Délmagyarország, 1975. augusztus (65. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-30 / 203. szám

65. évfolyam 203. szám 1975. augusztus 30., szombat Ára; 80 fillér VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Megnyílt az országos mezőgazdasági kiállítás Dr. Romány Pál beszéde Pénteken, a budapesti nem­zetközi vásárközpontban a- célokat, az akkor meghatá­szakado esö miatt — az ere- rozott nagy feladatokat tel­deti programtól eltérően nem jesítettük. a vasárváros főterén, hanem Pártunk politikája nyo­a K-pavilonban — került sor mán kedvezően megváltoztak a 68. Országos Mezőgazda- a mezőgazdasági termelés sági és Élelmiszeripari Kiál- feltételei. Népünk millióinak litás és Vásár, valamint a és immár nemzedékek közös Nemzetközi Mezőgazdasági és munkájának eredménye, politikánk bevált és ismert Élelmiszeripari Gép- és Mű- hogy cl mezőgazdaság szocia- módszereit követjük. Követ­szerkiállitás és Vásár (Agro- lista nagyüzemei megszilár- kező kiállításunkig újabb masexpo) megnyitására. Az dúltak. A szocialista tulaj- nagy lépést teszünk előre, és ünnepségen megjelent Né- don két formája: az álla- újabb eredményekről szá­meth Károly, az MSZMP Po- mi és a szövetkezeti tulaj­litikai Bizottságának tagja, a don a meghatározó a mező­KB titkára, Havasi Ferenc és gazdaságban, az erdőgazda­dr. Szekér Gyula, a kormány ságban és az élelmiszeripar­elnökhelyettesei, valamint ban. Mindez elősegítette ál­részt vettek a megnyitón a lamunk legfőbb politikai alapja, a munkás-paraszt szö­vetség további erősödését. Pártunk politikájának nagy eredménye, hogy jelentősen megváltoztak a mezőgazda­sági dolgozók életkörülmé­nyei. Ma egészségesebben él­Himnusz hangjai vezették be, nek, több tartós fogyasztási majd dr. Romány Pál me- cikket használnak és jobban zőgazdasági és élelmezésügyi tájékozottak a világ dolgai- ^ miniszter köszöntötte a meg- ről, mint történelmünk során késéről'" néngazd^sáeT szes nyitó ünnepség egybegyűlt bármikor. Az 1975. évi II. ' vendégseregét, s mondott be- törvény a társadalombiztosi­szédet. A többi között meg- tást és a nyugdíjrendszert is állapította: azonossá, egységessé tette. Közelebb került a falu a vá­roshoz. A kiállításon nyomon kö­vethető, hogy számos terme­lési ágazatban megjelentek és meghonosodtak az ipari jellegű termelési módszerek. Az elért eredményekhez nagymértékben hozzájárult a Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsában részt vevő országok együttműködése. Régtől fogva tekintélyes a Magyar párt­és kormányküldöttség utazott Hanoiba KGST mezőgazdasági állan­dó bizottságának budapesti ülésszakán részt vevő dele­gációk vezetői és tagjai, va­lamint a kormány több tag­ija. A megnyitó ünnepséget a ja. Jó tudni, hogy ezeket a vetkezőkben sem. Pártunk XI. kongresszusán megfogal­mazott politikai céljaink azonban világosak, mindany­nyiunk érdekeit tükrözik, és meggyőződésem, hogy né­pünk szorgalma, a szocialis­ta közösség ereje lehetővé teszi e célok elérését. Agrár­molhat majd be az 1980. évi kiállítás. Az 1975. évi jubileumi ki­állítást ezennel megnyitott­nak nyilvánítom. Dr. Romány Pál megnyitó, beszéde után a vendégek Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter­helyettes és dr. Kőrösvölgyi László kiállítási igazgató kí­séretében megtekintették a bemutatókat. A főpavilon változatos anyaga áttekintést ad a mezőgazdaság, az élel­miszeripar és az erdészet fej­Pénteken elindult Budapestről a Ma­gyar Népköztársaság párt- és kormány­küldöttsége, amely a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának és a Viet­nami Demokratikus Köztársaság kormá­nyának meghívására számos más ország küldöttségével együtt részt vesz a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság megalaku­lása 30. évfordulójának ünnepségein. A magyar párt- és kormányküldöttség veze­tője Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács el­nökhelyettese, az országos Tervhivatal és az Állami Tervbizottság elnöke. Tagjai: dr. Berecz János, az MSZMP Központi Bi­zottsága külügyi osztályának vezetője, Rácz Pál külügyminiszter-helyettes, az MSZMP KB tagja, Nemety Bela, a Magyar Népköztársaság hanoi 'nagykövete. A magyar párt- és kormányküldöttség búcsúztatásánál a Ferihegyi repülőtéren jelen voltak: Borbándi János, a Miniszter­tanács elnökhelyettese, az MSZMP Köz­ponti - Bizottságának tagja, Roska István külügyminiszter-helyettes, Drecin József, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, Varga István, az MSZMP Központi Bi­zottsága külügyi osztályának helyettes vezetője, továbbá Nguyen Manh Cam, a VDK, Nguyen PhuSoai, a DVK, valamint V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete, és L. T. Pudaite, az Indiai Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. (MTI) — A 68. magyar mezőgaz­dasági kiállítás jeles évben, felszabadulásunk 30. eszten­dejében nyitja meg kapuit. A kiállítások sajátossága, hogy bizonyos összegezést adnak, eredményeket dokumentál­nak. A most megnyíló és másíél évszázados hagyo­mányra visszatekintő kiállí­tás jelentőségét növeli, hogy történelmi egybevetésre is módot ad. Három évtized repéről, a IV. ötéves terv eredményeiről és a falu éle­tében bekövetkezett változá­sokról. A szocialista integrá­ció eredményeit bemutató pa­vilonban a nemzetközi együttműködés eredményei­ről számoltak be a baráti or­szágok kiállítói. A vásár o nagyközönség előtt déli egy órakor nyitotta meg kapuit. Budapest: Befejeződött a KGST-tanácskozás Jegyzökönyvet írtak alá A KGST mezőgazdasági ál- Szovjetunió küldöttsége vett kintették a „Képzőművészet landó bizottsága augusztus részt. Megfigyelővel képvi- a mezőgazdaságban" című 26—29. között Budapesten seltette magát Jugoszlávia és kiállítást. tartotta 42. ülését, amelyen a a Vietnami Demokratikus Az ülésen részt vevő kül­KGST XXIV. ülésszakának Köztársaság. döttségek vezetőit fogadta és a végrehajtó bizottság Az ülésszakon részt vevő Havasi Ferenc miniszterel­70., 71. és 72. ülésének ható- delegációk a tárgyalások nök-helyettes. rozataiból adódó feladatokat szünetében ellátogattak a Az ülés záró jegyzőkönyvét tárgyalták meg. Magyar Tudományos Akadé- a küldöttségek vezetői pén­Az ülésen Bulgária, Cseh- mia martonvásári kutatóinté- teken este, ünnepélyes kere­szlovákia, Kuba, Lengyelor- zetébe és az Agárdi Állami tek között írták alá a mar­szág, Magyarország, Mongó- Gazdaságba, részt vettek az gitszigeti Nagyszállóban, lia, a Német Demokratikus országos mezőgazdasági kiál- A tón<icsfcoZ(Í5 munkájáról Köztársaság, Románia es a lítás megnyitóján, és megte- ., , nyilatkozott K. Sz. Ivcsev, a távlatából megállapítható, Szovjetunió részvétele ama­hogy a magyar mezőgazdaság gyár mezőgazdaság fejlődési és élelmiszeripar hatalmas feltételeinek formálásában, utat tett meg, a termelés lé- mind a használt fajtákat, nyegesen emelkedett. mind az alkalmazott gépi Engedjék meg hogy csak technikát és energiát, vala­két mezőgazdasági kiállítás- mint a szakemberképzést il­ra utaljak: a felszabadulás letően. utáni elsőre és a mezőgazda- A kiállításon bemutatott sag szocialista átszervezésé­nek befejezése utáni első ki­állításra. Az 1948. évi kiállí­tás idején — a földreform után, az újjáépülő országban — minden második ember a mezőgazdaságban dolgozott. A kiállítás az igásállatokat, a lőcsös szekereket, egyszó­val a kisüzemi eszközöket so­rakoztatta fel. A mezőgazdaság szocialis­ta átszervezése utan, az 1962­ben rendezett kiállításon már merőben mas kép fogadta a látogatót. Azon a kiállításon már példamutató állami gaz­dasagok és szövetkezetek is szerepelhettek, és olyan cé­lokat szemléltettek, mint a kenyérgabona-termelés fel­lendítése, a nehéz aratási munka teljes gépesítése vagy a homoki területek szőlő- és gyümölcstelepítési program­eredmények az egész nép munkájának gyümölcsei, nemkülönben azoké a szo­cialista országoké, amelyek segítőkészen és cselekvően mellettünk voltak az elmúlt három évtized alatt. Az érdem mindazoké, akik a műhelyekben, a mezőn, a laboratóriumokban, vagy má­sutt a közös cél érdekében odaadóan dolgoztak. Innen is köszöntöm mindannyiukat. Köszönöm a szocialista brigádok példás munkáját, a gazdasági vezetők helytállá­sát. Biztosak lehetünk benne, hogy-jól értik céljainkat, és készek a jövő feladatainak megoldására is. Az idáig megtett út nem volt könnyű és nem lesz könnyű a kö­Rádioakció Csongrád megyében Sajtótájékoztató és kiállítás a Technika Házában Lázár György finn küldöttséget fogadott Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnöke pénteken, tegnap a Parla­mentben fogadta a Pekka Oioio elnök vezetésével ha­zánkban tartózkodó finn szakszervezeti küldöttséget. A szívélyes, baráti beszél­getésen részt vett Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára és Timmer József, a SZOT tit­kára. Jelen volt Paul Jyr kánkallio, a Finn ság budapesti naj^: (MTQ ztársa­'ete is. Szeptember elsején ked­vezményes rádióakció indul Csongrád megyében. Ebből az alkalomból tegnap, pén­teken délelőtt sajtótájékoz­tatót tartott Szegeden, a Technika Házában dr. Per­jési László, a megyei ta­nács elnöke. A tájékoztatón részt vett dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titká­ra, Papp Gyula, Szeged ta­nácselnöke és a Magyar Rá­dió, illetve a Magyar Posta képviselői is. A megyei tanács elnöke elmondotta: a hat héten át tartó kedvezményes radió­akció kultúrpolitikai jelen­tősége igen nagy, hiszen a hírközlesnek és a közműve­lődésnek e jelentős intézmé­nye új hallgatókat nyer. Me­gyénk számára azonban kü­lönösen kedvező, hogy az ak­ció hat hete alatt mintegy ötven rádió- és tévéműsort valtozasokal sugároznak innen, közöttük gyénkben is. olyan jelentős műsorokat, mint a tévé Jó estét. Sze­ged! programja, közönségta­lálkozókat, sajtókonferenciá­kat, zenei és irodalmi mű­sorokat, gazdasági és köz­életi kérdésekről szóló adá­sokat. így Csongrád megye széles ablakokat nyithat az országra, bemutatkozhat ha­zánk közvéleményének, örömmel vállaljuk és üdvö­zöljük ezt a lehetőséget, hi­szen az elmúlt 30 esztendő korszakalkotó eredményeket, KGST Titkársága mezógaz­dasagi osztályának vezetője, melyet a 2. oldalon ismerte­tünk, Ölést tartott K Elnöki Dr. Perjés! László tájékoztatóját tartja hozott me­megyék közül kilenc az or­szágos átlag alatt van sta­nyüjtott tisztikájával, közöttük Csong­amelyek- rád megye is. Itt 72 előfize­tő esik 100 háztartásra. A Magyar Rádió ezúttal már a nyolcadik megyében szer­vez ilyen akciót, s az eddi­giek eredményeként 65 ezer új készüléket vásároltak, a rádióelőfizetők száma pedig 8 ezerrel növekedett. A sajtótájékoztató utan a Technika Házának előcsar­nokában kiállítás nyílt, me­és tévékészü­választékát A lakosságnak kedvezmények — ről vasárnap adunk ismer­tetést — bizonyára föllendí­tik az érdeklődést. A keres­kedelem a szokásoshoz ké­pest közel négyszeres áru­alappal és gazdag választék­kal készült föl a vásárlások­ra. Adatokat is följegyeztünk a sajtótájékoztatón: 1974 vé­gén hazánkban 2 millió 541 ezer volt a rádióelőfizetők lyen a rádió­száma, vagyis 100 háztar- lékek gazdag tásra 75 előfizető jutott. A mutatják be. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Tanacs tör­vényerejű rendeletet alko­tott a büntetőintézetekből szabadult személyek utógon­dozásáról. Ennek keretében megfelelő állami és társa­dalmi támogatást nyújtanak az elitélteknek ahhoz, hogy szabadulásuk után beillesz­kedhessenek a társadalom­ba. Az Elnöki Tanács törvény­erejű rendeletet fogadott el a hangfelvételek előállítói­nak vedelméről, miután ha­zánk is csatlakozott, az er­ről szóló nemzetközi megál­lapodáshoz. Az új tanévtől kezdődően az Elnöki Tanács a Testne­velési Főiskolát egvetemi jellegű főiskola rangjára emelte, módosította az El­nöki Tanacs a győri Közle­kedési és Távközlési Mű­szaki Főiskola szervezeti fel­építését. A jövőben a főis­kola élen főigazgató áll, és a karok szerinti szervezeti tagozódás megszűnik. Az El­nöki Tanács bírákat men­tett fel és választott meg, majd egyéni kegyelmi ügye­ket tárgyalt. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents