Délmagyarország, 1975. szeptember (65. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-23 / 223. szám
4 Szombat, 1975. szeptember 27. 44 Szállodai bútorok Az utolsó simításokat végzik az export éjjeliszekrényeken somogyi Károlyné felvételei Á heverőkön kívül szép kivitelű szekrények is tartoznak a szállítmányhoz, amelyek kis méretűek, mégis sok minden elhelyezésére alkalmasak Európa sok országában ismerik a Szegedi Bútoripari Szövetkezet termékeit. Most a Szovjetunió több városába szállítanak szállodai szobaberendezéseket, két magyar bútoripari céggel együtt, A szegedi szövetkezet hatmillió forint értékű-bútor gyártásával érdekelt ebben a megrendelésben. A kész termékek szállításának határideje: szeptember 20. Kabinet Tar jánban Kereskedőtanulók oktatása A Belkereskedelmi Mi* nisztérium annak idején pályázatot hirdetett élelmiszer, kereskedelmi vállalatok részére kabinetrendszerű tanu_ lóoktatás megvalósítására. A többi között az volt a feltétel, hogy egy nagyobb áruházhoz közvetlenül kapcsolódjon a tanulók gyakorlati oktatása, az oktatóterem szerves része legyen az áruháznak. A Belkereskedelmi Minisztérium 300 ezer forintos pályázatát a szegedi Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat nyerte meg azzal, hogy 10-es számú Tarján ABC-áruházában. amely 1300 négyzetméter alapterületű, beépítette az oktató kabinetet 105 négyzetméteren. Az áruház megnyitása után, most szeptemberben már itt kezdődött meg a vállalat 165 első, második és harmadik osztályos tanulójának gyakorlati oktatása, amely az iskolai tananyagra épül, azzal szervesen összefügg. Az országban áruházhoz kapcsolódva elsőként Szegeden valósult meg a tanulók korszerű gyakorlati oktatása. Ennek alapja, hogy Csongrád megyében először a szegedi ÉLIKER függetlenített szakoktatókat alkalmaz, 1970-től kezdve. Ez a befektetés mindenképpen megéri a vállalatnak, mert képzettebb, gyakorlottabb szakmunkásokat, kereskedőket nyer. Az első órákon találkoztunk a vállalat két szakoktatójával, Laczó Erzsébettel és Csengeri Józseffel. Az oktató kabinetben a harmadéves tanulók egyik óráján vettünk részt: a tantárgy a háztartási tisztítószerek tulajdonságainak megismertetése volt. Csengeri József később bemutatta az oktatóterem berendezését, felszerelését. A tanulók itt ismerkednek meg a legmodernebb pénztárgépekkel, a kiszolgálásban nagy szerepet játszó fontos eszközökkel, a különböző típusú darálóktól a kenyérszeletelő gépig. A nagy teljesítményű modern hűtőgépek közel helyezkednek el az áruházban az oktatóteremhez. Onnan csak ki kell lépni, hogy az áruk terítésével meg lehessen ismerkedni, ugyanígy a csomagoSzabó Sándor felvétele Csengeri József szakoktató új áruval ismerteti meg a vállalat harmadikos tanulóit lógépekkel ls. Az oktatóterem gépi berendezését a Belkereskedelmi Minisztériumtól kapott 300 ezer forintos pályázati díjból vásárolták. A tanterem polcain szinte minden áru megtalálható eredetiben, amely az áruházban kapható, sőt olyan új cikkek is, amelyek tulajdonságaival elsőként a vállalat tanulói ismerkednek meg. Az oktatáshoz szükséges árukat közvetlenül a gyártó cégektől kapják. Ide szállít az édesipar, a Nagykőrösi Konzervgyár, a Kpm_ pack Kereskedelmi Csomagoló Vállalat stb. ' Az oktatóterem mindennap órarendszerűen foglalt. Délelőtt a vállalat tanulóinak oktatása folyik, délutánokon pedig itt tartják a különböző továbbképzéseket, pénztárosok felkészítését az országos versenyre. A szakma ifjú mestere mozgalomnak is itt adnak helyet. Az oktatást filmvetítéssel teszik színessé. A szegedi ÉLIKER évente mintegy másfél millió forintot fordít saját tanulói képzésére. Mintegy félmillió forintot költ évente étkeztetésükre. Több mint 250 ezer forint értékben biztosít számukra munkaruhát, védőfelszerelést stb. A jó ellátás, a gondoskodás mellett nem marad más hátra, csak a szorgalmas, jó tanulás. L. F. Új Tátra villamosok A csehszlovák CKD Praha Vállalat Tatra üzeme jelenleg a világ legnagyobb villamoskocsigyártója. A Szovjet, unióban mintegy 4 ezer csehszlovák gyártmányú villamos közlekedik, az NDKban több mint 700, Kairóban több mint 100. Sokat szállítottak már Bulgáriába, Romániába, Jugoszláviába; a négy világrész több mint huszonnégy országába. Prágában jelenleg két új villamostípust próbálnak ki: egy motorkocsit és egy csuk. lós villamost. Ezeknek a villamosoknak minden tengelye meghajtott, s ez jelentősen növeli a vontatóerőt; gyorsulásuk a városi autóbuszokhoz hasonlítva csaknem kétszeres. A CKD Tatra üzem mindkét új típus kialakításához formatervezőket alkalmazott, és figyelembe vette az utasok maximális kényei-' mét is. kocsik nagy felülete üvegezve van; tökéletes a világítás. Több párr^jpott. műanyagból készült ülésvariációt dolgoztak ki, s a kocsik belsejét fénycsövek világítják meg; a fűtést az oldalfalakban helyezték el. Üjdonság még, hogy az ajtókat az utasok maguk nyithatják ki. Ez elsősorban télen előnyös, mert csak azt az ajtót kell kinyitni, amelyre fel- és leszálláshoz szükség van. Miért gyakori Kistelek északkeleti részén, az Opusztaszer felé vezető úton, a nagykanyar előtt van a HÓDGÉP kisteleki gyáregysége. A szép környezetben, fákkal körülvett műhelyekben, irodákban 250 ember dolgozik. Javarészt kistelekiek, de járnak ide a környező településekről, tanyákról is. Ez a hely gvűjti össze a környék „vasas embereit", hiszen a lakatostól a mérnökig minden szakma képviselteti magát. Könnyítés ez a kisteleki embereknek, mert nem kell mindennap ingázniuk. Az üzem jelenéről, jövőjéről beszélgettünk Szabó Antal főkönyvelőveL — Jelenleg a DETK—15-ös típusú tartálykocsikat gyártjuk, folyamatosan. Ebben az évben 150-et kell elkészítenünk. A munkák jól, a terv szerint haladnak. Anyagproblémánk nincs, ha közbe nem jön valami, akkor rövidesen elszállítjuk a kívánt mennyiséget, és ezután viszszatérünk a szervestrísya.s; órő gyártására, amiből 850tc ma megrendelésünk, Lényegében az a gyár fő profilja, mert az évi 170 millió forintos árbevételből 136 millió forintot ezért kapunk. Rovó Géza belső ellenőr mondja: — Az üzem gépállomásként kezdte, majd mezőgazdasági gépjavító vállalat lett, 1974. január elsejétől a HÖDGÉP-hez tartozik a gyáregység. Azóta a gyártási profil többször változott. Természetesen a népgazdasági érdek ezt így kívánta, és mi mindent megtettünk e feladat sikeres végrehajtásáért. A többszöri átállás nem járt teljesen zökkenő nélkül, akadályozta a munkafegyelem kialakulását. Gyakorivá vált a munkaerő-vándorlás. Néha meg a kampánymunka is akadályt állított az elé, hogy a jó szocialista brigádmozgalom kialakuljon. Mostanában azonban egyre több dolgozóban merült fel az igény a brigádmunka iránt. — Mit szólna hozzá, ha holnaputántól teljesen másirányú munkát kellene csinálnia? — kérdezem Kiss József hegesztőt — Őszintén szólva, káromkodnék, de mi mást tehetnék, dolgozni szeretek, meg a pénz is kell — Megvonja a vállát, kezébe veszi a pajzsot meg a fogót, és csak ennyit mond: — Csinálnám azt is. Az üzem sorsa még nem tisztázódott, a munkaerővándorlás, a szakemberek elhelyezése, a jó kollektíva kialakítása mindennapos probléma. S az sem mindegy a tízezer lakosú településnek, hogy lesz-e ipari bázisa a jövőben, vagy sem. Persze ez nemcsak a dolgozókon múlik. Ha biztosított a kereseti lehetőség, és az emberek a szakmájukban tudnak elhelyezkedni, bizonyára megtalálják a számításukat is, és munkájukkal elősegíthetnék a várossá fejlődést. Megnyugtatóan rendezni kellene a HÓDGÉP kisteleki üzemének gyártmányfejlesztését, stabilizálni tennivalóikat, hogy nyugodtabbá váljék 200—300 helybeli dolgozó sorsa. ma joros Tibor HÁZASSÁG T. kerület Szeged: Bíró Attila és Jámbor Klára, Lehóczky Pál Zoltán és Kovács Erika, Fohsz Béla és Starcz Ágnes, Szántó László és Kürti Róza. Ilosvay György Alajos és Csillag Márta. Zsódos László és Illés Ida, Halasi István János és Kotogán Klára, Tanács István és Pördi Eva Terézia, Czeglédi Endre István és Monostori Magdolna, Csikós Béla és Beke Erzsébet. Koncsek László és Kántor Aranka, dr. Fejes Csaba és Winkler Magdolna Anna. Iványi László István és Dombi Julianna. dr. Vadász János és dr. Kazi Zsuzsanna házasságot kötöttek. Szöreg: Jóbl Károly és Kovács Irén házasságot kötöttek. n. kerület Szeged: Dékány Ferenc és Magyarfalvi Krisztina Anna, Lakatos Lajos Tibor és Luspai Edit Margit, Takács István és Berta Erzsébet, Róvó István és Szálai Györgyi Ilona. Tóth Mihály és Szin Margit házasságot kötöttek. m. kerület Szeged: Jenel Tivadar és Huszita Zsuzsanna, Csomós Pál és Kormányos Eva házasságot kötöttek. Kiskundorozsma: Karalyos Gábor és Kiss Irén, Pap László és Tamás Jolán Viktória házasságot kötöttek. SZÜLETÉS I. kerület Szeged; Túrü Lászlónak és Veszely Anna Máriának Krisztina Anna, Uracs Jánosnak és Balázs Zsuzsanna Évának Szilvia Zsuzsanna, Hell Lászlónak és Papp Eva Margitnak Balázs László, Maruzsán Imrének és Szécsényi Ilona Juliannának Ilona, Furák Lászlónak és Gyémánt Teréznek László, Nyúzó Bálintnak és Tóth Évának Éva, Módra György Ferencnek és Papp Gizellának László, Somodi Gyulának és Remete Máriának Krisztián Gyula, Szántó Jánosnak és Erdődl Etelkának Márta, Dudás Emil Gábornak és Kis Erika Ágnesnek Emil, Sarok Tibornak és Dancsok Ilonénak Tibor, Horváth Jánosnak és Farkas Rozáliának Beáta Krisztina, Kodó Józsefnek és Ocskó Máriának Gabriella Mária, Kovács Károlynak és Hancz Magdolnának Szilvia Magdolna, dr. Szűcs Józsefnek és Seehausen Sylvia Moonnak Adám József, Pápay Károly Lászlónak és Rozsos Katalinnak Kornélia, Pintér Imrének és Szeiler Hermina Máriának Ágnes Petra, dr. Major Tibornak és Bodó Márta Mariának Márta, Tényi Lászlónak és Balogh Erzsébetnek Rótoiat, Székely Miklós Józsefnek Családi események és Bernula Emiliának Renáta Emília, Sándor Ferencnek és Kószó Erzsébetnek Judit, Sebők Sándornak és Farkas Arankának Róbert, Varga István Lajosnak és Csúcs Piroska Honának Mónika Anikó, Forrai Ferencnek és Vas Mária Matildnak Zoltán, Palotás József Sándornak és Matók Margit Jolánnak Andor Ferenc. Kádár László Mihálynak és Edelényi Jolánnak Zoltán Péter, Kls-Bezdányi Péternek és Vasút Terézia Veronikának Bettina. Borbás Imrének és Förgeteg Zsuzsannának Beáta Zsuzsanna. Gulyás Mihálynak és Berkes Zsuzsannának Diána Júlia. Horesnyl Tibornak és Pap Erzsébet Annának Natália Petra, Fltor Sándornak és Erdei Ilona Borbálának Zoltán Sándor, Császár Sándor Józsefnek és Czlbolya Terézia Katalinnak Szilvia Katalin, Kis Istvánnak és Varga Évának Nikoletta Szilvia. Murányi Andrásnak és Marótl Máriának Nikoletta, Kovácsi Mihálynak és Nagy Idának Péter, Gémes Tamás Gyulának és Hajdú Erikának Roland. Csala Károly Jánosnak és Vass Ilonának Eva, Horváth Józsefnek és Vazorka Mártának Csaba, Győri Lászlónak és Sinka Ildikó Máriának Krisztina, Tanács Jenőnek és Takács Etelkának Zoltán, Laczl Istvánnak és Pék Aranka Máriának Bettina Aranka, Urbán Jánosnak és Bodó Ilona Etelkának Róbert, Mészáros Gábornak és Veres Irmának Anett, Kele Istvánnak és Révész Arankának Krisztián, Korom Istvánnak és Farkas Erzsébetnek Mónika Erzsébet, Bárány István Jánosnak és Nyerges Katalinnak Csaba Tamás, Móczán Jánosnak és Cseppentő Ibolyának Tamás, Kozák Pál Károlynak és Laki Juliannának Julianna Aranka, Nagy Mihálynak és VIzhúzó Mária Ilonának László, Csiszár Ferencnek és Iványi Gizella Erzsébetnek Ildikó, Ördög Jánosnak és Szabó Irén Évának Zsolt János, Kószó Istvánnak és Börcsök Piroskának Tibor, Diencs Árpád Istvánnak és Vogt Évának Árpád László. Buknlcz Sándornak és Rácz Arankának Aranka. Németh Istvánnak és Pap Máriának Martina Mária. Tarl Miklósnak es Szanlsziu Évának Anita, Pál Andrásnak és Dnbis Bonénak Anikó, Nagy sandái Istvánnak és Tóth Évának Melinda Éva, dr. Máté I.ajosnak és dr. Lajos Juditnak Gábor Lajos, Elek Gábornak cs Gábor Katalinnak Attila, Nagy Dezsőnek és Juhász Tereznek Dezső. Forró Lászlónak cs Kiss Eva Erzsébetnek József Zsolt nevű gyermekük született. III. kerület Szeged: Pintér Péter tászlónak és Füredi Jolán Arankának Timea Jolán. Bognár Ferencnek és Savanya Irénnek Ferenc Róbert, Bencs József Jánosnak és Vastag Valéria Margitnak József, Gyuris Kálmánnak és Lajkó Magdolnának Zsolt, Nagy Kálmánnak és Balog Ilona Magdolnának Kálmán, Pap Sándor Mihálynak és Rúzsa Erzsébet Katalinnak Margit, Forgó Zoltánnak és Budai Irénnek Zsuzsanna Hona. Klspéter Istvánnak és Tóth Erzsébetnek Mária, dr. Lózsa Albert Józsefnek és Bolykl Ágnesnek Anita, Palatinusz Lászlónak és Horváth Ibolya Máriának Mónika Mária, Pálinkás Györgynek és Banga Katalinnak Mónika. Szűcs Ferencnek és sági Juliannának Szilvia Julianna. Albert József Ferencnek és Kis Erzsébetnek József Attila. Kiss Zoltán Antalnak és Kiss Ilonának Zoltán, Kováts Tibornak és Sáti Erzsébet Máriának Attila, Lajkó István Sándornak és Antal Máriának Marianna Eva nevű gyermekük született. HALALOZAS I. kerület Szeged: Vlaslts Elekné Mangó Margit, Nyerges Dávid János. Rékási Rudolf, Mészáros Pálné Böröcz Veronika, Szűcs László, Olti Györgyné Balla Mária, Bakó Vince, Sommer Ernő, Kovács Jenő István, Kapus István, Papp Sándor, Tiszai Aladár, Lakita Mihály. Szlrbik Sándor, Rigola József, Vönekl Mihályné Gál Erzsébet, Bakos Jánosné Beloval Piroska meghalt, II. kerület Szeged; Pördi József, Mészáros József meghalt. Hl. kerület Szegeti: Menning Mihály Antal, Nagy János Ferencné Báníi Terézia, Cseh Imréné Balog Judit, Rédal Lajos József, Visnyel Antal, Katona Istvánné Kopasz Mária, Busa Béla Vilmos, Mészáros Sándor, Kincsei Mihályné Bihari Etelka, Csonka István, Árokszállási Mihályné Vlrgoncz Anna, Vetró Julianna, Bodó Lajos, Magyarosi Ernő, Gavallér Józseíné Kónya Mária, Mányi Andrásné Molnár Mária, Ökrös Pál, Flaisz Károlyné Bcnyeckl Franciska, Pap Ferencné Petruka Anna, Tóth sándorné Illés Julianna. Nagy Andrea meghált.