Délmagyarország, 1975. január (65. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-19 / 16. szám

WASASMAP, OTS. SAWÜA* M 3 A kongresszusi Irányelvek vltá/a a vezetőségválasztó taggyűléseken Föllendült a szakmunkásképzés Kit mi érdekel, azt szíveBen csinálja. Erről tanúskodott a Móra Ferenc Szakmunkásképző Intézet pártszervezetének vezetőségválasztó taggyűlése is, ahova sok jó korábbi tapasztalat birtokában ültem be, s ázott hallottak mégis kellemesen, mondhatnám, üdítően hatottak. Jóleső érzés volt hallgatni a vezetőség vitaindító beszámolóját (Sipter Lajos párttitkár ismertette), és külön-külön a hozzászólásokat. Szekszárdi István, Inhóf Lajos, Marschalek Gyula, Szabó Zoltán, Petrik József, Szőke László, Rajik Imréné, Király József, Rácz János (a megyei pártbizottság képviselője), Hofgesang Péter nagy fölkészültséggel mondták el véleményüket a közélet fontos problémáiról, de különösen a kongresszusi irányelveknek arról a passzusáról, amely a szakmunkásképzés fontosságát húzza alá. Olyan élénk kommunista tanácskozást hallgattam végig, amelynél tartalmasabbat, felelősségteljesebbet a mai pezsgő politizálás közepette sem lehet kívánni. Mivel azonban e cikk keretében aligha lehetséges hű képet adni a rendkívül érdekes vitáról, maradjunk inkább az intézmény házatáján, kissé részletesebben szólva arról, hogyan reagáltak ezen a taggyűlésen a sajátos föladatokra. Erőteljes hangsúlyt kapott mindenekelőtt, hogy az utóbbi két évben különösen föllendült szakmunkásképzés általános helyeslést váltott ki nemcsak a 109 tagú tanárioktatói testületben, hanem a lakosság körében ia. Ez az iskola például olyas jelentós anyagi támogatásban részesült, hogy minden lehetőség megvan a szakmunkástanulók ideológiai, mesterségbeli, erkölcsi és testi fejlődéséhez. Csak néhány adat: hatezer kötetes könyvtárt létesítettek, ahonnan az 1500 — zömmel vasas- és építőipari — tanuló közül hétszázan rendszeresen kölcsönöznek olvasnivalót; a pártkiadványok forgalma 27 százalékkal megnőtt; huszonhárom különféle szakkörben mintegy 800 szakmunkásjelölt tölti hasznosan szabad idejét; hamarosan elkészülnek az intézet különféle sportpályái. Ez utóbbi is teljes összhangban van a kongresszusi irányelvekkel: „A sportmozgalomban előtérbe kell helyezni az iskolai testnevelést és tömegsportot". A tanárok megfelelő marxista—leninista végzettséggel bírnak, és igyekeznek diákjaik kérdéseire egyértelmű, helyes választ adni, ennek ellenére többen megállapították : könnyebb futópályát építeni, társadalmi munkára mozgósítani, mint az itt-ott még zavaros fejekben rendet teremteni, szocialista tudatot plántálni. A párttagok kötelessége a párt politikájának terjesztése, mégis előfordul, hogy erről — kényelmesség, vagy egyéb okok miatt — megfeledkezünk. Figyelmet érdemel az egyik idevonatkozó fölszólalás:vannak vegyes álláspontú emberek. s a fiatalokat fel kell Míteni arra. hogy ilyenek köze is kerülnek rrnjd az uzeme'-ben. Fonto-, hogv tudjanak az ilyer. emberekkel politizálni, s "t.eg kénesek legvenek megnyerni őke* a szocializmus ügyéne... Most már, hogy az anyagi cs tárgyi föltételek adottak, valóban mindent meg kell tenni a szakmunkásképzés érdekében. Nem lehet közömbös, hogy a munkásosztály utánpótlása milyen politikai, erkölcsi és szakmai fölkészültséggel rendelkezik. „Fordítsunk különös gondot a munkásosztály tudásának gazdagítására" — idézték az irányelvekből, és hozzátették, hogy ezt nagyon komolyan kell venni. Az iskola arra törekszik, hogy felnőtt munkásoknak tanfolyamokat szervezzen, mert a fejlődés rendkívül meggyorsult, a 10 —15 éve tanultakat folyamatosan fel kell frissíteni. Jelenleg is 350 ilyen tanfolyamhallgatója van az intézetnek, de szükség volna az üzemek támogatására is. Ne csak a pillanatnyi szűk érdekeiket tartsák szem előtt, hanem tekintsenek a holnapra is, s a befektetés bőven megtérül. A dolgozók jó közérzetéhez — hangsúlyozták a taggyűlésen — nem elég a párthatározatok mechanikus végrehajtása, hanem az a fontos, hogy ők maguk tapasztalják-e, érzik-e az irányelvekben foglaltak megvalósulását. Nos, e tekintetben — a két évvel ezelőtti helyzethez képest — ugrásszerű a javulás. Az intézetben régebben szinte jellemző volt a formalitás, a bürokrácia, ma viszont kezdenek rendbejönni a dolgok. A tanárok lehetőséget kaptak az önálló gondolkodásra, az alkotó munkára. Nem azt kapják feladatul például, hogy „a gyerekeket mindenképpen célba kell juttatni" (azaz nem szabad megbuktatni), hanem azt: készítsék föl a holnap szakmunkásait hivatásuk felelősségteljes betöltésére. Igen, manapság az ellenőrzés nem arra irányul, hogy a tanár piros ceruzával aláhúzta-e a „nevelés célja" szavakat, hanem a tartalmi munkát nézi, azt ugyanis, hogy az elméleti és gyakorlati oktatók fölkészültek-e szaktárgyaik átadására. Megszűnt a hajszoltság. A tantervet tanév elején a szakmai munkaközösség állítja össze, s ez önmagában véve reálisabbá, színvonalasabban elvégezhetővé teszi. Szó esett a hazafias nevelés fontosságáról is. Nem elsősorban azért, mert az irányelvekben erről szintén szó van, hanem inkább azért, mert ez a kérdés — mint több más helyen is — eléggé elhanyagolt az intézeti munka folyamatában. Az egyik felszólaló: „A hazafias nevelésnek, a cselekvő szocialista hazafiság elmélyítésének sok jó módszere ismeretes, de nem élünk velük kellőképpen." Szívesen emlékeztek egy kirándulásra a Bükkben, ahol huszonhárom tanuló — mint mondották — jobban megértette és megérezte, hogy mi a szocialista hazaszeretet, mintha a tanteremben egész nap beszéltek volna nekik róla. Volt, aki hiányolta, hogy Szeged szép környezetét az intézet nem használja ki közös kirándulások, csónakázások céljaira. Az mindenesetre elismerésre méltó, hogy néhány hónap óta rendszeresen tartanak olyan előadásokat és filmvetítéseket, ahol hazánk és a testvéri szocialista országok eredményeiről van szó, s amelyek megmutatják a Szovjetunió rohamos fejlődését és döntő szerepét a világbéke megőrzésében. Az iskolai KISZ-szervezetnek persze többet kellene vállalnia a szervezésből, a mozgósításból, munkáját azonban nehezíti, hogy a tanulókegy része vagy otthon a faluban KISZ-tag, ahonnan bejár, vagy a gyárban, ahonnan tanulni küldték. A taggyűlés első részében az intézet kommunistái azt a szilárd meggyőződésüket hangoztatták, hogy a XI. pártkongresszus irányelvei tárgyilagosan ítélik meg társadalmunk helyzetét, kitérnek az élet valamennyi lényeges problémájára, megnyugtatóak és előre mutatnak. Ezért a párton kívüli tanárok és tanulók túlnyomó többsége is egyetértéssel fogadta, érdeklődéssel tanulmányozta. Jellemző a lakosság érettségére — hangsúlyozták —, hogy a januári árrendezést is nyugodtan fogadta, mint a ránk is hatással levő mai nemzetközi gazdasági helyzet nyilvánvaló következményét. Az intézet kommunistái megértették az irányelvekből rájuk háruló feladatokat, s azokat szívesen meg is valósítják. F. Nagy István Dunaföldváron Dunaföldváron újból mo- az anyagi kár értékének zog a folyam partján emel- megállapítása folyik. Feltekedő löszfal. A Duna hídjá- hetően, a kötetlen lösz és a tói Paks irányába levő talaj mélyén a víz által ki„öreghegy" lösztalaja a ío- vájt üregek sora okozta islyóba csúszott pénteken dél- mét az omlást, után. A földomlás folytatása A nagyközségi tanács a az 1970 szeptemberében be- Tolna megyei tanács építési következett természeti csa- és közlekedési osztályával pásnak, amikor egy kilómé- együttesen, megtette az óvóGsnisan és takarékosan M' :g emlékszem, amikor azon a helyen tavasszal dolgos-szorgos kezek egyengették a talajt, ásták, kapálták, gereblyézték és fűmaggal bevetették. Aztán minden reggel megjelent ott három asszony, s a gumicsőből szétfröccsenő vízzel alaoosan megöntözték a földet. Hamarosan kiserkent a pázsit, zöldellt üdén, szemet nyugtatóan — és gyermeklábat vonzóan. Aztán ősszel újabb munkacsapat vonult ki, megnyesték a határos öreg fák, bokrok ágait, majd mély gödröket ástak, és egy sor vékony kis facsemetét ültettek beléjük. Szép volt, tiszta és rendezett ez a kis zöld sziget építkezésektől feldúlt panelrengetegünkben. Most tél van, 1975 tele. Egy piros traktor kanyarodott a minap az útra, amelyet ez a füves sáv szegélyez. A homokkal megrakott pótkocsis gép azonban nem állt meg az útszegélynél, nem, pedig tehette volna. Berregve-pöfögve engedett vezetője kényszerének, és mély barázdákat szántva, pillanatok alatt áthúzta sok ember sok órás munkájának eredményét. Oda a pázsit, oda lett három facsemete is. Tavaszszal kezdődhet a kertészek munkája elölről. Az is, amit már elvégzettnek hittek... Munkaerő, idő és anyag — mind pénz. De időzzünk csak még egy kicsit ennél a traktornál! Azt gondolhatnánk, vezetője csak más vállalat munkája iránt ilyen közömbös. Pedig a magáét sem kímélte. Két óra hosszáig berregtette, visíttatta a traktort, mert az nem akarta megbillenteni a néhány zsáknyi homokkal megrakott pótkocsit. Negyed órába telt volna, ha lelapátolják. Inkább próbálkozott, százhúsz percig. Nem tudom, mennyi üzemanyagjába került — már nem közvetlen neki — a vállalatának, illetve az államnak. El kellene jutnunk végre odáig, hogy minden egyes ember érezze: ő és az ő munkája része az egész társadaloménak, s hogy az „enyém" és a „mienk" egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Ha megtakarítok valamit az államnak, elosztásánál nekem is több üti a markom. Egyik olvasónk, Gera Ferenc, például a maga jó szándékát, jóra törő gondolatát valahogyan próbálta közzé tenni, amikor megfogalmazott egy levelet szerkesztőségünkbe. Nem végzett szociológiai felmérést a témában, csupán elbeszélgetett a 106-ös körzetben egy guberálóval, ö adta a felvilágosítást: naponta 50 kiló kenyérrel sikerül megtömnie a zsákját. Ennyi kerül a szemétbe, csak ott, a környéken. Olcsó a kenyér, de vajon ha az állami dotáció helyett a mi zsebünkből folyna el a sok forint, vajon akkor is kilószámra dobálnák ki a kenyeret? Nehéz a közgondolkodásban gyökeret eresztett nézeteket megváltoztatni. Az emberek többségében még mindig úgy él: az intézmények, vállalatok állami tulajdonbavételével gazdagodásunkért csak ők a felelősek. Holott az állam maga fogalom, értelme többek között csak úgy van, ha mögötte intézményeket, vállalatokat és ezekben termelő, dolgozó embereket látunk. Könyvelőket és traktorosokat, kertészeket és gyárigazgatókat. Az államban mindegyiküknek megvan a maga szerepe. És mint gazdasági egységnek, a vállalatnak is. Kétségtelen, hogy az intézményeknek szembetűnőbb a kapcsolatuk az állammal. Még egy példa: a Szegedi Konzervgyárban kidolgozták a befőttek, dzsemek ideális cukortartalmát. 1973 óta országos szabványként ezt alkalmazza az egész konzervipar. A szegedi gyár még egy új technológiát is vezetett be. Mindezt összevetve, ez az egy vállalat évente majdnem 300 ezer kilogramm cukrot takaríthat meg. Méghozzá laikus fülnek nem is olyan ördöngös újítás segítette ebben: nem kell hozzá más, csak az önmagunkon túl látó felelősségérzet és jó ötletek. Mégpedig: a kristálycukrot üvegenként adagolják a befőttbe, nem előre elkészített sziruppal öntik le a gyümölcsöt, mint korábban. Ezzel a módszerrel eddig huszonnyolcezer kilogramm cukor ment veszendőbe, mert a szirup egyszerűen lecsurgott a töltőgépen és az üvegek oldalán ... A

z új technológiát nem a vállalat, hanem emberek, mérnökök és technikusok dolgozták ki. Olyanok, mint a korábban említett traktoros vagy levélírónk. És valamennyien 1975-ben tevékenykednek. Akkor, amikor a párt irányelvei szerint „átfogó és ésszerű takarékosságot kell megvalósítani a népgazdaság minden területén". Nemcsak az üzemanyagok ésszerűbb felhasználása a feladatunk, másfajta energiák megtakarítása is. Egymást és saját magunkat is megóvhatjuk a fölösleges többletmunkától — jó szervezettséggel, újabb technológiákkal, és ahol hiányzik, a közös iránti több felelősségtudattal. Chikán Ágnes ternyi hosszúságban körülbelül egymillió köbméter föld zuhant a Dunába, szőlőket és három házat magával sodorva. Most négyezer négyzetméter szőlőterületet érintett eddig a földcsuszamlás. Emberéletben nem esett kár Tiivel ez a kültelki rész laatlan, csak egy présházbó1 átalakított, csupán nyáron insznált ház van a veszélyeztetett környéken. Az anyagi kár tetemes nert a dunaföldvári tsz-ek társulásának jól karbantartott szőlőskertje jelentős részét tönkretette a földcsuszamlás. A vizsgálat illetve intézkedéseket, lezárta a veszélyeztettet területet. Új épületet kap az élelmiszeripari szakközépiskola Magyar—szeviet gyógyászati ipari együiSmÉGilés Január 14—18. között Bu- együttműködés kérdéseit és Japesten tartotta 6. ülését a határozatot hoztak a kétolmagyar—szovjet gyógyászati dalú gyártásszakosítási és ipari együttműködési állandó műszaki-tudományos együttmunkabizottsúg. A tárgyalá- működés fejlesztéséről. A son megvitatták a gyógyszer- szovjet delegáció szombaton ipari és orvostechnikai elutazott hazánkból. ÍCratochwilI Mátyás rajza Az Élelmiszeripari Szakkö- helyet ad 1967-től, s így egy- UNIVÁZ elóregyártott szerzépiskola és Szakmunkás- re kevésbé felel meg a kor- kezeti elemek összeszerelését, képző „kinőtte" már Marx szerű oktatási követeimé- Az új iskolában nyolc tantetéri épületét, mely az élei- nyeknek. Ezért született meg rem, két laboratórium és miszeripari főiskolának is a MÉM határozata, mely 50 egy előadóterem lesz, mellet^[MninnirniiiirT-mrin-iT-iiim-i millió forintot biztosított a te, külön épületben 300 adaszakközépiskola új épületé- gos konyha és étterem, valanek megvalósítására, mely- mint 168 diák számára kolléhez aztán a húsipari és a gium is épül. baromfitröszt is hozzájárult, A húa_ & baromfiipari tsszesen 2,3 millió forinttal, képzést biztosító szakközépAz építkezés 1974 augusz- iskola 13 osztálya és a hústusában Takács Jánosnénak sütő-, konzerv- és tejipari és Kánai Józsefnének, a szakmunkásképző négy ta Szegedi Tervező Vállalat nulócsoportja az 1976/77-es dolgozóinak tervei alapján tanévet a tervek szerint mái meg is kezdődött a Szabad- az új iskolában kezheti el kai úton, a Shell-kút mellett Negyvennégy pedagógus, Az épület alapozása — a szakoktató, kollégiumi nevekedvezőtlen talajadottságok lőtanár és 500 diák új otthomiatt vasbetöncölöp-rend- na lesz majd az épületegyütszerrel — már befejeződött, tes, melynek távlati rajza a DÉLÉP megkezdhette az látható képünkön.