Délmagyarország, 1975. február (65. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-02 / 28. szám
12 VASÁRNAP, 1975. FEBRUÁR 2. Vízvezeték társadalmi munkában Somogyi Károlyné felvétele Nem okoz gondot ezután a Belvárosi temető virágainak öntözése. A városgazdálkodási vállalat dolgozói ugyanis felajánlották, liugy társadalmi munkában elvégzik azokat a földmunkákat, amelyek a magasnyomású vízvezeték elkészítéséhez szükségesek. Tegnap, szombaton, a 450 szabad szombatos közül 290-cn láttak hozzá az árokásáshoz. Munkájuk értéke mintegy 110 ezer forint, amelyet a szegcdi gyermekintézmények fejlesztéséhez ajánlottak fel. HAZAÉRKEZETT KUBÁBÓL AKADÉMIAI KÜLDÖTTSÉGÜNK Hazaérkezett Kubából a Köpeczi Béla főtitkár vezette akadémiai delegáció, amely a magyar tudományos akadémia és a kubai tudományos akadémia együttműködési munkatervének megtárgyalása és aláírása céljából tartózkodott Havannában. ELMARAD A MÜVÉSZKLUB A Sajtóház művészklubjának hétfőre, február 3-ra tervezett összejövetele technikai okok miatt elmarad. Gácsi Mihály grafikusművész alkotásaiból egy héttel később, február 10-én. este 7 órakor nyílik kamaruki állítás. Panasz a játékokra Szemjon Grunyin virágos jóhangulatban erkezett haza. Előlegosztás volt A lépcsőházban egy kispadon ülve Duszja néni ott beszélgetett az örökifjú Szaveljeviccsel. — Baj van — mondja nagyapó. — Magára húzza ezt az izé... Nadrágot, melynek szárai olyanok, mint egy-egy szoknya. A mellére meg mintegy tányér olyan láncon íüggo izé... bigyuszt akasztott... Pedig kinőtt ez a legényke a sárból, üti a kétmétert is... — Ez, nagyapó, akceleráció — jegyezte meg oktátón Duszja néni. Grunyinnak kezdett érdekessé válni a beszélgetés, és leült ő is a lócára. — Mit jelent ez a szó, hogy akceleráció? — kerdezte. — A gépeken tudom, hogy van akcelerátor, azt tudom, meg azt is, hogy milyen feladatot lát, el, de ezt a szót még nem hallottam soha életemben. Duszja néninek az ajkai megremegtek, az arcán pedig a méltatlankodás szeplői ültek ki. — Mindjárt megéred az ötödik ikszét, Szemjon, és a szekercén meg a gyalun kívül semmi más variációt nem ismersz, Akceleráció, ha közérthetően akarom kifejezni, akkor ez a gyermekeknél koraérést jelent. — Ez igen, Duszja néni — nevetett fel Grunyin. — ön egyből a filozófiai tudományok doktora lett Tehát akceleráció. Ostobaság! Én erre azt felelem: nincs most nálunk semmi szigorúság. Itt van a kutya elásva. Itt kell keresni a bajok gyökerét Adott volna ennek az ifjú koraérettnek az apja azzal az izé... tányérral a kobakjára kettőt, azonnal elmúlt volna a koraérettsége. Akceleráció — Ez az! Itt kell kezdeni — bólintott rá az örökifjú. — Nálunk is mi történt: Az unokám a minap odalép hozzám, és kér egy ötrubelest. De hát mi van nálunk? Csak nem tömény itallal egybekötött lakomát rendeznek a lánykák? Tehát az ötödik osztályban fejenként öt rubel?! Teadélutánra?! És mi lesz a középiskola elvégzésekor?... — Az akceleráció önmagában csak akceleráció; a szülők hibásak mindenben -r- hajtotta a sajátját Grunyin. — Bratánt, az öcsémet nemegyszer elnáspángolták istenesen. És mi lett belőle? ö már docens! És én? Én a kedvenc voltam. Zsannamannával etettek, elhalmoztak mindennel. És mi lett a vége? Alig telik ki belőlem egy valamire való ács! — Minden foglalkozás egyformán jó, meg hasznos — torkolta le Duszja néni. — Ha elolvasta volna az Élet és Tudományt, ezt is tudná. — Akceleráció — nevetett fel Grunyin, és elment második emeleti lakásába, ahol már várták a gyerekei. Az ikrek, aldk hetedikesek, már hazajöttek az iskolából. Misa olvasott, Zsenyka pedig komputert eszkábált — No, pihenjünk egy kicsit = mondta Zsenyka, és a forrasztópábát le sem téve odalépett az apjához. — Hát igen, gyerekek! Ismét ittam egy keveset. Négyen egy üveggel. — Ismét nem tartottad meg az ígéretedet?! — mondta Misa. — Látod, Zsenya, beszélhet az ember apának... Grunyin ettől összerezzent, és szemöldöke is összeráncolódott. — A fizetést leszámolni ide, az asztalra! — dörmögte Misa. — És ha ma még egy kortyot mer a szájába venni... — Becs szó, kikerültem majdnem minden úrba eső krimót — védekezett Grunyin. — Leszámolta a maradék fizetést az asztalra, és bevonult a szobájába. A torka nagyon száraz volt. Éktelenül kívánta a sört, de nem tehetett mást, mint szép csendesen bebújt az ágyába, és lehunyta a szemét. „Semmiség az egész — gondolta Grunyin. — Sőt, még jó is, hogy így történt. Az embernek szigorúnak kell lenni. Az is jó, hogy egy kicsit felöntöttem a garatra. Másképpen nem értettem volna szót velük... Különben is nagyok már ezek a gézengúzok. Végül is mégiscsak hasznos ez az akceleráció! Lehetséges, így a fiaim még belőlem is embert faragnak...!" Grunyin ezzel a gondolattal szenderedett álomba. Igor Filehkov t&Al — Semmi örömöm nincs bennük, maguktól esnek szét!... IDEJÉBEN ABBAHAGYTA A neve M. Agajev, életko. ra 1.40 év,. e& mindössze egy évvel ezelőtt ment nyugdíjba. Legutóbb 70 évvel ezelőtt volf beteg. A tiszteletre méltó korú azerbajdzsani öregúr (fiainak, unokainak és dédunokainak száma összesen 160) a Pravda két újságírójának kijelentette: tavaly abbahagyta a dohányzást, mi. ' vei feleségének véleménye 6zerint árt az egészségnek. A MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVHÖNAP MEGYEI MEGNYITÓJA Holnap, hétfőn délelőtt 10 órakor Hódmezővásárhelyen, az Élelmiszeripari Főiskola állattenyésztési karán rendezik meg a mezőgazdasági könyvhónap megyei megnyitóját. Bevezetőt mond dr. Fekete Gyula főigazgató, majd dr. Fehér Károly MEM osztályvezető előadása hangzik el az iparszerű sertéstartás fajtakérdései címmel. A rendezvényt mezőgazdasági könyvkiállítással és árusítással teszik színesebbé. FEJLESZTÉSI TÖREKVÉSEK Az agrárszakemberek klubjában holnap, hétfőn délután 4 órakor az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek idei fejlesztési . törekvéseiről, és a hitelpolitikai irányelvekről tart előadást dr. Gyányi Lajos osztályvezető. A klubfoglalkozást a Technika Házában tartják. KERTBARÁTOKNAK A Bartók Béla művelődési központ és a népfront keretén belül működő Kertbarát kör február 4-én. kedden délután 5 órakor foglalkozást rendez. Komáromy Ede po mológus, a kiskertek legújabb fatípusainak ismertetése, alma, körte, sövényfák nevelése címmel diavetítéssel egybekötött előadást tart. Felhős idő Várható időjárás vasárnap estig: Jobbára erősen felhős idő, főként nyugaton esővel, havas esővel, helyenként havazással. Mérsékelt, változó irányú, később a Dunántúlon megélénkülő nyugati, északnyugati szél. Északkeleten még többfelé köd, ködszitálós. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1 —plusz 6 fok között. SZOMBATI PIACI ARAK A tojás darabja I,1\J—1,20, a csirke kilója 30, a tyúké 25 forint volt a tegnapi piacon. A burgonyát 3,50—4,50, a sárgarépát 3,50—4, a gyökeret 5—7, a ' vöröshagymát 3,50—4, a fejes káposztát 2,50, a kelkáposztát 4,50, a karalábét 3, a karfiolt 18, a fokhagymát 16—18, a parajt 20 forintért adták. Egy fej saláta 3. egy kiló alma 4—8, dió 15—17, száraz bab 16—18, savanyú káposzta 6— 8, egy liter mák 30 forintba került. Házastársak — Nem. engedem, hogy levágasd rövidre a hajad! — Te sem kérted a beleegyezésemet, amikor ellzezdtél kopaszodni... TÜZ TANULSÁGGAL Előfordul, hogy barkács. szenvedélyű emberek régi, fatüzelésű vaskályhájukat maguk alakítják át olajtüzelésűvé. Ez veszélyt rejt magában, ugyanis többnyire nem építik be azt a csapot, amely megfelelő mennyiségben adagolja az olajat. Ez okozta azt a tüzet is, amely a napokban keletkezett a Szőregi út 39. számú hazban. ELŐADÁSOK A POLITIKAI AKADÉMIÁN Az MSZMP Szeged városi bizottságának gazdaságpolitikai kérdésekikel foglalkozó akadémiáján február 5-én, szerdán délután fél 3 órakor a Szabadság Filmszínilázban tartanak előadást. (A sárga jelzésű igazolványok érvényesek.) .Az időszerű kérdésekkel foglalkozó politikai akadémián február 6-án, csütörtökön délután fél 3 órakor ugyancsak a Szabadság Filmlázínházban lesz előadás. (A piros jelzésű igazolványok érvényesek.) Mindkét akadémián dr. Siklós János, a Népszava főszerkesztője tart előadást: „A tömegközlési intézmények szerepe a szocialista kultúra terjesztésében" címmel. Az előadás után a 141 perc a befejezetlen mondatból című magyar filmet vetítik. SZEGFŰ VÁSÁRHELYRŐL Á hódmezővásárhelyi kertészeti vállalattól már szállítják a szegfűt a budapesti, székesfehérvári, nyíregyháza és békéscsabai virágüzletekbe. Ebben az évben már 162 ezer szál szegfűt értékesítettek. ELŐADÁS SOPRONRÓL Hétfőn délután 6 órakora Bartók Béla művelődési központ előadótermében dr. Friedrich Károly tart színes diaképekkel illusztrált előadást a 700 éves város műemlékeiről, természeti szépségeiről, Szép Sopron címmeL FÖLDRAJZI ELŐADÁS A Juhász Gyula művelődési központban ismét megkezdik az ismeretterjesztő előadások sorozatát. Holnap, hétfőn este 6 órakor dr. Keszthelyi Béla gyógyszerész szakfelügyelő Kanadai útiképek címmel tart diaképekkel illusztrált előadastKlubnapot rendezett Szegeden a Viiág Ifjúsága A Világ Ifjúsága című nemzetközi ifjúsági magazin januári számában új sorozatot kezdett. Ország jé ráson címmel folyamatosan bemutatja a megyék ifjúkommunistáinak életét, eredményeiket. A lap munkatársai első alkalommal Csongrád megye nevezetességeivel, az itt élő, dolgozó fiatalok munkájával ismertették meg az olvasókat Ez a tény, hogy elsőként Csongrád megye fiataljai szerepeltek a lap hasábjain, az itteni ifjúkommunisták munkájának megbecsülése, elismerése is. A magazinban és lapunkban közös keresztrejtvény jelent meg, sorsolását a József Attila Tudományegyetem KISZklubjában rendezték meg. A megye minden részérő! közel 300 fiatal gyűlt öss'e, zsúfolásig megtöltve aKISZklubot. A fiatalokat a Világ Ifjúsága szerkesztősége nevében a konferáló játékvezető, Pálos Miklós köszöntötte, majd Bódi György, a KISZ Csongrád megyei bizottságának első titkára nyitotta meg a műsoros rendezvényt A nagyszerűen sikerült vidám hangulatú, dalban, humorban bővelkedő programban többek között fellépett a televízió 144 nóta című műsek rából Ismert M—7-es együtt les, Zalatnay Sarolta, HegyiFüstös László karikaturista. Boros Lajos pol-beat énekes is. Boros Lajos pol-beat-számait humorral, szellemes magyarázatokkal fűszerezte, He/ gyi-Füstös pedig non-stop karikatúra sorozattal lepte meg a közönséget Balázs Dénes, a lap munkatársa afrikai útjáról tartott élmény/ beszámolót, és szólt a fiatalokhoz a Chilei Kommunistái Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának titkára, Leal Antonio. Szerepelt még a programban politikai vetélkedő, illemtani játék, és ax ifjúsági divatbizottság felvonultatta legújabb modelljeit \ A Világ Ifjúságában és a Délmagyarországban közzétett rejtvény helyes megfejtői között a rendezvényen sorsolták ki a hat — valamennyien Csongrád megyeiek — nyertest. Néhány KISZaktivistát a Világ Ifjúságának terjesztésében elért eredményeiért megjutalmaztak; Délután a DIVSZ-bazár jelvényeket és plakátokat árult, a címbőrzén pedig a világ minden tájáról barátokat kereső fiatalok találtak majdani levelezőtársra. Hétfőn: Lottó-jutalomsorsolás Lottónyeremények Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, s Szegedi Házgyár szocialista brigádjának. valamint a kiskundorozsmai központi iskola tantestületének és diákjainak, akik felejthetetlen kislányunk, MAGY ABLAKI ZSUZSANNA temetésén részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csalad. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. ismerősöknek, szomszédoknak és az Ingatlankezelő Vállalat dolgozoir.ak, a Hazliparl Szövetkezet kirendeltségének, akik felejthetetlen halottunk. TÓTH MARTONNE temetésén megjelentek, és részvétükkel. virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család, Tóth Sándor, Francia u. 16. Gyászközlemények Értesítem az ismerősöket, barátokat, volt munkatársakat, hogy TÖTH FERENC, a szeretett férj, apa, nagyapa, testvér, életének 67. évében hirtelen elhunyt- Hamvasztás utáni búcsúztatásáról értesítéssel leszek. Részvétlátogatások mellőzését kérem. Gyászoló felesége. Alföldi u. 2/A. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, lsmerósöknek, munkatársaknak, házbelieknek, akik szeretett halottunk. GÁBOR DOMONKOS búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel, viragalkkal fájdalmainkat igyekeztek enyhíteni. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazon testvérünknek, rokonunknak, ismerősöknek, akik szeretett édesapánk, HEGYKÖZI PETER, Üjszenuván, Kossuth utca 27. sz. alatti lakos temetésén megjelentek, osztoztak fájdalmunkban és azt enyhítették. Külön értesítés helyett, fájdalommal tudatjuk, hogy SURJANYI JOZSEFNE, életének 63. évében, 1975. Jan. 26-án elhunyt. 1975. jan. 31-én nyugalomra helyeztük. Kérjük a részvétlátogatások mellőzését. A gyászoló család. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság hétfőn a Népstadion sajtótermében rendezi a lottó januári jutalomsorsolását. A húzáson az 5. játékhét szelvényei között összesen 1200 tárgynyereményt sorsolnak kf. Főnyeremények: egy üdülőtelek faházzal BalatonszabadiSóstón, két Zsiguli személygépkocsi és tíz, egyenként 40 000 forintos vásárlási utalvány. Az igazgatósag összeállította a februári lottósorsolások menetrendjét, e szerint február 7-én Abonyban, 14én Lábatlanon, 21-én Gödöllőn, 28-án pedig Karcagod húzzák a lottó esedékes nyerőszámait A Sportfogadási és Lottó, igazgatóság tájékoztatása sze.; rint az 5. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt Négy találata 72 fogadónak volt nyereményük egyen, ként 73 868 forint Három találata 6620 fogadónak volt, nyereményük egyenként 402 forint a kéttalálatos szelvények száma 190 511 darab, nyereményük egyenként 17 forint. A fenti adatok a nyereményilleték levonása után értendők, s tájékoztató jellegűek. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétköznap 8. vasárnap U oldalon. — Főszerkesztői F NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-belvettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged. Magvar Tanácsköztársaság útja 10 — Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kladő: KOVÁCS LÁSZLÓ — A lapot nvomls: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky Utca 28. — Előfizetési díj egy hónapra 30 tortni. — LAÜOAJ 33 OII, t Á