Délmagyarország, 1975. április (65. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-04 / 79. szám

16 PÉNTEK, 1975. ÁPRILIS 4. A tavasz első napja volt. A Volga ablaktörlője fáradtan kotorta két oldalra a hópelyheket. Aztán néhány kilométer után, amikor elmaradtak a város fényei, szitáló havas eső kezdett permetezni. így dacolt a tél a hivatalos tavasszal, és a korábban kipattant gyümölcsrügyekkel. Olajbányászok közé készülődtem. Ültem a kényelmes autóban, és gondolataim már a fúrótoronynál jártak. Kísérőim — a vezető fúrómester és a gépkocsivezető — lehet, azon mérgelődtek, hogy miért éppen szombaton éjszaka kell kísérgetniük egy firkászt, aki gondolt egyet, és riportot szándékozik készíteni, amikor végre a televízióban is egy jó vígjátékot sugároznak. Az udvariassági kérdések után újból ránk szakadt a csend. A távoli messzeségben szikrázó lámpasor fordított V alakja rajzolódott ki az esőfüggöny résein. A fúrótorony vastraverza... A kohósalakkal borított útszakaszon lépésben slalomoztunk. Neha-néha nagy koppanással ütődött egy kődarab a Volga alvázához. Ott álltam a negyvenöt méter magas torony előtt, a dobhártyát szaggató, dübörgő gépeknél, és egészen picinek éreztem magam. Este fél 10. A délutánosok már várják a váltást. Egyenként szállingóznak rövid beszélgetésre a melegedőbe. Az újszentiváni 2-es fúrás távol esik a város zajától. A torony, a gépek és a kis barakképület, mint oázis a sivatagban, úgy dacol a végeláthatatlan sártengerrel. Szegedi Lajos lép be elsőnek. Nádudvarról jött a kőolajfúrási üzemhez. Segédmunkás. Egy hónappal ezelőtt Újszegeden kapott lakást. — Mióta dolgozik az olajiparban? — kezdjük a beszélgetést. — 1964 óta — válaszol, aztán azonnal bezárkózik. A kérdezett dologról többet soha nem mondanak, mint amennyi éppen szükséges. Ha egy kérdést elmulaszt az ember, az soha nem tér viszsza, s már nem kapcsolódhat semmihez. — Milyen rendszerben dolgoznak? — Tizenkét nap után négy nap pihenő jár. — Mennyit keres? — Három- és négyezer között, mikor hogy jön ki. — Elégedett a fizetésével? — Hát... Nem nagyon. Ezzel a piszkos munkával, amit az ember csinál?.., — Család? — Hatan vagyunk. Két fiú, két lány, a feleségem meg én. — A fiúkat engedné-e az olajos szakmában dolgozni? — El is zavarnám őket! Azt már nem! Én is unom már nagyon, ezért a pénzért ezt csinálni. Itt a mosdófülke, abban is hideg víz van. Azt se csinálják meg. Lusták megcsinálni. Ez az. — Meddig szándékozik itt dolgozni? — Hát azt nem tudom. Napok kérdése. Az ember megunja, oszt itthagyja. — Hova menne, szakmája van? — Az nincs. Apagyi Miklós veszi át a szót. Ö is Nádudvarról jött. — En kapcsolós vagyok. Ez azt jelenti, hogy a mester helyettese. Neki kell segiteni a munkát irányítani. — Együtt jöttek az olajiparba Szegcdi Lajossal. Magának is hasonló a véleménye? — Hát... majdnem. — Aztán munkájáról kezdünk el beszélgetni. — Milyen mélyre fúrnak? — Háromezer-nyolcszáz méterre kell lefúrni. Most kétezerszázhatvan méternél tartunk. — Látják már ilyenkor, hogy sikeres lesz-e a fúrás? — A kút még nem mutat semmit. Majd ha lejutunk a mélyebb rétegekbe. — Mivel tölti a szabad idejét? — Szeretek olvasgatni, meg néha elsörözgetünk. Adamik Pál ipari tanuló. Tizennyolc éves. Várpalotán, a 305ös ipari szakmunkásképző intézetben tanul. Harmadéves, mélyfúró szakmunkástanuló. Kilenchetes gyakorlati idejét tölti az újszentiváni 2-es fúrásnál. A szél vörös csíkokat festett a homlokára. Nadrágjáról legördül egy sárdarab. — A nyolc általános után, amikor elhatározta, hogy mélyfúró szakmunkás lesz, elképzelte magának ezt a munkát. Azóta eltelt három év. Már a gyakorlatban is megismerte a választott szakmát. Így képzelte el? — Nem. Rosszabb, mint ahogy elképzeltem. Lakics Rudolt motorkezelő. Húszéves, és háromezer-kettőszáz forint a fizetése. Baranya megyéből jött Szegedre, és a dorozsmai munkásszállás lakója. Erről így beszél: — Kielégítő a munkásszállás élete, csak szórakozási lehetőség nincs. Berna János tizenkét év óta dolgozik az olajiparban. Vele arról beszélgettünk, hogy miért elégedetlenek az itt dolgozó emberek. — Piszkos, erős munka ez. És itt a tél nagyon kemény. — Mit vár a jövőtől? — ... talán... a jövőtől... olyan különöset... nem várok. Majd változtatunk rajta, mert ezt a piszkos munkát nem bírja sokáig az ember. Szórakozás? Az semmi, örül az ember, ha lefekszik, vagy egy kis kaját csinál magának. Nagy István fúrómester HajdúBihar megyéből, 1955-ben jött az olajiparba. — Mennyi a fizetése? — Négyezer-nyolcszáz-ötezer forint. — Elégedett? — Igen. Szegeden kaptam lakást a vállalattól, és nagyon megszerettem ezt a várost. — A húsz év alatt voU-e veszélyes helyzetben? — Igen. 1957-ben a tótkomlósi 9-es kútnak a kitörésénél. De végül szovjet szakemberekkel, a mérnöki karral és a munkásgárdával, három nap alatt sikerült elfojtani. — Szereti a munkáját? — Nagyon. Ezért is maradtam itt. Közben megérkezik a váltás. A délutánosok fellélegzenek. Az éjszakások még az otthonra gondolnak, a félbehagyott tévéműsorra. Valamennyien kedvetlenül húzzák magukra a munkaruhát. Kiss Károly az éjszakai műszak fúrómestere. Hogy nehéz volt-e szombat este munkába jönni, csak ennyit mond: Megszoktuk már. Köti Lajos egy évvel ezelőtt a cipész szakmát cserélte fel az olajipari segédmunkás beosztással. — A cipész szakmában keveset lehet keresni. Az olajosoknál megvan a háromezrem. — Mik a tervei? — Hát az nincs. Ezen még nem gondolkoztam. Tizenkilenc éves fiatalember, tervek nélkül. Minden mondatát úgy kezdi: hát... Hajdú Balázs motorszerelő. Huszonnégy éves. Három és felet keres, mint mondja. Albérletben lakik feleségével, de az idén vállalati segítséggel lakást kap. Ö elégedett körülményeivel, s távlati tervei is Szegedhez kötik. Apró András húszéves fiatalember. 0 az egyetlen, aki Csongrád megyei, pontosabban csanádpalotai. — Az olajosoknál kezdtem, de aztán a „vizeseknél" folytattam. Most újból itt vagyok. Nagyon jól érzem magam. Itt mindig újat keres az ember, s ez izgalmas feladat. Szabó Imre érettségi után, 1969-ben kezdett az olajiparban. — A termelésnél dolgoztam mint műszerész 1974-ig. Most itt vagyok a fúrásnál. — Miért cserélte fel a kényelmesebb műszerész szakmát a nehéz fizikai munkával? — Jaj... — ez magánügy, ezt ne!... — Céljai? —r Még két évig itt dolgozom, aztán visszamegyek műszerésznek, vagy valahova máshova. A továbbtanulásról már lemondtam. Nagyon sokat kellene pótolnom. Sándor Ferenc segédmunkás. A jövő terveiről ő sem mond semmit. „Nem tudni, mi lesz" — jegyzi meg. Színházban három évvel ezelőtt volt, moziba meg egyáltalán nem járt. A fúrótorony állványa alatt az embernek összeszorul a torka. A forgó tengely közepére szorított csőméterek monoton forgása szédíti az embert. És a szivattyúk, a gépóriások fülsiketítőén zakatolnak. A Volga valahogy gyorsabban halad visszafelé. Mint egy nagy mágnes, úgy vonzza a város. A fúrótorony fordított V alakú lámpasora elmarad. Oszkó Albert vezető fúrómesterrel már az autóban beszélgetünk. Huszonhárom éve dolgozik az olajiparban. — Az algyői olajmező első fúrásainál már jelen volt. Hogyan emlékezik vissza erre az időre? — Tíz évvel ezelőtt kezdtük az algyői l-es kutat mélyíteni. Ez nem sikerült. Volt egy beszakadás, és aztán a kutat felszámoltuk. Jelenleg az 532. kútnál tartunk. Olajbányászok. Beszéltek életükről, problémáikról. Úgy nyersen, minden szépítő szavak nélkül. Azok, akiknek szakmájuk van, elégedettek. Ezt szokták meg. A segédmunkások panaszkodnak. Minden végzettség nélkül háromezer forinton felül keresnek, s szidják a bérezést. Az új mosdófülkében még nincs meleg víz, de nincs türelmük kivárni, amíg bekapcsolják. Aztán, amikor állást kellene változtatni, valamennyien maradnak. Még akkor is, ha távol élnek a családtól. Mert, aki egyszer igazán belekóstolt ebbe a mesterségbe, az már nem tud másképpen köszönni, mint hogy „Jó szerencsét!". BAGAMERY LASZLO Nukleáris medicina Szolnoki András Emlékezés egy régi januárra Fegyvere miatt nem nyújthatta kezét a pufajkás katona. Társa a küszöb előtt feküdt véresen, mozdulatlan. Két ujja közé egy galamb csippentett szelíd arcára mosolygott az ég kerek és pufók volt. Akkor délelőtt olvadt a hő, a háborús katlan még forrt, ám az újszülött szabadságra már ráadták a kisinget. Orsovai Emil Nincsenek perceim Nincsenek perceim, csak életem van, egy, mérhetetlen, szüntelen idő, amelynek sodró, folyton-áramában álltomban úszom, mint vízmélyi kő, A kérdések halai nézegetnek, egyik-másik sokáig tátogat amíg úgy érzi, most már ellebeghet: megcsillogtatni újabb tájakat. És rámterül a jóság zöld mohája melengető, iszapszín esteken, hínáros csönd borít be bársonyával s a föld is úgy tart, hogy könnyebb legyen. Ilyenkor meggyőződés foszforeszkál a barnán mormogó zugok között, s mint égi rájahal, rakéta úszkál: reményem, mit visszfényként fellövök. A köznyelvben a nukleáris szó leghamarabb a pusztítás rémével, minden eddigi háborúkra ráfejelő rettenetek kilátásaival kapcsolódott össze: atombombát, hidrogénbombát jelentett. Szerencsére hamar kantárt vetett a tudomány a maghasadásokra, igyekszik „kávéskanállal" adagolva a félelmetes energiát hordozó anyagokat hol jégtörők, hol erőmüvek közönséges üzemanyagaként használni. Kezes báránnyá szelídítve orvosi segédeszköz lett belőle: a cím két szava nukleáris orvostudományt jelent. Szegeden kiváló művelői vannak e tudomány egyik ágazatának. A KGST országaiban vezető intézetként tartják számon a szegedit, amióta a radioaktív izotópokat diagnosztikai vizsgálatokra használó napi gyakorlat támogatást kért és kapott a számítógépektől. Dr. Csernay Lászlót, az I. Belklinika docensét, a KGST államaiban dolgozó kutatók és orvosok figyelmét magára vonó tudomány egyik szegedi művelőjét kértük meg, adjon vázlatos áttekintést mennyivel tudhat többet az orvos, ha hideg logikával dolgozó gép segít neki. Illetve: segít a gép, vagy dolgozik helyette? Az izotóplaboratórium gépeivel és műszereivel sok szerv igen sokrétű működéséről tájékozódhat az orvos. Fontos szempont, sokszor csupán ezért kérik, hogy a betegre ne legyen terhes a vizsgálat. Itt van egy kép a májról. Pontos és precíz. Legalább 1400 elemből, számjegyek halmazából rajzolta ki a műszer. A szakember nézi, eligazodhat rajta, hiszen a gép különböző színek alkalmazásával is segíti a tájékozódást. Az izotópokkal történő vizsgálat sok eljárást ismer arra, hogy egy-egy föltett kérdésre választ adjon, mindegyik eljárás igen sok mérési adatot produkál. Több száz, több ezer elemi két pont mérési eredményeinek az összegezése embernek igen nehéz föladat. A számítógépnek néhány perces munka. Azt is figyelembe kell venni, hogy az izotópok a maguk törvényei szerint a vizsgálati idő alatt is bomlanak, és a bomlási folyamat zavarja, rontja a műszerek által szolgáltatott képet. Ezt a körülményt a végső értelmezésnél emberi ésszel alkalomról alkalomra figyelembe venni, szintén nehéz föladat. A számítógép egyszerű számítástechnikai művelettel el tudja tüntetni a képről a zavaró részleteket, anélkül, hogy a lényegesből bármit is elvenne, és a lehető legélesebb képet adja. Harmadik előnye a számítógépnek, hogy bizonyos logikai döntéseket rá lehet bízni. Soha nem fáradt, soha nem téved, és megfelelő programozással a döntéseket szavakba fogalmazva adja. Azonos körülményeket mindig ugyanazokkal a szavakkal ír le. Az izotóplaboratórium által szolgáltatott mérési eredményeket névvel együtt egyszerűen lyukszalagokra írják, délben átviszik a számítógéphez, és ebédidő alatt a gép precíz, korrekt vizsgálati eredményeket ad. Ha szükség van rá, három dimenziós hatású, plasztikusnak tűnő ké? pet is rajzol akár fél perc alatt a számítógép, sőt tél képek szintvonalaira emlékeztető, több színű rajzolattal valósággal föltérképezi a megvizsgált szervet. — Megmondja tehát a gép, mi a bajom? — Nem, ezt a gép nem mondja meg. Az orvosnak sem azt mondja, hogy ez a baj, vagy az a baj. Az orvosnak gyanúja támadt a beteg vizsgálata során. Ahhoz, hogy gyanúját igazolja, vagy eloszlassa, biztosat akar tudni. Segédvizsgálatokat kér, végeredményben kérdéseket tesz föl. A kérdésekre adott válaszokból újra az orvos rakja össze a végső döntést. Az izotóplaboratórium számítógéppel kombinálva is csak leletet szolgáltat, akár a röntgen, akár más laboratórium. Csak sokkal egyszerűbb az itteni vizsgálat, — a betegnek is egyszerű —. gyorsabb eredményeket ad. Évente négy-ptezer betegről vagy betegnek vélt emberről tudunk határozott választ adni. — A szegedi intézet színvonalára utal az iránta megnyilvánuló érdeklődés. Hazánkban hol működik hasonló? — Harminckét izotópdiagnosztikai laboratórium van az országban. ebből tizenhatot fejlesztenek föl a közeljövőben a szegedi és a budapesti radiológiai klinika színvonalára. Természetesen nem jelenti így ez, hogy a szegedi megmarad a mostani állapotban, hiszen lehetőség is van a további fejlődésre, és szükség is van rá. A centrumok kialakítása nem jelent önmagában számítógépes kapcsolatot, de egyszerű kapcsolásokkal lehetőség nyílhat ilyen együttműködésre is. A Gamma Művek törekvése, hogy éppen a szegedi tapasztalatokra alapozva, kis számítógéppel kombinálja most készülő úgynevezett állódetektoros kameráját. Az atomenergia békés felhasználására a KGST-n belül alakult bizottság érdeklődéssel figyeli eddigi eredményeinket, és sokat vár a számítógépes rendszertől. — Szegeden tehát két törekvés szemtanúi vagyunk. Naponként, sorozatban végzett vizsgálatok segédeszközévé tették a számítógépet, de további kutatások is folynak a lehetőségek teljesebb kihasználására. — Adottságaink mindkettőt megengedik, sőt, mivel jók az adottságok, emberi kötelességünk kihasználni valamennyit. A JATE kibernetikai laboratóriumában januárban alakult egy új együttes, amelyiknek fő kutatási témája az izotópdiagnosztikai képek számítógépes feldolgozása. A képfeldolgozási csoport személyi összatét* le a garancia rá, hogy sok oiyan részletkérdést meg tud oldani, amit a gyakorlat napról napra fölvet. Szelíd, jótevő tudomány tehát a nukleáris medicia. A szegedi orvosok, matematikusok, kibernetikusok érdeme, hogy számítógépes, kitűnő adottságainkra támaszkodva az intézet Dél-Magyarország diagnosztikai központja lett, és a szocialista országok sok szálon futó szoros együttműködésének igen fontos láncszemévé alakult. HORVÁTH DEZSŐ