Délmagyarország, 1975. augusztus (65. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-07 / 184. szám
Csütörtök, 1975. augusztus7, 3 Aczél György Pest megyében Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese szerdán Pest megyébe látogatott Ütj ára elkísérte dr. Mondok Pál, a Pest megyei tanács elnöke, dr. feiró Ferenc, a megyei pártbizottság titkára és dr. Nagy Sándor, a KISZ Központi Bizottságának titkára. A vendégek első útja Érdre vezetett, ahol megtekintették a Dagály utcai sorházépítkezést, majd a nagyközség korszerű művelődési házát keresték fel. A következő állomás a Biatorbágyon leső Ságvári Endre vasútépítő ifjúsági tábor voít. A tábor lakói 1973 óta minden nyáron a Budapest—Hegyeshalom közötti vasútvonal korszerűsítését segítik. Az idén már a negyedik 200-as turnus vesz részt az építkezésben. Jelpnleg SzabolcsSzatmár megyei gimnazisták, szakközépiskolások' és ipari tanulók dolgoznak napi hat órát, a Biatorbágy— Bicske közötti szakaszon. A vendégek megtekintették a tábort, majd táborgyűlésen találkoztak a fiatalokkal, amelyen Aczél György válaszolt a feltett kérdésekre. Pártpropagandisták utaztak Odesszába A testvérmegyei kapcsolatok keretében az Ukrán Kommunista Párt Odessza területi bizottsága meghívására Csongrád megyéből dr. Törköly Ferencnek, az Oktatási Igazgatóság igazgatóhelyettesének vezetésével 30 tagú pártpropagandista küldöttség utazott Odesszába. A propagandamunkában hosszabb időn át kiemelkedően tevékenykedő pártaktivisták tanulmányozzák Odesszában az ott folyó marxista—leninista oktatás módszereit és formáit Nemes Ildikó 1969 óta dolgozik a szegedi textilművekben, 1971 óta tagja a KISZ Központi Bizottságának. A politikai delegáció többi tagjával együtt az elmúlt hetekben Gödöllőn előkészítő tanfolyamon vett részt. Nemes Ildikó az ifjúmunkás szekcióban dolgozik majd, a háromnapos keszthelyi kongresszuson. Mint mondja, az egyik legnehezebb téma jutott neki — a KISZ szerepe a fiatal lányok és munkásnők egyenjogúságáért folyó harcban. — Azért nehéz ez a téma — mondja —, mert a nők helyzetéről általában és a munkásifjúságról sok felmérés készült, vita zajlott az elmúlt időkben. De a fiatal munkáslányok és -asszonyok helyzete olyan összetett és bonyolult probléma, mely egyszerre érinti mindkét témát. Ezért hozzászólásomban érinteni kell a családi környezet indító hatását, a pályaválasztást éppúgy, mint a szakmunkásképzés és továbbképzés helyzetét, a nők vezetővé nevelésének kérdését, és részvételüket a munkaversenyekben, a tudományos tevékenységben. Reális képet szeretnék adni erről az összetett témáról. — Mit vársz ettől a nagy seregszemlétől, hogyan készülsz a politikai delegációk programjára? — Mióta a KISZ Központi Bizottságának a tagja vagyok, a mozgalom sűrűjében érzem magam. Tapasztalatból tudom, hogy a szovjet fiatalok jóval többet tudnak hazánkról, a magyar fiatalokról, a KISZ-ről, mint mi a Szovjetunióról, a szovjet fiatalok életéről és a Komszomolról. Biztos vagyok benne, hogy az L MagyarSzovjet Barátság Fesztivál jó alkalom lesz egymás megismerésére, a tápasztalatok kicserélésére, és a közvetlen baráti kapcsolatok kiépítésére Hiszem, hogy a testvérmegyék fiataljainak közös programjai a testvérkapcsolatokat konkrétabbá, tartalmasabbá, bensőségesebbé teszik. Sajnálom, hogy nem lehetek itt akkor, amikor az odesszai fiatalok küldöttsége nannkahelyemre, a szegedi textilművekbe látogat. Holnap kezdődik a barátság fesztivál Holnap, pénteken kezdődik az L Magyar—Szovjet Ifjúsági Barátsági Fesztivál nagyszabású rendezvénysorozata. A 140 tagú magyar politikai delegációban öt Csongrád megyei ifjúkommunista képviseli a megye fiataljait, akik ma utaznak Budapestre. A delegáció vezetője Bódi György, a KISZ Csongrád megyei bizottságának első titkára. Tagjai: Nemes Ildikó, a textilművek áruminősítője, Tényi Zsuzsa, aki most szerzett magyar—orosz szakos tanári diplomát a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, Pádár Zoltán, a Pankotai Állami Gazdaság dolgozója és Martini János, a makói FEG munkása, A delegáció két szegedi tagjával, Nemes Ildikóval és Tényi Zsuzsával beszélgettünk elutazásuk előtt. Nemes Ildikó Tényi Zsuzsa — Nagyon tetszik a politikai delegáció egyenruhája. haza Tényi Zsuzsa az államvizsgák idején tudta meg, hogy tagja lesz a barátság feszti- Amikor Pesten vit"tem válón részt vevő magyar po- ,, , , ..., ... litikai delegációnak. Még az elkészült kosztumot, a alig száradt meg a tinta ok- villamoson többen megdilevelén, újabb jelentős fel- csérték, hogy milyen szép, adat hárult rá. A magyar és mü divatos. Ám lehet; szovjet fiatalok konferenciá- . , . ., , .. , . ján a diákok mozgalmi tevé- hogy kicsit melegünk lesz kenységét elemző szekció- benne! Tápé határában torony. Avatatlan áH egy szerekkel, emelje a hozamát szakmunkás vagyok. Aki szemmel arra a szintre, amivel kezd- egyszer megízlelte ezt a nefúrótoronynak nézné az em- te. Ha űj termelőcsövet kell héz életet, nem hagyja itt, ber, pedig nem az. Kútjavító beépíteni, akkor is a kútja- hacsak nagyon nem muszáj, berendezés, amivel az. olaj- vítók jelennek meg. Beren- Ezt vallja Majoros Sándor mező kútjait orvosolják a dezésükkel a kút fölé állnak, is. Betanított munkás a kútkőolajkutató és -feltáró s igyekeznek minél előbb be- javítóknál, majd tíz éve. O üzem kútjavítói. Az Allende fejezni a munkát, Amíg ők is érti a dolgát, bár nem szerzett szakmunkás-bizoahogy nyítványt. egyre — Amikor lehetett volna, nevet viselő szocialista brigád tagjai dolgoznak itt vannak a kútnál, addig a termelés szünetel. S most, nemrég szállították ide „öregszik" a mező, a berendezést. A brigádot több a feladat Ha egyik he- nem mentem utána. Most alapították, tizen- lyen végeznek, szedik a sá- meg már... Tudja, kevés az tavaly egyen. Fiatalok, szak- és idősebbek, torfájukat, mennek a másik- iskolám. Hiányzik egy par is, ban fog dolgozni. Nem Ismeretlen előtte az egyetemi mozgalmi munka, a főiskolán a végrehajtó bizottság sportfelelőse volt A feldolgozandó tíz témakör egyikéhez, az egyetemi tömegsporthoz az előadással is hozzájárul. — A magyar felsőoktatási intézmények tömegsporthelyzetével foglalkozom hozzászólásomban. Részben nyolcéves kosárlabdás múltamra, részben a végrehajtó bizottságban szerzett sportfelelősi tapasztalataimra támaszkodva készítettem el hozzászólásomat. Tudjuk, hogy a szovjet fiatalok' ezen a téren is előbb járnak nálunk. Sok ötletet, felhasználható javaslatot várunk tőlük, mert tény, hogy nálunk is egyre többen igénylik a testmozgást, a sportolási lehetőséget. Ehhez azonban még nincsenek meg az alapvető tárgyi és anyagi feltételeink. — A politikai delegáció tagjai formaruhát kaptak. Farmeröltönyt, illetve kosztümöt, jersey inget, cipőt, táskát. Hogy vagy megelégedve a tervezők munkájápgO. betanított munká- ra. Hol itt tűnnek fel, hol osztály az általánosból sok. Azóta közösek a gond- ott. Otthonosan mozognak az anélkül meg nem lehet semjaik, osztoznak az örömben egész mezőben, úgy ismerik, mit se kezdeni. Jól van ez jobban segítik egymást a mint a tenyerüket. Nem elég az olajat, gázt megtalálni, s lefúrni érte a munkában. Érzik, hogy ösz szetartoznak, egybeforrott kis közösség az olajbányászok nagy táborában. már nekem, így is. Megértem. Klárafalván lakik, naponta négy órakor föld mélyére. A befejezett kel. utazik. dolgozik, megint kutakat üzemeltetni kell, s 'Éí ápolni, mert kincset érnek Na4>" az országnak. Ezért felelőségette, ségteljes a kútjavítók munszélcser- kája. Nem lehet akárkire, gad váIlalta> h°Sy aki csak zett bar- akármilyen emberre bízni. tudja. befejezi az általános na arcok a sisak alatt. Me- Szakértelem kell hozzá, lel- iskolát azok közül, akiknek ta | MTA H ' tata" " - nincs meg a bizonyítvány. Majoros Sándornak ezt beMINDIG A SZABADBAN utazik, s délután négykor ér haza. Otthon a család, kis ház körüli munka, nem marad idő a tanulásra. A brileg van, de az emberek lá> bán csizma, nem lehet másképp dolgozni. Nehéz a terep. Míg beszélgetünk, egyegy fejről lekerül a színes annyi más az olaj bányászatvédősisak, lélegeznek az iz- ban. zadt, összekuszálódott szálak. haj„Műhelyük" a szabad ég alatt van, télen-nyáron. Széles, erős tenyerükben biztosan tartják a szerszámokat, mával Horváth tűrve a tűző napsugarakat, nántúlon kezdte kiismeret, nagy tapasztalat, S kitartás, ami segít elviselni a körülményeket Mert ez latoan elengedték. Megértik, a munka sem könnyű, mint ~~ Csak ne sokat hazudjatok! — kiált oda társainak Zserjáf János fúrómester, s vidáman nevet hozzá. Nem Húsz éve hagyta el a berendezést egy barátko- percre sem' fe' vele nem tudtunk szót váltani. A többiek tekintetéből olvastuk zott meg Laios-^Du ti®54®1111 szakmai tudását, 1955-ben, &p^r.etlTk4 , az ésőtTa_ hidegét*Fep»datüí; várói jön mtod« a termelő olaj- és gázkutak, vízvisszanyomó kutak javíként került Szegedre, hét évvel ezelőtt Kapcsoló. Ez a ,.„ . , . , - „ munkaköre két évtizede, tasa, karbantartasa, felujitá- , . „„„.„.„, . sa Attól függően változ k a * 'sme" munkahelyükf mikor milyen n nunden csmját-binját munkát kell elvégezni. Ha egy olajkút „megbetegszik' — Szeretem a munkámat Ennyi év alatt belejöttem kevesebb olajat hoz a fel- egy kicsit Idekötnek az emszínre, akkor a kútjavítósok lékek is, annyi minden törli. L. ösztökélik különböző mód- tént már velem. Olajipari Jobb körülmények között az ipari tanulók Szegeden is avatnak új tanulóotthont összesen mintegy 400 mii- mint Fonyódon épül, ezek át, melyekben 500 lányt és lió forint értékű beruházás- hat tantermesek lesznek. A 300 fiút helyeznek el. Figyesal bővítik idén a szakmun- főváros legfiatalabb lakóte- lembe véve a szakmunkáskásképzés hálózatát. Ez a lepén, Újpalotán 24 tantér- képzésben részt vevő lányok jelentős fejlesztés is elősegí- mes nyomda_ és textilipari számának növekedését, az ti, hogy mind több fiatal iskolát nyitnak meg. <jv első felében már átadták szerezzen szakképzettséget. A tanulóotthoni hálózat .. . Ennek fontosságát támasztja bővítésénél figyelembe vet- 0y0rDen a iau lanyl Deloga". alá az a tény is, hogy az ték a tanyavilágból, faluról dó tanulootthont. ipari munkásoknak jelenleg kikerült és az iparban el- Az 1975—76-os tanévben a körülbelül 40 százaléka szak- helyezkedni vágyó fiatalo- tervek szerint 61 300 szakmunkás. kat. Szekszárdon 450, Szege- munkástanuló kezdi meg taAz 1974—75-ös tanévben den és Kiskunfélegyházán nulmányait az iskolákban. 267 szakmunkásképző isko_ 200—200 fiatalt befogadó Az össztanuló-létszám mintlában az I—III. évfolyamon otthont avatnak. További egy 169 000 lesz. Ez némi 175 ezer fiatal tanult. Idén tanulóotthonokat építenek csökkenést jelent az előző 7 új iskolát adnak át, össze- az idén Dunakeszin, Veszp- évihez képest, ugyanakkor sen 130 iskolai tanteremmel rémben, Gödöllőn és Pápán, bővül az iskolai és tanulóbővül a szakmunkásképző ezekben összesen 800 szak- otthoni hálózat. A szakmunhálózat. Hat iskola a most munkástanuló lakhat. A fő- kástanulók tehát az eddigiiparosodó vidéki városokban: városban, a Mogyoródi úton éknél még jobb körűiméSzekszárdon, Berettyóújfa- a különböző gyárakban dol- nyek között, jobban ellátott I amit rejteget. Az pedig még lun, Móron, Törökszentmik- gozó szakmunkástanulóknak intézményekben készülhet-1 soká le^z lóson, Sárospatakon, vala- 800 személyes otthont adtak nek hivatásukra. 1 Balint Ibolya Nemrég súlyos műtéten esett át, talán jobb lenne neki könnyebb munka. Mégis itt dolgozik a csapatban, ingázik naponta huszonöt kilométert. S nem is rossz uL Horváth Lajos mondja, akinek ötéves kislánya van és tarján! lakása, hogy ötezer forint körül visz haza havonta. A lakást egy évvel azután kapta, hogy Szegedre jött. De hozzáteszi, nem keres mindenki ennyit Abban gyorsan megegyeznek, hogy nem is lehet mindenkinek egyforma a fizetése Már csak a szakképzettségük közti különbség miatt se — Nem olyan nagy a mi jövedelmünk, mint amilyennek sokan hiszik. De nem élünk rosszabbul, mint az építőipariak. A munkánk nehéz. piszkos, fárasztó. Ám, megélünk belőle, s ez a fontos. Többen is megélnének ebből a munkából, ha nem félnének tőle. Kevesen vannak a kútjavítósok, bár nagy szükség van'rájuk. Pedig jövője is- van ennek a felelősségteljes szakmának. Az olaj-, gáz- és vizvisszanyomó kutak üzemeltetése, karbantartása addig megy, míg ki nem merül a mező. ök indulnak tovább utolsónak innen, ha már a föld kiadta mindazt a kincset,