Délmagyarország, 1975. május (65. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-08 / 106. szám

0 8 sem Csütörtök, 1975. május 8. Elrettentő „palota" Odabent, a bukszusok között az utat gereblyézte valaki. Pengették a kavicsok a gereblye vaskörmeit. A fiú félrehajtott fejjel hallgatta. Na­gyon meleg volt, harmincöt foknál is több lehetett, de a kerítésen át­hajló platánfa kellemes árnyékot vetett a kerítésre. Vakítóan csillo­gott a villamossín az út közepén. Nem érte el már az előző kocsit, pedig a saroktól futott utána. A*z ár­nyékba húzódott, táskáját a kerítés lábazatára támasztotta. Megnyomó­dott egy paradicsom a csomagban, nedves folt jelezte a táska vásznán. Megmozgatta lábujjait a sarujá­ban, amit saját maga készített egy régi aktatáskából. Elkopott már a saru talpa. Akkor is ezt viselte, amikor megismerte Mónikát. Mögöt­te állt a lány a fagyialtosnál, nézte a sarut és mosolygott. Ö pedig visz­szamosolygott rá.. Később bevallot­ta Mónikának, hogy nem az ő öt­lete volt a saru, a románok használ­nak ilyet. Az elmúlt nyáron látta Romániában. Az egész kirándulást elmesélte Mónikának. Idős házaspár közeledett az utcán. A néni fekete kendőt viselt, és bice­gett egy kicsit. A férfi mégjobban bicegett: sovány karját felesége karjába fűzte. Gyakran hátranézett, jön-e már a villamos? Még harminc méterre voltak a villamosmegállótól. De cgak a forró levegő szállt re­megve a macskakövek felett. A kertben, a bukszus mögött kitartóan gereblyézte valaki az utat. Zizegtek a kavicsok. Jövök Amikor meglátták a fiút, a néni súgott valamit a férjének. Megálltak öt lépésre, és csak nézték. A fiú mozdulatlanul támaszkodott a kerí­téshez. Kellemetlen érzés volt, hogy ennyire nézik. Végül belenyúlt a táskájába, kivette a paradicsomot, és az úttest közepére dobta. A pa­radicsom fazonnal szétlapult, mintha ' odaragadt volna a kőhöz. — Disznóság! — mondta a néni. Szemére húzta a kendőjét, és köhö­gött egy sorozatot. A bácsi aprókat bólogátott. Le nem vette szemét a fiú sarujáról. — Gyönyörű — motyogta.' — Ö legalábbis azt hiszi, hogy gyönyörű! A fiú fütyörészett. A bukszus mögött abbahagyta vala­ki a gereblyézést. A fiú várta, hogy újra kezdi, de nem kezdte újra. — Pizsamában járnak az utcán — mondta a néni. — Hálóingben — motyogta a bá­csi. Végre jött a villamos: éppen a paradicsom felett állt meg. A két öreg a hátsó peronra szállt — a fiú az elsőre nézegetett, de nem nyi­totta ki a vezető az ajtót. Megvárta hát, amíg elindul a kocsi, és csak akkor ugrott fel a hátsó peronra. Tömve volt a kocsi. A két öreg már bement a kupéba. Valaki átadta a helyét a néninek: gyorsan leült, örült neki, és integetett a bácsinak, hogy helyet kapott. A bácsinak is átadta valaki a helyét — a bácsi is örült, de még egyszer visszanézett a fiúra. A vezető indított. A fiú lát­ta, hogy megtántorodik a bácsi. Olyan közel állt hozzá, hogy érezte a mozdulatát, amint a kapaszkodó felé kapott. Csak egy pillanatot ké­sett, amint kinyújtotta felé & kezét. A bácsi végigvágódott a padlón. Va­laki sikoltott. Utasok ugrottak a bá­csi mellé. A néni még mindig mo­solygott: valamennyi utas közül ő értette meg legkésőbb, mi történt. — Imre... — motyogta. A vezető fékezett. A fiú sápadtan bámulta az öregasszony arcát. Vala­ki mentőért kiáltott. Egy mellékut­cánál álltak meg; dupla telefonfül­ke fénylett a sarkon. A fiú leugrott a villamosról, és megindult a fülke felé. Valaki elfutott mellette: nem merte megnézni, ki az. Visszanézni se mert. Bement a fülkébe, gondo­san magára húzta az ajtaját. Egy csomó aprópénz volt a zsebében. Iszonyú hidegnek érezte az érméket. Felhívta a mentőket. — Halló! — mondta egy nő. Mó­nika hangjára hasonlított a hangja. A férfi, aki elfutott mellette az előbb, a szemközti fülkéből beszélt. Minden szavát hallotta, de semmit nem értett belőle. — Halló! — szólt ismét a női hang. — Jövök — motyogta a fiú, és letette a kagylót. Csörsz István Kecskés Béla halmajugrai mezőőr különös, módon til­takozik a környezetszennyezés ellen. Szűkebb munkaterü­letéhez tartozó utak mellől összeszedte a turisták által el­dobált konzerves- és olajos dobozokat, és ezekből elretten­tésképpen „cifra palotát" épített. A 92-es főközlekedési úton haladó kirándulók „gyönyörködhetnek" a hulladék­palotába. „NYUGDÍJAZZÁK" A RÉGI MAKÓI HIDAT Hosszú szolgálat után vég­legesen „nyugdíjazzák" a ré­gi makói Maros-hidat. A 120 méter hosszú, mintegy 300 tonnás vasszerkezetet néhány évvel ezelőtt egyszer már el­mozdították a helyéről: csör­lőkkel mintegy húsz méterre, ideiglenes cölöpökre húzat­ták, hogy a helyére kerülő új híd elkészültéig lebonyolítsa a forgalmat. Az új hidat nemrégiben átadták rendel­tetésének, a régit pedig most távolítják el véglegesen. Az elavult vasszerkezetet szét­darabolják és kohóba szállít­ják. SZOBORKERT Szoborkertet hoznak létre Sárvárott Németh Mihály szobrászművész alkotásaiból. A tervek szerint a szobrász házával szomszédos arboré­tum sétányát szegélyezik majd a kisebb-nagyobb grá­nit-, márvány-, kő- és bronz­szobrok. Vendéglőben — Pincér! A borban egy ősz hajszál van! — Ebből is láthatja a kedves vendég, hogy óbort szolgáltunk fel. KÖLCSÖNÖS VENDÉGJÁTÉKOK A Madách Színház vezető­sége és a Pécsi Nemzeti Szín­ház igazgatósága megállapo­dást kötött kölcsönös vendég­játékok lebonyolítására. ÖLELKEZÉS KÖZBEN ZSEBELT Zsebtolvajlás miatt letar­tóztatta a Szeged városi és járás!' rendőrkapitányság Jnntó Istvánná 40 éves, fog­lalkozás nélküli, büntetett előéletű, Kiskundorozsma, Cigánytelep 37. szám alatti lakost. A-dorozsmai 8. számú italboltban megfigyelte, hogy egy férfivendég nagyobb cím­letű papírpénzzel fizetett. Jantóné megismerkedett: a vendéggel, majd utcára hívta és leült vele egy padra. Ké­sőbb mér ölelkeztek, s eköz­ben Jantóné kivette a férfi pénztárcáját 1300 forinttal, majd otthagyta. Ügyét ha­marosan átadják vádemelésre az ügyészségnek. ELHUNYT JANOSSY ANDOR AKADÉMIKUS Jánossy Andor, a Magyar Tudományos Akadémia leve­lező tagja, címzetes egyetemi tanár, az Agrobotanikai In­tézet alapítója és fennállása óta igazgatója, az európai nö­vénynemesítő kutatók szövet­ségének • elnöke életének 67. évében, rövid betegség után váratlanul elhunyt. Jánossy Andort a Magyar Tudomá­nyos Akadémia, a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium és az Agrobotani­kai Intézet saját halottjának tekinti. Temetése május 13­án, kedden 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. IDl.GLENES ÁRUHÁZ A MARX TÉREN A Bizományi Áruház Vál­lalat ideiglenes lakberende­zési boltot nyit Szegeden az ipari vásár „A" pavilonjá­ban május 13-án, kedden délelőtt 11 órai kezdettel. A vállalat célja, hogy bővülő szolgáltatásaival a lakosság igényeit elégítse ki, részben a használt bútorok felvásár­lásával, illetve értékesítésé­vel. TANULÓ DOLGOZOK A FÜTÖBER csongrádi gyáregységének dolgozói kö­zül tavaly 32-en iratkoztak be az általános iskola hete-, dik, illetve nyolcadik osztá­lyába. A vezetők az idén sze­retnének újabb munkásokat iskolába küldeni csakúgy, mint az Alföldi Porcelán­gyárban, ahol őszre kihelye­zett osztályokat kívánnak szervezni. 23-27® Várható időjárás csütörtök estig: Elsősorban az ország délnyugati, nyugati részén időnként megnövekvő felhő­zet, a Dunántúlon csütörtö­kön már többfelé, máshol csak egy-két helyen zápor­esővel, zivatarral. Többfelé megélénkülő délkeleti, déli szél. A zivatarok idején át­meneti szélerősödés. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet: általában 23—27 fok között. IDEGENFORGALOM A BALATONNÁL A Balatonnál május első napjaiban fokozódott az elő­szezoni idegenforgalom. Va­lamennyi nagyobb üdülőtele­pen több száz osztrák, NDK­beli és csehszlovák turista tartózkodik, a külföldi ven­dégeken kívül — a becslések szerint — május első hat napján mintegy ötvenezer l»a­zai kiránduló és nyaralótu­lajdonos kereste fel a Ba­latont. SZERDAI PIACI ARAK A vágott csirke kilója 32, a tojás 0.80—1.10, a burgo­nya 3.50—4, a vöröshagyma 4.50—5, a fokhagyma 7—8 forintba került a tegnapi piacon. A tavalyi sárgarépa kilóját 3.50—4.50. a gyökérét 6—7 forintért, az idei sárga­répa csomóját 1.50—2.50, a gyökérét 1.50—2.50 forintért kínálták. Egy kiló fejes ká­poszta 4, a kelkáposzta 6, a karfiol 40, az uborka 36, a zöldborsó 70 forint volt. Egy fej salátát 1—2, egy karalá­bét 2—2.50, zöldpaprikát 1.20 —3, a retek csomóját 0.50— 2.50, a zöldhagymáét 1—1.50. ért adták. A paraj kilója 3— 4, a sóska 6—7, a gomba 50, az alma 4—12, a dió 16, a száraz bab 16—18, a savanyú káposzta 8 forihtba került. Földiepret 70 forintért, egy liter mákot 30 forintért kí­náltak a szerdai piacon. FOLYTATÓDTAK AZ OSZTÁLYÜLÉSEK AZ AKADÉMIÁN Szerdán, az Akadémia ju­biláris közgyűlésének har­madik napján folytatódtak a tudományos osztályülések. Délelőtt az agrártudományi és a kémiai osztály ülésezett. Délután került sor a nyelv­és irodalomtudományok, va­lamint -a matematikai és fi­zikai tudományok osztályá­nak ülésére. » SZEGEDI TÁNCOSOK SIKERE A Szombathelyen megren­dezett Savária táncversenyen szegedi párosok is indultak. A B osztályos magyar baj­nokságon a második helyet szerezte meg a 21 induló pár közül Török Imre és Fodor Klára. Szöveg nélkül Holnap: Forgalomkorlátozás a Széchenyi téren A győzelem napjának má­jus 9-i ünnepsége miatt mó­dosul néhány, a Széchenyi teret érintő autóbusz útvo­nala. Az ünnepség idején hol­nap, pénteken délelőtt 10 és 12 óra között lezárják a for­galom elől a Széchenyi teret, ezért a 44, 60, 61, 70, 70/A, 70/Y és 71-es járatok végál­lomása a múzeum mellett lesz. Az autóbuszok a Hun­gária épülettömbjét megke­rülve fordulnak meg, induló állomásuk a vízügyi igazga­tóság elé, a Tanácsköztársa­ság útjára kerül. Az 50-es járat ideiglenea útvonala a következő leszj személypályaudvar—Bécsi körút—SZTK—Lenin körűt-i Dózsa György utca—Tisza­híd—Székely sor—Üjszeged vasútállomás. A távolsági és helyközi járatok, melyek a Tiszántúlra indulnak, illetve onnan érkeznek, a Marx tér­ről a Nagykörút—Madách ut­ca—Lenin körút—IÍ&asa Gy. utca útvonalon érik el a köz­úti hidat. Az ünnepség után, pénteken délben 12 órától az autóbuszok ismét eredeti út­vonalukon közlekednek majd; A műszaki hónap mai rendezvényei A Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület Csongrád megyei szervezete ma, csütörtökön délelőtt 11 órai kezdettel rendezi meg a fiatal szakemberek fórumát Szegeden, a Technika Házá­nak földszinti nagytermében. Az érdeklődők nyolc előadást hallhatnak, többek között sü­tőipari, paprikafeldolgozó, hűtőipari, húsipari témákból, szegedi előadóktóL A Magyar Elektrotechnikai Egyesület rendezésében dél­után 14 órakor szintén a Technika Házában lesz elő­adás a hálózatok építésének gépesítéséről. A DEFAG köz­ponti tanácstermében fél há­romkor a Faipari Tudomá­nyos Egyesület rendez elő­adást „Koncentrált, vágószer­vezés lehetőségei és gépszük­séglete" címmel. A Gépipari Tudományos Egyesület prog­ramjában, 15 órakor szintért a Technika Házában, a kü­lönleges hőkezelési technoló­giákról lesz szó. ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁS k A TIT Szeged városi szer­vezete és a Magyar Földrajzi Társaság rendezésében hol­nap, pénteken délután 5 óra­kor az Ady téri egyetem TTK előadótermében dr. Enyedi György, a földrajztu­dományok kandidátusa tart vetítettképes előadást Dél­Franciaország — a regionális fejlődés kérdőjelei címmel. Tanfolyamok Szegeden az új KRESZ-röl Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett anyánk, özv. KOVÁCS FERENCNE sz. Bálint Rózsa volt szegedi lakos elhunyt. Temetése 1975. V. 8-án du. 14.30­kor a dorozsmai temetőben. Gyászoló lánya, veje, unokája. Kiskundorozsma, Tolbuhin u. 15. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szom­szédoknak. kik szeretett halot­tunk, ÖZV. PETRI SANDORNE temetésén megjelentek, részvé­tükkel, virágaikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Mely fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj. édesapa, fiú és testvér, VARGA FERENC életének 34. évében rövid szen­vedés után elhunyt. Temetése május 9-én 14 órakor lesz a Sző­regi temető ravatalozójából. A család. i. 10 ül gyászoló Gyász­közlemények Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, kik szeretett halottunk, MARTON •FÖZSEFNÉ temetésén megjelen­lek, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Molnár u. 19. T. 10 510 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, JOZO JÓ­ZSEFET utolsó útjára elkísérték. Ezúton mondunk köszönetet a körzeti orvosának és Margitka nővérnek gyógyító munkájukért. A gyászoló család, Pálfi u. 33/A. T. 10 512 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szom­szédoknak, kik szeretett halot­tunk, SZÉKELY ILONA temeté­sén részt vettek és sírjára vi­rágot helyeztek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Székely család. T. 10 520 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, kik szeretett édesanyánk, SANTA IMRÉNÉ hamvasztás utáni bú­csúztatásán részvétüket fejezték ki. A gyászoló család, Petöfitelep, Lőwy S. u. 4. sz. T. 10 505 Köszönetei mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, kik szerelett édesanyánk, TARJÁNYI BÉLANE temetésén -megjelentek, részvétükkel é§ virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Köszönetet mondunk továb­bá a III. belosztály orvosainak és ápolóinak, kik fájdalmát eny­híteni igyekeztek, A gyászoló család. T. 10 522 Tegnap délutáni ülésén az első negyedévi munkatervi feladatok végrehajtását ösz­szegezte és értékelte a sze­gedi Közlekedésbiztonsági Tanács elnöksége. A vetélke­dők, tanfolyamok és kiállí­tások szervezésén kívül meg­kezdődött az új KRESZ ok­tatásának előkészítése. Az új közlekedési szabályok meg­ismertetésére országos pro­pagandaakció kezdődik, a hi­vatásos gépjárművezetők ré­szére kötelező tanfolyamokat, a magánautósok, motorosok, gyalogosok részére pedig elő­adásokat szerveznek, ötven­nyolc közlekedési szakember irányításával szerveznek Sze­geden tanfolyamokat, ame­lyek elvégzése után a hall­gatók igazolólapot kapnak, S lehetőségük lesz önkéntea forgalmi vizsgázásra is az új KRESZ alapján. Megkezdődött a július 20­án megrendezésre kerülő má­sodik szegedi közlekedésbiz­tonsági verseny szervezése, és hamarosan sor kerül az elő­zetes tárgyalásokra a Gedói iskola előtti, második közle­kedési tanpálya létesítésével kapcsolatban. Az elnökség köszönetét fejezte ki a Sze­gedi Tervező Vállalat Vásár­helyi Pál szocialista brigád­jának, a városgazdálkodást vállalat és a magas- és mély­építő vállalat dolgozóinak a Kolozsvári tér rendezésekor végzett társadalmi munkáju­kért. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged város) Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétköznap 8, vasárnap 12 oldalon. — Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség é9 kiadóhivatal: 6740 Szeged, Magyar Tanácsköz­társaság útja 10. — Telefon: 13-535, 13-003. — Felelős kiadói KOVÁCS LASZLO. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szegedi Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. — Indexi 25053.

Next

/
Thumbnails
Contents