Délmagyarország, 1975. március (65. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-16 / 64. szám

8 VASÁRNAP, 1975. MÁRCIUS 18. A Békepárt csekélyebb szervezeti hálózata ellenére is mindent megtett, hogy fokozza és biztosítsa az ellenállás kibontakoztatásának fegyveres katonai lehetőségeit. Erről a horthysta katonai parancsnokságok is tudomást szereztek. A Szegedi V. Hadtestparancsnokság bizalmas parancsban tájékoztatta alárendelt alakulatait arról, hogy a Békepárt utasítást adott tagjainak lőfegyverek szerzésére a honvédség tagjaitól. Ugyanakkor okulva a Békés megyei lakosság partizánokat segítő és bújtató akcióiból, a Szegedi V. Csendőrkerület 1944. június 19-én utasítást adott ki, hogy a lőfegyverek szerzőit és a partizánok rejtegetőit a jövőben súlyosabb, szükség esetén halálos ítélettel fogják sújtani. A fentiek figyelembevételével, Igen nagy jelentőségű volt annak az ellenállási csoportnak a szervezkedése, amely elhatározta. hogy fegyvereket szerez és akciókat szervez a német és horthysta csapatok hátában. A csoport 1944. szeptemberében szerveződött. A csoport tagjai voltak: Adok János, Bányász Imre, Halász György, Koloszár Béla. id. Komócsin Mihály, ifj. Komócsin Mihály, Koncz László, Kovács Attila, Laczkó István. Ladányi Panni, Machánszky József és Pikler Tamás. A csoport először a fegyverek megszerzésére összpontosította tevékenységét. Adok Jánosnak, ifj. komócsin Mihálynak és Machánszky Józsefnek sikerült kézi I lőfegyvereket — pisztolyokat és puskákat, valamint kézigránátokat — szerezni a tüzérlaktan.vából. Egy másik úton — ifj. Komócsin Mihály révén — Sikerült néhány pisztolyt szerezni a Bruckner vaskereskedésből is. A csoport fiatal leventeköteles tagjai többször ls beálltak: a sorba a leventék részére történő puskák osztásakor, csak hogy minél több fegyverrel rendelkezzenek. A csoport tagjai észrevették, hogy a front közeledtével a zűrzavart felhasználva fosztogatók lepték el a szegedi gettót A fegyverek első felhasználására akkor került sor. amikor Bányász Imre és ifj. Komócsin Mihály elkezdték kifelé szorítani — fegyvereikkel' — a fosztogatókat a gettóból. A szerveződő ellenállási csoport elhatározta, hogy megakadályozza a szegedi közúti és a bombázások révén megrongálódott vasúti híd felrobbantását. A megszerzett fegyvereket össze, gyűjtötték, ezek elrejtésében elsősorban Ladányi Panni, Ecsedi Gézáné, Strack Éva és Svarc Lipótné segédkezett. 1944. október 7-től a szegedi közúti hidat egy rajnyi német és szakasznyi magyar őrség őrizte, és előkészítették a híd felrobbantását. Október 8-án, vasárnap már kiürítették a várost A horthysta csatlósok a leventeket szedték össze, hogy legyen még ágyútöltelék a „végső harcra". Fejvesztve menekült az V. hadtest parancsnoksága is, élén Kálmán altábornaggyal. Velük együtt szedelőzködtek a város hatóságának vezetői, értékekkel felszerelve. Szeged védelmét Pák alezredes parancsnoksága alatt két zászlóalj katonaságra bízták, ezek ls Kiskundorozsmára húzódtak vissza. Elterjedt a városban a hír, hogy a német hadvezetés utasítására a visszavonuló magyar csapatok aláaknázták, s a műszaki utóvéd fel akarja robbantani a hidakat. Október 7-én, szombaton délelőtt a csoport két tagja, Koncz László és id. Komócsin Mihály indult el a munkások megbízásából, hogy felkeresi a műszaki robbantóalakulat parancsnokságát. A parancsnokság a Rudolt téren, a Kalánka-cukrászda fölötti elhagyott lakásban székelt. A robbantóalakulat parancsnoka — egy uradalmi ispán fia —, akinek a „nemetek voltak az istenei" elzárkózott a munkások kétesének teljesítése felől. Antifasizmus és ellenállás Dél-Magyarországon 5. Ellenállási csoportok 1 A Viharsarok kincsei A csoport elhatározta, hogy fegyveresen kényszerítik az őrséget a felrobbantás megakadályozására. Id. Komócsin Mihály felkereste őrley Zoltán nyugállományú őrnagyot, s rábeszélte, hogy tiszti ruhába öltözve vezesse a fegyveres munkások egy csoportját a hídra és akadályozzák meg a híd felrobbantását. örley katonai ösz_ szeköttetései révén megtudakolta a csoport számára, hogy a robbantás időpontját október 10-re, keddre tűzték ki. A csoport lázasan készülődött. A fegyverek és a csoport tagjai együtt voltak, amikor a szovjet csapatok gyorsabb előrenyomulása miatt a híd felrobbantását előbbre hozták, és Kecskemétről a szegedi riadóközpontba, a Főposta épületébe érkezett utasítás értelmében a hidat 1944. október 9-én este 10 órakor felrobbantották, s ezt így megakadályozni nem tudták. Két gyorsan egymás után következő fülsiketítő detonáció rengette meg a várost, zúzta be a Tisza-parti ablakokat: hídjaink a levegőbe repültek. A sikertelenség ellenére tiszteletet ébresztenek azok az erőfeszítések, amelyek arra irányultak, hogy az átkelést és közlekedést biztosító Tisza-hidak épségben maradjanak. Szálasiék azzal rémisztgették a kezükben levő országrész lakosságát, hogy a szovjet csapatok vérfürdőt rendeznek az ellenőrzésük alá jutó területen. Ebben a helyzetben igen nagy a jelentősége a Délmagyarországban megjelent felhívásnak, amely „Budapest Népé"-hez és a „Magyar Honvédek"-hez szólt. A felhívást a kommunista és szociáldemokrata párt tagjai írták alá. a város vezető értelmiségei, egyetemi tanárok és lelkészek, többek között: Dénes Leó frakcióelnök, id. Komócsin Mihály szakszervezeti titkár, dr. Valentiny Ágoston polgármester, dr. Purjesz Béla, dr. Hermann Egyed egyetemi tanárok, Bárányi János zongoraművész stb. A felhívás aláíróit a Szálasi-kormány távollétükben halálra ítélte. Ezt írták felhívásukban: „Átérezve a történelmi órát, az ország második városa szól hozzátok, hogy feltárja előttetek az igazságot... Mi hat hete élünk a Vörös Hadsereg ellenőrizte területen: tehát mi vagyunk illetékesek bizonyságot tenni az igazságról. Az igazság pedig ez; Szeged népe szokásai, törvényei és emberi jogai tekintetében teljes cselekvési szabadságot élvez... Ha nem akarjátok, hogy beteljesüljön Kossuth szózata: „Magyarország sírját a német barátság fogja megásni", akkor mindenki maradjon a helyén és találjatok egymásra. Munkások, Polgárok, Honvédek! Itt az utolsó óra: cselekedjetek! Ragadjatok meg minden eszközt, hogy Budapest sem német erőddé, sem pedig romhalmazzá ne váljék!" A dél-magyarországi ellenállási mozgalomban nemcsak kommunisták vettek részt, hanem különböző világnézetű és különböző politikai állásponton álló csoportok és személyek, akiknek nem volt céljuk a társadalmi átalakulás, hanem „csak" a fasizmus rémuralmának megszüntetése. Mivel ez utóbbi a kor kulcskérdése volt, az ellenállási mozgalom történetét kutatni annyit jelent, mint kutatni népi demokratikus forradalmunk feltételeinek létrejöttét ezen a területen. A levéltári dokumentumok azt bizonyítják, hogy a második világháború végéig az egyre fokozódó fasiszta terror'következtében nem sikerült teljesen felszámolni a haladó erőket, sőt ezen erők száma a felszabadulás idejéig lassan, de állandóan emelkedett. Volt tehát Dél-Magyarországon a fasizmus fertőzésétől mentes olyan aktív mag, amely politikailag fel volt készülve az új helyzetre, amely politikai érettségénél fogva jogosan vette kézbe a felszabadult Dél-Magyarország irányítását. Dr. Perneki Mihály Ott a gondolkodószék, amelyben a családfő — az embör — üldögélt, a támlás ágy, a csíkos huzatú dunyhával. A jellegzetes sublód és a kétajtós szekrény, benne a téli-nyári ruhák szép sorjában. Még a menyasszonyi csokor is ,azon mód, ahogy elhelyezték. Csak a gazda hiányzik. Ki tudja, mióta lakatlan a paraszti szoba-konyha. Valamikor tiszta és barátságos lehetett, má porlepte, dohos szagú, mint egy isten háta mögötti tanyasi ház, amelyből az utolsó lakó is a városba költözött. Pedig központban van: Hódmezővásárhelyen, csakhogy lakat alatt. Húsz-harminc esztendeje vagy annál is régebben. A szoba sarkában talált újságok 1910-et jeleznek. Az egyik fiókból előkerült nemzetiszínű zászlón Kun Béla neve... Mindez arra vall, hogy az elárvult ház kisparaszti család otthona, a feliratos zászló korteszászló volt. A Munkásmozgalmi Múzeum munkatársai, akik gyűjtőútjukon a régi paraszti viselet, életés gondolkodásmód tanújeleit is keresték — legszívesebben gyűjteménybe sorolták volna a. különös leletet, egyelőre azonban beérték a fényképezéssel. A falumúzeumba ANDÖ Mihály: A dél-alföldi szikes tavak természeti íölűrajzi adottságai. Hidrológiai Közlöny, január. [A Fehér-töról ls. Térképekkel.] PAPAY Károlyné: Ki tesz többet az anyagtakarékosságért? — ÜJ versenyforma a szegedi gumigyárban. Vegyipari Dolgozó, február. LÖRINCZ János: Terven felül készült. — Tizenhárommillió doboz gyufa. Építők Lapja, febr. 24. [A gyufagyárról.) VGRÖSS László Zsigmond: Veszélyben a magyar hársfa Szegeden. Búvár, március. [A Várkertben levő ritka fákat a partfal építése miatt ót kell ültetni. Fényképpel.] HORVÁTH Dezső: Csongrádi tudósítás. Köznevelés, máre. 7. [Az iskolák és a művelődési házak együttműködése a szegedi járásban. Fényképpel.) a hazai lapokban 1975/11 HAJDÜ György: Az elsőként felszabadult magyar nagyváros. — Szeged három évtizede. Közalkalmazott, máre. 8. [Dénes Leó egykori és Papp Gyula mai tanácselnök nyilatkozata. Fényképekkel.] Komputer az olajbányászatban. Népszava, Magyar Hírlap, máre. 8. Szolnok megyei Néplap, mórc. 9. [Tíz éve kezdődött az olajkutatás a szegedi szénhidrogénmedencében.] PERNEKI Mihály: Akkor lesz boldog — Dél-magyarországi ellenállás. — Egyéni akció és szervezett harc. Magyarország, máre. 9. [Szegedi vonatkozásokkal.] Megyei pártértekezlet. — Csongrád. Népszabadság, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava, máre. 9. Elérte Algyőt az olajvezeték. Hétfői Hirek, máre. 9. [Ásotthalom felől.) Szeged. — Az idei szabadtéri játékok programja. Magyar Hírlap, Népszava, máre. 11. A Békés és Csongrád megyei pórtbizottság tisztségviselői. Népszabadság, máre. 11. VARGA Lászlő: Olajozottan. — Algyői lépések. Magyar Ifjúság, máre. 14. [KISZ-munka a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalatnál. Fényképekkel.] is beillő ház ugyanis jelenleg tabu: az örökösök állítólag máig sem egyeztek meg... A kutatók azért ez alkalommal sem tértek haza üres kézzel. A Viharsarok, a földmunkásmozgalmak bölcsője nem hiába a történetkutatók kimeríthetetlen kútforrása, ezúttal is nyújtott kézzel fogható emlékeket. Egykori kubikosok segítségével eljutottak Szántó Kovács János dédunokájához. Szűcs Istvánhoz. Ö adta azt a megsárgult képet, amely szép, fiatal nőt ábrázol: Szántó Kovács Júliát, Szántó Kovács János leányát, aki a férfiakkal vállvetve kubikusként dolgozott, s apja nyomdokain haladva — de már kommunistaként — a hódmezővásárhelyi nőmozgalom kiemelkedő alakja, 1919ben a direktórium tagja volt. A helybeli művelődési házban is értékes leletre bukkantak a kutatók. Feltűnt nekik a falon levő Marx-, Engels-kép régies kerete. Leemelték a két képet és annak hátlapján jól látszott a Hódmezővásárhelyi Földmunkás Egylet pecsétjének lenyomata. A művelődés hajléka valamikor a munkásegylet otthona volt, a képek eredete tehát nyilvánvaló. Csupán az a kérdés: hogyan vészelték át a történelem viharait? A körülményeket is tisztázzák majd az idős földmunkásokkal — akiknek igen-igen jó az emlékezetük —, az új értékes szerzeményeket azonban addig is elhelyezik a múzeum most készülő jubileumi kiállításán. Berendezések exportja Másfél millió rubel értékben szennyvíztisztító berendezések szállítására kapott megrendelést a Szovjetuniótól a Tatabányai Szénbányák. A nagyüzemi állattartó telepeken keletkező szennyvizek tisztítására alkalmas berendezéseket Ukrajnában szerelik majd fel az ugyancsak magyar gyártmányú sertésnevelő, illetve hizlalóépületekben. FEKETE GYŰLD A fiú meg a katonák 28. Egész délután kóborolt, mindig a forgalmasabb utcákon. Nézte a tömérdek járókelőt, nincs-e köztük Magda nénje, vagy Rezső bácsi. De nem találkozott velük. Azután már nem is a járókelőket nézte, hanem a kirakatokat. A falubeli Hangya megkopasztott kirakatához képest itt azért még került néznivaló. Ha más nem, hát Szálasi Ferenc, képe, meg Hitler Adolf képe. Meg a sok szép, elevenzöldre feslett nyilaskereszt. Megunta aztán a kirakatokat is. „Édesanyám kereshet azóta — gondolta. — De úgyis azt szokta mondani: rossz pénz nem vesz el. Majd nagyot néz, ha beállítok, hogy megjártam Miskolcot, ingyen, voltam Magdáéknál... Üzenhet velem haza legalább. Meg talán küld is valamit." Valósággal úriasszony lett Magda, üres kézzel csak nem engedi tán el. Akármilyen frontvilág van, hogy jönne már az ki. Leginkább az apjától tartott az elcsavargás miatt. Mert hirtelen kezé van az apjának. Alkonyodott már, és még mindig nem talál-1 kozott Magdával. Rezső bácsival sem. Ki tudná azt, melyik utcán laknak a sok közül. Annyi utca van itt, hogy ha ki is jön valamelyikük a boltba, ő éppen másfelé jár, s könnyen elmellőzhetik egymást. Felsivalkodtak a szirénák. Csikorogva állt meg, éppen előtte, egy villamos. Mindenki leszállt róla, még a vezető is. Nem tudta még akkor, mit jelent a sziréna, és csak bámult utánuk: mindnyájan ugyanabba a házba mentek be. Ez aztán! Hazáig hozza őket a villamos. Egy rendőr kiáltott rá a túloldalról: — Hé! Gyerek!... Hallod?!... Mit bámészkodsz? Süket vagy? Nem hallottad a szirénát? Akkor vette észre, hogy az utca már kiürült körülötte. Azt a rengeteg járókelőt mind elnyelték a kapuk. Aki még látható, az mind egyenruhás. Most értette csak meg, hogy légiriadó van, ugyanaz, amire" otthon mostanában félreverik a harangot. De otthon nincs belőle annyi ramazuri, végzi a dolgát mindenki tovább. Ebből is látszik, ijedősebbek a városiak. Szerencséje volt ezzel a légiriadóval. Egében besötétedett már, amikor lefújták, amúgy sem tudott volna hová menni. És ha nappal nem találkozott Magdával, éjszaka, az elsötétített utcákon hiába is keresné. Amikor kikérdezték a házbeliek, egy terebélyes asszonyság rögtön a gondjaiba vette. Paprikás krumplit adott heki, egy púpozott tányérral, és helyet is szorított éjszakára az óvóhelyen; a saját fekhelye mellett, egy szalmazsákon. Nem volt több riadó, legalábbis még egyszer nem szirénáztak, mégis sokan odalent háltak az óvóhelyen: ez az asszonyság is. Másnap kora reggel, amikor a mozgolódás elkezdődött, a takaró alól lélegzet-visszafojtva hallgatta, hogy veszekszenek miatta a háziak. Kásás hang:— Kérem, a rendörségnek kell jelenteni, ki van adva. Egy lépést se addig... Az asszonyság: — Maga meg de nagyra van a rendőrséggel!... Képes rásütni még erre a gyerekre is, hogy katonaszökevény ... A kásás: — Kérem, én senkire sem sütöm rá! És kikérem magamnak!... Belevág egy kajla beszédű, aki ao-nak mondja az á-betűt, ahogy a rádióban egyszer Tolnai Klári: — Hagyjaok maor!. . . Majd én feladom kalauznak a vonatra. Pincehang: — Ha még egyáltalán megyen arra vonat! Kásás: — Aztán mért ne menne? Pince: — Megyen, persze hogy megyen. Ha még el nem vágták a vonalat az oroszok. Kásás: — Figyelmeztetem, kérem, figyelmeztetem, ez... ez ... Rikácsoló nő, messzebbről: — Figyelmeztesse maga a valagát! Kicsoda maga, hogy folyton bennünket egzecéroz?!... Még ilyet!... Az asszonyság: — Ha legalább a cím megvolna, a nénjéé. Kis szamár, azt hiszi, úgy van, mint falun ... Kásás: — Kérem, én nem tehetek róla, de nekem az szigorúan ki van adva, hogy idegen nem tartózkodhat... Asszonyság: — Jó, hát nem tartózkodhat!... Hol van itt a tartózkodás?... Nem csaphatjuk ki ezt az ártatlan gyereket az utcára, hálni, azt a rendőrség se kívánhatja el... Kásás: — Az a helyzet, kérem, hogy nem tartózkodhat ... Kajla: — Hagyjaok maor, az isten aoldja meg!... Mondom, én elviszem, költse csak feL Aztán feladom a kalauznak, az lesz a legtisztább .... Vasutas volt a kajla beszédű, és éppen az állomásra ment, szolgálatba. De nem jutottak el az állomásig. Már vagy két utcával odébb, egy szembe jövő vasutastól megtudták, hogy hajnalban csakugyan elvágták a vonalat az oroszok, Es arrafelé egyelőre nem megy ki több vonat. — No, barátocskám, most aztán benne vagy a slamasztikába — mondta a maga furcsa módján a vasutas. — Most már én is úgy látom, nincs más hátra, mint a rendőrség ... Rögtön meg is kérdezte a sarki újságárustól, nem látott-e rendőrt errefelé. Nálunk a falun csendőrök vannak, kakastollasok, de azokat is jobb elkerülni, összeverik a civil embert, meg a laktanya pincéjébe zárják. Amíg a vasutas lapot vásárolt, meg tanakodott az újságárussal, hol keresse a rendőrt, ő elhúzódott tőle a sarokig. (Folytatjuk.)