Délmagyarország, 1975. május (65. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-27 / 122. szám
Kedd, 1975. május 77. 5 Úttörőcsapat kitüntetése Kisteleken Ünnepélyes csapatgyűlés rös selyemzászlaját az évek zajlott le Kisteleken, a Pe- óta végzett egyenletesen jatőfi Sándor utcai általános vuló úttörőmunkáért és nem iskolában. Felavatták a 4917- utolsósorban a szakrajrendes számú Móra Ferenc úttö- szer kialakításának kezdemérőcsapat új kisdobosait, út- nyezéséért. Ennek lényege, hogy a rajokat azonos érdeklődésű gyerekekből szer.,„.<r .. vezzék, ne mechanikusan az Kiemelkedő esemény volt o^yokból. A vörös selyemzászló átadása után az iskola több nevelőjét és úttörőjét kitüntették. Tukacs István iskolaigazgató Kiváló Üttörővezető kitüntetést, Papp Ferenc csapatvezető Üttörővezető Érdemérmet kapott. törőit szülők és vendégek jelenlétében. ez az úttörőcsapat és az iskola történetében, mert eredményeik alapján országos kitüntetést kaptak. Bódí György, a KISZ Csongrád megyei bizottságának első titkára adta át a KISZ Központi Bizottsága vöminőség, bővülő választék Tejtermék-bemutató Szegeden A Csongrád megyei Tej- megyei Vendéglátóipari Vál- fontosabb céljait. Megemlíipari Vállalat és a Magyar lalat, a KÖJÁL s az Élelmi- tette, hogy a technológiai felÉlelmezésipari Tudományos szeripari Minőségellenőrző tételek megteremtésével steEgyesület közös rendezésében termékbemutatóval egybekötött tejipari ankétot tartottak tegnap, hétfőn Szegeden, a Sajtóház klubjában. Ezen jelen volt Tóth Szilv esz térné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Farsang Lászlóné dr„ a megyei tanács vb kereskedelmi osztályának vezetője, Bodola Miklós, a városi tanács kereskedelmi osztályának vezetője, valamint a megyei, a városi ÉLIKER, a Csongrád Megelőzés, ellenőrzés A megyei KBT ülése Mint arról a közelmúltban szakbizottságok munkáját nyére június 8-án, Ápátfallapunkban is beszámoltunk, értékelte egyértelműen hatá- ván kerül sor, s tovább folykedvezőtlenül alakult a bal- sósnak. A gyermekek közle- tatódik a középiskolások eseti statisztika az év első kedési ismeretei szemmel részvételével a segédmotoronégy hónapjában. 'Az elmúlt láthatóan bővültek, amelyet sok KRESZ-oktatása. vasárnap is jó néhány köz- bizonyít a nemzetközi iskola- A felnőttoktatás szervezéúti baleset végződött szemé- kupa koppenhágai döntőjén sében, az új KRESZ megislyi sérüléssel Csongrád me- első helyezést elért magyar mertetésében részt vállalnak gyében. Minden ötödik bal- csapat sikere, o Juhász Gyu- a városi KBT-szervezetek is. esetben szerepet játszik az la utcai óvodások szereplése, Az elnökség tagjai a tegnapi ittasság, s egyre több a ke- és kategóriagyőzelme a köz- ülésen meghallgatták és elrékpárosok okozta összeütkö- lekedési gyermekrajzpályáza- fogadták Prágai Tibornak és zés. A Közlekedésbiztonsági ton, az iskolai KRESZ-okta- Nagy Imrének, a szegedi, ilTanács megyei szervezetének tás bevezetésének egyértel- letve a csongrádi közlekedéstegnapi, hétfői elnökségi ülé- műen helyeslő társadalmi biztonsági tanács munkájáról sén a legtöbb szó éppen ezért visszhangja. Az idén a me- tartott beszámolóját. Az ezt a baleseti statisztikáról, a gyéből 30 úttörő vesz részt a követő vitában felszólalt dr. feltétlenül megszigorítandó központi közlekedési táboro- Kelemen Miklós rendőr ezellenőrzésről, a hatásos meg- záson, a makói csapat önálló redes, megyei főkapitány is. előzésről, felvilágosításról tábort is szervez. Június 8-án Az aktivistahálózat hatásköesett. közlekedési bemutatót is ren- rének bővítésére, a társadalCsáky László rendőr őr- deznek az úttörők első me- mi szervek már felajánlott nagy, a megyei KBT titkára gyei honvédelmi" seregszem- támogatásának hasznosításá" ..." . ,,., . .... ra hívta fel a megyei es a beszamolojaban csupán a lején. Az ifjú traktoristak városi közlekedésbiztonsági gyermek- és ifjúságvédelmi közlekedésbiztonsági verse- tanácsok figyelmét. és Vegyvizsgáló Intézet vezetői, munkatársai. Az ankétot dr. Gábor Miklósné, a METE elnöke, főiskolai tanár nyitotta meg. Elmondta, hogy a nemzetközi tejszövetség 1903-ban alakult Brüsszelben, 16 tagállammal. A szövetség, melynek munkájában már 30 ország vesz részt, 1973-ban minden év májusának egy napját nemzetközi te/nappá nyilvánította. Hazánk ugyan nem tagja ennek a szövetségnek, mégis örömmel csatlakozik évente a tejnap megrendezéséhez, hiszen a tejhez nálunk fontos kormányprogram fűződik. Ezután Csápenszki István, a vállalat igazgatója beszélt a negyedik ötéves terv tejipari eredményeiről, majd ismertette a jövő legril tejet kívánnak kibocsá. tani, 3 hónap szavatossági idővel. Bizonyos tejtermékek jelenleg csak 24 óráig tarthatók. Ezek szavatossági idejét 4—6 napra akarják emelni, a falusi, tanyai fogyasztók érdekében. Az ankéton filmet >s vetítettek, ami átfogó képet adott a magyar tejiparról. A meghívottak megelégedéssel nyugtázták, hogy jelenleg 120 fajta magyar tejtermék van, 160-féle csomagolásban. Ezek közül mintegy hetvenet hozott a vállalat a bemutatóra. A hozzászólók között Tóth Szilveszterné hangsúlyozta, hogy ajánlatos a megye többi városában is hasonló tanácskozásokat rendezni. Közlekedési balesetek A sándorfalvi és az E5-ös üt találkozásánál ifj. Kiss Sándor, Sándorfalva, Alkotmány utca 37. szám alatti lakos gépkocsival elütötte a kerékpáron haladó özv. Dobó Imréné, Szatymaz, Hl. kerület 92. szám alatti lakost, aki sérülést szenvedett. Autóbusznak nem adott elsőbbséget Szegeden, a Gutenberg és a Bólyai utca kereszteződésében Mészáros Lajos, Csanádpalota, Akácfa utca 47. szám alatti lakos, aki motorkerékpárral közlekedett. Az autóbuszt, amelynek nekiütközött, hirtelen fékezésre kényszeritette, és emiatt a buszban utazó Kónya Jánosné, Kiskundorozsma, Ady Endre utca 15. sz. alatti lakos elesett, és sérülést szenvedett. Amíg a mentőket értesítették a balesetről, addig a helyszínről a motoros elment. A rendőrség eljárást indított ellene. Életveszélyes sérülést szenvedett motorkerékpárral közlekedve Mórahalom és Széksóstó között Savanya László, Mórahalom, Szegedi utca 45. szám alatti lakos. Motorkerékpárjával az útpadkára sodródott és elesett. Szeged és Algyő között gépkocsival közlekedett Balázs Ágnes, Szeged, Lenin körút 21. szóm alatti lakos, és útkereszteződésben nem adott elsőbbséget. Hirtelen fékezésre kényszeritett egy személygépkocsii, amely után motorkerékpárral közlekedett Krizsán Ferenc, Szegeti, Szamos utca 6, szám alatti lakos, akinek utasa felesége volt. A motoros nekiütközött a hirtelen megállásra kényszerltett gépkocsinak. Sérülést szenvedett a motoros és utasa. A rendőrség eljárást indított a szabálytalankodó gépkocsivezetővel szemben. A Fonógyári és a Bajai út kereszteződésében pótkocsis teherautóval közlekedett Bohumil Spász csehszlovák állampolgár, és az útszegélynek szorította a kerékpárján haladó Csáki Béla, Lenin körút 37. szám alatti lakost, aki sérülést szenvedett. Szegeden, a Lechner tér és a Füredi utca kereszteződésében személygépkocsival közlekedve nem adott elsőbbséget Frankó Imre,* Szeged, Derkovits fasor 61. szám alatti lakos, és összeütközött a Tari József, Zsombó, Bába dűlő 17/1. szám alatti lakos által vezetett gépkocsival. Az összeütközés következtében Tari gépkocsija egy nyárfának vágódott. Utasai közül sérülést szenvedett Fodor János, Zsombó, Rákosi Jenő utca 40., Maróti István, Zsombó, Felszabadulás utca 55., Lippai József, Zsombó, Újhelyi András utca 17. szám alatti lakos és Tari József. Frankó Imre gépkocsijában sérülést szenvedett Farkas Józsefné, Szeged, Török utca 7. szám alatti lakos. A két gépjárműben keletkezett kár mintegy 50 ezer forint. Szeged és Deszk között személygépkocsival közlekedve a vizes útpadkára, majd árokba csúszott személygépkocsijával Gyukin Milos, Deszk. Sallay utca 8. szám alatti lakos. Utasai közöl súlyos sérülést szenvedett Szabó Mihály, Deszk, Majakovszkij utca 35. szám alatti lakos. A rendőrség megállapítottá, hogy Gyukin ittas állapotban vezetett, ezért jogosítványát azonnal bevonták és eljárást indítottak ellene. tanítási A Szombathelyi Tanárképző Főiskolán megkezdte működését az első magyar főiskolai belső televíziórendszer. Az oktatástechnika e legmodernebb eszközeként számontartott apparátus lámú lánc révén összeköttetést tart fenn a főiskola és a tőle másfél kilométerre levő gyakorló iskola között. Itt, a stúdiótantermekben speciális tv-kamerákat helyeztek el, amelyeknek segítségével a tanítás minden mozzanatát figyelemmel kísérhetik a főiskoláról. A tvlánc végén egyszerre 60—100 tanító- és tanárjelölt részese a tanítási órának, természetesen a személyes jelenlét nélkül. A módszer új utakat nyit a pedagógusképzésben. Lehetővé teszi a tömeges óramegfigyelést anélkül, hogy zavarná a gyerekeket és az órát tartó pedagógust — továbbá az eddig alig vagy egyáltalán nem szemléltethető tantárgyrészek képi bemutatását. A gyakorló iskolából érkező képet és hangot későbbi felhasználás céljából a „hangképtárban", a videotékában tárolják. Rendkívül nagy segítség ez a leendő pedagógusoknak, akik akár tucatszor is visszaidézhetik a képernyőn a tanulságosabb órákat, órarészleteket, nevelési, oktatási helyzeteket. A belső mikrohul- televízió nem elhanyagolható televíziós haszna az is, hogy a korszerű technikával dolgozó fiatal szakemberek, kikerülve a katedrákra, hozzáértőén tudják majd kezelni és használni az ott működő audiovizuális és egyéb berendezéseket. ASZÓI elnökségének ülése A Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége nétfőn, tegnap ülést tartott, amelyen többek között megtárgyalta a szakszervezeti tagkönyvcsere végrehajtásáról készített jelentést, az 1976. évi tagdíjbesorolás irányelveiről összeállított előterjesztést, valamint a dolgozók művészeti nevelésének és a szocialista művészet támogatásának szakszervezeti feladatairól előterjesztett javaslatokat. Megállapította, hogy március végéig mindenütt befejeződött a tagkönyvcsere, és igy mintegy 4 millióan kapták -meg új tagkönyvüket. Az évenként megismétlődő tagdíj besorolás szabályait a szakmai szakszervezetek általában egységesen érvényesítik, de a tartós külföldi szolgálatot teljesítő dolgozók tagdíjának megállapításánál már eltérések voltak a rendelkezések értelmezésében. Ezért az 1976. évi tagdíjbesorolás irányelvei részletes felvilágosítást adnak a teendőkről. így a tartós külföldi szolgálatban dolgozók tagdiját a belföldi beosztásukra megállapított alapbér szerint kell meghatározni. Az idénymunkát végző műszaki vezetők, ügyintézők, szakmunkások tagdíjának megállapításánál belföldi átlagkeresetüket kell figyelembe venni. A fizetés nélküli szabadságon tartósan külföldön tartózkodó szakszervezeti tagok — feleség, családtag stb. —, amennyiben külföldön munkát nem vállalnak, jogfenntartó tagdíj fizetésével tarthatják fenn szakszervezeti tagságukat. (MTI) Két kiállítás Az elmúlt hét végén né- rációkkal lépett közönség elé. hány napig egyszerre láthat- Szüksége van az irodalmi élták az érdeklődők két fiatal mény közvetítő hatására. Kíszegedi alkotó grafikáit, sérleteinek középpontjában Márffy János illusztrációi és az alapszín és a mondanirajzai a Közművelődési Pa- valót hordozó főszín mondalota kupolájában, a múzeum nivalót erősítő, kifejező, drábelső kiállításaként kerültek mai konfliktusokat hordozó közönség elé, Mráz Jánps hatásában rejlik. Mégis ezen grafikáit pedig a Fiatal Mu- illusztrációknál sokkal többet vészek Klubja mutatja be a jelentett a szemlélő számára Bartók Béla Művelődési Központban. Márffy János jórészt papírkivágásos-ragasztásos módszerrel készített illusztIllusztrációk a fantázia csodáihoz A rádió világgá szórta a hírt: szombaton, közép-európai idő szerint 15 óra 58 perckor felbocsátották a Szojuz—18 jelzésű űrhajót a Szovjetunióban, fedélzetén Pjotr Klimuk alezredes, űrhajóparancsnok és Vitalij Szevasztyjanov fedélzeti mérnök. Néhány órával később a Verne regénye alapján készült magyar tévéfilmben Barbicane elnök, Nicholl kanyilván sokunkat. A gyerekfejjel olvasott — akkor nem is a legizgalmasabbnak tűnő és valóban nem is a legjobb — Verne-könyvben olyan meglepő, mert igaznak bizolégköre. Nem volt meg az összetéveszthetetlen hatás, ami általában a váratlant, meglepőt, csodálatosat, fantasztikusai fogadja. Nem az a baj, hogy nem segített a nyúlt meglátások, feltétele- film átélni a mából nézve zések vannak, amelyek joggal követelik, hogy kitalálójukat a zseniális jelzővel illessük. Ugyanakkor tele van rengeteg naivitással, bájos tudatlansággal, a tizenkilenpitány és Michel Ardan szin- cedik század második felétén repültek a Holdra irányított múlt századi lövedék „kabinjában", aztán ismét a valóságos űrutazásról beszámoló filmtudósítást nézhettük. Különös érzés volt végigkísérni ezt a kétféle űrjárást. Egyik a fantázia, másik a valóság csodája. Bár manapság a felnőttek hajlamosak csak ez utóbbit figyelemben részesíteni, sőt, már egyáltalán nem is csodálkoznak a kozmonauták utazásain, azért a véletlen folytán igy egymás mellé került űrtörténetek most mégis a vernei fantázia bámulatára késztetnek. nek megfelelő életvitel, tudás* és tudatállapot nyomaival. A forgatókönyv, a tévéfilm (Csányi Miklós volt az átíró és a rendező) erre a számunkra már világos és érdekes kettősségre koncentrált. A gyerekeknek szánt háromrészes sorozat talán ezért szórakoztatta a felnőtteket is, de mindenesetre inkább a nagyobb gyerekeket. A feldolgozást ugyanis inegyébként is naiv történeteket, hanem az, hogy keveset segített helyesen érzékelni a korabeli szenzációt és a fantázia csodáit. Nem „belülről" mutatta-játszotta, inkább illusztrálta ezeket. Főként a narrátor szerepre „szerződtetett" írófigura (Kertész Péter) jelenései okozták ezt a hatást, aminek eredményeként Barbicane elnök (Tyll Attila) kvalitásai is vesztettek értékükből, a film is a gyerekszórakoztatás erényeiből. Vernét filmre vinni persze egyáltalában nem lehet könnyű munka, az igazán jó gyerekfilm pedig olyan kevés, hogy a többkább nevezhetnénk felnőtt kevesebb sikerrel végrehajfigyelmet követelő tanmesé- tott feldolgozást - továbbianek, mint kalandokban, iz- , , , . ,-..... „, galmakban bővelkedő gyer- kat. kerve ~ csak udvozö1" mekfilmnek. Valahogy „nem hetjük. jött össze'] a nagy kalandok b. E. a kiállítás legszebb darabja, a Feleségem című tusrajz. E pontozásos technikával készített arcmás egyszerre hordozza a pozitív és negatív foltok drámaiságát — ami az illusztrációk leglényegesebb tartalmi jegye —, ugyanakkor személyes, megélt, bensőséges emberi tartalmak hordozója is. Mráz János a finom vonalak szerelmese. Tenyérnyi rézkarcain szürreális képzetek jelennek meg, amelyeknek azonban valóságos élményalapjára mindannyian, nap mint nap rábukkanhatunk. Útépítők, kofák, kőművesek, hordárok munkájáról készült képzeletbeli pillanatfelvételek inspirálják nála a művészi szándékkal létrehozott grafikákat. A montázstechnika, az egy lapon belüli léptékváltások, a jelképes mondanivaló egyaránt azok az eszközök, melyekkel tehetséggel él Mráz János. Talán legjobb lapja a 8-as számú hordár cfmü grafika. Egyszerre portré és szürreális, vízió, pontosan megmunkált grafikai felület, és emberi tartalmakat hordozó művészi üzenet. A kiállítás fő helyén piros keretben, fehér drapéria előtt kék, sárga és piros kezek együttese látható — kissé erőszakolt és mondvacsinált ars poeticaként. X. h.