Délmagyarország, 1975. június (65. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-24 / 146. szám

MSUfo VftftG PRtU.ET&8»t ESTESOtJETECT OELMAGYARORSZAG MAGYAR SZOCI ALISTÁ MUNKÁSPÁRT LAPJA 65. évfolyam 146. szám 1975. {űnius 24., kedd Ára: 80 fillér Megkezdődött az aratás Előkészületek a biztonságos tárolásra Az utóbbi három nap ká­nikulai melege fölszántotta annyira az átázott talajt, hogy gépek járhatnak rajta, és kombájn alá érlelte az őszi árpa egy részét. Tegnap délelőtt Zákányszéken mun­kába indulhattak a Május 1. szakszövetkezet koinbájnosai, egyelőre a háztáji gazdasá­gok árpaföldjeire. Azért itt kezdik a munkát, mert a iegkisebb parcellán sem ve. szik elő már a kis kaszákat, a tagok elvárják a szakszö­vetkezettől, hogy szolgálta­tásként vágja le, és csépelje ja ki a háztáji termést. Az első napi aratásból úgy tű­nik. hogy a korábbi termés­becslések alkalmával előre Jelzett jó termés most már kézzelfogható valóság, csak a betakarítás jó megszerve­zésén múlik, hogy magtárak­ba kerüljön. Sajnos, az is látszik, hogy nehéz munka vár a kombájnosokra. Az előző hetek viharainak igen kevés helyen tudott ellenáll­ni a gabona, az összekuszált, földre fektetett árpát-búzát a legjobban dolgozó gép is nehezen tudja levágni. Most mindenesetre további jó idót várnak a termelőszövetkeze­tek, hogy folyamatosan, zök­kenők nélkül végezhessék az aratást. Értesüléseink szerint, ma újabb gazdaságokban kezdik az őszi árpa betaka­rítását. köztük a forráskúti— üllési Haladás Termelőszö­vetkezetben, holnap pedig Tiszaszigeten. A bőségesnek ígérkező ter­més biztonságos megőrzése, tárolása legalább olyan fon­tos föladat, mint a kenyér­nek való megtermelése és le­aratása. A gabonafelvásárló és -feldolgozó vállalattól ka­pott tájékoztatás szerint me­gyénkben idén 79 átvevőhe­lyen vásárolják föl a gabo­naföldek termését. Naponta ezer vagonnal tudnak átven­ni, optimális számítással te­hát két hét alatt végezni tudnának a szerződéssel le­kötött gabona raktárba szál­lításával. Ez a számítás ter­mészetesen csak papiroson jó, hiszen az első napokban kevesebbet, később várható­an többet szállítanak a gaz­daságok. Könnyíteni igyekszik a vállalat az átvevőtelepeken dolgozók munkáján, idén újabb kétmillió forintot köl­tött gépek vásárlására. Szá­mítani kell arra is, hogy nedvesen érkezik a kenyér­gabona az átvevőhelyekre. A vállalat berendezései hu­szonnégy óra alatt 111 va­gon termést tudnak megszá­rítani. Ez önmagában kevés lenne, ha a termelőszövet­kezetek szárítógépei nem se­gítenének. A raktárak, magtárak egy részéből még most szállítják exportra a tavalyi búzát. A tervek szerint június 30-ig minden magtár kiürül, azok takarításával és kellő fer­tőtlenítésével is végezni tud­nak. Számos átvevőhelyen idén megnyújthatják az át­vételi időt, mert ideiglenesen nagy teljesítményű világító­testeket helyeztek el. Ahol erre lehetőség nincs, ott reg­gel kezdenek korábban, hogy a munkára induló kombáj­nokkal együtt indulhassanak a szállító teherautók és pót­kocsis vontatók is. Furton István árpatábláján indulás előtt még egyszer megvizsgálják a szakemberek, milyen termést ígér az .. őszi árpa Közel háromszáz család háztáji gazdaságában aratnak először Zákányszéken, előreláthatóan csütörtökön már a közös táblákon dolgoznak a gépek Púja Frigyes | Kuvaitban Púja Frigyes külügyminisz­ter Szabah al-Ahmed al­Dzsaber kuvaiti külügymi­niszter meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Kuvait­ba érkezett. Tárgyalásait ma kezdi meg. Magyar párt­ás kormányküldöttség utazott Mozambikba Borbándi Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelyettesének vezetésé­vel vasárnap párt- és kor­mányküldöttség utazott Lou­renco Marquesbe, a Mozam­bik függetlenségének kikiál­tása alkalmából rendezendő ünnepségekre. A delegáció tagja Varga István, az MSZMP KB Külügyi Osz­tályának helyettes vezetője és Bárd Miklós, hazánk Dar es Salaam-i nagykövete, aki a helyszínen csatlakozik a küldöttséghez. JÚLIUS l-TŐL: Mindenkit megillet az ingyenes orvosi ellátás és gyógykezelés Aratás Kezdetéig a szakszövetkezet minden kombájnját jdjavították, és új fülkéket is szereltek a régi gépekre Július elsején lép életbe az egészségügyi és a társada­lombiztosítási törvény ren­delkezése, amelynek alapján hazánk minden állampolgá­rát megilleti a térítésmen­tes orvosi vizsgálat, az in­gyenes kórházi, szanatóriumi kezelés, szülészeti ellátás, va­lamint a mentőszállítás és a kedvezményes gyógyszerellá­tás is. A rendelet valamennyi magyar állampolgár számára egyszerűbbé teszi az egész­ségügyi ellátás igénybe vé­telét, S jelentős adminisztrációs terhektől mentesíti a kórhá­zakat és a rendelőintézeteket. A kórházi ápolást követően például senkinek sem kell majd utólag igazolnia mun­kaviszonyát, illetve társada­lombiztosítási igényjogosult­ságát. Az intézkedés évente sok ezer SZTK- és munkáltatói igazolvány kiállítását, érvé­nyesítését és nyugdíjszelvény bemutatását teszi felesleges­sé, s várhatóan tovább csök­kenti a betegek még mindig gyakori, fölösleges küldözge­tését is. A rendelkezés értel­mében a személyi igazolvány fel­mutatása is elegendő lesz ahhoz, hogy bárkit ingye­nes gyógykezelésben, ápo­lásban részesítsenek, ked­vezményes receptet írjanak fel számára, vagy megté­rítsék a vizsgálat, illetve a gyógykezelés során felme­rült útiköltségét. A rendelet az ingyenes gyógykezelés és az SZTK­kedvezmények körét azokra is kiterjeszti, akik korábban nem fizettek SZTK-járuIé­kot, s ezért eddig csak tel­jes térítés ellenében vehet­ték igénybe az egészségügyi ellátást, illetve csak önkén­tes biztosítás alapján része­sülhettek azokban a kedvez­ményekben, amelyek társa­dalombiztosítási alapon — kevés kivétellel — az ország minden állampolgárát eddig is megillették. Az intézkedés ugyanakkor — a gyógyszer­térítési kedvezménynek az egész lakosságra történő ki­terjesztésével — lehetővé te­szi, hogy a jövőben a gyógyszertárak dolgozóit is mentesítsék a gyógyszerreceptek kezelé­sével járó fölösleges admi­nisztrációtól. (MTI) A KGST és a Duna Bizottság megállapodása Ny. Faggyejev, a KGST titkára, illetve Václav Mo­ravec, a Duna Bizottság el­nöke és Friedrich Frö­lichsthal, a Duna Bizottság titkára hétfőn Budapesten aláírta a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsa és a Duna Bizottság együttműkö­dési megállapodását. A megállapodás előirá­nyozza a rendszeres együtt­működést a két szerevezetet kölcsönösen érintő, a Duna menti hajózással kapcsolatos kérdésekben. Titkárságuk út­ján a két szervezet rendsze­res kapcsolatot tart egymás­sal. Vasutasok ünnepi gyűlése A Magyar—Szovjet Baráti Társaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából ünnepi nagygyűlést rende­zett tegnap, hétfőn este a MÁV szegedi vasúti csomó­pontjának MSZBT tagcso­portja a Vasútforgalmi Technikum nagytermében. Ünnepi beszédében Lovász Lázár, vasútigazgató-helyet­tes többek között elmondot­ta: a mindennapi munka­kapcsolatok erősítését szol­gálja az a tény is, hogy a MÁV Szegedi Igazgatóságá­nak 3500 dolgozója tagja a baráti társaságnak, s min­den tekintetben gazdagítója, ápolója, a két nép barát­ságának. Az ünnepi beszéd után az ideiglenesen hazánkban tar­tózkodó szovjet fegyveres erők meghívott képviselője üdvözölte a nagygyűlés résztvevőit, majd ünnepi mű­sor következett. Az ünnepség a résztvevők baráti hangulatú, közös va­csorájával zárult. Marad a fülledt idő Közép-Európa időjárási térképe az elmúlt egy-két napban nagy hasonlóságokat rAutat — amint erről az Or­Építők segítsége A DÉLÉP dolgozói az el- A szegedi építkezéseken a múlt napokban több helyütt munkásoknak körülbelül 70 is segítséget nyújtottak az —80 százaléka jelent meg a időjárás okozta károk hely- kommunista műszakon. A reállításában, valamint a szabad szombatjukon dol­szegedi dolgozók szombaton gozók keresetüket társadalmi kommunista műszakot tar- célokra ajánlották föl. A fi­tottak. A szolnoki Széchenyi- zetés jelentős részét a tanács lakótelep előközművesítésén és az MTS által támogatott dolgozó szegedi építőmunká- építők sportcsarnokának ja­sok közül közel százan vet- vára fordítják. A kommunis­tek részt a rendkívüli mű- ta műszakon részt vett dol­szakon. Két szocialista bri- gozók a nemes célok mellett gád kezdeményezte a szol- jelentősen elősegítették a noki munkaakciot, hogy a .. , , , . ... kisgyepi belvízkárok okozta szegedl lakásepitkezesek nehézségeket mielőbb elhá- gyorsítását, a gyermekintéz­rítsák. mények bővítését. szágos Meteorológiai Intézet előrejelzési osztályán tájé­koztattak. Szinte mindenhol voltak záporok és zivatarok, átlagosan 50—100 kilométe­renként, tehát eléggé közel egymáshoz alakultak ki a helyi vihargócok. Az időjá­rásnak ez a sablonossága azt bizonyítja, hogy megál­lapodott helyi tényezők befo­lyásolják június második fe­lében az időjárást, Szubtrópusi, magas ned­vességtartalmú levegőréteg „tartózkodik" a Kárpát me­dence térségében és ez okoz­za a rendkívül párás, fül-' ledt időjárást, Az elkövetkező két-három napban sem várnak a me­teorológusok jelentősebb vál­tozást az időjárásban. A lég­köri cirkuláció olyan lassú, hogy a fülledt meleg szubtró­pusi levegőrétegek „helyben maradnak" és további zápo­rokra. és zivatarokra kell számítani.

Next

/
Thumbnails
Contents