Délmagyarország, 1975. május (65. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-25 / 121. szám
Vasárnap, 1975. május 25. MAGAZIN Szovjet TávolKelet új vasútja: aBAM Andruskó az egyik legkisebb könyvet készítette el a világon Mini, de nem szoknyában Könyv A minikönyvek szerelmesei egyre többet találkoznak mostanában a jugoszláviai Zentán élő grafikus-nyomdász Andruskó Károly nevével. A Szépirodalmi Könyvkiadó két évvel ezelőtt jelentette meg Szeged című minikönyvét, ebben az évben pedig Esztergomról készült kis méretű metszeteinek gyűjteménye is napvilágot látott. Amikor zentai házának kapuján belépek, mindjárt festményeibe ütközöm. A száraz kapualj valóságos kis bemutatóterem. Az udvar végén levő műtermében pedig minikönyveinek illusztrációi díszítik a falakat. Szerszámok, fogók, bélyeg nagyságú kivágott fák. A leendő könyvek fametszeteinek nyersanyaga. Amikor a minikönyve'kre terelődik a szó, 15—20 kis kötetet vesz eló és helyez el a tenyerén. A legkisebb, az 1973-ban készült Kubikos, fél centiméteres (!) metszetekből állt össze kötetté. De legnagyobb mlnikötetének metszetei sem lépik túl a 4 centimétert, A nyomdaiparban 38 évig dolgozó Andruskó Károly nyugdíjasként sem tétlenkedik. Az elmúlt évek során Pécs, Tokaj, Pannonhalma, Keszthely, Pápa miniatűr könyveit készítette el. Jelenleg Bács-Kiskun megye városainak jellegzetes városképeit vési fába. Könyvei a világon mindenütt keresettek. A nemzetközi katalógus szerint egy-egy kötetéért 20 dollárt ígérnek. Az elmúlt év őszén Budapesten megtartott könyvaukción 800—800 forintért cseréltek gazdát könyvei. Mini a divat! — Nem szeretem a divatot — mondja Andruskó Károly —, ilyet nem ismer a művészet. Én műveimmel mindenekelőtt a közönséghez kívánok szólni. Közérthetően, világosan. Példa erre valamennyi miniatűrkönyvem. Sorolom a kötetek címét: Árvíz, Mező népe, Zenta, Az utca, Kozmosz, Petőfi, Helsingör, Kanizsa. — Kezdetben linóleummetszeteket készítettem, ma már a különféle műanyagokat is felhasználom céljaim megvalósításához. Andruskó Károly realista hangvételű művész. A fekete-fehér ellentéteket kedveli, realizmusa az erő, egyensúly és tartalom egyszerű kifejezője. Inkább cselekvő realista, benyomásait erőteljes, tömör stílusban fejezi ki. — Van-e valamilyen hobbija a minikönyvek alkotójának? — kérdezem beszélgetésünk végén. — Csak a minikönyvek, ez az én hobbim. Ha elkészül egy új kötet, az első öt példányt szétküldöm a világba. Hová? Az elsőt a British Múzeumba, a másodikat Sidneybe ... és sorolja a városokat földrészek szerint. FÖLNEK ZOLTÁN A Szovjetunió fejlődésében különleges helyet foglal el Szibéria és a Távol-Kelet termelőerőinek fejlesztése. E területek intenzív kiaknázásához mindenekelőtt olyan új közlekedési és szállítási vonalak építésére van szükség, melyek új ipari komplexumok létesítését tennék lehetővé. Az új vasútvonal, a BAM (Bajkál—Amúr vasútvonal) eljut egészen a Csendes-óceánig és néhány száz kilométerrel megrövidíti a teherszállítás útját, összehasonlítva a meglevő transz-szibériai vasútvonallal. Az új vasútvonal hossza 3200 km és kb. 200—500 km-re északra húzódik a régi vonaltól. A BAM körüli zónákban ipari üzemek egész tömege fog felépülni. Gazdag réz-, szén-, vasérclelőhelyek találhatók ezen a területen, ezenkívül óriási menynyiségű faállomány-tartalékokkal rendelkezik, különösen luc- és egyéb fenyőféleségek vonatkozásában. A körzet különösen gazdag vizienergetikai adottságokkal is rendelkezik. Mindezek eredményeként hatalmas új ipari komplexumokat hoznak majd létre, ami, természetesen, új lakóterületek, városok kialakulását is feltételezi. Megnövekszik az olajexport a Csendes-óceán melletti országokba, különösen Japánba. A perspektivikus becslések szerint a távol-keleti áruszállítások elérhetik az évi 100 millió tonnát. Egyidejűleg a meglevő transzszibériai vasútvonal nyugati szakaszát elektrifikálják és automatizált irányítással látják el. A légiközlekedés további fejlesztése jelentősen tehermentesíti majd a vasútvonalakat a személyforgalomtól. A BAM létesítését indokolta ezenkívül az is, hogy az utóbbi években szükségessé vált az olajszállítás mennyiségének növelése a Távol-Kelet felé. Először észszerűnek látszott erre a célra olajvezeték építése a transz-szibériai vasútvonal tehermentesítése céljából, végül is más eredményre jutottak. Célszerűbbnek látszott egy olyan, kiegészítő olajvezetékekkel ellátott vasútvonalat építeni, mely biztosítani tudja az olajszállítás folyamatosságát. Az elfogadott változat szerint a nyugat-szibériai olajat csővezetéken szállítják Tajset városáig, ahol is átkerül a BAM vasútvonalra, majd egy Idő után újra csővezetéken keresztül jut el a távol-keleti olaj feldolgozó üzemekig és a tengeri exportkikötőig. Még az ilyen átrakásos szállítás is gazdaságosabb, mint a kizárólagos csővezetékes szállítás. A BAM vasútvonal áteresztőképessége minimálisan kétszer múlja felül a szokásos egynyomtávú vasútvonalak szállítási lehetőségeit. A BAM vasútvonal erőteljes ütemben épül; üzembehelyezését 1982-re tervezik. E feladat megoldása céljából eddig még feltáratlan területeken kell új építőipari bázisokat létrehozni. Az új vasútvonal 7 hegygerincet, számos folyót szel át. A vonal jelentős része az örök fagy határán, erősen földrengéses területeken, nehezen áthidalható, omladékos vagy sziklás hegyoldalakon halad át. A földmunka — a töltésekkel együtt — meghaladja a 220 millió köbmétert, melynek több mint 50 százaléka sziklás talajt érint. Számos állomás és kitérő épül a vonal mentén; így 64 esetben szükséges komplex munkástelepüléseket építeni, ahol az üzemeltető személyzet fog letelepedni. Az építés meggyorsítását csak könnyített súlyú, előregyártott építőelemek intenzív felhasználása segítheti elő. Mindezek elősegítésére már most hatalmas építőanyagipari komplex bázist alapítottak Simanovszk állomásnál, ahol vasbetonelem-gyár, évi 400 ezer köbméter kapacitású zúzottkő előállító üzem, kerarazitgyár, épületgépészeti termékeket előállító üzem fog működni. A nagyszámú munkagép fennakadás nélküli működésének biztosítása céljából javító-szerelő és karbantartó üzemek egész sora épül. A teherszállítás várhatóan erős növekedése miatt a BAM-ot majd kétvágányú vasútvonallá kell átalakítani, mégpedig igen rövid határidő alatt. Ezért már most célszerű elvégezni bizonyos munkálatokat és egyes berendezések végleges kialakítását (sínek alapozását, hidak építését stb.). Már 1975 és 1978 között 13 ezer szakmunkást, 1975 és 1980 kőzött pedig 4280 fiatal, felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembert kell előkészíteni a vasútépítési munkálatokhoz, ezenkívül közel 1000 középfokú képzettségű szakembert a szolgáltató ipar éa a közellátás számára. Az építési szervezetek munkásai és a vasútvonal építésén önként dolgozni kívánó dolgozók egész sor anyagi kedvezményt éL veznek majd. Munkabérüket — figyelembe véve a körzetre jellemző igen nehéz munkafeltételeket — 1,7-es körzeti koefficienssel növelik meg. A dolgozók családtagjai is részesülnek a különleges éghajlati viszonyok figyelembevételével fizetendő pótlékban. Az Állami Bank engedélyt kapott, hogy az építkezés színhelyére áttelepülő dolgozók — 3 éves törlesztésre — 500 rubel hitelt vehessenek fel háztartásuk berendezésére. Igen fontos feladat, hogy az építkezésen és majdan a vasút üzemeltetésén dolgozók és családjaik számára megfelelő lakás-, kulturális-, szolgáltatási-, orvosi ellátási lehetőségeket biztosítsanak. A BAM építése nemzeti üggyé vált. A kimeríthetetlen ásványi kincsekkel és faállománnyal rendelkező területeket átszelő vasútvonal új, hatalmas ipari körzet kialakításának lehetőségét nyitja meg, melyhez kapcsolódóan új települések és városok is épülnek majd. A Bajkál—Amúr vasút építése (BAM) során kb. 60 település keletkezett, ezekben több, mint 100 ezer lesz a lakosság száma. A Tünda-település lakónegyedében jól megépített, hideg-melegvízzel ellátott, központi fűtéses lakásokba költözhetnek be a BAM építői. Ezeken a helyeken kétféle lakóház-típust javasoltak. Azon körzetek részére, ahol örök fagy és 7—8 szeizmikus fokos földrengési lehetőség áll fenn. a szükséges blokkokat az építőipar Simanovszkban épülő házgyáraiban fogják legyártani (itt építenek vasbetonelem-gyárat, keramzitüzemet, kőbányát zúzalékgyárral, útépítő-gépjavító üzemet; ez utóbbi 1976-ban lép üzembe). 1978-ig Tajset, Nyizsnyeugyinszk. Uszty-Kut, Komszomolszk na Amur és Amazar állomásokon létesítenek komplex építőipari üzemeket. A Bajkál—Amúr-1 vasútépítkezésen minden munkásnak növelnie kell szakmai és általános műveltségi szintjét, ezért UsztyKutban, Tündában, Simanovszkban szaktechnikumokat építenek. Azokon a helyeken, ahol az építő-szerelőmunka mozgásban van, kihelyezett iskolákat szerveznek, ezeket segitik a bázistechnikumok, iskolák. Szerveznek továbbá főiskolai és technikumi konzultációs központokat. Nehéz időjárási és terepkörülmények között kell az építőknek 8,7 millió négyzetméter üzemi- és lakóépületet felépíteniük. Néhány hónap alatt a Tünda-település több, mint kétszeresére nőtt; felépült kb. 30 ezer négyzetméter többlakásos lakóház és munkásszállás. (A Planovoje Hozjasztvo és a Zsilsiscsnoe Sztroitelsztvo alapjául 1 1 ~ / : ' .. | Y MG^KKmLJjf > j v -ipi ^{SANÉi Hj^J 1 (