Délmagyarország, 1975. július (65. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-01 / 152. szám

6 Kedd, 1975. július 1. SPORT * Ismét az NB l-ben I Az NB lll-ban SZEOL-Komló 3:3 (2:1) Döntetlen Motoeross Látványos verseny Szovjet és bolgár motoro­sok részvétele emelte nem­zetközi rangra a repülőtéri pályán vasárnap rendezett OB I-esmotocrossversenyt. A fel­nőtt bajnokság harmadik fordulóját a Szegedi Volán SC rendezte — kitűnően. Jól előkészített pályán, kellemes időben rajtolt az első 500-as futam, melyben Nagy Sán­dor révén volt érdekeit a Vo­lán. A felnőttek között elő­ször induló Nagy végig a második helyen versenyzett a szovjet Petuskov mögött, a második futamban viszont háromszor is bukott, így meg kellett elégednie a hatodik helyezéssel (bajnoki futam­ban ötödik lett). 250-es kategóriában Sze­gedről ketten is indultak: Szalma Ferenc és Kerekes László, ök is újoncok a fel­nőttek között. Szalma külön dicséretet érdemel, hiszen ő is hatodik lett. Kerekes egy­szer géphiba miatt kiállt, így a közép mezőnyben vég­zett. A nemzetközileg elis­mert szovjet Petuskov, s a ZMMK versenyzője, Kiss László, klasszis versenyzők. Biztonságos, s ugyanakkor látványos motorozással nyer­ték az 500-asok, illetve a 250-esek futamait. Eredmények: 50® kem: 1. Jev­gcnyln Petkusov (Szovjetunió). 5. Mohácsi Jenő (BHSE). 3. Kö­kényesl György (ZMMK), ... fi. Nagy Sándor (Szegedi Volán). 250 kem: 1. Kiss László (ZMMK). 3. Czunl László (Kiskunlacháza), S. Vcsv.tcrgom Jenő (VIDEOTON). ... fi. Szalma Ferenc (Szegedi Volán). es vereseg A labdarúgó NB III-ban is véget ért vasárnap az 1974— 75-ös bajnokság. A szegedi csapatok „negyed" sikerrel, döntetlennel, illetve vereség­gel zárták a hosszú küzde­lemsorozatot. A Vasutas Me­zőtúrról hozott el egy pon­tot, míg a Dózsa Békéscsa­bán alulmaradt, tgv a táblá­zaton helyet cseréltek, azaz az SZVSE a hatodik, a lila­fehérek a hetedik helyen vé­geztek. SZABÓ U SE—SZVSE 0:0 Acs S. Sándor felvétele A SZEOL NB Il-es bajnokcsapata: balról jobbra, állnak: Hojszák. Szeghalmi, Kozma III., Antal, Birinyi, Hevesi, Vass, Varga. Guggolnak: Wcnner, V. Tóth, Benczc, Nagy I„ Bánfalvi dr., Zámbori Mezőtúr, 400 néző. Vezet­te: Mile. SZVSE: L udányi — Ko­vács M., Terhes, Horváth, Tihanyi, Timár, Komjáti — Róth Tóth J. (Krenács), Sán­dor (Kovács S.), Kovács Z. A mérkőzés elején a hazai­ak léptek fel kezdeménye­zőleg. Negyedóra elteltével a szegediek átvették a játék irányítását, Tóth J., Róth és Sándor előtt is adódott hely­zet, de lövéseik célt tévesz­tettek. Szünet után, a 46. perc­ben, sajnálatos sérülés történt. Tóth X Jan­csával csapott össze, majd a földre esett, súlyosan megsérült a vállán. (A sze­gedi csatárt azonnal kórház­ba szállították, ahol rögzítő kötést kapott. Az esti órák­ban Szegedre érve, a sebé­szeti klinikán izomszakadást állapítottak meg, de az első vizsgálat alapján a törés sem kizárt.) A jó iramú, közepes szín­vonalú mérkőzésen — kitűnő játékvezetés mellett — igaz­ságos döntetlen született. BCS. TASK—SZ. DÓZSA 3:2 (0:2) Az 500-asok győztese, a szov­jet Petuskov. így kellett volna tippelni! I. SZEOL—Komló 3íS X 3. NaRykunl/.sa—FOSPED 2:3 x 3. Várpalota—KKFSE 3:1 1 1. Oroszlány—Kaposvár 1:0 1 5. Szekszárd—Dorog 2:0 1 6. Dunaújváros—Volán 1:0 1 7. G.-MAVAG—MAV DAC 0:1 2 8. MVSC—Nagybátony 2:1 1 S. Borsodi Volán—DMTE 3:3 x 10. Lcnlnváros—Ny.-háza 0:1 2 11. Rudabánya—Gyöngyös 0:2 2 12. ESMTK—Szoln. MAV 3:2 1 13. Mezöfi SE—Szarvas 071 2 14. szabó I.. SE—SZVSE ICO X A Sportfogadási és Lottó Igaz. gatoság közlése szerint a 26. fo­gadasl héten 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 14 darab, nyereményük egyenként 93 699 forint. 11 talála­tos szelvény 268 darab, nyeremé­nyük egyenként 1038 forint. A 10 találatos szelvények száma 2713 darab nyereményük egyenként -90 forint, a 27. hétre átvitt Juta­ícgnossacs 361 343- Ionná. Tisza-parti stadion, 15 ezer néző. Vezette: Halász M. SZEOL: Nagy — Hevesi, Bánfalvi dr.. Kozma III., V. Tóth — Birinyi, Zámbori, Varga — Szeghalmi, Vass, Antal. Komló: Buús — Kcller, Kovács, Tallósi, Csordás — Lingl, Lahó, Pál — Cs. Ko­pács, Kolesánszky, Bányász. Ünnepi hangulatban kez­dődött a SZEOL—Komló NB Il-es rangadó mérkőzés va­sárnap a Tisza-parti stadi­onban. A hazaiaknak egy pont is elegendő volt ah­hoz. hogy a legmagasabb osztályba kerüljenek. Egy órával a mérkőzés kezdete előtt már hosszú sorokban álltak a pénztáraknál az ér­deklődők. Kellemes színfolt volt, hogy az előmérkőzést a SZEOL Sportiskola ladarúgó­paiántái játszották. Sok ügyes megmozdulást tapsolhattak meg a nézők. Végül a 13 évesek (edzőjük: Nemes Ist­ván) 5:3-ra legyőzték a 11 évesek (edzőjük: Dobozi Ist\ ván) csapatát. Nem árt a ne­veket máris feljegyezni. 1962-es születésűek: Batki, Bitó, Deák, Harmos, Juhász, Kemenes, Kiss, Szalai, Soly­mosi, Szabó, Makra, Poós, Czirok, Fenyvesi. 1964-es születésűek: Zakar, Hajdú, Kiss, Becsei, Kószó. Takó, Boldizsár. Török, Szabó, Me­ző, Tari. Mózes, ' Jáger, Kó­nya, Lóczi, Kovács Aztán elkezdődött a nagy mérkőzés. Meglepő csend fo­gadta a pályára lépő csapa­tokat. S ez a csend később sem változott, csupán a ven­dégek egyenlítő gólja után, amikor a közönség füttykon­certtal fogadta a nem éppen szívderítő eseményt. Ünne­pelni készültünk; a SZEOL sportiskolások a mérkőzés végén vörös szegfűvel kö­szöntötték a csapat játékosa­it, a közönség egy része pe­dig kifütyülte a levonuló csapatot. Az ünneplés elma­radt. Nem számított az sem, hogy ősztől már NB l-es mérkőzéseket láthatnak a Tisza partján, meg az sem, hogy a döntetlen eredmény a csoportelsőséget jelentette. Igaz nagy szépséghibája volt a vasárnapi mérkőzés­nek a komlóiak egyenlítő gólja. Mindenesetre a szege­di játékosokon nagy fokú idegi fáradtság érződött. És végtére is a döntetlennel be­kerültek a legmagasabb osz­tályba. Ez mindenképpen örvendetes, s becsülendő tény. Elénk iramban kezdődött a játék. A SZEOL már a 11. percben megszerezte a veze­tést. Hevesi indította a jobb oldalon Szeghalmit, aki az alapvonal közeléből beívelt és a tisztán álló Antal mint­egy 8 méterről kapásból a jobb alsó sarokba bombázott, 1:0. A 16. percben Lingl ha­talmas lövését öklözte a me­zőnybe Nagy, majd egy perc múlva Kolesánszky távoli bombáját hárította elvetőd­ve a szegediek kapuvédője. A 20. percben Antal lövését Buús a bal oldalon felfutó Vass elé ütötte, a szegedi csatár azonban magasan ka­pu fölé lőtte a labdát. A 26. percben Birinyi tisztára ját­szotta magát, aztán óriási gólhelyzetből a rövid sarok felé rúgta a labdát és Buús szögletre tudott hárítani. Négy perc múlva óriási vé­delmi hiba után Bányász elé pattant a labda és a komlói balszélső a hálóba lőtt, 1:1. A 41. percben Varga indí­totta Antalt, aki kapura lőtt, Buús lábbal hárított, de a labda Birinyi elé került és a szegedi középpályás futtából bombagólt ragasztott a jobb felső sarokba, 2:1. Szünetben cseréltek a komlóiak. Kovács helyére Tresch állt. A 47. percben tovább növelték előnyüket a szegediek. Hevesi a jobb ol­dalról kapu elé ívelt és a magasra felugró Vass, az ötösről a bal alsó sarokba fejelt, 3:1. Három perc múl­va szépített a vendégcsapat. Jobb oldali szögletrúgás után a fedezetlenül hagyott Pál fejelt a hálóba, 3:2. Az 59. percben Szeghalmi szög­letrúgása után Vass fejelt kapura, Buús azonban nagy bravúrral hárított. A 65. percben ismét cseréltek a vendégek. Kolesánszky he­lyett Kiss lépett a pályára. Tíz perc volt hátra a talál­kozóból, amikor a könnyel­műsködő szegedi védők mel­lett Kiss kapura tört és a kimozduló Nagy mellett a hálóba lőtt, 3:3. Füttykon­cert fogadta a komlóiak egyenlítő gólját. A hátralevő időben említésre méltó ese­mény már nem történt. A szegediek idegesen, kap­kodva játszottak az utolsó NB Il-es mérkőzésen. Min­dent félretéve — ha az utol­só mérkőzésen nem is nyúj­tották azt, amit a szurkolók elvártak — mégis kiharcol­ták az NB I-et. Es most ez a leglényegesebb! Bagaméry László További eredmények: Oroszlány—Kaposvári R. 1:0 (1:0). Dunaújváros—Volán SC 1:0 (0:0), Budafok—Ózd 1:0 (1:0) MAV DAC—Ganz­MAVAG 1:0 (0:0). Bp. Spar­tacus—Debreceni VSC 1:1 (1:1), Szolnoki MTE—Eger 0:0. FÖSPED Szállítók—Olaj­bányász 2:2 (2:1) Várpalo­ta—Kossuth KFSÉ 2:1 (0:0). Szekszárd—Dorog 2:0 (1:0). A bajnokság végeredménye­Békéscsaba, ezer néző. Ve­zette: Hoffer. Sz. Dózsa: Újhelyi — Sza­lai, Emődi, Pócsik, Nagy — Pikó, Ződi, Csanádi — Veres (Bánfi), Héger dr„ Nyári (Bóka). Dózsa-támadások vezették be a mérkőzést. A 20. perc­ben Nyári húzott el a szélen, pontosan adott középre, Hé­ger dr. pedig a hálóba to­vábbította a labdát, 0:1. A 40. percben Veres húzott el az oldalvonal mellett, kicse­lezte védőit, majd középre továbbított labdáját Nyári élesen a hálóba lőtte, 0:2. Szünet után, a 47. percben a szegedi védők Zahoránnal szemben szabálytalankodtak. A 28 méteres szabadrúgást Zahorán végezte el, labdája a rosszul felálló sorfal mel­lett a bal felső sarokba vá­gódott, 1:2. A 70. percben a csabaiak térfelén Bánfi elvé­tette a labdát. Sós szerezte meg a bal oldalon, Szalai mellett kapura húzott, majd közelről a hálóba továbbítot­ta a labdát, 2:2. Az utolsó percben, megjegyzés miatt, a szegedi kaputól mintegy 25 méterre közvetett szabadrú­gáshoz jutottak a csabaiak. Legurítás után Zahorán elé került a labda, aki az ismé­telten rosszul felálló sorfal mellett puhán a felső sarok­ba ívelt, 3:2. (Középkezdésre már nem volt idő!) Az első félidőben nagysze­rűen játszó szegediek biztos győzelmet szalasztottak el, taktikai fegyelmezetlenségük miatt A bajnokság L V. Izzó végeredménye: 38 25 70 3 83-22 60 2. KSC 3. Sz. MAV 4. Szarvas 5. BTASK 6. SZVSE 7. Sz. Dózsa 8. EGSZOV 9. Szabó L. 10. EPGÉP 11. KTE 12. V. LállK 13. Jánosh. 14. Gyula 15. ESMTK 16. Cegléd 17. KELTEX 18. Mezófi SE 19. Kk.-halas 20. Kilián FSE 38 23 38 24 38 18 38 22 38 16 38 18 38 12 38 13 38 11 38 13 38 13 38 13 38 13 38 13 9 6 5 9 13 7 4 12 9 13 4 16 15 11 12 13 14 13 9 16 8 17 8 17 8 17 7 18 63-29 55 99-43 53 60-42 49 71-60 48 50-42 41 67-49 40 54-42 39 44-43 38 52-57 36 53-55 35 53-60 34 45-55 34 50-69 34 62-70 33 9 14 15 51-67 32 9 13 16 44-63 31 9 10 19 28-58 28 8 8 22 36-78 24 5 6 27 32-93 16 Hegyei I. osztály 1. SZEOL 2. K. R&kóczl 38 20 38 20 8 10 67-42 48 7 11 59-34 47 3. Volán 4. Komló 5. DVSC 6. MAV DAC 7. Dunaújv. 8. Oroszlány 9. Dorog 10. Szekszárd 11. Várpalota 12. SZMTE 13. Olajb. 14. KKFSIO 15. Budafok 16. Bp. Spart. 17. Szállítók 18. G.-MAVAG 19. Eger 20. Ozd 38 20 38 14 38 16 38 14 38 14 38 IS 38 12 38 14 38 13 38 12 38 12 38 13 38 11 38 10 38 11 6 12 58­18 6 49­11 11 52­14 10 53­14 10 51­16 11 39­15 11 36­11 13 50­11 14 49­13 13 39 11 15 56­9 16 42­12 15 43­13 15 57­11 16 44­41 46 38 46 43 43 43 42 44 42 46 40 38 39 61 39 -45 37 39 37 58 35 50 35 48 34 62 33 •56 33 38 8 13 17 37-46 29 38 11 7 20 41-63 29 38 9 8 21 35-60 26 Apátfalva—DÉLÉP 5:2 (4:0). Apátfalva. 300 néző, vezette: Pál. ASK: Kerekes — Szilvási I., S. Nagy, Nagy P. — Balogh-Vígh, Varga III. — Szilvási III. Mohácsi, Kardos (Varga II.), Vári, Szilvási II. Az első félidőben a hazai csapat helyenként igen jól játszott, ez gólokban is ki­fejezésre jutott. Szünet után visszaesett az ASK csapata, s így a vendégeknek sikerült szépítő gólokat elérniök. Góllövők: Szilvási III. (2), Vári, Mohácsi, Balogh-Vígh, illetve Nagy P. (öngól), Tar­jányi. A bajnokság végeredménye: 1. HMSE 30 19 8 3 56-16 46 2. Szentesi V. 3. SZAK 4. S.-falva 5. H. Pore. 6. Apátfalva 7. MVSE 8. csongr. SC 9. Mindszent 10. Dorozsma 11. Sz. KSZV 12. Sz. DELÉP 13. Sz. Mórav. 14. Sz. Alsóv. 15. Szentesi K. 30 18 30 17 30 16 30 14 30 17 30 11 30 11 30 11 30 10 30 9 6 6 7 6 7 7 9 7 3 10 9 10 8 11 7 12 8 12 3 18 13 13 9 15 5 17 3 18 58:30 42 34-26 41 65-41 38 61-32 37 65-44 37 49-36 31 53-54 30 42-37 29 34-47 28 30-48 21 34-59 21 31-58 21 28-60 21 33-65 21 16. Sz. Textiles 30 3 9 18 26-65 15 Ökölvívás A Szegedi Dózsa nyerte a Nyári Kupát Vasárnap, az Újpesti öbölben rendezték meg a második kajak­kenu válogatóversenyt. A férfi kajak egyesben ezúttal Csapó Géza nem Indult, a párosban vi­szont Svldróval első helyezést értek el. Férfiak. K—I. 500 m: 1. Sztanity (B. Honvéd). 2. Várhe­lyi (Ü. Dózsa), 3. Svtdró (SZE­OL). K—II. 500 m: 1. Csapó. Svid­ró (SZEOL). Ifjúsági leányok. K—II. 500 m: 1. Hoffmann. Lábdt (Rába ETO. SZEOL). K—II. 500 m: 1. Rasztóeekl. Simon (KSD ... 3. Kiss. Gál (MTK-VM. SZEOL). Hosszútáv: K—I. 10 ezer m: 1. Csapó (SZEOL) 39:12.0, 2. Hesz (FTC) 39:14.0. • Szombaton és vasárnap Székes­fehérvárott rendezték meg a vi­déki junior szabadfogású baj­nokságot. 16 egycstilet, 110 ver­senyzője lépett szőnyegre. A sze­gediek közül a 62 kg-os súlyeso­portban 18 versenyző közül Po­esal -Lajos a második helyen vég. zelt. Nehézsúlyban viszont Vajda János vidékbajnoki cfmet szer­zett. * vasárnap Tatán, az Öreg-tavon folytatódott az evezősök vidék­bajnoksága. A szegediek ered­ményei : Juniorok. Egypáreve­zős: B. 1. Harczel (SZEOL). Két­párevezős B.: 1. Kósa Koczkás (SZEOL). Négypárevezős B.: 1. Szobi VSK 4:43, 2. SZEOL 4:51.2. Kormányosnégyes B.: 1. SZEOL (Keszthelyi, Bárdi, Kalmár-Nagy, Barta, k.: Imre). * Szegeden, a Sportcsarnokban a vidéki junior kötöttfogású blrkó­zóbajnokságot rendezték meg. Az SZVSE ifjú birkózói ezen a ver­senyen is kiemelkedően szerepel­lek. A 82 kg-os súlycsoportjában S. Tóth Imre a második lett, a 90 kg-osok súlycsoportjában Srhlff László a harmadik helye­zést szerezte meg. Négy versenynap után va­sárnap véget ért az 1975. évi Szegedi Nyári Kupa ökölví­vóverseny. A zárónapon há­rom ifjúsági páros és a tel­jes felnőtt mezőny döntőjé­re került sor. A Nyári Ku­pát, s így az összesített pont­versenyt a Szegedi Dózsa nyerte 73, második a Stein­metz SE 32, harmadik a Szolnoki MÁV 27 ponttal. A versenybíróság különdíját a serdülőknél Hargitai Zoltán (Szegedi Dózsa), ifjúságiak­nál Pandurics László (Stein­metz SE) és a felnőtteknél Metzger József (Steinmetz SE) kapta. Eredmények: Serdülők. Kispapirsúly: 1. Botos L. (Szegedi Dózsa). Papírsúly: 1. Sánta (Szegedi Dózsa). Légsúlyc 1. Szonda (605. sz. DSK). Harmatsúly: 1. Búzás (605. sz. DSK). Pe­helysúly: 1. Hargitai (Szege­di Dózsa). Könnyűsúly: 1. Urbán F. (Szegedi Dózsa). Kisváltósúly: 1. Nagy (605. sz. DSK). Váltósúly: 1. Papp (605. sz. DSK). Nagyváltó­súly: 1. Pajor (Szegedi Dó­zsa). Középsúly: 1. Szabó I. (Szegedi Dózsa). Nagyközép­súly: 1. Somogyvári (Bcs. Előre). Félnehézsúly: 1. Sán­ta (Gyula). Nehézsúly: 1. Be­csei (Szegedi Dózsa). Ifjúságiak. Papírsúly: 1. Mondok (Szolnoki MÁV). Harmatsúly: 1. Kovács (Ba­ja). Pehelysúly: 1. Szabó S. (Baja). Kisváltósúly: 1. Bo­leman (Szegedi Dózsa). Vál­tósúly; 1. Pandurics (Stein­metz SE). Nagyváltósúly: 1. Horváth (Kiskunhalas). Kö­zépsúly: 1. Terhes (Szegedi Dózsa). Felnőttek. Papírsúly: 1; Huczi (DMTE). Légsúly: 1. Üjvári (Steinmetz SE). Har­matsúly: 1. Oltványi (Szegedi Dózsa). Pehelysúly: 1. Ta­kács (Borsodi B.). Könnyű­súly: 1. Magyar (Szegedi Dózsa). Kisváltósúly: 1. Rácz F. (Orosháza). Váltó­súly: 1. Boros (DMTE). Nagyváltósúly: 1. Magyar I. (Orosháza). Középsúly: 1. Nagy A. (Borsodi B.). Félne­hézsúly: 1. Kazi (Szegedi Dózsa). Nehézsúly: 1. Alvics (Steinmetz SE). Cz. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents