Délmagyarország, 1975. július (65. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-30 / 177. szám

4 Szerda, 1975. július 30. » Gyalogolni jó Gyalogolni egész komolyan jó. Szép úton, jó úton, nem túl forgalmas úton még élményt is jelent. Közben néhány szál mezei virágot szed az ember, lát ezt is, azt is, szóval, telik az idő. Így van ez mindazokkal, akik a sors kegyvesztettjeiként lekésik azt a Bordányból Szeged felé közlekedő autóbuszt, ami este hét órakor áll meg a dorozsmai sziksósfürdő előtt. A buszt lekésni pedig könnyű. Higgyék el nekem, olyan ínycsiklandó illata van a sült kolbásznak, amit a bejáratnál árulnak, hogy kénytelen vásárolni a fürdőzést befejező halandó. Halandó, de esendő is az ember. Vesz esetleg egy üveg sört is, s garantáltan gyalogol Kiskundorozsmáig. Mondom, szép út, jó út. Élmény rajta megtenni azt a néhány kilométert, zokszó nélkül. Hanem, ami bent a községben várja a gyalogost, az már nem leányálom. Számít a helyi járatú autóbuszra, mert ugye tulajdonképpen Szegeden van, az újabb közigazgatási fogalmak szerint, csak sok-sok kilométerre a várostól. Ha teszem azt, beér a főtérre este nyolcra, azt hiszi, nyert ügye van, Pedig dehogy. Lesz abból még fél kilenc is, mire rájön, nincs más választása, mint az országjáró villamos. Kitűnő ötlet, bárkinek is született a fejében. Egy szerelvény elviszi az utast a DÉLÉP-telepig. Ott vár még tiz percet. Közben járja a legújabb magyar táncot, ütemesen csapkodja a tarkóját, bokáját, hogy elüldözze a szúnyogokat. Mert szúnyogból aztán van elég. Század annyi közlekedési eszköz lenne, már jól járnánk. Ügy látszik, mi csak az utóbbiakat tudjuk irtani, néhol. Aztán jön a másik villamos, amivel be lehet döcögni egészen a Dugonics térig. A vadállatok csípésétől azonban nem menekül meg a jámbor utazó, mert a villamoskocsi ajtaja teljes hosszában nyitva van. Amennyi szúnyog eddig öt négyzetkilométeres körzetben eloszlott a szabadban, az mind betódul a kocsiba, a fényre, mert annak a kocsinak még várnia kell. Nem olyan egyszerű ez, kérem, nem lehet elkapkodni. Menetrend is van a világon. Száz szónak is egy a vége, már háromnegyed tiz, mire netán Tarjánba ér a dorozsmai fürdőző. S ha meggondolom, hogy mindezt esetleg gyerekekkel kell végigcsinálni, esküizöm, elrémülök. A fürdő szinte tökéletes. Ha befejezik — s én 7»agyon remélem, hogy tényleg befejezik —, akkor messze földön nem lesz párja. Kitűnő a víz, a környezet, a levegő, még focizni is van hely. S milyen tökéletes lenne mindez, ha a közlekedés megoldódna. Nem kell oda egész nap. menetrendszerűen járatni az autóbuszt. Minek? Járjon például reggel héttől tízig, este hattól nyolcig. De akkor egyfolytában. Behoz egy fuvart a városba, aztán már fordul is a következőért. Nem tudomt mcgoldható-e ez az egész? Ha mégis, akkor a "Vízművek és Fürdők Vállalat szerencsésen pótolni tudta Kiskundorozsmán a makrancos Tisza által gyakorta elfoglalt szegedi partfürdőt. Bálint Ibolya Meglepetés Mennyi alkoholt bír ei az ember? Az alkoholfogyasztás türelmi határát napi 80 grammban szabta meg egy nyugatnémet sportorvos csoport. A jelzett mennyiség megfelel 3/4 liter 12 fokos bornak, 1 liter 8 fokos sörnek vagy 200 milliliter 40 százalékos wiskynek. A sportolók és a nehéz testi munkások többet bírnak el, bennük az alkohol gyorsabban „elég". Nagy veszély rejlik a mozgáshiányban, ezért az Ulőfoglalkozásúak alig szabadulhatnak a mértéktelen alkoholfogyasztás következményeitől. A megengedett mennyiség 75 százalékos rendszeres emelése veszélyezteti a májat, amelynek károsodása eleinte fáradtságban nyilvánul meg. A túlzott alkoholfogyaszás káros következményeinek a laikusok által is könnyen felismrehető jele a fehér köröm, valamint a tenyéren mutatkozó vörös elszíneződés. Néhány szó a zöldségről (2.) Kísérletek szövőgépekkel A Kenderfonó és Szövőipari Vállalat távlati terveiben fontos feladatként szerepel új, a maiaknál lényegesen termelékenyebb szövőgépek beszerzése. Bár a vallalat alig másfél esztendeje átadott újszegedi szövödéjében dolgozó automata szövőgépek még megfelelnek a jelenlegi követelményeknek, dc ha lépést akarnak tartani a gyorsan fejlődő gazdasági világgal, termelékenyebb gépekre van szükségük. A Könnyűipari Minisztérium felkérésére az újszegedi szövőgyárba — központi fejlesztési keretből vásárolt — két olyan szövőgép érkezik Szegedre, amelyeket pillanatnyilag a világ legjobb ilyen berendezéseinek tekintenek. Ezek a szövés újfajta technológiájával, vetélő nélkül dolgoznak. A francia gyártmányú SACMMAV típusú és a nyugatnémet Dornier-féle ragadókaros szövőgépeket munka köz. ben hasonlítják össze. Az újfajta gépek nyolcszor annyiba kerülnek, mint a mostani csehszlovák típusú UTAS-szövőgépek, s így beszerzésük csak akkor fizetődik ki, ha termelékenységük is ennek megfelelően alakul. A többhónapos gyártási próba és technológiai értékelés során szeretnék kikísérletezni, melyek a ragadókaros gépeken legjobban termelhető anyagok. Ennek megfelelően kender, félkender, pamut és műselyem alapanyagú szöveteket is ké. szítenek majd a berendezéseken. Végső soron annak is el kell dőlnie: a két gép közül melyik tud többet, melyiket érdemes megvásárolni — nagyobb mennyisegben. A tapasztalatokat egyébként — n minisztérium segítségével országosan hasznosítják majd, elsősorban a zajcsökkentésben érdekelt vállalatok. Az újszegedi kísérletsorozatban résztvevő gépek már megérkeztek a gyárba. Az üzem szakemberei július végére állítják össze a berendezést, míg a finomszerelési munkálatokat ezt követően a gyártó cég szerelője végzi majd. A KSZV-nél folyó kísérletek mellett a textilipar más gyáraiban is hasonló jellegű próbák folynak, amelyeknek tapasztalataiból a szegedi vállalát is profitálhat. A Csepeli Posztógyárban az ugyancsak rakadókaros, olasz gyártmányú, Nuovo Pignone típusú gépen végeznek próbaszövést — többek között az újszegediek számára is. Ez a textiliparon belüli kooperáció a jelek szerint jól beválik, s éppen ezért már azt is tervezik, hogy a szocialista országok nemzetközi együttműködése keretében is végeznék hasonló kísérleteket. Ezekkel sok valutát lehetne megtakarítani, hiszen egy-egy méregdrága nyugati berendezést elegendő, ha egyetlen ország megvásárol, s átadja tapasztalatait a többieknek. R. E. A kereskedelem Rövid körútra indultunk, mert azt hallottuk, visszaköszön mindaz, amit tavaly is, tavalyelőtt is szóvá tettünk: kényeskedik a kereskedelem, nem akarja megvenni, amit a termelő kínál. Postaládánkban közöltük már Kiss Sándor panaszát. Miért nem vásárolja meg a szőregi felvásárló telep, valamint a MÉK a mór megtermett fokhagymát és egyéb zöldséget — kérdezi a levélíró. Termelőtársaival együtt 150 mázsa fokhagymát adott volna el, de a fölvásárló hallani sem akart róla. Azért nem — válaszolta az illetékes főosztályvezető —, mert jött a víz, árvíz és belvíz —, azt igyekeztek piacra juttatni, amit a víz tönkretett volna. Amikor a választ kaptuk, a víz sajnos már elvégezte a maga dolgát. Miért akadozik akkor az átvétel? Vagy akadozik-e azóta is? Tudunk olyan hivatalos állásfoglalásról, hogy minden piacra vihető árut át kell vennie a kereskedelemnek. A séma ugyanaz, mint a tejnél volt, amikor problémák voltak a tej körüL Az Üj Élet Termelőszövetkezet külön fölvásárló telepet tart, ahol a háztájiból származó zöldségeket gyűjti össze. Itt örömmel halljuk, átvesznek mindent. Előtte való nap jelentse be a termelő, mennyit hoz, ez csupán a kívánságuk. Csak így tudnak szállító járművet szerezni másnapra. — Az uborkát is átveszik? — Húsz fillér kilója. A szelni való salátauborkáról van szó. Gyors számolás: fölraknak a biciklire ötven kilót korán reggel, tolják föl a rámpán, várnak vele a sorra, és kapnak érte összesen 10 forintot. Nem ösztönöz a termelésre, még a megtermett ubprka leszedésére, sőt a korai fölkelésre sem. Most mégsem a termelőt sajnálom. Ez a piac törvénye, ha sok terem. De a piac törvénye a másik oldalon is törvény. Hívjuk föl kapásból az egyik szegedi üzletet. Az újszegedi ABC-ből jön a válasz: 80 fillérért adják ugyanezt az uborkát. Mondanánk megint, hogy aki a kertet fölássa, kapálja, a termést leszedi és „házhoz" szállítja, futhat a 20 fillérjével, ellenben a kereskedelem. amiért méltóztatik eladni, háromszor annyit kap. Tudjuk, hogy sok a munka vele, terjedelmes is az uborka, sok helyet foglal el az autón, sok kézen megy át. de a tisztességes haszonról mégis más a véleményünk. A zöldpaprikát 4—4,50-ért veszik Mihályteleken, a telefon másik végén azt mondják 7 forint a bolti ára, a háziasszony ugyanaznap 12ért vette. Azt is mondják itt, a fölvásárló telepen, a MÉK-től ilyen választ is kaptak már: nem lehet eladni az uborkát. Az is előfordult, hogy kifizették ugyan az árát, de nem vitték el. Ha tengerünk lenne, mi is a tengerbe dobnánk, csak olcsóbb ne legyen? Hiába zsörtölődünk évek óta, ha kidobják az uborkát, az üzemi konyha asztalára akkor sem jut belőle. Az újszegedi MÉK-telepre csellel megyünk. Azt mondjuk, van egy zsák uborkánk, eladnánk. — Nem kell. — Holnap? — Holnap sem. — Fokhagymánk is lenne. — Csak bejelentés alapján tudjuk átvenni. — Vegye úgy, hogy most Jelentjük be. Holnap hoznánk. — Ebben a hónapban már nem kell. Akkor volt július 24-e. Két zsák hegyespaprika, egy-két láda paradicsom volt a telepen. — Tessék mondani, miből élnek? — Tavasszal az eperből. Kedvet kaptunk a cselre, így állítunk be az Erdélyi téri ÁFÉSZ-bódéba is. — Fokhagymát minden mennyiségben hozhatnak. — És uborkát 7 — Most vettem 60 fillérért. Mikor hozzák? Ugyanerről a szelni való, salátauborkáról van szó. Itt a fölvásárló más módszerrel dolgozik. Nem írja elő, hogy jelentse be a termelő, mit hoz holnap, ö járja be a környéket, és ő kéri. Lényeges különbség. — És megéri? — Természetesen meg. Időm van rá bőven. Minden évben ez a nóta vége: panaszkodik a termelő, hogy nem tudja eladni az áruját. De a kereskedelem a kereskedésből él, „üzleti érdeke", hogy a 20 fillérből legalább 80, a 4 forintból legalább 7 forint, vagy 12 legyen, mire a pultra kerül az áru. Es a fogyasztó? Mindig ez a bökkenő! Józan közgazdasági ésszel ezt írja Kiss Sándor a levelében: „Ezek után nem kell azon csodálkozni, ha jövőre 50 forintot kell adni egy kiló fokhagymáért. Volt már erre példa, nem is olyan régen." Mihályteleken sok sárgarépát termeltek néhány éve, most csak táblára írva láttuk a felvásárlóknál. Es biztattak, hozzunk, amennyit csak tudunk. — Agyonverték az árakkal, nem termelik. Ennélfogva igaza van Kiss Sándornak, most a sárgarépa drága. Ha a 20, illetve 80 filléres uborkát ennyit emlegettük, tegyük mellé azért, hogy a krumplit most Szabolcs megyéből hozza a MEK, mert a mi vidékünkön kiölte a víz. Ennek a költségét is be keli hozni valahol. Így viszont megint megmagyarázunk mindent, és marad minden a régiben. A felvásárló kereskedelemmel azért nem pörölök évek óta, mert fölösleges. Akkor is igazat mondok, ha azt írom, küszködik a maga bajával, meg akkor is, ha Kiss Sándor levele mellé állok. Évek óta ez a nóta, maradjon a refrén is a régi: szervezzünk olyan kereskedelmet Csongrád megyében, amelyik minden megtermelt zöldséget át tud venni, és el is tud adni. Ha van jó zöldségtermő terület, van hozzá szaktudásunk, természeti adottságunk, termálvizünk, sok napfényünk, és akkor is van bőségesen zöldségünk, ha majdnem felét elviszi a víz, legalább kereskedelmünk is legyen hozzá. Horváth Dezső Felújítják a régi szén-dioxid kutakat Ritka és értékes természeti kincsünk a répcelaki gáz — a széndioxid. A gyár környékén telepített széndioxid kutak mélyek. Általában kétezer méter mélyről jön fel a gáz, amelyet azután tisztítani kell, hogy használhatóvá tegyék. A répcelaki gyár jelenleg már 99,99 százalékos tiszta gázt állit elő. Az elmúlt évek során jócskán kikezdte a széndioxid a béléscsöveket, ezért ezeket cserélni kell. E munkát az OKGT dunántúli kutató és feltáró üzeme végzi. Elsőként a 24-es számú kút béléscsöveit cserélték ki. A mintegy kétezer méter mély kút 1400 méter hosSzú csőszakaszát újították fel. A kutak csőrendszerét folyamatosan cserélik ki, ezenkívül új széndioxidtermelő kutakat is fúrnak, kettőt Mihályiban, és négyet Répcelakon. Tóth Bela: 65. Ellenben a halálozások száma feltűnően emelkedett, aminek oka nem pusztán a háború folytán meggyöngült közegészségügyi viszonyokban keresendő, hanem abban is, hogy a harctéren elesetteket csak 1916 után kezdik anyakönyvelni. Ez az anyakönyvelés még nem pontos, hiszen akkor ez a szám már a hat-nyolcszorosán is túl lenne. ' SZEGEDI NAPLÖ, 1918. szeptember 10. Tiszteld a hábgrút! A Világ-nak jelenük Svájcból: A párisi esküdtszék előtt defaitizmussal vádolták meg Félix Thuret-t, Marly község tanácsosát. Thuret a pályaudvaron élit, egy csapattest búcsúzott éppen. A nézők közül egy hölgy megkérdezte a községtanácsost, hogy miért néz oly rosszkedvűen maga elé. — Antimilitarista vagyok — felelte Thurat. Szomszédnője élesen rendreutasította ezért és felszólította, hogy „üdvözölje azokat a bátrakat Dtt elől, örömmel, s tisztelettel". Mikor ezt egy katona meghallotta, a csapat közepéből szólt oda hozzájuk] — Mit, bátrakat? Mondja Inkább butákat. Ha megfordítanánk a puskatust, vége lenne a háborúnak. Most Thuret vette védelmébe a szókimondó katonát: — Négyesztendős háború! Az ember megérti, hogy ezeknek már elég volt és csak azon kell csodálkoznunk, hogy még nem fosztogatnak. Ezek a véleménynyilvánítások és mellékkörülmények egyévi börtönt és ezer frank pénzbüntetést Juttattak Thuretnek. Háborús tanévnyitás. A háború ötödik tanévének az elején azután az állam a tanárkongreszszus sürgető és esdő szavain megindulva megígérte az óradíj tetemes felemelését. Az ígéret szép szó. S tényleg a múlt héten kiutaltak az egyik állami iskola tekintetes tanári karának heti 1—1 óratöbblet fejében egy évre, mondd és írd, 88 korona 88 fillért, de levonták belőle az egyhónapos szénszünetre járó „túlélvézményt,„ mert ezt hivatalos nyelven így hívják. A város, óh, az már nobllisabb volt. ő maga óraadóinak évente 150 koronát fizetett heti 1—1 óráért, ami évente körülbelül 35 órai munkát, gyakorlatjavítást, vizsgát, konferenciát stb.-it jelent. Mikor azután a háború negyedik évében, a minden oldalról nyomott tanárok ennek felemelését merték kérni, a tanács javasolta ugyan, de máig sem folyósította a 180 koronára emelt óradíjat. Már ekkor fölmerült: SZEGEDI NAPLÓ, 1918. augusztus 28. Szeged legyen a megyeszékhelyi Pár nappal ezelőtt szemmel láthatóan hivatalos helyről szerzett értesültség alapján a fővárosi lapokban a vármegyék új beosztásáról s a főispáni hatalom kiterjesztéséről hitelesnek látszó közlemények jelentek meg, amelyekben megnyilatkozó kormányelhatározást ml, szegediek, kell hogy a legnagyobb érdeklődéssel fogadjuk s a tőlünk telhető erővel igyekezzünk érdekeinknek és jogos igényeinknek megfelelően irányítani. A híradások szerint a vármegyei-közigazgatás államosításának előkészületeképpen a belügyi kormány oly törvényjavaslatot készít elő és terjeszt a képviselőház őszi munkarendje elé, amelynek értelmében Csongrád és Csanád megye egybe fog olvadni. Kétséget sem szenved, hogy a két vármegye egybeolvadásából keletkező új nagy megyének székhelyét Szegedre kell tenni. Szeged megye állandó fantomja, színes délibábja volt minden álomnak, amelyik e város történelmi múltja jelentőségének, nagyszerű és sodró erejű küldetésének fölismerésén és elismertetésén keresztül akarta megvonni s egy nekilendülő város fejlődésével kitölteni a naggyá lett Szeged kontúrjait. Ami eddig nem volt több, mint jámbor szándék, a város rajongóinak magukat vigasztaló elgondolása, örök program, aminek az a lebecsülhetetlen előnye is megvolt, hogy soha senki komolyan megvalósulását nem hitte, s ezért program maradhatott generációkon keresztül, — most aktuálissá tette, a megvalósulás elé hozta a vármegyék új beosztásáról készülő és a befejezés előtt álló törvénytervezet. (Folytatjuk-)