Délmagyarország, 1975. május (65. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-16 / 113. szám
Péntek, 1975. május 16. 7 II felsőoktatás helyzete és időszerű feladatai Országos tanácskozást tartottak Hazánk 54 felsőoktatási intézményének vezetői — rektorai, főigazgatói, párt- és KISZ-titkárai — országos tanácskozást tartottak csütörtökön a Kertészeti Egyetemen. Megjelent és az elnökségben foglalt helyet dr. Polinszky Károly oktatási miniszter, dr. Aczél György egészségügyi miniszterhelyettes, dr. Garamvölgyi Károly oktatási miniszterhelyettes, Vóncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, Király Andrásné, a budapesti pártbizottság titkára, dr. Nagy Sándor, a KISZ Központi Bizottságának titkára. Az eszmecserében részt vevő több mint 200 egyetemi főiskolai vezetőt Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes köszöntötte, majd dr. Garamvölgyi Károly oktatási miniszterhelyettes tartott beszámolót a felsőoktatás helyzetéről és az időszerű feladatokról a XI. pártkongresszus irányelvei alapján. Hangsúlyozottan szólt a szakképzés és a világnézetipolitikai nevelés egységének erősítéséről. Rámutatott, hogy az eredmények ellenére az egyetemi, főiskolai világnézeti-politikai nevelés hatékonysága még mindig elmarad a követelményektől és a lehetőségektől egyaránt. Olyan légkört kell teremtenünk intézményeinkben — húzta alá —, amelyben a világnézeti, a politikai és a nevelési feladatok elhanyagolása a közvélemény előtt ls hivatásbeli mulasztásnak minősül. Ennek érdekében az Oktatási Minisztérium Irányi tó-ellenőrző tevékenyBégét is javítani szükséges. Szó esett a beszámolóban a fiatal oktatókkal való hangsúlyozottabb törődésről ls. Segíteni kell őket szakmai beilleszkedésükben, törődni í>n- és továbbképzésükkel, ám egyszersmind kihasználni azt a lehetőséget, hogy a fiatal oktatók a hallgatók nevelésében, .a mozgalmi munkában óriási tartalékot képviselnek. Bátrabban kell őket bevonni az egyetem, a főiskola közéletébe. Az iskoláztatásról, a felVételi rendszerről szólva az oktatási miniszterhelyettes többek között leszögezte: köztudott, hogy bizonyos területeken — elsősorban vidéken és egyes ágazatokban, — a szakemberigény kielégítése komoly problémát jelent. A kormány feladatul tűzte ki, hogy meg kell vizsgálni a felsőoktatásban végző fiatal szakemberek jobban irányított elhelyezési rendszerét. A következő hónapokban sorra kerülő komplex, átfogó jellegű vizsgálatot természetesen a foglalkoztatáspolitikai célokkal összhangban kell végezni, a javaslatokat a társminisztériumokkal szoros együttműködésben fogják kidolgozni. A felsőoktatási intézményekbe való jelentkezés és a felvétel 1975—76. tanévi rendjéről szóló miniszteri utasításban meghatározták, hogy e felvételnél milyen elbírálást és előnyt kapnak azok a jelentkezők, akik — a területi szakemberigény biztosítása érdekében — végzés után nehezen betölthető vidéki munkahelyen vállalnak munkát. A végzés utáni kötelező munkavállalást a jelentkezőknek a társadalmi ösztöndíjszerződéssel és nyilatkozattal kell igazolniuk, amit a felvételi vizsga alkalmával be kell mutatniok, A felvételi előtt megkötött társadalmi ösztöndíjszerződés csak a hallgató felvételével válik érvényessé. Ezt az intézkedést az 1975—76. tanévi felvételeknél kizárólag csak pedagógusképző intézményekben felvételizőkre, a jogászokra és az igényeknek megfelelően áz orvosokra terjesztik ki. A területi szakemberigény kielégítését szolgáló és a nehezen betölthető vidéki munkahelyet vállalók kategóriája után az egyes szakmáknak megfelelő differenciáltsággal — például az orvostudományi egyetemeken másként, mint a jogtudományi karokon vagy a műszaki egyetemeken — a felvételnél előnyhöz juttatják azokat, akik a középiskola befejezése után legalább két évet a választott szakiránynak megfelelő területen dolgoztak, fizikai munkát végeztek. (MTI) A vizsgáiéi elkerülhető A pszichológus tanácsai Alig egy-két napja, hogy a végzős diákok ballagással búcsúztak az iskolától, s máris közeledik a nagy próbatétel, az érettségi, a feszültséggel, idegességgel járó vizsgák időszaka. A vizsgaláz ilyenkor ingerültté, zaklatottá teszi a tanulókat, s főleg a családtagjaikat. A „vizsgadrukk" azonban helyes életmóddal és megfelelő önneveléssel megelőzhető. Dr. Erőss László pszichológus szerint olyan betegség ez, amelytől a környezet rendszerint hamarabb „kikészül", mint maga az „áldozat". Az iskolások évzáró minivizsgája éppúgy lehet átfutó gyermekkori neurózis forrása,, mint az érettségi vizsgák sora. Ez utóbbiak azonban már a továbbtanulás az egyetemi diploma árnyékában zajlanak, s a nagy tét miatt rendkívüli nyomás nehezedik a fiatalok szervezetére, idegrendszerére. A vizsgák ideje azonban a továbbtanuló felnőttek számára ls megpróbáltatást jelent, s ez a feszültség időnként járványosán átterjed a tanárokra is. — A . leghasznosabb, ha mindenki, aki vizsgára készül, rendszeres évközbeni tanulással könnyíti meg helyzetét ; a vizsgát megelőző napok ne az áttekinthetetlen tananyaggal való kétségbeesett birkózással, éjszakába nyúló szellemi gyötrődéssel teljenek el. Vizsga előtt nem csökkenteni, hanem növelni kell az alvásra fordított időt. A kipihent ember agysejtjeinek teljesítményét többszörösen fokozza az alvás jótékony hatása. A kialvatlanság fáradságos neurózist okozhat. Megbontja a szervezet életrendjét és gyengíti az emlékezetet. Leghelyesebb, ha a vizsga előtti egy-két hét a koncentrált nyugalom jegyében telik el: sétákra, fokozott vitaminfogyasztásra, és derűs, játékos kikapcsolódásra van szükség. — Jelentősen könnyíthet a vizsgaterheken a közös taIVIosI vegye igénybe , szolgáltatásunkat! Tavaszí ajánlatunk: parkettcsiszolás parkettcsiszolás parkettcsiszolás, alapozással és -lakkozás lakkozás, 12,30 Ft/m', 37,50 Ft in', 50,50 Ft/m5. Megkezdtük a nyugdíjas és SZOT-tuzelőutalványokra a háztartási tüzelőolaj hazaszállítását. Megrendelések felvétele: Universal Ipari Szövetkezet szolgáltató részlege, Szeged. Gogol u. 28. Telefon: 13-121, 13-100. 3 nulás is, amely gyorsabbá, kevésbé fárasztóvá teszi a tanulást. Aki tanulás közben elfárad, ne bízzék az erős kávék és az élénkítő tabletták hatásában. Helyettük inkább sétáljon, zuhanyozzon egyet, mert az idegrendszer gyógyszeres serkentésének következményei kiszámíthatatlanok: gyakran éppen akkor „blokkol" le az ember, amikor a vizsga percei közelednek. Fiatalok alkotóműhelye Tavaly, az év elején, közel száz ifjú szegedi alkotó kapott meghívót a Fiatal Művészek Klubjának megnyitó estjére. A klubot a Bartók Béla művelődési központ átalakított pincehelyiségében rendezték be. Azzal a céllal, hogy helye, otthona legyen végre azoknak a fiataloknak, akik zenében, képzőművészetben, irodalomban, vagy bármilyen más művészeti ágban már bemutatásra érdemeset alkottak, vagy legalábbis ez minden törekvésük. A pinceklubot nemcsak bemutató- és bemutatkozóhelynek szánták, hanem a fiatal művészek olyan fórumának, ahol találkozhatnak, beszélgethetnek egymással, és ismerkedhetnek egymás alkotó területével és a művekkel. Nem „foglalkozásszerü", hivatalos hangulatú és feszesen bonyolított rendezvényekre gondoltak az alapítók (a művelődési központ, a KISZ, a városi tanács munkatársai és maguk a fiatalok), hanem 'otthonosan kötetlen baráti összejövetelekre. Inkább közös műhelymunkára, mint kész, kiforrott teljesítmények és művek reprezentatív bemutatóira. Nem kell különösebb magyarázatát adni, miért tűnt jó ötletnek az új.klub megalakítása, már a kezdet kezdetén. Tagjai, a fiatalok tudják legjobban, de a külső szemlélőnek sem volt nehéz felfedezni, mennyire hiányzott a város művészeti életében egy ilyenfajta fórum. Gyakran hallani már nem éppen kezdő művészektől is: Űj híd épül a Hármas-Körösön Kunszentmártonnál új híd olyan széles, mint a jelenlegi épül a Hármas-Körösön. Az kunszentmártoni Körös-hid. átkelőhely ártéri szakaszá- Az új hídhoz mintegy három nak két nyílása már készen kilométer hosszú új útszavan, és csütörtökön a Hídépí- kasz is csatlakozik, tő Vállalat munkásai megkezdték a meder feletti hídszakasz technológiai szerelését. A kivitelezésnél hazánkban új technológiai módszert alkalmaznak: a mederhíd mind a nyolcvannyolc elemét a helyszínen készítették el. A nagyméretű elemeket úgynevezett szabadon szerelt technológiával, daru segítségével emelik a helyére és feszítőkábellel rögzítik. Ezzel a módszerrel feleslegessé válik az igen költséges és időigényes állványozás, s felszabadul jelentős számú munkaerő. Az új átkelőhely, az ártéri szakasszal együtt 215 méter hosszú és tizenegy méter széles lesz, több mint kétszer Kempingek A Balaton partján, ahol május elseje óta 3 kemping fogad vendégeket, csütörtökön újabb sátortáborokat nyitottak meg. Balatonszabadi-Sóstón a II. osztályú kempinggel együtt megnyitották a luxus faházakból álló nyaralótelepet is. Ugyancsak csütörtökön fogadtak az idén először vendégeket Balatonföldváron, a népszerű kempingben. A MÉM közleménye: lúnius 15-ig be kell takarítani az utak, az árokpartok, a töltések fűtermését A jobb szálastakarmányellátás érdekében az idén is nagy figyelmet kell fordítani az útmenti árokpartok, a vasúti és az árvízvédelmi töltések fűtermésének jó minőségű betakarítására. A takarmánykészletek ugyanis ily módon jelentősen növelhetők. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium felhívja a felsorolt létesítmények kezelőit, fenntartóit, hogy a megállapított határidőig, de legkésőbb június 15-ig gondoskodjanak a fűtermés betakarításáról. Ezután az útmenti árkok, csatornák, töltések fűtermését bárki lekaszálhatja, és a füvet, illetve a szénát ingyen hazaviheti. A tanácsok ezekben a napokban fokozottan ellenőriztetik a fűtermés betakarítását. nem helyénvaló, hogy nélkülözni kénytelenek az egyes „műfajok" képviselői a többiek társaságát, a termékenyítő közös beszélgetéseket és egymás alkotásainak mélyebb ismeretét. A festőnek alig van alkalma, mondjuk, zenésszel találkozni, a színésznek az íróval és fordítva. Mennyivel inkább szükség van az efféle összejövetelekre a fiatalok között! * ' Az eltelt másfél év alatt ez 18 alkalommal megtörtént. Nem biztos, hogy mindig a legtökéletesebb módon és formában: az sem, hogy az adott lehetőségeket eddig teljesen kihasználták á fiatalok. Nehéz a klub értékéről és hasznáról pontos ítéleteket mondani, annyi azonban bizonyos: beigazolódott, hogy valóban szükség van rá. Törzsközönsége alakult, akik szeretnek odajárni, és hasznát is látják. Talán a képzőművészek és a zenészek között alakultak a legjobb kapcsolatok. Nem véletlenül, hiszen a programok többségét úgy szervezték, hogy a kiállítások mellett szerzői esteket tartottak. Természetesen, voltak önálló zenei estek, fiatal színészek és előadó-művészek szerepeltek, volt dzsesszmuzsika, számtalan kiállítás, vitafórum a város művészeti életéről. És érdekes, tartalmas, kiadós beszélgetések. * A tapasztalatok alapján szeretnék továbbfejleszteni a klub programját, bővíteni a „repertoárt". A klubjelleg erősítése céljából meg kellene "reformálni a nyitvatartási időt, a látogatás módját: ősztől hetente többször, egész nap nyitva lesz a pinceklub. A művelődési központ néhány művészeti folyóiratát és állandó kiállítások anyagát találják meg a látogatók, és persze egymás társaságát. Azt is tervezik, hogy — a Színház- és Filmművészeti Főiskolával alakítandó kapcsolatok; révén — zártkörű filmvetítéseket tartanak, stúdiók, műhelyek terméséből. További kamaraestekkel a „házimuzsikálás" kiveszett alkalmait teremtenék újjá, szívesen szegődnének a szegedi felsőoktatási intézményekben kibontakozó karikatúra- és kabaréművészet támogatójául. És természetesen folytatják mindazt, ami már a klub első évadjában is bevált. Ügy tűnik, nem lesz gond a folyamatos program szervezésével. Kezdetben űrlapokat kaptak a klubtagok, arra írhatták, mit szeretnének bemutatni, vagy látni, hallani. Később felszólítás nélkül is sokan jelentkeztek közöriség elé kívánkozó alkotásokkal, a klub vezetői is jobban tájékozódtak, válogattak. Az ősszel induló új szezonban a másfél év tanulságai, tapasztalatai alapján nyilván csak javul a fiatal művészek klubjának munkája. S. E. Hétköznapok Felelősséggel A kalauz nélkül közlekedő villamosok és autóbuszok vezetői nagyobb felelősséggel dolgoznak, mint annak előtte. Vitatható azonban a nagyobb felelősségnek a vállalása, ha egyre-másra figyelmetlenül indulnak el a megállókból, az ajtókhoz odacsukják a le- vagy felszállni akarókat. Az utóbbi időben több súlyos baleset tör7 tént az ilyen figyelmetlenségből, gondatlanságból, amit nem lehet megmagyarázni, és főleg elfogadni, a menetidőhöz való ragaszkodással. Az egészséges, fiatal utasok hozzá is szoktak már, hogy a buszokról és a villamosokról igyekezve, fegyelmezetten szálljanak fel vagy le. Az öregek, a gyermekek, a terhes vagy kisgyermekes anyák akarattal sem tudják „produkálni" ezt az igyekezetet. Rájuk különös gonddal kell vigyázniuk a busz- és villamosvezetőknek mind a hátsó, mind pedig az első ajtónál. Ezért van a visszapillantó tükör. A minap mégis egy 5 éves kisgyermek szenvedett életveszélyes sérülést Űjszegeden, mert a buszvezető odacsukta az első ajtóhoz, ahonnan az úttestre zuhant, és egyik lábán átment a kerék. A GA 68-78-as rendszámú csuklós autóbusz vezetője annyi fáradságot sem vett magának, hogy a mellette levő első ajtóra figyeljen, a gyermekre, akinek talán egy életre szóló nyomorékságot okozott akkor is. ha meg tudják menteni. Ekkora felelőtlenség láttán, erre a buszvezetőre nem szabadna bízni nap mint nap az utasok életét, testi épségét. Felelőtlensége semmivel sem magyarázható. Tarka iskola Jóleső látni, * hogy újabban sók öreg középületet és lakóházat tataroznak Szegeden. Az épületek valósággal megújulnak. Üj köntöst szántak például a Radnóti Miklós gimnáziumnak is. A Lenin körútra és a Tanácsköztársaság útjára eső falak átfestésével már elkészültek, az állványokat lebontották, illetve felállították az épület udvar felőli részén. A munka most ott folyik. A járókelő azonban, aki az épületnek a már elkészült, tatarozottátfestett falaiban gyönyörködne, megrökönyödve tapasztalhatja — ha nem színvak —, hogy más tónusú a sárga festék, lényegesen sötétebb a Tanácsköztársaság útja felől, mint a Lenin körútra eső épületrészen, ahol viszont elütően világos. Sőt, a falfelület némely részén bántóan találkozik a sötétebb és világosabb tónus. Vajon a tatarozást végző cégnek elégséges a szép munka védjegyéül ez a tarkaság? Esetleg arra számit, hogy a világosabb festék majd idővel „utána érik" a sötétebb tónusú sárgának? Kétlem. Lehetséges talán, hogy az iskola festésének egyik oldaláért kevesebbet számláz a megrendelőnek, mint a másik oldalért? Attól függ hogy a falfelületet melyik oldalon rontották el. L. F.