Délmagyarország, 1975. március (65. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-13 / 61. szám

CSÜTÖRTÖK, 1975. MÁRCIUS 13. Uj hatalmi szervet hoznak létre Portugáliában Intézményesítik a Fegyveres Erők Mozgat mát — Az összeesküvés feietöseit forratiasmi bíróság aló ámtiák . w # Lisszabon (MTI) A portugál dolgozók ked­den este és szerdára virra­dóra impozáns tömegtünte­téseken bélyegezték meg a szélső jobboldali-jobboldali erők ujabb államcsínykísér­letét. A lisszaboni felvonu­láshoz csatlakozott a Portu­gál Kommunista Párt, a Por­tugál Demokratikus Mozga­lom, a Portugál Szocialista Párt, a Baloldali Szocialista Mozgalom és a Szocialista Népfront. A szerda hajnali értesülé­Bek szerint Antionio de Spl­nola, volt köztársasági elnök­nek, a tavaly szeptember 28-i államcslnykísérlet eszmei Irányítójának tizenketted­magával sikerült Spanyolor­szágba szöknie. Spinolának minden bizonnyal sok köze volt a keddi meghiúsult ál­lamcsinykísérlethez ls. A monoklis tábornok most a spanyol fasiszta hatóságok védelmét élvezi, Badajoz­ban, több magas rangú tiszt­társával együtt Értesülések szerint Spinola politikai me­nedékjogot kért a brazil kor­mánytól. Galvao de Melo tábornok, Bkl ellen ugyancsak elfogatá­si parancsot adtak ki, az észak-portgáliai Viseuban je­lentkezett a helyőrség pa­rancsnokánál. Ügy tűnik, a szélsőjobboldali nézeteiről is­mert tábornok lekésett Spi­noláék helikopteréről. Az ellenforradalmi katonai lázadásról újabb részletek váltak ismertté. Ezek szerint a sacavéml könnyűtüzérségi ezred ellen intézett támadás volt a legnagyobb horderejű katonai akció, de a reakciós tiszteknek sikerült megnyer­niük ügyükhöz a santarémi dragonyos kadétiskola kato­náinak egy részét is. Akció­jukhoz felhasználták a légi­erők Lisszabon—Portela l-es, tancosi 3-as számú támasz­pontját is. A portugál dolgozók or­szágszerte barrikádakclóba kezdtek, és — szeptember 28-hoz hasonlóan — ország­úti ellenőrzések során tar­tóztattak fel sok gyanús ele­met, a jobboldali katonai ak­ciók végrehajtásának órái-. ban. S Lisszabon (MTI) Correla Jesulno őrnagy, portugál tájékoztatásügyi miniszter szerdán délután sajtóértekezletet tartott a lisszaboni tájékoztatásügyi minisztériumban, a keddi el­lenforradalmi államcsínykí­sérlettel és a legújabb dön­tésekkel kapcsolatban. Az őrnagy elmondta, hogy a Fegyveres Erők Mozgalmá­nak képviselői kedd estéről pzerda reggelig 12 órán át ta­nácskoztak a keddi esemé­nyekről, és fontos döntéseket hoztak a demokratikus fejlő­dés további biztosítása érde­kében. Elhatározták, hogy azonnali hatállyal intézmé­nyesítik a fegyveres erők mozgalmát, az MFA-t: Leg­felső Forradalmi Tanács né­ven olyan új hatalmi szer­vet hoznak létre, amelyben a nemzet megmentése taná­csának és az MFA koordiná­ciós bizottságának hét-hét tagja foglal helyet. E végre­hajtó hatalommal felruházott szerv mellett Legfelső Köz­gyűlés néven konzultatív tes­tületet alakítanak, amely lé­nyegében a kétszáz vezető MFA-s tiszt legfelső képvise­leti szerve lesz. Jesulno kö­zölte, hogy Vasco Goncalves dandártábornok, miniszterel­nök teljes felhatalmazást ka­pott az MFA közgyűlésétől a kormány olyan átalakítására, amilyent a jelenlegi helyzet­ben a legmegfelelőbbnek tart. A közgyűlés listát foga­dott el azokról, akiket az összeesküvésben való szere­pük miatt azonnali hatály­lyal menesztenek a fegyve­res erők kötelékéből, Illetve eljárást indítanak ellenük. Azonnali hatállyal megfosz­tották rangjuktól és kizárták a hadseregből a Spinola tá­bornokkal együtt Spanyolor­szágba menekült tábornoko­kat és főtiszteket is. Végül különleges bizottságot alakí­tottak az összeesküvés körül­ményeinek pontos megállapí­tására. Jesulno elmondta még: a fegyveres erőknek csupán törpe kisebbsége akarta vég­rehajtani a hatalomátvételt, a katonák túlnyomó többsé­ge az MFA-val tartott, és nem engedett a reakció mes­terkedéseinek. A miniszter a portugál forradalom történel­me kimagasló eseményének nevezte az újabb reakciós puccskísérlet meghiúsítását. Vasco Lourenco százados, az MFA koordinációs bizott­ságának szóvivője délelőtt kijelentette, hogy az össze­esküvés felelőseit forradalmi bíróság elé állítják. Mégiélént az Autótélsf márciusi száma A tartalomból: Bemutatjuk a 601-es Trabant Speclált. Autó a családi költségvetésben. Jogi tanácsadó a jótállásról és a szavatosságról. Az országúti segélyszolgálat áprilisi menetrendje. Hazai és nemzetközt események 1975. autósportjában. Jubileumi fotópályázat. Hírek, tudósítások az autós "lág eseményeiről, technikai újdonságukról. Az Autósólét a Magyar Autóklub lapja Kapható a hírlapárusoknál! A finn köztársasági einök a Szovjetunióba érkezett Urho Kckkonen finn államfő (balról) szerdán Moszkvában megkezdte tanácskozásait a szovjet vezetőkkel, Koszlgi nnal, Brezsnycvvel, Podgornljjal és Gromikóval. (jobbról) (Telefotó — TASZSZ—MTI— KS) 0 Moszkva (TASZSZ) Szerdán a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa elnöksége és a szovjet kormány meghívá­sára nemhivatalos látogatás­ra Moszkvába érkezett Urho Kaleva Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke. A nap folyamán a Kreml­ben megkezdődtek a tárgya­lások Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, Nyiko­laj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksé­gének elnöke, Alekszej Ko­szigin, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnöke, And­rej Gromiko külügyminiszter és Kekkonen elnök között. A konstruktív eszmecsere során a szovjet—finn kap­csolatok kérdéseinek széles körét, és az aktuális nem­zetközi problémákat tekin­tették át. A megbeszélés a barátság * és a cselekvő együttműködés légkörében folyt le. A szovjet vezetők szerdán a Kremlben ebédet adtak Urho Kekkonen finn köztár­sasági elnök tiszteletére. A meleg, fesztelen hangu­latú ebéden Leonyid Brezs­nyev, az SZKP Központi Bi­zottságának főtitkára és Urho Kekkonen mondott pohár­köszöntőt. Készülőben a magyar—osztrák egészségügyi egyezmény • Bécs (MTI) Szerdán este Bécsben be­fejeződött a dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter vezette magyar egészségügyi delegáció látogatása. Ebből az alkalomból dr.. Nagy La­jos, hazánk bécsi nagykövete fogadást adott, amelyen résit vett dr. Ingrid Leodolter asz­szony egészségügyi és kör­nyezetvédelmi miniszter ve­zetésével az osztrák egész­ségügyi irányító szervezeté­nek több vezető képviselője. Egészségügyi miniszterünk háromnapos bécsi tartózko­dása sorén — dr. fhgrid Leo­dolter meghfvására — hiva­talos megbeszéléseket foly­tatott a két országot érintő egészségügyi kérdésekről és megtekintett több egészség­ügyi intézményt. A látogatás alkalmából szakértői szintű megbeszéléseket tartottak magyar—osztrák egészség­ügyi egyezmény előkészítésé­re. Dr. Schultheisz Emil egész­ségügyi miniszter — aki szer­dán este visszautazott Bu­dapestre — bécsi tapasztala­tairól nyilatkozott az MTI tudósítójának: — Eredményes tárgyaláso­kat folytattunk és készülő­ben van a két ország között aláírásra kerülő egészség­ügyi egyezmény. Megállapod­tunk abban, hogy az egyez­mény kiterjed majd a kuta­tásra, az orvoscsere és az információk kölcsönösségére. Az információk cseréje rész­ben betegségekre vonatkozó közlésekre irányul, például olyan járványos betegségek­kel kapcsolatban, amelyek­nek ismerete adott esetben megkönnyíti a másik fél helyzetét. — A megkötendő egyez­mény öt évre szól majd. Sze­retném hangsúlyozni, hogy hazánk és Ausztria között, egyezmény nélkül, eddig is eredményes együttműködés alakult ki az egészségügy te­rületén a megkötendő egyez­mény viszont szervezeti ke­retet ad még hatékonyabb együttműködéshez —, fejez­te be nyilatkozatát dr. Schultheisz Emil. I RÁDIÓTEÍiX Budapest Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára táviratban üdvözölte Gordon McLennant, Nagy­Britannia Kommunista Párt­jának főtitkárává történt megválasztása alkalmából. Varsó Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök, a JKSZ elnöke lengyelországi baráti látogatásának harmadik nap­ján, szerdán újabb megbe­szélést folytatott Edward Gierekkel, a LEMP KB első titkárával. A találkozón mindkét részről több más magas rangú személyiség is részt vett. Phenján A Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság külügy­minisztériumának meghívá­sóra Rócz Pál külügyminisz­ter-helyettes március 7—12. között látogatást tett a KNDK-ban. Megbeszéléseket folytatott a nemzetközi hely­zet időszerű kérdéseiről és a magyar—koreai kapcsola­tok fejlesztéséről. Rácz Pált fogadta Ho Dam, a KNDK miniszterelnök-helyettese, külügyminiszter. Asszuán Szerdán délután az egyip­tomi Asszuánban megkezdő­dött Szadat elnök és Kissin­ger amerikai külügyminisz­ter tárgyalásainak második fordulója. Az amerikai dip­lomácia vezetője az újabb csapat-szétválasztással kap­csolatos izraeli elképzelések­kel érkezett Jeruzsálemből. A tárgyalások csütörtökön ls folytatódnak. Tervek szerint az amerikai külügyminiszter pénteken délelőtt visszatér Jeruzsálembe. Szombaton Szíriába és Jordániába lóto-, gat, vasárnap pedig ismét Izraelben tárgyal majd. New York A Biztonsági Tanács szer­da esti ülésén szavazás nél­kül, egyhangúlag határozatot fogadott el, amely felszólitja a ciprusi görög és a török közösség vezetőit, hogy ve­gyék fel a politikai tárgyalá­sok fonalát. , Phnom Penh Saksuth Sakhan tábornok, a Phnom Penh-l fegyveres erők kedden kinevezett új vezérkari főnöke szerdán reg­gel letette a hivatali esküt Lon Nol elnök előtt. Az 1974. évi zárszámadás főbb jellemzői írta: dr. Paczuk István, a megyei tanács elnökhelyettese Mindig jelentős eseménynek «zá­mílottak a szövetkezetek életében a zárszámadási közgyűlések. Jelentősé­gük napjainkban sem C6ökken, sőt növekszik. A maiak tartalmilag már eltérnek attól az időszaktól, amikor a közgyűlés inkább az egyéni sérelmek orvoslásával, mint a szövetkezet gaz­dálkodásával foglalkozott. Az egész évi gazdálkodás elemzése a téma ma már, s emellett az is jellemző, hogy a közgyűléseken vita tárgyát képezi a szövetkezeti önkormányzat érvénye­sülése. A szövetkezetek többségében a zárszámadási közgyűléseken nagy figyelmet fordítanak azon központi érdekek érvényesülésére, amelyek elsősorban a társadalmi igények ki­elégítését szolgálják. Gyakorlattá vált az Is, hogy a zár­számadás adatait, a szövetkezeti gaz­dálkodást, a szövetkezet belső életét, az Irányítást, a vezetők tevékenysé­gét a közgyűlés előtt kisebb csopor­tokban, vagyis a brigádok vitatják meg. Az a meggyőződésünk, hogy az előkészítésnek ez egy igen hasznos formája. Több év óta a szövetkezetek többsége alkalmazza ezt a módszert. A nagyobb szövetkezetekben a rész­közgyűlések tartása hódit teret. Ha­sonlóan az a véleményünk, hogy ezek is olyan lehetőségeket biztosítanak a tagságnak a véleménynyilvánításra, ami egészében megfelel A szövetke­zeti demokrácia elveinek. Tapasztal­juk, hogy a szövetkezeti vezetők nagy gondot fordítottak a részközgyűlések megszervezésére, a tagság tájékoztatá­sára. Több szövetkezet zárszámadó köz­gyűlésén találkoztunk olyan gyakor­lattal, hogy a termelés, a gazdálkodás, a fejlesztés, és általában a szövetke­zet tevékenységét jellemző számada­tokat, főbb megállapításokat, a dön­tést ig'.nylő javaslatokat írásban előre megküldték a szövetkezet tag­jainak. Ezt a módszert helyesnek tartjuk, és javasoljuk valamennyi szö­vetkezetben meghonosítani. Ez min­denekelőtt hozzásegíti a szövetkezeti tagokat ahhoz, hogy ne csak egy fel­Olvasás utáni kézfelnyújtással szavaz­zanak meg nagy összegeket, hanem ta­nulmányozni tudják a főbb összefüg­géseket. Csak így tehetnek fel érdemi kérdéseket, és csak így kerülhetnek közelebb ahhoz, hogy megértsék, amit megszavaznak. Az 1974. évi zárszámadó közgyűlé­sek jellemzői közé tartozik, hogy azok népesek voltak. Egy kivételével, határozatképt ílenség miatt nem kel­lett a közgyűlés összehívását megis­mételni. A pontos és lelkiismeretes munka mellett azonban néhány szövetkezet­ben — különösen, ha az eredmények gyengébbek — a szövetkezeti tagságot nem tájékoztatták nyiltan a problé­mákról. Ez csak ideig-óráig maradhat azonban titokban, mert eredményte­len gazdálkodás esetén a hitelképes­séget a Magyar Nemzeti Bank hamar megállapít ja, és ezt már nem lehet el­titkolni. Nem sok helyen, de néhány esetben sajnos még az 1974. évi zár­számadások összeállításánál előfor­dult, hogy valótlan adatokat tartal­mazómérlegetterjesztettek a közgyű­lés elé. Ez — ha tévedésen alapszik is — kért okoz a szövetkezetnek, megtéveszti a tagságot, és a vizsgála­tok egész sorát Indítja el. Ilyen eset­ben a tagság nem a vizsgálatot végző hatóságot, hanem a gondatlan előter­jesztőt marasztalja el. A zárszámadások jóváhagyásánál kiemelkedő szerepük van az ellenőrző bizottságoknak. A bizottságok tagjai, vezetői többségében fizikai munkások. Csak dicsérni lehet azonban azokat a bizottságokat, amelyek több év óta következetesen képviselői a rend és a fegyelem megszilárdulásának. Több ellenőrző bizottság — miközben felül­vizsgálata után garantálja a mérleg valódiságát — a zárszámadó közgyű­lésen a tagságnak részletes tájékozta­tást ad a lezárt évben végzett vizs­gálatok megállapításairól. A zárszámadások politikai előkészí­téséért elsődlegesen a szövetkezetek­ben működő pártalapszervezetek mun­káját illeti elir-nerés. A pártszerveze­tek folyamatos szervező mur Íja va­lamennyi területen motorja volt a termelésnek, a gazdálkodásnak és a szövetkezeti demokrácia érvényesülé­sének. Az elmúlt évi eredményéket a sze­szélyes időjárás kedvezőtlenül befo­lyásolta. A nyereség mégis emelke­dett. A halmozatlan termelési érték 9,2 százalékkal, a szövetkezeti nyereség 14, a szövetkezeti bruttó jövedelem pedig 8,7 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az eredmények javulását I

Next

/
Thumbnails
Contents