Délmagyarország, 1975. március (65. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-25 / 71. szám

/\ I r\v A mftG EROLETÁRTAl EGYESÜLJETEK! • A ? • £ V-r c> 1 ^ í* - ^ -T. sr OELMAGYARORSZAG MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 65. évfolyam 71. szám 1975. március 25., kedd Ára: 80 fillér Töretlen politika — reális célok S zombaton, március 22-én, délután fogtak kezet — most már búcsú­zóul — a háromnegyed millió ma­gyar kommunista küldöttei a párt XI. kongresszusának otthont adó, a fényszórók fényében ragyogó teremben. Hétfőn talál­koztak először, s azóta nemcsak ismerő­sökké váltak, hanem küldöttekből a fele­lős döntések meghozóivá is. Hat napon át dolgoztak odaadó figyelemmel, beszámol­va és érvelve, nem egy esetben vitatkozva azért a kongresszusi határozatért, amely munkánknak a következő öt esztendőben irányt szab, milliók alkotó tevékenységét tereli a közös gyarapodásunk céljai szolgá­latába. Az MSZMP XI. kongresszusa nem „zárt ajtók mögött" tanácskozott, a hírközlő szervek segítségével minden magyar csa­lád otthonában, minden dolgozó a mun­kahelyén figyelemmel kísérhette az ülése­ket. Napról napra meggyőződhettünk róla, hogy a fővárosi, a megyei pártszervezetek valamennyi küldötte — valóban a nép okos gyülekezeteként — felelősen, nagy aktivitással határozott továbbfejlődésünk kérdéseiről. Március 17-én kora délután nyílt meg a kongresszus, s a küldöttek, valamint híres közéleti személyiségek, a testvérpártok képviselőinek, közöttük Leonyid Brezs­nyevnek, az SZKP KB főtitkára jelenlété­ben, a tévé és a rádió jóvoltából pedig sok százezer figyelő szem előtt tartotta meg Kádár János a Központi Bizottság beszámolóját. Kádár János elvtárs sokoldalúan ele­mezte a magyar társadalmi viszonyok fej­lődését, a gazdasági munka feladatait, az életkörülmények változását, az ideológiai és kulturális munka eredményeit, s tenni­valóit, a párt tevékenységét, a tömegszer­vezetek munkáját és nemzetközi kapcso­latainkat. Büszkén hangoztatta, hogy a ne­gyedszázad harcainak eredményeként ki­építettük és megvédtük a munkásosztály hatalmát, leraktuk és megszilárdítottuk a szocializmus alapjait, és most már a fej­lett szocialista társadalmat építjük. Cé­lunk tehát nem változott, a legközelebbi évek, évtizedek tennivalói, a feladatok a párt eddigi irányvonalának, gyakorlati te­vékenységének megerősítését, folytatását jelentik — hangsúlyozta. Az eddigi politika iránti elkötelezettség, annak folytatására az akarat — ez nyilvá­nult meg a KB beszámolója és a Központi Ellenőrző Bizottság jelentése felett meg­nyitott vitában. A két beszámolón kívül még az elkövetkező 15—20 év tennivalóit felvázoló, s a kongresszus elé terjesztett programnyilatkozat, a párt Szervezeti Sza­bályzatának módosítására tett előterjesztés is tárgya volt az eszmecserének. így hát bőven akadt téma, amihez a küldöttek szólhattak. Közülük száznegyvenhárman jelentkeztek felszólalásra, ötvenkilencen pedig fel is szólaltak (a többiek írásban jutatták el gondolataikat a Központi Bi­zottsághoz). A vitát, a felszólalásokat valószínű sok­szor újraolvassuk még. Megjegyezni azokat igencsak érdemes! A felszólalók szavaiból kitűnt, hogy felelősen gondolkodó, az ered­ményeket és hiányosságokat egyaránt látó emberek kértek szót a párt legmagasabb fórumán. Munkakollektívájuk, lakóterüle­tük közös örömeit, gondjait kívánták meg­osztani a tanácskozó testülettel. Egy ország hallgatta végig Kádár János elvtárs vitazáró beszédét is pénteken este. Alighanem a mindennapok bonyolult vi­szonylataiban segít majd jobban eligazod­ni az, amit a pártpolitika sarkalatos pont­jairól mondott. Többek között arról, hogy a vezetők szolgálják legjobb tudásukkal a munkásosztály hatalmát, s hogy a munkás­osztály vezetésével egész társadalmunk magasabb fokra lép; az ifjúság, de minden ember megítélésében az legyen a mérce, hogyan teljesíti kötelességeit, mit tesz le mindnyájunk asztalára.., Nem üres kézzel érkeztek haza a küldöt­tek, mint ahogy a 750 ezres párttagság is gazdag szellemi útravalóval láthat munká­hoz a XI. pártkongresszus után. A kong­resszus határozata mindenki számára meg­győzően bizonyítja, hogy a párt folytatja töretlen politikáját, azt következetesen ér­vényesíti. Ez a politika teszi lehetővé, hogy a kommunisták köré gyülekezzen, al­kotásra buzdító szakvukra tettekkel vá­laszoljon a szocializmus minden híve. Ez a megerősített politika azt jelenti, hogy mint eddig, a pártnak változatlanul cél­kitűzése: javuljon az emberek élete, álta­lános közérzete, érjük el a munkában, a fogyasztásban, az életmódban a fejlett szocialista viszonyokat. A pártkongresszus által elfogadott új ötéves terv körvonalai, a program­nyilatkozat mind-mind erre utalnak. S arra, hogy évek, évtizedek múltán még szebb lesz az ország, szellemiekben és anyagiakban gazdagabb a haza. Garancia erre az, hogy ma már milliók cselekednek a szocialista jövőért; hogy a párt, a mun­kásosztály vezető szerepe érvényesül. S hogy szocialista építőmunkánk hazai és nemzetközi feltételei kedvezőek. A magyar kommunisták nincsenek egyedül, őket kö­veti öntudatos munkásosztályunk, szorgal­mas parasztságunk, tehetséges értelmisé­günk. De a nép sincs egyedül, vele van­nak a testvéri szocialista országok dolgo­zói. az egyetemes haladásért küzdő világ­méretű erők. A XI. kongresszus végül is így fordult az ország lakosságához: „A párt tagjai, a szo­cializmust öntudatosan, áldozatkészen épí­tő munkások, parasztok és értelmiségiek, a magyar dolgozók még hatékonyabb mun­kával gyarapítsák a szocialista építés el­múlt három évtizedében teremtett anyagi és szellemi értékeinket, erősítsék a közösségi gondolkodást, gadagítsák társadalmunk szocialista jellegét... ... E cél jegyében szilárd eszmei, politi­kai egységben, a Szovjetunió, a szocialis­ta országok népeinek oldalán dolgozzunk tovább a Magyar Népköztársaság felvirá­goztatásán, népünk felemelkedésén!" Festik a házakat Állványok magasodnak, festik a homlokzatokat sok­felé a városban. A Somogyi utcában, a Victor Hugó és az Oskola utca sarkán, a Kál­vin téren már láthatók a nagy lendülettel megkezdett homlokzatfelújítási akció je­lei. Az elmúlt napokban megkezdték a Virág cukrász­da épületének festését is. Felvételünk pedig a Tisza­part egyik legszebb épületé­nek, a Sellő-háznak festés­re előkészített, beállványo­zott oldalát örökítette meg. Somogyi Károlyné felvétele Szegedi Ecset- és Seprűgyár: intezkedesek A takarékosság került a gazdasági tervek középpont­jába a Szegedi Ecset- és Seprűgyárban is, mint a vá­ros többi üzemében. Legfon­tosabb feladatul tűzték ki a gyárban a fölösleges kiadá­sok megszüntetését, a jobb munkaszervezést, az eszkö­zök gazdaságos kihasználását és íjgy tovább. A feldolgozott alapanyagok értéke itt is igen számottevő. Követel­mény tehát az anyagtakaré­kosság, a legszükségesebb energiaigénybevétellel. Az ecsetműhelyben import szőrféleségeket is használ­nak. Elhatározták, hogy a szőrhulladékot ezután foko­zottabban bevonják a terme­lésbe, csak azt dobják el, ami végképp használhatat­lan. A korongecsetek gyár­tási technológiáját módosít­ják, hogy kevesebb hulladék képződjék. Egyéb területe­ken is cél a gyártásfejlesztés, ami szintén a takarékosságot szolgálja. Az összeszerelő műhelyekben dolgozó szocia­lista brigádok vállalták, hogy a vegyi anyagokat az utolsó csöppig felhasználják, a cso­magolok a hulladékzsinege­ket megvizsgálják, s az al­kalmas darabokkal tovább kötöznek. Apróságok. Mégis, ha egy egész évet nézünk, sok kicsi sokra megy. Az ecsetek szegezésénél tőkés importból származó szögeket használnak. Elhatá­rozták a gyárban, hogy eze­ket — megfelelő kísérleti müveletek után — belföldi­ekkel cserélik föl. Az elszó­ródott Szögeket összegyűjtik, s alkalmassá teszik ismételt hasznosításra. A karbantartó műhely dolgozói az udvari világítást fotocellás rend­szerre szerelik át, így a térvilágítás csak akkor mű­ködik, amikor a természetes fény nem elegendő. A vil­lanymotorokot felülvizsgál­ják, s ahol kisebb teljesít­ményű 'is megfelel, cserél­nek. A gyár takarékossági terve 5 százalékos vízfelhasználási csökkentést ír elő. Ennek megvalósítása érdekében na­ponta rendszeresen ellenőr­zik a vízórák állását, rögzí­tik a fogyasztás mértékét, s ahol kell, közbelépnek. Fe­lülvizsgálják a szakaszos fű­tés lehetőségét is, hogy ta­karékoskodjanak a gőzzel, illetve a fűtőanyaggal, mind az ecsetgyártó, mind a sep­rűkészítő műhelyekben. Az ecset- és seprűgyár KISZ-szervezete aktivan se­gíti a takarékossági intézke­dések végrehajtását. Elvál­lalták a fiatalok, hogy mun­kaközi szünetekben csökken­tik az üzemrészek belső vi­lágítását. összegyűjtik a te­lepeken a papír- és zsineg­hulladékot, ami tovább hasz­nálható, azt átadják a cso­magolórészlegnek, ami már semmire se jó, azt pedig a MEH-nek. Különböző ládá­kat és dobozokat — ame-' lyekben alapanyagok érkez­nek a gyárba — értékesíte­nek, illetve további értékesí­tési lehetőségeket kutatnak fel. Iparszeríi burgonyatermesztés A kiszombori Oj Élet Tsz­ben száz hektárral „kö­szöntött" be az iparszerű burgonyatermesztés. Vizsgáz­tatják az NSZK-ból érkezett új Cramer négysoros auto­mata ültetőgépet. Tartályá­ban egyszerre 15 mázsa vető­gumó fér el. Műszakonként 6 hektárnyi területen fejezi be az ültetést. Képünkön: Munkában a Cramer automata ültetögép, amely az ültetéssel egyidő­ben a talaj vegyszeres fer­tőtlenítését is elvégzi. Áz évszakhoz képest: Hideg időjárás Közép-Európa időjárásá­ban kétféle hatás érvénye­sül: földrészünk keleti— délkeleti részéről az alsóbb légrétegekben hideg levegő érkezik az Alpok—Kárpátok környékére, a magasabb ré­tegekben pedig enyhébb, nedves levegő áramlik erre a területre. Minthogy a ta­lajmenti légrétegek hőmér­sékleti viszonyait a hideg le­vegő határozza meg, a hő­mérséklet erősen elmarad az évszaknak megfelelő átlagos értéktől. Hétfőn hazánkban általá­ban 4—8 fok között volt a legmagasabb hőmérséklet, a nyugati és déli megyékben csupán 2—3 fokot mérték. A sok évi átlag szerint a nap­pali legmagasabb hőmérsék­letnek ezekben a napokban 11—13 foknak kellene len­nie. A más-más hőmérsékletű és nedvességtartalmú légtö­megek találkozása a Kárpát­medence felett erősen fel­hős, csapadékra hajló időt hoz.' A legutóbbi 24 órában azonban a csapadék mennyi­sége nem volt jelentős. Né­hány helyen a csapadék hó alakjában hullott. A Kékes­tetőről tegnap reggel 6 cen­timéter vastag hóréteget, je­lentettek, Sopron és Kőszeg környékét vékony hólepel borította. A következő 36 órában az időjárásban változás néni várható. Az említett kétféle hatás továbbra is érvényesül, egyelőre erősen felhős, csa­padékra hajló, az évszakhoz képest hideg marad az idő. Előkés a cflíszs; :ülefek Katona Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára tegnap megtekintet­te az április 4-i díszszemle előkészületeit. A látogatásra el­kísérte Csémi Károly altábornagy honvédelmi államtitkár. A Budapesti Pártbizottság első titkárát a díszszemle ren­dező parancsnokságán Pacsek József vezérőrnagy, honvé­delmi miniszterhelyettes, a díszszemle rendező parancsnoka tájékoztatta az előkészületekről. y

Next

/
Thumbnails
Contents