Délmagyarország, 1975. március (65. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-01 / 51. szám

74 SZOMBAT, 1975. MÁRCIUS L SPORT * Budafokon Rajt helyi rangadóval kezd a SZEOL Fischer kedveli a zűrzavart Barcza Gedeon nemzetkö­zi nagymester a következő­ket mondta az MTI munka­társának a sakkvilágbajnoki páros mérkózessel kapcsolat­ban a Fischer körüli bonyo­dalmakról : — A vita abból a sajná­latos tényből táplálkozik, hogy a í'IDE véleménye megoszlóban van. A szövet­ség nyugati tagjai örülnek, hogy sikerült megtörni a 23 éves szovjet világbajnoki sorozatot, és mindent elkö­vetnek, hogy a világbajnoki cím Fischer birtokában ma­radjon. — Ami Fischer követelé­seit és a játszmák végtelen sorozatát illeti, az abszur­dum. í'ischer a zűrzavarban érzi jöl magát, keresi a fel­tűnést, mert ezzel úgy érzi, bizonytalanságban tartja el­lenfelét A SZEOL NB H-eS labda­rugócsapata vasárnap Buda­fokon lép pályára az év el­ső bajnoki mérkőzésén. A pénteki edzésen a felkészü­lés munkájáról, a várható esélyekről kérdeztük Kontha Karoly vezetőedzőt. — Milyen eredményre szá­mit vasárnap Budafokon? — Bizakodva nézek a mér­kőzés elé, egy pontot remé­lek az idénynyitón. — A kezdőcsapat?. — Mészár, Szeghalmi és Bencze sérültek. Egyelőre csak keretet tudok monda­ni. Sok függ az időjárástól, a budafoki pálya talajától. Éppen ezért 14-es keretem van. Kapusok: Nagy I. és az ifjúsági Merley, hátvé­dek: Zámbori, Bánfalvi, Vígh Kozma III. és V. Tóth, középpályások: Varga, Hoj­szák, Birinyi, a csatársor három posztjára pedig négy jelölt pályázik, mégpedig Vass, Antal, Jemei és Ka­nász. — Három ponttal vezet je­lenleg a SZEOL, a bajnoki táblázaton. Mit várhatunk a tavaszi finistől? — Tartani szeretnénk ezt a hárompontos előnyt, sőt, ha úgy adódik, növelni. Bencze, leszakadva a töb­biektől, külön gyakorlatokat végez. Jobb kézfeje még mindig gipszben. Nemrég ér­kezett haza Egyiptomból, ahol a főiskolai válogatottal turnézott. Itt érte a szeren­csétlen sérülés is. Erről így beszél: — Zamalek ellen játszot­tunk, amikor az első félidő vége felé, egy összecsapás után, az egyiptomi csatár belerúgott a kezembe, s a kézközépcsontom eltört. Most újból hosszú kényszer­pihenő következik, legalább négy hét szükséges ahhoz, hogy ismét az első csapat rendelkezésére állhassak. A kapuban Nagy István és az ifjúsági Merley Tibor gyakorol. Nem a legmeg­nyugtatóbb érzés az első csa­pat kapusának, hogy a kis­padon egy ifjúsági, de tegyük hozzá, nagyon tehetséges kapuvédő ül. Ezt igazolja Nagy véleménye is. — Nagyon rossz érzés, hi­szen ha valami történik az emberrel, akármilyen tehet­séges fiatal is a helyettese, bajnoki mérkőzésen már nagy szerepe van a rutinnak is. — Milyen eredményre szá­mít az idénynyitón? — Nem kapunk ki! — Es a bajnokság végez­tével?'' — Elsők leszünk! Kívánjuk, hogy sikerül­jön... , Bagaméry László Á hétvégi műsor SZOMBAT Kézilabda: Férfi Felszaba­dulási Kupa: Bp. Honvéd— Pécsi MSC. 17.30, Tatabányai Bányász—Vasas. 18.10, Sze­ged, Sportcsarnok. Súlyemelés: Területi úttö­rő, serdülő és ifjúsági ver­seny, Szeged, Sportcsarnok, 16. Teke: NB I férfi: SZVSE— Pápai Vasas, SZAK-pálya, 15. Labdarúgás: NB I: Vasas —Csepel, Fáy utca, 14.30. Bp. Honvéd—MTK-VM, Kispest, 16.30. Salgótarján—Ü. Dózsa, Salgótarján, 14.30. Tatabánya —Diósgyőr. Tatabánya, 14.30. Haladás VSE—Pécsi MSC, Szombathely, 14.30. Zalaeger­szegi TE—Békéscsaba, Zala­egerszeg, 14.30. Videoton— Rába ETO, Székesfehérvár, 14.30. VASÁRNAP Asztalitenisz: Járási női és férfi egyéni és csapatbajnok­ság. Bakay N. u. 48., 9 óra. Atlétika: Mezei futóbaj­nokság. Szeged, körtöltés Tölgyes utcai szakasza, 8.30. Birkózás: Területi kivá­lasztóverseny. Szeged, Vas­útforgalmi Szakközépiskola tornaterme, 10. Kézilabda: Női BEK-visz­szavagómérkőzés, a döntőbe jutásért: Vasas—Lokomotiva Zágráb, Miskolc, Sportcsar­nok, 11. Férfi Felszabadulási Kupa? Tatabányai Bányász—Pécsi MSC, 10, Bp. Honvéd—Vasas, 11.10, Szeged, Sportcsarnok. Kosárlabda: NB I Nők: Szegedi Tanárképző—Bp. Spartacus, Szeged, Sportcsar­nok, 14. Röplabda: NB I Nők: (7—12. helyért) Sz. Spartacus —Kaposvári Vasas Izzó, Ró­kusi Tornacsarnok, 9. Sakk: OB II Keleti cso­port: Szentesi Spartacus— Postás, Szentes, Ganz­MÁVAG—SZVSE, Bp.. Kő­bányai út. Súlyemelés: Területi úttö­rő, serdülő és ifjúsági ver­seny, Szeged, Sportcsarnok, 10. Teke: Ifjúsági csapatver­seny, Szeged, SZAK-pálya, 9.30. Labdarúgás: NB II: Buda­fok—SZEOL, Budafok, 14.30, Hévízi. NB III: Délkelet: Szegedi Dózsa—Szegedi VSE, Szeged, Dózsa-pálya, 14.30, Kőry. Az alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok, az NB II és az NB III tavaszi idénye a hét végén, vasár­nap kezdődik. Az NB III Délkeleti cso­portjában, szegedi szempont­ból, már a nyitány is csá­bító. A sorsolás szeszélye folytán ugyanis helyi rang­adónak, a Szegedi Dózsa és az SZVSE összecsapásának lehetünk tanúi vasárnap dél­után, a Hunyadi téren. A két együttes edzőjétől, Rábay Lászlótól és Zallár Andortól, a következőket kérdeztük: 1. Hogyan sikerült a fel­készülés a tavaszi idényre? 2. Mik a tervek a baj­nokság második felére? 3. Mit vár a helyi rang­adótól, milyen összeállítás­ban küldi pályára csapatát? Rábay László, az SZVSE edzője: — Felkészülésünk munká­ját pozitívan értékelem. A követelményrendszer alap­ján tornateremben — az új­szegedi Sportcsarnokban — és szabadban végeztük ed­zéseinket. A formábahozó időszakban lejátszott előké­születi mérkőzések tapaszta­latai azt bizonyítják, jó erő­ben vannak a fiúk. A játék is biztató volt, bár ebből nem volna helyes, nem is szabad messzemenő következtetése­ket levonni. — Célunk változatlan, a bajnokság végére szeretnénk megszerezni a harmadik he­lyet. Hogy ez megvalósuljon, ahhoz több változás is szük­séges. Elsősorban játékunk­nak kell még szervezetteb­bé, eredményesebbé válnia. Különösen csatasorunktól várok nagy javulast, külön­ben nehéz lesz elérni a ki­tűzött célunkat. Érzékenyen, hátrányosan érintett ben­nünket, hogy februárban az alapozó keretből öten, Haj­dú Imre, Terhes István, Nagy Zoltán, Farkas István és Bába Géza bevonultak. Pótlásuk nem kis gondot jelent. Végzett munkánk alapján nyugodtan várjuk a vasárna­pi helyi rangadót. Mindenki átérzi, milyen fontos egy jó rajt. Ennek tudatában ké­szülünk, hiszen nem mind­egy, mi lesz az eredmény. Annál is inkább, mert ez­után kétszer is itthon ját­szunk! A Dózsáról hallottak, a mende-mondák, nem té­vesztenek meg bennünket. Tudjuk, nehéz mérkőzés vár ránk, mégis bizakodó, re­ménykedő vagyok az ered­ményt illetően... Vasárnap a következő csapat kezd: Bolya — Korács M„ Terhes, Tihanyi — Róth, Komjáti, Herold — Horváth, Tóth, Sándor, Lévai. Csere: Lu­dányi, Tímár, Kovács Z. Zallár Andor, a Szegedi Dózsa edzője: — Felkészülésünk egyálta­lán nem mondható problé­mamentesnek. Vörös János és Nagy István tízhetes isko­lán vannak, Bóka István so­kat betegeskedett. Pócsik Antal és Kakuszi Gyula pe­dig bevonultak katonának. Bíró Györgynek kiújult régi térdsérülése, így a jövőben ő sem állhat rendelkezé­sünkre. — Tavaly, a hasonló idő­szakban, ötvenöt edzéssel vártuk a rajtot. Most negy­venhét foglalkozás van mö­göttünk, de minőségben óriá­si a különbség, a tavalyi fel­készülés javára. Sajnos, a munkahelyi elfoglaltságok miatt sokan nem tudtak részt venni minden edzésen. Az utóbbi időszakban válto­zott a helyzet, a jelek szerint sikerült kiigazítani a kusza sorokat! — Mindenképpen feljebb akárunk kerülni a tábláza­ton! A múlt hagyományai is köteleznek bennünket a jobb szereplésre. Előtérbe került a csapat mértéktartó, de nem minden áron való fiatalítása. Nem szeretnénk, ha e törekvésünk az ered­mény rovására menne. Sok múlik a lehetőséget kapó fiatalokon. Kérdés, hogyan tudják kezdeti lámpalázu­kat, idegességüket levetkőz­ni a számukra még szokat­lan légkörben? Így egyelőre csak szerényen lehet azt a bizonyos mércét emelni. Az idősebb játékosokra is ko­moly feladat vár, nekik kell összefogni a csapatot. Ta­pasztalatukat, tudásukat most kell igazán kamatoztat­niuk. — Mindig szoros, küzdel­mes mérkőzéseket vívtunk az SZVSE-vel. Az ő felké­szülésük, edzőmérkőzéseik eredményei kifejezetten jó­nak mondhatók. Remélem, ellenük most sem fogunk alárendelt szerepet játszani. Már csak azért sem, mert az indulás milyensége kihat az elkövetkezendőkre is! Hogy kik kerülnek csapa­tunkba a helyi rangadón, még nem tudom. Az össze­állítás a sérültek állapotától, az esetleges új igazolásoktól is függ. Gy. E. 1974 legjobb úttörősportolói Sportszövetségek vezetői, úttörőcsapat-vezetők és fia­tal versenyzők részvételével ünnepélyes keretek között osztották ki pénteken dél­előtt a XII. kerületi úttörő­házban 1974. legjobb úttörő­sportolóinak a díszes serle­geket és díjakat. Szabó László, a Magyar Úttörők Szövetségének tit­kára és Tekauer Péter, az Országos Altalános Iskolai Sport Bizottság elnöke a kö­vetkező fiatalokat „jutal­mazta": Leányok: Dancs Adrienn (Budapest) — atlétika — Debrecenben már „megismerte" a dobogó legfelső fokát, idén a kapos­vári úttörő-olimpián ma­gasugrásban 170 cm-es, nagyszerű olimpiai csúccsal győzött, amit tetézett négy­tusa összetett elsőségével is. Gamsz Judit (Budapest) —» síelés — Sátoraljaújhelyen fölényes biztonsággal utasí­tott maga mögé mindenkit — sífutásban és biatlonban egyaránt. Petykó Judit (Budapest) — torna — „A" kategória. A gerendától eltekintve — itt holtversenyben végzett az első helyen — egyetlen sze­ren sem sikerült aranyérmet szereznie, az összetettben vi­szont az élen végzett. Udvari Márta (Veszprém) — sakk — Egerben félpont­tal előzte meg vetélytársnőit. Vass Éva (Csongrád me­gye) — tájékozódási futás — a 3380 méteres távon közel két percet vert a második helyezettre! Zsíros Gabriella (Békés megye) — torna — „B" ka­tegória, az ugrás kivételével nem akadt méltó ellenfelei Munkaalkalmak Kereskedelmi vállalat közgaz­dasági technikumi végzettséggel rendelkezi leltározó ellenőrt, ólelmlszer áruforgalmi előadót keres azonnali belépéssel. Aján­latokat: Postafiók 106-rm kérjük. A Csongrád megyei Vendéglá­tó Vállalat Szeged Éttermébe 1 fő nyugdíjast mellékhelyiség ta­karítására felveszünk. Jelentkez­ni lehet az etterem vezetőjénél (Szeged Étterem, Széchenyi tér.) A Szegedi Konzervgyár fel­vételre keres gyakorlattal ren­delkező garázsmestert. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat szállítási osztá­lyán, Szeged, Rókusi ff. 6. sz. alatt. Felvételre keresünk közép­vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező gépész szakembert. Nyugdíjasok Jelentkezését ls el­fogadjuk. „Műszaki ellenőr — 631/12" Jeligére a Sajtóhazba. Állandó munkára egy fű éjjeli­őrt felveszünk. Csongrád megyei Talajerő-gazdálkodási Vállalat, n. sz. üzemegysége. Szeged, Cserzy Mihály b. 32. DEFAG Fűrészüzem felveszi bérelszámolót, férfi és női mun­kaerőt, betanított munkára fel­írónak nőket, valamint nyugdí­jas nőt Irodmtakarltásra napi 6 órával. Fíatalkorúaknak is megfelelő könnyű fizikai mun­kára férfi és női munkaerőé felveszünk. Jelentkezés: Szeged, Felső Tisza part 33. Munkaügy. Férfi és női • segédmunkásokat ládaszegczés, fűrészgépl mun­kákhoz. továbbá férfi segédmun­kásokat rönkmozgatáshoz felve­szünk Jelentkezni lehet: GÉV Szeged. Máglya sor «. fVolt SzlI­vánla-telep.) Ácsot, állványozót, asztalost és segédmunkásokat szegedi mun­kahelyre felvesz a Városi Ta­nács Tápel Költségvetési üzeme. Bérezés teljesítmény szerint. Je­lentkezés Tápé, Klkötó sor H3. Vegyésztechnikust, erdésztech­nikust, falpari technikust, vagy asztalos szakmunkást Irányító munkakörbe, villanyszerelő szak­rakodómunkást felvesz az Alföl­di Bútorgyár, szeged, Cserzy Mihály u. 11. sz. A Csongrád megyei Allatfor­galmi és Húsipari Vállalat (el­vesz villanyszerelőket, kazánfű­tőket, részmunkaidős gépírókat, férfi és női segédmunkásokat. Szeged, Maros u. 21. sz. A Nag.valföldi Kőolaj- és Föld­gáztermelő Vállalat szegedi Űze­tne felvételre keres GAZÜZEM­HEZ, TERMELÉSI üzemegység­hez 8. ált. iskolai végzettséggel rendelkező férfidolgozókat. Jó kereseti lehetőség. Gázkedvez­mény. Szakmunkás bizonyítvány megszerzésére lehetőség van. Jelentkezés: Algyő, központi Ipartelep, munkaügy. Telefon: IS-784/427. Azonnali belépéssel alkalma­zónk hivatalsegédet. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara, Sze­ged, Táncsics M. u. 2., II. em. 33. szoba. (Francia Tanszék.) A KSZV SZEGEDI JUTAABU­GYARA felvételt hirdet fonó, szövő és varroda üzemrészébe, segédmunkára, valamint köny­•tyen betanítható szakmunkára nlkabnaz nőket éo férfiakat. Betanítási Idejük: 1-3 hét. Ke­resett i*»-ÍS«o Ft/hő. Kisgyer­mek részére szGkség esetén Mg esődet elhelyezést biztosítunk. Bejáróknak utazási költségtérí­tést sdnnk Vidékieket. akik Ideiglenes lakóhellyel rendelkez­nek, 300 forint albérleti hozzá­járulásban részesítjük. Étkezés a gyáregységnél S,50 forint térítés elleneben biztosított. Ledolgozott évi munka után 750 forint ter­mészetbeni járandóságot és nye­reségrészesedést fizetünk. Je­lentkezni lehet: Szegedi Jutaáru­gyár munkaügyi osztályán, Sze­ged, Dorozsmai ót 18. Telefon : 15-638. t AFIT XI. Autójavító Vállalat szerviz üzeme felvesz: tnik-kő­müves, gépjármű1 villamossági műszerész szakmunkásokat, t imrakáaá, mérőóra eUenőrrót éa ndsxakee szenrizzdmlsfextirMnrt. Jelentkezés: Szeged, Tolbuhln sgt. fi. sz., üzemvezetőnél. Szegedi , Felszabadulás Tsz traktorost és motorszerelőt vesz fel. Jelentkezni lehet Szeged, Bérkert u. 119. Suták Tibor ke­rületvezetőnél. Asztalos szakmunkásokat, női férfi segédmunkásokat, bútor­szállító segédmunkásokat fel­veszünk. Jelentkezés: Bútoripari Szövetkezet, Szeged, Bárka u. l. sz. alatt. Alkalmazunk érettségivel ren­delkező férfit vagy nőt helyet­tesként bérszámfejtől munka­körbe, azonnali belépésre. Csong­rád megyei Illetményhivatal Sze­ged, Széchenyi tér 9. Gépelni tudó általános admi­nisztrátort, anyagkönyvelőket, gyakorlattal rendelkező sze­mélygépkocsi szerelőket, azon­nali belépéssel felveszünk. Gép­járműjavító ISZ, Szeged, Püspök u. 11/A. 15—20 milliós forgalmú szövet­kezeti TÜZÉP-teleprc vezetőt, pénztárost, árnkiadót és rakodót veszünk fel. Szakmai követel­mény és bérezés a vonatkozó Bk. M. sz. rendelet szerint. Je­lentkezéseket a „Szövetkezet 602/12" jeligére a Sajtóházba. Nyugdíjas takarítónőt teljes fizetéssel a Nöi Klinika műtőjé­be felvételre keresünk. Kéthe­tenként szabad szombat, minden vasárnap és ünnepnap szabad. Keresünk továbbá felvételre — korlátozott számban — segéd­époéóudkul fa bewtélyou takarító­nőket ls. Jelentkezés a klinika főnöv érénél. A Szegedi Ruhagyár varrodai (Ízemébe felvesz női munkavál­lalókat. Varrni nem tudókat be­tanltjuk. Felveszünk még érett­ségivel rendelkezőt óvónőnek, gyors- és gépirónoket, vagyon­őrt és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkaerő­gazdálkodásán. Férfi és női szabó szakmunká­sokat felvesz a Divatszabó Vál­lalat, Szeged, Széchenyi tér 17. Az Üt- és Vasutépitó Vállalat relvetelre keres szállítási adrni­uisztrátort, térmestert, általános adminisztrátori, valamint anyag­könyvelőt. Fizetés a VKSZ-bcn előírtak szerint. Jelentkezés Al­győ Ipartelepen, a főcpitésvcze­tőségen. Telefon: 15-JSS. fttVdMK "" munkakörbe kereskedelmi szak­képesítéssel dolgozót, továbbá banki levelezési ügyek Intézésé­ben jártas dolgozót, könyvelőket és gépírót. Gyakorlattal és képe­sítéssel rendelkezők a felvétel­nél előnyben részesülnek. Fize­tés megegyezés szerint. A Je­lentkezéseket „Sürgős március 5-lg 508/11" jeligére kérjük a Sajtóházba. A MAV Vontatási Főnökség Szeged Rendező felvesz szak­képesítéssel nem rendelkező dol­gozókat betanított munkás mi­nőségbe gőzmozdonylakatosok mellé. Meghatározott gyakorlati idő elteltével biztosítjuk szak­munkásblzonyitvány megszerzé­sét számukra. Fizetés és Juttatá­sok a MAV kollektív szerződés rendelkezései szerint. Jelentkez­ni lehet munkanapokon a fő­nökség személyzeti Irodájában. A MAV Vontatási Főnökség Szeged Rendező azonnali belé­péssel felvesz motorszerelő, la­katos és villanyszerelő szakmun­kásokat karbantartó munkakör­be. Ezen szakmákba ipari tanu­lókat is beiskolázunk. Felve­szünk továbbá érettségizett dol­gozókat Diesel-mozdonyvezető­nek, mozdony-fűtőket, konyha­lányt, férfi és női segédmunká­sokat. rizetés és Juttatások a MAV kollektív szerződés ren­delkezései szerint. Jelentkezni lehet munkanapokon a főnökség személyzeti Irodájában. Kettős könyvelésben Jártas KALASZ-vlzsgás nödolgozót al­kalmazunk gondnoki munkakör­be április l-töl. Kézzel Írott Je­lentkezést cm Iskolai végzettség és fizetési igény megjelölésével „Oktatási lntézménv 14 584" Jel­igére a Sajtóházba kérjük. Pénztárost és könnyű fizikai munkára női és férfi munkaerő­ket veszünk fel. Jelentkezés: Csongrád megyei Papirfeldolgozó ISZ, Szeged, Huszár u. 8. szám alatt, az üzemvezetőnél 7—14 óráig. Tehergépkocsi-vezetőt határo­zott időre alkalmaz a 6O0. sz. Intézel tanműhelye, Szeged. Re­pülőtér. Rendészeti munkakörbe áru­etleuőröket keresünk sürgős be lépéssel. Szegedi Konzervgyár, Rókusi ff. 6. Erőmúvi, műhely! és raktárt szakba elektrikust, érettségizeti, kezdő műszaki rajzolót, közgaz­dasági szakközépiskolai végzett­ségű női munkavállalót admi­nisztratív munkakörbe felve­szünk. DÉMASZ Vállalat, Kos­suth Lajos sgt. 68. Laboránst keres felvételre a József Attila Tudományegyetem Mikrobiológiai Tanszéke Üjsze­géd. Közép fasor 52., III. emelet. Alapképzettség szükséges, szak­képzettek előnyben. Jelentkezni lehet: 1975. március 3-án, hét­főn délután 4—6 óra között. Iskolai szemléltetőeszközök ké­szítéséhez női munkavállalókat felveszünk. Jelentkezés: ITnivcr­sal Ipari Szövetkezet, Szeged, Bajai út 1, sz. Képesített könyvelőt és általá­nos adminisztrátort felveszünk, írásbeli Jelentkezés „Megyei köz­pont 399 862" jeligére a Hirde­tőbe. Takarítónőt felveszünk, bére­zés megegyezés szerint. Jelent­kezés: MAV Gépállomás, Sze­ged-Rókus pályaudvarral szem­ben, a vágányokon át. Felsőoktatási intézmény gép­írót alkalmaz. Bérezés megegye­zés szerint. Jelentkezés Írásban. Postafiók 427. József Attila Tudományegye­tem Genetikai Tanszéki Csoport­ja, Újszeged, Közép fasor 52. keres felvételre titkárnőt. Gép­írni (esetleg gyorsírni) tudás szükséges. Válaszlevélben kér­jük az Iskolai végzettség, szak­mai gyakorlat, eddigi munkakö­rök Ismertetését, és hogy miért találná előnyősnek az állást. Je­lentkezés levélben a fenti el­men. NŐI és férfi segédmunkásokat. vegyipart szakmunkásokat fel­veszünk. Heti 40 órás munka­Idő, állandó szabad szombat. — Budalakk Festék- és Mügyanta­gyár. Szeged, Bajai út 5. Intézmény keres jól gépelő és statisztikát is ismerő megbízha­tó munkaerőt. „Precíz 324 080" jeligére a Hirdetőbe. Felvételre keresünk nehézgép­kezelőt (kotrogepre). gépkocsi­rakodókat, valamint belsó ellen­őrt. azonnali belépéssel. Fizetes: rnegegtezés szerini. Jelentkezés: Szeged, Járási Epílóipari Szövet­kezet 6771 Szőreg, Makai u. 57. Szegedi Kazánjavitó ISZ fel­esztergályos szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat. — Nyugdíjasokat könnyű segéd­munkára alkalmazunk. Jelentke­zés: Szeged, Dorozsmai út 8. szám alatt. A Szegedi Ruhagyár varrodai üzemébe felvesz női munkavál­lalókat. Varrni nem tudókat be­tanítjuk. Felveszünk még érett­ségivel rendelkezőt óvónőnek, gyors- és gépirónőket, vagyon­őrt és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkaerő­gazdálkodásán. Alföldi Vendéglátó Vállalat 5. egység Apáthy büféjébe és 6) JATE Biológiai büféjébe szak­képzett büfévezetőt keresünk. 44 órás munkahétben dolgozunk. Jelentkezés: Szeged, Lenin krt. 103. Alföldi Vendéglátó Válla­lat 5. egység. Lóhajtókat felveszünk. Istálló­val rendelkező előnyben. Csong­rádi sgt. 78. Az Élettani Intézet asszisztensi munkakörben alkalmazna tech­nikai érdeklődesű laboratóriumi asszisztenst oklevéllel, vagy az­zal egyenértékű szakképzettség­gel. Személyes Jelentkezés az Élettani Intézetben, Dóm tér 10., I. emelet. Nyugdíjas takarítónőt teljes fizetéssel a Női Klinika műtőjé­be felvételre keresünk. Kéthe­tenként szabad szombat, minden vasárnap és ünnepnap szabad. Keresünk továbbá felvételre — korlátozott s zámban — segéd­ápolónőket és osztályos takarí­tónőket ls. Jelentkezés a klini­ka fönővérénél. Térképrajzolásban Jártas mű­szaki rajzolót alkalmaz az OM­MT Talajtani Osztálya, Szeged, Alsó Kikötő sor' 9. DÉG.4Z felvételre keres köz­gazdasági szakközépiskolai vég­zettséggel anyaggazdálkodót, anyagstatisztikust és gyakorlott bérelszámolót, valamint gvors­és gépírót, takarítónőt és időbe­res foglalkoztatás mellett jó ke­reseti lehetőséggel kubikosokat. Jelentkezés: Pulz u. 64. Közgazdasági technikumot végzett dolgozót felveszünk. Gyakorlattal rendelkezők előny­ben. Pf. 14. Gépírni tudó, közgazdasági technikumot végzett dolgozót felveszünk. Pf. 14.

Next

/
Thumbnails
Contents