Délmagyarország, 1975. május (65. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-11 / 109. szám

10 Vasárnap, 1975. május 11. Tavaszi városnézés Süinugj1! Rárvíyné Itívétele Tanulmányi kiránduláson jártak a hét végén Szegeden és a Széchenyi téren tartották városnéző sétájuk egyik pihe­nőjét a budapesti IX. kerületi Hámán Kató iskola hetedi­kesei. Felvételünkön: tanárnőjük magyarázatát hallgatják a diákok. A lakás alapítása a század első évtizedében történt. Apáék kész há­zat vettek, két szoba volt benne és egy nagy, hidegtéglás konyha, az udvar felől üveges veranda, málló vakolattal, és rozsdás vaskerettel. A szobákban salétromos térképek ék­telenkedtek, a padló hibogott a fa­lak tövén, és az ablakok alatt. Mindezt apa rendbe hozatta Mórócz kőművessel, és Pattantó úrral szép mintásra pingáltatta a falakat, bar­nára mázoltatta az ajtókat, ablak­kereteket. A bútor egy részét Amál­tól örökölték, ebbe tartozott a háló, két nehéz, dohos ágy, két szekrény, a százkilós kihúzható tölgyfaasztal, és néhány kopott bőrhuzatú szék. A 'másik szobába a beköltözést követő hónapban egy teljes ebédlő­berendezést vettek Boros bútorbolt­jában. Nehéz, faragásos, keverékstí­lusú darabok voltak, a kor ízlésé­nek megfelelő, hivalkodó díszekkel, kutyafejekkel a tartóoszlopok végén, és tükörbetéttel a nagy kredencen. Menet közben attán jóformán egyetlen új darab se került a lakás­ba. Nem is fért volna, mert négy gyerek termett a fészekben. Ugyan­csak menet közben háromszor kel­lett tatarozni a házat, kívül-belül ledobálta a vakolatot, új padlót ra­kattak a szobákba, és földszedették a konyha téglázatát. Az ódon bútor­zat pedig teleszívta magát dohhal, penésszel, millió járatot rágott bele a szú, a szobákban valami rothadt alma és fűrészpor keverékszaga ér­zett mindenből. Ez a lakás végül a gyerekek fo­lyamatos kirepülése és a szülők el­halása után Annára maradt. Nem végleges jogon, de miután nem ment m Odon bútor férjhez, ^ testvérek hozzájárultak, hogy hosszú részletekben elégítse ki őket a kishivatalnoki fizetéséből, mert Anna megható ragaszkodással kapaszkodott szegény mamáék emlé­keibe, egyetlen bútordarabot se moz­dított el a helyéről, fenthagyta a fa­lakon a penészes képeket, Kossuthot és a Szarvasvadászatot, Ingres Kor­sós lányának jól sikerült másolatát, és az adriai tájképet, kék, habos tengerrel, karcsú kastéllyal egy he­gyes hegytetőn. Ebben a környezetben éldegélt Anna, hatvanban nyugdíjba vonult, újabb tatarozásra nem volt már pénze, a falak salétromos foltjai változtak, mint a világtérkép az utóbbi évtizedekben. Az ősszel aztán tágult a város tü­deje, kisajátították Anna házát is. Akkor fölvette a csipkés, fekete ru­háját, a kopott krümmerkabátját, amit Jolika küldött Hollandiából, és bement a tanácsra. Ott elmondta egy jóságos, idős hivatalnoknőnek, hogy uramteremtőm, nehogy neki valamiféle modern kis lakást talál­janak adni, mert nem férne el ab­ban a berendezése. — Anna néni, a jó istenke áldja meg, csak nem akarja azt a régi, nehéz bútort magával vinni! Isme­rem, voltam valamikor Anna néni­nél. — Hát hogyan kedveskémfl hökkent meg. — Hát mit vinnék! Kell az énnekem kérem szépen, minden darabja! — Be se férne ezeken a mai kicsi ajtókon, Anna néni drága! Anna roskadtan ült az íróasztal előtt, összeszorította vékony térde­it, mint a fáraók a régi szobrokon, és nem tudta mit feleljen erre. Nem férne be a mai ajtókon? Megjelent előtte a két ágy, a két szekrény, az még csak menne valahogyan — gondolta, de az ebédlókredenc, az már nem. Biztos, hogy nem. Hát akkor adjanak valami régi lakást, ahová befér minden. Esetleg valami cserével. A jóságos asszony mosolygott, enyhe naftalinszagot érzett Anna néni ruhájából, nézte a reszkető ke­zét; a kimeredő inait és kicsit szep­lős, vajszínű bőrét. — Nem lenne jobb inkább új, modern bútort venni, Anna néni drága? Kényelmesebb lenne az új lakás, központi fűtés, meleg víz, fürdőszoba. — Nem, nem kedveském — Ingat­ta a fejét. — Én nem mondok le a bútoraimról, mit tetszik gondolni. Hozzám nőtt minden darabja. S amikor az asszony közölte vele, hogy szereznek egy régimódi lakást, azzal az érzéssel ment haza, hogy legyőzte ezt a bolondul haladó vi­lágot Ormos Gerő VIETNAMI DIAKOK ÜNNEPSÉGE Szombaton este a Zalka Máté katonai főiskola szín­háztermében a VDK és a Dél-vietnami Köztársaság bu­dapesti nagykövetségének ve­zetői és munkatársai, vala­mint a Budapesten tanuló vietnami diákok, egyetemi és főiskolai hallgatók, aspirán­sok ünnepi gyűlésen köszön­tötték a vietnami nép törté­nelmi győzelmét. Nguyen Manh Cam, a VDK nagykö­vete és Nguyen Phu Soai, a DVK nagykövete mondott ünnepi beszédet, majd a fia­talok képviselői szólaltak fel. Ló és autó Nem hiszem, hogy az autó végleg kiszoríthatja a lovat. — Miből gondolod? — Hát láttál olyan szobrot, amelyik a hőst nem lovon, hanem autó­ban ábrázolja? TARLAT CSOKONAIRÓL A hódmezővásárhelyi Med­gyessy-teremben ma, vasár­nap délben mutatják be a közönségnek a Fiatal Művé­szek Csokonaiért című kiál­lítást. Megnyitót mond dr. Végvári Lajos egyetemi ta­nár. REKORDER CSIGA A müncheni állatkertben a látogatók megcsodálhatják az állatkert legújabb szerzemé­nyét, a nyugat-afrikai óriás csigát. Hossza elérheti a 30 centiméter, súlya pedig az 1 kilogrammot. A rekord nagy­ságú csiga étvágya sem kö­zönséges: naponta több fej salátát fogyaszt Közlemények (x) Közlemény: Az Orvos­Egészségügyi Dolgozók Szakszer­vezete nyugdíjas alapszerve fo­lyó év május 12-én du. 4 órakor Földváry u. 3. szám alatti MSZMP-helylségében vezetőség­választó taggyűlést tart, melyre tagjait szeretettel meghívja a vezetőség. x <x) Marseille-tői Velencéig címmel dr. Fehér József adjunk­tus vetítettképes elóadást tart május 12-én, hétfőn este 6 óra­kor a Juhász Gyula Művelődési Központban. (Szeged, Vörösmarty m. 64 KÖSZÖNTÉS , PETÖFITELEPEN Harminc évvel ezelőtt, 1945-ben lettek a párt tagjai azok az idős kommunisták, akiket pénteken este csalá­dias hangulatú ünnepségen köszöntöttek a petőfitelepi l-es pártalapszervezet és a népfront képviselői. A Petőfi Sándor általános iskola ka­marakórusának és szavalójá­nak műsora után megemlé­keztek* a győzelem napjáról, majd baráti beszélgetésen idézték fel három évtizedes párttagságuk nevezetes ese­ményeit. HORVÁTH ESZTER KONCERTJE Az Állami Operaház Liszt­díjas magánénekesének, Hor­váth Eszternek ária- és dal­estjét rendezik meg holnap, hétfőn este 7 órai kezdettel a parték Béla művelődési központban. Közreműködik Román Zoltán fuvolaművész, zongorán Pethő Zsolt és Nagy István kisér. A műso­ron Purcell, Schubert, Reger, Ibert, Brahms, Benedict, Ko­dály, Bartók, Verdi, Boito és Puccini művei szerepelnek. TANULÓK — GÉPJÁRMŰVEZETŐK Holnap, hétfőn délelőtt H) órakor ünnepélyesen adják át gépjárművezetői engedélyü­ket, az újszeged! Rózsa Fe­renc szakközépiskolában, a gépjárműtechnikai és autó­forgalmi ágazaton tanulmá­nyaikat befejező diákoknak. A tantervi utasítás alapján ezek a diákok tanulmányi kötelezettségeik mellett — állami költségen, az MHSZ és ATI segítségével — sze­reztek jogosítványt 20-25° Várható időjárás vasárnap estig: Főként nappali felhő­képződés, már csak néhány helyen zivatar. Mérsékelt, változó irányú szél, a zivatar idején átmeneti szélerősödés. A nappali felmelegedés kissé erősödik. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet: 20—25 fok között. A MŰSZAKI HÓNAP HETFÓI RENDEZVÉNYE Az Energiagazdálkodási Tu­dományos Egyesület a Tech­nika Házában rendez elő­adást holnap, hétfőn délelőtt 10 órakor, a kazánfelügyelői tapasztalatokról. A program­ban szó lesz a kazánberen­dezések létesítéséről, átalakí­tásáról és üzemeltetéséről, valamint a fűtői képesítés­ről, a fűtők jogairól és köte­lességeiről. SZOMBATI PIACI ARAK Az élő csirke kilója 30, a tyúké 25, a vágott csirkéé 32 forintba került, a tojást 1— 1,10-ért adták a tegnapi pia­con. Üjburgonyát 25 forin­tért, óburgonyát 3,50—4 fo­rintért, az újsárgarépa cso­móját 1,50—2, a tavalyi ki­lóját 4,50—5, az újgyökeret 1,50—2, a tavalyi 5—7 forin­tért kínálták. A vöröshagyma ára 4,50—5, a kelkáposztáé 5—6, a karfiolé 30, a paradi­csomé 60, az uborkáé 30, a zöldborsóé 40 forint volt. A retek csomója 1—1,50, a zöld­hagyma 1—1,50, a zöldpapri­ka 1,50—2, az újkaralábé 2— 2,50, a saláta 1—1,50-be ke­rült. Fokhagymát 10—12, pa­rajt 3—4, sóskát 5—6, gom­bát 40, száraz babot 15—18, savanyú káposztát 8 forintért árultak. A mák literje 30 fo­rint volt, az alma 3—12, a dió 16—18, a földieper kilója 60—70 forintért volt kaph'ató a szombati piacon. Eszperantó nap Vásárhelyen Évente más-más városok­ban rendezik meg a megyei eszperantó napot. A mai, va­sárnapi találkozó rendező­gazdái Hódmezővásárhely eszperantistái, akik gazdag műsort készítettek. A talál­kozón részt vesznek lengyel, jugoszláv és etióp vendégek, s az Ifjúsági Házban a posta alkalmi bélyegzést használ. A műsor ma reggel nyil­vános területi bizot'tsági üléssel kezdődik, fél 9-kor. A programok során felavatják a félszázada alakult vásár­helyi Munkás Eszperantó Egyesület emléktábláját, bé­kefát ültetnek. Érdekes elő­adások hangzanak el az esz­perantómozgalom fejlődésé­ről, annak mai szerepéről, sőt Németh Lászlóról is. Először tartanak egészség­ügyi szakülést az eszperantó nap keretében. Közreműköd­nek a Bethlen Gábor Gim­názium és a Liszt Ferenc Ének -Zenei Általános Iskola énekkarai, valamint a Kos­suth Zsuzsanna Szakközép­iskola irodalmi színpada. LOTTÓ­TAJÉKOZTATÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 19. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négyta­lálatos szelvénye 68 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 80 ezer 155 forint. Három találata 9000 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 303 forint. A két­találatos szelvények száma 211 ezer 666, ezekre egyen­ként 16 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményil­leték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. Csúcsforgalomban — Hálás köszönet, rendőr elvtárs, de én csak kicsit nézelődök. Absztrakt műalkotás tou&M REGGEL — NAPFOGYATKOZÁS Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik. felejthetetlen ha­lottunk, BENKOCZY ROZSA te­metésén megjelentek. Illetve részvétükkel, virágaikkal fájdal­fnunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk a n. Bel­klinika orvosainak, ápolóinak, akik odaadó munkájukkal fáj­dalmát enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. Mély megrendüléssel és fájda­lomtól porig sújtva közöljük, hogy a szeretett és áldozatos munkáséletű gyermek, édesanya, feleség, rokon, DR. PAVLOVIC LASZLONE Csűri Erzsébet hosz­szan tartó, súlyos betegségét nagy türelemmel viselve. 41 éves ko­rában, fiatal életével május hó 9-én örökre Itthagyott bennün­ket, pótolhatatlan űrt hagyva maga után. Drága halottunkat május 13-án 15 órakor helyezzük ör(Üc nyugalomra az Ojszegedi temető ravatalozójából. Fájda­lommal telt családja. Szegői, Gyász­közlemények Gyapjas Pál u. 37. Minden külön értesítés helyett. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, akik drága jó édesanyánk, CSIKÓS LAJOSNÉ temetésén részt vettek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekez­tek. A gyászoló család. T. 10 537 A gyászoló család tudatja a rokonokkal és az ismerósökkel, hogy KISS ERZSÉBET hamvasz­tás utáni búcsúztatása május 12-én, hétfőn délután 15 órakor lesz a Belvárosi temető kupola urnatárolójában. Gáti család. T. 10 547 Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett édesanya, anyós, ÖZV. KATONA LAJOSNÉ Mohos Julianna életének 88. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. T. 10 548 Mély fájdalómmal tudatjuk, hogy drága jó, szeretett édes­anyánk, nagymama, anyós és testvér, ÖZV. CSIKÓS IMRENE Barsi Rozália életének 85. évé­ben súlyos szenvedés után má­jus 9-én csendesen elhunyt. Kí­vánságára elhamvasztatjuk. Bú­csúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család. T. 10 545 Megtört szívvel tudatjuk, hogy forrón szeretett fiú, testvér és unoka. KALAPÁCS GÁBOR életének 11 hónapos korában elhunyt. Temetése május 12-én 12 órakor lesz a Belvárosi te­metőben. A gyászoló család. Csallóközi u. 35/B. T. 10 548 Ritka eseménynek lehet tanúja Magyarország lakos­sága a vasárnap ' reggeli órákban: az egész ország te­rületén látható részleges napfogyatkozás lesz. Dr. Ku­lin Györgynek, az Uránia csillagvizsgáló igazgatójának tájékoztatása szerint Buda­pesten a napfogyatkozás kez­dete, vagyis az az időpont, amikor a holdkorong I3tsz&­lag érintkezik a Nap pere-í mével, reggel 6 óra 22 éS fél perckor lesz. Ezután a Hold sötét korongja egyre beljebb nyomul a Nap ko­rongjába. A fogyatkozás leg­nagyobb kiterjedése Buda­pesten 7 óra 14 és fél perc­kor lesz látható. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétköznap I, vasárnap U oldalon. — Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kladöhlvatal > 6740 Szeged. Magyar Tanácskő*. társaság útja 10. — Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadói KOVÁCS LASZLO. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szegedi Bajcsy-Zsilinszky a tea 28. — Előfizetési díj egy hónapra 20 forint e Indexi 23 053,

Next

/
Thumbnails
Contents