöleli a látványát, kiállítás. A Magyar Szolidaritási Bizottság nyilatkozata Harminc esztendeje ünnepli a haladó világ szeptember 2-án a nemzetközi antifasiszta napot, s ebből az alkalomból tartott kibővített ülést hétfőn a Magyar Szolidaritási Bizottság. Sebestyén Nándorné. az Országos Béketanács főtitkára, a szolidaritási bizottság alelnöke mondott menyitó szavakat, Sándor, a számolt be a szervezet majd forradalom vívmányai, a népi tömegek legkövetkezetesebb és legtöbb áldozatot hozó ereje, a Portugál Kommunista Párt s más demokratikus pártok és szervezetek ellen — hangsúlyozza a nyilatkozat. A bizottság nyilatkozata kitér a spanyolországi ese.. „ ,. ményekre is, s aláhúzza: a majd Harmati belső társadalmi változásokbizottság elnöke tól, a világ haladó erőinek sikereitől, a portugál deegyesztendős tevékenységé- mokratikus fejlődéstől megről, majd — javaslatára — a bizottság Portugáliával kapcsolatos szolidaritási nyilatkozatot fogadott eL — A magyar közvélemény riadt, korhadó fasiszta rendszer fokozta a haladó erők üldözését, s attól sem riadt vissza, hogy halálos ítéleteket hozzon. Csatlakozva a megdöbbenéssel és felhábo- baszk hazafiak megmentésérodással értesült arról, hogy ért küzdő szolidaritási moza portugál reakciós, fasiszta galomhoz, közvéleményünk erők az utóbbi hetekben fo- támogatásáról biztosítja a kozták ellenforradalmi tá- spanyol demokratikus antimadásaikat $ demokratikus fasiszta erőket,. első hivatalba, szándékát közli, s addig a percig tart, amíg hozzá nem lát az alap kiásásához. Az illetékesek az eljárás jelenlegi helyzetét kissé nehézkesnek találják. Mivel az építkezés nem képzelhető el terv nélkül, ezért kezdjük talán a kérdés megválaszolását a tervdokumentáció beszerzésénél. Abban mindenki egyetért, hogy az építési hatósági munka meggyorsulna, ha nem kellene a tervek szakszerűségét alaposan megvizsgálni. Ezt persze úgy lehetne áthidalni, ha az építkezők sok terv közül válogathatnának. Olyan tervekre gondolunk itt, ami az országos szabványelőírásnak, a település, övezet jellegének, a városképnek és az építkezők sítést, hogy mellettük" házat felkeresnék. De nem is kell az irodába elmenni, hiszen a nyomtatványokon megkapják a legfontosabb felvilágosítást. Igaz ez még nem mindig elég, hiszen többfelé kell tájékozódniuk. Különösen azokban a községekben gond az informálódás, ahol az első fokú építésügyi hatóság hiányzik. A tájékozatlanság pedig sokféleképp fékezi az ügyintézést. Például nem megfelelően állítják ki a telekkönyvi szemlét, nem annyit fizetnek az illetékre, amennyit kellene ... Mivel a hivatal a rosszul kitöltött igazolásokat visszaküldi, így néhány hetet megint késik az ügyiratok feldolgozása, iktatása. Gyakran érezhető a szomszéd rosszindulata, ami fölösleges vitához vagy pereskedéshez vezet. Ezt azért kell megjegyezni, mivel a szomszédok is kapnak érteigényének megfelel. Természetesen csak a tervek soképítenek. Így fürkésző tekintettel szemlélik, vajon a jöféleségével lehet az igények- Vendő ház árnyékot vet kertnek eleget tenni! Szegeden már működik az építési tájékoztató központ, de itt még nem mindenki találja jükre, vagy sem, átszáll majd a füst, vagy sem. A szkeptikusabbak bírósághoz fordulnak, és magántermémeg _ saját ^ elképzelésével szetü pereik miatt igen nagy """""" * " ,"t~" költségekbe verik magukat. Eközben az idő múlik, és a fölösleges huzavona miatt késik az üres portán az első kapavágás. egyező típusokat, ezért kénytelenek magántervezőkhöz fordulni. Az is biztos, hogy felgyorsulna az ügyintézés, ha a telektulajdon-bizonyítás hamarabb befejeződne. Ennek részint akadálya maga az építtető, aki tájékozatlan, s nem tudja milyen igazolásokat kell beszereznie a tulajdonjog-bizonyításhoz. A papírmunkánál azt is illik megjegyezni, hogy a telekkönyvi szemle négyszeri, ötszöri iktatása fölöslegesnek tűnik. Feltétlenül szót kell mi ártól: az építtetők ejteAz sem ritka, amikor a ház építési engedélye mellett nem kérik egyidőben a kerítés. garázs, melléképületek építési engedélyét. így az időhúzás tovább folytatódik. Az idő pedig közmondásunk szerint pénz, és ezt a magánépítkezők is érzik. Mindez gyakran azt eredményezi, hogy az építésügyi hatóságok a harmincnapos ügyintézési határidőt nem tudják nem betartani, túllépnek azon. 4 1