Délmagyarország, 1975. augusztus (65. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-09 / 186. szám

! 6 Szombat, 1975. augusztus 9. SPORT m Ma SZEOL—Bcs. Előre­Spartacus Utolsó fordulójához érke­zett a Tisza Kupa labdarú­gótorna. A SZEOL csapata ma, szombaton délután a Tisza-parti stadionban a Bé­késcsabai Előre-Spartacus csapatát fogadja. A szegedi kék-feketék eddig mindössze két pontot szereztek, az ntolsó helyen állnak. Ha a mai mérkőzésen győznek, s két gólnál nem kapnak töb­bet — megelőzhetik a csa­baiakat. Az összeállításról még nem döntött Kontha Károly vezető edző, csak a találkozó előtt hirdet csapa­tot, melyben minden bizony­nyal több fiatal is helyet kap. Előmérkőzést órai kez­dettel a SZEOL SI serdülő­csapata játszik a Szegedi Dózsa serdülőegyüttesével. Belgrádi napló 3. Vízilabda Egyetemi Kupa SZEOL-győzelem az első napon Végy OB l-es vízilabda­csapat, az OSC, Bp. Honvéd, Szolnoki Vízügyi Dózsa és a SZEOL részvételével tegnap, pénteken délután az újsze­gedi versenyuszodában mint­egy száz néző előtt megkez­dődött a háromnapos, első ízben kiírt Egyetemi Kupa torna. SZEOL—Bp. Honvéd S:6 <2:1, 8:2, 1:2, 2:1). Vezette: Ottó. SZE­OL: Esztergomi — Max, Zámbó. Kiss dr., Vezsenyl P.. Szittya, Luther. Csere: Vezsenyl K., Ko­vécshegyl. Bp. Honvéd: Haj­mást — Molnár L„ Mezei, Tóth E„ Molnár Gy.. Kunc, Hidvégl. Csere: Dancs. A gólok sorrend­je: Luther (e), Luther (4 m-es­ből), Hídvégi. Zámbó, Luther, Molnár Gy. <e). Szittya, Hídvé­gi. Hídvégi. Hídvégi (4 m-es­ből), szittya (e), Luther, Luther, Hídvégi. Az első két negyedben a nagyszerűen Játszó Luther ve­zényletével a SZEOL irányítot­ta a Játékot. A harmadik Játék­rész kiegyenlített kUzdelme után az utolsó öt percben ismét a szegediek birtokolták többet a labdát. Egységesebb, energiku­sabb Játékával megérdemelten győzött a SZEOL. Kitűnt: Lu­ther (a mezőny legjobbja). Max. Kiss dr, illetve Molnár Gy.. Hídvégi. OSC—Szolnak ifcS <1:0, 1:2, 1:2, 2:1). Vezette: Ferenczl. OSC: Kovács dr. — Szívós dr.. Sudár, Bodnár dr.. Vlndtsch, Hámori. Konrád dr. Szolnok: Takó — Pintér, Varga. Urbán, Dudás. Heesey dr.. Pásztai. Csere: Vö­rösvári. A gólok sorrendje: Vin­dlsch <4 m-esből). Hecsey dr. (4 m-esből), Vlndlsch, Hecsey dr (e). Pásztai (4 m-esbőt), Pin­tér, Hámori, Vlndlsch, Vlndlsch játszó sokszoros bajnokcsapat­tá m-esből). Hecsey dr. nak. nem sok hiányzott a meg­A szolnoklak végig egyenrangú lepetéshez. Kitűnt; Vlndlsch, 11­ellenfelel voltak a „félgőzzel" letve Takó, Pintér, Hecsey dr. Röplabda Fesztivál Kupa Tegnap, pénteken, ünnepé­lyes külsőségek közepette a szegedi Kisstadionban el­kezdődtek a 15. Röplabda Fesztivál Kupa mérkőzései. A csapatokat Borbély And­rás, a városi sportfelügyelő­ség vezetője köszöntötte. Első napi eredmények: Férfiak: Mezőfi—Tab 53:12, Kikinda—ZTE 36:25!, Ü. Dó­zsa—Tab 49:16, Kecskeméti £.—DÉLÉP 30:21, DEAC— Szolnok 22:37, Székesfehér­vár—DÉLÉP 44:15. Nők: Magnezit—Kikinda 34:15, BVSC—Szegedi Sp. 34:19!, Ü. Dózsa—Magnezit 54:16, Jászberény—MVSC 32:25, Szegedi K.—Békéscsa­ba 37:18, Jászberény—Szege­di K. 45:22, Közgazdasági Egyetem—Almásfüzitő 33:14, IBV A keret—Székesfehér­vár 30:21, Közg. Egyetem— IBV „B" 49:15. Á hétvégi műsor SZOMBAT Röplabda. Nemzetközi női és férfi torna, a Fesztivál Kupáért. Kisstadi­on, 8 és IS óra. Vízilabda. A SZEOL tornája, UJszegedi versenyuszoda: SZEOL—Szol­nok. 17., OSC—Bp. Honvéd. 18. Labdarúgás. Tisza Kupa: SZEOL—Békés­csabai Előre-Spartacus, SZEOL­Korona helyett korona A következő futamban Wichmann bronzérmet sze­rez. Tőzsér ötödik, míg a Deme, Rátkai kettős is har­madik helyen végez. Öriást felhőszakadás zúdul a Ci­gány-öbölre. Vass István Zol­tán, a Magyar Rádió ripor­tere bőrig ázva közvetíti a történteket. És ezután követ­kezik, ami ismét visszahozza a magyarok jókedvét. Az Árva, Povázsai kenukettós viágbajnoki aranyérmet sze­rez. Először halljuk az ered­ményhirdetésnél a magyar Himnuszt, és a két fiú sze­meiből legördül egy-egy könnycsepp. A magyar tá­bor kórusban zúgja: Szép volt fiúk! A magyarok első napi mér­lege: 1 aranyérem, 3 bronz, egy negyedik és egy ötödilo helyezés. 1975. augusztus 3. A K—1 500 méteresek, kö­zépdöntőjével kezdődik a va­sárnapi program. Csapó is­mét győz. A délutáni döntő­ben Géza a kilences pályára kerül. Mellette az angol Parnham, majd a belga Claessens, az NSZK-beli Blass. a román Diba, a cseh­szlovák Szoucsek, a szovjet Morozov, a lengyel Sled­ziewski és az NDK-beli Helm. C—1 500-on Darvas Mik-i lós, K—2 500 méteren a Ete­mé. Rátkai páros, K—1 4x500 méteren a Sztanity, Svidró, Várhelyi, Herczegh négyes vívja ki a döntőbe jutást. C—2 ezer méteren a Buday, Frey páros, C—1 10 ezer mé­teren Szegedi Károly, K—2 10 ezer méteren a Szabó, Bakó kettős, K—1 10 ezren Csapó Géza és a K—4 10 ezer méteres futamban a Vargha, Giczi, Romhányi. Várhelyi kvartfitt képviseli színeinket Délután fél 3. Síri csend a nézőtéren. Rajtol az öt­százasok mezőnye. A szom­bati kudarc után már senki nem mer tippelni. Vala­mennyien féltjük Csapót Mindenkiben az a kérdés motoszkál, hogy mi lesz, ha ez sem sikerül. De Csárli félretesz mindent, fütyül a kétkedőkre. Tudja, hogy győznie kell. Ez az utolsó lehetőség. Mert tízezren — jelenlegi kondiciójaval — semmi esélye sincs. Egyedül ó bízik abban, hogy meg­nyeri a sprinttávot. És ez éppen elég. Nem néz most a mellette evező társakra, csak a célvonal, az van a szeme előtt. Óriási üdvrival­gás fogadja a győztest. Egy pillanat alatt elfelejti min­denki az előző napi vere­séget: ismét világbajnokot avatnak az Ada Ciganliján, s a dobogó legmagasabb fo­kára Csapó Géza állt. A ko­ronát elvesztette, de egy má­sikat gyorsan szerzett helyet­te. Mert a koronákat meg­szokta .., Ez a nap is jól kezdődött — állapították meg a szur­kolók a K—1 ötszázason döntője után. Es jól is foly­tatódott. A kenusok mező­nyében Darvas Miklós kö­vetkezett. Óriási harcot ví­vott a szovjet Petrenkóval és a bolgár Ananiewel. A cél előtt 80 méterrel Pet­renko vezetett Ananiev előtt. Darvas mintegy 10 méterrel mögöttük, a harmadik he­lyen haladt. És ekkor — mint később kiderült, későn — a magyar fiú megnyitot­ta a hajrát. A célvonal előtt 20 méterrel elhagyta Ananie­vet, de a szovjet Petrenko megelőzésére már nem volt ideje, így — ha csak centi­méterekkel is — a második helyre került. A C—2 500 méteresek futamában az Ár­va, Povázsai kettős bronz­érmet szerzett. Aztán a lá­nyok is összeszedték magu­kat és nagy meglepetésre a harmadik helyen érkeztek á célba a K—4 500 méteresek küzdelme után. A harmadik magyar vi­lágbajnoki aranyérmet a K —1 4x500 méteres váltó sze­rezte. A rajt után Sztanity vágott az élre és az első 509 után Svidró, mintegy fél ha­jóhossz előnnyel válthatott, A szegedi fiú ezúttal ellen­állhatatlan volt és pazar haj­rával három hajóhossznyi előnyt szerzett, amit Vár­helyi és Herczegh a célig őrizni tudott. Aztán megkezdődtek a hosszú távú versenyek. Még két magyar aranyéremre számítottak a nézők és a szakemberek. A C—2 10 ezer méteresek futamában a Bu­day, Frey páros ezüstérmet szerzett, csakúgy, mint C—1 10 ezren Szegedi Károly. Amikor az élmezőny a cél­egyenesbe fordult, tom­boló éljenzés fogadta a har­madik helyen evező Ma te Ljubeket, a jugoszlávok kedvencét. A lelkes szurko­lok majdhogynem vállukra kapták az edzőt, a szegedi Hingl Lászlót. Jugoszlávie, Mate Beliscse! — zúgta a szavalókórus. Ezen a napon Ljubeknek a bronzérem mindennél fényesebben csil­logott. Az elismerésből azon­ban kijutott a szegediek egykori kenus Európa-bajno­kának, Hingl Lászlónak is. Tíz perccel később aztám újabb magyar világbajnoki győzelemnek tapsolhattunk. A K—2 10 ezer méteres küz­delemben a Bakó, Szabó pá-i ros imponáló fölénnyel győz­te le az olasz Merli, Sbruzzi kettőst K—1 tO ezer méteren is­mét rajthoz állt Csapó Géza. Kovács László, a SZEOL if­júsági kajakozóinak edzője a rajt után magabiztosan ki­jelentette: Géza megveri Perrit, és 10 ezren is világ­bajnok lesz! „A próféta szól­jon belőled" — válaszolták a szurkolók. Kovács Lász­ló tippje azonban nem jö­hetett be. ötezernél Perri, Csapó, Pasch és Saporenko volt a sorrend. A 7500-as fordulónál már csak Perri, Pasch és a lengyel Nikin volt versenyben az arany­éremért. A végső sorrend aztán már a célban sem vál­tozott. Oreste Perri, az ola­szok nagy kajakozó egyéni­sége, második világbajnoki aranyérmét is megszerezte. Csapó Géza a hetedik helyen evezett át'a célvonalon, tel­jesen elkészülve erejével. Egy biztos: Csapót nem ér­heti szemrehányás, hiszen ötszázon világbajnoki arany­érmet nyert. Az ezer és tíz­ezer méteres futam azonban bizonyította, hogy nem a leg­jobb erőben érkezett Belg­rádba. Montreálig még van idő javítani, hogy a máso­dik olimpiai számban, 1000 méteren is visszaszerezze vi­lágelsőségét. Este 7 óra. A kajak né­gyesek célba érkezése után tíz percbe sem telt, hogy ki­ürüljenek a lelátók. A ver­senyzők még egyszer gratu­láltak egymasnak, majd bú­csúztak: Viszontlátásra Montreálban, az olimpián! A magyar kajak-kenu vá­logatott a nemzetek pont­versenyében — a Szovjet­unió mögött — 4 arany, 3 ezüst, 5 bronzéremmel a má­sodik helyet szerezte meg. (Vége.) Bagaméiy László stadion, re. 30. Hámori (Faragd, Nyári). Előmérközés: SZEOL SI serdülők—Szegedi Dózsa ser­dülők. 15. SBTC—DVTK. Sal­gótarján, 16.30, Pádár, (Cserne­falvi, Neuber dr.) VASAKNAP Röplabda. Nemzetközi női és férfi torna a Fesztivál Kupáért. Kisstadion, 8 óra. Vízilabda. A SZEOL tornája, újszeged! versenyuszoda: Bp. Honvéd­Szolnok, 17. SZEOL—OSC, 18. Labdarúgás. NB in. Délkelet: Szegedi Dó­zsa—Tisza Cipó SE (Martfű), Hunyadi tér, 16.30, Kával. Vasas Láng—SZVSE, Budapest, Rozs­nyal u.. 16.30, Pálvölgyi. MNK-mérkőzések: Sz. Postás —SZAK. Mórabalom—Szőreg, Bordány—Dorozsma, Üllés—Sze­gedi Ruhagyár, Balástya—Rösz­ke, Tápé—KSZV SE. Szegedi Ki­nizsi—Kübekháza, Szegedi IKV —Sándorfalva, Szegedi Volán­Szentesi Vizmű, Zákányszék— DELÉP. (Az eiölálló csapatok a pályaválasztók: valamennyi mér­kőzés 16 órakor kezdődik.) A Volán 10. sz. VóRalat. Szeged, sürgősen megvételre keres 1 db OT—173 apus­Jelű termogenerátort. Érte­sítést a vállalat beruházási csoportjához kérjük. m öj biztosítási forma az egyéni állattartók szamara: szarvasmarha­és sertésbiztositas A Szegedi Építőipari Szövetkezet a lakossági szolgáltatások fokozása érdekében SZAKMUNKÁSOKAT KERES AZ ALÁBBI SZAKMÁKBAN: szobafestő-mázotó parkettázó műanyag burkoló, tapétázó tetőfedő kőműves burkoló Kötetlen munkaidő, jó kereseti tehetőség. Bővebb felvilágosítás az Építőipari Szövetkezet Bajcsy-Zsilinszky u. 20. sz. alatti szolgáltató irodájában, x SAJÁT SZÜKSÉGLETÜNKRE, vállalati költségen KEZDŐ JELENTKEZŐK RÉSZÉRE SZEMÉLY-, TEHERGÉPJÁRMŰ-VEZETŐI, lagalább 2 éves gyakorlattal rendelkező gépjárművezetők részére AUTÓBUSZVEZETŐI TANFOLYAMOT SZERVEZÜNK SZEGEDEN. Jelentkezés: Szeged, Bem u. 10. X Volán 10. számú Vállalat Mielőtt a gyermek iárni kezd, AZ ELSŐ LÉPÉST a szülőnek kell megtennieI És ha már megvette gyermeke számára a SIESTA cipót, dsf lépésiül kezéve biztosított a láb egészséges fejlődése, mert; a SIESTA gyermekcipő — kényelmes — hajlékony, ^ — jó minőségű é6 egészséges viselet. A beépített különleges saroktámasz megelőzi a bokasüllyedés és egyéb lábbetegségek kialakulását. Ma kónyelem — holnap vádelemL Már az első lépéstől SlESTA Cipőben / I Sabaria Cipőgyár terméke

Next

/
Thumbnails
Contents