Délmagyarország, 1975. június (65. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-27 / 149. szám

Péntek, 1975. június 27. A pult két oldala (S.f Egy olvasó az olvasók nevében Ha jól értettem, azok a levelek, amelyek ezen a helyen a napokban megjelentek, a mi érdekeinket képviselték. Azzal kezdem, hogy kijelentem: messzemenően elítélem Vásárló Vincét. A becsületes dolgozó csakúgy mint a becsületes vevő nem kér magának olyan előnyöket amelyek teljesítése csak szabályok megsértésével lehetséges, amelyek élvezésére érdemtelen. A munkája elvégzéséért megillető érdemeket ne a kereskedőjétől várja senki, mert ennek nyújtására a munkahely illetékes. Mégpedig annak arányában, ahogy dolgozik, ahogy képességének gyümölcseit a nagyközösség rendelkezésére bocsátja. A boltokban és az árusítóhelyeken ne érdemeket rangsoroljanak, hanem megfelelő mennyiségű és választékú árukat árusítsanak. Az ezekhez való hozzájutás pedig ne attól függjön, hogy ki mennyire rokonszenves boltosának, vagy hogy az eladót mennyire tudja megkörnyékezni, hanem attól, hogy munkahelyén a szükségleteit képező áruk vásárlásához mekkora összeget kapott. Az áruk kiszolgálásakor tehát a pénznek csak a mennyisége lehet mérvadó, mert a minősége — bármelyikünk zsebében van — egyforma. Azért sem érthetek egyet Vásárló Vincével, mert számításaiból kihagy másokat, mert csak egyéni érvényesülése érdekében akar cselekedni. Nem hajlandó tudomásul venni az elmúlt 30. év óriási gazdasági eredményeit, azt a mérhetetlen fejlődést, ami az emberek egymás közti kapcsolatában következett be. Azt a kereskedői típust állítja eszményképül, aki részére — annak idején — „mindent" megtett. De azt már „elfelejtette" megemlíteni, hogy az a kereskedő, aki még a saját megalázására is képes volt, ezt a „képességet" nem a vevő iránti feltétlen tiszteletbőf fejtette ki, hanem a saját létfenntartása, boldogulása, a fenyegető, könyörtelen konkurrencia hatására. Már arra sem emlékezne, hogy abban az — általa ideálisnak nevezett — időszakban az óriási árukínálat ellenére a dolgozók jó része valósággal éhezett és rongyokban járt? Az a bolt, vagy vendéglő, amelyikben vásárolunk, a mienk, a társadalomé, a dolgozóké. Közös tulajdon alyan értelemben, hogy ezekben mindenki egyforma joggal rendelkezik. Épp úgy, közös tulajdonban van, mint teszem azt a villamos, ahol mindenki egyforma feltételekkel vásárolhatja meg a jegyét, foglalhatja el az ülőhelyet, és marad állva, ha olyankor érkezik, amikor már ülőhely nincs. Legfeljebb arról lehet szó, hogy bizonyos írott, vagy íratlan szabály alapján az előbb érkezett és ülő utas átadja helyét egy később jövőnek. Hányszor hallottuk, hogy a „szabályokat" semmibe vevőket maguk az utazótársak „igazítják" el. Például azt az utast, aki helyének átadására következik. Valami ilyesmi szabálynak kellene érvényesülni az üzletekben és vendéglátó helyeken is. Azt hiszem, a helyes módszer az, ha mi magunk, a vásárlók és vendégek is segítjük a dolgot eligazítani. Én magam többször tapasztaltam mér, hogy az eladó és vevó között felmerült vitát a harmadik vagy negyedik jelenlevő közbeszólása döntötte el. Olykor ez a harmadik, vagy negyedik személy magam voltam. Lényeges persze, hogy a közbeszólás önzetlen, érdektelen legyen. Nem kell hozzá más, csak egy kis állampolgári kötelességtudat, egy kis igazságérzés, és persze a dolgok iránti közömbösség feloldása. Akkor pedig rajta: tegyünk rendet — ha szükség van rá — boltjainkban. Mi, vásárlók vagyunk többen, a ml szavunknak kell a boltokban érvényesülni. Sőt, ezt az elvet nemcsak a Vásárló Vincével szemben kell alkalmaznunk, hanem a kereskedelmi és vendéglátóipari dolgozók velünk kapcsolatos megnyilvánulásainak kialakításakor is. Ezt azért tartottam szükségesnek kijelenteni, mert ez az elv ez ideig nem, vagy csak alig érvényesült. És ennek mi, vevők, vendégek vagyunk az oka. Talán túlságosan ráhagytuk sorsunk fordulását, érdekeink védelmét másokra. Eközben alakult úgy, hogy olykor a vásárlói érdekek csorbát szenvedtek. Nem kétséges: azért is előfordulhatott ez, mert mi, a túlnyomó többséget kitevő vevők tulajdonképpen tétlenkedve — legfeljebb egyik-másik alkalommal halkan reagálva — eltűrtük. Pedig tudhatjuk, hogy türelmes, jó indulatú megjegyzéseinkre, kérdéseinkre ugyanilyen válaszokra számíthatunk. Csak így tudjuk egymást megérteni, csak így juthatunk közelebb egymás problémáinak megértéséhez, csak így tudjuk egymást „megnevelni", ha erre szükség van. Megmondom őszintén, először nem értettem, hogy erről a témáról — a kereskedelem és vendéglátás, illetve a vevő és vendég közötti kapcsolat kérdéséről — miért kell ilyen intenzív levelezést folytatni. Aztán rájöttem, hogy a téma — ahogy mondani szokás — igen izgalmas. Az emberek, a háztartások, bevételükből mintegy 75 százalékot a boltokban, vendéglátó egységekben költenek el. Ahogy mindenki közlekedik, ugyanúgy mindenki vásárol is. Tehát ez az ügy: az egész társadalmat érintő közügy. Következésképp intézni csak felelősséggel, az érdekeltek hozzászólásával lehet. Ilyen felelősségérzet csendült ki a kereskedelem és vendéglátás dolgozóinak leveleiből is. Kiéreztem ezekből a levelekből, hogy bizony a kereskedelem és vendéglátás dolgozóinak munkája nem könnyű. Az árut, amit árulnak, mi, az üzemek, a gyárak dolgozói készítjük, s ha ez nem elég, vagy minősége gyengébb a kelleténél, a vásárlók az eladókra neheztelnek. Ha egy vendéglőben valamelyik vendég lerészegedik, azért nem a vendéget, hanem — a szabályok értelmében — a pincért, a vendéglő vezetőjét büntetik meg. Lehet, hogy ezek a szabályok az első hallásra nem mindenki számára logikusak, de ha jól átgondoljuk, igazságosak, előre mutatók. Keménységükkel megelőző hatást akarnak elérni. Azt akarják, hogy mi, a vásárlók, még akkor is jó árut — de legalább az áru minőségének megfelelő áron — kapjunk, ha az áru készítője megpróbál „ügyeskedni". Más kérdés persze, hogy a szabályok betartása a kereskedelem, a vendéglátás dolgozóira rendkívül nagy terhet jelent. Ezért megértem én Kereskedő Pétert és Csapláros Mihályt, amikor szót emelnek az olyan megnyilvánulások ellen, amelyek szorítják őket, amelyek csökkentik a munka okozta örömöket, és — végső fokon — mérgezik a légkört. Többször emlegettek minket, a túlnyomó többségben levő rendes, kedves, szabályokat és eladókat tisztelő vevőket és vendégeket. A legkisebb kétségem sincs afelől, hogy erőfeszítéseiket ezek érdekében fejtik ki. Mégis arra kérem őket: jobban figyeljenek a kevésbé öntudatos, a kereskedelemben még járatlanabb, vagy éppen vevőt faló kollégáik munkájára, magatartására. Ez a „levélváltás" ugyanis a vevő és eladó közötti kapcsolatot erősebb megvilágításba helyezte. S mint tudjuk, a fény nemcsak világosságot, de árnyékot is csinál. Ennek eredményeként előfordulhat, hogy olyan vevőket is kellemetlenkedőknek minősítenek, akik nem azok. , Ez sértésnek számítana. Veszélybe sodorná a vevő tisztességét, és kárt okozna a kereskedelmi, a vendéglátóipari dolgozók tekintélyének is. Előre haladni pedig csak ügy lehet, ha a dolgozókat áthatja az egymáson való segítés szelleme, ha egymásért dolgozunk, és nem egymás ellen. Ezt szerette volna ezzel a levéllel megértetni: Olvasó Olga Csak a könyvek nem Izzadnak a hőségtől. Müller László igazgató úgy fest a Tömörkény könyvesbolt bálái között, mint hajóskapitány a nyilt tengeren, ha homlokát törölgeti: — Komoly energiát fogyaszt a nyár. Kettős feladatunknak úgy kell megfelelnünk, hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon. Naponta 25—30 kilogrammos csomagokból ötvenet-hatvanat állítunk öszsze szállításra, s a raktározási gondok egyre szorítóbbak. Egyetlen autónk maradt nyolc szegedi bolt és az üzemek ellátására, bizony noszogatni kell a vállalatokat, hogy saját gépkocsival besegítsenek. Mi gondunk a város és a járás általános iskoláinak tankönyvszükséglete. Tornatermet bérelünk, kisegítő diákokkal. Tömörkény István nevével szép hivatást vállaltak: a munkásművelődést szorgalmazzák. Szegedi üzemekben, pavilonokban 140 bizományossal és 30 jutalékos terjesztővel dolgoznak. Aki könyves, legyen leleményes. A tömörkényesek úgy gondolják, hosszú távon nem lehet a bizományos személyének függvénye a terjesztés. Könyvbrigádokat szerveztek tehát üzemegységenként, s a gumigyáriak már a könyvhéten 17 ezer forintos forgalmat bonyolítottak le, az olajosok pedig, akik társadalmi munkában dekoratív boltot építettek maguknak az olajmezőn, a Kárász utcai pavilonban 40 ezer forintért árultak. EMELETES GALÉRIÁVAL Holnap lesz fácán Színes magyar filmkomédia. Rendezte Sára Sándor. Irta Páskándi Géza és Sára Sándor. Operatőr: Jankura Péter és Sára Sándor. Zenéjét szerezte: Gonda János. Főszereplők: Szirtes Ádám, Szegedi Erika, Nagy Anna, Szabó Tünde, Lohinszky Lóránd, Benkő Gyula. A film első képsorai •gyönyörű Duna-parti tájat ábrázolnak. Emberi kéz még nem érintette, minden a maga természetes szépségében látható. Az árnyat adó fák, a víz hűs hullámai — a természet ősi állapota. Maga a nyugalom, a csend, a pihenésre, kikapcsolódásra vágyó ember paradicsoma. Itt köt ki Mária és István, hogy végre ketten lehessenek, távol a világ zajától, ezen a parányi lakatlannak tűnő szigeten. Ám már megérkezésükkor sincsenek egyedül: Kelemen professzor húsz esztendeje minden nyáron itt pihen. Ha hárman maradnának, még semmi probléma nem lenne. De néhány óráig tart csupán a nyugalomnak és csendnek birodalma, mert fiatalok egy csoportja köt ki a parton. S hogy-hogy nem, egymás után érkeznek, mind nagyobb tömegekben a kempingezők: gyerekek, öregek, nők, férfiak, fiatalok, s már szűk is a sziget. Vége a csendnek, vége a nyugalomnak. És ekkor megérkezik Kozma úr, a nagy organizátor, s elkezdődik a rendcsinálás, a szervező munka. Néhány nap, és van már rend, fegyelem, szervezettség, reggeltől estig tartó program, csak a hangulat romlik, az öszszetűzések gyakoribbak, s főleg a fiatalok közül egyre több ellensége akad Kozma úrnak ... Aztán nemsokára mindenki csomagol, otthagyják a tündéri kis szigetet, mely már nem tükrözi a filmeleji képsorok paradicsomi állapotát. A remény persze kitörölhetetlen az emberek szívéből: ha ez a nyár nem is úgy sikerült, ahogy szerettük volna, talán jönnek még szép nyarak. Ha ma nem is sikerült eltalálnunk a repülő madarat, holnap biztosan lesz fácán ... Társadalmi modell vagy a Rousseau-i „Ki a természetbe"-gondolat reneszánszának paródiája?! Ha áz előbbi, tehát társadalmi töltésű és kritikai élű komédia (lehetne-e más?), akkor elkésett vagy két évtizedet, aktualitása megkopott, asszociációi távoliak, kifakultak. Ha az utóbbi és egy új természetimádás abszurd alaphelyzetét parodizálja, akkor túl hosszú, terjengős, ezért vérszegény. Gondolom, az alkotók szándéka 6zerint mindkét legyet egycsapásra akarták megszerezni, így egyiket sem sikerült elkapniok. Pedig Sára Sándor, aki rendezőként, forgatókönyvíróként s operatőrként is részt vett a munkában, kiváló filmes. A probléma tisztázatlansága a szereplőket is megfosztotta attól, hogy a külső jegyek a komédiázások mögül valódi figurákat, valódi problémákat villantsanak elő. X. L. A korzón egymást érik a könyvüzletek. Közvetlenül az egyetemi könyvtár mellett, emeletes galériájával, vonzó tanyája könyvhorgászoknak a Művelt Nép 204. számú boltja. Vezetője, Gruber Lászlóné, nem titkolja, hogy átépítették a Szent István Társulat egykori helyiségét, tehát jó másfél évtizede, az új köntös belépésre csábítja az arrajárókat. Az antik részleg leválásával a bolt idegen nyelvű, tudományos és zenei kiadványokra specializálódott. Eszerint alakult vásárlóinak köre is. Az egyetemisták többsége megfordul a szabadpolcos állványok között, filozófiai, lélektani munkákat keresnek, a medikusok orvosi szakkönyveket, tanulmányaik kiegészítésére. A közel 3 millió forintos készletből tavaly 7,3 millió forintot forgalmaztak. Május elsejétől önkiszolgálóan. — Így körültekintőbben foglalkozhatunk vásárlóinkkal — magyarázza Gruber Lászlóné. — A legváltozatosabb igényeknek kell eleget tennünk, vevőink olykor Inkább csak érzik, mint tudják, mit keresnek. Bizony, nem ritka, hogy sárga borítójú kiadvány után érdeklődik, s a zöld szinűre már gyanakszik a kedves vevő — teszi hozzá epésen. Amiben ez a bolt különbözik a többitől, külső terjesztők a forgalomnak mindöszsze 10 százalékát adják — a klinikai pavilonban, vidéki zeneiskolákban. S amiben hasonló: kevés a férfidolgozó, a tízből nyolc nő. KÉNYES DOLOG 1966-ban, Hódmezővásárhelyen: a korábbi, kampányszerű kiszállások után, melyek mindössze a fölvételre korlátozódtak, az egészségesebb adásvételi formát próbálták kl, sikerrel. Kevesen ís komoly forgalmat bonyolítanak le, a tavalyi 2 millió 150 ezret idén 200 ezer forinttal többre tervezték, pontosan ennyit kell havonta teljesíteniük, vagyis egy hónap forgalmával többet a tavalyinál. A régi anyag fogyóban, ezért a bolt missziós feladatot is teljesít akkor, mikor elhagyott falusi házak padlásairól bányásszák elő az értékes, elfelejtett kiadványokat. A BIZTOSÍTÓSZELEP Juhász Gyula neve díszíti az antikváriumot, a bolt mégsem így szerepel a köztudatban, jellegéből adódóan. — Adunk és veszünk, ebből élünk, ezért aztán csak úgy emlegetnek bennünket: antikvár — kínár hellyel mini irodájában Monostori Dezső. — Persze, a régiségeken túl vásárolunk mai könyveket, kuriózumokat, mert antiknak a százévesnél régebbi kiadványokat számítjuk. A mai, kisebb méretű lakásokban fölhalmozódott könyveket „csapolják le" itt, s hogy felvevőrészlegünket áthelyeztük a folyosó felőli bejárathoz, diszkrétebben bonyolíthatjuk le a vásárlást. Tudja, könyvet eladni kényes dolog a boltban, bármilyen természetesnek tűnik számunkra. A vásárló bizony azt nézi, ki van pénzszűkében. Holott, mint már említettem, mi például ebből élünk. A könyvek eredeti forintértékének negyven százalékát fizetik, az utóbbi három évtized kiadványalt a kialakult kereslet alapján. Az országban először szerveztek vidéki vásárlásokat, még A játékbolt melletti könyvesbolt Móra Ferenc nevét őrzi. Vezetője, Gyön Lászlóné még ma is emlegeti, az egyik író-olvasó találkozón ő ismertette meg egymással Raffai Saroltát és Galgóczi Erzsébetet. A bolt teljesen önkiszolgáló, ennek minden előnyével és hátrányával. — A lassan fogyó, úgynevezett elfekvő anyagot átadjuk az ügynöki hálózatnak, s évente ha négyszer-ötször hasonlóan fölfrissítjük a készletet, a vérátömlesztés úgy kétszázezer forintot forgalmaz — így Győri Lászlóné. — Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy bátrabban rendelhetek, hiszen nem marad rajtunk könyv, az ügynöki hálózat „biztosítószelep". Tankönyvekkel és segédkönyvekkel látják el a szegedi középiskolákat, ahonnan május táján mérik föl az igényeket, s július végétől tanévkezdésig a vasútforgalmi szakközépiskolától bérelt raktárban, kisegítő diákokkal állítják össze az iskolacsomagokat, s szállítják az anyagot rendeltetési helyükre. Évente 10 millió fölött forgalmaznak. Szocialista brigádjuk, stílszerűen, Móra Ferenc nevét viseli. A zenei és idegen nyelvű kiadványok kivételével bármit megtalálhatnak itt a vevők, a bolt profilját mégis a műszaki könyvek jelentik (ez adja a teljes készlet 10 százalékát). Tavaly a műszakikönyv-hónap idején meghirdetett országos versenyben első díjat nyertek. Változatlanul a műszaki, közgazdasági, jogi kiadványok állományát akarják fejleszteni — a modern kor követelményeinek megfelelően. Négy könyvesboltba nyitottunk be, ahol nem ígér uborkaszezont a nyár. A tanévzárókkal eltűntek ugyan a diákok, de megjelentek a turisták, s a könyv útitárs, partner a pihenéshez, szórakozáshoz. A közelmúltban széles körű fölmérés készült a szegedi könyvterjesztés helyzetéről, melyet közelesen vitatnak meg illetékes pártfórumon Nikolenyi István