Délmagyarország, 1975. április (65. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-02 / 77. szám

7 SZERDA, ms. ÁPRILIS 8. 5 mmm Ifjú kémikusok versenye Az 1973—74. tanév óta or­szágos szinten rendezik meg Győrben az „Irinyi János" Kémiai Versenyt az I. és II. osztályos középiskolai tanu­lók számára. Hogy a me­gyék „színeit" ezen a ran­gos országos vetélkedőn kik képviselik, az a megyék­ben megrendezett verseny eredményétől függ. Me­gyénkben március 28-án mérték össze tudásukat Csongrád megye középisko­lás diákjai. Az eredmény a következő: Az első osztályos tanulók versenyében megyei első he­lyezett: Hun Lajos (Radnó­ti Miklós Gimnázium. Taná­ra: Pálvölgyi Imre), 2. Szű­csén Sándor (Szentesi Hor» váth Mihály Gimnázium. Tanára: Gidófalviné). 3. Ber_ kő Mária (Hódmezővásárhe­lyi Bethlen Gimnázium. Ta­nára: Gulyás Lászlóné). A második osztályos tanu­lók versenyében első helye­zett: Poltz Tibor (Hódme­zővásárhelyi Bethlen Gim­názium. Tanára: Gulyás Lászlóné), 2. Hajagos Hen­rik (Radnóti Miklós Gim­názium. Tanára: Adamko. vich István), 3. Gidófalvi György (Szentes, Horváth Mihály Gimnázium. Tanára: Kátai József). Az első osztályosok közül az első két helyezett, a má­sodik osztályosok közül a három első helyezett képvi­seli Győrben megyénket. Az országos döntőre május 3—• 4-én kerül sor. Megnyílt a diákkörök országos konferenciája A XII. Országos Tudomá- rának dékánhelyettese mon­nyos Diákköri Konferencia dott beszédet. Értékelte a természettudományi szekció- diákköri munka tudomá­ját. tegnap, kedden délelőtt nyos. oktatási és társadalmi nyitották meg Szegeden, a jelentőségét. Ezután megkez­József Attila Tudományegye- dödtek a szekcióülések. A tem Aulájában. A felsőokta- konferencia programjában tási intézmények természet- plenáris ülés is szerepel, tudományi karain működő amelyet holnap, csütörtökön diákkörök tagjai közül azok délelőtt rendeznek az Audi­a tehetséges hallgatók érkéz, tórium Maximumban, és tek a szegedi konferenciára, amelyen dr. Maróti Imre akik a biológia, a matema- egyetemi docens a diákkö­tika, a fizüía és a geotudo- rök működésének hasznáról mányok témaköreiben aleg- és problémáiról tart referá­jobb dolgozatokat készítet- tumot. A konferencia a hol­ték. A három agráregyetem, ^nap délutáni záróünnepség­a három tudományegyetem, gel fejeződik be, amelyen a négy tanárképző főiskola, kihirdetik az eredményeket, a Testnevelési, valamint a A legjobb dolgozatok készí­szegedi Élelmiszeripari Fő- tőit az. Oktatási Minisztéri­iskola, a kecskeméti Autó- um, illetve a KISZ Közpon­matizálási Főiskola, a mű- ti Bizottság dijaival jutal­szaki egyetem és a Miskolci mázzák. Nehézipari Műszaki Egye- * tem összesen 514 hallgatója. Ugyancsak tegnap nyílt illetve oktatója vesz részt a meg az egyetem központi háromnapos eseménysoroza- épületének második emeleti ton. Kétszáznegyvenhárom folyosóján a^ a dokumen­pályamunkát mutatnak be a tumkiállítás, amely a JATE szekcióüléseken, amelyeket harmincéves fejlődését mu­a tudományegyetem Bolyai- tatja be. A kiállítás fotóin épületében és az Ady téri a felszabadulás után újjá­épületben tartanak meg. Az szervezett egyetem fejlődé­öt biológiai, a három má- sének állomásait mutatják tematikai, a három fizikai és be: az új létesítményeket, a három geotudományi szek- az intézetek, tanszékek mun­cióban ismertetett dolgoza- káját, a külföldi tudomá­tok közül a tudományágak nyos kapcsolatok alakulásá­jeles képviselőiből álló zsü- nak történetét, ri választja ki a legjobba- a tárlókban az egyetemen kat. oktató tudósok munkái, tu­Az országos diákköri kon- dományos kiadványok, a ferencia tegnapi ünnepélyes könyvtár értékei kaptak he­megnyitóján dr. S. Köves lyet. A kiállítást dr. Hevesi Erzsébet docens, az egye- János tudományos rektorhe­tem természettudományi ka- lyettes nyitotta meg. Évfordulós ünnepségek Vásárhelyen Török Károly 100., és Kiss Lajos halálá­nak 10. évfordulója alkal­mából ma, szerdán emlék­ülést rendeznek Hódmezővá­várhelyen a városi tanács tanácstermében. Az emlék­halálának ülésen neves néprajztudósok idézik Török Károly és Kiss Lajos emlékét. Délután le­leplezik Török Károly em­léktábláját, átadják Kiss La­jos domborművét, valamint megnyitják a vásárhelyi ta­nyamúzeugiot, •» ­Lottó-tárgynyeremény­sorsolás — a 10. hét szelvényeire Gyorslista az 1975. április 1-én megtartott lottó-ju­talom sorsolásról, melyen a 10. heti lottószelvények vet­tek részt. 3 798 482 utalv. 3 810 799 ki mit vál. 3 810 809 ki mit vál. 3 828 353 utalv. 3 831 145 utalv. 3 833 443 utalv. 3 853 077 tv. 3 858 266 sztereó magnó. 3 881 597 utalv. 3 928 814 ki mit vál. 3 947 222 utalv. 3 966 437 tetőtől talpig. 3 974 514 utalv. 4 010 121 textil. 4 015 831 bútor lakbér. 4 019 178 konyhafelszerelés. 4 022 064 utalv. 4 031439 ki mit vál. 4 033 344 utalv. 4 043 241 utalv. 4 062 283 utalv. 4 091 251 utalv. 4 128 709 tex­til. 4 149 582 ki mit választ. 4 156 212 textil. 4 159 295 szte­reó magnó és utalv. 4 163 952 utalv. 4165148 textilutalv. 4 191 749 konyhafelszerelés. 4 194 882 textil. 4 218 151 tv. 4 226166 tv. 4 255 847 utalv. 4 256 299 utalv. 4 263 784 rá­dió. 4 304 270 tv. 4 340 692 utalv. 4 342 952 textilutalv. 4 400 881 textilutalv. 4 412 019 tetőtől talpig. 4 434 343 bútor lakbér. 4 444 056 tv. 4 475 543 hűtőgép. 4 474 413 utalv. 4 480 775 rádió. 4 487 367 rádió. 44 540 597 utalvány. 44 544 954 textilutalvány. . , , 44 554 906 ki mit választ '^JSS* 44 557 905 ki mit választ. 44 859 385 utalv. 44 861 075 tv. 44 866 949 ki mit választ. 44 879 909 utalv. 44 881 455 utalvány. 51 007 852 utalv. 51 051888 A nyerte« szelvényeket 1973. április 20-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy a Posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz (1875 Bu­dapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyors! sta közvetlenül a sorsolás után készült, •u eset léces hibákért felelősséget nem vállalónk. (MTI) utalv. 51 021 000 tetőtől talpig. 51 025 317 utalv. 51 039 524 bútor-lakberend. 51 047 721 konyhaíelsz. 51 064 424 ki mit vál. 51076 578 utalvány. 51 087 094 utalv. 51 096 305 utalvány. 51 098 223 utalv. 51 106 612 hűtőgép. 51114 918 textil. 51 125 846 ki mit választ. 51 131 379 konyhafelszerelés. 51 153 175 konyhafelszerelés. 51 159 801 textil. 51 172 786 ki mit vál. 53 301 645 utalv. 53 302 586 utalv. 53 311 403 te­tőtől talpig. 53 316 479 textil. 53 325 341 utalv. 53 325 848 utalv. 53 326 041 konyhaíelsz. 53 332 844 utalv. 53 341 847 hűtőgép. 53 342 155 sztereó, rádió, magnetofon és utalv. 53 343 129 ki • mit választ. 53 345 739 tv. 53 364 102 utalv. 53 369 364 hűtőgép. 53 375 330 textil. 53 377 284 textil. 53 392 380 hűtőgép. 53 392 429 tetőtől talpig. 53 409 256 utalv. 53 413 109 tv. 53 417 321 tv. 53 418 106 tetőtől talpig. 53 426 495 tetőtől talpig. 53 437 346 utalv. 53 447 787 textil. 53 454 126 rádió. 53 454 609 textil. 53 466 221 55 540 896 tv. 55 544 424 ki mit választ. 55 566 047 utalv. 55 856 407 tetőtől talpig. 55 860 368 utalv. 55 863 664 bútor-lakber. 55 872 368 utal­vány. 55 883 148 rádió. 55 886 140 televízió. Közlekedési balesetek Figyelmetlenül autóbusz elé kanyarodott kerékpáron Varsányi Bálint, Szeged, Szent Mihály utca 9. szám alatti lakos a Párizsi kör­út és a Csongrádi sugárút kereszteződésében. Az autó­busz elütötte a kerékpárost, akit életveszélyes sérüléssel szállítottak a mentők kór­házba. A forráskúti útelágazásnál Hódi István Mihály, Üllés, Rúzsa-dűlő 77. szám alatti lakos okozott balesetet gép­kocsijával. Nem adott el­sőbbséget az ugyancsak sze­mélygépkocsival haladó Pet­rovics Jusztina, Szeged, Sán­dor utca 35. szám alatti la­kosnak. Összeütköztek. Pet­rovics Jusztina súlyos sérü­lést szenvedett. A Dorozsmai út kereszte­ződésénél Roscic Zvonimir jugoszláv állampolgár, elvét­ve haladási irányát, nem az E5-ös úton haladt tovább Budapest felé, hanem letért Dorozsma irányába. Nem adott elsőbbséget az ugyan­csak személygépkocsival köz­lekedő Temesvári János, Szatymaz, III. kerület 240. szám alatti lakosnak. ösz­szeütköztek. Szerencsére sé­rülés nem történt, az anya­gi kár azonban meghaladja a 15 ezer forintot. Hazai esték Vitray Tamás, a közismert és elismert televíziós egyé­niség bevallotta a tévéújság­ban, hogy eddigi pályafutá­sa során sohasem volt ilyen nehéz feladata, mint a Ha­zai esték adásaiban. Készség­gel hiszünk neki, hiszen ha a kulisszatitkok legtöbbjét nem is ismerjük, mindany­nyiunk, a sorozat valamennyi nézője előtt nyilvánvaló volt, hogy nem mindennapi vál­lalkozásba fogott munkatár­sai élén. ö azt mondja, a világon nem volt még ilyen — és ez is igaz lehet. Nem­csak arra gondolunk, hogy bizonyára egyetlen másik or­szágban sincs pontosan négy tanárképző főiskola, amely­nek hallgatói a tévésekkel szövetkezve éppen az ország húsz „középvárosát" mutat­nák be a nézőközönségnek. Hanem arra is, hogy bizo­nyára nem akadt még más­hol olyan lelkes munkacso­port, amely ilyen óriás fel­adatra vállalkozott volna. Mert a Hazai esték megva­lósulása — meggyőződésünk szerint — elsősorban ezen múlott. A lelkesedés ugyanis sok mindent képes pótolni, ezer­nyi nehézséget áthidalni. Bár mintegy háromnegyed évig tartott a sorozat előkészíté­se, hatalmas stáb munkál­kodott az egyes esték meg­szervezésén, precíz bonyolí­tásán, az egyenes közvetíté­sek mindig magukban hord­ják a veszélyt: előre Acs. S. Sándor felvétele A harmadik helyezést elért szegedi főiskolások egy csoportja Mind között pedig jóformán radtság is, az izgalom isért­a szegedi diákok bizonyultak hető, meg az is lehet, hogy a legrosszabb versenyzőknek, nagyon magukra maradtak Az okokat ők ismerik, mi ebben az országos szereplés­csak elképedve vehettük tu- ben. Munkájukért mégis iga­domásul, hogy például: nem zán megérdemlik az autó­látható bonyodalmak, hibák ismerték meg a vásárhelyi buszt, a színes tévét, meg a miatt rossz lesz a műsor, tálat, csak reklamálni nem külföldi utazást, akárcsak a Ezeket a kiszámíthatatlan voltak restek; a nagy ver- többi főiskola diákjai. Hi­bajokat sikerült szinte meg senyizgalomban hosszas fel- szen, végül, megismételhetett nem történtté tenni, majd- készülés után sem tudták ki- len, értékes, érdekes hazai nem minden egyes estén — a sütni, mit is jelent a köz- estéket szereztek minden né­resztvevok lelkesedése, oda- használatú kifejezés: élet- zőnek. ado, önzetlen munkaja, talá- színvonal stb. Persze, a fá- " S. E. lekonysága, ügyessége révén. És a résztvevők közé tartoz­nak a bemutatott városok vezetői is és lakói is, a főis­kolásokat végig láthatatlanul segítő tanárok, és persze a minden műsorban láthatat­lan tévések, a főrendezőtől a kábelt cipelő „segéderőig". A sorozat befejeztével mind­annyiuknak kijár. a nézők köszönete, amiért rengeteg ismrethez segítettek, érdekes látnivalókat mutattak és olyan embereket vezettek kamera elé, akikkel élmény a találkozás. Olyan „ismerd meg hazádal"-mozgalom zá­rult most eredménnyel, amelynek indítására, szerve­zésére egyetlen más intéz­mény, csoport, társaság nem képes, csak a televízió. A felszabadulási évforduló tisz­teletére adott számunkra kü­lönleges, átfogó fejlődésraj­zot városainkról, lakóikról — életünkről. Értékei mellett ezért hal­ványultak volna a végére a sorozat hibái (játékosabb­fesztelenebb, kevésbé ver­senyszellemű, rövidebb és műsorszérűbb lehetett volna némely este), ha a befejezés jobban sikerül. Sajnos, ^íem sikeredett elég fényes koro­nát tenni a sorozatépítmény tetejére. Talán azért, mert éppen a befejező adásra uralkodott el a vetélkedő­jelleg, a versenyhangulat. — Kulturális magazin Húsvétvasárnap délelőttjén új műsorral lepte meg hall­gatóit a rádió. A szerkesztő­műsorvezető Sediánszky Já­nos így foglalta össze az adássorozat célját: „Tájékoz­tatjuk a hallgatókat hazánk kulturális és művészeti éle­RADIONAPLÖ mája. Nincsenek külön zenei, irodalmi vagy színházi adá­sai. A kultúra legkülönfélébb területeiről ad mozgalmas, hangulatos kis riportokat, s , ^ , x, , • , nem annyira elemző-kritikai tenek újdonságairól kiemel- szándékkal mint inkább a kedobb esemenyeiről és alko- figyelemfeikeltés igényével. A műsornak előnyére válik, hogy a vidék kulturális ese­ményeiről is tájékoztat; az első adásban a kecskeméti, tásairól." Efféle összeállítá­sokat eddig is rendszeresen sugárzott a rádió. Mi az, ami a kulturális magazint meg­különbözteti a hasonló ada- nemré avatott művelődési soktol; miben rejlik a va- lotót az ott megindult te­sarnap mdult műsor ujdon- vékenységet mutatta be. SA8A- A Rádió kulturális maga­Elsősorban abban, hogy Zinja sikeresen debütált, bár Gyorslista A NYEREMÉNYBETÉTKÖNYVEK 1975. I. NEGYEDÉVI, 95. SORSOLÁSÁRÓL Síim-Nyeremény-Szám­Nyeremény­végződés százalék végződés százalék 068 25 559 25 102 25 566 25 167 25 575 25 183 25 586 25 196 25 610 25 204 100 653 50 219 50 770 775 883 200 261 25 770 775 883 25 310 25 770 775 883 25 327 25 770 775 883 25 334 25 979 25 432 25 982 25 452 25 988 (MTI) valódi, a szó szoros értelmé­ben vett magazin. Színes, ér­dekes, friss, mindenki meg­találja benne a kedvére­valót. Színház, film, zene, képzőművészet, irodalom, műemlékvédelem és ipari formatervezés — sorolhat­nánk tovább — egyaránt té­elsősorban nem szakértők­nek, hanem a nagyközönség­nek készült, a puszta szóra­koztatásnál többet nyújtott. A húsvétkor indult sorozat bizonyára hozzájárul a mű­veltség, a közízlés fejleszté­séhez. L. Zs. Úttörők közlekedési vetélkedője Vasárnap Szegeden, a Farkas Imre általános isko­Marx téri kiállítási csar- la csapata gyűjtötte össze, nokban rendezte meg a Köz- tagjai — Csáki Attila, Rábai lekedésbiztonsági Tanács az Attila, Molnár Sándor, Cseh úttörők hagyományos, kerék- Mária és Bakai István — páros vetélkedőjének megyei jutottak tovább a területi döntőjét, mely egyúttal ré- döntőbe. A verseny második sze a Nemzetközi Iskola Ku- helyezettje a földeáki, har­pának is. A háromfordulós madik pedig a kiskundo­versenyben elméleti és gya- rozsmai 2. számú iskola csa­korlati feladatokat kaptak a pata lett. A KBT megaján­csapatok, a szóbeli „vizs- dékozta a vetélkedő úttörő­gán" kívül az ügyességi sza- ket, pedagógusaikat pedig kaszban és a kerékpáros pá- eredményes felkészítő mun­lyaversenyben is bizonyítot- kéjükért — a megyei tanács ták jártasságukat. művelődési osztálya jutal­A legtöbb pontot a makói mazta meg.

Next

/
Thumbnails
Contents