Délmagyarország, 1975. május (65. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-25 / 121. szám

10 Vasárnap, 1975. május 25. SPORT * Dorogra utazott a SZEOL Salakmotor OB ll-es futam Szegeden, a SZEOL-stadi­on salakján rendezte meg tegnap, szombaton a Szege­di Volán SC a salakmotoros OB II harmadik fordulóját. Debrecen, Gyula, Budapest, Szolnok és Szeged nevezte versenyzőit a futamra, a szolnokiak mégsem indultak: a versenyzők ugyan megér­keztek, a vasútra feladott motorok viszont nem. így csupán nézőként voltak Sze­geden. A kissé hűvös idő ellenére Is közel kétezer néző volt kí­váncsi a mindig sok izgalmat hozó motorversenyre, amely az említett motorhiány mi­att a szokásos húsz futam helyett 13-ra zsugorodott. A verseny végeredménye a következő: 1. Danka Tibor (Debrecen), 2. Farkas Fe­renc (Gyula), 3. Mikó László (Debrecen), 4. Erdéli János (Gyula), 5 Fogas Imre (Sze­ged). Még hat mérkőzés van hát­ra a labdarúgó NB II-ben. Jelenleg a SZEOL áll az élen. Néhány mérkőzés után azonban már kialakulhat a felkerülő két együttes és a kiesők mezőnye. A hajrában minden pontnak óriási je­lentősége van. A SZEOL há­rom alkalommal játszik Sze­geden — Dorog, Kaposvári R., FŐSPED Szállítók. — Ma, vasárnap Dorogon lépnek pá­lyára. A nagyon fontos ta­lálkozó előtt, a pénteki ed­zésnapon beszélgettünk Kon­tha Károly edzővel. — Mi újság a csapat háza­túján? Hallhatnánk valamit Hojszákról, Birinyiröl, Jer­neiről, Kozma Zoltánról? — Hojszák Zoli még nem gyógyult fel teljesen sérülé­séből, fájlalja a bokáját. De vasárnap a tartalékcsapatban már pályára lép. Birinyi Pis­ta formájával és fegyelme­zetlen játékával nem voltam megelégedve. Lengyelország­ban játszott egy félidőt, de most is az volt a tapaszta­latom, hogy nem tudja azt játszani, amit elképzelek. Eb­ben a nehéz sorozatban pe­dig ez nem megy, a játéko­soknak is össze kell fogni, sokkal fegyelmezettebben, egymásért is küzdeni. Erre Birinyi jelen pillanatban nem képes. Jerneivel ugyan­ez a helyzet, igaz, ő egy ma­kacs sérüléssel is sokáig baj­lódott. Nincs mellőzve, azt mondtam neki, játsszon a tartalékcsapatban szorgalma­san, és ha formájában eléri azt a szintet, hogy bekerül­Bp. Hon véd—SZEOL 3:2 (1:0,0:0,2:1,0:1) OB l-es vízilabda-mérkő­zés. Újszegedi versenyuszoda, 700 néző. Vezette: Gyerő. Bp; Honvéd: Hauszler — Molnár L„ Mezei, Tóth E., Kucsera, Fehér, Hídvégi. SZEOL: Esztergomi — Rácz, Max, Kis6 dr., Vezse­nyi P.. Szittya, Vezsenyi K. Ciere: Borzi. A gólok sorrendje: Fehér, Szittya, Fehér, Kucsera, Rácz. Ráúszásnál Kiss dr. sze­rezte meg a labdát, majd SZEOL-támadás végén Szity­tya lövése szögletre pattant. Változatos játék után a 3. percben Fehér Max mellett, szép megoldás uüjn, hátra­húzással védhetetlenül lőtt a léc alá. A negyed utolsó percében Rácz és Fehér küz­dött a labdáért a szegedi ka­pu előterében, a játékvezető négyméterest ítélt. A bünte­tőt Hídvégi dobta, Esztergomi bravúrral hárította. Ember­előnyhöz jutott a Honvéd, Mezei nagy lövését a szege­di kapus védte. A második öt perc elején Fehér lövését védte a szege­di kapuvédő. Ezután ember­előnyhöz jutott a SZEOL, de '„eladták" a labdát. Harminc másodperccel a befejezés előtt Kiss dr. talált a hálóba, de lövésében belefújt Gyerő játékvezető, s négyméterest ítélt a hazalak javára. Ve­zsenyi P. végezte el, gyengén helyezett dobását Hauszler kiütötte. A harmadik játékrész ele­jén Kiss dr. átadását Szittya továbbította a hálóba. Nem sokáig örülhetett a SZEOL az egyenlítő gólnak, mert Fehér mintegy nyolc méter­ről a bal felső sarokba vág­ta a labdát. Ezután Mezei és Kiss dr. került a partra, a Honvédnál maradt a labda. Kucsera megúszott a bal ol­dalon. és a kapu bal olda­lába ejtett. Alig valamivel később labdája a bal kapu­fára hullt. Az utolsó negyed elején mindkét csapat játékosai so­kat hibáztak. Másfél perc telt el, amikor Ráezhoz ke­rült a labda, a szegedi játé­kos óriási lövése a hálótartó vasról, a bal felső sarokból vágódott vissza! (A játék­vezető természetesen meg­adta a gólt, amit a vendégek először reklamáltak.) Ember­előnyhöz jutottak a főváro­siak, kétszer is, de nem tud­ták kihasználni. Parázs hangulatú mérkő­zésen maradt alul a SZEOL. Gy. E. het a csapatba, én megadom számára is a bizonyítási le­hetőséget. Kozma Zolinak, úgy érzem, a fejébe szállt a dicsőség. Egerben, hogy ki­kaptunk, azt én majdnem teljes egészében az ő szám­lájára írtam, mert az utolsó öt percben nem lett volna szabad annyira kilazítani, el­kalandozni a védelemből, mint azt Kozma tette. Már ő sem olyan fegyelmezett já­tékos, mint korábban volt. — Váratlan húzás volt, hogy a jobbhátvéd posztjáról, egyik pillanatról a másikra Zámbori a középpályára ke­rült, és ott hétről hétre ki­tűnő játékot produkál. Mi a véleménye Zámbori játéká­ról? — Tavaly is sokat próbál­koztam Zámborival a közép­pályán, de akkor valahogy nem tudta azt nyújtani, amit vártam tőle. Ezen a poszton rengeteget kell futni, tudni kell embert fogni. Próbál­gattam hátvédben, mert tud­tam, hogy gyors, fegyelme­zett játékos. Itt elég jól be­vált. Aztán úgy adódott, mint már korábban említettem, hogy Birinyivel nem voltam megelégedve, ezért Zámborit tettem a helyére. Nem is csa­lódtam benne, mert hétről hétre szinte a csapat motor­ja volt. Egyelőre elégedett vagyok a teljesítményével. — Még hat mérkőzés van a bajnoki szezonból. Mit vár a hátralevő találkozóktól? — A neheze még hátra van! Nagyon szeretnénk, ha a legjobban sikerülne. A hát­ralevő hat mérkőzésen még nyolc pontra számítok. Erre képesnek tartom a fiúkat. Mert 48—49 ponttal ott tu­dunk lenni a felkerülő hely valamelyikén. Nagy Istvánnal, a SZEOL kitűnő kaV>uvédőjével a do­rogi mérkőzésről és az eset­leges felkerülés utáni hely­zetről beszélgettünk, i — Mit vár a Dorog elleni mérkőzéstől? — Dorogon nyerünk és utána már elég lesz a hazai mérkőzéseket megnyerni! Ez annyit jelent, hogy bajnokok leszünk! Olyan nincs, hogy nem jutunk fel az NB I-be! — Mire alapozza ezt a „biz­tos" hangulatot? — Szerintem most jól együtt van a csapat. — Mostanában gyakran hallani olyan hangokat, hogy a csapaton belül öregek-fia­talok ellentét alakult ki. Igaz ez? — Nemi — Biztos abban, hogy a csapat felkerül az NB I-be. Hogy látja a legmagasabb osztályban a SZEOL sorsát? — Ha nem erősítünk, te­hát ez a csapat marad, sima kiesők leszünk! Dr. Bánfalvi Sándor csa­patkapitány így nyilatkozott: — A dorogi mérkőzésen a győzelem lenne a legfonto­sabb, de feltétlenül pontot kell szereznünk. A hazai ta­lálkozók közül biztos győze­lemre számítok a Spartacus, a Kossuth KFSE és a Komló elleni rangadón is. Hat mérkőzés még hátra van. A neheze még csak most következik. Bízunk a SZEOL­ban, hogy mindent megtesz­nek azért, hogy jövőre NB l-es mérkőzéseket láthas­sunk a Tisza-parti stadion­ban. Az erősítés már a szak­vezetők feladata lesz! * A SZEOL NB Il-es labda­rúgócsapata ma délelőtt uta­zott el Dorogra, az alábbi já­tékosokkal: Nagy I., Benczé, Hevesi, Bánfalvi, Varga, V. Tóth, Bi­rinyi, Zámbori, Vass, Szeg­halmi, Hágelmann, Antal, Kozma III., Wenner. A vál­tozás csak annyi, hogy Mé­szár Lajos nem utazott el a csapattal! Bagamcry László Haláltánc az Mai műsor Diáksport. Országjáró diákok megyei ta­lálkozójának második napja, Opusztaszer, 8.30. Kézilabda. Megyei bajnokság. Nök. Sze­gedi Tanárképző—Szentesi VSC, Kisstadion, 10. Röplabda. Jubileumi Kupa selejtezői. — Nők. A Rókusi Tornacsarnok­ban : Szcgedt Spartacus—Kapos­vári Vasas Izzó, 0. Közgazdasá­gi Egyetem—D. Dózsa, 10.30. Sakk. OB n. Keleti csoport: SZVSE t—DVTK, Szeged, Nagyállomás, g óra. Dszás. Városi meghívásos verseny, Ifcjszegcdl versenyuszoda, 10. Labdarúgás. NB II. Dorog—SZEOL, Dorog, B. Müncz. NB III. Délkelet. Sz. Dózsa— Jánoshalma. Hunyadi tőr, 11, Gelger. SZVSE—Vasas Izzó, Vas­ptas-stadion, 17. Barna. Megvet I. osztály. Szentesi Ki­ItYzsl—DELEP. Szentes, 17, Oláh. Czegedi Kinizsi—Csongrád, Cse­repes sor, 10.15, Barna. Mind­tzent—Dorozsma, Mindszent, 17. H. Porcelán—MSVSE, Vásárhely, 17, Albert. Apátfalva—Szentesi Vízmű, Apátfalva, 17. sándorfal­va—SZAK, Sándorfalva, 17. A felnőttek mérkőzése előtt a ser­dülök, Illetve Ifjúságiak játsza­nak. Megyei n. osztály. Tápé—Sz. Tanárképző, 9. 1KV—Szentesi VSC, 9. szőreg—Kistelek, 17. Csanádpalota—Fábin sebestyén. Ifi.30. Algyő—HÖDIKÖT, 17. — Nagymágocs—Klszombor, 17. Megyei Hl. osztály. Domaszék —Zákányszék, 16.30. Ujszentiván —Sz. Postás. 15. Röszke—Balás­tya, 17. Mórahalom—Pusztaszer, 17. Ullés—Tiszasziget, 16. Bor­dány—Asotthalom, 16. Sz. Ru­hagyár—Mihálytelek, 17. Deszk— Nagyér. 17. Járási bajnokság. Gyálarét— Domaszék, 16.30. Balástya—Mó­rahalom, 10. Zákányszék—Bor­dány, 10. Baks—Rúzsa, 16. — Szatymaz—Forráskút, 16. Kosárlabda. NB III. Sz. Postás—Mezőtúr, Rókusi Tornacsarnok, 13. Modellezés. Szabadon repülő rádló-távirá­nyitású- és rakétamodellek me­gyei bajnoksága, Repülőtér, *• A labdarúgó NB I utolsó előtti fordulója sem tisztáz­ta a kiesés kérdését, így a fináléban „haláltánc várható az alsóházban". A szombati eredmények: Csepel—Ferencváros 0:0. Csepel, 16 000 néző, vezette: Hámori. A döntetlen ered­mény a két vetélytárs felké­szültségének és kondíciójá­nak megfelelt. MTK-VM—Békéscsaba 2:0 (2:0). Hungária körút, 4000 néző, vezette: Halász. Gól­lövők: Borsó és Takács. Láza sérülése után az addig egy­séges békéscsabai fal és az erre épülő csapatjáték meg­ingott, s ez vereségüket je­lentette. Diósgyőr—PMSC 1:0 (0:0). Pécs, 4000 néző, vezette: Pet­ri. Góllövő: Váradi. A jól szervezett diósgyőri védelem és az egyetlen helyzet ki­használása a DVTK győzel­mét hozta. Vasas—Zalaegerszeg 3:1 (2:1). Fáy utca, 3000 néző. ve­zette: Szávó. Góllövők: Gass (2), Mihalecz (öngól), illetve: Kelemen, A Vasas 2:0 után lefékezett, és a végén na­gyon kellett igyekeznie, hogy bebiztosítsa győzelmét a lel­kes vendégek ellen. Videoton—Tatabánya 6:1 (1:1). Székesfehérvár, 4000 néző, vezette: Nagy Béla. Góllövők: Szalmási (3), Ko­vács J., Nagy II., Czeczeli, illetve: Csapó. Gólzáporos második félidejével a vidék legjobbja címet szerezte meg a székesfehérvári gárda. Haladás VSE—Salgótarján 0:0. Szombathely, 8000 néző, vezette: Palotai. A mérkőzés a szombathelyiek számára jelentett nagyobb tétet, és ez meglátszott játékukon. Rába ETO—Ü. Dózsa 3:1 (2:1). Győr, 6000 néző, vezet­te: Mohácsi. Góllövők: Glá­zer R„ Pozsgai (11-esből), Szabó O., illetve: Kellner. Senki sem várt Ü. Dózsa győzelmet Győrött. A bajnokság állása: 1. Ü. Dézsa 27 20 4 3 70-32 44 2. Bp. Honv. 27 16 9 2 52-20 41 3. Ferencv. 27 10 12 5 42-26 32 4. Csepel 27 12 7 8 33-25 31 5. Videoton 28 9 10 9 33-40 28 6. Vasas 27 10 6 11 40-43 26 7. MTK-VM 27 9 7 11 33-37 25 8. ZTE 27 10 5 12 30-35 25 9. Rába ETO 27 10 4 13 40-44 24 10. S.-tarján 27 9 6 12 30-41 24 11. Diósgyőr 27 7 10 10 26-37 21 12. Tatabánya 27. 8 5 14 26-39 21 13. Haladás 27 8 5 14 28-44 21 14.«B.-csaba 27 6 8 13 24-33 20 15. Pécs 27 6 8 13 25-38 20 Megyei I. osztály Tegnap, szombaton dél­után Szegeden két megyei I. osztályú labdarúgó-mérkő­zésre került sor. Nagy meg­lepetésre a listavezető HM­SE nem bírt az utolsó he­lyezett Textilművek csapa­tával. KSZV SE—Alsóvárosi MÁV 2:1 (2:0). Újszeged, 200 néző. Vezet­te: Bolba. Góllövők: Juhász, Tóth, ill. Szélpál. Az első félidőben a terv­szerűbben játszó, helyzeteit jobban kihasználó hazaiak megérdemelten jutottak a kétgólos vezetéshez. Szünet után feljött az Alsóváros, nagy munkában volt a ken­der védelme. A 68. percben Hegedűst (Alsóváros) a já­tékvezető kiállította, mert sípszó után az ellenfeléhez rúgta a labdát. Szegedi Textilmüvek—HM­SE 0:0. Szeged, Textilművek-pá­lya, 200 néző. Vezette: Me­gyeri. A bajnokjelölt vásárhelyi­ek csatársora gólképtelennek bizonyult. A Balatonszárszói AFESZ felvételre keres ABC-áruházvezctőt, áruforgalmi előadót, szám­viteli munkában képesítéssel és gyakorlattal ren­delkező dolgozót, továbbá gépírási gyakorlattal rendelkező adminisztratív dolgozókat. Jelentkezés személyesen vagy írásban: Balatonszárszó, Rózsa utca 1. szám. Fizetés megállapodás szerint. x Szeged megyei városi Tanács V. B. Építési es Közlekedési Osztálya értesíti a lakosságot, hogy a KÖRTÖLTÉS Tol­buhin sugárút—Felső Tisza part közötti szaka­szának TÉGLABURKOLATÁN 1975. május 26-tól május 31-ig vegyszeres gyomirtást végeztet. Fenti időponttól számított 14 napig a jelzett területen tartózkodni és a füvet állatok etetésére felhasználni veszélyes. x A SZEGEDI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET címfestő részlege (Szeged, Maros u. 16.); bádogos részlege (Szeged, Bolyai J. u. 11. Telefon: 15-018:) SZABAD KAPACITÁSSAL RENDELKEZIK. Közületek és magánszemélyek a részlegeknél adhatják le megrendeléseiket. • x Lótenyésztő és sportlovas szakmunkástanulónak az általános iskolát az idén befejező, de 16. életévüket be nem töltött FIÚKAT felvesz A BÁBOLNAI MEZŐGAZDASÁGI KOMBINÁT KÖZPONTI GAZDASAGA. A felvett tanulók kollégiumi elhelyezést és teljes ellátást kapnak. Jelentkezés; személyesen vagy levélben; az oktatási osztályon. Cím; 2943 Babolna. FIATALOK, FIGYELEM1 Ipari tanulónak felveszünk fonó- és szövő­szakmára. Jelentkezhet* MINDEN, 14. ÉLETÉVÉT BETÖLTÖTT, 8 ÁLTALÁNOS ISKOLAI VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ FIATAL LÁNY ÉS FIÚ. Juttatások: Kezdő tanulóbér 350,— Ft, mely a tanulmányi ered­ménytől függően emelkedhet. Társadalmi ösztöndíj 300,— Ft. Napi háromszori étkezést biztosítunk havi 90,— Ft-ért. Elhelyezés díjmentesen a gyár leány­szállásán. Ingyen munkaruhát, tanszert és tankönyvet biztosítunk. Tanulmányi idő 2 év. A kezdő szakmunkások kerese­te 2800—3200 Ft + 5 százalék szakmunkáspótlék. Címünk: PNYV SZEGEDI TEXTILMŰVEK, SZEGED, TOLBUHIN SUGARÜT 87. SZAM. SZEGEDI CSOPORTJA legközelebb 1975. JŰLIUS 3-AN INDÍT személygépkocsi-vezetői tanfolyamot. A tanfolyam elvégzése saját gépkocsival is lehetséges. Vállalunk szakképzett oktatóinkkal Skoda S—100 sze­mélygépkocsival gyakorlóvezetést, jogosítvánnyal bí­rók, de gépkocsival még nem rendelkezők részére. Je­lentkezés, tájékoztatás a klubirodában, KOSSUTH LAJOS SUGARÜT 112, kedden, csütörtökön 14—18 óráig, szerdán 10—13 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents