Délmagyarország, 1975. június (65. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-04 / 129. szám

1 Szerda, WS. Június 4. Választási nagygyűlésről jelentjük „Életünk minden percében szavazunk Dr. Petri Gábor beszéde a szemészeti klinikán 99 Tegnap Szegeden, a szemészeti klinika tantermében dr. Diós József iskolaigazgató, a városi népfrontbizottság alelnöke nyitotta meg az 5. számú választókerület nagygyűlését A teremben többségében egyetemi dolgozók ültek, s az elnökségben foglalt helyet dr. Varga Dezső, a városi pártbizottság titkára, dr. Kedvessy György egyetemi tanár, dékán, a városi népfrontbizottság elnöke és dr. Csikós Ferenc, a városi tanács vb-titkára. Ott ültek az elnöki asztalnál dr. Guba Ferenc egyetemi tanár, orvoskari dékán, dr. Moholi Károly, a Juhász Gyula tanárképző főiskola igazgatója, dr. László Ferenc egyetemi docens, az orvosegyetemi pártbizottság titkára és Pataki Mária osztályvezető ápolónő. Holman Endre másodéves medikus Váci Mihály versét szavalta. A nagygyűlés szónoka dr. Pctri Gábor egyetemi tanár, klinikaigazgató, az Elnöki Tanács tagja, az 5. számú választókerület képviselőjelöltje volt. Beszédét hasonlattal kezdte az orvos és a politikus munkájáról — Azt szokták mondani, hogy senki sem lépheti át a saját árnyékát. Ez igaz bizonyos értelemben, mert az orvos nem tud többet nyújtani betegének, mint amit kora tudománya nyújt, és a politikus sem tud kitörni a körülmények társadalmi meghatározottságának kereteiből. De a fejlődés éppen abból adódik, hogy az emberek mégiscsak megpróbálják túllépni a saját árnyékukat : az orvos új utakat, új megismeréseket keres, a politikus pedig a társadalmi adottságok folytonos javítására törekszik. A célok tehát világosak, de az utat, amelyen megközelíthetők, nekünk kell törnünk, és az eszközöket, melylyel megvalósíthatjuk azokat, nekünk kell kikovácsolnunk. A társadalmi fejlődés mai fokán nem nagy ugrásokkal, még kevésbé bakugrásokkal jutunk előre, hanem módszeresen, megfontolt lépésekkei. Ezeket a lépéseket jelentik ötéves népgazdasági terveink, és az irányt, melyben haladunk, kitűzte a párt XI. kongresszusa. Irányelveit a legszélesebb közvélemény vitatta meg és tette magáévá, határozatai napjaink valóságához igazodva teljes összhangban vannak az ország és népének érdekeivel. Ezt a programot tette magáévá a Hazafias Népfront, és az újonnan megválasztandó országgyűlésnek az lesz a feladata, hogy törvényalkotó tevékenységével, az alkotmányban gyökerező felhatalmazása szerint támogassa a program megvalósulását. A megválasztandó képviselőkre az a feladat vár, hogy ebből á nagy feladatból erejükhöz mérten kivegyék a részüket. A képviselőket azonban választópolgárok delegálják az országgyűlésbe, és a saját vágyaik, érdekeik képviseletét várják tőlük. A választók ugyanakkor azt is tói tudják, hogy szavazatukat nemcsak személyekre adják, hanem általuk arra a politikára, amellyel egyetértenek, amelyben saját törekvéseik megvalósulásának biztosítékát látják. — Nemcsak most, június 15-én fogunk szavazni és választani — mondotta későbbiekben a szónok —, hanem életünk minden percében, amikor gondolkodunk, voltaképpen ezt tesszük. Elsősorban arra a " kérdésre adunk választ szavazatunkkal, hogy helyeseljük-e a politikát, mely eddig előre vitt bennünket. Aki számon tartja az új lakótelepeket, az épülő magánházak tömegét, a háztartások technikai fejlődését, a ruházkodás minőségét, a gépkocsik szaporodását, a bankbetétállomóny szakadatlan növekedését, a jelentős felhasználás közepette; az eléggé jellemző képet kap társadalmunk anyagi állapotáról. Bizakodásunknak ez az egyik objektív alapja. A másik pedig, hogy sokkal többet lehet még tenni a munkánk folyamatosságában, pontosságában, hibátlanságában, szervezettségében, gazdaságosságában. Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy nem az embertelenül hajszolt munkatempót szorgalmazzuk, hanem a szükségtelen állásidők mellőzését; nem a túlóráztatást, hanem az egyenletes, nyugodt, rendszeres, lelkiismeretes, precíz munkát. Ha valami nem frázis, akkor az valóban nem, hogy végső soron magunknak dolgozunk, és bárhol éri kár a gazdaságot, nekünk jut kevesebb az elosztható javakból. A szocialista Magyarország nem ajándékokból, nem is kölcsönökből tartja fenn az állami költségvetés egyensúlyát, hanem abból, amit polgárai termelnek, és aa érthető igények növekedésével csak akkor lehet lépést tartani, ha a terihelés is növekszik. Ez olyan elemi törvénye a gazdasági életnek, amely alól kivétel nincs. — Nem igaz, hogy kis nép vagyunk, ami a lehetőségeinket és az adottságainkat illeti — hangoztatta beszéde végén dr. Petri Gábor. — De ahhoz, hogy akkora nép legyünk, mint adottságaink felől lehetnénk, ahhoz sokkal jobban kell gazdálkodnunk, nemcsak anyagi, hanem szellemi javainkkal is. A nagygyűlés dr. Diós József zárszavával ért véget. A pénz nem minden Kötetben a megyei pártértekezlet anyaga A Csongrád megyei politikai füzetek 10. kötete a napokban jelent meg. A kiadvány, mely Munkánk, eredményeink, feladataink címmel látott napvilágot, a megyei pártértekezlet dokumentumait foglalja össze. 1975. március 8-án tanácskozott a Csongrád megyei pártértekezlet. Megtárgyalta az elmúlt négy esztendő alatt végzett munkát, a kongreszszus elé kerülő pártdokumentumokat, s meghatározta a jövő feladatait. A Nagy Pál által szerkesztett kiadvány számot ad a megye fejlődésének eredményeiről és távlatairól. Elemzi megyénk gazdasági fejlődését, a lakosság életkörülményeinek és a társadalmi viszonyoknak alakulását. Foglalkozik a tanácsok és más állami szervek pártirányításával, az ideológiai és kulturális élet kérdéseivel. A dokumentumfüzet közli a pártértekezlet határozatát, és felsorolja a megyei pártbizottság tagjait, a XI. kongresszus Csongrád megyei küldötteit, a városi, járási pártbizottságok tagjainak névsorát. A kiadvány összefoglalja az elmúlt négyévi munkánkat, és a következő évek feladatait is meghatározza. R

észlet egy panaszzuhatagból: „ .. mindenkivel ezt csinálta, még velem, a barátjával is, mióta főnök lett belőle. Bejutni hozzá a lehetetlenséggel volt határos, ha bármilyen sürgős és fontos dolgot szerettem volna közölni vele, azt a titkárnőjénél írásban kellett kérnem. Aztán rendszerint soha nem ért rá fogadni. Próbálkoztam két nap múlva, egy hét elteltével — hiába. Amikor harmadszorra sem tudtam bejutni hozzá, azt mondtam, elég volt, megyek másik céghez, ha kevesebbet fizetnek is. Puszta véletlen, hogy pénzesebb helyre találtam, itt csak egy hiba van, ti. szakmai fejlődésem korlátozottabb..." Elgondolkodtató. Hát csakugyan ilyen makacs ez a probléma? Megvallom, újabban kissé bosszant a költő banális gúnyolódása, miszerint „a fejed — hogy sose fájjon — mindig bólintásra álljon!" Még ma is időszerű lenne? De hiszen a XI. pártkongresszus határozata ismételten leszögezi, hogy társadalmi rendszerünk kiteljesedésének egyik legfőbb feltétele a szocialista demokrácia növelése! Gyárban, intézményben, szövetkezetben gyűjtögettem választ arra a kérdésre, hogy mi bántja, idegesíti ma leginkább a tisztességes embert? A kérdezettek jól megrágták a szavakat, mielőtt különféle formában, de lényegében ugyanazt kimondták; Az, hogy egyes vezetők visszaélnek a hatalmukkal. Bizonyosan vannak olyanok is — mondották —, akiknek fát lehet vágni a hátán, csak pár száz forinttal többet lássanak, de a megállapodott, komoly embereket nem annyira a vastag boríték, hanem a rendes bánásmód, a becsületes munka és magatartás elismerése érdekli elsősorban. De hát ezek olyan elemi követelmények, amelyek szinte valamennyi pártdokumentumban megtalálhatók. A párt vezetői valahányszor kimennek egy-egy gyár vagy intézmény dolgozói közé, rendszerint nyomatékosan aláhúzzák azt a tényt, hogy a szocialista demokrácia társadalmi rendszerünk nagy erőforrása. És valóban bátran állíthatjuk, hogy közéletünk egyre aktívabb, a lakosság mindenütt érdeklődő és tettre kész. Hát akkor? Talán a jelzést adók felszínesen ítélik meg a helyzetet, vagy siránkozásra hajlamosak, amikor helytállást, fegyelmet követelnek tőlük? Nyilván nem erről van szó. A tisztességes bánásmódot igénylőkre az a jellemző, hogy nem csak a jogaikkal, hanem a kötelességeikkel is tisztában vannak. Éppen azért fogalmaznak néha élesebben, mert tudják, hogy munkájuk, társadalmi kötelességük példás elvégzése következtében támadhatatlanok. ök azok, akik már nagyon nehezen tűrik a legkisebb megaláztatást is, ezért gyakran — esetleg kevesebb fizetségért — más munkahely után néznek. Mit mutat ez a tapasztalat? Azt, hogy a mi társadalmi életünknek még mindig Janus-arca van, ha nem is fele-fele arányban. Legtöbb helyen ugyanis valóban a munkásosztály hatalmát képviselik önzetlenül a vezetők, s csak kisebb arányban fordul elő önkényeskedés, az emberi méltóságot sértő magatartás. Mégis, ez utóbbi sokakat nyugtalanít, s hiába a magas kereseti lehetőség, az emberek elpályáznak máshová, ahol remélhetően jobban érzik majd magukat. A KISOSZ tisztújító küldöttközgyűlése Az országban működő mintegy 11 ezer magánkereskedő helyzetéről, tevékenységéről számolt be a Kiskereskedők Országos Szervezetének kedden tartott tisztújító közgyűlésén Gerle Imre, a KISOSZ elnöke. A beszámoló foglalkozott azzal, hogyan támogatja az állam a becsületes kereskedők saját és családtagjaik munkáján alapuló tevékenységét. A múlt évben például az OTP 25 millió forint kölcsönt adott a kiskereskedői tevékenység fejlesztésére. A kereskedők Budapesten és vidéken aktivan részt vesznek a társadalmi mozgalmakban. A közgyűlésen felszólalt dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi államtitkár, aki a minisztérium kollégiumának értékelése alapján megállapította, hogy a magánkereskedők többsége a törvényeknek megfelelően, becsületesen dolgozik, tevékenységével a lakosság ellátásában jól kiegészíti a szocialista kereskedelmet. A közgyűlés végül megvá- j lasztotta új tisztségviselőit, i köztük a nyolctagú elnöksé-1 get. A KISOSZ elnöke — az eddigi elnökhelyettes, dr. Gyürky Budolf lett. Az egyik vidéki tisztviselő az ország másik felében akart munkát vállalni, mert véletlenül kihallgatta főnökének úgynevezett vezetési koncepcióját. „Szorongasd meg őket, hadd nyüszítsenek, akkor, majd félnek tőled és lesz tekintélyed" — oktatta nagy meggyőződéssel kollégáját. Ezt az embert állítólag többször figyelmeztették, vigyázzon, mert középkori módszerei nem vezetnek jóra, a párt erélyesen fellép minden önkényeskedés ellen. Hiába, Aki nem helyeselt neki, annak rögtön odavágta: elhagyta a vörös zászlót (vagyis őt), és átment a fehér zászló híveinek (az önálló véleményt nyilvánítók) táborába. És e lélekölő módszer ellen sokáig hiába emeltek szót, a felettes állami fórumon nyilván könnyebben adtak igazat az igazgatónak. Egy huszonhárom éves fiatalember azért hagyta ott 2800 forintos állását, egy másik, 2500 forintosért, mert meggyőződött róla, hogy a főnöke minimális bizalommal sincs iránta. Amikor bebizonyította neki, hogy igen is jól elvégezte a rábízott feladatot, akkor más oldalon próbálták őt kikezdeni. Egyetlen megoldás maradt számára, a felmondás. Húsz évig dolgozott egy gyárban B. O.J ahol nagyon jól érezte magát. Az igazgató szerette a munkásokat és az irodistákat egyaránt, s iránta is bizalommal volt mindenki. De nyugdíjba ment, s az utódja a nyomába sem léphetett, mint vezető. Rendcsinálás címén gyakran egzecíroztatta, fegyelmezte az embereket, míg végül a törzsgárda tagjai közül is többen kilépni szándékoztak. Szerencsére, a pártszervek idejében fölfigyeltek a lehetetlen állapotokra, és intézkedtek. I

lyen esetek hallatán rögtön előretolakszik a kérdés: hát a kommunisták közössége? Igen, az alapszervezet általában éberen vigyázza a szocialista demokratizmus érvényesülését, és serkenti a dolgozókat, hogy segítsenek megvalósítani a párt célkitűzéseit. De ahol gyenge a pártvezetőség? Ahol az igazgató — mint mondani szokás — zsebrevágja a párttitkárt? Az ilyen munkahelyen alapvető bajok vannak, s nem csoda, ha meg tudják félemlíteni a jószándékú embereket. Az egyik asszony — párttag — sírva mutatta azt a cédulát, amelyen a pártvezetőség fegyelmivel fenyegette valami semmiség miatt. Csodálkozásomra elmagyarázta: „Nem a pártszervezet akarja a fegyelmit, hanem az igazgató, mert egy idő óta haragszik rám. Ezt másokkal is megcsinálja, ezért több jó szakember kikérte már a munkakönyvét.'* Tárgyilagos vizsgálódások alapján hite-' lesen megállapítható, hogy a párt törekvései a szocialista demokratizmus kifejlesztésében is megvalósulnak, vagyis mind nyilvánvalóbbá vélik, hogy az anyagiakon túlmenően értelemmel és szépséggel is telítődik az életünk. Mind szigorúbbá válik az a követelmény, hogy a vezetők na csak a szakmához, hanem az emberelő boldogításához is értsenek. Ennek tudatában nem lehetne-e jobban elszigetelni azokat, akik még mindig rosszul végzik a dolgukat, és ezzel aláássák nemcsak a jó politikai hangulatot, hanem az alkotó munkakedvet is? F. NAGY ISTVÁN i ... m Falazóblokkok Somogyi Károlyné felvétele Szegeden, a Bajai úti téglagyárban évente több mint 10 ezer köbméter közép-falazóblokkot készítenek a DÉLÉPnck. a Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalatnak, valamint a CSOMIÉP-nek. Ezek az elemek igen gyors építkezést 'esznek lehetővé. Közép-falazóblokkokból valósítja meg Például a CSOMIÉP Dorozsma új lakótelepét. Képünkön: asszonyok rakják sablonba a téglákat a gyár udvarán. Ezután töltik incg a hézagokat kötőanyaggal. Tanévzáró propagandistáknak Tegnap délután a Sajtóház klubjában az MSZMP^. Szeged városi bizottsága bensőséges ünnepséget rendezett a marxizmus—leninizmus középiskola tanárai és vezető propagandisták részvételével az 1974/75-ös pártoktatási év befejezése alkalmából. A több mint 70 résztvevőt Horváth Lászlóné, a városi pártbizottság munkatársa köszöntötte, értékelve a tanévben végzett munkát. A propagandisták feladatának nagyságát, munkájuk eredményességét mi sem érzékeltethetné jobban, mint egy adat: az elmúlt oktatási évben majdnem 1350-en végezték el a marxista középiskolát. Horváth Lászlóné végül a jól végzett munkáért jutalmakat adott át. Négy propagandista — Nyilasi Péter, Lakó Ferencné, Skabla Ernő és dr. Lengyel István — három évtizedes, eredményes propagandistamunkájáért emlékplakettet kapott.