Délmagyarország, 1975. március (65. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-09 / 58. szám

/W VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! 65. évfolyam 58. szám 1975. március 9^ vasárnap Ára: 1,20 forint DELMA6YAR0RSZAG MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA Kommunisták számvetése Iejlődésiink eredményeiről és távlatairól Tegnap, szombaton, Szege­den, a megyei párt- ós ta­nácsszékház nagytermében tanácskozott Csongrád megye kommunistáinak legmaga­sabb politikai fóruma, a me­gyei pártértekezlet, hogy megtárgyalja az elmúlt négy esztendő alatt végzett mun­kát, a kongresszus elé kerülő pártdokumentumokat, meg­határozza a jövő feladatait. Dr. Komócsin Mihály el­nöki megnyitójában üdvözöl­te a pártértekezlet résztve­vőit, majd meleg szavakkal emlékezett meg a párt, a munkásmozgalom veterán harcosairól, akik a múlt rendszerben rendkívül nehéz körülmények között, félelmet és fáradságot nem ismerve harcoltak a szocialista esz­mék győzelméért. Szólt azok­ról is, akik a felszabadulás óta, tehát három évtizede te­vékenykednek a párt sorai­ban, és akiknek helytállása­ra, lelkesedésére, aktivitásá­ra mindig lehet számítani a szocializmus építése során. Végül köszöntötte a nemzet­közi nőnap alkalmából a küldöttek soraiban helyet foglaló asszonyokat, lányo­kat, egyben vtnegyénk egész nőtársadalmát — erőt, egészséget kívánva nekik ne­héz, áldozatos, becsülettel végzett munkájukhoz. Ezt követően dr. Németh Lajosnak, a megyei pártbi­zottság titkárának elnökleté­vel megkezdte tanácskozását a megyei pártértekezlet. Az elnökségben foglalt helyet Apró Antal, a párt Politikai Bizottságának tagja, az or­szággyűlés elnöke, dr. Ko­rom Mihály igazságügy-mi­niszter és dr. Márta Ferenc akadémikus, a Központi Bi­zottság tagjai, dr. Bereez Já­nos, a KB Külügyi Osztályá­nak vezetője, dr. Komócsin Mihály, a megyei pártbizott­ság első titkára, Szabó Sán­dor, a megyei pártbizottság titkára, dr. Perjést László megyei tanácselnök, Török József, a szegedi városi párt­bizottság első titkára, Mukus István szegedi olajbányász, Lácsán Mihályné, a munkás­mozgalom régi harcosa, Pászti Imréné árpádhalmi tsz-növénytermesztő és Sza­bó Mihályné vásárhelyi álta­lános iskolai igazgató. A küldöttek megválasztot­ták a pártértekezlet munka­bizottságait — a jelölő bi­zottságot, elnökének Török Józsefet, a szavazatszedő bi­zottságot, elnökének Simon Bélát, a megyei tanács párt­bizottságának titkárát, és a mandátumvizsgáló bizottsá­got, elnökének dr. Szilágyi Júliát, a megyei oktatási igazgatóság vezetőjét. Ezt követően a megyei pártbizottság négyéves mun­káját összegző jelentéséhez, amelyet írásban kaptak kéz­hez a küldöttek, dr: Komó­csin Mihály fűzött szóbeli ki­egészítőt (melyből lapunk más helyén közlünk részle­teket). Majd megkezdődött a vita (erről lapunk-IX—12. öl­dalán tudósítunk). Az ebédszünet után dr. Perjési László elnökletével folytatta munkáját a pártér­tekezlet. Ekkor kért szót Apró Antal is (felszólalását lapunk más helyén ismertet­jük részletesen). Javaslatára a pártértekezleten jegyző­könyvben örökítették meg a magyar munkásmozgalom elmúlt évben fiatalon el­hunyt, kiemelkedő harcosa, Komócsin Zoltán emlékét, érdemeit Az elnökség A vitát dr. Komócsin Mi­hály foglalta össze, majd a pártértekezlet elfogadta a megyei pártbizottság jelen­tését, és a beterjesztett ha­tározati javaslatot Szünet után Szabó Sándor, a megyei pártbizottság titká­ra elnökölt Ezt követően ke­rült sor a megyei pártbizott­ság tagjainak és a XI. párt­kongresszus küldötteinek megválasztására. A továbbiakban az újjává­lasztott megyei pártbizottság megtartotta első ülését, és megválasztotta a párt me­gyei vezető testületeit, vala­mint azok tisztségviselőit. Ismét ülést tartott a me­gyei pártértekezlet, amelyen a küldöttekkel ismertették a tisztségviselők neveit. A megválasztottak nevében dr. Komócsin Mihály mondott köszönetet, majd Apró Antal köszöntötte a párt megyei tisztségviselőit. A megyei pártértekezlet szombaton este az Interna­cionálé eléneklésével ért vé­get Apró Antal felszólalása Dr. Komócsin Mihály szóbeli kiegészítője — Megyénk kommunistái a XI. kongresszusra készülve elvégezték a számvetést az elmúlt négyéves időszak munkájáról — kezdte a me­gyei pártbizottság beszámo­lójának szóbeli kiegészítőjét Ir. Komocsin Mihály, majd gy folytatta: — Felmérték, nilyen előrehaladást értek "1 területük fejlesztésében. Minden pártszervezetben és pártértekc zlete a felelősséggel vitattak meg a kongresszusi rányelveket és a Szervezeti szabályzat tervezetét. Véle­uényt mondtak pártunk po­étikájának országos érvénye­léséről, hazánk fejlódésé­51, az előttünk álló íelada­okróL Ezután az előadó hangsú­lyozta, hogy a berzámoiási dőszak alatt nemcsak orszá­gunkban, de a nagyvilágban is jelentős pozitív változások történtek. A világhelyzet fő jellemzője a szocialista világ­rendszer gyors ütemű fejlő­dése és hatásának erősödé­se volt. Ennek következtében a nemzetközi helyzetben je­lentős változások mentek végbe' a békés egymás mel­lett élés elvének érvényesü­lése javára. Pártunk és kor­mányunk külpolitikai tevé­kenységével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az ked­vező feltételeket teremt bé­kés építő munkánkhoz, Kü­lönösen jelentős ebből a szempontból baráti és test­véri együttműködésünk a szocialista országokkal, min­denekelőtt a Szovjetunióval. Ez nemzetközi biztonságun­kat, szocialista vívmányaink védelmét szolgálja, és nö­vekvő gazdasági kapcsolata­ink révén biztosítja a szocia­lista építő munka feltételeit is A továbbiakban a pártélet­ben az utóbbi hónapokban megnyilvánult politikai ak­tivitásról szólt. Elmondotta, hogy a XI. kongresszusra történő felkészülés során az alapszervezeti beszámoló és vezetőségválasztó taggyűlése­ken, a különböző szintű pártértekezleteken nagy fi­gyelmet fordítottunk Csong­rád megyében a kongresszu­si dolkumentumok megvita­tására, az MSZMP Központi Bizottsága 1974. december 5-i ülésén hozott határoza­tokból adódó tennivalók megtárgyalására. Elismerően (Folytatás a 2. oldalon.) — Pártunk Központi Bi­zottsága és személyesen Ká­dár János elvtárs nevében üdvözlöm pártunk Csongrád megyei szervezeteinek jelen levő képviselőit. Önökön ke­resztül üdvözöljük a megye közel ezer pártszervezetét, azok mintegy harmincezres tagságát abból az alkalom­ból, hogy a választott párt­szervek küldöttei megtárgyal­ják a pártbizottság beszámo­lóját, a kongresszusi irány­elveket és a szervezeti sza­bályzat módosításának ter­vezetét. A Központi Bizottság ré­széről itt levő elvtársak ne­vében köszönjük a meghívást a megyei pártértekezletre. Központi Bizottságunk nevé­ben szeretném elismerésün­ket kifejezni a Csongrád me­gyei pártszervezeteknek, a megye kommunistáinak a X. kongresszus óta végzett ered­ményes munkájukért, ame­lyet a pártértekezlet elé ter­jesztett írásos beszámoló is hűen tükröz. Csongrád megyei elvtársa­ink jó munkája is hozzájá­rult ahhoz, hogy a X. kong­resszus határozatait megva­lósítsuk, és az elért orszá­gos eredményekről a március 17-én kezdődő XI. kongresz­szuson Központi Bizottsá­gunk beszámolhat. A következőkben a Politi­kai Bizottság tagja felszóla­lásában részletesen kitért a kongresszusi irányelvekkel kapcsolatban kibontakozott országos méretű eszmecseré­re. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta- A vita nagyon hasznos volt, és az egyetér­tés szellemében zajlott le. A rövid távú, ötéves és a táv­lati elképzeléseket illetően a célkitűzések tekintetében egyetértés volt tapasztalható a párttagság körében. Sok hasznos és konkrét észrevé­tel hangzott el, illetve jutott el javaslatként a Központi Bizottsághoz. Ezúton is sze­retném megköszönni a Csong­rád megyei pártbizottság ja­vaslatait. A dokumentum vitájánál országosan tapasztalható volt, hogy a párttagság egyetérté­sét fejezte ki a párt politiká­ját illetően. A javaslatok, amelyeket a Központi Bi­zottsághoz eljuttattak, meg­erősítették a XI. kongresz­szus elé beterjesztendő do­kumentumban megfogalma­zott értékelést eddigi fejlő­désünkről, és a szocializmus építésének távlati céljairól. A javaslatok nagy többsé­ge azt mutatja, hogy amikor a párttagság egyetért a párt politikájával, ugyanakkor azt javasolják, hogy ezt a politi­kát következetesebben és ha­tékonyabban hajtsuk végre, hogy a Központi Bizottság, a megyei pártbizottságok és a többi pártszervezetek se­gítsék elő az egységes szem­lélet és a közös cselekvés ki­alakítását. Kérjük ebben a Csongrád megyei elvtársak segítségét is. A párttagságnak igen Je­lentős hányada mondott vé­leményt a különböző szintű pártértekezleteken. Egyetér­tés volt az egész pártban az irányelvekben megfogalma­zott külpolitikai törekvések­kel kapcsolatban is. Nagy hangsúlyt kapott *a Központi Bizottsághoz eljuttatott ja­vaslatokban az, hogy erősít­sük kapcsolatainkat a szocia­lista országokkal, mindenek­előtt a Szovjetunióval. A továbbiak során a párt­demokrácia néhány kérdésé­ről szólt Apró Antal. — A XI. kongresszus elő­készítése, a pártszervezetek nagy aktivitása azt mutatja, hogy sokat erősödött, fejlő­dött pártunk életében, a vá­lasztott szervekben, s tag­gyűléseken a tagság és a ve­zető szervek közötti kapcso­latban a pártdemokrácia. A Központi Bizottság és a Politikai Bizottság minden esetben arra törekszik, hogy a szervezeti szabályzat alap­ján a pártdemokrácia szerint járjon el. Minden jelentős kérdésben kikértük és kikér­jük a pártszervek vezetőinek, és ha szükséges, a párttag­ságnak, sőt az egész ország­nak a véleményét. A párt és a társadalom ál­lapotát csakis együtt, egy­mással kölcsönhatásban sza­bad és kell- vizsgálnunk — hangsúlyozta a továbbiakban a felszólaló. — Minél erö­sebb és szervezettebb a párt, annál sikeresebben halad a szocializmus építése. És mi­nél értékesebb eredmények születnek, annál meggyőzőbb a párt tekintélye, nagyobb az ereje, szélesebb a tömegkap­csolata. A taggyűléseken és külőn­böző szintű pártértekezlete­ken, a kongresszus elé kerü­lő dokumentumokban — közvetlenül vagy közvetve — az egész párttagság vélemé­nye, egyetértése, javaslata kifejezésre jut. Itt kell utalnunk rá: nem­csak a kommunisták, hanem a párton kívüli tömegek ia nagy érdeklődést tanúsítanak a XI. kongresszus iránt. Mi­ért ez a fokozott figyelem é* várakozás? Forrása ennek az a sike­res és eredményekben gazdag politika, amelyet az MSZMP immár közel két évtizede folytat, s amelyet több párt­kongresszus, legutóbb a X, pártkongresszus is megerősí­tett. Párttagságunk, a dolgo­zó tömegek ezért joggal vár­ják, hogy a XI. pártkong­resszus ezt a politikai fö irányvonalat újból megerő­síti. A kongresszus előkészítése során a pártszervezetekben folytatott nyílt, őszinte, elv­társi vita pártunk minden tanácskozására jellemző volt — az alapszervezetektől a Központi Bizottság üléséig. A párton belül a pártde­mokrácia, országosan a szo­(Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents