Délmagyarország, 1975. január (65. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-29 / 24. szám
SZERDA, 1975. JANUÁR 29. 5 Sikeres kísértőt Acélneinesííő anyag A Tatabányai Szénbányák és a hazai vaskohászat szakemberei új, a hagyományostól jobb minőségű acélnemesítő anyagot kísérleteztek ki. Alacsony fűtőértékű szénből, az úgynevezett égőpalából állítják elő az aeé'gyártás egvik fontos segédanyagát, az úgynevezett dezoxidáló fémötvözetet A dezoxidáló ötvözetek szerepe döntő jelentős tóű az acélgyártásban. Annál „nemesebb" az acél, minél kevesebb oxigénzárványt tartalmaz szövetszerkezete. A tatabányaiak új termékéből már rendszeresen szállítanak a Lenin Kohászati Műveknek és a Dunaújvárosi Vasműveknek. A kedvező tapasztalatok alapján Tatabányán most már folyamatosan, üzemszerűen gyártják az úi dezoxidáló szert. Az idén 450 tonnát szállítanak a kohászatnak. Egy tonna acél gyártásához mindössze 3—5 kiló ötvözet szükséges. Bemutatásra, üzemi kísérletekre szállítottak az új acélnemesítőből az NDK-ba. az NSZK-ba, Csehszlovákiába és Jugoszláviába is. (MTI) Daloló ópusztaszeriek Az Ópusztaszeren működő Pávakör vezetőjétől, Abai Tamástól (Béesi körút 16/B) hozott lelkes sorokat a postás. Az irányításival daloló, húsztagú együttes minden tagjáról — tizenhattól a hatvanévesig — elismerően szól. Mint írja, szinte valamenynyien fizikai dolgozók, s nem kevés áldozatukba kerül, hogy a napi munka után vállalják az esti próbák fáradozásait. Valószínű, ez a kedvvel végzett munka, a sikerek is hozzájárulnak ahhoz. hogy a helyi téesz rendszeres anyagi juttatásban részesíti a Pávakört, és minden más segítséget is megad. Mi is örömmel veszünk a kezünkbe ilyen sorokat, és kívánunk a kör tagjainak további sikereket — és azt, ezután is leljék meg örömüket a dalolásban. Névadó — pályaudvaroknak? Régi levelezőnk, Szabó Zsigmond (Jósika u. 14.) üjabb javaslatával keresett meg bennünket. Azt írja levelében, indokoltnak tortaná, hogy — mivel Algyő és Kiskundorozsma területileg, közigazgatásilag is Szegedhez csatlakozott —, az ottani vasútállomások nevét változtassák meg. Így lenne Szeged olajváros és Szeged gvárváros elnevezésű állomása a városnak. Olvasónk azt írja, hogy ötletét elküldte a városi tanácsnak, onnan azonban azt a választ kapta, hogv a megyei tanács hatáskörébe tartozik ez a téma. Az oda elküldött beadványára azonban eddig nem érkezett válasz. Nem tudjuk, hogyan vélekednek erről a hivatalok, annyi azonban bizonyos, hogy a megszokottól, a hagyományos elnevezéstől nehezen válnak meg az emberek. Bújjf bújj, zöld ág A Szent Mihály utca lakói és az arra közlekedő más utcabeliek nagyon örültek tavaly, hogy új útburkolatot kaptak, talán ennél is jobbam, hogy a járdán fészkeket hagytak az útépítők a jövendő fáknak. Aztán megérkeztek a fák is, méghozzá nem ls akármilyen csemeték, hanem jól kifejlett példányok, amelyek — ha megmaradnak — rövid idő alatt lombsátort borítanak a Járdára. Nem ártana azonban, ha a faültetők munkáját megnéznék a feletteseik. Ugyanis a Juhász Gyula— Szent Mihály utca sarkán álló első fa egyik ága — legalább nyolc centiméter átmérőjű — olyan veszedelmesen hajol a járda fölé, hogy a százhetven centiméternél magasabb járókelőnek le kell hajtania a fejét, ha nem akarja beleverni. Nem ártana ezt a balesetveszélyt minél előbb megszüntetni ugyanis a járda nem bűij, bújj, zöld ág játékra készült, hanem biztonságos gyalogos közlekedésre. O. G. A iárásbans „Ismeretlen" felirat Szerencsére nem kell gyakran foglalkoznunk álnéven jelentkező olvasóinkkal, mégis mindannyiszor értetlenül állunk egy-egy „ismeretlen" felirattal visszaérkező levél előtt. Ezúttal Balogh Sándorné néven vezetett félre bennünket valaki, aki címét a Tarján 320/A számú házban adta meg. Kérdésével jogászunkhoz fordultunk, aki készségesen válaszolt is rá. s amelyet borítékba rakva el is küldtünk — jóhiszeműen — olvasónknak. S hogy mit tartalmazott ez a levél, pontos cím és valódi név híján nem tudja meg a kérdező — hacsak fel nem keres bennünket Tanyák, postás nélkül A Posta segítségét kéri Török Jánosné (Balástya, öszeszék 69. sz.) más, tanyán élő családok nevében is. Január 4. óta nincs postása a környéknek. Az újságokhoz, levelekhez csak úgy tudnak hozzájutni, ha valaki bemegy a postára, összeszedi a szomszédokét is, és elviszi nekik, kinek mi jár. Ez viszont azt jelenti, hogy gyak ran hat-hétnapos újságoka kénytelenek olvasni az előfi zetők. A levél írójának férjét ennél nagyobb kellemetlenség — mondhatnánk kár — is érte: a gyógyfürdőre szóló beutalóját kapta meg késve, így ki sem tudta használni ezt a lehetőséget. Tűvé tevő... Nem újdonság egyetlen vásárló számára sem az a tény, hogy bizonyos műszaki cikkek meghibásodása után hiába lótnak-fútnak' a szükséges alkatrészért: nem lehet kapni az üzletekben. Gyakran még a szervizek is hasonló gondokkal küzdenek. Bálint Ferenc (Batthyány u. 26.) most azt panaszolja, hogy sem a korábbi, 2500 forintért vásárolt sem az új, 5600 forintos sztereó lemezjátszójához nem lehet kapni tűt. Ha ez Is tönkremegy, kidobott az ablakon ennyi pénzt? — kérdezi, joggal. Bizonyára nem építik be az új készülékekbe az összes töt a Tesla, Szuprafon N2C 140-es típusú lemezjátszó gyártói. S ha nem, akkor miért hiányzik a szegedi üzletekből? Javult az oktatás színvonala Iskolaigazgatók értekezlete A szegedi Járás általános iskoláinak igazgatói vettek részt azon az értekezleten, amelyet tegnap, kedden délelőtt tartottak a járási hivatalban. Az idei tanév első félévi eredményeiről, és a második félév feladatairól Acs Zoltán, a művelődésügyi osztály vezetője tartott beszámolót. Az elmúlt évben a járásban összesen hát tanyai iskolát szüntettek meg, négyet pedig körzetesí lettek. Az értekezleten azokat a feladatokat tárgyalták meg, amelyek a további körzetesítésekkel, illetve a kis létszámú tanyai iskolák megszüntetésével kapcso'atósak. Jelenleg négy olyan iskola működik, ahol már tíznél kevesebb a tanulók száma, és tizenegy, ahol mindössze tízen-tizenegyen tanu'nak. Az iskolák megszűnte'észről, illetve a körzetesítésről akkor döntenek ma'd, ha az új tanköte'esek számáról pontós adatok ál'nak rendelkezésre. A kör-•etesPés előnvei az idei tanév e'ső fé'évében már jól érzéke'htaők. A tava'vi 78,4 százalékról 84,5 százalékra -unelke-Iett a szakrendszerű oktatásban résztvevő diákok száma. Az előadó a beszámolóban fogta1 kozott az első félévi tanulmányi munkával, az oktatás eredményeivel is. Az előző féUv'.iez képest valamivel több diák bukott meg a járás isko'áiban, a tanulókkal való differenciált foglalkozás eredményének számít viszont, hogy a nyolc évvel ezelőtti 1181 e'ső osztályos tanuló közül 1053-an végzik az idén a nyolcadik osztó'yt, sokkal többen, mint bármikor a korábbi években. Nemcsak a „lemorzsolódás" kevesebb az iskolákban szinte évről évre, hanem egyre többen tanulnak tovább középiskolákban, szakmunkásképző intézetekben. Az idén mindössze 119-en (11.7 száza!ék) nem jelentkeztek felsőbb iskolákba. Az értekezleten felhívták a részt vevő igazgatók figye'mét arra is, hogy a tanulók közül még mindig kevesen je'en'keznek a különféle mezőgazdasági jellegű pályákra, szakközépiskolákba, vagy iparitanulóiskolákba. Az értekez'eten elmondtak, hogy a következő évben újra szeretnék emelni a szaktanárok létszámát. Jelenleg hét iskolában tanítanak majdnem valamennyi tantárgyat szaktanárok, három község iskolájában, Öttömösön, Rúzsán és Csengelén pillanatnyilag 50 százalékos az ellátottság szaktanárokkal. A bestómo'óban Ács Zoltán értékelte a pedagógusok elméleti pedagógiai munkáját is, és a járás iskoláiban végzett k íséi "etek (tnntárgvcsooortos oktatás, iskolaelőkészítő tanfolyamok, korrekciós osztályok s':b.) eredményeit. Szólt az úttörőparlamentek tapasztalatairól, valamint az iskolák és a helyi tanácsok vezetőinek kapcsolatairól, a szülői munkaközösségek munkájáról. Végül foglalkozott az < vodák helyzetével. Az idén Csengelén és öpusztaszeren új óvoda kezdte meg munkáját, így a járásban összesen 31 óvoda működik, a 25 község közül 23ban. Bár az óvodák nem túlzsúfoltak, több szakképzett óvónő kellene. Jelenleg 14-en képesítés nélkül dolgoznak. Az értekezleten az iskolaigazgatók megvitatták a beszámolóban elhangzottakat, és javnslote'kkal bozz^'árultak a következő félév feladatainak meghatározásához. fiz általános Iskolát végzettek idei továbbtanulásáról Az előzetes számvetések izerint 123 ezer 179 nyolcaük osztályos diák fejezi be általános iskolai tanulmányait az idei tanévben. Pályaválasztásukról, továbbtanulási lehetőségeikről tájékoztattak az Oktatási Minisztériumban. Az elmúlt tanévhez képest — nem jelentősen — mintegy 4—5 ezerrel tovább csökkent a végző fiatalok száma. \z illetékesek tájékoztatása izerint ebben az esztendőben sem jelent gondot elhe'yezésük. Az idén végző nyolcadikosok pályaválasztásának körültekintő előkéizítésére az á'talános iskolákban országszerte rendkívüli, pályaválasztási szülői '•rtekezl eteket tartanak. A továbbtanulni szándékozó 'tataink ezt követően tölthe"k ki jelenfkezési lapjukat, "s ezzel megkezdődik az idei 'skoláztatási munka első szakasza. Az Oktatási Minisztérium ndatai szerint a végzősök mintegy 87 százaléka — tehát körűibe'ül 107 ezer fiatal — tanulhat tovább valamilyen közénfokú iskolában. \ je'eniegi tervek szerint a g'mnéztumnkban 25 700 dtók, I SZAKKÖZÉNTAVO'ÁKBAN 28 H^O. o szakmunltósk^-vtó iskolákban 54 300 fiú és lány kezdheti meg ősszel a tanulmázyait. A to"áv>'-t»n",<s»m fRbmáj'. és már-'us 30. k«zött 'elentkezni. Közelebbrő1 megfogalmazva: a jelentkezési lapokat március 20-ig továbbítják a középiskolákba, a gép- és gyorsíróiskolákba, valamint a szakmunkásképző iskolákba. A diákok a jelentkezési lapokon változatlanul két iskolát is megnevezhetnek, függetlenül azok típusától. A lapokat az általános iskolák továbbítják. A felvételi beszélgetéseket — ahol az érvényes rendelkezések szerint az szükséges — április 15-ig tartják meg. A gimnáziumok szakosított tantervű — úgynevezett tagozatos — osztályaiban és a szakközépiskolákban április 25-ig fejezik be a felvételi munkákat, és eddig az időpontig a fel nem vett tanulók lapját is megküldik a második helyen megjelölt iskelákhoz. A gimnáziumokban, a gép- és gyorsíró'skolákban viszont május 0-lg fejezik be a felvételeket (a fővárosban május 15-ig), és eddig a terminusig küldik meg a fel nem vett diákok jelentkezési lapjait a másodsorban megjelölt isko'ához. Amennyiben a diák két azonos iskolatípust — vagy első helyen gimnáziumot és második helyen szakközépiskolát — jelölt meg, a döntést április 12-ig kell meghozni. Fontos intézkedés, hogy elutasítás esetében a jelentkezési lapot azonnal továbbítani kell a másodsorban megjelölt iskolához. A szakmunkásképző iskolákba való jelentkezések első szakaszát május 31-ig fejezik be. Amennyiben a jelentkező fiatalt a második helyen megjelölt középiskolába sem veszik fel, jelentkezési lapját az illetékes megyei, városi tanács m üvelődésügyi osztályához máius 15-ig automa? tikuson átküldik; a fővárosi kerü'eti taná"Sok oktatási osztályai számára a lapokat máius 3t-ig juttatják el. A sznkmunkáskénző iskolába, más^ds-rhan fel nem vett nyolcadikosok laniát az illetékes megvei, városi, fővárosi munkoügyi osztálynak június 5-lg kü'd'k el. A megyei, a városi m^ve'ődésügvi osztályok. a fővárosi kerötati oktatási osztályok a közéoiskotóbg fel r>"m vett fiatalok felvéteti kAre1rnére június 15-ig ad«gk vá'aszt. Staakmnn'tóskénzö iskolákban a nót'e'vátelpket s"m'8Ztus 15tg feiezik be. (MTI) Válaszol az illetékes Január 8-i Postaládánkban Szovics Gyuláná (Budapesti körút 16.) levelével foglalkoztunk, melyben a 10/Y-os busz kora reggeli járataira panaszkodott. A Volán 10. számú vállalat főosztályvezetője, Sebők Imre, valamint Balogh Imre osztályvezető válaszolt a cikkre. A Volán megvizsgálta a reggel 6 és 7 óra között induló 10/Y-os járatokat, s megállapította, hogy valóban volt a jelzett időpontban járatkimaradás. Az utóbbi időben 280 és 260-as típusú buszok közlekednek ezen a vonalon, s remélik ennek, és a személyi cserék következményeként kevesebb panasz lesz a járatra. A vállalat nem tartja érdemesnek, hogy a 20-as vonal járatai álljanak meg más megállóhelyeken is. hiszen pár hónap' múlva a Retek utca ismét bekapcsolódik a buszforgalomba. Korszerűsítések a forgácsolásban Kedden tartották a forgácsoló szákmában dolgozók aklívaértekez'etét a Láng Gépgyár művelődési házában. Az ak*ívaértekezletet — amelyet a Kohó- és Gépipari Minisztérium és a Vasas Szakszervezet közösen rendezett — Méhes Lajos, a Vas-, Fém- és Víllamosipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára nyitotta meg. Ezután Koltai Endre titkár ismertette a forgácsolásban dolgozó mintegy 50 000 munkás élet- és munkakörülményeiben bekövetkezett változásokat. E'mondta, hogy a jövőben többek között tovább kell korszerűsíteni a műszaki színvonalat, az anyagmozgatást, növelni kell a termelékenységet, fejleszteni kell az üzem- és munkaszervezést, a Dolgozz Hibátlanul munkarendszert. líjra illhan a Magyar Néphadsereg művészegyiiKese Kedden hazaérkezett ázsiai és közel-keleti turnéjáról a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese. Az együttes vezetői elmondták, a másfél hónapos vendégszereplés során mintegy 30 ezer kilométert utaztak, négy országban közel 3o előadáson léptek fel. Harmincharmadik külföldi vendégszereplésükön a magyar folklór kincseit mutatták be. Indiában Delhi, Benares, Calcutta, Bombay városokban 16 előadáson szerepelt a tánckar és a népi zenekar — átütő sikerrel. A magyar művészek produkcióit megtekintette az Indiai Köztársaság elnöke is. — Szereplésük viszonzásaként, ebben az évben indiai művészegyüttes látogat Magyarországra. Útközben csatlakozott az együtteshez a kamarakórus, Irakban, Szíriában és Libanonban a népitánc- és népzeneszámokon kívül katonada'.okat is e'öadtak. A bagdadi négy előadással hazánk felszabadulásinak 30. évfordulója a'kalmából rendezett iraki magyar hét gazdag eseménysorozaté* nyitották meg. zsúfolt ház előtt.