Délmagyarország, 1975. augusztus (65. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-12 / 188. szám

4 Kedd, 1975. augusztus 12. Kajakkal a Fekete-tengerig Egy kajak, néhány kiló memet, nézem a százéves, jakozást. Azt hiszem, ez ért­konzerv, száraz kolbász, összeragasztott vízi térképen hető, mindketten csak ama­egészség és jó szív. Ezek a a felsorolt helyekel. Próba- tör kajakosok vagyunk. Vi­kellékei egy nagy utazásnak, lom elképzelni a víz kékes- dinben kitettük partra a De nem akármilyen utazás- zöldes csillogását, a partokra csónakot, és elmentünk. Mi nak. Amikor Ivanics Berta- ereszkedő hegykoszorúkat, lan közölte velem, hogy a próbálom átélni a nagy vi­kor visszatértünk, látjuk, a kajak nincs az eredeti he­Fekete-tengerről érkeztek, harokat. a sátorban alvás lyén, ismeretlen jóakarónk hellyel kínáltam. Miért ne kellemetlenségeit, a hideget, igy megmentett minket. Kü­nyaralhatott volna ő is ott, a szúnyoginváziót, a szoron- lönben a hajónkat vonattal gondoltam. Aztán egyszuszra gást a nem várt események- sem értük volna utoL elmondta, kajakkal mentek tői, bosszantó meglepetéstől. _ Máskor is segítettek? és vonattal jöttek. Ezerhá- Már a harmadik nap rá-Igen, végig az úton. So­romszáznyolcvan kilométert jöttek, a térkép, nem mindig kan azt hiszik, a Dunán nem lehet eltévedni. A romániai Ostrovánál a folyó rövidebb eveztek, mert ennyi ponto- jó iránytű. A tiszabecsei san Szegedtől a Fekete-ten- erőmű építkezésénél az ösz­gerig a folyam hossza. Barátja, Rácz János, egy- majd hogy nem szétroppan­személyben volt a legénység, totta hajójukat. Négy nap szeszűkült folyó örvénye ágán akartunk tovább men­ni, a nagy áradás miatt azonban eltévedtünk. Így a navigátor, Berci a pa- után a bőrkeményedéstől ül- jártunk a Duna-deltában is. rancsnokság. a konyhafőnök ni nem tudtak. Aztán sáto­és a kormányos. Naponta rukban csalódtak, mert a hatvan-hetven kilométert nagy eső úgy kimosta őket, A nagy hajóforgalom miatt nem a Sulina-ágon halad­tunk. A Vaskapunál megta­eveztek, barnára sültek, né- mint a mezei ürgéket vac- nultuk, ha lehet, elkerüljük hány kilót lefogytak, és kukból. Érezték azt is, a me­oiyan élmény tulajdonosai, leg elviselhetőbb, mint a amit hallgatni is élvezet. hideg. Belgrád környékén 5 a hatalmas hajókat. Hullá­maik mindig próbára tették ügyességünket. Tehát, a A hősök emlékére —10 fokra hűlt a levegő, és Szent György-ágon csónakáz­egy szakállas matróz segf- tunk, és Uzlina előtt vissza lette őket éjjeli menedék- akartunk jutni a Sulina-ág­helyhez. Egy éjszakát egy uszály fűtött kajütjében aludtak át. De soha nem pa­ifancsi barátjára mutat: naszkodtak egymásnak, még ienc órán át forgolódtunk — Az o ötlete volt — azért sem szóltak, ha két hajónkkal, míg egy román mondja. napig nem haraptak kenye­Bertalan kissé szabadko- ret végig maradt az arany­zik, de beismeri, neki ju- tartalékból, a mogyoróból. ^ Wtt'S, evv kaiakot ta- SE1 szerint tbbb ka" - ezt már akkor kérdeztem, — Vettem egy kajakot ta- i6ria van benne, mint a sza- arniknr helefáradtam a fi­valy. 4500 forintért. Gondol- lonnában. A jugoszláviai tam, ha már megvan, ki kell Donja Milanovac után már By használni, meg aztán, Sze- szalonnájuk sem volt — a gedről könnyű leevezni a Fe- part0n hagyott kajakbői egy kete-tengerig — meséli mo- kutya küopta. Meleget ak- _ . , solyogva a 25 éves zeneta- kor ettek, ha városban kö- ?aP0S ut Yé*én> )ulius 22-en. nár. töttek ki, vagy útba esett egy 6rak°r meglattuk a — Valóban - hagyom rá, csárda. Mindig M se tudtak Fekete-tengert. A hatarőrok s őszintén szólva, a csodál- kötni. amikor szerették vol- engedték hogy kajak­kozástól ekkor még kérde- na. Előfordult, hogy egész kai megközelítsük Oda mar zősködni sem maradt időm. éjszaka mentek, a kiáradt gya°g mentünk. Megfúrod­Mások is csodálkoztak a folyó ártere megnehezítette tunk aztan feladtuk a kaja­teokatlan ötleten. Rácz Já- a partra szállást. " " nos kollégái a geodéziai vál- * tlmény minden hoz. Ott volt a térkép a ke­zünkben, mégsem leltük meg az oda vezető csatornát. Ki­halász útbaigazított. — Sok élményetek van, de melyik a legemlékezetesebb? Szinte egyszerre válaszol­tak: — A tenger. Huszonnégy Épül a gyűri stadion Másfél évi szünet után ismét elkezdődött az új győri stadion építkezése. A 30 ezer néző befogadására ter­vezett stadionon jelenleg a szerkezeti elemek beemelését végzik. Előreláthatólag 1976 júniusában kerül sor az át­adásra. Veszélyes fogyókúra A fogyás, súlycsökkentés terén gyors eredményt lehet elérni, ha valaki csupán fe­hérjében dús táplálékot fo­gyaszt, és szénhidrátokat egyáltalán nem, vagy csak minimális mennyiségben vesz magához. Mindeddig azt hit­ték, hogy ezt „büntetlenül" bármilyen hosszú ideig foly­tatni lehet. Amerikai kuta­tók azonban kimutatták, hogy ej? a kiegyensúlyozat­lan étrend előbb-utóbb a szervezet károsodásához ve­zet. A kísérletek során elhí­zott, de egyébként egészsé­ges embereknek több héten át fehérjedús, szénhidrát­szegény táplálékot adtak, s folyamatosan vitaminokat és ásványi sókat tartalmazó tablettákkal látták el őket A várt drasztikusan gyors fogyás bekövetkezett ugyan, de az is kiderült, hogy a kísérleti személyek mind­egyikének a vérében is bi­zonyos enzimek mennyisége megnövekedett, ami csak kü­lönböző fehérjeszövetek el* bomlása révén következhe* tett be. A vizelet kalcium­tartalma is megnőtt, ami an­nak tudható be, hogy a lét­fontosságú anyag a fogyów kúrások csontjaiból vált ki. lalat szegedi telepén vicce­sen megkérdezték: „Miért kell neked vezekelni". Ha tudták volna a 25 éves szak­munkásról, hogy ő már Sze­mennyiségben kot, és mi is utaztunk visz­sza. Mentek és láttak. Élmény hallgatni! Magukra utalva, a civilizációtól egy kissé ki­szakadva, erejükre, ügyessé­TT i • - t „f„i gükre támaszkodva, fogadal gedtől Ceglédig el^aiogolt, ^S-Sl ™k (Két évvel ezelőtt * ZfgTri^Vidlnben vettük észre, emelkedik a biztosan ilyent. volt, amikor felvették a jogi kar esti tagozatára.) A fiatalemberek tudták, . . ... . . . , mire vállalkoznak. Nem beUrtattank városné ban, Ruszéban és Bukarest­ben (ide már vonattal men­tek) a felszabadulási emlék­1-. .. ... * „„,, műveknél virágot tettek a talpazatra, Így is tiszteleg­heceből vaeánvsáaből nem zésre> különben nem bírtuk feltűnési SE volna a 8-10 órás napi ka­tek csónakba. A szokatlan túrával akarták példázni a magyar fiatalok tiszteletét. Azoknak a Duna menti né­pek névtelen hőseinek em­lékére eveztek a tengerig, akik felszabadulásunkért estek el. Nem csoda, ha igazi, ke­mény, férfias vállalkozás ki­csalta a kíváncsiskodó is­merősöket a Szabadság ászóházra, június 28-án, ko­ra reggel. És elindultak. Útipoggyá­szuk a sátor, két pokróc, ke­vés élelmiszer elfért a ka­jakban, és mielőtt átlépték volna a határt, Bertalan fé­lig viccesen megjegyezte. „A végrendeletet elfelejtettük megírni". Még azon is bosz­szankodtak, hogy a KISZ szegedi bizottságán hiába kopogtak két felszabadulási jelvényért. Pedig nem pénzt kértek, csak egy kis erkölcsi támogatást, hogy tudjanak arról — ez egy szegedi vál­lalkozás. tek a hősöknek. Halász Miklós Nem panaszkodtak — Tényleg szőke a Tisza — mondja János. — Titel után vettük ezt észre — szólt közbe Berta­lan. — A Duna zöldeskék, 6 amint a Tisza belefolytk, láttuk, mennyire elüt a két folyó színe — veszi vissza a szót János. — De szép is volt — só­hajt fel Bertalan. — A Vaskaput még egy­szer meg fogom nézni — mondja János. — Micsoda klassz kis vá­rosok épültek a Duna men­tén — jegyzi meg Bertalan. En meg düllesztem a sze-. Regar ébredése Még nem is olyan rég Re- kátorokat, helyükön új, há­gart, a tadzsikisztáni kisvá- rom- és nyolcemeletes épü­rost elhagyta a fiatalság, lettömbök emelkednek. Par­mert unalmasnak találta, kokat, ligeteket, kereskedel­ahol semmi különös nem mi centrumokat alakítanak történik. Ara az elpártolt ki, gyógyintézmények, úszó­fiatalok az utóbbi időben medencék, sportpályák épül­egymás után térnek vissza, nek. Az 1970. évi népszám­sőt több ezer idegen is ér- látáskor a város lakosságá­kezik az ország különböző nak száma 18 ezer volt. Mi­részeibőL re a gyár teljes kapacitás­A legutóbbi négy év alatt ral működik eléri a 100 ez. Regar város felnőtt lakos- az itt lakok szama, ságának száma csaknem mmmmm^m^^^^mmm^^m Családi események Csermák Púinak és Dusnokl Máriának Mária. Vecserl Lajos­nak és Laukó Jolánnak And­rea. SU11 Balázsnak és Árendás Máriának Róbert, Terhes Antal­nak és Török Jolánnak Beatrix, HAZASS/tG L kerület Szeged: Károlyfalvi Elemér és Blázsovics Katalin, Nagy Sán­dor és Berta Terézia Varga Kál­mán és Szabó Mária Tóth An­tal és Kökény Irén, Czikora Já­nos és Számadó Julianna, To­mallk János és dr. Lovász Ka­talin, Dobos Ferenc és Laki Ka­talin, dr. Tóth-Daru Péter és Kiss Edit, Lippai Sándor és Tóthmihály Katalin, Acs Sándor és Bohdanetzky Éva, Putankó Emil és Kakuk Márta, Muráti Szabolcs és Hódi Mária, Al­mássy Sándor és Havadi Juli­anna, Molnár Lajos és Nagy Li-M_ via Székely László és Kovács Terhes Antalnak és Török Jo­Mária, Simon József és Kaku- lánnak Tímea, Horváth László­szi Márta, Varga Jenő és Nagy nak és Bolford Ilonának Kata­Irma, Dobcsányi János és Grek- >in Orsolya, Fodor Sándornak és sa Mária, Kanalas József és Baj- Sánta Ilonának Timea, Simon nóczi Judit, Végh Lajos és Kor- Lászlónak és Börcsök Sárának mos Katalin, Tóth Miklós és Renáta Sarolta, Gera Sándor­Gál Judit, Baráth Lajos és Illa nak és Vida Erikának Gabrlel­Aranka, Juhász Mihály és Sza- la Erika, Kósa Mihálynak és bó Valéria, Acs-Torma Tibor és Jópetl Máriának Sarolta Mária, Gunda Judit, Vass József és Sziknál Józsefnek és Nagy Ju­Klss Judit, Majoros Ferenc és Uannénak Zsuzsanna Beáta, Mucsl Klára házasságot kötöt- Tóth Bélának és Erdei Máriának tej, Róbert Béla, dr. Kántor Gézá­U. kerület nak és Balog Irénnek Akos, Rácz Lajosnak és Kecskés Má­Szeged: Fábián Sándor és Ba- riának Lajos Sándor, Tyuroskl logh Eva, Király Kálmán Jó- Miklósnak és Cslcsely Doroty­zsef és Balogh Ibolya, Horgosi tyának Andrea, Bata Istvánnak Ferenc és Heiler Ágnes, Varga és Császár Zsuzsannának Dá­Ferenc és Bicskei Eszter. Zima- niel, Muhel Istvánnak és Kiss esek Géza és Peszekl Edit há- Piroskának Márta, Bödő Zol­zasságot kötöttek. tánnak és Szabó Eszternek Ré­ka, Kővágó Lászlónak és Bük­ül. kerület nicz Juliannának Márta, Papdl Lajosnak és Ökrös Ilonának Eri­Szegeü: Gárgyán László és Do- ka, Bozsó Ferencnek és Farkas hány Judit Gizella. Révész And- Juliannának Csaba, Székes! Já­rás György és Bánfl Éva Ilona, nosnak és Rózsi Juliannának Ungi Antal és ülés Katalin há- Zsolt. Simon Istvánnak és Tö­zasságot kötöttek. rök Irénnek Krisztina Katalin, Ktskundorozsma: Tóth Sán- Dobay Dezsőnek és Tóth Erzsé­dor és Lévai Valéria, Perecz betnek Dezső Tamás, Balog Fe­Pál és Szived Eva házasságot rencnek és Takács Juditnak Eva. Török Pálnak és Morvái Erzsébetnek Gábor Pál, Szarka Jánosnak és Szakács Klárának Csaba. Eperjesi Lajosnak és Bercsényi Máriának Gyöngyi, Laczi Dezsőnek és Paragl Etel­és kának Krisztina, Gyuris János­Benkő Sárának Mihály Tamás, nak és Hajnal Évának Gellért, Brczán Radlvajnak és Nagy Má­kötöttek. SZÜLETÉS L kerület Szeged: Dobó Mihálynak megkétszereződött. Hasonló változások jel­lemzik Dél-Tadzsikisztán más városait is, ahol az össz-szövetségi költségvetés, bői új ipari övezetet hoz­nak létre. Az egyik legfon­tosabb Özem a nagy teljesít­ményű alumíniumgyár. E gyár építésének színhelyéül Regart választották. Az új gyáróriás felépíté­sét a nagy teljesítményű — 2,7 millió kilowattos — nu­reki vízi erőmű szomszédsá­ga határozza meg. Ezenkívül, innen közvetlenül ki lehet jutni a közép-ázsiai vasút­vonalhoz, s azon az ország bármely körzetébe. Másrészt a város a köztársaság egyik sűrűn lakott mezőgazdasági övezetében fekszik. A mező­gazdasági munka egyre ma­gasabb fokú gépesítettsége a vidéken mind több munka­erőt szabadit fel. Az épülő üzem a helyszínen biztosítja számukra a foglalkoztatott­ságot. Regar jövője már ma ki­tapintható. Bontják a város képét elcsúfító keskeny a­Üzenetátvitel lézersugárral Csábítónak látszik a gon-, mástól 5,4 kilométerre levő dolat, hogy a városokat be_ állomás között valósították hálózó és az országokat át- meg, ún. Cassegrain-telesz­szövő kábelrengeteg helyett kópok segítségével. A te­majdan a szabad atmoszfé- leszkóp az elöl levő, köz­rát használhatnánk átviteli pontosan felfüggesztett, 3,2 csatornaként a telefonbeszél- cm átmérőjű okulár tükör­getések lebonyolításához. A bői és a mögötte 180 cm tá­Siemens-cég kutatói bebizo- volságra elhelyezett 35 cm­nyftották, hogy igen nagy es objektív tükörből áll. frekvenciájú lézersugár se- A kísérletekhez széndioxid gítségével megvalósítható lézert alkalmaztak. A ta­lesz az ilyen átviteli háló- pasztalat az volt, hogy mér­zatok kiépítése. Igaz, egyelő- sékelt eső, köd és hó ese­re csak úgy, hogy a lézer- tén is még biztonságos in­sugaras adó- és vevőállomá- formációátvitel valósítható sok „látják" egymást. A lé- meg. zersugarak nagy előnye, hogy Legkorábban két új táv­igen koncentrált nyalábban beszélő-szolgáltatás esetében terjednek, így viszonylag ke- számíthat alkalmazásra a lé. veset csillapodnak terjedés zersugaras átvitel: az egyik közben, és átviteli sávszéles- a képtelefon, a másik aszá­ségük igen nagy. mítógép- és adatátviteli köz­A kutatók a kísérleti lé- pontok közötti összekötte­zer-összeköttetést két, egy- tés. riának Krisztina Hajnalka, Mis­kár Imrének és Piszmán Irén­nek Irén Ilona, Vass Imrének és Tanács Irénnek András, Mucsl Györgynek és Lantos Eszternek Eva, Vlgh Imrének és Tódor Rozáliának Mercédesz Rita, dr. Tézsla Ervin Mihálynak es Fü­löp Évának Ervin, Tamás, Győ­ri Mátyásnak és Deák Máriá­nak Tibor Csaba. dr. Szobornya Miklósnak és Bezsenyl Máriá­nak Miklós, Kerékgyártó János­nak és Nagy Juliannának Lász­ló, Ruzsity Mládennck és Mar­cika Margitnak Krisztina, Kan­csár Ferencnek és Ocskó An­nának Gábor Péter, Gyoval Já­nosnak és Juhász Máriának Sa­rolta, Vlda Ferencnek és Gás­pár Magdolnának Csilla, Szabó Istvánnak és Mucsl Klárának Klára, Berkó Ferencnek és Ja­ramolovlcs Katalinnak István, Báló Ferencnek és Gajdacsl Ju­ditnak Krisztina, Sókl Ferenc­nek és Sípos Lídiának Róbert, Meggyest Istvánnak és Pau­noch Valériának Dénes, dr. Fe­kete Sándornak és dr. Michel Máriának Mónika, Szabó La­josnak és Takács Máriának Ni­koletta, Krlzsán Istvánnak és Kocsis Máriának Ildikó, Nagy­györgy Józsefnek és Dékány Rozáliának József István, Lász­ló Mihálynak és Kelemen Kar tnfirmafc Zoltán, Kuba Attilá­nak és Kozma Annának András, Király Ferencnek és Kálmán Rozáliának Ferenc Norbert, Zer­gényl Pálnak és Homoki Mar­gitnak Barbara Mónika, szerző Tamásnak és Herke Gizellának Tamás, Vince, Tivadar János­nak és Belea Évának János Sza­bolcs, Sváby Gyulának és Kele­csenyl Máriának Enikő, Balázs Jánosnak és Lajkó Máriának Anita Mária, Kérdő Ferencnek és Apró Eszternek Ferenc Iván, Kiss Bálintnak és Lajkó Mag­dolnának Magdolna nevű gyer­mekük született, HL kerület Szeged: Csikós János Már­tonnak és Kónya Margitnak Zsolt, Maróti Istvánnak és Gyu­ris Mária Magdolnának Szilvia Beáta, Sánta Szilveszternek és Fenyvesi Zsuzsanna Máriának László Mihály, Tanács Péter An­talnak és Kálmán Agncs Má­riának Krisztina. Bagi György­nek és Kovács Piroskának Ani­ta, Braun Józsefnek és Debre­ceni Margitnak József Zsolt, Slsák József Jánosnak és Kiss Margitnak Ildikó, Tóth Mihály­nak és Szegedi Jolánnak Ani­ta Tünde, Varga Istvánnak és Ujj Juliannának Edit Julianna, Simlcz Szilveszternek és Var­ga Erzsébet Ilonának László, Csábi Imre Györgynek és sán­ta Ilonánk Judit Orsolya, Zom­borl Józsefnek és Tatár-Kis Lí­diának József. Brandenburg Ró­bertnek és Pócslk Rozáliának Róbert Krisztián, Csongrádi Gá­bornak és Tóth Ilonának Gábor, Gárgyán Ferencnek és Kiss Etel­kának Ferenc, Németh István­nak és Kovács Máriának Csaba nevű gyermekük született. HALALOZA9 L kerület Szeged: Nagy Jánosné Feren­czl Julianna, Nyéki Lajosné Venczel Erzsébet, Berki József, Salánki Mária, dr. Kováts Bé­la Károly, Szántó László. Dé­kány Lászlóné Juhász Gizella. Székelyhídi Mária, Csermák Bé­la, Dedlnszky Margit, dr. Al­torjay Mihályné Pap Anna, Ambrus János, Juhász Imre, Berkecz sándorné Lengyel Má­ria, Bakó Antal, Budai János, Helm Józsefné Zsiga Mária, Gál István, Csehó Andrásné Tóth Mária, Ablaka Imréné Viski Margit, Makucza Péter meg­halt. II. kerület Szeged: Juhász Istvánná Du­dás Erzsébet meghalt. Algyfie Balassa József meg­halt. m. kerület Szeged: Pakal Imre, Mészá­ros Pálné Tóth Julianna, Van­ger István, Kiss Zoltán, Setény Mihály. Király Illésné Borbola Rozália, Kispál Mihály, Kis Ferencné Tóth Jusztina, Adám Ferenc Slsák Ildikó, Kakuszi Jánosné Bozsó Erzsébet, Veres János, Nagy András István, Ma­rinkov Sándor, Gyovai Imre, Komócsin Balázsné Laczi Pi­roska Ábrahám István, Juhász Jánosné Lajkó Ilona, Klspéter János, Tölgyes István, Ungi Pálné Kaun Veronika, Födi István, Kovács Sándor meg­halt.

Next

/
Thumbnails
Contents