Délmagyarország, 1975. január (65. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-08 / 6. szám
6 SZERDA, 1975. JANUÁR 8. 6 4 _ •Sa Papp László nélkül... Az ökölvívó-válogatott a szabadság-hegyi táborban megkezdte az előkészületet az idei eseményekre. A meghívottak, illetve a megszokott arcok közül hiányzik Gedó, Tézsla, Badari, Danyi, Réde — és Papp László. A versenyzők — Réder kivételével — igazoltan késnek. Papp László viszont nem megy vissza a válogatott kerethez. Az edzéseket Adler Zsigmond vezeti. Már hetek óta hallatszott, hogy Papp elkedvetlenedett és nem akarja vállalni tovább a válogatott edzéseinek vezetését. — Életemben még nem adtam fel mérkőzést — mon. dotta Papp. — Ez az első eset. Nagyon nehéz volt elhatározásra jutnom, hogy lemondjak a válogatott vezetőedzői tisztségéről. Életem nagy részét az ökölvívásnak szenteltem. Ez a döntés egyébként már az 1973. évi belgrádi Európa-bajnokság idején érlelődött bennem. — Mikor jutott a végső elhatározásra, és miért? — A sikertelen havannai világbajnokság után. Pedig már a bukaresti és a madridi EB-sikerek és a müncheni olimpiai érmek idején is hangoztattam, hogy sportágunkban közel sincs minden rendben, sürgős intézkedésekre van szükség, s arra, hogy a célok megvalósítása érdekében minden edző egy sorba álljon. Nem történt azonban semmi. Folytatódtak a széthúzások, áskálódások, az edzők nem hajtották végre utasításaimat. Így csak a bentlakásos edzőtáborozások alatt volt alkalmam saját elképzeléseim szerint dolgozni, ezért volt szükség hosszabb közös felkészülésre. Természetesen ez is ellenkezést váltott ki. — A MÖSZ-nek 1973 júniusától nincs elnöke, aktív, egyet akaró vezetősége, így nem is lehetett rendet teremteni. A sok meg nem értés közrejátszott abban, hogy november 8-i keltezéssel levélben közöltem, miszerint 1975. január 1-től nem kívánok szerződést kötni. Választ nem kaptam rá, mindössze egy telefont a múlt héten a MÖSZ-ből: január 6-tól tábor. — Mi lesz ezután? — Egyelőre csak a munkahelyemen dolgozom, nem tudom, hogyan alakul a jövő. Moszkva és Montreál előtt Szegeden alapoz a női kézilabda-válogatott ' ** • Több rr a versenyző 5rv»r , H? ^ „ jf" 4 A válogatott keret tagjai labdával gyakorolnak Komoly, nagy fontosságú nemzetközi erőpróbák várnak az idén a magyar női kézilabda-válogatottra, amelynek ezen a héten az újszegedi Sportcsarnok ad otthont. A közeljövőben Csehszlovákiában, Chebben vesznek részt egy tornán, majd a későbbiekben még közel harminc nemzetközi mérkőzést játszanak. Mint ismeretes, az év végén, december 3. és 14-e között Moszkvában rendezik a világbajnokságot. Válogatottunk sorozatmérkőzései tulajdonképpen ennek jegyében zajlanak, a VB-re való minél jobb felkészülést szolgálják majd. A keretben a következő tizenhat játékos kapott helyet: Bujdosó Ágota (Vasas), Berzsenyi Mária (Goldberger), Kézi Lászlóné (Tatabányai Bányász) kapusok, Sterbinszki Amália, Csík Jánosné, Angyal Éva, Vadász Józsefné (Vasas), Takács Péterné, Csiba Magdolna, Németh Erzsébet (FTC), Tóth-Harsányi Borbála, Laki Pálné (Bakony Vegyész), Nagy Ilona, Pacsai Márta (Csepel), Samus Ilona (ELZETT), Németh Piroska (Tatabányai Bányász) mezőnyjátékosok. A válogatott szakvezetőjének, Török Bódognak irányításával, napi két edzésen vesznek részt a keret tagjai. Az edzővel — aki oly sok szép magyar kézilabdasiker kovácsa volt az elmúlt tíz év alatt — tegnap, szerdán délelőtt, a foglalkozás kezdete előtt beszélgettünk. — Emlékezetem szerint legbalszerencsésebb évünk volt a tavalyi — mondta Török edző. — Kevés, mindöszsze tizennégy nemzetközi mérkőzést játszottunk, míg a többi válogatott átlagban huszonöt nemzetközi találkozón szerepelt. Eredményeink, a mutatottak egyelőre csak az indulási alapot adják meg a további munkához. Tavaly egy alka'ommal találkoztunk a Szovjetunió csapatával, 15:10-re győztünk. A világbajnok Jugoszláviával 13:13as döntetlent értünk el, míg az NDK-t az év végi lengyel tornán 15:14-re megvertük. Kikaptunk viszont a lengyelektől. Érdekessége ennek az egyetlen vesztes mérkőzésünknek, hogy egy góllal kaptunk ki, s ezzel a második helyre kerültünk. Ha nem így történik, a „kézilabdanemzetek" — NDK, Románia, Csehszlovákia, Dánia — előtt mi végeztünk volna az első helyen. A Lengyelországban játszott mérkőzés után a csapat játéka csak a teljesség igénye nélkül értékelhető. — Az idén szeretnénk pótolni a mulasztottakat, ezért a VB előtt huszonhét mérkőzést akarunk játszani. Minden alkalmat meg kell ragadnunk, az eredményes felkészülésért, ezért is láttunk ilyen korán munkához. Nagy előny, hogy jól összeszokott a társaság. A válogatott öszszetétele az 1973-as VB óta alig változott, csupán az öt fiatal, Csiha, Angyal, Samus, Németh Erzsébet és Nagy frissítette a korábbi keretet. Beszélgetésünk közben a csarnok szállodai részéből szállingózni kezdtek a játékosok, jöttükkel jelezvén, közeledik az edzés kezdésének időpontja. Volt, aki csak a kézilabdát szorongatva ballagott a lépcsőkön a terem felé, volt, akinek medicinlabda is jutott. — Úgy terveztem, a világbajnokság előtt, a jelenlegi legjobb hat csapat ellen — amelyek véleményem szerint rangsorolva, a Szovjetunió, az NDK, Jugoszlávia, Románia, majd őket követi Lengyelország és Csehszlovákia válogatottja — huszonegy mérkőzést játszunk. Az elérhető 42 pontból ellenük optimálisan 28-at szerezhetünk. Csak 14 pontot veszthetünk, hogy egyértelmű nyugodtsággal készülhessünk a montreáli kiküldetést jelentő moszkvai VB-re. Hogy kijussunk az olimpiára, ahhoz Moszkvában az első három hely valamelyikén kell végeznünk! — Miért éppen Szegedet választották edzőtáborozáshoz?4 — Ha már van egy ilyen pompás csarnok, miért ne választottuk volna. Tatát már nagyon megszoktuk, s az egyhangúság nem tesz jót. Kell egy kis változatosság. Itt különben nagyon kellemes, már az első pillanatban megtetszett a környezet, megfelelőek az adottságok is. Szerencsés húzás volt a szállodai részt is megcsinálni. Az ellátásra sem panaszkodhatunk, a csarnok igazgatósága előzékeny, még az ebédet is helyünkbe hozzák. Ha a szertárakat is megfelelően ellátják eszközökkel, a csarnokot mindenkinek merem ajánlani, minden labdajátéknak ideális lehetőségeket biztosít a felkészüléshez. — Utoljára tíz éve nyertünk világbajnokságot. Az ideire Szegeden kezdtük el a felkészülést. Remélem ez a szép város, amely nekem személy szerint oly kedves nyári szabadtéri játékaival, csodálatos füvészkertjével, múzeumával, a lányok tetszését is megnyeri, s mindig szívesen gondolnak majd arra — különösen, ha jól sikerült moszkvai szereplésünk —, hogy itt kezdtük a munkát. — Akkor lennénk igazán boldogok, akkor lenne igazán sikeres évünk, ha a moszkvai VB-n a montreáli utazást is kiharcolnánk. Ezért mindent megteszünk — modta búcsúzóul a lányai után siető Török Bódog edző. Gyürki Ernő Sikeres évének mondhatja az 1974-et a Csongrád megyei Tájékozódási Futó Szakszövetség. A fiatal sportág népszerűsége tovább nőtt Szegeden és a megyében, többen álltak rajthoz a különböző versenyeken, mint azt megelőzően, s ezzel párhuzamosan a minősítést elértek száma is meghaladja a korábbi évek eredményeit. Nem volt tehát hiábavaló, hogy a szakszövetség 1973 végén — a szokásos év végi értekezleten — a fiatalabb korosztályú mezőnyök szélesítését tűzte ki célul maga és a szakosztályok elé 1974-ben. Szükség volt erre a munkára: a sportág további fejlődésének alapját csakis a tömegesítés képezheti. A számadatok azt mutatják, hogy az utánpótlás nevelésének fokozott jelentőségét mindenütt megértették, s valamennyi szakosztályban új versenyzőket vontak be a tájékozódási futásba. Amig 1973-ban 233-an álltak rajthoz Csongrád megyéből a különböző versenyeken, addig 1974-ben 19 szakosztály 331 versenyzője szerepelt. Azaz egy esztendő alatt kettő híján százzal nőtt az aktív tájékozódási futók száma a megyében. A létszámtöbblet legnagyobb részét a serdülők adták, létszámuk egy év alatt megduplázódott. Így ma már ők alkotják a megye tájfutógárdájának 40 százalékát, ami feltétlen biztató a további fejlődést illetően. Mellettük — kisebb mértékben — nőtt az ifjúsági és felnőtt versenyzők száma is. A szakszövetség kiemelt feladatként kezelte a sportág megismertetését az általános iskolásokkal. Ez egyébként érdekük az iskoláknak is, hiszen a sportág szerepel az úttörő-olimpiák műsorán. Azt a célkitűzést, hogy minden úttörőcsapatban működjön egy olyan egység, amely a tájékozódási futással ismerkedik, nem sikerült végrehajtani, ennek ellenére azonban megnyugtató a sportág helyzete a legfiatalabbak között. Intenzíven foglalkoznak az úttörő korúak versenyeztetésével a szegedi Kolacskovszky LTE-ben, a KSZV SE-ben, továbbá a hódmezővásárhelyi szakosztályokban, s mind nagyobb népszerűségre tesz szert a sportág a szeged-tarjáni általános iskolában is. A fejlődés és az edzők lelkiismeretes munkája tükröződik abban is, hogy 1974ben Vass Éva (KSZV SE — Rózsa Ferenc általános iskola) személyében szegedi pajtás nyerte az úttörő-olimpia női tájfutóversenyét A tömegesítést szolgálta az is. hogy a szakszövetség lehetőséget kapott arra, hogy a nyári úttörő-őrsvezető táborozás során mintegy 80 táborlakóval megismertesse a sportág alapjait. A bemutatónak nagy sikere volt, s így remény van arra, hogy az őrsvezetők iskolájukban, csapatuknál szószólói lesznek ennek az egészséges sportágnak. Relgl Endre INNEN - ONNAN Az MLSZ által kidolgozott játékrend szerint az 1974—75-évi NB l-es bajnokság tavaszi idénye február 22-én kezdődik és május 31-én fejeződik be Az 1975—76-os NB l-es bajnokság őszi fordulója augusztus 31-től november 29-ig tart. Az NB 11-es bajnokság tavaszi idénye március 2-től június 29ig, az őszi idény augusztus 3-tól november 30-ig tart. Az NB III-as bajnokság tavaszi idenve március 2-án kezdődik, június 29-én fejeződik be, míg az őszi idény augusztus 3-tól november 30-ig tart. A Magyar Népköztársasági Kupa játéknapjai a következők: Február 16, 19, 26. árpilis 23, május 1. A Felszabadulási Kupa dátumai: március 5, 29, április 9, május 14. A Bajnokok Tornája terminusa: július 31-től augusztus 7-ig; a Balaton Kupa július 30-tól augusztus 7-ig; a Tisza Kupa július 30-tól augusztus 7-lg; az MLSZ kupa augusztus 19—20, a Téli Kupa december 3. és december 20-a között kerül lebonyolításra. * A Zalaegerszegen rendezett X. Téli Ottöró-olimpián a szegedi cselgáncsozók szép sikereket értek el. Súlycsoportjában Budai Sándor (Juhász Gyula tanárképző főiskola II. sz. gyakorló iskolája) első, Kőrmőczi Lajos (Itókusi általános iskola) második, Kovács László (Dózsa György iskola) pedig a harmadik helyen végzett. Mindhármuk edzője Kókai Ferenc. A birkózók küzdelmeiben Lévai Gábor (Csongrád megye) a másodk helyen végzett. A Szegedi Kender megyei elsk osztályban szereplő labdarúgót 9-én. csütörtökön délután fél 5-kor a Kertész utcai klubhelyiségben tartják megbeszélésüket A Szegedi Spartacus NB I-ca női röplabdacsapatának a játékosai közül Kovács Ágnes, Kovács Éva és Fábián Ildikó meghívást kapott az ifjúsági válogatott edzőtáborába. A válogatott keret Almásfüzitőn készül január 2-től 15-ig májusban rendezendő ifjúsági Európa-bajnokságra. Szakmával nem rendelkező fiatalok, figyelem! Gyártmányfejlesztés miatt korszerű gépekkel felszerelt üzemünkbe felveszünk 18. évüket betöltött fiatalokat. 60 Arás tanfolyam elvégzése után SZAKMUNKÁS MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATJUK. 1 év után részjegyes dolgozó. Váltóműszak. Kéthetenként szabad szombat Távoliaknak férfi munkásszállást és útiköltséget téritünk Kedvezményes étkezés, saját üdülőben üdülési lehetőség. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezés: TAURUS GUMIGYÁR. SZEGED. MUNKAÜGYI OSZTÁLY 6701 SZEGED, BUDAPESTI OT 4. SZÁM. Különleges jerseyt Különleges színek! Különleges választék a Különleges Méteráruk Boltjában (KARÁSZ UTCA 2. SZAM). TARDIS JERSEY színes, mintás, 150 cm 237,— Ft SZILVIA JERSEY színes, mintás, 150 cm 238.— Ft JAPÁN JERSEY színes, mintás, 150 cm 217,— Ft HERMINA JERSEY több színben, 170 cm 277,— Ft KEDVEZŐ ÁRAK! NAGY VÁLASZTÉK!