Délmagyarország, 1975. április (65. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-13 / 86. szám

86 Vasárnap, 1975. április 13. MAGAZIN Simái Mlháty Révület (BUDA FERENCNEK) Költő kit meg nem rontanak csönddel ráolvasással Feszül földjének hallgatag H némasága is rávoll Kinek arca nem eladó kinek szeme a fényé kit csak a könnyen-mondhatb tehetne koldusszegénnyé Jegenyén jár a délután Lábánál autóshad Romlanak fájnak a tanyák vas-éggel takaródénak őrizve őrzi hangjukat s a fönti gyermeksírást inig csak egy nyilalló pillanat nem kezdeti az írást Szajáhaa foga közt a kús amit sorsától elvett A Sugár-éles Kő-nehéz forog faragja a nyelvet S a késpengére írva vanj cselekedj bátorságot S a száj sarkán s a papíron vcrcsik verssor szivárog Es minden sebcrc írva van a világ-vívó ember: Faragd vésd éld és öld elemi szerelemmel: Lőd1 Ferenc Számvetés Ken volt se házam, földem, bankbefÖtMfc a nincstelenség volt a fegyverem. Sorsom matattam ósök életében a az lett az arcom: hű, szeplőtelen, Hazáról, népről szóltak édes nyelven, s hullott az ember, megvénült hamac. A Szózatot, a Himnuszt énekeltem cs nem tudtam, hogy mért vagyok magyar. ó, múltat oldó önigazolásom » polgárság és hatalom előtt! Kettős tükör, mely feleztél, hogy lásson az is. ez is, mint dacos verseiét; amannak voltain fintor, nyelvet öltő, választóvíz, mely csontig mar sebet. Emennek súlyos, kézből repülő kő, mely néhány konok kobakra esett. Birtokbavétel volt az utam végig, méricskélés, hogy mennyit nőtt a nép. Mert vele nőni, felérni szivéig fájó gyönyör és jajt kiáltanék, mint vajúdó, kit megfeszít a terhe, míg fölmutatja újult önmagát. Mert elvetélhet, annyi út keresztje mered elé, míg távolabbra lát. Sorsomba néző. visszalátó évek. ha ütnöm kellett, abból visszajárt. A plezúrjaim történelmi vé<Uegy 8 láttam győzni a borzas, csúf halitt: bálványimádó sorainkba vágott 8 legjobban azok sírtak, kik velünk aggatták volna végig az országot. Fájdalmainkkal törtek ellenünk. Ítéletembe harag is vegyülhet és káröröm a tanulság miatt, mintha jóslója lettem volna bűnnek, pedig tapsoltam, — az volt kordivat. Utóbb mar könnyű játszani a bölcset és kívül állni, kezet mosni, lám ... Ujjal mutassak rajuk? Csúnya ötlet. Átnézek rajtok, mint egy vén rimán. Megválni végre külső mázaimtól, az mar a tett; az önigazolás a lélek belső köreire iszkol, nem fél, de menti magát, míg parázs, mely lobbanásra képes, — új dalokra Provinciában. (Jó vidék ez itt.) A Napot innen látom s azt is, hogyha lopnák fölöttem, — kezük égetik. Kényelmes polgár nem lesz belőlem, míg visz a lábom s öklöm megfeszül. Csak megtorpanok majd a delelőben s valami szakad, széttörik belüL Szívnek nevezzük, ritmusnak, ha fáj is, határos benne kezdet és a vég. Csodás motor, <— a halálon is átvisz, hogy életemet szétkiáltsa, szét. A teljesség költője Hetven éve született József Attffo V A

zok az évtizedek, melyekben József Attila költőnagysága kibontakozott, XX. századi történetünk legsötétebb szakai. Amikor költőnk „konok hallgatásba mélyedve" elhagyta Horger Antal professzor szobáját, Magyarországra már rátelepedett a némaság, a félelem, a veszély szorongó érzése. József Attila tehát nemcsak elnyűtt, beteg szervezetének kínjaival küzdött meg. Az idő, a kor ellenében mert önmaga lenni. Az egyetem „fura urának." szavai egy életre bevésődtek a költő agyába. Szeged azonban „a hont kivont szablyával" védelmező professzoron kívül mást is jelentett számára- Jelentette a „magányos árva, bús Juhász Gyulát", a barátot, a mestert, a fiatalember tehetségének első Éölismerőjét. Egészséges lokálpatriotizmusunknak a költő makói és hódmezővásárhelyi kapcsolatai is hízelegnek. Gimnazistaként (1920 októberétől) Makó radikális értelmiségeivel (Galamb Ödönnel, Espersit Jánossal, Diósszilágyi Sámuellel, Sailos Gyulával es másokkal) Ismerkedett meg, Vásárhelyen pedig 1934-ben élt egy ideig. A fiatal József Attila verseiben még Ady, Babits, Juhász Gyula, sőt. Kassák hatása is érezhető. Az érett József Attilalíra viszont egyik mester életművéhez sem kapcsolódik. A harmincas évek versei semmilyen lirai áramlathoz, vonulathoz nem tartoznak. Amit a költő csinált, az nem a népi líra, de nem is az avantgarde. József Attila (Vas István szavaival szólva) a „hamis tudatok bújócskájában", a népiesek és urbánusok háborúskodásában sem vett részt. „Népies", „urbánus" — ma már tudjuk, mennyire pontatlanok, félreérthetők, mesterkéltek ezek az elnevezések. József Attilára egyik „fedőnév" se illik. Azt mondhatnánk: ő a szintézis. 5 a nagysághoz, a nagyság jelzéséhez ez is éppen elég. Az életművet, az örökséget nem szükséges föltámasztani- Ez a líra nem halványult el, fényét az ötvenes évek torz, vulgarizált József Attila-képe nem tudta elhalványítani. József Attila nagysága egyébként azon is lemérhető, hogy hatása különböző alkatú, típusú költőknél figyelhető meg. Radnóti, Illyés, Benjámin, Juhász Ferenc, Nagy László vagy éppen Weöres Sándor és Pilinszky János életmüve a példa erre. A sorból persze a fiatalok sem hiányoznak. A Fiatal írók József Attila Köre 1974ben rendezett ülésszakán elhangzott fölszólalásoknál is „beszédesebbek"' a művekPolitikus költő volt József Attila. A politikum, a politikusság nála „A mindenséggel mérd magad!" parancsával, belső igényével harmonizált. Mert József Attila a teljességre, a teljes emberi életre vágott. A rend, a szép, emberi jövő szolgálatába állított líra lényegét summázó Ars poetica magabiztos hangon vallja: „Én nem fogom be pörös szómat, / a tudásnak teszek panaszt." A tárgyak, a dolgok szembefordulnak ugyan az emberrel, az ember azonban határozottan megveti lábát ebben a világban: „mérem a téli éjszakát. / Mint birtokát / a tulajdonosa." A világot már a Medáliákban kozmikus távlatokban láttatta a költő („elvált levélen lebeg a világ"). A Téli éjszakában pedig ezt olvashatjuk: „Milyen vitrinben csillognak / ily téli éjszakák?" Az embertől elidegenedett, széthulló világ öszszefogása iránti igény mindvégig József Attila költészetének sajátja. Ugyanakkor tragikus élmény, hogy a költő tudja, látja: a lét és a törvény nem mindig van összhangban. (Ld.: Oda: „A lét dadog, / csak a törvény a tiszta beszéd." — Eszmélet: „s láttam, a törvény szövedéke / mindig fölfeslik valahol.") De még a modern ember magányát félelmes erővel kifejező versben (Reménytelenül) ls ott van a szembenézés Igénye: „;.; így próbálok csalás / nélkül szétnézni könnyedén." Az utolsó nagy versek komorsága a magánélet tragédiáin kívül az akadályokba (például az előretörő fasizmusba) ütköző totalitás-igénnyel magyarázható. A költő lépten-nyomon a pozitív értékek negatívvá alakulását látja. Nem öncélúan fordul a pusztulás képeihez, egy rendkívül erős élményanyag tör itt kifejezésre. S amilyen gyorsasággal közeledik a minden addiginál nagyobb világégés, ugyanolyan ütemben őrlődik föl a személyiség, az én. Olvassuk el a Kibe ugrál... páratlan önmegfigyelésröl, önelemzésről tanúskodó sorait: „S mit úgy hívtam: én, / az sincsen. Utolsó morzsáit rágom, / amíg elkészül ez a költemény .,." A magyar líra forradalmi vonulatának mindig jellemzője volt nép, haza, emberiség kérdéseinek egysége. Ebben a vonulatban József Attila költészetének az az újszerűsége, hogy vele a marxizmus tanításaira, világ- és társadalommagyarázatára támaszkodé szocialista líra jelenik meg. A Tömeg, a Lebukott, a Szocialisták, a Munkások című, közvetlenül agitatív jellegű versekben nyoma sincs a munkásmozgalmi költészet sablonjainak. József Attila osztálya „szív-némaságát" kizengve is a XX. századi ember legnagyobb gondjairól szól. Mégis, az irodalomtörténet szinte egybehangzó véleményére hivatkozva mondhatjuk, hogy az életmű csúcsait nem a mozgalmi versekben látjuk. Költő és kor közötti feszültségre, disszonanciára utaltunk bevezetőben. A Bartók művészetéről tervezett tanulmány vázlatában József Attila ezt írja; „Csak disszonancia által lehetséges alkotás. A konszonanda nem egyéb megértett disszonanciánál." —- József Attila (mJ-í ként Bartók vagy Derkovits) fölismerte és megértette kora diszszonanciáit, s világirodalmi rangú szocialista költészetet teremd tett, OLASZ SANDOB J

ózsef Attila költeményét!, képileg megjeleníteni nem könnyű, nem egyszerű feladat. Képzőművészeti életünk legjobbjai, elsősorban jeles grafikusaink, azonban nem menekülhetnek József Attila költészetének vonzásától. Rézlemez és karelű, fehér papírlap és fekete tusba mártott toll segítségével, képileg is igyekeznek felidézni József Attila költői világát, egy-egy vers képbe sűríthető teljességét. A költemények cselekményeit, karakteres tájait, gondolatait, az emberi élet teljességét jelenítik meg a képzőművészet legőszintébb eszközével: a rajzzal. Külvárosi tájak, munkásotthonok, a dolgozó ember karakteres alakjai, a szerelem változatai; líra és dráma, epikus sodrású elbeszélés, az illusztrátor egyéniségén átszűrődve vizuálisan is elénk tárja a költői alkotásnak a nyelv és a nyomtatott betű absztrakt eszközeivel érzékeltetett világát. Gacs Gábor és Kass János két-két rajza érzékelteti ezen az ünnepi évfordulón a hazai illusztrátorok művészetének egyik legnehezebb feladatát, József Attila költeményének képpé formálását. > ' MnSr : £ \ i k „ / .. . s i: , f W< * / 7 ő : . wí V. >.'-r - "^ÉfjP^fe im&f ^fmjm Wm KASS JANOS JÓZSEF ATTILA-ILLUSZTRACIOI