Délmagyarország, 1975. március (65. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-14 / 62. szám
6 rÉNTEK, H>75. MÁRCIUS 1*. „. ellenfelek leszünk11 Bizakodó hangulat a SZEOL vízilabdázóinál Ma a Sportcsarnokban SZEOLCsepel Az újszeged i Sportcsarnokban ma, pénteken délután 4 órakor NB l-es férfi kosárlabda-mérkőzés lesz. A SZEOL a tavalyelőtti bajnok, tavalyi MNK-győztes Csepel együttesét látja vendégül. A felnőttek mérkőzése után a juniorok küzdenek a bajnoki pontokért. Felszabadulási sportzászlószerzőverseny Tegnap, csütörtökön délután a DÉLÉP Szőregi úti sporttelepén a vállalat mintegy 120 fiatalja futotta le a „Felszabadulási mérföldet". Az 1945 méteres futás a Felszabadulási sportzászLószerző verseny egy része volt. Március 17-én és 24-én ennek folytatásaként Felszabadulási lövészversenyen vesznek részt a KISZ-fiatalok, az Etelka sori lőtéren. Ahogy közeledik április 12., az OB l-es vfzilabdabajnokság rajtjának időpontja, úgy válik egyre mozgalmasabbá a SZEOL pólósainak élete. Nem azért, mintha eddig lazsáltak volna. Erről szó sincs. Tavaly november eleje óta naponkénti kemény munkával készülnek idei feladataik sikeres megoldására. Jelenleg, a formábahozó időszakba lépve, a labdáé lett a főszerep. Sorozatban játsszák előkészületi mérkőzéseiket, van olyan nap — nem is kevés —, hogy kettőt is! Jól sikerült edzőtáborozáson vettek részt a múlt héten Szolnokon. Ott hét mérkőzést játszottak, hatot megnyertek, egy döntetlenül végződött. A kétkapuzásolc mellett természetesen a technika csiszolására, a különböző játékelemek gyakorlására is jutott idő bőven. Ellenfél hiányára most sem panaszkodhatnak, a Szegeden vendégeskedő BVSC-vel mérkőznek naponta kétszer is, a jövő héten pedig a Vasas Izzó csapata jön városunkba, hogy itt folytassa felkészülését. Hasznos kezdeményezések ezek, különösen ha figyelembe veszszük, hogy a vidéki csapatoknak a megfelelő játéklehetőségekért nagyon sokat kell küszködniük; nagy hátrányban vannak a fővárosiakkal szemben. Koncz István, a SZEOL pólósainak edzője negyedik idényét kezdi Szegeden. A három évvel ezelőtt megindult munka tulajdonképpen most kezd kamatozni. Ma már bátrabban lehet, sőt kell is tervezgetni, elképzeléseket szövögetni. — Gyorsan eltelt a három év, mintha csak most jöttem volna Szegedre — emlékezett a kezdetre. — Ügy érzem, az elmúlt évek alatt jól dolgoztunk, sikerült olyan szilárd alapot teremtenünk, amelyre nyugodtan építhetjük a jövőt. Ennek következménye, hogy jelenleg már nemcsak a bent maradás a cél, az előbbrelépés legalkalmasabb formáinak kiválasztásán törhetjük fejünket. A hosszú holtidény megfelelő, okos kitöltése nem kis gondot jelentett az edzőnek. Főtt is emiatt a feje, de amit csak tudott, mindent kitalált, hogy oldja a fásultságot magában hordozó monotonitást, a vizsgaidőszak idegi fáradságát. Koncz István elmondása alapján nagyon sokat dolgoztak, a játékosok el is „sírták" panaszukat, hajtogatták, kibírhatatlan a sok edzés. Nem csoda, hiszen a tavalyi terhelésnek a dupláját kapták, de azért becsülettel csinálták. — Nem akarunk borotvaélen táncolni — célzott az edző az általuk végzett temérdek munkára. Ezt megértették, tudomásul vették a gyerekek is, akikről csak a legjobbakat mondhatom. Szinte nincs olyan, amit a cél érdekében ne vállalnának. Lelkesedésük nagy pozitívum, ösztönző erő. Az újak is — Szittya Károly az Üjoesti Dózsától, Zsofinyecz Mihály a Vasastól, Lutter István Egerből és Zámbó Lajos Szolnokról — hamar beilleszkedtek, jól érzik magukat Szegeden. Sajnos, Lutterra csak a második fordulóban, Zámbóra pedig csak jövőre számíthatok. Szóba került, lassan kialakul a csapat, legalábbis az elképzelés már megvan rá. Jelenleg nyolcan — Esztergomi, Max, Boros, Szittya, Vezsenyi P., Kiss, Borzi, Zsofinyecz — pályáznak legtöbb eséllyel a kezdő hetesbe kerülésért. Rajtuk kívül készenlétben áll még Rácz, Kovácshegyi, Vezsenyi K. és Riskó. Beszéltünk a tavalyi bajnokságról, amelynek során a szegedi vízilabdások alkalmanként megmutatták oroszlánkörmeiket. — Az erőviszonyokat tekintve ma már ott tartunk, s nem alaptalanul, hogy szeretnénk elérni, ha az újszegedi uszoda „oroszlánbarlanggá" válna, azaz egyik csapat se mehessen ellenünk biztosra Szegeden! — érvelt szenvedélyesen az edző. — Minden itt játszó csapatnak meg akarjuk keseríteni az életét, küzdelemre késztetjük még a legjobbakat is! Itthon egyik ellenféllel szemben sem játszhatunk alárendelt szerepet. Tudjuk, bizonyos értelemben még nehezebb lesz dolgunk, mint tavaly volt. Akkor, újonc létünkre, nem ügyeltek különösebben ránk, lezserebben kezeltek bennünket. Azóta változott a helyzet. Eredményeinkkel, mutatott játékunkkal elértük: figyelik, számon tartják a SZEOL-t. Ez mindenképpen rangot jelent! Ebből következik, a ránk jellemző korábbi kisiklások az idén nem ismétlődhetnek meg. — Tavaly 9 pontot sikerült gyűjtenünk, ennyi is elég volt ahhoz, hogy az első osztályban maradjunk. Most 14—15 pontra számítunk, meg kell szereznünk! Igen, kell! Ne vegye senki nagyképűségnek — a fiúk képesek erre! Hogy mire alapozom derűlátásomat? Elsősorban végzett munkánkra, arra, hogy erősödtünk, nem utolsósorban örömmel tölt el az a jő hangulat, ami a csapatot körülveszi. Megértik, segítik egymást a játékosok, kimondottan egységes, jó kollektíva. Ha így együtt maradunk — s miért ne maradnánk? — közös akarattal újabb sikereket kovácsolhatunk. Gondolom, ennek nemcsak a SZEOL szurkolói, de Szeged város sportbarátai is örülnek majd! Gyürki Ernő * MINDENFELŐL Az országos főiskolás kosárlabda-bajnokság most folyő küldőiméiben a JATE (SZEOL) nöl csapata Pécsett a Peesi Tanárképző együttesével mérkőzött és 84:72 (31:35) arányban győzött. A szegedlek a következő összeállításban Játszottak: Révész, llcmák. Kertész, Szabó, Túth M. Csere: Bartal, Bánáthy, Kisteleki, Tóth E. A meglepően ügyesen, főleg távolról eredményesen dobó pécsiek sokáig kétessé tudták tenni a mérkőzés kimenetelét. A szegedi csapat Jó játéka biztató volt a vasárnapi bajnoki rajt előtt. Az elmült fordulóban két-két bajnoki mérkőzést vívott a KSZV SE NB l-es férfi- és NB Il-es női asztalitenisz-együttese. A lányok eredményesen szerepeltek: a hatvaniak ellen 11:5 arányban nyertek. A szegediek közül Vlkor A. és Vlkor B. 4— 4. Farkas 2 és Mcskó 1 mérkőzésen gyözótt. A salgótarjánlak ellen — Idegenben — tovább folytatták a pontgyűjtést: 14:2 arányban bizonyultak Jobbnak. A Vlkor nővérek ezúttal ls 4—4, Faskas és Mcskó pedig 3—3 találkozón győzött. A férfiak két súlyos vereséget szenvedtek: Budapesten, a GanzMAVAG-tól 25 :Ö-ra, Székesfehérvárott. a Szondy SE-től 23:2-re kaptak kl. Az utóbbi mérkőzés két szegedi győzelme Nagy Tibor nevéhez fűződik. Kézilabda Felszabadulási Kupa NB l-es csapatok Szegeden A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége a napokban tartotta alakuló ülését, amelynek bevezetőjeként Páder János, az OTSH elnökhelyettese adta át a megbízóleveleket. Az elnök Garay Sándor, a volt kózéptávfutó, a főtitkár Morvay Béla lett. Az elnöksége Szabó Lászlót, a Csongrád megyei Atlétikai Szövetség elnökhelyettesét ls beválasztották. Buenos Airesben magyar Idő szerint csütörtökre virradóra került sor az Interkontinentális Kupa első döntő mérkőzésére az Independlente és az AUetico Madrid között. 95 000 néző előtt végig kemény küzdelmet vívtak, de csak egy gól született. Ezt Balbueno szerezte a 34. percben. Independlente—AUetico Madrid lá) (1:0). Vezette: C. Corver (holland), partjelzők: A. Latanzi (olasz) és Palotai (magyar). A visszavágót április 11-én Játsszák Madridban. Szombaton és vasárnap folytatódik Szegeden, a Sportcsarnokban az NB I-cs férfícsapatok részére kiirt Felszabadulási Kupa kézilabdatorna. A kézilabdasport kedvelői ezúttal az Elektromos, az ÜJpestl Dózsa, a Budapesti Spartacus és az FTC együtteseit láthatják majd. A kupa állása: 1. Szondy SE 7 6 - 1 191-150 12 2. Bp. Honvéd 7 5 1 1 166-150 11 3. Elektromos 7 5 1 1 166-154 II 4. Debrecen 7 5 - 2 156-141 10 5. Ozd 7 4 - 3 151-148 8 6. Tatabánya 7 4 - 3 176-177 8 7. Pécs 7 3 - 4 172-173 6 8. Vasas 7 3 - 4 152-156 6 9. Bába ETO 7 2 1 4 132-149 5 10. Bp. Spart. 7 2 - 5 147-163 4 1L FTC 7 - 2 5 135-149 2 12. Ü. Dózsa 7 - 1 6 136-170 1 A Csongrád megyei Hírlap Kupa női kézilabdatorna küzdelmeire is sor kerül. A kétnapos program: Szombat. Felszabadulást Kupa: Elektromos—Ü. Dózsa, 17.30, Bp. Spartacus—FTC, 18.40. Hírlap Kupa: KiskunhalasHódmezővásárhelyi Spartacus. 16.30. Vasárnap. Felszabadulási Kupa: Elektromos—FTC. 10, Bp. Spartacus—Ü. Dózsa, 11.10. Hírlap Kupa: METRIPOND— Bp. Konzervgyár. 9. Tavaszi sorsolás KÉZILABDA Totózóknak 1. Roma (5.)—Juventus (ÍJ x 1 2. Asroll (14.)—Mllan (6.) X 2 3. Cagllarl (10.)—Lazlo (3.) x A röszkel ..Kossuth" Mezőgazdasági Termelőszövetkezetnél paradicsompalánta azonnali kipalantálásra kaphatóctro: Bdszke, Kossuth Tsz. 4. Varese (16.1— Horentina (9.) 5. Várpalota (13.)— Szegedi EOL (1.) C. Debreceni VSE (ÍSJ— Komló (4.) 1. Szolnoki MTE (11.)— Kaposvári Rákóczi (2.) *. Ganz-MAVAG (18.)— Bp. Spartacus (i.) 9. Eger (20 )—Volán (3.) 10. EMC. SK Sasbalom (17.)— Bp. Epltók (5.) x 11. Kecskeméti TE (6.)— Szolnoki MAV (2.) * 12. Gyula (19.) — Kecskeméti SC (3.) 2 x 13- Brescia (8.)—Catanzaro (74 x Pótmérkózések: x, 1, 2. 1 x 1 x 1 X x 1 A CSONGRÁD MEGYEI BAJNOKSÁG FÉRFIMEZON YÉNEK TAVASZI PROGRAMJA: Március 30.: Makói SVSE—MEZOGÉPj SZ. Volán II.—Sz. KSZV SE, Hunyadi SE—SZVSC, Sz. Vízügy—HODIKÖT n„ szabad: Április 5.: MEZŐGÉP—Deszk, Sz. KSZV SE—Makói SVSE, SZVSC—Volán II., Sz. Vízügy— H. Hunyadi, szabad: HODIKÖT n. Április 13.: Deszk—Sz. KSZV SE, Makói SVSE—SZVSC, Sz. Volán II.— Sz. Vízügy, H. Hunyadi—HODIKÖT II., szabad: MEZÖGÉP Április 20.: Sz. KSZV SE—MEZŐGÉP, SZVSC—Deszk. Sz. Vizügy—Makói SVSE. HODIKÖT II. —Sz. Volán n„ szabad: H. Hunyadi. Április 27.: MEZŐGÉP—SZVSC. Deszk—Sz. Vízügy. Makói SVSE —HODIKÖT II., Sz. Volán IIH. Hunyadi, szabad: Sz. KSZV SE. Májas L: MEZŐGÉP—Sz. Volán II.. Deszk—Makói SVSE. SZVSC—HODIKÖT II.. Sz. KSZV SE—II. Hunycdl, szabad: Sz Vízügy. Május 4.: Sz. Vízügy—MEZŐGÉP, HODIKÖT H.—Deszk, H. Hunyadi—Makói SVSE, SZVSCSz. KSZV SE. szabad: Sz. Volán II. Május 11.: MEZŐGÉP—HODIKÖT II.. Deszk—H. Hunyadi, Makói SVSE—Sz. Volán II., Sz. KSZV SE—Sz, Vízügy, szabad: SZVSC Május 18.: H. Hunyadi—MEZŐGÉP. Sz. Volán II.—Deszk, HODIKÖT II.—Sz. KSZV SE. Sz. Vízügy—SZVSC, szabad: Makói SVSE. Május 25.: SZVSC—MEZŐGÉP. Sz. Vízügy—Deszk, HÖDIKÖTMakól SVSE. H. Hunyadi—Sz. Volán II., szabad: Sz. KSZV SE. Június I.: MEZŐGÉP—Sz. Vízügy, Deszk—HODIKÖT II., Makói SVSE—H. Hunyadi, Sz. KSZV SE—SZVSC, szabad: Sz. Volán II. Június 8.: HODIKÖT II.—MEZŐGÉP, H. Hunyadi—Deszk, Sz. Volán II.—Makói SVSE, Sz. Vízügy—Sz. KSZV SE, szabad: SZVSC Június 15.: MEZŐGÉP—H. Hunyadi. Deszk—Sz. Volán II., Sz. KSZV SE—HODIKÖT II., SZVSC —Sz. Vízügy, szabad: Makói SVSE. Június .'2.: Volán II.—MF.ZO GÉP. Makói SVSE—Deszk, HODIKÖT n.—SZVSC. H. Hunyadi —Sz. KSZV SE. szabad: Sz. Vízügy. Munkaalkalmak A DEFAG falemezüzeme felvesz férfi és nöi dolgozókat betanított és segédmunkási munkakörbe, valamint műszaki raktárunkba anyagkiadót. Felvélel esetén bölcsődei és óvodai ellátást biztosítunk. Jelentkezés: Szeged. Budapesti út 1. szám. Munkaügyi csoport. A KenderfonO- és Szövőipari Vállalat központja felvételre keres gépíró munkavállalókat, fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalati központ fejlesztési osztályán, Szeged, Béke u. 11—13. Felvételre keresünk két műszakos konyhánkba gyakorlott szakácsokat és kézilányokat. .10 kereseti lehetőséget, vidékieknek albérleti hozzájárulást biztosítunk. Jelentkezés: Halászcsárda Szeged, Roosevelt tér 14. A Szegedi Ruhagyár felvesz munkavállalókat varrodai szakmunkás, betanított munkás, gyors- és gépíró. SZTK-ügylntézőt, bérelszámolót, takarítónőket és segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkaerő-gazdálkodásán. Takarítónőket 4—8 órás munkaidővel felvesz a megyei Rendelőintézet, Vasasszentpctcr u. 1—3. sz. Felveszünk vas- és műszaki kereskedő szakképesítésű dolgozókat, gyakorlattal rendelkező könyvelőket, könyvelési csoportvezetőt, gyors- és gépírói, adminisztrátort, raktári segédmunkásokat, rakodókat. VIDIA Kirendeltsége, Szeged, Bakay N. u. 52. Csongrád megyei Allatforgalrai és Húsipari Vállalat felvesz férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. Maros u. 22. Adminisztrációban is jártas gyors- és gépírót keresünk felvételre. Mezőgazdaságban jártasak előnyben. Haladás Mgtsz, Forráskút, Rendészeti munkakörbe áruellenőröket keresünk sürgős belépéssel. Szegedi Konzervgyár, Rókusi fr. 6. A Szegcdi Vízmüvek és Fürdők felvételre keres gépírót, kőműveseket, kőműves segédmunkásokat, asztalost, asztalos segédmunkást, Uleinhelykezclőket, raktári anyagkiadót, kertészeti segédmunkásokat idénymunkára (szept. 30-ig). Sziksósfürdőre idénydolgozókat erdőrendezési munkára (szept. 30ig), gépházi segédmunkásokat, úszóházi segédmunkásokat, kubikosokat, csatornakarbantartó segédmunkásokat, vízhálózat-karbantartó segédmunkásokat, műhelysegedmunkást. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán: Szeged, Lenin krt. 88., I. emelet 17. Csongrád megyei AUatforgalmi és Húsipari Vállalat felvételre keres szakképzett forgalmi ügyintézőt és a szalámigyári telepére számlázót. Jelentkezés: központi telep személyzeti osztály, Szeged, Alsóvárosi feketeföldek 64. Női adminisztrátorokat felvesz a FÜSZÉRT-fiók Szeged, Maros u. 29. Felvételre keresünk gyakorlattal rendelkező ár- és utókalkulátort. „Sürgős" jeligére a Postafiók 506-ra. Takarítónőt és konyhalányt alkalmaz azonnali belépéssel a Vedres István Építőipari Kollégium. Újszeged, Rózsa Ferenc Sgt. 44—50. A Szegedi szerszámkovács Alt. Vasipari szövetkezet azonnali belépéssel felvesz tmklakatost, férfi, női segédmunkásokai, a segédmunkásokat vasipari szakmára betanítjuk. Jelentkezni lehet Szeged, Bajai út 3. alatt. Gyakorlott gépírót, közgazdasági technikumot végzett fiatalokat könyvelői munkakörbe felvételre keres a VIDIA Délmagyarországi Vas- és Műszaki Kereskedelmi Vállalat központja (Szeged, Bakay N. u. 52. Gyakorlott építész műszaki rajzolókat, szerkesztő technikusokat felveszünk. Energiagazdálkodási Intézet, Szeged, Bajcsy-Zs. u. 9—11. Az Alföldi Vendéglátó Vállalat 5. sz. egysége pályázatot hirdet a vállalat kezelésében levő Apáthy KISZ-klub és a JATE Biológiai intézetben (Üjszeged) levő egyszemélyes büfék büfévezetői állásának betöltésére. Ugyanakkor lángossütőt Is felveszünk. Jelentkezni lehet az egység vezetőjénél. Lenin krt. 103. A Gáz- cs Olajszállító Vállalat algyői Távközlés Fenntartási Üzeme felvesz távbeszélőközpont-technikában, erősítőtechnikában jártas híradásipari műszerészeket, technikusokat, valamint telefonszerelőnek betanítható munkásokat. Jelentkezés: telefonon 15-784 300-as mellék. Magas kereseti lehetőséggel, azonnali felvételre keresünk kovács szakmunkásokat és női, férfi betanított munkásokat. Kéziszerszámgyár, Rigó u. 38. Ipari vállalat szegedi munkahelyre kertészeti, vagy mezőgazdasági középfokú végzettségű férfit vesz lel felvásárlási előadó munkakörbe. „Sürgős 763/12" Jeligére a Sajtóházba. x Takarítónőt és fúró segédmunkást felveszünk. Szegedi Tervező Vállalat, Klauzál tér 2. Leánykollégium, Korányi rakpart 2., konyhai dolgozót keres. Megbízható asszonyt, lehet nyugdíjas is, takarítani felveszünk. Jelentkezés mindennap a II. Belklinika főnővérénél. A FIT XI. Autójavító Vállalat felvesz: karosszérialakatos, általános lakatos, autószerelő, aut»kárpltos. tmk-villanyszerelö szakmunkásokat, műhelytakarítókat. segédmunkásokat, i irodai takarítónőket és géplrónőt. Jelentkezés : Szeged, Vásárhelyi Pál u. 4., munkaügy. Alkalmazunk érettségivel rendelkező férfit vagy nőt helyettesként bérszámfejtési munkakörbe, azonnali belépésre. Csongrád megyei IUetményhlvatal Szöged, Széchenyi tér 9. A KSZV SZEGEDI JUTAARUGYARA felvételt hirdet fonó, szövö és varroda üzemrészébe, segédmunkára, valamint könynyen betanítható szakmunkára alkalmaz nőket és férfiakat. Betanítási idejük: 1—3 hct. Kereset: 1900—2600 Ft/hó. Kisgyermek részérc szükség esetén bölcsődei elhelyezést biztosítunk. Bejáróknak utazási költségtérítést adunk. Vidékieket, akik Ideiglenes lakóhellyel rendelkeznek, 300 forint albérleti hozzájárulásban részesítjük. Étkezés 8 gyáregységnél 5,50 forint térítés ellenében biztosított. Ledolgozott évi munka után 750 forint természetbeni járandóságot és nyereségrészesedést fizetünk. Jelentkezni lehet: Szegcdi Jutaárugyár munkaügyi osztályán, Szeged, Dorozsmai út 18. Telefon: 15-636. Férfi és női segédmunkásokat ládaszegezés, fűrészgépi munkához továbbá férfi segédmunkásokat rönkmozgatáshoz felveszünk. Jelentkezni lehet: GEV Szeged, Máglya sor 4. (VoR Szllvánia-telep.) Szegedi Fonalfeldolgozó Vállalat, Tavasz u. 2. sz., felvesz több éves gyakorlattal rendelkező asztalost, nyugdíjas, vagy főállású kazánrűtöt. valamim férfi segédmunkásokat. A Szegcdi ÁFÉSZ pályázatot hirdet az 5í972,Bk. M. sz. utasítás alapján a Partfürdőn üzembe helyezendő vendéglátóIpari egységek vezető és vezeiöhelyettesi beosztásokra. A pályázatokat Írásban, március 20ig kérjük beküldeni: Szeged. Szent István tér 3. sz. munkaügyi osztály. Azonnali belépéssel felveszünk csaposokat, kézilányokat, élelmiszer-, vetőmagbolti cladúkal. 44 órás munkaidőben. jelentkezés: Szeged. Szent István tér 3. sz. Munkaügyi osztály. A Szegcdi Konzervgyár sürgős belépéssel gépkocsivezetőket, valamint akkumulátortöltőállomásra villanyszerelő szakmunkásokat keres. Jelentkezni lehet a vállalat szállítási osztályán, Szeged, Rókusi ff. 6. sz. alatt. Szakképzett bedolgozó varrónőket felveszünk. Szegedi Háziipari szövetkezet, Szeged, Takaréktár u. 2. Felvételre keresünk gázkazánfütöt, faipari gépmunkásokat. textlljáték-készitéshez női munkavállalókat, gépi varrókat egyműszakos munkára. Nívó Isz, Szeged, Dorozsmai út 17— 19. szám. Lovaskocslhajtókat keres felvételre az ÉPFU Vállalat 2. sz. üe. Munkásszállást és üzemi étkezést biztosítunk. Jelentkezni lehet: Szeged, Csongrádi sgt. 76. Vizépitőmérnököt, gyors- és gépírót, műszaki rajzolókat, takarítónőt azonnali belépéssel felvesz Szegedi Tervező szövetkezet, Lenin krt. 83. Férfi segédmunkásokat felvesz a Délalföldi Pincegazdaság Csongrád megyei Kirendeltsége. Jelentkezni lehet: Szeged, Gutenberg u. 23. Lányok, asszonyok! A Női Klinikára továbbtanulási lehetőséggel felveszünk segédápolónőket, két műszakos beosztásba, 42 órás munkaidővel. Jelentkezés a klinika főnővérénél. Reklám propagandista vagy dekoratőrt állást vállalnék. „Sokoldalú 15 315" jeligérc a Sajtóházba. Görög autóbuszos körutazás i szeptember hónapban 11 nap, I részvételi díj: 5250,— Ft. Költőpénz: 180,— Ft-ért dinár. 980,— Ft-ért drachma. Leningrád— Helsinki 8 nap repülővel j VII. 11—18-ig. Részvételi díj: 5600.— Ft + költőpénz. Lipcse—Drezda 9 nap vonattal IV. 12—20-ig. 1600.— Ft + költőpénz. Dubrovnik 10 nap vonattal VI.. 10-től 20-ig. 2800.— Ft •+ költőpénz. Jelentkezés — felvilágosítás: Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda. Szeged, Kígye u. 3. Tel.: 11-792. x