Délmagyarország, 1975. július (65. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-31 / 178. szám

Csütörtök, 1975. július 31. S SZEGEDI UHHEPI HETEK Szegedi lőlotabor a Bartók Béla Művelődési Központban, augusztus 2-ig. XVI. Szegedi Nyári Tárlat, a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában, augusztus 24-ig. Skorutyák János kékfestő népi iparművészeti kiállítása a Ságvári Endre Művelődési Otthonban, augusztus 9-ig. Geszler Mária keramikusművész kiállítása a Gulácsy Lajos Teremben, augusztus 6-ig. Kohán György Kossuth-díjas festőművész kiállítása a November 7. Művelődési Központban, augusztus 20-ig. Sajtótörténeti kiállítás a Somogyi-könyvtárban, augusztus 20-ig. Vasművesség. Művészeti kovácsoltvas- és lakatosmunkák kiállítása a Bartók Béla Művelődési Központban, július 31-ig. A Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításai. Szeged és testvérvárosainak asztalitenisz-tornája a Sportcsarnokban, augusztus 3-ig. Salakmotorverseny a SZEOL-stadionban. A mese fa árnyékában Vayer Tamás szabadtéri kirándulása Erre mondják: költői rendetlenség. A Dóm téri színpad délelőtti forró katlanjában összezsúfolva a Háry János díszletelemeinek sokasága. A falusi kocsma gerendabarázdás, búbos kemencés helyisége, ahol a boroskupák fenekére néző, nagyotmondó obsitos szépnek álmodja a szörnyűséget. Mellette Majland városának 32 tornya és a „nagyabonyi kettő". Sárga-feketére festett szekerek, óriási sárga ágyúgolyók, virágfüzérek. A híres-neves sorompó, melynek, egyik oldalán tűző nap pirít, a másikon hóember vigyázza az őrbódét... Vayer Tamás, a Háry János díszleteinek tervezője a filmtől rándult át, életében először, a Dóm térre. Tíz esztendeje otthona a stúdiók, felvételek világa. Eddig 30 játékfilm celluloidszalagja őrzi nevét-munkáját. Évente egyszer-kétszer beköltözik a színházak szűkebb világába. Mint mondja, a kettő jól kiegészíti egymást. Az elmúlt évadban a szegedi színházlátogatók is láthatták jelzéseiben is kifejező díszleteit A királyasszony lovagjában. Akkor találkozott Giricz .Mátyással, a szabadtéri-Háry mostani rendezőjével. — Rendezővel az első pillanattól egyetértettünk abban, hogy a templomot nem takarjuk el. Állandó és közvetlen kapcsolatot tartunk á dómmal, mely nem egy jelenetben része az előadásnak. Vizuálisan és stilárisan is hangsúlyozzuk a valóság és az álom különbségét. A falusi kocsma realisztikus környezete valóságos hangulatot áraszt, Háry képzeletének megelevenedő képei az álom, a mese elemeiből építkeznek. Ezért nemcsak színesebbek, illusztratívabbak, de az arányeltolódásokkal, léptékváltásokkal még inkább a fantázia szárnyalását hangsúlyozzuk. A némileg leszűkített színpadtéren nem egyetlen, hatalmas díszletet készítettünk, hanem részletezőbb kompozíciót. Az egységet a stilizálással, az átírás módszerével, az elemek változatos alkalmazásával igyekszünk megtartani. Amíg csak tervekben szerepelt elképzelésünk, addig csak hittem, most, hogy lassan elkészül, tudom, hogy ezen a téren sem vesznek el a részletelemek. A diszletfestők egy része hatalmas meszelőkkel festi az utolsó elemeket, mások a kellékek aprólékos munkáit végzik. A középen álló, az egész díszletkompozíciót öszszefogó hatalmas mesefa öszszeállitásán is többen dolgoznak. Ennek az állandó háttérelemnek egyik ága tartja majd — mint egy hajdani képmutogató táblát — az alapműnek, Garay János Az obsitos című elbeszélő költeményének rajzos részleteit. Vayer Tamás azt is elmondja, hogy ezt a szabadtéri tervezést rokonnak érzi filmes feladataival. A filmek különböző helyszíneinél éppúgy alkalmazkodni kell a sajátos környezethez — az eredeti koncepció megtartása mellett —, mint itt, a Dóm tér sajátos épületegyüttesének ölelésében. Aztán arra terelődik a szó, mennyire lehet egy díszlettervezőnek sajátos formanyelve, egyéni kifejezésmódja, ars poeticája. — Hiszek abban, hogy a díszlettervezőnek is kell lenni sajátos, csak rá jellemző formanyelvének. Ennek egyik alapvető biztosítéka, hogy az alkotótársak egymásra találjanak. Hogy rendező és díszlettervező egyazon dologról azonos módon gondolkodjék. Ügy érzem, Fábry Zoltánnal nagyszerűen egymásra találtunk. Ősszel kezdünk harmadik közös munkánkhoz. A Háry János alkotóközösségével is egy nyelvet beszélünk . — T, B. Koncert a ligetben Mintha varázsigéket hirdettek volna a plakátok, a Skorpió és a Theatrum együttes koncertjére fiatalok szá2ai zarándokoltak a ligeti szabadtéri színpadra. Legtöbbjük magnóval, mikrofonnal, fényképezőgéppel is felszerelkezett. Skorpióékat már több ízben hallottuk, számaikból nem egy slágerré vált. A Theatrum együttessel sem először találkoztunk. Bizonyára sokaknak emlékezetes maradt tavalyi, Széchenyi téri fellépésük, amikor az ifjúsági napok hagyományos utcabálján szórakoztatták a fiatalokat. „A váratlan áramszünet miatt rr^jd másfél órás. kényszerszünettel" — meséli nevetve Kovács Péter, az együttes vezetője. Üjszegedi koncertjükből is kitűnt, zenéjükben a rock és a modern komoly zene ötvöződik. Sajátos stílusuk talán legjellemzőbb példája Allegro Barbaro-feldolgozásuk. Az együttes tagjai a Deák bigband ritmusszekciójában is játszanak — a szegedi dzsesszfesztiválnak évek- óta résztvevői — nem csoda hát, hogy műsorukban a dzsessz elemei is megtalálhatók. Üjszegedi fellépésük nyári, országos turnéjukba illeszkedett, Szeged után többek között Kiskunfélegyházán, Nyíregyházán, Kisvárdán, majd a Balaton mellett vendégszerepelnek. Fény' és hangmüvek Florestan áriája, a Bánk bán valamelyik intim jelenete, vagy több száz néptáncos csárdása közben nemigen gondolunk a tér „láthatatlanjaira", akik nélkül pedig nem kapnánk élményeket. A néző, nem lévén sem műszaki, sem színházi szakember, Simándy hangjára, Bánk tragédiájára figyel, és esetleg — mint vérmesebb szurkolóknak a focistákéval — együtt jár a lába a táncosokéval. Talán éppen a széksorok alatti, jobb sorsra érdemes hangszórókat rugdossuk önfeledten ... Amelyek pedig a színpadtól nyolcvan méterre is ugyanolyan hangot kőzve, títenek, akár az első sorban. Hogyan? — kérdeztet mégis a kíváncsiság, legalább egyszer a majdnem két hónap alatt. Az „illetékesek", a szabadtéri műszaki stábja, élükön Vastagh Attilával nem nagyon örülnek az érdeklődésnek. „Csak nincs valami baj?" — kérdeznek vissza, részben mert megszokták: a hang és a világítás szakértői csak akkor kerülnek középpontba, ha valami nem stimmel. Ha viszont tudomást sem veszünk létezésükről-munkájukról — pontosan, jól csinálták. Es persze megértő mosollyal nyugtázzák: minden színpadra lépő — legyen nagy művész, vagy statiszta — érdekesebb a nézőnek, mint ők, akik nélkül pedig a legragyogóbb tehetségű világhíresség is tehetetlen lenne. A tér „hangügyeit" hatan bonyolítják, a fényekhez körülbelül negyvenen kellenek — és természetesen a roppant bonyolult berendezések. Titkaikból csak töredékeket tudunk „megvilágosítani". Ha a színpad jobb oldalán megszólal a főszereplő, mind a hatezer néző egyidőben hallja „normális", nem gépi hangját — méghozzá jobbról. Mi minden kell ehhez a hiteles érzékeléshez? Hibátlanul működő erősítők, amelyek nem „gépiesítik", csak továbbítják, megemelik a hangot. Háromezer hangszóró. A mikrofonhangot nagyobb terjedési sebessége miatt a környező falak hamar visszaverik, minimum kétszer hallanánk mindent, ha a visszhang kiküszöbölésére nem szolgálna az úgynevezett késleltető berendezés. A térnek nincs mennyezete, sem zárt, üres oldalfalai, mint a kitűnő akusztikájú termeknek, mégis termi hanghatás teremtődik — az „utánzengető" jóvoltából. A centrum pedig, ahonnan mindezt irányítják, a felső páholysor előtti keverő- és vezérlőasztal, becenevén mixerpad. Huszonöt csatornás, azaz huszonöt mikrofont képes egyszerre és külön-külön működtetni. Hat-nyolc kilométeres kábelrengeteg köti össze a többi berendezéssel. Ketten állandóan mögötte ülnek, ha ők hibáznak, a nézők visszavonhatatlanul meghallják, amit nem szabadna. Tudják viszont: vándoroltatni a hangot egyik oldalról a másikra, indítani és leállítani a késleltetőt. bejátszani a magnófelvételeket (például birkabégetést a János vitézben); fel tudják vinni Lucifer hangját a torony tetejére, a tér minden pontján képesek trombitákat megszólaltatni — és így tovább, amit a rendező éppen kér. A pult a budapesti elektroakusztikai gyár egyedi terméke; másfél milliót ér, tavaly helyezték üzembe. Akkor az európai legmodernebbek közé tartozott, ma már korántsem, jövőre elavultnak számít. A hangtechnika fejlődésének ütemét lassan már csak a hangterjedés sebességéhez lehet mérni. A keverőasztal mellett van a fővilágosító helye is, hiszen be kell látnia az egész színpadot és teret. Bonyolult rendszeren keresztül valamennyi világosítóval és a főügyelővel is összeköttetésben van, valamint irányítja a világosító vezérlőpult kezelőjét. Hármuk állandó kapcsolattartásának és az összes világosító nagyfokú koncentrációjának eredménye, hogy fény mindig akkor és addig van, amikor éppen kell, a fejgépek időben és jó irányban követik a szereplőket stb. A kísérőgépek kezelőit egyébként a legtapasztaltabb szakemberek közül válogatják, hiszen ők önállóan kapcsolják ki és be gépeiket, míg a többieket közvetlenül a pultról irányítják. Néha a kottaolvasás tudományát sem nélkülözhetik a világosítók, hiszen zenei végszavakra kell a fényt adniok. A tökéletes együttműködés kialakításához csak egyetlen, a főpróba áll rendelkezésükre, hiszen mindent együtt kizárólag akkor tudnak kipróbálni. A nagy értékű berendezések (nemcsak a hangtechnika drága, vannak olyan izzók is, amelyek közül 1400 forint egynek az ára és csak 96 óráig üzemképes) kezelői a „láthatatlanok", évek óta egyúttal a szabadtéri nélkülözhetetlen emberei is: Gombás József a világositópultnál, Gyémánt Mihály a fővilágosító. A mixerpult párosa: Kaszás Pál és Varga Géza, Á központ Budapesten Nem is lehetne hirtelenjében összeszámolni, hány ezer ember dolgozik az országban olyan munkahelyen, amely budapesti vállalathoz tartozik. Nem nagyobb gyáregységekre gondolok, mint a textilművek, vagy a cipőgyár, hanem kisebb, néhány száz dolgozót foglalkoztató kirendeltségekre. A kirendeltségeken dolgozó múnkásoknak, alkalmazottaknak is akadnak ügyes-bajos dolgaik, de hátrányos helyzetben vannak az elintézést illetően azokkal szemben, akiknek munkahelye a vállalat központja. Miért? Egyszerű okból. Budapesten van a munkaügyi, pénzügyi, személyzeti és minden egyéb osztály, ahol valakivel szót lehet érteni. A xddéki dolgozó vagy odautazik, vagy levelez. Ha KST-kölcsönt akar, a központban hagyják jóvá az igénylést, onnan küldik a pénzt is. Idővel. A KST-nek pedig éppen az volna a lényege, hogy gyors segítség a pénzzavarban. A műszaki ember szakkönyvet akar vásárolni mindenki hasznára? Megveszi — miután „fentről" engedélyt kapott rá —, elküldi a központba, ott átveszi a könyvtáros, leküldi a kartont a vidéki könyvtárosnak, karton aláírva vissza, majd csak ezután jön a könyv... S az idők végtelenségéig itt marad. Nem volna egyszerűbb mindjárt itt tartani? Itt is bele lehet ütni a pecsétet, hogy mindenki tudja, ez a könyv a vállalat tulajdona. Külföldre akar utazni a vidéki? Az útlevélkérelmére is Pesten írják rá, támogatják-e, vagy sem. Olyan emberek, akik a szóban forgó polgárt soha életükben nem látták, semmit sem tudnak róla. A kirendeltség vezetője tudná eldönteni, milyen ember az útlevélkérő, mehet-e határainkon túlra, méltóképpen képvisel-e minket, honfitársait. De a kirendeltség vezetőjének ehhez a legritkább esetben van joga. Béremelés? Az is nehéz ügy. A vidéki munkahely vezetői javasolnak, a budapesti központ dönt. Honnan tudják, ki érdemel száz forinttal többet, s ki nem? Az igaz, hogy a vállalat pénzével körültekintően kell gazdálkodni. De ha a helybeli vezetőkre rá merik bízni a kirendeltséget, ha a munkáért vállalniuk kell a felelősséget, miért nem adnak nekik jogot arra is, hogy egy meghatározott bérfejlesztési keretből gazdálkodjanak? Józan belátásuk szerint, felelősségük teljes tudatában. Sorolhatnám még a példákat, de minek? Mindannyian tudjuk, hányszor ütközünk a falba: a központ Budapesten van. A vállalatok az utóbbi években nagy lehetőségeket kaptak bizonyos fajta önállóságra. Nem lehetne ebből „lefelé" is juttatni valamennyit? A vidéki kirendeltségek vezetői kaphatnának talán annyi döntési jogot, hogy az emberek személyes ügyeit helyben el tudják intézni... Csupa olyan dolgot, ami a vállalat egészét tekintve apróság — mint az említett példák —, az egyén szempontjából viszont fontosak. Lényeges postaköltséget lehetne megtakarítani, s valljuk be őszintén, napidíjat is. Reggelenként a pesti gyorson biztosan sok olyan ember utazik, aki a munkájával kapcsolatos ügyet másképpen is el tudná intézni. Mégis utazik, mert így egy nap alatt elvégzi a hivatalos dolgait a központban, aláírást, iktatást, kifizetési-befizetést, engedélyt, miegymást. Minden egyszerűbbé és ésszerűbbé válna, ha a vállalati központok vezetői nem ragaszkodnának olyan témakörökben döntési jogukhoz, amelyekben a helybeli vezetők több ismerettel rendelkeznek. Saját idejüket se fecsérelnék. Ez a törekvés néhol észlelhető. Általánosítani is lehetne. B. I. KGST delegátusok a paksi atomerőmű építkezésén A KGST villamos energia állandó bizottságának 44. ülésszaka alkalmából hazánkban tartózkodó delegációk vezetői — miniszterek és miniszterhelyettesek — P. Sz. Nyeporozsnyijnak, a Szovjetunió energetikai és villamosítási miniszterének, az állandó bizottság elnökének vezetésével szerdán Paksra, az első magyar atomerőmű-építkezésre látogattak. A vendégeket a helyszínen K. Papp József, az MSZMP Tolna megyei bizottságának első titkára fogadta. Az ipari óriás üzemi területén, az ERBE új irodaépületében Halasi Zoltán, az Erőmű Beruházó Vállalat igazgatója ismertette a sokmilliárdos beruházás helyzetét. Ezt követően a vendégek megtekintették a csaknem két éve folyó munkr eredményeit: többek kö-ött oss egymillió légköbméter térfogatúra tervezett üzemi főépület betonalapozását, a tető alatt álló hatalmas tmkcsarnokot, a befejezéshez közeledő 3500 adagos üzemi konyha-éttermet, a Duna partján készülő vízkivételi művet, majd Paks új lakótelepén az építőknek-szerelőknek otthont adó szállásokat. az ellátásukra létesített étkezökombinátot. Ismeretes, hogy a tagországok közül a Szovjetunió az atomerőművek építési ütemét tekintve a világon vezető helyet -foglal el, s emellett jelentős segítséget nyújt a testvéri országoknak. Az NDK-ban, Bulgáriában már áramot adnak a szovjet technikai közreműködéssel létesített atomerőművek. Csehszlovákiában is épül ilyen létesítmény. Hazánkban az 1760 megawattos atomerőmű első 440 megawattos egysége a tervek szerint 1980 kezdi meg a vtiüamoeenei gia-íermelést \ x