Délmagyarország, 1975. április (65. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-20 / 92. szám

3 Vasárnap, 1975. április 20. Újabb óvoda és bölcsőde Tarján hatodik ütemének tavalyelőtt elkészült lakóházai után az idén februárban fogtak hozzá a DÉLÉP dolgozói a tömb közepére tervezett óvoda és bölcsőde építéséhez. A száz óvodás, illetve 80 bölcsődés napközije a Szegedi Tervező Vállalat tervei alapján UNIVÁZ-szerkezettel épül. Jelenleg az alapokat készítik, ezután következik a pillérek fölállítása. Somogyi Károlyné felvétele Többet és jobbat Szövőcsalád Különösen komoly gondokat okoz jelenleg, a magyar textilipar újjászületésének éveiben a munkásvándorlás, s a létszámhiány. Kevés, vagy nem eléggé szakképzett dolgozóval lehetetlen megfelelően kihasználni az új, korszerű gépeket, égetően fontossá vált tehát a hatékonyabb munkaszervezés, az üzemek belső irányításának és a jobb eredményekre ösztönzés módszereinek továbbfejlesztése. A Szegedi Textilművekben nagyon komolyan vették ezeket a teendőket, de kellett is, hiszen négy évvel ezelőtt a munkáshiány miatt nagyon sok gép állt az 1320 közül, és az I. osztályú szövetek részaránya alig haladta meg a 82 százalékot. Ekkor a szövődé vezetői öszszehívták az üzem valamennyi művezetőjét, s megbeszélték a problémákat. A művezetők elmondták, miben látják a gyenge eredmények okát, feletteseik pedig azt, hogyan tudják ezeket fölszámolni. Nem sokkal később Orvos László fiatal üzemvezető kidolgozott egy munkaszervezési formát — a szövőcsalád rendszerét —, amelynek bevezetése után ugrásszerűen javultak a termelés mennyiségi és minőségi mutatói. A termelékenység tavaly decemberig több mint 28 százalékkal, az L osztályú áruk részaránya pedig 93,2 százalékra nőtt. Ennek eredményeként természetesen emelkedett a dolgozók fizetése, javult a munkakedv, mérséklődött a tnunkás'vándorlás. A szövőcsalád elnevezés — mint sejthető — nem rokoni kapcsolatot, ám mégis valamiféle összetartozást jelöl, ezért megértéséhez rövid magyarázat szükséges. A százgépes szövőpartiban a művezetőn, a segédművezetőn és a blokklakatoson kivül nyolc szövőnő és két malőrfűző dolgozik, s ők alkotnak egy szövőcsaládot. Fizetésüket mindannyian a száz gép termelésének, illetve az áruk minőségének arányában kapják, így közös érdekük a gyorsan és jól végzett munka. (A műszakiaknak a hibák mielőbbi elhárítása.) Korábban egy partiban öt szövőnő dolgozott, s mellettük egy-egy tártöltő. A párok — bár csak néhány méternyi távolság volt közöttük — egymástól elszigetelten dolgoztak, hiszen anyagi érdekük csak az általuk kezelt, illetve kiszolgált 20 géphez fűződött. Orvos Éászló elképzeléseiben a tártöltői beosztás nem szerepel, a két, egymáshoz közeli munkafolyamatot összevonták. így nem fordulhat elő, hogy míg az egyik dolgozó alig g/ózi összekötözni az elszakadt fonalakat, a másik a tártöltést elvégezvén, meg-megáll. Az ilyen helyzet megszüntetése nemcsak eredményes munkaszervezési fogás, de fontos lélektani tényező is. Ha most egy szövőnő valamennyi gépe jár — ami egyébként ritka jelenség —, átrándul szomszédjához segíteni, s ez ugyancsak lendületet ad annak, akinek mindkét keze tele van munkával. A besegítés a munkaközi szünetekben legintenzívebb, ilyenkor igyekeznek a bent levők uzsonnázó társaik gépeinek nagy részét hajtani. Erről azonban bővebben kell szólni. A munkaközi szünetek bevezetését a vezetők nem egyszerűen célnak, hanem kötelességnek tekintették. Ismerik a szakma nehézségeit, ártalmait, látták, amint a szövőnők egyik géptől a másikig hordozták uzsonnájukat, s közben bele-beleharaptak. Tudták azt is, hogy az ilyen étkezésnek milyen káros egészségügyi következményei lehetnek. Több megoldás kipróbálása után a szakaszos szünetet találták legjobbnak, s ezt alkalmazzák. Megfigyelték, mikor hanyatlik nagymértékben a dolgozók teljesítménye, és ilyenkor küldik 20 perces pihenőre a létszám felét, majd visszaérkezésükkor a többieket. A műszakok vége előtt két órával újabb 10—10 perces szünetet tartanak. Néhány évvel ezelőtt sok fiatal lány távozott el az üzemből, a bizonyítvány megszerzése után. önállóan kellett dolgozniuk, többen hamar kedvüket vesztették, a három műszakos, könnyűnek nem mondható munkától. így aztán teljesítményük — ennek arányában fizetésük — nem volt olyan magas, mint szerették volna. A szövőcsaládban már ők is megtalálják számításaikat, a többiekhez hasonlóan csoportbérezésben részesülnek, s havonta 3 ezer forinthoz közeli fizetést vihetnek haza. A régebben dolgozó szövőnőknek pedig, ha már egyformán keresnek, s fizetésük az újak eredményétől is függ, érdemes oktatni, segíteni a fiatalokat, hogy minél hamarabb teljes értékű munkaerővé váljanak. Az utóbbiaknak viszont föltétlenül megéri jól dolgozni, mert ellenkező esetben kitessékelik őket a szövőcsaládból, a boríték jelentősen apadhat. A szövőcsaládok kialakításával egyidőben ésszerűen megváltoztatták a gépellenőrzési rendszert, az eddiginél jobban megszervezték az alkatrészellátást, s -gazdálkodást, módosították a tmkzást. Mindezen kívül természetesen sok megoldandó föladat vár még a szövöde vezetőire, dolgozóira, amelyek java már az eddigi eredményekből fakad. Sezek igen jók. Szirák József • m Ünnepségek a Leninévfordulón Vlagyimir Iljics Lenin születésének évfordulóját az idén is megünnepeljük Szegeden csakúgy, mint országszerte. Kedden délelőtt 9 órakor az MSZMP Csongrád megyei oktatási igazgatóságán a megyei pártbizottság és az oktatási igazgatóság közös rendezésében emlékeznek meg a nagy forradalmár, filozófus és politikus születésének 105. évfordulójáról. Az ünnepi megemlékezésen dr. Koncz János, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára mond beszédet. Ugyancsak kedden, délután 3 órakor az MSZMP Szeged városi bizottsága, Szeged megyei város tanácsa és a Hazafias Népfront Szeged városi bizottsága rendez koszorúzási ünnepséget a Rákóczi téren álló Lenin-szobornál. Régészeti lelet Csengelén Csengele község határában földmunkák közben régészeti leletek kerültek felszínre. A lakosság bejelentésére a szegedi múzeum régészei kisebb méretű Árpádkori templom maradványait és körülötte számos sírt tártak fel. A község tanácsa, együttműködve a helyi termelőszövetkezettel, úgy határozott, hogy az e vidéken ritkaság számba menő történelmi emléket megóvja. A feltárt templomalapokat, eredeti vonalvezetésüknek megfelelően, 50—60 centiméterrel megemelik, a környéket pihenőparkká alakítják, a feltárt romokat kerítéssel és magasra növő nyárfasorral veszik körül. N

emrégiben hírt adtunk egy építőbrigád rekordnak számító munkasikeréről. Hetvenhat ember — zsaluzók, kőművesek, betonozok, lakatosok és még több szakma együttese — huszonhárom nap alatt elkészített egy 2200 vagonos gabonatárolót, illetve annak a betonsilónak a köpenyét, amely 46 méter magas és tizenhét cellára osztható. Ilyen még nem fordult elő a hazai silóépítés gyakorlatában. Nem volt ebben a rekordban semmi különleges, ami eltérne a ma ismert technikától vagy a technológiai folyamatoktól. Mindössze annyiban különböztek ezen az építkezésen a körülmények, hogy itt minden stimmelt, pontosan és folyamatosan odakészítették az anyagot, a betonkeverő és továbbító gépi berendezések jól működtek, s az emberek is helyükön voltak minden percben. Ahogy mondani szokták: elindult a verkli, és meg se állt, amíg készen nem lettek a silóval. A kollektíva egyébként a DÉLÉP kebelében dolgozik. Miért ez a hosszú bevezetés és példázódás? A következő megjegyzés miatt: Gál Sándor kőművestől megkérdeztem, hogy ebben a hajrámunkában milyen lett a minőség, s emlékeztettem a szegedi gabonatárolóra, ahol bajok voltak a beton zárórétegével, beszivárgott a víz. Érdekes választ adott a szakember: — Ebben a tekintetben a mennyiségi növekedés egyenesen elősegíti a minőség javulását Tudniillik, ha gyorsabban és folyamatosan megy a beton bedolgozása, tökéletesebb és tömörebb felületi megmunkálást végezhet a kőműves. Ebben a kiválóbb minőség titka is. Kiderült az is, hogy nem volt ezen a munkahelyen hajsza, sem emberfeletti megerőltetés. Néha túlóráztak ugyan, de ezzel nem zavartak senkit, hiszen az emberek ott laktak a helyszínen, haza csak hetenként utaztok, mivel többségük állandó lakhelye az ország másik felében van. A dolgozók arra is hivatkoztok, hogy munkasikerükkel kívánták köszönteni pártunk XI. kongresszusát. A több és a jobb munka olykor összefügg egymással, de előfordulhat az is, hogy ellentétes, mert a mennyiségi erőltetés a minőség rovására megy. A gazdálkodásnak és a gazdasági előrehaladásnak is megvannak a maga törvényszerűségei. Vannak időszakok, amikor lehet gyorsabban előrehaladni, s a mennyiség erőltetése megengedett. De ebben a kérdésben érdemes disztingválni. A pártkongresszuson Kádár János zárszavában megemlítette, hogy nagyon sokan úgy dolgoznak, hogy többet már nem is szabad kívánni tőlük, esetleg jobbat, akik pedig még nem használják ki a munkaidejüket, azok dolgozzanak többet. A több és jobb összekapcsolása ma elengedhetetlen követelmény gazdasági építőmunkánkban. Persze a több minden esetben csak ott, ahol arra szükség is van. Paradox a példa, de több kenyeret sütni, mint amennyire a lakosságnak egyetlen napon szüksége van, teljesen fölösleges és pocsékolás lenne. De amint a kongresszusi határozat is fogalmaz: „A lakosságot a jövedelmekkel arányosan több, jobb, választékosabb közszükségleti cikkel kell ellátni." Ebben a tekintetben is az ésszerűségre és a józanságra apellálva, úgy kell eljárni, hogy legyen elegendő az olcsó, de megfelelő minőségű és választékú fogyasztási cikkből a vásárlók rendelkezésére. Annak az időszaknak régen vége, amikor a mennyiség határozott meg mindent. Az idősebbek még visszaemlékeznek, hogy a tervezésben is kizárólag a mennyiségi mutatók uralkodtak. Elegendő volt a vállalatnál arra ügyelni, hogy 1—2 százalékkal tetézzék a meghatározott mennyiséget, és akkor akár kiválónak is minősítették a tevékenységüket. Leszóltak a főhatóságtól, „hoztátok a tervet", s elismerésre csak akkor számíthattak, ha a válasz a túlteljesítést is tartalmazta. A realizálás nem a gyártó vállalat föladata volt, hanem másoké. A termelőt a gyárkapun túl nem érdekelte, és nem is befolyásolta az a kérdés, mi lett a sorsa az elkészített árunak. A teljes igazság kedvéért megemlítem, eleinte nem a szűklátókörűség, vagy a hozzá nem értés játszott ebben szerepet, hanem egy időszakban a mennyiségi erőltetés történelmi és társadalmi szükségszerűség is volt nálunk. Több kellett, mindenféleképpen, még azzal a megalkuvással is, hogy a minőséget kifogás érheti. Azért e megjegyzés, mert így teljes a kép a korábbi menynyiségi szemléletre. Manapság már nem is úgy téma a menynyiség és minőség összefüggésének aránya, mint hajdanában. A gazdasági vezetők tisztában vannak azzal, hogy miből érdemes gyorsan és sokat termelni, s miből kifizetőbb kevesebbet, de jobbat. Egy mindenesetre biztos, csak jó minőségű árut szabad akkor is előállítani, ha abból hirtelen nagy a kereslet, s talán időlegesen elkel a silány is. De csak időlegesen, mert ezután észbe kapnak a termelők, és mind annyian utói akarják érni a konjunktúrát kihasználó vállalatot, s mi történik ilyenkor? Nagyobb lesz a kínálat, csökkennek az árak, és válogat a vásárló. A legjobb áru találhat gazdára és elismerésre. Emlékszem arra is, hogy valamikor vá lógattuk, osztályoztuk a termékeket. Valahogy így: kiváló, kifogástalan, mehet a tőkés piacra, a másik csoport már itt-ott gyengebb volt, de még eladható, küldjük a szocialista piacra, a megmaradt árucsoportot meg átadtuk a hazai kereskedelemnek, árulja idehaza. Árultok is, olykor a szezon végi kiárusításokon, ötvenszázalékos engedménnyel. Sokan úgy emlegették azokat a kiárusításokat, mint bóvlivásárokat, alighanem teljes joggal. Selejtes, gyönge áruk kerültek terítékre. Nem szorul bizonyításra, hogy ennek a gyakorlatnak régen befellegzett. Nincsenek már csodák, a rossz minőségű áru nem kell senkinek, külföldön sem, idehaza sem. Rosszul gondolkodik az a gazdasági szakember, aki azt hiszi, hogy lehet még mindig osztályozni a piacokat. Miből kell több? Abból, ami eladható, és van rá reális piaci igény. Az erre való törekvést szolgálja gazdasági struktúránk átalakítása is, a szocialista gazdasági integráció kiteljesedése, a termelési együttműködések bővítése a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. De érdemes nagyon odafigyelni, hogy a bővülő integrációs kapcsolatok során nem egyedül mi, magyarok jelenünk meg a szovjet piacon, vagy a többi szocialista ország piacain sem, hanem mások is. Ebből következik, hogy ott áruinkat összemérik máshol gyártott hasonló árukkal. S akár tetszik, akár nem, a vevő is válogat, a jobbat vásárolja meg. Ez a kialakult helyzet persze igen előnyös, mert nem „altatja el" a termelőket, szinte kényszerítő hatást gyakorol a technikai és technológiai fejlesztésre, a minőség és a hatékonyság javítására. Többek között azért, mert létkérdésről van szó. S

végezetül még egy szempont, amely szorosan összefügg a mennyiség növelésével és a minőség javításával. Nőnek az igények, javul a dolgozók életszínvonala, csökken a munkaidő, mennyisége. Ebből logikusan következik, hogy kevesebb idő alatt kell, nem is csupán annyi terméket előállítani, mint korábban, hanem annál többet, mert a vásárlóerő is nagyobb, mint volt. GAZDAGH ISTVÁN Otthon '75 Szeged i Nagy érdeklődésre számottortó kiállítást rendez július 18 és 27-e között Otthon '75 Szeged címmel a Szegedi Ipari Vásár igazgatósága. A Marx téri kiállítási pavilonokban ipari, kereskedelmi vállalatok mutatják be a modern otthon, a korszerű háztartás berendezéseit, eszközeit. A kiállítás célja, hogy az MSZMP Központi Bizottsága 1970 februári határozatának szellemében a dolgozó nők helyzetének javítását, a háztartási munka korszerűsítését és a szabad idő biztosítását szolgáló iparcikkeket mutasson be a látogatóknak. Közismert, hogy Szegeden kétévenként rendeznek ipari vásárt A közbeeső esztendőkben szakosított kiállításokra kerül sor. Ez alkalommal a legkülönbözőbb felhasználású bútorok, lakástextíliák, üveg-, porcelán, kerámia és műanyag tárgyak, különféle háztartási felszerelések, sőt konzervipari termékek is bemutatásra kerülnek. A vásárigazgatóság tájékoztatója szerint a kiállított tárgyak nagy része a helyszínen megvásárolható lesz. A magyar vállalatok mellett jelen lesz Szeged jugoszláv testvérvárosa, SzabadIca és a Vajdaság több vállalata is. Elsősorban a határmenti árucserére ajánlott termékeket mutatják be. a szakmunkástanuló-napok A KISZ Csongrád megyei bizottsága és a megyei tanács művelődésügyi osztálya által szervezett szakmunkástanuló-napok záróünnepségét tegnap, szombaton délelőtt Makón, a Vörös Csillag filmszínházban tartották meg. Az ünnepségen dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titkára mondott beszédet. Megemlékezett a felszabadulás 30. évfordulójáról és a szocialista szakmunkásképzés negyedszázados jubileumáról. Felelevenítette a szakmunkásképzés múltját, majd hangsúlyozta: napjainkban minden lehetősége megvan a fiataloknak arra, hogy tudásukat gyarapítsák, művelődjenek, szórakozzanak, boldoguljanak. Elismeréséi fejezte ki azoknak az oktatóknak és nevelőknek, akik élen jártak a szakmunkások nevelésében, továbbá azoknak a tanulóknak, akik kiemelkedő sikereket értek el a Szakma Kiváló Tanulója versenyben. Ebben a vetélkedőben nemcsak az elsők, de minden résztvevő bizonyította tudását, szorgalmát. Közülük Tóth Béla szegedi élelmiszeripari szakmunkástanuló a makói ünnepségen vette át a Szakma Kiváló Tanulója országos versenyben elért első díját. Kiosztották a megyei verseny helyezettjeinek járó okleveleket és jutalmakat is, a 25 éve eredményesen tevékenykedő makói szakoktatókat pedig növendékeik köszöntöttek. \