Délmagyarország, 1975. június (65. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-25 / 147. szám

4 5 Szerda, 1975. június 25, 1*1 öntöde Évi ezer tonna szürkevas­öntvény elkészítésére alkal­mas öntödét helyeztek üzem­be az Üvegipari Művek pász­tói szerszám- és készülékgyá­rában az üvegipar szerszám­igényeinek gyorsabb, jobb kielégítéséért. A korszerű lé­tesítményt a csomagolásfej­lesztés! program részeként 22,6 millió forint állami fej­lesztési kölcsönből építették. (MTI) Egyházi személyiségek eskütétele Magasabb egyházi beosz- nonok esperes, Márky Antal tásba történt előlépésük, va­lamint kinevezésük alkalmá­ból Hantos Mihály, a megyei tanács elnökhelyettese előtt dr. Rátkai János egyházügyi titkár jelenlétében dr. Szílas József általános püspöki helynök, Molnár Antal nagy­prépost, Szeles Sándor cím­zetes apát-kanonok, Iroda, igazgató, Verner Dezső ka­plébános, Mészáros József káplán, valamint Rutai Ist­ván segédlelkész letették az állami esküt. Ezt követően beszélgetés keretében emlékeztek meg a papi békemozgalom, vala­mint az állam és egyház kö­zött megkötött egyezmény 25 éves évfordulójáról. A pult két oldala (3.) Még egy levél - kívülről Köztük nagyon sok a nő — s noha erre okot nem szol­gáltak — hányszor tesznek nekik vevők, vendégek tisz­tességtelen ajánlatot? Bár­mely körülmény fennforgá­sa esetén kötelesek munká­jukat jó kedvvel, mosolyog­va végezni. Nehogy a vásár­ló, vagy vendég azt higgye, hogy reá haragszik. Vizsgál­ja csak meg: mennyi-meny­nyi más munkakörben elég, ha az embernek csak a mun­katársaira kell tekintettel lenni. A kereskedelemben, a vendéglátásban ez a kisebb feladat. Itt az első a vevő, a vendég. Figyelje csak meg, egy eladónak hányszor kell A nyílt leveleket nagyon figyelmesen olvastam, min­denekelőtt azért, mert a té­ma nagyon közel áll hozzám, tehát érdekel. Éppen ezért nem szalaszthattam el azt az alkalmat, hogy a témához hozzá ne szóljak, s ennek formájaként még egy nyílt levél írását válasszam. Mindenekelőtt azt szeret­ném kijelenteni, hogy a té­ma azért áll hozzám közel, mert foglalkozásomnál fogva gyakran kell vevők és el­adók közötti vitákban igaz­ságot tennem. Most is erre vállalkozom, annak ellenére, hogy 'eddig vitára nem ke­rült sor, hogy az olvasók az ön esetleges érveit még nem egyidőben több vevővel is Ismerik. Én azonban — mint ön is tudja — véleményé­nek jó ismerője vagyok, mint­hogy elég gyakran találko­zunk. Ezért remélem, hogy „hozzászólásommal" sikerül a korábbi nyílt levelek jó né­hány részletét úgy megvilá­gítani, hogy azok kiessenek a további viták köréből, s ezzel a kívánt célhoz hama­rabb eljutunk. Mi tagadás, a levélírók ön­nek — hogy úgymondjam —, jól megmondták. Nem cso­dálkoznék, ha a levelek el­olvasásakor először becsület­sértés! perek indítására, vagy egyéb, illetékes helyeken ké­szen álló elégtételek meg­szerzésére gondolt volna. Később, a figyelmes olva­sás után azonban erről a szándékáról — ha volt ilyen — bizonyára lemondott, mert... le kellett mondania. Megértette — ha nem, meg kell értenie azt —, hogy a levélírók nem tettek mást, mint az ön számára keserű igazság kimondását. Egyetlen tényezőről tehetek említést, ami mentségére szolgálhat. Mégpedig: hogy a fejére ol­vasott jellemvonások — re­mélhetően — nem alapter­mészetéből fakadnak, hanem csak szerzett, vagy kapott információinak elégtelenségé­ből. Ha közelebbről, vagy alaposabban ismerné a ke­reskedelmi, vendéglátóipari dolgozók helyzetét, munkakö­rülményeit, a munkájukat szabályozó rendelkezésekét, akkor a jelenleginél jobban tisztelné őket, s nem hozná olyan helyzetbe őket, ami miatt — saját védelmükben — a sajtóhoz fordulnak se­gítségért. Persze, távol áll tőlem az a szándék, hogy személyüket mártírokként mutassam be. Ezt még ha akarnám sem te­hetném, mert nem mártírok, hanem „csak" egyszerűen: dolgozók. Olyan dolgozók azonban, akik óriási érték kezelésével vannak megbíz­va; amit tartoznak megőriz­ni, kezelni a vevők igényei­nek megfelelően cserélni, gondozni és pénzzé tenni! Emberek, akik számára édes az ünnep, de dolgoznak, mert mi ünnepeken is vásárolni, étkezni, szórakozni akarunk. Nekik is meghal a hozzátar­tozójuk, beteg a gyerekük. foglalkoznia; a pincérnek hányszor kell szesz keltette „bölcsességeket" magas röp­tű szellemi termékként fel­magasztalnia. És — amit Csapláros Mihály kíméletből nem említett — még arra is ügyelnie, hogy egyik-másik vendége fizetés nélkül ne tá­vozzon. Az elmondottakkal csupán egy valós helyzet elképzelé­séhez szerettem volna hozzá­segíteni. Ha ez sikerült, ak­kor még képzelje hozzá az ön — munka csúcsán érkező — képtelen, kirívó magatar­tásának bekövetkezését, sza­bályok megsértésével telje­síthető kérésének előadását. Nos hát: ember a talpán, aki még ezután is mosolyog­ni tud. És milyen csodala­tos: egyre több ilyen derék kereskedő akad. Hogy miért? Mert sok hivatásnak tekinti munkáját, tovább tanul: mi­közben alkalma akad a ve­vők lelkivilágának megisme­résére; és mert csökkenőben van a kirívó magatartást ta­núsító vevő. Merem remélni, hogy ezek után más szemüveggel is el tudja olvasni Kereskedő Pé­ter és Csapláros Mihály le­velét. Egyébként hadd mondjam el, hogy én a levelek min­den sorával egyetértek, és ezért a feladók mellé áll­tam. Kitűnik ezekből a le­velekből, hogy íróik közügyet szolgálnak; az olyan meg­nyilvánulások ellen léptek fel, amelyek akadályozzák őket a jobb munka végzésé­ben, de amit mindketten hangsúlyoznak: a túlnyomó többségben levő, megbecsült vevők szolgálatában. És ami ugyancsak nem mellékes: szót emeltek az önzés ellen, a szocialista közgondolkozás erősítéséért. Ezzel a meg­nyilvánulásukkal még kollé­gáik számára is jó példával szolgáltak. Nem tudom, visszaemlék­szik-e egyik közelmúltban folytatott beszélgetésünkre. Akkor Ön azt sérelmezte — természetesen jogosan —, hogy a boltban nem kapott egy bizonyos árut. Az áru­hiány okát viszont az eladó — szerintem is helytelenül — nem volt hajlandó ismer­tetni. Emiatt ön azt a kije­lentést tette, hogy keres­kedelemben mindaddig nem lesz rend, amíg sajátkezűleg agyon nem verek néhány szocialista kereskedőt!" Ügy hiszem, ehhez a kijelentésé­hez nem kell kommentárt fűznöm. Beszél mindkettőnk helyett is. Megérti ebből az egy mondatból is akármelyik olvasó azt, hogy ilyetén fel­fogás mellett az ön igazsága csak féligazság. Különösen pedig, ha azt is hangsúlyo­zóm, hogy a szocialista ke­reskedelemben rend van. Még akkor is, ha nem min­dig van olyan áru, amit vá­sárolni szeretnénk; ha egyik­másik eladó magatartásában találunk kivetnivalót. Nézze csak meg: az áruforgalom évről évre emelkedik, a vá­laszték egyre inkább igazo­dik az igényekhez, és meny­nyi új és modern üzlet, áru­ház, étterem stb. épült a ré­giek mellé. De ha ön csak a pillanatnyi, kedvezőtlen benyomások alapján hajlan­dó a dólgokat megítélni, és ezeken a kifogásolt magatar­tásával, önzéssel akarja túl­tenni magát, akkor rendre akadályokba ütközik. Ebben az esetben rám ne nagyon számítson, mert nem biztos, hogy segíthetek. Kevesebbet mérnek, többet számolnak olykor önnek. Ezt ott a helyszínen tapasztalja, de nem szól, hanem „megy panaszra, bírót búsít" és tol­vajt kiált. Pedig jóllehet, csak tévedés volt. Amikor megkérdeztem, hogy ott és rögtön miért nem szólt, alig észrevehető szemrebbenés után csak annyit válaszolt: „nem akartam". De hát én ebből is megértettem, hogy ön jobban szeretné a vitás ügyeit a vitapartnere háta mögött rendezni. Sietek ér­tésére adni, hogy. ez a mód­szer ma már nem követhető. Igazságos Károly Két épületben tizenegy bemutató A színház évadzáró társulati ülése Tegnap a Bartók Béla Mű­velődési Központban rendez­te meg évadzáró társulati ülését a Szegedi Nemzeti Színház, ahol az elnökség­nikus zenekar, kapcsolata. Női varrodánk a színház egyik legjobban szervezett tára, elismerést érdemel a világosítók magas szakmai ben ott ült dr. Sebe János, produkciója, kissé hullámzó a megyei pártbizottság osz- a színpadi műszak- és kel­tályvezető-helyettese, Kovács léktár, kielégítő viszont az Tivadar, a Kulturális Mi- asztalos stáb teljesítménye, nisztérium előadója, Bányai- Hosszú idő óta, a színház né dr. Birkás Mária, a váró- történetében először, sikerült si tanács elnökhelyettese és Müllsr Józseffé, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője is. Az elmúlt színházi évadot Gi­ricz Mátyás igazgató foglal­ta össze. , — A szezon hasznos és alakult eredményes volt, sikerült köszönetet megszüntetnünk az előző évekre jellemző művészi hullámzást, kiemelkedő elő­adásaink mellett sikerült megteremtenünk a jő művé­szi átlagot — mondta. Bár a műsortervezésnél nem tartjuk elsődleges szempont­nak az ősbemutatót, az évi 12 premier fele ilyennek te­kinthető, ha a Cinka Panna balladájának és a VI. Hen­riknek sohasem játszott vál­tozatait is ideszámítjuk. A lobositzi csatát, az Aranyko­porsót és a Tűzvarázst jutal­mazta a Kulturális Miniszté­rium. Ügy érezzük, hogy a prózai bemutatók közül leg­inkább A lobositzi csata és a Cinka Panna balladája járták a kijelölt utat — han­goztatta. — Jó előadásnak tartjuk az Egy fiú és a tün­dért, ha közönségsikerében nem ls érte el a Képzelt ri­portét. Szép és eredményes vállalkozás volt az Arany­koporsó, kifogástalan a Don Pasquale, többet vártunk az Otelló tói. A stúdiószínpad sikerrel játszotta az Anyát, gyermekszínházunk pedig a Három szegény szabólegényt. A színház igazgatója idéz­te az utóbbi hetekben meg­tartott pénzügyi revízió megállapításait, miszerint látogatottság tekintetében az opera 61 százalékos, a köny­nyűzene 64,7, a próza pedig 68,2 százalékot ért el. ösz­szességében a tavalyinál 6,2 százalékkal kedvezőbb a kép. Kitért az egyes színházi részlegek szakmai helyzeté­re, ezen belül a színészi stáb összeforrottságára, az ope­risták összeszokott együtte­sére. Kielégítően végezte munkáját a kis színházi ze­nekar, bár a zenészhiány nemcsak a színházvezetés munkáját zavarja, hanem a zenekar folyamatos szakmai tevékenységét is — hangsú­lyozta. „Tánckarunk a tava­lyi évad színvonalán végezte munkáját, de nem beszélhe­tünk egyértelmű szakmai el­ismeréssel az énekkar évad­beli teljesítményéről. Egyre jobb a színház és a szlmfo­csolatos szerepére is, s eb­ben lapunkat alaposan elma­rasztalta. Idézem: „Csak saj­nálhatjuk, hogy a Délma­gyarország színházi írásai­ban egyre inkább távolodik a lap valódi feladatától — a közönség helyes esztétikai orientálásától. Cikkeit egyre kevésbé a nagyközönségnek írja, azok mindinkább a teljesítenünk a bevételi ter- színház szűk berkeinek szói­vet, s bár kicsit túlléptük a nak, a színház sikertelen ele­kiadásokat, ezen nem lehet csodálkozni a jelenlegi anyagárak miatt." A színház igazgatója üd­vözölte a társulat újonnan KISZ-szervezetét, mondott a párt­és tanácsi szervek támogatá­sáért, különösképpen a me­gyei pártbizottság akciójáért, melynek eredményeképpen — a szociális gondok javítá­sára — megkapták a Kele­men utcai szinészház alsó traktusát is. Bejelentette, hogy a debreceni színház főrendezőjeként távozik Sze­gedről Sándor János, a pró­zai részleg főrendezője, s nyugalomba vonult Miklós Klára érdemes művész. El­távoznak még a színháztól: Krasznói Klára, Baráth Ibo­lya, Melis Gábor, Csernák Árpád, Makláry László mű­meinek szájíze szeriwt fogal­mazottak." Mi is csak sajnálhatjuk, hogy a színház és kritika viszonyában egyelőre Szege­den sem sikerült megterem­teni azt a paradicsomi álla­potot, melyet (a feladatok néminemű különbözőségéből adódóan) tán. sehol a vilá­gon nem sikerült ez idáig. Ámde. A lap valódi fel­adatát — szerénytelenül hangzik? — talán más fóru­mok illetékesek megítélni, következésképpen azt is, hogy mi valójában „a kö­zönség helyes esztétikai ori­entálása", s hogy valóban a nagyközönségnek szólunk-e? (Más kérdés persze: a sze­gedi színház igazgatója is nyíltan elmondhatja véle­ményét — ámbátor, ha ő okkal büszke az emelkedő vészek Árnyas Rózsa, Ha- nézőszámra ne hallgassuk ia.,í Éva, Cser Pál Imre nezoszamra> ne naiigassuk lászi énekkari tagok, Lakatos Bé la korrepetitor, Répás Jó­zsef zenekari tag. Németh László a szimfonikus zene­karhoz szerződik. Az új évadban megtartják az eddig kialakított műfaji arányokat. Tizenegy bemu­tatót terveznek a két szín­házban, hozzá egy-egy stú­dió- és gyermekbemutatót. A nagyszínházban premier lesz Mozart Figaró házassága cí­mű operája, Puccini Manón Lescaut-ja, s hazai bemu­tató Sosztakovics operája, Az orr. Továbbá Lehár: A mosoly országa, Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő, Shakespeare—Shapiro: rónai fiúk jelentik a nyűzenei premiereket. A kis­színházban bemutatják Ma­dách Tragédiáját, O'Neil: Utazás az éjszakában, Györe —Borbülya: Johanna (musi­cal, ősbemutató), Feydou: Bolha a fülben című darabo­kat, valamint egy Sarkadi­ősbemutatót is terveznek. Sajnos, nem kezdhették meg előkészületeiket a kamara­színházban, mert a tervezett átadásra még nem került sor. Az őszi megnyitáshoz csak a munkálatok gyors be­fejezése ígér garanciát. * Értékelő beszédében — érthető önvédelmi okokból — feladatának érezte a szín­ház igazgatója, hogy kitér­jen a sajtó színházzal kap­Alvó­vá ros ? i Nem sajtóhiba, nem Alsóvárosról lesz szó. Az urbanisz­tika szakemberei ne­vezik így azokat a városrészeket, lakóte­lepeket, amelyek la­kosainak csak éjsza­kai szállást adnak, pek. Tarjánban élni, nincsenek ott mun- lakni — ez Szegeden kahelyek, kereskedel- nem jelent elszaka­mi és kulturális köz- dást a várostól, már pontok, sporttelepek, a viszonylag kisebb röviden: napközben távolság miatt sem. nem él a városrész. Mégis felidézzük az Nincs hol éljen, alvóváros szót, s ezt Mintha aludna. Szo- inkább azért tesszük, ciológusok, építészek hogy ne is váljon gyakran emlegetik az Tarján a többitől alvóváros fogalmát, nem különböző, ki­Eddig főleg Budapest halt lakóteleppé, lakótelepeit, Lágy- Egy-egy játszótér, ki­mányost, Üjpalotát sebb-nagyobb park, illették a jelzővel. néhány szobor meg­Alvóváros lenne teremtheti Tarján Tarján is? — talán egyéni arculatát, nem. Hiszen ha kés- Ezért is született meg ve ls, de épülnek itt a terv, legyen itt iskolák, éttermek, csónakázó tó is egy áruházak, a városrész beépítetlen, elhanya­utcái napközben is g0lt területen. Pihe­élenkebbek. mint " a hasonló budapesti, a nésre' szemet SV0' városközponttól nyörködtetésre, test­raessze levő lakótele- mozgásra* a tarjá­ros túlsó végéről ér­kező társadalmi munkások. S hogy tennivalójuk bőven legyen, az ablakok­ból dobáltak ki min­denféle hasznavehe­' tetlen holmit. Ha niak kedvére, örömé- már ott vannak azok re. a lelkesek, szedjék Joggal remélhette csak össze a környe­mindenki, segítenek ző házak szemetét is. majd a környék la- így zárulna egy kói, hiszen nekik ké- kezdeményezés? Eny­szül a tó. Meg is je- nyíre törődnének a lentek a társadalmi tarjániak környeze­munkára felhívó pia- tűkkel? Tétlenül néz­kátok, eljöttek a nagy nék, hogyan dolgoz­vállalatok brigádjai, a nak értük mások? szakmunkásképző ta- Hisszük, talán nem. nulói, s megkezdő- Talán csak nem tud­dött a tereprende- ták, hogy minden zés. dolgos kézbe jut ásó Csak a tarjániak és lapát. Talán most nem mozdultak. Illet- felfigyelnek rá, hogy ve mégis. Kiültek az nem az alsóvárosia­ablakokba és onnan kért készül a csóna­nézték, mi készül a kázó tó. Július 5-én, tízemeletesek és a jövő szombaton reg­töltés között. Elégé- gel sem ébresztik ze­detten szemlélték a nével, dobszóval a napsütéses elmúlt tarjániakat. De ta­szombaton is, hogyan Ián mégis felebred az dolgoznak a Marosié- az alvóváros, léről* Algyőról, a vá- P. K. el, lapunk példányszáma is emelkedik, naponta több mint százezren forgatják, te­hát az úgynevezett nagykö­zönség, ahonnan még senki sem reklamált nálunk a fentiekben!) Mindazonáltal csak emlékeztetnénk rá, hogy a társulati ülésen hoz­zászólásában Bányainé dr. Birkás Mária olyan problé­mákat pendített meg, melye­ket — éppen a belátás, a méltányosság okán — ml sem forszíroztunk, mert azo­kat tényleg belügynek tar­tottuk. Mert egyetértünk az igazgatóval: „a magunk ré­széről készek vagyunk előse­gíteni a helyesebb kapcsola­tokat" — mi is. De csak és kizárólag: szigorúan elvi alapon. És ebből jottányit sem engedhetünk, hiszen számunkra nincsenek „szűk szakmai berkek", „sikertelen színházi elemek". Meglehet, néha melléfogunk — ez em­beri tulajdonság, alig hisz­szük, hogy valaki is kivételt képezne alóla. De a kritikus megfélemlíteni nem enged­heti magát. (Mint Hámos György írja, a néhai rette­gett kritikusból nem lehet ma rettegő kritikus.) Ennyit dióhéjban lapunk és a szín­házi vezetés pillanatnyi kap­csolatáról. Melyről őszintén reméljük; hamarosan kedvezőbbre for­dul, mert azonos ügyet szol­gálunk. Bizakodásunk alap­ja az a tény, hogy vala­mennyi más szegedi alkotó­műhellyel régóta kiegyensú­lyozott — bár nem vitamen­tes —, egészséges, termé­keny kapcsolatot ápolunk. Nikolényl István Hegérett a kajszi Megérett a korai kajszi, szedik a kiskunsági sárga­barackot. A Duna—Tisza kö­zi gyümölcsösökben, zárt ül­tetvényeken több mint egy­millió barackfa érleli termé­sét. Az iden sem lesz bőséges a hozam,

Next

/
Thumbnails
Contents