Délmagyarország, 1975. július (65. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-23 / 171. szám
Szerda, 1975. július 23.% Lehetséges űrmentőszo'gálat létrehozása (Folytatás az V oldalról.) ség, hogy az emberek a Földön egymás barátai legyenek és érezzék, hogy mindannyian ugyanannak a folyamatnak részesei. A szovjet és az amerikai űrhajósok szemléletesen bebizonyították ezt a kozmoszban, és ezzel példát mutattak az egész emberiségnek — mondotta Asimov. Ford távirata Brezsnyevhez A Szojuz—19 repülésének eredményes befejezése alkalmából Gerald Ford, az Egyesült Államok elnöke táviratban üdvözölte Leonyld Brezsnyevet, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárát. — A két űrhajó eredményes összekapcsolása és személyzetüknek az összekapcsolás alatt végzett tudományos munkája volt a csúcspontja annak a több évi megfeszített munkának és együttműködésnek, amelyet országaink céltudatos emberei fejtettek ki. Minden alapjuk megvan arra, hogy büszkék legyenek munkájukra — állapítja meg Ford távirata. — Meggyőződésem — írja Ford eln'ök —, hogy az Apollo és a Szojuz személyzetének példáját mások is követni fogják, és hogy még többet tehetünk a tudományos megismerés elmélyítéséért. — Kérem önt, tolmácsolja őszinte jókívánságaimat mindazoknak, akik részt vettek a repülés eredményes lebonyolitásában, elsősorban Alekszej Leonov ezredesnek és Valerij Kubászovnak. Szakmai hozzáértésük és mesterségbeli tudásuk kivételesen nagyszerű. Várom az alkalmat, hogy személyesen is üdvözölhessem őket — hangzik Ford elnök távirata. Szovjet tudósok levele Moszkvában tegnap nyilvánosságra hozták azt a levelet, amelyet a szovjet— amerikai űrkísérlet előkészítésében és végrehajtásában részt vett szovjet tudósok és szakértők intéztek az SZKP Központi Bizottságához, a Legfelsőbb Tanácshoz és a Minisztertanácshoz. Levelükben a következőket írják: — Mi, a Szojuz—19 és az Apollo űrhajók együttes repülésének előkészítésében és megvalósításában részt vett tudósok, tervezők, mérnökök, technikusok, munkások és űrhajósok hálásan köszönjük az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és a Szovjetunió Minisztertanácsának a munkánk iránt tanúsított figyelmet és gondoskodást, a szívélyes üdvözlő és köszöntő szavakat, örömmel tölt el bennünket, hogy munkánkat a kommunista párt, és személy szerint Leonyld Iljics Brezsnyev elvtárs értékesnek tartja. Az űrben megvalósított összekapcsolás meggyőző példája annak, hogy a szovjet és az amerikai nép erőfeszítéseinek egyesítése a kulcsfontosságú, tudományosErmct adott ki a bajor szövetségi állam pénzverdéje a Szojuz—Apollo páros űrrepülés alkalmából. Az érmék két változatban, ezüstből és aranyból készültek (Telefotó: AP— MTI—KS) műszaki problémák megöl- amerikai űrhajósok üzenetdásában teljes mértékben le- ben üdvözölték szovjet tárhetséges, és az egész emberi- saikat a program szovjet réség érdekeit szolgálja. A kü- szének sikeres teljesítése allönböző kontinensek űrha- kaiméból. jóinak történelmi jelentőségű együttes repülése új távlatokat nyit valamennyi ország űrkutatási együttműködésében. ígérjük, hogy a jövőben is odaadóan fogunk dolgozni a világűr további kutatásával és megismerésével kapcsolatos felelősségteljes feladatok teljesítésében. Űrhajósok kitüntetése Alekszej Leonovot és Valerij Kubászovot, a Szojuz —19 kozmonautáit a szovjet —amerikai közös űrrepülés sikeres végrehajtásáért és az űrrepülés során tanúsított bátorságukért a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Leninrenddel és a Szovjeunió Hőse aranycsillagával tüntette ki. A két kozmonauta másodszor kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést. Alekszej Leonov űrhajóst, a Szojuz—19 parancsnokát kinevezték a szovjet légierők vezérőrnagyává. A kinevezésről szóló határozatot, amelyet a Szovjetunió Minisztertanácsa fogadott el, kedden jelentették be hivatalosan Moszkvában. Magyar vezetők távirata Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál. a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának fclnöke és Lázár' György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte L. I. Brezsnyevet, • Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárát, N. V. Podgornijt, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnökét és A. N. Koszigint, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökét a Szojuz—Apollo szovjet—amerikai közös űrrepülés sikeres befejezése alkalmából. Holnap visszatér a Földre az Apollo is Thomas StafTord, Vance Brand és Donald Slayton amerikai űrhajósok folytat, ják repülésüket az Apollo űrhajóban. A Szojuz—19 földet éréséről értesülve az Az Apollo személyzete folytatja az önálló program keretében kijelölt tudományos kísérletek végrehajtását. Az űrhajósok az amerikai kontinens geológiai szerkezetének, továbbá a tengeri áramlatok és a partmenti tengerek tanulmányozása céljából megfigyeléseket hajtottak végre, és fényképfelvételeket készítettek. Megkezdték a nem gáz halmazállapotú részecskék sűrűségének megoszlásának mérését a " sztratoszférában. Az eredményeket figyelembe fogják venni a jövő űrhajóinak megszerkesztésében. Folytatták az ibolyántúli sugárzás regisztrálását és a biológiai kísérleteket. Az Apollo űrhajósai a keddi nap egyik programjaként hozzávetőleg 220 kilométer magasságból több fényképet készítettek a Föld egyes nagy, összefüggő területeiről. Különösen a dél-amerikai partok menti áramlatokat, a perui sivatagot és az Orinoco . folyó deltavidékét figyelték meg. A szabad szemmel végzett megfigyelések is felbecsülhetetlen értékű információkat nyújthatnak a geológusoknak és az óceanográfusoknak. Az amerikai asztronauták kísérletet végeztek látási képességük határával és olyan távolságból, amelyet már egyáltalán nem lehet madártávlatnak nevezni, megpillantották a Salt Laké City közelében levő egyik lóversenypálya homályos körvonalait is. Az űrhajósok beszámoltak arról is. hogy — először az űrhajózás történetében —• figyelemmel kísérhették élőlények születését az űrben. Egy kísérlet során ugyanis, a súlytalanság állapotának hatásait vizsgálva, halikrákat keltettek ki. Az Apollo a tervek szerint július 24-én 22 óra 18 perckor (közép-európai idő) száll le a Csendes-óceánra, a Hawaii-szigetek közelében. A New Orleans helikopteranyahajó már ebben a térségben tartózkodik. A BT levele Szadat elnökhöz 0 New York (UPI) Az ENSZ Biztonsági Tanácsa levélben kérte fel Szadat egyiptomi elnököt a Sínaifélszigeten állomásozó ENSZerők mandátumával kapcsolatos döntésének felülvizsgálatára. > A levélből, amelyet Eugenio Plaja, a Biztonsági Tanács soros olasz elnöke írt alá a testület nevében, a tanács tagjainak hétfőn este zárt ajtók mögött lezajlott három és fél órás nem hivatalos megbeszélésen született megállapodás, és a végleges szöveget az ezt követő nyilvános ülésen hagyták jóvá. Kína és Irak, mint korábban már annyiszor, tartózkodott a szavazástól. Az egyiptomi elnökhöz intézett üzenet a többi között hangsúlyozza, hogy a jelenlegi körülmények között az ENSZ rendkívüli erői megbízatásának további meghosszabbítása jelentős mértékben járulhat hozzá olyan légkör megteremtéséhez, amely elvezet a térség tartós és igazságos békéjének megteremtését elősegítő megállapodáshoz. A Biztonsági Tanács tagjai levelükben emlékeztetnek a már eddig hozott konstruktív intézkedésekre, és nyomatékosan leszögezik, hogy feltétlenül szükség van további haladás elérésére és a „zsákutca", elkerülésére. ENSZ-körökben arra számítottak, hogy Anvar Szadat egyiptomi elnök még tegnap, az Arab Szocialista Unió kongresszusán elhangzó beszédében kedvezően válaszol a Biztonsági Tanács felhívására. így a Biztonsági Tanács már ma, tehát az ENSZ-csapatok mandátumának lejárta előtt egy nappal dönthet a „kéksisakosok" további megbízatásáról. Fogadás a lengyel nemzeti ünnep alkalmából 0 Budapest (MTI) Stefan Jedrychowski, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete kedden, hazája nemzeti ünnepe alkalmából fogadást adott rezidenciáján. Részt vett a fogadáson Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságávadar kohó- és gépipari miniszter, dr. Polinszky Károly oktatási miniszter, dr. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője, Marjai József külügyi államtitkár, valamint a politikai, a társadalmi, a kulturális élet sok ismert szeménak tagja, Győri Imre, az iyjSége. Ott volt a BudapesMSZMP Központi Bizottsá- , , , ... ... gának titkára dr. Trautmann ten akkredztált diplomaaa. Rezső, az Elnöki Tanács he- képviseletek számos vezetője lyettes elnöke, Nemeslaki Ti- és tagja. Tanácskozik kongresszusa • Kairó (MTI) Kedden délután a kairói egyetemen megkezdte munkáját Egyiptom politikai tömegszervezetének, az Arab Szocialista Uniónak kongresszusa. A kétezer választott kongresszusi küldött mellett hivatalból részt vesznek a tanácskozás munkájában Egyiptom politikai életének vezetői, így az alelnök, a nemzetgyűlés elnöke, a kormány tagjai, a kormányzók, a hadsereg fegyvernemeinek parancsnokai, az ifjúsági és nőszervezetek végrehajtó bizottságainak tagjai. A kongresszus délután hat órakor zárt üléssel kezdődött, ezen megválasztották az Arab Szocialista Unió elnökét, főtitkárát, és megalakították azt a hat munkabizottságot, amely a napirenták. Bejelentették, hogy Szadat elnök részt vesz a kongresszus plenáris ülésein és végiglátogatja a bizottságokat is, hogy választ adjon azokra a fontos politikai kérdésekre, amelyek megnyitó beszéde nyomán merülhetnek fel, s amelyek „esetleg további megvilágítást igényelnek". A zárt ülés után kairói idő szerint fél nyolckor a kongresszus plenáris ülésen találkozott, hogy meghallgassa Anvar Szadat elnök beszédét a közel-keleti helyzet legfontosabb fejleményeiről, s az egyiptomi belpolitikai, gazdasági kérdésekről. Két és fél órás beszédében Anvar Szadat elsősorban az egyiptomi belső fejlődés kérdéseivel foglalkozott, és az den szereplő kérdésekkel előzetes várakozásokkal elrészletesen foglalkozik majd. Az ASZÚ elnöke ismét Anvar Szadat lett, főtitkárrá az eddigi megbízott főtitkárt, Rifaat Mahgubot választotlentétben, nem foglalt véglegesen állást a Sínai-félszigeten állomásozó ENSZ-erők csütörtökön lejáró mandátumának kérdésében. Ellenforradalmi, reakciós offenzíva bontakozik ki Portugáliában 0 Lisszabon (Reuter) részvételről. A pártnak cselék áttörte a kommunista Kiélezett politikai és egyre ugyanaz az álláspontja, mint párt helyi székháza köré vont inkább személyes küzdelem a Szocialista Pártnak: nem katonai kordont és félholtra körülményei között folyik tudia elképzelni az együtt- verte az épületben védelmet Portugáliában az új kormány működést Goncalves minisz- kereső három kommunistát, megalakítása. A miniszterei- terelnökkel. Alvaro Cunhal a Portugál nők szóvivője kedden közöl- Ma. szerdán összeül a Fegy- Kommunista Párt főtitkára te, hogy a legutóbbi koalíciós veres Erők Mozgalmának 240 az ország helyzetét jellemezkormány három minisztere tagú közgyűlése, hogy meg- ve kijelentette, a kommunisbejelentette Goncalves mi- vitassa ^ a belpolitikai hely- ta párt és az Intersindical niszterelnöknek: nem kíván zetet. ' Szakszervezeti Szövetség herészt venni új kabinetjében. Az ország északi részében lyiségei ellen indított támaA polgári jellegű Demok- tovább folynak a kommunis- dások világosan jelzik: az ratikus Néppárt szóvivője taellenes erőszakmegnyilvá- ellenforradalmi és reakciós elmondta, hogy a miniszter- nulások. A legkirívóbb inci- erők offenzívája bontakozik elnök eddig nem tárgyalt a dens Valcobaca városban ki Portugáliában, párt egyetlen személyiségével volt, Lisszabontól 120 kilosem az új kormányban való méterre északra, ahol a cső7 héten 177 nyeremény! A frissen vágott csirkék tasakjaiban elhelyezett, sorszámozott címkék első heti nyerőszámai: 50,— Ft-os vásárlási utalvány: 26. 41, 98. 146, 189, 243, 482. 508, 1083. 1201. 1218. 1372, 1790, 2078, 2335, 2360, 2456, 2716, 2916, 3211, 3517, 3769, 3985, 4074, 4160. Még 6 hétig — hetente 25 nyeremény! A X héten 2 főnyeremény. Baromfitenyésztő szakmunkástanulónak az általános Iskolát az Idén befejező, de 16. életévüket be nem töltött FIUKAT és LÁNYOKAT felveti A BÁBOLNAI MEZŐGAZDASÁGI KOMBINÁT KÖZPONTI GAZDASAGA. A felvett tanulók kollégiumi elhelyezést és teljes ellátást kapnak. Jelentkezés: személyesen vagy levélben. az oktatási osztályon Cím: 2943 Bábolna. EXPRESS társasutazás Lengyelországba Krakkó— Zakopane útvonalon Szegedtől Szegedig autóbusszal, augusztus 9—14-lg. Részvételi díj: 1850,— Ft plusz költőpénz. Jelentkezés és felvilágosítás: EXPRESS Utazási Iroda Szeged. Kígyó u. 3. Tel.: 11-702, 11-095. A Szocialista Pártból kivált Szocialista Népfront keddi közleményében felfedte, hogy Mario Soares. a szocialisták vezére a múlt hét végén Melo Antunes külügyminiszter kormányfői kinevezését próbálta kicsikarni. Nyugati hírügynökségek is közölnek olyan híreszteléseket Lisszabonból, hogy a Legfelsőbb Forradalmi Tanács „mérsékeltebb" tisztjei ultimátumot intéztek Goncalveshez: állítson össze általánosan elfogadható kormányt, ellenkező esetben lemondatják és Melo Antunes külügyminisztert, vagy Vitor Crespo, volt mozambiki főbiztost állítják a helyére. Lapjelentések szerint Terceira-szigetén erősödik a földalatti szeparatista mozgalom, több kommunistaellenes zavargás zajlott le, és a legnagyobb város utcáin katonai járőrök tartják fenn a rendet. Az elmúlt hónapban a portugál hatóságok harminc embert letartóztattak, köztük a tiszteletbeli francia konzult, szeparatista tevékenység miatt.