Délmagyarország, 1975. január (65. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-26 / 22. szám
VAlfWAP. m JANUAR S6. 7 Képeslap Firenzéből Veneranda úr megállított tu utcán egy járókelőt; — Bocsánat... — szólt —, nem kapott ön képeslapot Firenzéből? — Mit óhajt...? — csodál• kozott a járókelő, mintha ntm jól ertette volna— 'Azt kérdeztem — ismételte Veneranda —. hogy nem kapott ön képeslapot Firenzéből? — Miért kaptam volna kipes'.apot-Cireméből? — Azt in nem tudom... — felelte Veneranda tír — talán van ott ismerőse, vagy, ami még Jobb, valami rokona. — Sem Ismerősöm, sem rokonom Firenzében! — Akkor érthető. miért nem kapott léépeslapot Firenzéből. Az lenne aztán a furcsa, ha kapott volna, amikor se Ismerőse, se rokona nincsen ott! — De az ördögbe is/ — kiáltott fel ama-. —. mondja meg vég-e. mit kíván tő'em? — ín? Egyáltalán semmit/ — felelte Veneranda. — Egyszerűen csak érdekel a dolog. Végül is, nekem teljesen mindegy, hogy ön kapott-e képeslapot Firenzéből, vagy sem! — Hát aljkor... — hilledezett az ismeretlen, és alig jutott szóhoz —, mire valók ezek az ostoba kórdesek? — A kérd 'sek olyanok, mint a kérdések — válaszolt nyugodtan Veneranda —, is semmi ostobaság, ön tehát Firenzéből nem kapott képeslanot. Akkor miért csinál ebből olyan nagy tragédiát? Ha annyira szeretne képeslapot kapni Firenzéből, küldjön oda valakit! — De a fenébe Is,,.! — akart valamit mondani az ismeretlen, de Veneranda úr a szavába vágott: — Ebbő' elég! — kiáltott fel —. törődj'>n a saját dolgaival és ne játsszon az idegeimmel! Mérneládve indult útjára, valamit mormopitt maga elé, és a fejét csóválta. CARLO MANDZONI Ébredés Világító neonok fényében, feVetésszürkén botladozó kora téli reggel. Ébredő emberek. Kattannak vil'anykapcBOlók, megnyílnak vízcsapok- Felnyílnak gyermekszemek, szájak gőglesélnek. karjukat anyjuk nyakára kulcsolják. Ébred a város. Tfl-'he'veken tea vizek gőzölögnek. Virágos abroszokra vaj kerül kenyérrel Kávéfőzők sistergő gőzével felszálló kesernvés Illat oszlat éjszakai bódultságot. Munkába megyek én ls. Buszuk motorla felzúg, de kerekei még mozdul ntlanok. Előttünk emberek, akik vastakta'pú cslzmásai bádog'artályokat clpe'nek. .Autóluk csattogva nveli a szemetek Személykocsi siklik msUénk az útra. Veliink egvütt vár A szemetesautó Jobbra fordul. Szabad az út. Elindulunk. Vetünk párhuzamosan villamos •ik'lk a síneken. Odébb utat javítanak. A sínek mellett a földre téve gazdájuk étvágyát váró étek kendőbe kötve. Még tovább az úton, fák gyökerei mellett, ásóval forgatják a földet. Utcaseprők seprőikkel csikkeket görgetnek. Balra fordítom a fejem. Az építkezésnél munkások gyüleKO/NSK Kihordó kezében újság friss betűkkel. Az ülésen mellettem gyermekHzáj pergeti a kérdéseket. Üzletek rolói csapódnak. Gőzölgö kenyeret kosárba raknak, Tehíren gyöngyözik a tej a kannákban. Gvárak n-itják kapulkat. Fürge kezektőt rezdül a gép. Fonalak, börök simulnak helyükre, Vasak hajolnak, kemencék Izzanak. Itt egy klinika, odébb egy • bölcsőde. Mellette iskola, egy étterem. Ki itt száll le, ki ott. A neonok kihunynak. Már fehér a reggel. Pergőn zajlik az élet. Dolgozik az ember. II R CSEMNICZKY ZOLTÁN RAJZA ím. Egyszerre két lovat nyergeltél. fró és tudományos kutató megfér egy személyben? — Nem tudtam a kettőt elválasztani soha. — Azért jön bele A Tiszába te a szép líra, az eleven riport, a megmártózó fürdés meg a parti fecskék után a tények tudományos sora. — Nehezen fogadják el, de szerintem ott jól áll. Ezek a váltások azt hiszem én, nem rosszak, csak szokatlanok. írok a tiszavirágról lírát is, leírom, hogyan látják a költők, hogyan látjuk mi — ha még láthatjuk néha —, de mellé teszem, mi is tulajdonképpen a kérész, mi annak az életmódja. — Kettősség ez. — A téeszregényben is kettősség van. Egy Hamupipőke ketté tudná könnyen választant. Van egy humoros vonala, és van egy olyan kopogós ága, mint amikor a jégeső veri a koporsót. Különkülön egyik se állna meg a maga lábán. — Ezt az írásmódot tovább is folytatod? — Szerintem járható út A készség rá bennem van. — A kisregényekben eleven embereket írsz, az „epikai hitel" kötelez. Biztonságérzetet adhatnak a tények, nem tévedsz, a történet hiteles — de meg ls kötnek. —. Nem félek tőle. Nem kell új históriákat kitalálni, az élet mindent előteremt, ami embert érdekelhet, csak kl kell válogatni belőle. — Mindenre Jut idő? — Csak akarni kell. Reggel az első villamossal be tudok jönni, nyolcig énhozzám nem szól senki. Nyolckor elkezdődik a másik munka, de nem is baj. Száz dolog van délig, értekezletek, posta, ügyek elindítása, számontartása. Elvileg elmegyek utána ebédelni, de nem mindig sikerül, aztán már csöndesebb a nap. Este nyolcigtízig megint dolgozhatok, vasárnap meg addig, amíg a szemem be nem dagad. — Eddig hallgattál frázaidban arról, hogy könyvtáros vagy. Most, az Álarcban végre megemlítetted, ott se a szépségét, inkább a vele Járó szaladgálást — Pedig nem sajnálom magam, mert azt mondom, az is megöregszik, aki az ujjával maimozgat a hasán. — Ha csak írnál? — Nem lehet napi nyolc órában írni. Hat-nyolc gépelt oldalt ha megtudok írni, az már óriási munka. Ha azt mondaná az állam bácsi, ülj le, és csak írj, azt mondanám, nem nekem való. Kell az a mozgás nekem, ami a könyvtárral jár. Ennyi nem, de valami mindig kell. — Mi jön ezután? — Néha rámjön, fölírom, mit akarok még csinálni, de nem tudnám mind elmondani, A Janicsárokat folytatnám, az usztalosregényt is meg kellene írnom. Dombiratost is, egy mai téeszregény is jó lenne, ds szeretnMs hozzáfogni egy esszéregényhez is. A táj művelt embereinek esendóségelt és mostoha életét gondolom bele. Dugonics, Móra, Juh^z Gyula, meg a többi. emberi nyomorúsagaikkal együtt, ahogy én látom. Dehogy bántanám őketl Benne lenne Vecres István ls. Milyen nagy embere volt ennek a városnak, óe micsoda mostoha élete volt! Piszkál egy másik téma ls: hogyan lett a futóhomokból gyümölcskultúra? Szépirodalmi igénnyel lenne jó megírni. Kedvelt, olvasott, becsült f-őja Szegednek Tóth Béla. írása a széppróza lelket melegítő szebbik ága. Tolla azokat az embereket rajzolja kifogástalan gazdagsággal. akik közül ő jött az iroda lomba. HORVÁTH DEZSŐ Születésnap ürügyén Kuiezerüsödött a nehézipar, mindinkább a gepek — helyenkent gigantikus méretű gépóriások veszik át a terheket az embertől, és növelik sokszorosára a termelékenységet Beszélgetés Tóth Bélával T olla alatt mindig muzsikál a fűrész, a kicsi is, nagy is, a gyalu is, meg mindenféle asztalosszerszám. Ha akkora helyet talál valahol magának, hogy egy gyalupad befér még, aki keresi, Itt találja mag legelőbb. Kopogós tényeket fr mostanában kisregényeiben, eleven embereket olyan rajzos hűséggel, hogy elénk állhassanak teljes vágyaikkal. Asztalos az egyik, bújva élte élete javát. Gyanakvó az Ilyen ember, első nekifutásra nehezen mondja el az életét. — Ha azzal megyek hozzá, írogató ember vagyok, első szóra azt mondja, nem érek rá. Az a szerencsém, van egy melegebb, egy közvetlenebb hangom ls hozzá. Tudok vele asztalosul beszélni. De azt se mondhatom neki mindjárt, én ls azztalos voltam, összehúzná megint a zzemót, nem menne rá a lépre. Leülünk a műhelyben, alattam leporolta a széket, ő meg nekitámaszkodik a padnak, éppen úgv, mint apám. Engem azok az illatok újra átpácoltak, megbizsergett a kezem a fűrésze után. Be volt fogva egy darab fa, valamiért kiment közben, a rajzon én vóglgfűrészeltem. Jön be: jaj, el ne rontsál Ránéz: hát maga Ilyen jól fűrészel? Vissza kell fognom a tollat, hogy ne ugrándozzon oda, ahol semmi keresni valója nincs. Nem nekem kell megírnom, mit csinált a most ötvenéves Tóth Béla addig, amíg kezebell kis ceruzája alól első novellája ki nem került, és mi történt vele azóta. írja ő maga, napról napra. Az se legyen most az ón gondom, hogyan lehet, a legszegedibb nyelven író szegedi író, ha Dombiratoson született. Szerinte Dombiratos Szeged, — A szülőföldemet is meg kell még írnom. Szalad velem az idő, hamar vissza kell kanyarodnom ide. Ha hazamegyek, viszem magammal az emlékeimet. De az csak bennem él, ami van, egészen més. Akkorát változott a falu, a maga hordásában ls más lett. Melyiket írjam? Ami volt? Ami lett? Együtt kellene a kettőt. Találkoztam gyerekkori Jó pajtásommal, az is más lett. Keresem a régi emberséget benne. Hol van az most? Alszik, vagy csak félre tette, nem használja? És következik megint a gyalupad mellett áüó apa, az Inasévek, a szegedi asztalosok, — Mester úr. én egy facér aszta' oslegény vagyok, aki munkát akar. — Munkakönyv? — Itt van. — Szervezett munkás vagv te? — Negyvenhárom januárjában ezzel fogad. Én nem értettem. így mester úr, úgy mester úr... — Először is, ne mondd, hogy mester úr! Mondd azt, hogy Béla bácsi. Másodszor meg: szervezett munkás vagy te? — Nem tudom, mi az. — Hej, de M0 Wtó» vagy ta. — A gyerekkor? — Minden író abból él. Egy részét már betűbe faragta, kévé; kell még hozzá, hogy kerek regény legyen. A címe már fönn van: Legényedét. — A Tisza? — Kevés dolgom van már csak vele. — Tizenhetedik éve a könyvtárban vagy. Az írásnak — vagy az íróságnak — használt ez, vagy ártott? — Ártott. Arra nem biztat, hogy Jaj de sok szép könyv van itt, írjak hamar én is egyet, inkább elbizonytalanít egy csomó olyan dologban, amiben azelőtt biztos voltam. Most hajtok napokig egy adatot, mert hátha nem úgy van. Ha nincs a könyvtár a hátam mögött, áthidalom, keresztül ugrok rajta. Annyira beleszerettem én a helytörténetbe, rengeteg időt elvisz. Az Írást nem segíti annyira, mint amennyire izgat. Kezdem koloncnak érezni magamon / ^ w. .->...,., m „,..,- A Na, este elmész a munkásotthonba, és szépen belépsz, itt csak szervezett munkás dolgozhat. És az előtol Szent József-képből most szakszervezeti fejes lesz: — A Hétvezér utcában az öreg Varró Vince volt a fások szakszervezetének a valakije, szép kopasz szociáldemokrata feje volt az öregnek, nagyon aranyos bácsika volt