Délmagyarország, 1975. szeptember (65. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-30 / 229. szám
4 Kedd, 1975. szeptember 30. Ha fél lépéssel is... Rendszerint délutánonként, esténként kerülnek elő az irkakötegek. Nap mint nap ismétlődő tennivaló a füzetek javítása, mely a nyelvtanári munka elmaradhatatlan tartozéka. Percegve szánt végig a vörös tintás toll a sok-sok oldalon: egyetlen helyesírási vagy stilisztikai hiba sem marad észrevétlen. S így van ez már több mint 15 éve, amióta orosz nyelvre és irodalomra tanítja az ungvári Zalka Máté Középiskola diákjait. Olyan elfoglaltság ez, melynek folyvást csak meginduló kezdetét látja, véglét nem. Resetár Mária ajkát azonban sosem hagyja el zokszó a sok dolog miatt. Miért is panaszkodna? Hiszen hivatásból választotta a pedagógus simának semmiképp sem mondható pályáját. Tartalmat és értelmet ad életének, hogy a kertészhez hasonlóan palántákat nevelhet — emberpalántákat. Mint kommunista és tanár, minden erejével azon fáradozik, hogy az iskola adta lehetőségek és körülmények között közreműködjön az új szovjet ember nevelésében, amit a XXIV. pártkongreszszus egyik sarkalatos feladatként tűzött ki. A nyelv- és irodalomtanítás széles körű lehetőségeket biztosít számára ahhoz, hogy kialakítsa tanítványaiban a kommunista társadalom építőinek jellemvonásait. Sajátos és háládatos teendő egy •nemzetiségi iskolában orosz nyelvet és irodalmat előadni, megtanítani a gyerekeket arra, hogy anyanyelvi fokon beszéljék a szovjet népek érintkezési, összekötő nyelvét Nem könnyű ez. Rengeteget kellett még az egyetem elvégzése után ls képeznie Önmagát, és készülnie minden órára. A tanítás és a tanulás egymásba fonódó folyamatában szüntelenül kereste a tananyag elsajátíttatásának lehető legjobb útjait amelyeket csak hosszas, fáradságos gyakorlati munkával sikerült elérnie. Jobbára arra a pedagógiai igazságra támaszkodott, hogy a diáktól a tanulás mindig erőfeszítés volt és lesz is, hogy a tudás gyümölcse csak komoly nekigyürkőzéssel szakítható le. Munkájának az volt az alapelve, hogy a szellemi erőfeszítésnek igazi ismeretgyarapító és emberformáló erejéről, értékéről nem mondhat le. Sosem „lazított". Határozottan harcolt a tantervi monotonságból fel-feltörő tehetetlenségi erők ellen, s nem engedte, hogy órái felszínessé, unalmassá váljanak, elszürküljenek. A színvonal emelésére, arra törekedett. hogy a foglalkozásokon alkalmasint valami élményszerűt, újat nyújtson. Ennek kapcsán számtalan példát tudna említeni több mint másfél évtizedes tanári gyakorlatából. Tanítványai közül bizonyára sokan és sokáig fognak emlékezni arra az érdekes, nagy nevelő hatású órájára, amelyen a papról és Balda nevű szolgájáról szóló Puskih-mesével ismerkedtek meg. Az ilyen tárgyú óráknak mindig hasznát látta a tanulók világnézeti nevelésében, személyiségük kibontakoztatásában, formálásában. Gazdag pedagógiai fegyvertárából hozzáértőén válogatta ki azokat az eszközöket, amelyekkel az orosz nyelv alapos elsajátítására sarkallta növendékeit. Resetár Mária figyelmes pedagógus. Tapasztalatait szívesen megosztja munkatársaival. Sokat tanultak tőle, főleg előadói-módszertani eljárásokat. Különösen az előző években bevezetett új tantervre való áttérés során, amikor saját magának is számos nehézséggel kellett megbirkóznia, hasznos segítséget nyújtott és nyújt is azóta kollégáinak. Minden újítást helyénvalónak tart, ha az előmozdítja a tanulmányi előmenetel javulását, jelentős szerepet vállalt a szaktantermi oktatás szervezésében. Az előző években a negyedik és az ötödik osztályban tanított — százszázalékos eredménnyel, osztályismétlő nélkül. Szabványos kérdés: hogyan érte ezt el? Mint mondotta, erre nem is oly egyszerű válaszolnia. Főleg állandó megfeszített munkával, a gyerekek figyelmének lekötésével, szórakoztató tanítással. Tantárgyában nem az adott tudományág kicsinyített mását látta, hanem egy megszabott, nevelési célzatú összeállítást az orosz nyelv- és irodalom köréből. Tantárgyával is nevelni akart, helytállásra, jó magatartásra, emberségre, hazaszeretetre. Régebben a felső és most az alsó osztályokban azt hángoztatja a világot tudásszomjjal figyelő tanítványai előtt, hogy a tanulás munka, hazafias kötelesség. Növendékei szeretik, a szülők becsülik is ezért. Mindannyian örültek, amikor tudomást szereztek arról, hogy az USZSZK Oktatásügyi Minisztériuma dicsérő oklevéllel tüntette ki. Resetár Mária a társadalmi munkából is aktívan veszi ki részét. Régebben — egy évtizedig — az iskolai pártszervezet titkára volt. Nagy elfoglaltsága nem hátráltatja őt abban, hogy szüntelenül növelje látókörét, felkészültségét. Állandóan a szakkiadványokban, az irodalmi .újdonságok közt búvárkodik. Gyarapítja politikai és szakmai Ismereteit. A tanulók- oktatásában, nevelésében nem csupán saját erejére, képességeire támaszkodik. Pedagógustársaitól is tanul. Nem zárkózik el tanácsaik, javaslataik elől. Az élre, az első vonalba törekszik. Ugyanúgy, mint pártfunkcionárius korában (éveken át a kerületi pártbizottság előadója volt). Eddig még mindig megtalálta a módját annak, hogyha kevéssel is, ha fél lépéssel is, de megelőzze az átlagos követelményhatárt. Ügy érzi, csak így töltheti be a pedagógusok nehéz, de nemes tevékenységében kommunistához illő, élenjáró szerepét. Nemes János Döntött a Legfelsőbb Bíróság Halálos baleset— kétharmados felelősség Kisorsolták a lottó — a 37. hét szelvényeire Hétfőn Budapesten, az Országos Takarékpénztár Münnich Ferenc utcai székházában kisorsolták a lottó szeptemberi tárgynyereményeit — o 37. hét szelvényeire. Az alábbiakban közöljük a szegedi totó-lottó körzeti iroda területén eladott és nyereménnyel kisorsolt 37. heti szelvényeinek számát, valamint a nyereményeket. teszt? 4 344 789 utalvány. 4 345 512 ki mit választ? 4 347 296 textilutalvány. 4 347 995 rádió lemezjátszóval és utalvány. 4 356 566 konyhafelszerelés. 4 470 486 konyhafelszerelés. 4 378 811 szines tv. 4 393 141 ki mit választ? 4 448 619 utalvány. 4 449 327 magnó rádióval és utalvány. 4 457 464 utalvány. 44 493 646 konyha szagelszívó. 44 755 787 konyhafelszerelés. 51 909 557 konyhafelszerelés. 51 913 103 rádió, lemezjátszó és utalvány, • „ , , 51 922 538 utalvány. 51935 046 3 751 272 színes tv. 3 751 899 felszereles. 4 057 207 ntal- utalvány 51 936 195 hűtőgép mosógép és centrifuga, vány. 51 943 289 utalvány. 51 967 467 3 760 624 utalvány. 3 760 626 4 064 362 ki mit választ? utalvány. 51 978 939 utalvány, színes tv. 3 762 168 utalvány. 4 085 161 „tetőtől talpig fel- 51 936 389 utalvány 51 997 633 3 762 699 konyhai szagelszívó, öltözhet". 4 090 555 robotgép, konyhafelszerelés. ' 53 399 786 3 783 749 konyhai szagelszívó. 4 094 652 utalvány. 4 099 425 konyhafelszerelés. 53 410 003 utalvány. 4 104 350 utalvány, színes tv. 53 436 566 ki mii 4 112 603 utalvány. 4 119 953 választ? 53 441 565 utalvány, színes tv. 4 127 107 utalvány. 53 443 472 mosógép és centri4 161124 utalvány. 4 163 876 fuga. 53 463 125 „tetőtől talutalvány. 4 169 187) utalvány, pig felöltözhet" 53 479 270 4 175 550 tv. 4 178 378 utal- színes tv. 53 498 445 utalvány, vány. 4 206 733 konyhafelszerelés. 4 217 413 konyhafelszerelés. 4 218 808 bútor-lakberendezés. 4 219 744 utalvány. 4 237.852 3 827 987 utalvány. 3 828 182 textilutalvány. 3 836 952 robotgép. 3 837 781 utalvány. 3 855 344 utalvány. 3 866 972 utalvány. 3 869 639 utalvány. 3 873 415 utalvány. 3 889 685 konyhafelszerelés. 3894 642 magnó rádióval és utalvánnyal. 3 908 572 bútorlakberendezés. 3 918 518 ki mit választ? 3 928 074 „tetőtalpig felöltözhet". "59 532 tői 3 932 093 hűtőgép. 3 945 124 utalvány. 3 954 333 konyhafelszerelés. 3 956 753 konyhafelszerelés. 3 972 697 „tetőtől talpig felöltözhet". 3 975 000 tv. 3 992 763 konyhai szagelszívó. 3 997 891 utalvány. 3 998 999 Zsiguli személygépkocsira utalvány. 3 999 894 utalvány. 4 001 646 konyhafelszerelés. 4 002 889 utalvány. 4 014 565 „tetőtől talpig felöltözhet". 4 015 943 textilutalvány. 4 020 723 utalvány. 4 038 958 mosógép és centrifuga. .4445521 konyhakonyhai szagelszívó. 4 271 798 utalvány. 4 274 729 „tetőtől talpig felöltözhet". 4 279 718 utalvány. 4 280 401 utalvány. 4 284 838 konyhafelszerelés. 4 293 984 konyhafelszerelés. 4 305 604 utalvány 4 328 825 hűtőgép. 4 338150 textil 53 984 389 mosógép és centrifuga. 53 992 863 utalvány. 54 006 050 tv. 54 009 140 utalvány. 55 478 431 „tetőtől talpig felöltözhet". 55 478 543 utalvány. 55 478 546 utalvány. 55 478 728 utalvány. 55 482 501 konyhafelszerelés. 55 483 518 utalvány. 55 489 0Ó2 utalvány 55 505 765 utalvány. 55 720 457 hűtőgép. 55 720 856 ki mit választ? 55 731 383 utalvány. 55 744 080 utalvány. 55 757 113 „tetőtől talpig felöltözhet' 4 344 471 ki mit vá- 55 757-862 utalvány. A nyertes szelvényeket 1975. október 20-ig keli a totólottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz (1875 Budapest V., Miinnich Ferenc u. 25.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. Tragikus szerencsétlenség történt egy város közelében, a főútvonalon. Egy tisztviselő által vezetett személyautó, amelyben rajta kívül, fele-, sége és négyéves gyermekük ült, esős időben, nedves, csúszós úttesten, 80—90 kilométeres sebességgel robogott. Szemben velük 65—75 kilométeres iramban közeledett egy vállalat motorkerékpárja, amelyet egyik dolgozójuk vezetett. A motorkerékpárosról később kiderült, hogy egyik szemének látóképessége erősen csökkent, amit a kormányszerkezet előtti műanyag szélvédő még csak fokozott Szemüveg sem volt rajta. Mindketten az úttest felezővonala mellett haladtak. Amikor egymás mellé kerültek. a motorkerékpár az autó bal első kereke gumiabroncsának oldalfelületébe ütközött, azt kihasította, és úgynevezett durrdefektet okozott. Ennek következtében az autóvezető elveszítette uralmát a volán felett, hirtelen balra letért az úttestről és ott — egy fának ütközve — megállt. A baleset következtében a férj a helyszínen, a gyermek másnap a kórházban meghalt, de súlyosan megsérült aZ asszony és a motorkerékpáros ls. Ilyen előzmények után az özvegy a motorkerékpáros vállalata ellen kártérítési pert indított azon a címen, hogy a rendkívül súlyos balesetet alkalmazottjának többszörös közlekedési szabálysértése okozta. Az alsó fokú bíróságok ítélete ellen emelt törvényességi óvásra, a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és új eljárásra utasította. — A baleset időpontjában mindkét jármű közvetlenül az úttest képzeletbeli felezővonala közvetlén közelében haladt, holott az úttest hat méter széles volt, s így elegendő hely mutatkozott a biztonságos közlekedésre, tehát mindkét vezető közlekedési szabálysértést követett el — hangzik a határozat De megszegték a KRESZnek azt a rendelkezését is, amely szerint csak olyan sebességgel szabad haladni; amely mellett a közlekedés biztonságos, a vezető járművének ura maradhat, s az esetleges balesetet el tudja kerülni. A motorkerékpáros szabálysértést követett el az-i zal is, hogy a vezetői engedélyében foglalt előírás ellenére szemüveg nélkül vezetett, holott ennek fokoj zott jelentősége volt. Minthogy az ő közlekedési szabályszegései súlyosabbak, és jelentősebbek, mint az autóvezetőé, ezért a vállalat a kár kétharmad részét köteles viselni. Az összegszerűséget a megyei bíróságnak) kell megállapítania. Hajdú Endre Fotókiállítás Az országos ifjúmunkás napok alkalmából tegnap, hétfőn, a KISZ Csongrád megyei bizottságán fotókiállítás nyílt. A megjelenteket Czakó János, a KISZ megyei bizottsága munkatársa köszöntötte. Az országos kiállításra a közeljövőben Dunaújvárosban kerül sor. Megyénket négy fiatal: Bugyi István (Szentes) Fekete Miklós (Csongrád), Nóvák István és Biacsi Imre (Szeged) képviseli, akiknek eredményes szereplésükért Horváth Lajos, a KISZ Csongrád megyei bizottsága titkára elismerő okleveleket adott át. HÁZASSÁG " —" I. kerület Szeged: Kulcsár József és Kis Judit, Vőneki József és Dudás Ilona, Töreky AriJád Gábor és Renhardt Zsuzsanna, Ikládi András és Vörös Eva Mária. Lajos István és Horváth Erzsébet, Karácsonyi István és Rácz Ildikó Ibolya, Vukoszávlyev Gyurica és Vörös Ilona, Szeder Béla István és Balásházl Éva, Győri Mihály és Antal Lídia Dona, Havancsák Tibor István és Nagy Eva, Kiammer Tibor Péter és Hegedűs Rozália. Fórián Lajos és Farkas Katalin, Szakács László János és Bakalty Margit, Ördög Imre és Herpai Ilona, Bukta Andor József és Franki Klára Magdolna, Marton Lajos és Király Veronika házasságot kötöttek. n. kerület Szeged: Kiss Mihály és Vas Ildikó, Bárány Mihály és Mészáros Mária, Kárpáti Tibor István és Ördög Eva, Németh András és Kollár Zsuzsanna. Nemes László és Katona Ilona. Hattayef János József és Rostás Eva, Szabó József és Vass Erzsébet. Dorogi Sándor és Forró Anna Piroska. Farkas János és Kovács Zsuzsanna, Zsurka László és Arky Éva házasságot kötöttek. Algyö: Kovács Géza és Gonda Erzsébet Rozália, Borbély János és Balogh Angéla Mária házasságot kötöttek. III. kerület Szeged: Laczkó János Károly és Tanács Erzsébet, Horváth Mihály és Kis Magdolna, Tölgyesy Elemér és Hudák Edit házasságot kötöttek. Kiskundorozsma: Marótl Lajos és Dudás Gizella, Hegedűs Mihály és Kovács Anna, Nagy Károly Jenő és Farkas Erzsébet, Bánfi Sándor és Szálai Mária, Kaló Gábor és Papp Hona Angella házasságot kötöttek. SZÜLETÉS I. kerület Szeged: Fodor Ádám Lászlónak és Gerhard Lenkének László Adám, Sztolyka Kálmánnak és Balogh Máriának Szilvia, Hraskó Andrásnak és Terhes Edit Honának Edit Ilona, Horváth István Lajosnak és Brecska Irénnek Zsolt, Hegedűs Lászlónak és Török Zsuzsannának László, Szabó László Jánosnak és Czuzdi Edit Ilonának László Zoltán, dr. Iíunstár Pálnak és Kozárl Irénnek Attila, Üjhelyl Miklósnak és Kazi Ilonának Osszián Miklós, Csányl Lászlónak és Börcsök Margitnak István János, Barbócz Ferencnek és Varga Gizellának Ferenc Attila, Barbócz Ferencnek és Varga Gizellának Gizella Aranka, Dabó Antalnak és Acs Ibolyának Zoltán, Gémes Ferencnek és Nagy Rónának Ferenc, Varga Tibornak és Kancsár Erzsébet Honának Barnabás, Borsos Sándornak és Becskel Erzsébetnek Erika Magdolna, Bencsik Józsefnek és Apró Máriának Zoltán, Széli Lajos Zoltánnak és Papp Évának Lajos, Magyar Jánosnak és Szaszkó Ibolyának Zsolt Tibor, SpiUer Lászlónak és Katona Gizellának Csaba, Tóth Imrének és Csűrei Ilona Rozáliának Imre, Bozsó Miklós Lászlónak és Fálfalvl Olga Ágnesnek Renáta Olga, Molnár Gézának cs Hajdú JpCsaládi események lánnak Gyöngyi. Zádorl Gyulának és Adók Gizella Erzsébetnek Attila, Kollár Jánosnak és Kürti Évának Attila, Báló László Lajosnak és Lukács Edit Zsuzsannának Izabella Edit, Pergajev Alekszandr Szergejevicsnek és Csomor Ágnesnek Alekszandr, Mándoki Antalnak és Papp Ilonának Csaba, Kovács Istvánnak és Filáry Ibolya Máriának Tamás, Kiss Mihálynak és Király Katalinnak Mihály. Rácz Sándornak és Kővágó Máriának Attila, Gazsó József Jánosnak és Göllönt Editnek Róbert Attila, Szél Sándornak és Branduse Jolán Annának Sándor, Kasza Tamásnak és Tótz Hona Erzsébetnek Ilona Erika. Barna Ferencnek és Katona Jolánnak Emese Jolán, Kiss Józsefnek és Kovács Margitnak Zsolt József, Watfa Andannak és Tóth Teréziának Júlia, Zsótér Józsefnek és Palatínus Máriának Andrea, Kohán Istvánnak és Vlgh Erzsébetnek Zsuzsa Márta, dr. Simor Ferenc Jenőnek és Wernke Adriennének Márton, Kispéter Antalnak és Varga Erzsébetnek Krisztián, Gárdián Vince Lászlónak és Döme Eszternek Róbert Ferenc, Jager Józsefnek és Szvoboda Piroskának Katalin. Csepregi Balázs Zoltánnak és Fövényes Honának András Zoltán, Fllimon Istvánnak és Hódi Piroskának István, Túró Miklós Zoltánnak és Lakatos Máriának Hermina, Czlnger Sándor Józsefnek és Dézsi Erzsébetnek Sándor, Balog Sándornak és Varga Rózsának Ibolya. Erdélyi Lászlónak és Sugár Mária Erzsébetnek Elza, Zacsok Istvánnak és Lóczl Mária Juliannának István Csaba, Papp Jenőnek és Zsótér Mária Erzsébetnek Krisztina, dr. Ladvánszky Csaba Gézának és Pintér Margitnak Anett, Márkus Lászlónak és Bodor Máriának Csilla Hajnalka, Papp Ervin Gyulának és Harmat Anikó Erzsébetnek Edina Éva, Tóth József Miklósnak és Wéber Krisztina Zsuzsannának Zsolt, Orhalml Sándornak és Pálfl Zsuzsannának Krisztián György, dr. Kruchló Lászlónak és NagyGyörgy Rozáliának Gábor, Ördög Józsefnek és Bálint Ilonának Katalin Mária, Csonka Sándornak és Lasanc Irénnek Sándor, Lajtár Istvánnak és Ferenczl Juliannának Angéla Julianna, Dobos Jánosnak és Búkor Margitnak Ottó, Szűcs Gábornak és Nagy Annának Attila Tamás, László Józsefnek és Vlncze Máriának József, Novai György Pálnak és Göbölös Magdolnának György, Palatinus Ferencnek és Horváth Piroskának Piroska Szilvia, Juhász József Lajosnak és Marancslk Hona Teréziának Renáta, Karai Sándornak és Terhes Margitnak Krisztina Ibolya. Lukács Tibornak és Sárosl Katalinnak Attila Tibor, Racsmán Pál Sándornak és Vajas Erzsébet Magdolnának Diána, Gázser Sándornak és Kiszner Piroskának Szilvia Beáta. Májer Jánosnak és Franczek Eva Viktóriának János, Tóth Károlynak és Tóth-Kása Mariannának Gábor, Engl László Istvánnak és Bárány Valériának Valéria Mónika, Mllassin Tamás Gyulának és Kiss Judit Emesének Tamás Gábor nevű gyermekük született. in. kerület Szeged: Lovászi Józsefnek és Ördög Rozáliának Szilvia, Sárközi Károlynak és Szögi Etelka Hajnalkának Erika Angéla. Farkas Józsefnek és Truczán Zsóllának Katalin, Márta Vincének és Ábrahám Juliannának Vince Krisztián, Posta Antalnak és Turcsányl Zsuzsannának Zsolt Antal, Horváth Péternek és Jankó Vilma Saroltának Zoltán, Hubai Jánosnak és Gergely Ibolya Etelkának Gábor János, Kardos Sándornak és Kovács Máriának Mónika Zsuzsanna, Lamper Pál Gézának és Hajducsák Kornéliának Gabriella Enikő, Barakonyl Józsefnek és Papp Honának Hona, Serédl Béla Jánosnak és Balázs Eszternek Beáta, Bokor Árpád Lászlónak és dr. Kővári Anna Máriának László, Huszka Sándornak és Gonda Erzsébetnek István. Gárgyán Ferencnek és Tarczi Évának Ferenc, Klnyó András Istvánnak és Csányl Évának Karolina, Vér Jánosnak és Kanász-Nagy Eszter Zsuzsannának Anita, Bobély István Györgynek és Horváth Annának Tímea Irma, Csonka Jánosnak és Németh Irénnek János, Fazekas Zoltánnak és Magyar Máriának Tünde Mária, Haska Jánosnak és Budai Máriának Zsolt, Joó István^ nak és Kovács Katalinnak Róbert, Parlcska Viktornak és Szabó Erzsébetnek Mónika Paulai Vas Károlynak és Takács Klárának Renáta Rózsa, Torda-Molnár Józsefnek és dr. Mórocz Júlia Anikónak Enikő, Kocsis Mihálynak és Mészáros Katalinnak Mihály, Tóth Árpád Józsefnek és Bacsa Máriának Gábor, Bálint Mihály Györgynek és Szarvas Katalinnak Katalin nevű gyermekük született. HALÁLOZÁS L kerület Szeged: Kontor Bálintné Kovács Viktória, Bakos Sándor, Szabó János, Nacsa Sándomé Tézsla Márta, Patkós Antalné Bakacsl Anna, Tasi István Sándor, Barta Dezsőné Krahl Berta. Tóth Veronika, Borbás András, Dani Lajosné Guth Gizella, Balog Lajosné Czirok Anna, Göndör Vincéné Agócsy Julianna meghalt m. kerület Szeged: Molnár Sándor Lrfdorné Faj ka Rozália, Csáki Imréné Süli Márta Mária, Seeler Ferencné Spirer Rozália, Molnár Jenő, Hódi István, Harsányl Pál, Tóth Sándorné Takács Rozália, Urbán Istvánné Zakar Rozália, Bálint Sándor, Tápal János, Torjai Andrásné Hltrí Márta, Lévai Antalné Rácz Anna, Tóth György meghalt Kiskundorozsma: Lajtár AndVÜsoá Mulat! Julianna meghalt