Délmagyarország, 1975. február (65. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-23 / 46. szám

12 VASÁRNAP, 1975. FEBRUÁR 23. HEEID0EI3] Számadás képekben Munkánk, eredményeink a X. és XT. kongresszus között címmel nyílt vándorkiállítás tegnap délelőtt Mórahalmon, a művelődési házban. Az egész országra tekintő kiállításon tiz tabló megyénk négyéves munkájából mutat be neveze­tes eseményeket, illetve új létesítményeket. Szeged két új városrészének jól sikerült felvétele mellett az olajmezöről, a gazüzemről, a házgyárról, a szalámigyárról, az új Tisza­hídról, a tiszaszigeti új rendelőről és néhány oktatási intéz­ményről is láthatunk hasonlóan szép fényképeket. Csütör­tökig tekinthetik meg a kiállítást a mórahalmiak, követ­kező állomása Ásotthnlom lesz. A kiállítást Jáhni László, a járási pártbizottság első titkára nyitotta meg. TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK A Magyar Tudományos Akadémia a szocialista or­szágok felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából feb­ruár 26. és 27-én délelőtt 10 órai kezdettel tudományos ülésszakot rendez az Akadé­mia dísztermében. Erdey­Grúz Tibor akadémikusnak, az MTA elnökének megnyi­tója után Szabó Imre aka­démikus, az MTA alelnöke tart bevezető előadást. Az ülésszakon részt vesznek és felszólalnak a Szovjetunió és a szocialista országok tudo­mányos akadémiáinak képvi­selői. HANGVERSENY A Somogyi-könyvtár és a Bartók művelődési központ közös hangversenyén Fábián Márta cimbalomművész és Benkő Dániel lantművész mutatja be a különböző ko­rok cimbalom- és lantzené­jét. A koncert kedden este 7 órakor kezdődik. BIZOTTSÁG AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉRDEKEBEN Megyei népesedéspolitikai koordinációs bizottság ala­kult azzal a céllal, hogy a fölvilugositási és nevelési fel­adatokat a kormányhatáro­zat értelmében egybehangol­ja. A bizottság munkájá­ban részt, vesznek az illeté­kes politikai, állami és tár­sadalmi szervezetek képvise­lői is. Az új bizottság elnö­kéül dr. Fritz János főor­vost választotta meg. SZOMBATI PIACI ARAK A csiike kilója 30, a tyuke 25 forint, a tojás da­rabja 1—1,20, a retek csomó­ja 2 forint volt. Egy kiló bur­gonya 3,50—4,50 sárgarépa 3,50—4, gyökér 6—7, vörös­hagyma 4—5, fejes káposzta 2,50—3, kelkáposzta 6, kara­lábé 3,50—4, fokhagyma 14— IC forintba került. A paraj kilóját 22, az almáét 4—10, a aióét 16—17, a száraz ba­bét 16—17, a savanyú ká­posztáét 6—8, a mák literjét 30 forintért kínálták. MEGYÉNK HARMINC ÉVE A Juhász Gyula Művelődé­si Központban tart színes diaképekkel illusztrált elő­adást dr. Fehér József ad­junktus holnap, hétfőn este 6 órai kezdettel. Előadásának címe: Csongrád megye har­mincéves fejlődése, KÖNYVANKÉT A József Attila Tudomány­egyetem jogi karának tudo­mányos bizottsága rendez könyvankétot, a Közgazdasá­gi, és Jogi Könyvkiadó köz­reműködésével, holnap, hét­főn délután 3 órai kezdettel a jogi kar Lenin körúti ta­nácstermében. Az ankét té­mája Katonáné Soltész Már­ta könyve: Személyiség és jog. Vitaindító előadást tart dr. Szotáczky Mihály tan­székvezető egyetemi tanár, dr. Vas Tibor egyetemi ta­nár és dr. Papp Ignác do­cens. Enyhe nappal Várható időjárás vasárnap estig: kevés felhő, csapadék nélkül. A hajnali és a reg­geli órákban párásság, he­lyenként köd. Gyenge, válto­zó irányú szél. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmér­séklet: mínusz 3, mínusz 8, legmagasabb nappali hőmér­séklet 4—9 fok között. VETÉLKEDŐ A CSALÁDI ÉLETRŐL A megyei egészségnevelési csoport, a megyei Vöröske­reszt, a megyei tanács, illet­ve a szegedi tanács művelő­désügyi osztálya valamint a KISZ megyei bizottsága által Családi élet címmel meg­hirdetett vetélkedő első díját a szegedi Radnóti Miklós gimnázium csapata nyerte el. Második a Ságvári End­re gyakorló gimnázium, har­madik helyezett pedig a kis­teleki gimnázium csapata lett. OFOTÉRT VÁSÁR Az OFOTÉRT az iden is megrendezi szezon előtti ked­vezményes vásárát. Február 24-től március 15-ig — amíg a készlet tart — több mint 25 millió forint értékű fotó­cikket kínál átlagosan 20 százalékos árengedménnycL A hétfőn kezdődő háromhe­tes kedvezményes vásáron fényképezőgépeket, filmvetí­tőket és vetítőket, villanó­lámpákat, nagyítógépeket, | valamint egyes filmeket áru­sítanak. MIT FIZET A LOTTÓ? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 8. játékhéten öttalálatos szel­vény nem volt. Négytalálatos szelvénye 105 fogadónak volt, nyereményük egyen­ként 52 619 forint. Három találata 10 824 fogadónak volt, nyereményük egyenként 255 forint. A kéttalálatos szelvények száma 258 579 da­rab, ezekre egyenként 13 fo­rintot fizetnek. SZOREG TÖRTÉNETE Szeged város tanácsának művelődésügyi osztálya a jö­vő év közepére jelenteti meg húszíves monográfiáját Sző­reg történetéről, részben a szőregi termelőszövetkezet és üzemek jelentékeny anyagi támogatásával. A monográfia szerkesztésével dr. Hegyi András egyetemi tanársegé­det bízták meg, s a munká­ban részt vesznek az egye­tem és főiskola helytörténé­szei. Obsitosok KORUNK ESZTÉTIKÁJA A képzőművészet újabb törekvéseiről tart előadást, a Korunk esztétikája ismeret­terjesztő sorozatban dr. Dá­vid Katalin művészettörté­nész holnap, hétfőn délután 6 órai kezdettel a Bartók Bé­la művelődési központban. Bevezetőt mond: Vinkler László tanszékvezető főisko­lai tanár. Somogyi Károlyné felvétele Tegnap, szombaton délelőtt a Szabadság Filmszínházban 400 obsitost köszöntöttek. Üdvözölte őket Gulyás András alezredes, a Csongrád megyei Hadkiegészítő és Területvé­delmi Parancsnokság parancsnoka. Hofgesang Péter, a Ha­zafias Népfront Szeged városi bizottságának alelnöke mon­dott ünnepi beszédet, majd ezt követően ismertették a hon­védelmi miniszter parancsát. Az 1924-ben született és a hadkötelezettség felső korhatárát elérők kitüntetéseket és emléklapokat kaptak. Szimbolikusan Balogh József obsitos adta át a fegyvert Cselovszki Tamás honvédnak. Képünkön az obsitosok egy csoportja. ww Ősrégi gond — No keseregj, komám, az utókor majd megért.;; Gyászközlemények Mély megrendüléssel tudat­juk. hogy szeretett ílú, testvér, édesapa, TURCSIK IMRE, 36 éves korában tragikus hirtelen­séggel elhunyt. Temetése febru­ár 26-án 15 órakor lesz a Belvá­rosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Attila u. 9. Fájó szívvel tudatom. hogy szeretett férjem, KOPASZ JÓ­ZSEF, életének 68. évében várat­lanul elhunyt február 21-én. Temetése február 24-én 14.30 órakor lesz a dorozsmai temető ravatalozójából. Gyászoló fele­sége. Damjanich u. 22. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleség, drága édesanyánk, anyósunk, szeretett nagymamánk és dédl­kénk, ÉGETŐ 1MRÉNÉ Mészá­ros Erzsébet. Tuhutum u. 9. sz. alatti lakos, 81 éves korában el­hunyt. Temetése folyó hó 24-én delelött 9 órakor lesz a vásár­helyi Dilinka-temetöben. A gyászoló család. TURÁNI KAROLY hamvasz­tás utáni búcsúztatása február 24-én 11 órakor lesz a hódmező­vásárhelyi kutasl úti római ka­tolikus temetőben. A gyászoló család. T 9716 Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett munkatársunk. SZÉ­KELY MIKLÓS, ü Csongrád me­gyei Vendéglátó Vállalat árufor­galmi csoportvezetője, életének 55. évében rövid betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása. február 24-én, hét­főn 15 órakor lesz a cin terem­ből. A Csongrád megyei Ven­déglátó Vállalat dolgozói. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett térj, édesapa, és nagyapa. MASA JÖZSEF. életé­nek 69. évében február 20-án elhunyt. Temetése február 24­én 15 órakor lesz a sándorfalvi alsó temető ravatalozójából. A gyászoló család, Sándorfalva. T 9721 Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett testvér, kereszt­anya, nagynéni és rokon, Dr. SALGO ÉVA nyűg. egyetemi docens, február 20-án, hosszú, súlyos betegség után elhunyt. Temetése február 25-én délelőtt 11 órakor lesz az Alsóvárosi te­mető kápolnájából. Minden kü­lön értesítés helyett. A gyászoló család. KözleménYek (x) Felhívás! Az Országos Szó­rakoztatózenel Központ igazgató^ sága 1975-ben n vendéglátóipar­ban használatos alábbi hangsze­rekből kategóriaszerző, 111. javí­tóvizsgát tart: népi hangszerek, tánczenei hangszerek, nótaéne­kesek, tánedalénekesek. Jelent­k< ésl határidő: 1975. márc. 13. Hétköznapokon: délelőtt 10-től 12 óráig az OSZK Csongrád me­gyei kirendeltségén, Szeged, Tolbuhln sgt. 14. Bővebb felvi­lágosítást az OSZK-kirendeltség vezetője ad a helyszínen! Or­szágos Szórakoztatózenei Köz­pont Csongrád megyei kiren­deltsége. (x) A Vasutas Művelődési Házban 1975. február 24-én 18 órakor ismeretterjesztő előadást tart dr. Jaku-s László t yetemí tanár. Az elóadás elme: Cseh­szlovákia érdeke^ tájain. DÉL/MAGYARORSZÁG* A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságánál) napilapja. — Megjelenik hétköznap 8, vasárnap 12 oldalon. ~ Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTtAN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 674Q Szeged, Magyar Tanácsköz­társaság útja 10. - Telefon: 13-535, 13-003. — Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeg-d, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — Előfizetési dlj egy hónapra 20 farint. — Index: 23 053. Öltögető Mártont már egész ki­csiny korában férckészítőnek szán­ták derék, becsületes szülei. Ebből a szakmából majd jól megél a gye­rek — mondogatták —, férckészítőre mindig szükség lesz, még világ a világ. Öltögető Marton nem nagyon lel­kesedett a derék szülei által kivá­lasztott szakmáért, de mit tehetett egyebet. Kimondták rá a szenten­ciát, így hát férckészító lett, bár már gyermekkorában is jobban sze­rette a számokat, mint a cérnaszá­lakat. Ha elunta magát a mester műhelyében, maga elé húzta a ko­sarat, amiben a cérnásgurigák gyü­lekeztek. Azokat mind szépen maga elé rakta. Villámgyorsan összeadta, kivonta, elosztotta őket. Olyan gyö­nyörűséget lelt a számokban, hogy időnként sírva fakadt tőle. De, ahogy telt, múlt az idő, Már­ton egyre kevesebb időt fordíthatott kedvenc szórakozására. Időközben megnősült, és a sok síró gyerekszáj kenyeret követelt. így hát minden idejét a szakmájának, meg a nad­rágja élét cibáló gyerekeinek szen­telte. Már elfogyasztotta kenyere javát, és a gyerekei is mind a saját ke­nyerüket pusztították, amikor ismét úrrá lett szívén a számokhoz való leírhatatlan vonzodás. Sutba dobta hát a cérnaszálakat, és elhatározta, addig nem nyugszik, amíg meg nem találja azt a helyet, ahol egész nap csak számolni lehet, öt hivatalban mutatta be tudományát. Megcsodál­ták ügyességét, meg is dicsérték. Rengeteg kérdést intéztek hozzá, az­tán mindenütt azt mondták, sajnos, Pályatévesztés nincs szükség rá. A hatodik helyen így szólt hozzá a hivatalnok: — ön elkápráztat bennünket a számok iránt tanúsított rendkívüli tehetségével. Meg kell azonban kér­deznem, van-e hozzánk ajánló le­vele? Marton — mivel nagyon elfáradt már az egész napi talpalásban, no meg a gyomra is türelmetlenkedett — fanyar arccal válaszolt. — Ajánló levelem? Az nincs kérem! De kitől is lenne? Hiszen egész életemben cérnaszálakkal foglalkoztam. Minek az ajánló levél? A számok iránt ér­zett szeretetemet és vonzódásomat ön az előbb saját szemével láthatta. <— Azt látom, hogy számolni tud, de ez nem elég! Kell, hogy Valaki ajánlja önt közénk. Mégpedig Vala­ki olyan, aki... Érti ugye? Mert számokkal foglalkozni komoly do­log, kérem. És azt, hogy ön számolni tud, nem elég bizonyítani, bizonyit­tatni is kell. Ezért van szükség az ajánló levélre! Értjük egymást, vég­re? Márton csak hümmögött. Éles, ha­sító fájdalmat, érzett a gyomrában, arra koncentrált. Mire megszólalt volna, a hivatalnok már tovább folytatta. — Ugyebár ön már túljutott a harmincon, de innen van még a hatvanon? Ne is válaszoljon! Látom a korát. Ezért is szükséges még az ajánló levél. Mert mit gondol? Ki hiszi el azt önnek, hogy ilyen rend­kívüli módon ért a számokhoz an­nak ellenére, hogy eddig nem ve­lük, hanem a cérnaszálakkal foglal­kozott? És az is nagy baj, kérem, hogy csak most akar ezzel foglal­kozni. Hamarabb miért nem jutott eszébe? Mártonnak összeszorult a torka. Pedig szerette volna elmondani, hogy ő már gyermekkorában is imádta a számokat, de a szülei más szakmát választottak neki. Később meg a gyerekei miatt nem volt ide­je... De csak magábaroskadva hall­gatott. Arra lett figyelmes, hogy rá­mordul a hivatalnok. — Na, menjen, kérem! Ha lesz ajánló levél, rendkívüli tehetségére való tekintettel, nálunk még elszá­molhat a nyugdíjig. Ha azonban nem lesz, akkor le is út, fel is út! Máskor, ha akar valamit kezdeni, hamarabb gondolja meg! Öltögető Márton kicsoszogott a hivatal kapuján. Közben nagy elha­tározás született meg agyában a kavargó számok társaságában. Mi­vel már nagyon utálta a férckészí­tést — mert tulajdonképpen soha­sem szerette —, a számokhoz meg — bármennyire is szerette őket — nem volt szerencséje, úgy gondolta, választ egy új foglalkozást magá­nak. Hogy mi lesz az, még nem döntötte el. De felmérve a lehetősé­geit, arra az elhatározásra jutott: éjszakai foglalkozás is megfelel. H. R.

Next

/
Thumbnails
Contents