Délmagyarország, 1975. június (65. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-18 / 141. szám

2 Szerda, 1975. június 18. « OanBEIEB] A> Csongrád megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat legnagyotft) tárolóját rövidesen átadják rendelteté­sének Hódmezővásárhelyen. A kétezer vagonos beton siló­rendszer az üj betakarítási idényben már hozzájárul a vár­hatóan jfó termés raktározási gondjainak enyhítéséhez. Mi­vel most csak az itizemi próba kezdődik, egyelőre részleges terheléssel hatszáz i vagon búza kap majd helyet a silókban. Újítást A fér} dicsekszik m feleségének: — Drágám, nagyszerű 'újítási találtam ki a vallalatom számára. Évente 30 ezer forintot takaríthatnak meg vele! — Ürislen! Csak nem mondtak fel neked?! 20—25° MTESZ i ELNÖKSÉGI ÜLÉS 'M Az MTESZ országost elnök­ségének határozatairól tár­gyalt, s meghallgatta az anyagmozgatási, az oktatási bizottság tájékoztatóját az MTESZ Csongrád megyei szervezetének elnöksége teg­napi, szerdai ülésén. SZÓFIAI ZENEI HETEK Beethoven IX.' szimfóniá­jával a bolgár fővárosban ünnepélyes keretek között véget ért a „Szófiai zenei hetek" nemzetközi fesztivál. Magyarországról, az NDK­bói; a Szovjetunióból, Romá­niából, Csehszlovákiából, Franciaországból, Olaszor­szágból, Törökországból ér­kezett énekesek, zeneművé­szék és zenei kollektívák Nettek részt a fesztiválon. fiÉP.lARMÜVEZETÖK AZ ÓVODÁSOKÉRT Sok formáját ismerjük mar az óvodák patronálású­nak. most mégis újszerű, amivel találkoztunk. A sze­gedi Volán vállalat Csanádi György nevét v is élő teher­taxis szocialista brigádja ép­pen szakképzettségével nyújt Segítséget a tarján! X. szá­mú óvodának. Az óvoda, ki­fctbb-nagyobb szállítási igé­nyeinek kielégítésére üze­mekből; intézményektől kap fcéha egy-egy jármüvet. Ilyenkor Mernyó Miklós<bri­gádjának valamelyik tagja {vállalja társadalmi munká­ban a gépjármű vezetését. Baját személygépkocsival is bármikor az óvoda rendel­kezésére állnak. A gyerme­kek szórakoztatásáért is so­kat tesznek. Nemrég például kivitték az óvodásokat az <iájsz$gedi vidámparkba, s £ gész napot töltöttek velük jglékolg közötte • » Várhaló időjárás szerda es­tig: nyugat felöl lassan nö­vekvő felhőzet, inkább csak keleten esővel zivatarral. Mérsékelt, napközben meg­élénkülő, időnként megerő­södő északnyugati, északi szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 20 —25 fok között. KIÁLLÍTÁSOK Veres Mihály festőművész­nek nyílik kiállítása holnap, csütörtökön este 6 órakor a .Volán 10. sz. Vállalat ifjú­sági klubjában. A kiállítást Boros Gyula nyitja meg, majd a festőművész előadást tart Mai modern képzőmű­vészet címmel. A Móra Fe­renc Múzeum Horváth Mi­hály utcai képtárában vasár­nap óta látható a Dél-alföldi Jubileumi Kiállítás anyaga, arriely válogatás az elmúlt harminc év alkotásai közül. TIT-KONFERENCIA A TIT megyei szervezeté­nek filozófiai szakosztálya előadói konferenciát rendez holnap, csütörtökön 9 órakor a Kárász utcai klubban. A konferencia témája: a XI. kongresszus az ideológiai életről és a filozófiai isme­retterjesztés. Előadó: dr. Ho­ruczi László, a filozófiai tu­dományok kandidátusa, tan­székvezető egyetemi docens, a TIT szakosztályának elnöke. IIALI,ÉRA UTAZOTT DR. HORVÁTH IMRE Dr. Horváth Imre tanszék­vezető egyetemi tanár, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság kiküldetésében Haliéba utazott, ahol mint a magyar délegáció vezetője részt vesz a június 16—22. között tartandó KGST koor­dinációs értekezleten. HAL A LOS BALESETÉRT FOGHÁZ Tehergépkocsit vezetve nem adott elsőbbséget Szegeden, a CSerzy Mihály és a Teréz utca kereszteződésében Pin­tér Csaba 26 éves, Szeged, Csongrádi sugárút 1. szám alatti lakos, amelynek kö­vetkeztében egy motorkerék­páros halálát lelte. Pintér Csabát a szegedi járásbíró­ság jogerősen 1 év 8 hónap fogházra ítélte és 2 évre el­tiltotta a gépjárművezetéstől. EZ LESZ »' A LEGMAGASABB * Az előzetes terveknek meg­felelőén halad a Tiszai Hő­erőműben az ország legmaga­sabb •— kétszázötven méte­res — kéményének gépészéti szerelése. Az óriás kémény­ben a tartószerkezeteket az építők szeptember 15-re ösz­sze&zerelik. Ezt követően ti­zenhét méter magasságban három vasbeton födémet épí­tenek. Ezek négy zsámoly se­gítségével tartják majd a kémény belsejében az egyen­ként több mint száz tonna súlyú és kétszázötven méter magas acél füstcsöveket. Szakbarbárok ELŐADÓÜLÉS Nyugatnémet vendégprek fesszor, dr. Hans H. Ottó tart előadást holnap, csütör­tökön délután 5 órakor a gyógyszerésztudományi kar Eötvös utcai tantermében rendezett előadóülésen. A rendkívüli előadóülést a Ma­gyar Kémikusok Egyesülete megyei csoportja, a Magyar Gyógyszerészeti Tarsaság megyei szervezete és a SZOTE gyógyszerésztudományi kara közösen szervezi, JOGI •<! TANÁCSADÁS Minden csütörtökön; dél­után 17—19 óra között a szakszervezeti székházban (Eszperantó utca) ingyenes jogsegély-szolgálatot, jogi tanácsadást tartanak szak­szervezeti tagoknak. TÁMAD A SZÖVŐLEPKE A növényvédő állomás tá­jékoztatása szerint megkez­dődött az amerikai fehér szövőlepke lárváinak a ke­lése. Tavalyi tapasztalat, hogy a kiskerttulajdonosok közül többen elmulasztották a veszélyes kártevő elleni kötelező védekezést. A város közterületeinek védelme szer­vezetten folyik, de szüksé­ges a kisebb fertőzési gócok fölszámolása is. Permetezés­nél figyelembe kell venni a gyümölcs várható érését, olyan vegyszert kell használ­ni, aminek a várakozási ide­je nem veszélyezteti a gyü­mölcs fogyaszthatóságát. Ha a vállalatok és intézmények nem tudják megszervezni a területükön levő fák vegy­szeres növényvédelmét, ve­gyék igénybe a szegedi ÁFÉSZ, vagy a termelőszö­vetkezetek szolgáltatásalti GARÁZDASÁGÉRT SZIGORÍTOTT "" BÖRTÖN Visszaesőként elkövetett garázdaság miatt vonta fe­lelősségre a szegedi járás­bíróság Matyei József 36 éves, Szeged, Magyar utca 194. szám alatti lakost, akit korábban hasonló bűncse­lekmény miatt elítéltek már, a büntetés letöltését azonban akkor próbaidőre felfüggesz­tették. Matyei alkoholos ál­lapotában a Szőregi 11-es számú élelmiszerboltban szi­dalmazta a vásárlókat, a bolt dolgozóit, a bolti beren­dezést rugdosta, s amikor el akarták távolítani, lefeküdt a padlóra, ahonnét csak a rendőrség felszólítására volt hajlandó felkelni. A szegedi járásbíróság ezért 8 hónap szigorított börtönre ítélte és kötelezte a korábban kisza­bott, de akkor felfüggesztett 5 hónap szabadságvesztés letöltésére is. Az ítélet jog­erős. Közlemény (x) Szeged megyei Városi Ta­nácsnak a liázkezelől szolgálta­tásokról szóló 2/1975. számú és a lakóházak rendjéről szóló 3/1975. számú rendeletei, melyek 1975. május 1-én hatályba léptek, az Ügyfélszolgálati irodánál (Szé­chenyi tér 11.. fszt.) a hivatalos órák alatt térítés ellenében be­üzerezhétok. ,vb»titkao­Teljes műszak Elsöttek az asztalosok kezdték meg a munkát a Dóm téren, de már dolgoznak a díszletfestők is. A fakeretekre szögezett hatalmas vásznakat a tér kövezetére fektetve mintázzák, díszítik. Ügyes kezű diákok is segítenek, leg­nagyobb számban a Tömörkényiből, akik az utóbbi évek­ben rendszeresen részt vesznek a szabadtéri játékok mű­szaki előkészületeiben. Felvételeink bepillantást nyújtanak a Dóm téri műhely életébe. Készülnek a Fidello díszletei Tóth Béla felvételei Munkában a diszlctícstők DÉLMAGYARORSIÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétköznap 3, vasárnap U oldalon. — Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: C7I0 Szeged, Magyar Tanácsköz­társaság útja 10. — Telefon: 13-535, 13-003. — Felelős kiadót KOVÁCS LASZLO. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szegedi Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — Előfizetési díj egy hónapra 2Q forint a: r„- é Indexi Ifrlfié i ^a^u..... . j A kortábban rideg-hideg ideg­rendszerű Lap Péter egy bal­jós napon elhatározta, hogy szakit a nagyvárossal. A magafaj­ta modern embernek a zöldövezet­j ben kell laknia, ahol szabad ter­mészet van, és csend honol. Min­j den balsikeréért a nagyvárosi lár­mát okolta. Zajban nem lehet dol­gozni, ilyen környezetben a mun­kában való elmélyülés lehetetlen: villamoscsengetés, gépkocsimoraj, részegek rikoltozása. Nem, ilyen kö­rülmények mellett nem lehet dol­gozni El kell hagyni a várost. Külföl­dön is a jobbmódúak nem a lár­más városban, hanem a környékén, kertes házakban, virágok és fák között élnek! Ez a titka minden­^ nek. Igen, ez az: kis kert, benne \ kis ház. Korai felkelés, korai le­fekvés. Rendszeres munka. Ez kell a mai embernek — morfondírozott magában Láp — és gondolatban már' költözött is ki a nyugalom, a béke és a munka paradicsomába. EEndult hát a kiskertet és a kis házat megkeresni. Meg is találta Üjtezegeden, távől az autóbusztól, az út zajától. A ház körül szomo­rúEűzfákat, juharokat, bukszusokat és rózsákat talált. Mindjárt arra gondolt: itt, ilyen környezetben al­kothat majd kedvére. Túl a költözködés gyötrelmein, végre egy szép júniusi nap regge­lén elhatározta, nosza, hozzáfog. Kitelepedett a szomorúfűz alá, bi­zalomgerjesztőnek találta a helyet a nem mindennapi alkotás első lé­/ péseinek megtételéhez. Közelinek találta ugyan a kerítéshez, de nem számít az, ebben a környezetben, ahol nem jár autó, villamos, busz és más zajtkeltő nyavalya. Leült, és megkezdte nagy művét feni. Felnézett a kék égre, meg a A csend nyomában zöld fara. Ha ebben a mély csend­ben nem száll meg az ihlet, akkor soha és sehol — gondolta magá­ban. Töpreng, egyszer csak hallja, hogy szekér döcög az utcán. Az élelmes fuvaros minden házba be­kiabál. — Virágföld! Olcsó a virágföld! Lápékhoz is bekurjant. — Oh, milyen hangulatos... Itt még a lárma is a virággal kapcso­latos, hát nem kedves? — Virágföld! Olcsó a virágföld! Hallja huszadszor is. Egy kicsit soknak találja, de még nem bánja. Inkább virágföld, mint villamos meg busz. Amikor aztán dolgozni akart, me­gint belesivított egy hang az utca csendjébe. Ószeres! Itt az ószeres. Valaki használt ruhákat akart vá­sárolni az ócskapiacnak. Barátunk már dühöngött. No, nem baj, megvárom míg eltűnik ez az asszony. Csend lett. De csak öt percig. — Itt a szódás, szódát tessék! Negyedóra, míg a szódás is elvo­nul. No, most belekezdhet az alkotás­ba. Nem, még nem. Megjöttek az amerikai szövőlep­kéket permetezni. A kompresszor zavarja a nyugalmat, ami már Pé­ternek egyébként is fogytán volt. A sok jövés-menés enyhén szólva, már idegesítette. Vajon hogyan ké­szül el ilyen körülmények mellett a megtervezett napi munkával? Így töpreng, amidőn behajol a kerítésen egy asszony, egy jóképű, kellemes, fiatal új vendég. — Jósoltatni tessék, megmon­dom — Ne mondjon meg semmit! —• ordított Péter. > Szép fekete szemével még né­hány csábos tekintetet vetett hő­sünkre, aztán továbbállt. Most már a csendes környezet minden hangos ördöge itt járt, kö­vetkezhet a munka. Alighogy e gondolatok végigcikáztak Láp agyán, egy maszek zöldségkereske­dő zavarta meg nyugalmát. A szóváltásra Lápné is kijött a rend otthonából. — Eper? — kérdezi az asszony­tól érdeklődéssel, majd férjéhez fordul: — Miért küldöd el? De aztán, ha nincs eper, botrányt csi­nálsz ... Megkezdődött az eperalku a ke­rítésen át. Láp Péter szentélyének tőszomszédságában. Talán fél óráig eltartott az eper­és spárgavásárlás, de mostmér tényleg a csendnek kell következ­nie. Nem így történt, Még megér­kezett a postás, a gázleolvasó, a villanydíjbeszedő. Erre már Láp annyira dühbe gurult, hogy föld­höz vágta a nyugágyat. Minek ide nyugágy, ahol nyugalom úgy sincs! Hát kellett ez a nagy kitelepü­lés? Kellett, és tovább kell. Ami­kor felesége ebédelni invitálta, kö­zölte vele, hogy valahol Szőregen, valami csendes kis házat kellene keresni kis kerttel. Hirdetést ad fel az újságban, és elcseréli az újsze­gedit egy távolabbiért. Bátyai Jenő Óriás tároló \

Next

/
Thumbnails
Contents