Délmagyarország, 1975. június (65. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-03 / 128. szám
tol 2íGo VILÁG PROLETÁR1AI, EGYESÜLJETEK! DELUA 65. évfolyam 128. szám 1975. június 3m kedd Ára: 80 fillér MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA KGST -megbeszélések A KGST külkereskedelmi állandó bizottsága soron következő 44. ülésére, amelyre június 3—6. között kerül sor. dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter vezetésével hétfőn delegáció utazott Moszkvába. A külkereskedelmi állandó bizottság mostani ülésén elsősorban a KGST-országok kölcsönös árucsere-forgalmá-> al kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik, ezen be1 ül előreláthatólag olyan kérdésekről tárgyalnak, mint a KGST-tagországok 1975. évi egymás között kötött árucsere-forgalmi megállapodása, az 1976—80. évi hosszú lejáratú árucsere-forgalmi egyezmények előkészítésével kapcsolatos tennivalók, a kölcsönös árucsere-forgalom bővítésére vonatkozó hosszú távú prognózisok kidolgozásával kapcsolatos munka. A KGST belkereskedelmi miniszteri ' értekezletének közgazdasági munkacsoportja, dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi _ államtitkár elnökletével "június 3—7. között tartja hetedik ülését Budapesten. Az ülésszak munkájában ré'sztvesznek a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Kubai Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Mongol Népköztársaság, az NDK, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió Belkereskedelmi Minisztériumának képviselői, valamint a KGST-titkárság munkatársai. Az ülésen megvitatják az 1976—1980. évekre vonatkozó belkereskedelmi tervek kidolgozásának fő irányait, tárgyalnak a lakosság tartós fogyasztási cikk keresletének fejlődéséről is. Az új traktor, a gépóriás Nótaszóval vethet, szánthat a traktoros Gépóriás a mezőgazdaságnak Könnyű lenne azt mondani, hogy az új traktor, orrán a Rába-emblémával, a jövő ígérete, a holnap mezőgazdaságának. óriási gépe. Feleiősséggel mondani nehéz, mert új verseny született a gépek körül és ez a verseny föltehetően hoz any_ nyi meglepetést, mint, a régi. Amit ma nagyon jónak mondunk, holnap megelőzheti egy még jobb. Mondjunk csak annyit, ami biztos. Alig kaptuk föl a fejülik et, hogy a termelési rendszerekben dolgozó gazdaságok földjein más ritmusra pöfögő gépek járnak, alig csodáltuk meg, mennyivel többet végeznek ezek a régieknél, máris jött a hír, hogy a Rába—Steiger együttműködésből megszületett a termelési rendszereknek) szánt hazai gépóriás is. A májusi vásárban kettőt ki is állítottak. Valamikor azt számlálgattok, hány ember munkáját tudja elvégezni egy gép. Most azt kellene számbavenni, hány traktor munkáját végzi el az új. Nehéz a számítás, mert a régiek serm egyformák. Annyi ekét, boronát, vetögépet. permetezőt, mindenféle munkagépet lehet utána kötni a mostaninak, amennyit a 240 lóéra elbír. Néha két-három másikat helyettesíteni tud egy. Ez pedig azt is jelenti, sokl más mellett, hogy két-hárorn ember helyett csak egynek kell ülnie a nyeregben. Egyre kevesebb ember dolgozik a mezőgazdaságban, ez már önmagában nagy nyereség. Néhányszor példálóztunk már azon, hogy a reggeltől estig traktort nyergelő embernek legalább annyi kényelmet kellene adni, amennyit a presszóba járó kocsi adhat. Azt hisszük, most vagyunk a fordulópontnál, vagy át is léptük azt: az új trak|tor fülkéjébe minden kényelmet beleszereltek. Ülését maga alá igazíthatja a hatvan, és a kilencven kilós traktoros is, és egyformán rugózik mindkettő alatt. A tíztonnás nagy gépen — kereke magasságáig ér föl csak az álló embeö — szinte megfizethetetlen érték egy ilyen ülés. Régi traktorosok panasza mindig az. hogy egész nap táncoltatja őket a rossz ülés. Leghamarabb a gyomor sínyli meg'. A dobhártyaszaggatci Több fiatal és nö a bizalmik között Félidőben a szakszervezeti választások nagy zajrá ls panaszkodnak. Möst az is kívül marad, a fülke oldalát is kipárnázták De mit tegyen a masiniszta nyáron? Ha kívül marad a nagy zaj, mert zárt a fülke, akármilyen jó a párna, fullasztó kánikulában mégis bent marad a meleg. Régi aggodalom. most nem igaz. Luxuslakásnál vagy hivatalnál ismerjük legföljebb ezt az idegen szót: íégá kondicionált. A traktoros beállítja a gombot, mondjuk 22 fokra, mert ő ezt szeréti legjobban, és bent 22 fok van fogvacogtató télben, és aszaló nyárban is. Ha egy másik go'iibo*. megcsavar fülébe húzathatja a világ legszebb muzsikáját. Rádió is van a fülkében. Nótaszóval vethet, szánthat. Ehhez idézzük fel egy régi lánctalpas dübörgését. Egy darabig azt hisszük, annyi a gép dolga. hogy dolgozzon. Most kezdünk új föladatot adni rá: vigyázzon az emberére is. Okos, művelt, jól képzett szakembereket követel a magyar mezőgazdaság, olyanok kellenek a traktorra is, amilyenekért két kézzel nyúlna az ipar is. El is vinné valamennyié előbb-utóbb, ha nem igyekeznének könnyebbé tenni a munkájukat. Hidegen számító közgazdászfej is azt mondhatja csupán: ilyen gépekre van szükség. Hatalmas jószág a Rába— Steiger traktor. Ha az útra kilép, külön cpgedély kell hozzá, mert beielóghat a másik sávba is. Nem is aa a föladata, hogy az utakat rója, inkább hatalmas táblák barázdáit tapossa. Néha négy, néha duplára szerelt nyolc kerékkel. Most kezd igazán téma lenni a nagy) tábla. Hatalmas ekével, széles vetögéppel a régi, üzemi méretű táblán is nehéz a mozgás. De most kezd igazán téma lenni az is, hogy; azé a nagy gépé a jövő, amelyik sok munkát bír ugyan, de a traktorost is kíméli, A ENV-n ugyan sok jót mondtak az új traktorról, de megkérdeztünk egy meszsziröl jött szakembert is. Marics Kálmán szentgyörgy-, völgyi gépszerelő tiszta szobába nem lép be olyan óvatosan, ahogy a nagy gépra fölmászott. Megállt az ajtóban, körülnézett, beleült a párnás székbe. Kereste a keze a gombokat. Időbe tellett, amíg megszólalt; ilyet én még nem láttam. Kerekekre szerelt patika. H. D. Csongrád megyében is javában folynak a szakszervezeti választások. A bizalmik, a műhelybizottságok, s a kisebb vállalatok bizottságainak megválasztása után jelenleg a nagyvállalatoknál születnek meg az új bizottságok, illetve a szakszervezeti tanácsok. Ezzel egyidőben tartják a szakmaközi választásokat is. Az eddigi tapasztalatokat értékelte az SZMT elnöksége. Megállapította, hogy a jelölések üteme, hangulata és eredménye megfelel a várakozásoknak. Az előkészítési munkákban és a választásokon minden eddiginél többen vettek részt, a tagságnak háromnegyed része. Különösen a postánál és a MÁV-nál volt nagy az érdeklődés. A testületekben erőteljesen javult a nők aránya, pedig korábban sem volt rossz. A közalkalmazottaknál 74, a KPVDSZ területén 72, az ÉDOSZ-nál 58 százalékkal lett nagyobb a nőbizalmik száma. Ezzel együtt vezető funkcióba is több nődolgozó került. Hasonlóan kedvező a helyzet a fiatalok beválasztásánál, ami elsősorban az ifjú dolgozókat jól ismerő idősebbek támogatásának, elismerő szavaiknak köszönhető. Alapul ezenkívül a KISZ-szervezetekben, illetve -bizottságokban szerzett érdemek szolgáltak. A gyűléseken sok, érdekes, hasznos vélemény hangzott el. Élenjártak ebben a MÉK, a DÉMÁSZ és az SZKV dolgozói, náluk volt legtöbb felszólaló. Általában nyíltan, bátran beszéltek a problémákról a szakszervezeti tagok. Büszkén emlékeztek eddigi munkasikereikre, de sokan sürgették az eddiginél eredményesebb munka feltételeinek megteremtését. Sok szó esett a dolgozók esetenkénti egyenetlen terheléséről, a gyakorta akadozó anyagellátásról és a munkafegyelemről. Bírálták a felszólalók a munka- és üzemszervezés fogyatékosságait, a balesetvédelmi hiányosságokat, Illetve sürgették ezek megszüntetését. Sok helyen azt juttatták kifejezésre, hogy a dolgozók várják a gazdasági vezetőktől az eredmények, s feladatok rendszeres és részletes ismertetését. A kéziszerszámgyáriak ígérték, hogy újabb teendőket vállalnak a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben, segítik a DH-munkarendszer kibontakozását. • Az üzemekben és intézményekben elismerően szóltak a munkakörülmények javításáról, a változást elősegítő intézkedésekről. így például a bérpolitikai határozatokról, amelynek nyomán elsősorban a fizikai munkások és a termelést közvetlenül irányítók fizetése emelkedett. Néhány üzemben azt kérték, hogy az éves bérfejlesztést már januárban valósítsák meg, ne várjanak vele hónapokig. Néhol azt hangsúlyozták, hogy a dolgozók keresete nem áll arányban a végzett munkával, erőfeszítésekkel. Hasonlóan ellentétes vélemények alakultak ki a munkaidő-csökkentés tapasztalatairól. Általában elismerően szóltak erről, de a textilipari, a húsipari dolgozók és a MÁV alkalmazottai is szeretnék, ha szabadnapjaikkal teljes egészében rendelkezhetnének. A vállalatok és intézmények többségében elégedettek voltak a szakszervezeti tagok a bizalmik munkájával. Ezt tükrözi a mostani választás, a bizalmik többségét újra elfogadta a tagság, A megválasztottak megtisztelőnek érzik a bizalmat, és számítanak ezután is a tagok segítségére. Munkájukat támogatja az SZMT oktatási központja, jelenleg százfős — főként munkásfiatalokból és nőkből álló — csoportnak tartanak tanfolyamot. Sok feladatot kell nség megoldani a szakszervezeti aktivistáknak a szeptember 26-i megyei küldöttértekezletig, a megyei választások utolsó "fejezetéig. Az eddigi élénkség, lendület biztató a munka folytatásához, s a gyakorlati szakszervezeti tevékenységhez. Javítják a propánbután gázellátást Az év elején 80 ezren várakoztak propán-bután gázra, s bár a kereslet azóta sem mérséklődött, az előjegyzéseket az idén teljesítik, s az év végére már 1 millió 640 ezer háztartásban használhatnak pb-gázt. A hazai termelés jelentős bővítése és a nagyobb töltőkapacitás lehetővé tette, hogy többen juthassanak a korszerű fűtőanyaghoz, mint a korábbi . években. A tavalyi 70 ezerrel szemben az idén 12o ezer fogyasztó bekapcsolását tervezi az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt. A tervezett bekapcsoláshoz a kereskedelem gondoskodott elegendő tűzhelyről. AZ idén 150 ezer pb-gáz tüzelésére alkalmas készüléket — köztük 30 ezer olcsó tűzhelyet — hoznak forgalomba. Nem ilyen kedvező még a palackellátás helyzete. Az ipar az idén alapanyag hiányában a szükségesnél kevesebb, 200 ezer gázpalack szállítását vállalta. Ez a mennyiség az új fogyasztók és a szolgáltatók, a cseretelepek ellátásához elegendő, de másodpalackot az igények szerint még nem tudnak adni. A jelzések szerint jövőre a palackprobléma is megoldódik, igy folyamatosan teljesítik majd a pb-gáz igényeket, s jut a fogyasztóknak tartalék palack is. (MTI) Szovjet építésügyi küldöttség hazánkban Micasz Georgijevice Csentemirovnak, a Szovjetunió állami építési bizottsága elnöke első helyettesének vezetésével hétfőn építésügyi küldöttség érkezett Magyarországra. Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter fogadta a szovjet delegációt. A következő ötéves tervidőszak közös feladatairól, a közvetlen magyar— szovjet építőipari műszakitudományos együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről tárgyaltak. Három műszak a hűtőházban Elutazott a bolgár pártfliuflkáskiildöttség Nyári „nagyüzem" kezdődött hétfőn a miskolci hűtőházban, ahol a beérkező gyümölcsök gyors és romlásmentes feldolgozására áttértek a három műszakra, A miskolci hűtőház a hétfőn feldolgozott mennyiséggel együtt eddig összesen húsz vagon gyümölcsöt tartósított, amelynek egy részét exportálja. (MTI) . Vasárnap hazautazott a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának pártmunkás küldöttsége, amely az MSZMP KB meghívására Kiril Nesztrovnak, a BKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága elnökhelyettesének vezetésével május 26. és június 1. között tartózkodott hazánkban. A küldöttség megbeszéléseket folytatott Brutyó Jánossal, a K.LB elnökével. : Konzultációra került sor továbbá a KEB titkárával, a budapesti pártbizottság illetékes titkárával, valamint Komárom megye, Budapest X. kerülete és a Csepel Vas- és Fémművek pártbizottságán. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Venéczi János, a Központi Ellenőrző Bizottság titkára búcsúztatta. Jelen volt Sztoio Sztanoev, a -Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete, (MTI) •