Délmagyarország, 1975. április (65. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-17 / 89. szám

5 Csütörtök, 1975. április 17, Felújították Sándorfalva művelődési házát A felújított művelődési ház Molnár József felvétele Néhány évvel ezelőtt ta- rábbl aggodalom eloszlik. Sokat áldozott a nagyköz­punkban is említettük, Csak az épület külső falai ség a felújításra, az építők hogy Sándorfalva gondjai maradtak meg, ami azon be- munkája közel egymillió fo­kozott első helyen áll isko- lül van. mind új; a padló, rintot ér. Berendezésre, fel­Iáinak és művelődési háza- födém és a válaszfalak is. szerelésre a megyei tanács nak í-ossz állapota. Fontos Helyiségekkel ugyan most vb művelődésügyi osztálya dolgokra, orvosi rendelőre, sem bővelkedhet a művelő- és a módszertani központ is előtte pedig vízhálózat épí- dési ház, de van nagytér- jelentős összeget adott, tésére költötte pénzét a nagy- me, ízléssel berendezett kis- Egyik régebbi cikkünkben község, nagyon tehát ma- terme és nagyszerű klubszo- olvasóink panasza nyomán gyarázni se kellett, miért bája. Michna József, a mű- írtunk a fürdőről ls. A jó­kén várni néhány évet. velődési ház igazgatója öröm- gos panasz akkor így szólt: Három iskolát újítottak mel mondja, most egyszerre nincs víz a medencében, íöl a közelmúltban, minden három csoport tarthatja fog- Ígéretet kaptunk annak ide­évben egyet, és most ké- lalkozását. Akkor se nagyon ^n a tanácselnöktől hogy szült el. a régi művelődési zavarják egymást, ha éppen rendbeh07ZÓk „ fürd6t ha „ házból az új. Sokan aggodal- a teljes citerazenekar mu- rend behozzak a lurűot, ha a maskodtak annak idején, zsikál. Külön öltöző és fo- kútfúrók munkaját siker ko­érdemes-e toldozni-foldozni tószoba is van az épületben, ronázza. Most leírhatjuk az öi-eg épületet, hiszen so- Az udvar felőli falakat legfrissebb értesülésünkre­kat költöttek már rá, a vakou most vakolják a tanács épí- ^ ^ ­lat mégis hol itt, hullott, tőbrigádjának a tagjai. Ha kellemes_ k?™yezetben ma" hol ott. Az épület mostani végeznek, a gesztenyefák i"4-51 uífa működik a állapotát látva minden ko- alatt tánckert készül. sándorfalvi fürdő. Tartalmában és formájában más A világnézetünk alapjai tantárgy oktatásáról Világnézetet oktatni, mar- ismerete, politikus szemlélet nézeti szakkör munkájában, xista, közösségi szemléletre nélkül. Ahogy Sallai Jenő, a Maguk döntik el, miről sze­nevelni: az egyik legössze- városi művelődési osztály retnének hallani, felváltva tettebb és legfelelősségtelje- főelőadója elmondta: a vi- tartanak rövid, ismertető sebb iskolai, tanári feladat, lágnézetünk alapjait oktatók előadásokat, azokkal a kér­Talán nehezebb is, mint szinte kivétel nélkül elvé- désekkel is foglalkoznak, szakismereteket, irodalmat, gezték az Országos Pedagó- amelyek nem kaptak helyet történelmet vagy természet- giai Intézet tanfolyamát, a tananyagban: többek kö­tudományokat tanítani, hi- többen marxista—leninista zött filozófiatörténettel, a szen itt nem elegendő a té- egyetemi végzettséggel is legaktuálisabb politikai ese­nyek, események, törvények rendelkeznek. Csak alapos ményekkei. elsajátíttatása. A világnézet- tájékozottsággal biztosítható, * nek ném egyszerűen megta- hogy a tanárt ne érje várat- A Népiskolák negyedik nult anyagga hanem meg- lanul a tanulók egyetlen osztályában oktatott világ­győzodéssé kell valnia. A vi- kerdese sem. • nézetünk alapjai — heti két­lágnézetünk alapjai nem ré- s ahogy elmondták, kérdé- három órában — önmagában gen kapott helyet a közép- sekben nincs hiány. Ebből is még nem képes meggyőző­ískolai lantargyak között látszik, ezek az órák nem- déses marxista világnézetet Kiserletkeppen sok helyütt csak tartalomban, hanem kialakítani. Régi. sokat han­mar evek óta oktatják, nem formában is különböznek a gozlatott vélemény, melyre fölösleges tehát a tapasztala- többitől. A tanárok közül Darók Miklós, a Radnóti tok összegzése. többen tudatosan fáradoz- gimnázium tanára is hivat­* nak azon, hogy a világnéze- kozott: a világnézeti neve­A tanárok közül többen tünk alapjai ne legyen a szó lésnek minden egyes órán hangsúlyozzák, a világnéze- szoros értelmében vett tan- helyet kell kapnia, terme­tünk alapjai szintetizáló tan- tárgy! Inkább érdekes, Íz- szetesen nem erőltetetten, tárgy. — Ez a véleménye dr. galmas, gondolatébresztő vi- inkább szemléletben. Schmidt Józsefnek, a Tisza- tává, közös beszélgetéssé parti gimnázium tanárának váljon! A diákok mondhas­ls. Más órák anyagára, a sák el véleményüket, a társadalom- és természettu- helytelen nézetek vitában dományokra épít, s ez ma- tisztázódjanak, minél kevés­gában hordozza, hogy nem is *>é érződjék a tanulás kény­igen „szaladhat" előre; a szerel Néhány iskolában to­már meglevő ismeretekre vabb léptek, kísérletképpen kell támaszkodnia. Szükség- megszüntették az osztályo­szerü, hogy a világnézetet zást, de a módszer nem vált oktató tanár saját tárgyai be. Észrevehetően csökkent mellett — akár humán-, az órák színvonala, az érett­akár reálszakos legyen - ségire, továbbtanulásra ké­kellően tájékozódjék más szülő diákok „lazítottak", el­tárgyakban is. Hiszen a tör- hanyagolták a tanulást. Pe­ténelem, a biológia vagy a dig a filozófiai, politikai fizika területéről egyaránt gazdaságtani alapfogalmak meríthet érveket, hogy órái pontos elsajátítása e tan­meggyőzőek legyenek. A tárgyban is szükséges. Alap­kongresszusi határozatok vető tudás, az osszefuggesek között olvashatjuk: „Minden ismerete nelkul a viták le­vegőben lógnak. Jó néhány középiskolában sikerült aktív, politikus szemléletű közösségeket ki­alakítani, ahol a tanulók szí­Ankét Ojszeged közlekedési rendjéről Szenvedélytől fűtött hangú levelekben, buszra várva a megállókban, baráti társa­ságban gyakori beszédtéma még mindig az újszegedi autóbuszközlekedés közel­múltban megváltozott rend­je. A módosítások a kezdeti néhány hétben a vártnál — és tegyük hozzá, a jogosnál — jobban felkavarták a ke­délyeket. Azóta több mint két hónap telt el, a tapaszta­latokat most már minden érdekelt tárgyilagosabban fo­galmazza meg. Érdemes hát összegezni az eddigi észrevételeket, közö­sen keresni a további meg­oldási lehetőségeket. Az új­szegedi népfrontbizoltság, a pártalapszervezet, a városi tanács vb építési és közle­kedési osztálya, valamint a Volán forgalomszervezői, számítva az újszegediek ja­vaslataira, ankétot szervez­nek a városrész közlekedési gondjairól. Holnap, pénteken délután 5 órakor minden ér­deklődő választ kap felme­rült kérdéseire, a Rózsa Fe­renc sugárút 5. szám alatti pártházban rendezendő be­szélgetésen. Itthon is meg­terem a fehérje Az állattenyésztésről szóló a hozzászólások egyértelmű­hivatalos jelenlések évek óta en bizonyították, hogy kö­fokozatos fejlődésről, az ál- rültekintő gazdálkodással lé­latállomány tervszerű gyara- nyegesen csökkenthető az pitásáról tanúskodnak. Eddig importból származó drága tetemes mennyiségű külföld- takarmányok mennyisége, ről vásárolt takarmányra hazai forrásokból származó volt szüksége az állatte- fehérjedús takarmányokkal nyésztésnek. A táptakarmá- végeredményben olcsóbbá nyok néhány nyersanyagá- tehető az állattenyésztés, nak az utóbbi időben há­Metrókocsik a Szovjet­unióból A Szovjetunióból kilenc metrókocsi érkezik az idén, amelyeket az észak—déli vo­nalon állítanak majd forga­lomba. Dr. Várszegi Gyula, a Metró Beruházási Válla­lat igazgatója elmondta, hogy az új szerelvények — amelyekből még 41 szüksé­ges — nagyobb teljesítmé­nyű motorjukkal hamarabb felgyorsulnak és simábban, egyenletesebben közleked­nek. A vonatok padjai „ülés­állóbb" anyagokból és más formatervezéssel készülnek. A kocsik belsejében kapasz­kodókat is felszerelnek. A szovjet Mityiscsi Va­gon- és Gépgyárral — amely a vonat,okat készíti — foly­tatott tárgyalásokon szó esett a később szállítandó szerelvényekről is. Eszerint az észak—déli vonalon 1980 után közlekedő kocsikba au­tomatikus sebességváltók lesznek majd beépítve és a szerelvények automatikus vonatvezetéssel közlekednek majd. Ez annyit jelent, hogy a metrókocsi vezetőjének csak el kell indítania a sze­relvényt, amelynek sebessé­gét és a követési távolságot az előtte levő metrószerel­vény határozza meg, "illetve befolyásolja. Ladányi Zsuzsa romszorosára emelkedett az ára, és egyéb beszerzési ne­hézségek is támadtak. Álta­lános törekvés most, hogy a termelő nagyüzemek lehető­leg maguk termeljék meg állatállományuk takarmány­szükségletét. Tegnap délelőtt erről a témáról a termelés, a beta­karítás és a veszteségmentes tárolás új, nagyüzemi mó­dozatairól tanácskoztak Sze­geden a mezőgazdaság szak­emberei. Dr. Herold István, a Debreceni Agrártudományi Egyetem docense a nagy fe­hérjetartalmú takarmányok kémiai — hangyasavas — tartósításának módszereit ismertette. Az egyetemen ki­dolgozott tartósítási eljárás­sal a takarmányok 25—30 százalékkal több emészthető fehérjét őriznek meg. Külön előny, hogy ez a módszer le­egyszerűsíti a munkaszerve­zést, és jelentős energiataka­rékossághoz is vezet. Takács Ferencnek, az ag­ráregyesület megyei szerve­zete alelnökének írásban be­adott hozzászólása külföldi termesztési példákra hivat­kozva azt bizonyította töb­bek között, hogy a lucerna­termelés átlaga a nálunk is­mert hozamok többszörösére emelhető. Széli Sándor, a Szegedi Gabonatermesztési Kutató Intézet osztályvezető­je az intézetben íolyó kuta­tásokról, a kukorica fehérje­tartalmának növekedését célzó biztató kísérletekről adott számot. Ballabás Sán­dor, az Állattenyésztési Fel­ügyelőség igazgatója gyakor­lati példákat említve beszélt takarmánytermesztési ered­ményeinkről, és a még ki nem használt lehetőségekről. Szorgalmazta a lucerna ve­tésterületének és termésát­lagának növelését. A tanácskozás előadásai és színlen javítani kell a vi­lágnézeti oktatás és nevelés tartalmát és formáit." A középiskolákban ez elképzel­hetetlen alapos íelkészült­"ég, a politikai események yesen vesznek részt a világ­Műszerek a föld mélyén Vízszintellenőrzés a bányában Á Bakonyi Bauxitbánya leállítják a nagy teljesítmé­Vállalatnál elkészült az au- nyű szivattyúkat, tomatikusan működő víz- A vízszintellenőrző disz. szintellenőrző diszpécser- pécserközpont egyébként a központ, amelynek műszer- Bakonyi Bauxitbányák sa­falán a regisztrálók kétper- ját rekonstrukciója, a maga cenként jelzik minden egyes nemében egyedülálló az eu­akna vízszintjét. A föld mé- rópai bányák körében is. A lyén elhelyezett műszerek vízszint állandó mérése óriá­percről percre közvetítik si jelentőségű, hiszen a kör­mérési adataikat, és ennek nyező bauxitbányák mind­alapján a központban szűk- egyike vízbetörés-veszélyes, ség esetén beindítják vagy (MTI) Hétköznapok A betét szá m a Nem takarékbetétkönyv- aZ egész utazási paksamé­ről akarok szót ejteni, tu- tát, betétestől, igazolvá­dom, annak a számához nyostól együtt. Ezt én nem szinte engedélyre van szük- tartom jó dolognak. Mit ség, hogy valakinek a tudo- kellene helyette tenni? Van mására adják. Az autóbusz- rá egy igen egyszerű .javas­bérleteknek is van betét- latom, Ha ilyen bérlettu­jük és számuk. Ha valaki lajdonossal találkozik az igazolványt vált. akkor ha- ellenőr, ott, a helyszínen vonta vásárol hozzá bérlet-, kérje meg, hogy szeme lát­szelvényt. Erre a kis szel- tára írja föl a betétre iga­vényecskére kell ráírni az zolványa számát. Egyszer igazolvány számát. A ren- magam is hasonlóan jár­delkezés célja egyértelmű: tam a félárú vasúti igazol­megakadályozni, hogy töb- ványommal. Nem volt a ben is felhasználjanak egy fénykép mellett saját kezű betétet. Mert ugye, lehet- aláírásom. A kalauz föl­nek olyan agyafúrt embe- hívta a figyelmemet a hiá­rek is, akik megkockáztat- nyosság pótlására. Elövet­ják, hogy a családban két tem a tollamat, és odaka­igazolvánnyal is rendelkez- nyarítottam a nevem, meg­nek, de csak egy betétet köszönve a szíves figyel­vásárolnak, s felváltva meztetést. A válasz, ugyan utazik vele két ember is. kérem, semmi az egész, Nem mintha ez a közieke- mással is megtörténik dési vállalatnak nem volna ilyesmi. Szerintem, még a mindegy. szegedi buszokon is meg­Ezt elkerülendő, a bérlet- történhetne, elvégre az utas tulajdonos köteles a havi becsülettel megfizette a betétszelvényére ráírni tin- jegy, a bérlet érát, s töb­tával az Igazolvány számát, bek között ez összegekből De az emberi figyelem is tartja fönn magát a közle­gyarló. Sokan és sokszor el- k d- , V!Íii„iat Flvéore felejtik átvezetni a sza- Keaesl vallaldt- Elvégre mocskát. S ml történik egy nem a busz tett szívessé­ellenőrzés során: elveszik get. A papír általában kur- cikkek csomagolásához rens cikk, nagyobb iránta használt papírokról, hul­a kereslet, mint amekkora lámpapírról, dobozokról a kínálat. Logikusan kö- és hozzájuk hasonlókról. A vetkezik ebből, hogy érde- minap is látom, hogy bú­mes vele takarékoskodni, tor érkezett az egyik tarjá­De az élet rendje mégis ni ötemeletes ház elé. S olyan, hogy a papír is bi- mit tesz a lakó: hajigálja a zonyos föladatok után — nagy terjedelmű, vastag mivel betöltötte szerepét — kartonpapírlemezeket a ház számunkra már nem érde- elé, ki a szabadba. Mi ér­kes. Az újságot kiolvastuk, telme ennek? Csak szeme­mi értelme volna odahaza tet jelent, és csúfítja a kü­tartogatnl, vagy a csomago- lönben szép, tiszta város­lópapírt is lehámozzuk és részt. Azt is tudom, hogy eldobjuk. az utcán s általában a köz­Apropó, eldobjuk. Ez területeken szemetelni, a rendben ls volna, de nem közterületet szennyezni nem mindegy, hova dobjuk. A szabad, az szabálysértés és reklámbeli kisgyerek rá- büntetendő. Sokan fittyet szólt a nagymamára, ami- hánynak erre. Azok is, akik kor a kukába akarta dob- mosóporos, habzó vizet ön­ni a fölösleges papírt, hogy tenek az utcára, lehet, hogy az nem szemét, tessék ne- kocsimosás az indok de ki átadni, majd elviszi a azok is, akik kiszórják a begyűjtőbe, s még egy kis közterületre a csomagoló­zsebpénzhez is jut. Csak papiros-kötegeket. Ez illet­azt nem értem, sokan mi- lenség ls, lenézése azoknak, ért dobálják el a papirt az akik a város tisztaságán se­utcán. Na nem egy cukor- rénykednek. Becsüljük meg ka borítójáról van szó, Ifa- jobban egymás munkáját! nem, mondjuk nagyobb Gazdagh István

Next

/
Thumbnails
Contents