Délmagyarország, 1975. április (65. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-20 / 92. szám

12 Vasárnap, 1975. április 20. •NSMRNI NSSSSS^^SSSSSSSS n m m Rózsák a városnak FE "SS. ' • 1 A többszörös csere után vegre beköltözhető lakás berendezé­sét a nagymamától, ángyikától. aputol, meg a barátnőktől szedték össze. Amikor már volt min aludni­uk, és a könyvek sem álltak halom­ban a sarokban, számolgatni kezd­tek. ötezer kell a parketta csiszolá­sára, a festés legalább ennyibe ke­rül, de akkor az ajtókat, ablakokat saját kezűleg mázolják majd. Helye bőven volt hát az öt év alatt meg­spórolt pénznek. Esténként nagyokat olvastak, ha meg összejött a társaság — végre elfértek, és senkit sem zavartak —, hajnalokig beszélgettek. Egy reggel csörgött a telefon. Erzsi néni, az évek óta nem látott varrónő jelent­kezett, hallja, hogy beköltöztek, nincs-e szükségük rádióra és tévé­re? Mari gyors válasza a „nincs" volt, tudniillik, hogy pénzük nincs, először függönyt kell és konyhaasz­talt, meg örökké a párnán sem lehet ülni, de azért köszöni, és üdvözli Pali bácsit is. Két nápig rejtegette mágában a tatkot, s közben egyre többet gon­dolt rá. Lacinak már csak akkor szólt róla, amikor négyszáz forint­juk maradt elsejéig. Biztos, ami .biz­tos, jobb a kísértésnek elejét venni. De a férjnek megcsillant a, szeme. Egybeépített rádió és tévé? Csak há­romszázba. kerül?. Nem baj az, hogy tizenhat éves, ha világít, meg szól, a bolondnak is megéri. Ügyis fogyó­kúrázni akartak, elég lesz a százas fiietésig.' " Hej, Jancsika, Jancsika, mért nem nőttél nagyobbra... énekelték, ami­kor. Erzsi nénjék toronymagas szek­rényéről leemelték a dobozt Ebből Alkalmi vétel még nem spóroltak ká semmit, meg­érzik az a súlyán is — mondta Pali bácsi, és lázas igyekezettel kezdett a bekapcsolási manőverbe. Antenna a rádióhoz — egy szál drót a bal öl­dali lyukba. Antenna a televízióhoz — a jobb szélső csatlakozóba. Aram­forrás, ja nem ez, a másik konnek­tor — mondta maga elé, amit csi­nált. Először mindig a rádiót kell bekapcsolni, 6, ez a kis röcsögés a potmétertől van, azt majd ki kell cserélni, pár forintos apróság. Szól ez még, ne féljenek. De a képernyő csak nem akart ki­világosodni. Biztos az a lámpa ment. ki újra, találgatta Erzsi néni, amit a múltkor cseréltettünk. Hátsó bo­rító le, mázsányi por kost tényleg fekete egy lámpa, röpke fél óra, s már az • ötöd ik-szaküzletben - mond-jék a választ: nincs kérem. & regi típu­sokhoz mar nem gyártanak alkat­részt. És nem lámpa. Cső. Egyenirá­nyító cső, így tessék keresni. Az Ori­on márkaboltban megszánta őket az eladó. Vegyék meg ezt, talán jó lesz, ha nagyobb is. Legföljebb tartoztak az ördögnek egy úttal. Meg egy cső­vel. \ Mire visszaértek, a szomszédos Gelkát már bezárták. Betesszük ezt mi, ha már kivenni is tudtuk, .Sze­relés, por, nincs csavarhúzó, aztán van, hang is. dé a képcső csak nem világosodik. Van.. e?en sötétítŐgbmb? Hátha csak az... . kérdezte . M?ri óvatosan és nagyon félve,, gondolva, bizt06 butaságot mond. A férfiak persze oda se bagóztak, nagy hozzá­értéssel tanakodtak, mi a teendő. Végül abban maradtak, hazaviszik, de holnap megkérdik a Gelkát, ér­demes-e még megjavítani. Otthon letették a szegény, beteg jószágot a kisasztalra, bánatosan csavargatták a gombokat össze­vissza. És tényleg, hirtelen megvilá­gosodott a képernyő, még valami képféle is megjelent. Gyorsan az an­tennát, feszítsük kii A drót. ami ez esetben az antenna volt, nem volt egyszerűen fölszerelhető. Szögre, fá­ra, kerámiavázára, mindenre próbál­ták rátekerni, de a kép úgy lett a legjobb, ha a drótot a kinyitott ab­lakkilincs, meg az aíriliai totem bal alsó' fogsora közé kötözték., A kép­ernyőn így csak ötcentis volt a szel­lemkép, a hang is csak ."észben volt élvezhetetlen. Majd meglátod, még gondolkodás­ra is ösztönöz bennünket, ha a mon­dat második felét magunknak kell kitalálnunk — próbált vigasztalód­ni és vigasztalni a férj. Jön a ta­vasz. nyitott ablaknál sokkal egész­ségesebb az élet, a totemet meg úgy utáltam, látod. így, milyen ember­szabású? Ne búsulj, fizetés után megjavíttatjuk. Ha meg nem lehet, cipősdoboznak használjuk. Három­százért hol kapsz manapság üvege­zett cipősszekrényt? P. K. : " . : ; ^ .. ... . . .... J Ars S. Sándor felvétele A virágos Szegedért akciót a városi Vöröskereszt is támogatja. Tagjai segítségével ez ideig 500 tő rózsát, 2 ezer eserjét és facsemetét ültettek el Szeged különböző parkjai­ban, többek között Algyőn is. Felvételünket a DÉMÁSZ Kossuth Lajos sugárúti irodaháza előtt készítettük, ahol a vállalat vöröskeresztes aktivistái díszítik az épület előtti parkot AZ ÉDOSZ EGYÜTTES JUBILEUMI TALALKOZÖJA Az ÉDOSZ „Szeged" együt­tese idén ünnepli megalaku­lásának huszadik évforduló­ját. Az ÉDOSZ Csongrád m< gyei bizottsága ez alka­lomból április 29-én délután 5 órakor baráti találkozót rendez a Szegedi Konzerv­gyár klubjában. A találkozó­ra meghívják és várják az együttes régi tagjait is, hogy korábbi munkájukról, ta­pasztalataikról elbeszélges­senek a mai tagokkal. HAZÁNK SZÉP TAJAIN Hétfőn este 6 órakor kerül sor a Bartók Béla Művelő­dési Központban a „Ha­zánk szép tájain" sorozat harmadik előadására, me­lyen Budapest műemlékeit, történelmi nevezetességeit mutatja be dr. Maróth Mik­lós tudományos főmunkatárs. ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁS Dr. Veszelovszky Iván szü­lész-nőgyógyász szakorvos tart előadást a Juhász Gyula művelődési központban hol­nap, hétfőn este 6 órakor Születésszabályozás és az emberiség jövője címmel. Ugyancsak ismeretterjesztő előadást tartanak a Vasutas művelődési házban. Holnap, hétfőn este 6 órakor; Muncz Károly, a TIT városi titkára tart színes diákkal illusztrált élménybeszámolót, az NSZK legszebb tájai címmel. NYELVI VETÉLKEDŐ A magyar nyelv hete ren­dezvényei között kedden dél­után 3 órakor anyanyelvi vetélkedőt rendeznek a sze­gedi középiskolások számára a Tömörkény gimnáziumban. A vetélkedőt Végh József Mihály főiskolai docens ve­zeti, a zsűri elnöke Sipka Sándor egyetemi adjunktus. FIATAL MŰVÉSZEK KLUBJA A Bartók művelődési köz­pont fiatal művészek klubjá­ban a „Bitó Márk emlék­kör" tagjai, főiskolás fiata­lok mutatkoznak be. Estjük kedden este 8 órakor kezdő­dik. t SZEGEDI DIÁKOK SIKEREI Az autóförgalmi és vasút­forgalmi szakközépiskolások tanulmányi versenyének or­szágos döntőjót Miskolcon renpléZték meg. A versenyen a szegedi Rózsa Ferenc Szak­középiskola autóforgalmi ágazatának két tanulója is részt vett, Rédecsi Zoltán, aki az ágazati témakörben első, az országos döntőben harmadik helyezést ért el, valamint Galambos István, aki az ágazati témakörben negyedik, az országos döntő­ben pedig - nyolcadik lett. Az Oktátási Minisztérium által meghirdetett országos ju­bileumi egészségügyi tanul­mányi versenyen a Tömör­kény Gimnázium és Szakkö­zépiskola negyedikes tanulói is sikeresen szerepeltek. Hal­mos Éva, Dulka Edit, Kádár Margit és Mucsi Erzsébet ju­tott be a döntőbe, amelyet 23-án, szerdán Budapesten rendeznek. Mit fizet a lottó? Árvízkárosult* madarak A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a 16. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 133 fogadó ért el, nyereményük egyenként 42 871 forint. Három találata 8055 fogadónak volt, nyereményük egyenként 354 forint. A kéttalálato6 szelvények száma hullámának" levonulása vá­209 725 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. A nye- raüanul érte" a hullámtéren remények a nyereményilleték levonása után értendők, ~ közölt adatok tájékoztató jellegűek, A Tisza idei második ár-: MUNKÁS SZÍNJÁTSZÓK Munkás pinceszínpad ala­kult a Juhász Gyula műve­MINIKÖNYV Katona Judit: Vers közös témára című verséhez 20 fametszetet készített And­ruskó Károly, a neves zentai lődési központban. Heti két festőművész, ' grafikus. A alkalommal tartják próbái' kat, hétfőn és csütörtökön este 7 órától 9-ig. Az első próbán, holnap este a to­Sa%aínt^ZS5átszSócí neVét"= úi lakótelep el- előtt kiszorultak a hasznos port. minikönyv Zehtán jelent meg. ÖVODAÉPÍTÉSI AKCIŐ fészkelő madarakat A bibi-: cek, a vörösbegyek, az ökör. üzemek és más madárfajok) részben a földön, részben kidőlt fatuskók odúiban fész­kelnek. Ezeknek -.tojásait tönkretette a megduzzadt folyó. A Szegedi Állami Erdőreru. dezőség tájékoztatása szerint a fácánállományt nem káro­sította az áradás, mert sze­Szentesen a Hámán Kató rencsére még a fészekrakás ső óvodájának létrehozásá- mezei szárnyasok a hullám­ra városszerte társadalmi terekről. Az őzek is idejében, mozgalom indult A gyér- elmenekültek a veszélyezte­mekintézmény építési alap- tett helyekről. Mint ismere­jára a helyi Árpád Termelő- tes. tavaly a fácán- és az szövetkezet 1 millió 200 ezer őzszaporulatot alaposan meg­nyekről készült filmeket ve- forintot, a Baromfifeldolgo- tizedelte a magas vízállás, títenek a DÉLÉP SC autós zó Vállalat 600 ezer forin- A fákon költő madarakat szakosztályának tagjai a tot és más üzemek további természetesen nem fenyegeti vállalat Bocskai utcai kul- egymillió forintot fizettek be veszély. Az árteret benépesít AUTÓVERSENYEK — FILMEN Forma—I és rally-verse túrtermében holnap, hétfőn eddig. KEDVEZMÉNYES este 6 órakor. A filmvetítés után tájékoztatják a verse- KONZERVVASAR nyezm kívánó autosokat a tették a seregélyek. A fűz­fák odúiban már teljes a fészekalj. Reggelenkint a se. regélyek dalától visszhang­A dolgozó nők háztartási ^ M erd6 Hangutánzó ké­munkajat konnyito konzer- p^g^ ísmert. péidáui a szívesen látják az érdeklő- SSa^S" versenyzes Az dókét SZEGED FELŐT; — TISZTA SZÍVVEL; Ez a címe annak az est­Belkereskedelmi Minisztéri. um elhatározta, hogy — a ják utánozni. Ornitológusok azt is megfigyelték, hogy a seregélyek gyakran afrikai helyi kerfmíeycz/seten tó­a.- ss tzjs. MS^-áSF­Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazon rokonoknak, Is­merősöknek, Jó szomszédoknak, egykori munkatársaknak, a pos­tahivatal dolgozóinak, akik fe­lejthetetlen jó férjem és roko­nunk. RACZ FERENC nyug. postaíőfclügyelő temetésén meg­jelentek. sírjára a kegyelet ko­szorúit, virágait elhelyezték, részvétüket bármilyen , fórmá­ban kifejezték és ezáltal fájdal­munkat enyhíteni Igyekeztek. A' gyászoló család. Hódmezővásár­hely. T 10 164 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. . Ismerősöknek, és. munkatársaknak, a Felszabadu­lás Tsz tagságának, akik szere­tett halottunk, SOKI ISTVÁN temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család, Halász u. 11. T 10 160­Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, aldk szeretett halottunk, özv. SZE­GIlO ISTVANNE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. Pclőft S. sgt. 73. T 10 154 Köszönetet mondunk mind­azoknak. akik felejthetetlen ha­lottunk. JÖKA1 ISTVÁN bú­csúztatásán részt vettek, illetve részvétüket fejezték ki. Köszö­netet mondunk továbbá a Deszkl Szanatórium orvosainak és ápolóinak. A gyászoló csa­lád és gondozója. T 10 121 Hálás köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik szeretett fe­Gyász­közlemények leségem, CSAKVARI TAMASNÉ hamvasztás - utáni búcsúztatásán részt vettek. Gyászoló férje, PusztaszeH1 u.' 25. T 10*144 Mély 'fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa, nagy­apa, após, d'vdapa, NÉMETH MIHÁLY, életének 57. évében hosszú, szenvedés után elhunyt. Temetése ápr. 22-én 14 órakor lesz a Dugonics-temető ravata­lozójából. A gyászoló család. Algyői u. 21, T 10160 Fájdalomtól megtört szlwel tudatom, hogy szeretett férjem és rokon. VARI IMRE, életének 75. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése ápr. 22­én 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyá­szoló család, Csongrádi sgt. 43. T 10167 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek és szomszédoknak, akik szeretett halottunk, özv. FÖLDHÁZI 1M­RFNP temetésén megjelentek, részvétükkel — virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekez­tek. A gyászoló család, szeged. Köszönetet mondánk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, az Algyői Üzemi Tűzoltóság állo­manyának. akik szeretett ha­lottan*, BEHAK FERENC te­metésén megjelentek.' részvétük­kel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család, Szőreg. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, ba­rátoknak és a IV/a osztálynak, akik szeretett halottunk. SZŰCS VINCE, volt tanár temetésén megjelentek, részvétükkel és vi­rágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyá­szoló Dlószeghy család, Béke u. 2/C. Hálás ' szívvel mondunk köszö­netet' mindazoknak a rokonok­nak, ismerősöknek, Jó szomszé­doknak, jó barátoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, BORSOS SÁNDOR temetesén megjelentek, virága­ikkal és részvétükkel fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Kü­lön mondunk köszönetet a MAV szegedi, szentesi és vásárhelyi dolgozóinak. A gyászoló család. Hódmezővásárhely, Fáncsl u. 25/A. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, és szomszédoknak, akik szeretett halottunk, özv. LELE ANTAL­NE temetésén megjelentek, rész­vétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak. jó Ismerősöknek, szomszédoknak, és munkatársaknak, akik MA­RINK, ZÉKANY JANOSNE te­metésén megjelentek, vagy rész­vétüket nytlvártítdtták. Gyászoló család, Vásárhely. nek, amelyet a Radnóti gim- egyidőben szervezett konzerv. tédtttek & hltz názium diákjainak közremű- vásárt tart annak érdekében, Sf^Károkat a halánkba ködésével a Bartók Béla Mű- hogy a vevők a gazdag vá- Ő^Sl frkező roko­velődési Központban tarla- lasztékkal jobban megismer. fS^J™*™ S5® nak meg holnap, hétfőn es- k^h=ek; a készüménye- SjŐKUSS? SS­te 7 órakor. A műsorban ket megkedveljék. Az első +1 p dézsmálják a te.r versek, prózai írások, dalok akciót, az országos tavaszi aezsmalJaK a ter" szerepelnek. Zongorán köz- konzervvásárt április 21— reműködik Delley József. Az május 10-e között tartják. A est rendezője Kocsis István, háromhetes vásár idején a a gimnázium tanára. forgalombán lévő hazai és külföldi konzervek közül SZOMBATI PIACI ARAK Az élő csirke kilója 30, a ®f uzlbt®k- nárás" idő oev-két helven tyúké 25, a vágott csirkéé 32 ÖKLELŐ BIKA PÁRAS LDÖ' EGY'KÉT . HE YBQ forint volt a tegnapi piacon, A maroslelei Rákóczi Tsz ruto esővel. A mersékelt, a tojást 0.80—1 forintért ad- udvarán egy bika felöklelte időnként élénk északi, észak­ták. Egy kiló burgonya 3,50 Gyémánt István 54 éves ál- nyugati szél változó Irányú -4 a sárgarépa 3,50—4, a ^TlS'sXfSíS lesz- várható ágasabb 4^50—5, M^STóŐ SnvS^rSL" nappali hőmérséklet vasár­—4 forintba került Salatát ban meghalt nap- 14—18 fok között 1,50—2, a karalábét 2,50—3, ' zöldpaprikát 2,50—3, egy csomó retket 1,20—2, zöld­hagymát 1,20—1,50-ért lehe­tett kapni. A paradiffSom ki­lója 100, a fokhagymáé 8— 10, a szárazbabé 14—16, a savanyú káposztáé 7—8 fo­rintba került Parajt 3—4, sóskát 8—10, almát 3—11, diót 14, a mák literjét 28— 30 forintért kínálták a szom­bati piacon. kon­hazai 14—19° Várható időjárás vasárnap mintegy 600-at'kínálnak 20— estig: Változóan felhős, a Slf08 kedVeZménnyel reggeli órákban helyenként DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeded városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétköznap 8. vasárnap 12 oldalon. — Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal> £740 Szeged. M-gyar Tanácsköz­társaság útja 10. -> Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadói KOVÁCS LASZLO. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged* Bajcsy-Zsilinszky utca SS. — Előfizetési dfj egy hónapra 20 forint: Index 2 a 053,

Next

/
Thumbnails
Contents