Délmagyarország, 1975. május (65. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-13 / 110. szám

Kedd, 1975. május 13. 3 Megkezdődtek az országgyűlési képviselő jelölő gyűlések (Folytatás az 1. oldalról) 1. VÁLASZTÓKERÜLET, SANDORFAL.VA: % Juratovics Madár demokratizmus gazdagodásá­ról és szocialista társadal­munk előtt álló feladatokról szólt többek között. Ezt követően az előadó a népfront javaslatára Kertész Sándornét — aki az elmúlt ciklusban e területen képvi­selőként tevékenykedett —, a Szegedi Bőrdíszmű Isz he­lyi üzemegységének dolgozó­ját a mindszenti székhelyű 12. sz. választókerület or­szággyűlési képviselőjelöltjé­nek javasolta. A jelölő gyűlés résztvevői egyhangúlag jelölték Kertész Sándornét. Sándorfalva nagyközség művelődési házában rendez­ték meg a 7. számú válasz­tókerület parlamenti képvi­selő-jelölő gyűlését. A vá­lasztópolgárok zsúfolásig megtöltötték a nagytermet, több mint háromszáz ember szorongott a helyszínen. A Himnusz hangjai után a je­lölő gyűlés levezető elnöke, dr. Ocsai József, a Hazafias Népfront sándorfalvi bizott­ságának tagja köszöntötte a megjelenteket, közöttük Sza­bó Sándort, az MSZMP Csongrád megyei bizottsá­gának titkárát, Szögi Bálát, az MSZMP szegedi járási bizottságának titkárát, Hódi Istvánnét, a Hazafias Népi­front Csongrád megyei bi­zottságának munkatársát, Vass Lajost, a Hazafias Népfront szegedi járási bi­zottságának titkárát, Darázs Józsefet, a Hazafias Nép­front sándorfalvi bizottságá­nak elnökét, Kovács Imrét, a Csongrád megyei tanács általános elnökhelyettesét, valamint a jelenlevő tömeg­szervezeti és tanácsi vezető­ket. A résztvevők megvá­lasztották a jelölő gyűlés jegyzőkönyvvezetőjét, majd Király József, a sándorfalvi pártbizottság, titkára mon­dott beszédet. Fölvázolta az elmúlt esztendőkben végzett munkát, a község fejlődését, a párt XI. kongresszusának határozatait méltatta. Beszédében fölsorolta azo­kat az eredményeket, ame­lyek a község arculatát je­lentősen megváltoztatták. Többek között megemlítette, hogy Sándorfalva új orvosi rendelővel gyarapodott, eme­letes társasházak épülnek, elkészült az ABC-áruház, régi gondokat 'szüntetett meg az új magasnyomású vízmű. Egyre több családi ház épül és szépül a Szeged melletti nagyközség. Beszéde végén, a Hazafias Népfront nevé­ben javasolta, hogy újból adjanak bizalmat Juratovics Aladárnak, az NKFV sze­gedi üzeme vezetőjének, aki korábban is a választókerü­let országgyűlési képviselője volt, s fogadják el ismét je­löltként. A jelölő gyűlés résztvevői elfogadták a javaslatot, töb­ben is támogatták azt: Kiss Károlyné, a Hazafias Nép­front sándorfalvi bizottsá­gának titkára, Sáska István iskolaigazgató, Rovó József, a helybeli ipari szövetkezet elnöke. Marton József nyug­díjas, községi tanácstag, il­letve Ádám Jenő, a bordá­nyi általános iskola igazga­tóia meleg szavakkal támo­gatta a jelölést, amit a je­lenlevő választópolgárok egyhangúan elfogadtak. Ju­ratovics Aladár megköszönte a bizalmat, és elfogadta a je­lölést. 15. VÁLASZTÓKERÜLET, MAKÓ: Kangyalka Antal 11. VÁLASZTÓKERÜLET, CSANYTELEK: Kurucz Márton Képviselő-választási jelölő gyűlést hívott össze tegnap este a Hazafias Népfront szentesi járási és Csanytelek községi bizottsága Csanytele­ken, a 11-es számú ország­gyűlési választókerületben. A csanyteleki választópolgárok között küldöttségek képvisel­ték Árpádhalom, Bokros, Eperjes, Fábiánsebestyén, Felgyő, Magyartés, Nagymá­gocs, Nagytőke és Tömör­kény község lakóit. A Himnusz hangjaival kez­dődött a gyűlés, majd Amb­rus József községi párttitkár, a helyi népfrontbizottság tag­ja köszöntötte a megjelente­ket, köztük dr. Kelemen Mik­lóst, a megyei párt-végrehaj­tóbizottság tagját. Kiss Im­rét, a szentesi járási nép­frontbizottság titkárát, Hu­nyadkürti Lajost, Csanytelek község megyei tanácstagját. Ezután dr. Bába Imre, a Csongrád megyei tanács vb szentesi járási hivatalának elnöke mondott beszédet. összefoglalót adott az elő­adó hazánk nemzetközi és belpolitikai helyzetéről, a szentesi járás' és külön a 11. országgyűlési választókerület községeinek igen jelentős fej­lődéséről. Elismeréssel szólt dr. Bába Imre Kurucz Már­ton, a szentesi Termál Tsz elnöke képviselői munkájá­ról, aki már négy ciklusban ennek a vidéknek a lakos­ságát képviselte az ország­gyűlésben. Kurucz Márton nemcsak igen jól ismert sze­mélyiség a választók köré­ben, hanem a szentesi járás fejlesztéséhez is rendszeresen hozzájárult. Ez részint annak köszönhető, hogy állandó jó kapcsolatot tartott választói­val, és intézet a hozzáfordu­lók nemegyszer személyes ügyeit is. Dr. Bába Imre, a Hazafias Népfront járási bizottsága nevében javasolta a jelölő gyűlés résztvevőinek, hogy a június 15-1 választá­sokon Kurucz Márton legyen a 11. sz. országgyűlési vá­lasztókerület képviselője­löltje. Többen szót kértek a gyű­lésen és támogatták az elő­terjesztett javaslatot. A gyű­lés végül egyhangúlag állást foglalt Kurucz Márton jelö­lése mellett, aki felszólalá­sában meleg szavakkal mon­dott köszönetet az előlegezett bizalomért. A BMG makói gyárában a helyi Bartók Béla általános iskola fúvószenekara patto­gós indulókkal fogadta a város ipari üzemeiben, ter­melőszövetkezeteiben és in­tézményeiben dolgozó kül­dötteket, veteránokat és nyugdíjasokat, akik az or­szággyűlési képviselő-válasz­tást megelőző jelölő gyűlésre érkeztek. Szépen fellobogóz­ták, feldíszítették a munká­sok a gyár nagy csarnokát, ahol több mint 1500-an fog­laltak helyet. A Himnusz elhangzása után Kurusa Mária, a helyi József Attila Gimnázium ta­nulójának szavalata hangzott el, majd Moravszky Ferenc, a népfront városi bizottságá­nak elnöke üdvözölte a részt­vevőket, közöttük Gyárfás Mihályt, a megyei pártbizott­ság osztályvezetőjét, dr. Olasz Sándort, a megyei ta­nács osztályvezető-helyette­sét, Bakos Zoltán makói ta­nácselnök-helyettest és Do­bos Sándort, a BMG vezér­igazgatóját. Eáután dr. Vezér Károly, a városi pártbizottság első titkára beszédében elemezte hazánk, megyénk és Makó gazdasági és politikai fejlő­dését. Majd a népfront vá­rosi bizottságának javaslatá­ra Kangyalka Antalt, a BMG makói gyárának igazgatóját, aki az elmúlt ciklusban a város országgyűlési képvise­lője volt, eredményes politi­kai, gazdasági és társadalmi tevékenysége alapján a ma­kói székhelyű 15. számú vá­lasztókerület országgyűlési képviselő-jelöltjének java­solta. Egyetértőleg támogatta a javaslatot az ezt követően felszólaló Siket András nyug­díjas, Fodor István, a BMG dolgozója, Tánczos Jánosné, a Kossuth Tsz tagja, Vada­szán Aurélia, a József At­tila Gimnázium tanulója, dr. Draskóczy Ede, a TIT városi elnöke, Tamás Györgyné, a FÉG makói gyáregység dol­gozója, Nagy János honvéd­tiszt, Molnár Árpád, a KÖZ­GÉP makói telepének dolgo­zója, Nagy Gy. János, a Kun Béla Általános Iskola tanára és Csala Ferenc, a Vendég­látó Vállalat makói kiren­deltségének dolgozója. Végül a javaslatot a jelölő gyűlés résztvevői egyhangú­lag elfogadták. Kangyalka Antal megköszönte az előle­gezett bizalmat, majd a gyű­lés Horváth Katalinnak, a József Attila Gimnázium ta­nulójának szavalata után az Internacionálé hangjaival fe­jeződött be. osztályvezetőjét, Szabó Já­nosnét, a makói járási párt­végrehajtóbizottság tagját, a megyei tanács vb makói já­rási hivatalának elnökét, Tóth Jánost, a Hazafias Népfront OT Titkárságának képviselőjét, Nagy Istvánt, a Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottságának elnö­két, továbbá a falu társa­dalmi, közéleti vezető testü­leteinek képviselőit. Az országgyűlés újjává­lasztásának kiemelkedően nagy társadalompolitikai je­lentőségét Szabó Jánosné méltatta. A helyeslő, egyet­értő lelkes taps után az elő­adó a népfront javaslata alapján Ferenczi Józsefet, a helyi Egyetértés Tsz mező­gazdasági gépszerelőjét, trak­toristáját javasolta a 16-os számú választókerület or­szággyűlési képviselőjelöltjé­nek. A választók részéről a szavazás a jelöltségre vonat­kozóan egyhangú volt. Ké­sőbb számos felszólaló lelkes szavakkal indokolta a vá­lasztópolgárok döntésének helyességét A 16. sz. választókerület­ben tehát két országgyűlési képviselőjelölt személyére vonatkozóan tettek jelölési javaslatot Félidő a választási előkészületekben 16. VÁLASZTÓKERÜLET, NAGYLAK, FÖLDEÁK: Debreczeni Géza, Ferenczi József 12. VÁLASZTÓKERÜLET. MINDSZENT: Kertész Sándorné Hétfőn este 6 órakor a mindszenti művelődési ház nagytermében tartották meg a 12. országgyűlési választó­kerületben a jelölő gyűlést, mely a Himnusz hangjaival kezdődött. A gyűlést az el­nöklő Király Endre, a Ha­zafias Népfront nagyközségi bizottságának elnöke nyitot­ta meg, bevezető szavaiban méltatta a népfront választá­si felhívását, majd köszön­tötte a jelölő gyűlés elnök­ségében helyet foglaló Nagy Gizellát, a megyei párt-vb tagját, dr. Szűcsén Sándort, • szentesi járási pártbizott­ság első titkárát, dr. Remzső Józsefet, a Hazafias Népfront megyei alelnökét, a szentesi járási hivatal elnökhelyette­sét, dr. Bozó Sándort, a me­gyei tanács vb titkárát, és a község párt-, állami és tár­sadalmi szerveinek vezetőit, illetőleg a választókerület­hez tartozó Szegvár, Derek­egyház, Mártély, Székkutas községekből a gyűlésre érke­zett küldöttségek tagjait. Ezután dr. Szucsán Sándor mondott beszédet, melyben a szocializmus építésének idő­szerű kérdéseiről, a közéleti Hétfőn délután Nagylakon, a művelődési ház nagyterme zsúfolásig megtelt a község és az üzem dolgozóival, akik országgyűlési képviselő-jelö­lő gyűlésre jöttek össze. A közel 300 résztvevőt Kiss György, a Hazafias Népfront községi bizottságának titká­ra üdvözlte, köszöntve töb­bek között Koczkás Feren­cet, a ihakói járási pártbi­zottság első titkárát, dr. Ta­masi Mihályt, a megyei párt­bizottság osztályvezetőjét, Turai Zoltánt, az SZMT tit­kárát, a megyei népfrontel­nökség tagját, valamint Ju­hász Tibort, a makói járási népfrontbizottság titkárát és Tóth Jánost, a Hazafias Nép­front OT Titkárságának osz­tályvezető-helyettesét. A 16-ps sz. választókerület nagylaki választópolgárai előtt Koczkás Ferenc ismer­tette azokat az eredménye­ket, melyeket az elmúlt négy esztendő alatt országosan és a járásban elértek. Külön szólt arról, hogy a választó­kerület lakói elégedettek voltak azzal a munkával, melyet 1962-től Halmágyi Ivánné, a közelmúltban nyugdíjba ment iskolaigaz­gató végzett, aki az elmúlt ciklusban e választókerület országgyűlési képviselője volt. Ezután az előadó a nép­front javaslata alapján Deb­reczeni Gézát, a Nagylaki Kendergyár termelési osz­tályvezetőjét a 16. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltjének javasol­ta. Egyetértőleg szólalt fel ezt követően Mrsán György, Mészáros József, Janecskó Judit, Kormányos Mihály, Mátó Györgyné — vala­mennyien kendergyári dol­gozók —, valamint Rein­holcz András, Nagylak köz­ség megyei tanácstagja. A javaslatot támogatólag elfogadták a jelölő gyűlés résztvevői. Tegnap, az esti órákban országgyűlési képviselő-jelö­lő gyűlést tartottak a 16. sz. választókerülethez tartozó Földeákon is. A jelölő gyűlés külsőségeiben — ünnepélyes­ségében és tartalmában — valóságos választási nagy­gyűléssel is felért. A kezdet pillanatában az elnöklő Bár­di István tsz-elnök 520 vá­lasztópolgár jelenlétéről adott számot. Ám később — hazaérve a munkából, a me­zőkről — még több százan érkeztek, akiknek leginkább már csak a művelődési ház nagytermének előcsarnoká­ban és az ajtókon kívül ju­tott hely. A választópolgárok üdvöz­lése után az elnökségben kö­szöntötték dr. Tamasi Mi­hályt, a megyei pártbizottság Félidőhöz érkeztek a júni­us 15-re kitűzött országgyű­lési képviselőválasztások elő­készületei. Az országgyűlési képviselők általános válasz­tásának kitűzéséről szóló hi­vatalos közlemény megjele­nése után országszerte vá­lasztási plakátokon tájékoz­tatták a lakosságot a válasz­tások lebonyolításának leg­fontosabb szabályairól. A ta­nácsok végrehajtó bizott­ságai összeállították a vá­lasztók névjegyzékeit, azo­kat hivatali helyiségeik­ben május 5-én köz­szemlére tették, s egyidejű­leg minden állampolgárt írásban értesítettek a név­jegyzékbe való felvételről. A Választói listák május 14-ig tekinthetők meg. A névjegyzékből történt törvényellenes kihagyás mi­att a kihagyott személy, a névjegyzékbe történt tör­vényellenes felvétel miatt pedig bárki kifogással élhet. A kifogást május 15-ig a ta­nács végrehajtó bizottsága titkáránál lehet írásban be­adni vagy szóban bejelente* ni. A kifogások elbírálása után a módosított névjegy­zéket a pótnévjegyzékkel együtt a tanácsházán május 31-től június 3-ig minden munkanapon a hivatalos idő alatt ugyancsak közszemlére teszik. A választás lebonyolításá­ra — a Hazafias Népfront javaslatára — választási szervek alakultak, illetőleg alakulnak. A törvényesség biztosítása érdekében az or­szágos választási elnökség megalakulásával egyidőben — május 2-án — helyi vá­lasztási elnökségek jöttek létre a fővárosban, a me­gyékben, a budapesti kerüle­tekben, a nagyközségekben és a községekben. Ezekben a választási szervekben több mint 10 500 állampolgár se­gíti a választások demokra­tizmusának és törvényessé­gének érvényesülését. Hoz­zájuk csatlakozik majd a június 4-én megszervezésre kerülő szavazatszedő bizott­ságok mintegy 60 ezer tagja. Tevékenységüket valameny­nyien társadalmi munkában látják el. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa egyébként az or­szággyűlési választókerüle­tek s zápiát — változatlanul — 352-ben állapította meg, ezek megoszlása a főváros­ban és a megyékben a kö­vetkező: Budapest 67, Bara­nya megye 14, Bács-Kiskun megye 20, Békés megye 15, Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye 26, Csongrád megye 16, Fejér megye 13, Győr-Sop­ron megye 15, Hajdú-Bihar megye 18. Heves megye 12, Komárom megye 10, Nógrád megye 8, Pest megye 29, So­mogy megye 12, Szabolcs­Szatmár megye 20, Szolnok megye 15, Tolna megye 9, Vas megye 10, Veszprém megye 14, Zala megye 9. Minden országgyűlési vá­lasztókerületben a szavazá­sok lebonyolítására öttagú választókerületi bizottság alakult. Ezekben több mint 1700-an dolgoznak a felada­tok sikeres ellátása érdeké­ben. A bizottság bírálja el a képviselőválasztás szavazási eredményének a szavazat­szedő bizottságok által tör­tént megállapítása ellen be­nyújtott kifogásokat. Megál­lapítja az országgyűlési vá­lasztókerület választási ered­ményét, kiadja a megválasz­tott képviselőknek a meg­bízólevelet. A választási szervek fel­hívják a figyelmet arra, hogy ha a választó állandó lakhelye a névjegyzék elké­szítése után megváltozik, az új lakóhelye szerint illetékes tanács végrehajtó bizottsá­gától június 14-ig kérje fel­vételét a választók névjegy­zékébe. A kérelemhez csa­tolni kell a korábbi lakó­hely szerint illetékes végre­hajtó bizottság igazolását ar­ról, hogy a kérelmezőt a vá­lasztók névjegyzékébe föl­vették. Akik a választás napján előreláthatóan nem tartózkodnak lakóhelyükön, azok a lakóhely szerint ille­tékes tanács végrehajtó bi­zottságától kérjék választó­joguk igazolását. Ennek alapján tartózkodási helyü­kön a szavazatszedő bizott­ság lehetővé teszi a szava­zást. A fővárosi és a megyei vá­lasztási elnökségek — a má­jus 12—22. között lezajló je­lölő gyűlések után — jú­nius 1-én teszik közzé a képviselőjelöltek nevét. A szavazás június 15-én 6 órá­tól 18 óráig tart majd. Az országgyűlési képvise­lőválasztásokkal egyidőben — mivel elhalálozás, elköl­tözés, vagy más okok mi­att egyes tanácstagi helyek megüresedtek —, sor kerül tanácstagok időközi válasz­tására is. /

Next

/
Thumbnails
Contents