Délmagyarország, 1974. december (64. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-12 / 290. szám

CSÜTÖRTÖK, 1974. DECEMBER ML KGSI-közlemény C Moszkva (MTI) Moszkvában december B— 10-én megtartották a KGST tervezési együttműködési bizottságinak 9. ülésszakát Az ülésszakon megvita t'k az együttműködés további elmélyítése és tökéletesítés: és egyes ferroötvözeteket ter­melő újabb kapacitásoknak a Szovjetunió területén való létesítésében, továbbá meg­vitatták. azt a kérdést, hog / kölcsönösen együttműködnek új nikkel és kobolt tartalmú 1980. évekre szóló népgaz­dasági tervel összehangoló sónak és kölcsönös együtt­működésének kérdéseit, be­leértve gazdasági és tudo­mányos-műszaki színvonaluk közelítésének kérd'seit va­termékeket előállító kapa-1-' valamint az 1971—1975-ös tásoknak a Kubai Köztár- néogazdasági tervek koo-di. komplex programjának m saság területén való létesítá- nálásánav keretei között ösz. szehangolt intézkedések meg_ valósításának menetét. Meg­állapították. hogy ennek so­rán feltárultak az együtt­működés elmélyítésének olyan új lehetőségei, ame­lyek elősegíthetik a köl-sö­nös áruszállítások növelé-ét az erre az időre vonatkozí A KGST tervezési együtt- A tagállamok képviselői működési bizottsága msgvl- megállapították, hogy a tatta a szocialista országok KGST által az 1971—1075-ös legközelebbi ötéves (1976— évekre előirányzott együttes 11980) népgazdasági tervei Intézkedések megvalósftásá­összehangolásának és köl- nak oredményekénneu már csönös együttműködésének feltárultak a kölcsönös, sok­kérdéseit. oldalú együttműködés továb­A TASZSZ tájékoztatója nek középpontja az északi szélesség 45-tk foka és40-ik pörce, illetve a keleti hosszú, ság 174-1 k foka és 10-ik perce metszéspontjában ta­lálható. A biztonság szavatolása érdekében a Szovjetunió valósításával, és a KGST- sében. tagállamok szocialista gaz- A bizottság megvitatta a dasági integrációjának fel- KGST-tagállamok együttmű­lesztésével összetüvgő kérdé- ködösének kérdéseit abban, seket. Megvizsgálták az ér- hogv a Mongol Népköztár­dekelt KGST-országok saságban megoldják e"yei együttműködéséről sz*15. rá- állati termékek előállításá­gebfcen aláírt általános meg. nak Intenzlfikálását és ipari állapodások teMe-ftés*nek módszerek bevezetését, vali­menetét az orenburgl gázle- mint biztosítsák a mezőgaz- hosszú lejáratú kereskedelmi lőhelv feltárásában, n Oren- dasági termékek komolex megállapodásokban előirány. burgtAl a Szovjet'inlő nyu- és magas színvonalú ipari zott volumenek felett, gati ha'áráig teriedő gáz- feldolgozását. A KGST biz-tttsigának távvezeték érét >séb?n. A A bizottság megvitatta a ülésszakát a baráti és tárgy, vastartalmú nyersanyagokat, KGST-tagállamok 1976— szerű légkör jellemezte. Gyümölcsöző együttműködés bl elmélyítésének nagy le­hetőségei. Az ülésszakon nagy figyel­met szenteltek egyebek kö­zött az orenburgi gázlelő­hely feltárásában való együttműködés realizálásá­nak. Geológusok szerint az orenburgi lelőhely 1,7 billió köbméter földgázt, sok gáz­kondenzátumot és kénhid­rogént tartalmaz. A követke­ző ötéves terv időszakában Qrenburgtól (Dél-Urai) a Szovjetunió nyugati határá­ig gáztávvezetéket fektetnek le, s a földgázt eljuttatják a KGST-országokba is. A 2750 kilométer hosszú csővezeték építését Bulgária, Csehszlo­vákia, Lengyelország, Ma­gyarország, a Német Demok­ratikus Köztársaság, Romá­nia és a Szovjetunió vállalta magára. Az új vezeték lénye­gesen megnöveli a részt ve* vő országok földgázzal való ellátottságát, évente maxi­málisan 15,5 milliárd köb­méter gázt juttat el a tag­országokba. A bizottság megvitatta azokat a kérdéseket is, ame­lyek a Szovjetunióban a KGST-tagállamok részvéte­lével építendő dúsító- és ko­hóipari vállalatok létesítésé­vel, illetve a meglevő ilyen vállalatok bővítésével függe nek össze. Ezek a beruházá­sok már 1980-tól megtérül nek, mert a Szovjetunió nö­veli a vasércszállításokat. A" együttműködés ilyen Irányi' fejlesztését a szocialista gaz­dasági integráció komplex programja irányozta elő, és célja a KGST-hez tartozó or­szágok népgazdaságainak fémmel való tervszerű, haté­kony, hosszú Időre biztositot' ellátása. A következő években e KGST-országok internacio­nalista műszaki és gazdasági segítséget nyújtanak Mongó­liának, a mezőgazdasági ter­mékelt féldolgozó ipar fej­lesztéséhez. A tagállamok képviselól megvitatták a leg­célszerűbb módszereket eb­ben az együttműködésben. Az ilyen Irányú tervek reali­zálása lehetővé teszi a Mon­gol Népköztársaság lakossá­gának élelmiszerekkel való jobb ellátását, valamint azt, hogy Mongólia növelhesse mezőgazdasági kivitelét. © Moszkva (MTI) A TASZSZ hírügynökséget izerdán felhatalmazták a kö­vetkezők közlésére: 1974. december 12. és 30. Jcözött a Szovjetunióban hor­dozórakétát bocsátanak fel a Csendes-óceán területének kormánya felkéri azon or­k.övetkező körzeteiben: szágok kormányait amelyek Egy olyan 40 tengeri mér. tengeri és légi utakat hasz­'JpJld sugarú körzet, amelv. hek kö'zepoontja az északi szélesség 41-ik foka és 10-ik pcrce. Illetve a keleti h06z_ szúság 175-lk foka és 50-ik perce metszéspontjában van. Egv olyan 40 tengeri mér­föld sugarú körzet, amely­nélnak a Csendes-óceánon utasítsák a megfelelő szer­veket. hogy a haiók és re­pülőgépek ne érintsék ezeket a körzeteket, és a felettük levő légteret naponta heM idő szerint 12 órától 24 óráig. ttUMlfftEI , A - :M Moszkva Lenin-renddel és a vele­járó Aranycsillag Éremmel ' tüntették kl 6zerdán Moszk­vában Anatolij Fllipcsenkót és Nyikolaj Rukavisnyikovot, a Szojuz—16 űrhajósait az űrrepülés sikeres megvalósí­tásáért és a hatnapos út so­rán tanúsított bátorságukért és hősiességükért. Mindkét Űrhajóst immár másodízben tüntették ki Lenin-renddel. Bukarest Bukarestben kedden meg­kezdődött a KGST-tagorszá­gok belkereskedelmi minisz­tereinek hatodik tanácskozá­sa. amelynek munkájában részt veaz Szurdi István, ha­zánk belkereskedelmi minisz­tere is. New York Kürt Waldhelm, az ENSZ főtitkára nyilatkozatot tett azzal kapcsolatban, hogy a vi­Berlin Alig egy nappal az után, hogy az NDK fővárosában nyilvánosságra hozták az NDK kormányának az NSZK kormányához, Illetve a nyu­gat-berlini szenátushoz inté­zett Jegyzékeit, szerdán máris megtörtént az első megálla­podás aláírása. Az NDK és a nyugat-ber-* Uni szenátus 20 esztendős Időtartamra megegyezett ab­ban, hogy az NDK elszállítja a nyugat-berlini hulladék­anyagokat. A szerdán aláírt megállapodás rendezi a szál­lítás technikai és anyagi fel­tételeit ls. Moszkva A Szovjetunió 1975-ben is gazdasági segítséget nyújt a Dél-vietnami Köztársaság­lágszervezet közgyűlése 1975- nak. Az erről szóló megálla­öt a „Nők nemzetközi évé­nek" nyilvánította. Bécs Bécsben véget ért a közép­európai haderő-csökkentési tárgyalások negyedik fordu­lója A 19 részt vevő állam képviselői Jövőre folytatják tanácskozásukat az osztrák fővárosban. Brüsszel A Brüsszelben tartózkodó Henry Klsslnger amerikai külügyminiszter szerdán dél­után folytatta tárgyalásalt górög és török kollégájával a ciprusi válságról. podást Ignatylj Novikov, a szovjet minisztertanács el­nökhelyettese és Nguyen Van Hleu, a DIFK államminisz­tere írta alá Moszkvában. Berlin Dr. Schultheisz Emil, a Magyar Népköztársaság egészségügyi minisztere szer­dán — dr. Ludwlg Mecklin­ger, az NDK egészségügy­miniszterének meghívására — Berlinbe érkezett. Láto­gatása során a két ország új kormányközi egészségügyi megállapodásáról fog tár­gyalni. 30 éves a vietnami néphadsereg © Budapest (MTI) A vietnami néphadsereg megalakulásának 30. évf r­dulója alkalmából szerdán sajtótájékoztatót tartottak a Vietnami Demokratikus Köz­társaság budapesti nagykö­vetségén. Nguyen Duy Sanh ezredes, katonai attasé, az évfordu'ó jelentőségéről szólva vázolta a vietnami néonek a gyar­matosítás az imperializmus elleni küzdelmét. Szólt arról, hogy a Nagv Októberi Szocialista Forrada­lom győzelme Vietnamban is előrevitte a forradalom ügyét. Elmondotta. hogy 1945. szeptember 2-án afor. radalom fegyveres erői a VDK államának hadseregé­vé. a mai vietnami néphad­sereggé alakultak át. Az at­tasé a vietnami né-»nek ar amerikai agresszorok ellent harcáról ls beszélt, hangsú­lyozva, hogy szívósan. el­szántan 18 évig küzdött, hogy megvédje hazáját. Har-ának eredményeképpen 115 éve el. ső alkalommal nincs ors á gukban egyetlen megszá'ló külföldi katona sem. Hang­súlyozta. hogy az agresszo­rok elleni harcukban sok se­gítséget kaptak a szoríalis'a országoktól, agyarmatl el­nyomás ellen harcoló né­pektől s küzde'müket támo­gatták a világ haladó erői. Végül köszönetet mondott hazánknak azért az interna­cionalista támogatásért, se­gítségért. ametyet a vietnami nép hősi harcához nyújtott. Pártvezetők látogatásai BENKE VALÉRIA ÓBUDÁN Benke Valéria, a Magyar fordulójával kapcsolatos elő­Szoclalista Munkáspárt Po- készületekről, a munkaver­litlkal Bizottságának tagja seny-mozgalom eddigi ered­szerdán látogatást tett Öbu- ményeiről. dán. A III. kerületi pártbi- Ezt követően Benke Valé­^ , ,, . , ,, .... ria ellátogatott tobb óbudai zottsag székházában tájé- épitkezés helyszínére, majd koztatást adtak a pártmunka a kerületi pártbizottság szék­helyzetéről, jelenlegi felada- házában találkozott a város­tairól, továbbá a városfej­lesztés eredményeiről. Be­számoltak a XI. pártkong­resszus és hazánk felszaba­dulásának közelgő 30. év­rész politikai, gazdasági, tár­sadalmi és tömegszervezeti vezetőivel, aktivistáival, s tá­jékoztatást adott időszerű belpolitikai kérdésekről. KÁLLAI GYULA BÁCS-KISKUN MEGYEBEN Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, tegnap Bács-Kiskup me­gyébe látogatott. Kecskemé­ten a megyei pártbizottság székházában Horváth Ist­ván, a megyei pártbizottság első titkára fogadta és tájé­koztatta a megye életéről. Ezután Kállai Gyula, a me­gye pártvezetőinek társa­ságában, elsőként a kiskun­félegyházi Lenin Tsz-t kereste fel, majd délután előadást tar­tott időszerű belpolitikai kér­désekről a kecskeméti Tu­domány és Technika Házá­ban rendezett megyei párt­aktíván. NEMES DEZSŐ SZÉKESFEHÉRVÁROTT Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja szerdán Székesfehérvárra lá­togatott. A megyei pártbi­zottság székházában tájé­koztatták a vendéget Fejér megye politikai, gazdasági helyzetéről, eredményeiről, székesfehérvári Ezután a megyei pártbi- gyárba látogatott. zottság oktatási igazgatósá­gán Nemes Dezső székesfe­hérvári pártaktivistáknak tá­jékoztatót tartott időszerű politikai kérdésekről, majd vendéglátói társaságában a Videoton GYŐRI IMRE ANGYALFÖLDÖN Győri Imre, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának titkára szerdán látogatást tett An­gyalföldön. A KB titkárát a XIII. ker. pártbizottság szék­rosrész életéről, munkájáról, a XI. kongresszussal kap­csolatos előkészületekről. Ezt követően Győri Imre látogatást tett a Magyar Ha­házában tájékoztatták a vá- jó- és Darugyárban. Eredményesen zárult a prágai tanácskozás Dr. Réczei László nyilatkozata Budapest (MTI) nemzeti békemozgalmak sa- latot követve — az egyes Ját terveik kidolgozásakor akciók, szélesebb körű nem­Tegnap délután hazaérke- harmonikusan kapcsolódja- zetközi megmozdulások min­zett Budapestre az a magyar „„.L-*,! dl« a világpolitika, a nem­oékemozgalmi küldöttség, nak a nemzetközi békemoz- zetközl élet frlss ^ fontos amely dr. Réczei László, az galom törekvéseihez, akciói- történéseihez, témáihoz kap­Országos Béketanács alelnö- hoz. csolódnak. Befejezésül közöl­ke vezetésével Prágában Küldöttségünk vezetője te az OBT alelnöke, a ma­részt vett a nemzeti béke- beszámolt arról hogy a gyar békemozgalom jövő évi mozgalmak tanácskozásán. csehszlovák fővárosban ösz- munkájához úgy alakítja ki Megérkezésekor dr. Réczei gzesen fl4 országbói érkezett, programját, hogy abban sze­László - a Ferihegyi repü ő- több mint 250 békemozgaimi reoelnek a B*ke-világtanács téren — az MTI tudósítójá- delegátus tanácskozott. Az 1975-ös akciói ls, nemzeti nak adott nyilatkozatában értekezlet kitűnó légkörben „változatban". Egyébként az elmondta, hogy a mostanihoz ^^^ le Országos Béketanács a ma­hasonló eseményre a nemzet- A Béke-világtanács 1975. gyar békemozgalom 1975. évi is kirajzoló- tervét a december 16-ra ösz­értekezleten, szehívott plenáris ülésen közi békemozgalom történe- évl programja tében első ízben került sor. dott "a prágai Emlékeztetett arra, év februárjában, Szófiában tartottak BVT-ta­hogy ez természetesen csak fő vona- .. „ . ff laiban, elsőrendűen politi- tárgyalja meg, és fogadja d .. '^"f,; kai tartalmában, hiszen - - feJezte be nyilatkozatát nácskozast, ugy módosították az eddJ j jól bevált gyakor. dr Réczei LáSzió. a Béke-világtanács szerveze- . ti szabályzatát, hogy minden esztendőben meg fogják ren­dezni a nemzeti békemozgal­mak, illetőleg béketanácsok képviselőinek értekezletét. A cél: kollektív program kidol­gozásával alapot adni a kü­lönböző országokban működő békemozgalmak nemzetközi tevékenységéhez, és hazai munkájához is. Természete­sen nem arról van szó — mondta az OBT alelnöke —, hogy valamiféle kötelező ér­vényű munkatervet állítsa­nak össze, hanem a közös ta­nácskozás azt szolgálja: a Zavargások Burmában Rangoon (Reuter) A burmai kormány szer­dán statáriumot és kijárási tilalmat rendelt el a fővá­ros területére azt követően, hogy a város egyes körze­teiben több ezren — a hi­vatalos indoklás törvényenkívüli rendőrőrsöket, középületeket és üzleteket támadott meg. A fosztogató. gyújtogató rendbontó elemek ellen a rendőrség rohamosztagalt vetették be. Mint a Reuter hírszolgá­lati iroda jelentette Ran_ szerint goonból. a meghatározatlan elemek" időre kihirdetett rögtönítélő garázdálkodtak. A kormány bíráskodás mellett a kor­közleménye szerint a rend- mány egy hónapra megtil­zavarásban mintegy 3000 em- tott nyilvános rendezvényt, ber vett részt, s a tömeg gyűlést vagy tüntetést. MEGGYORSÍTJA A GÉPKOCSI x JAVÍTÁSÁT, HA CSEREFŐDARABOT SZERELTET! . N 4 4 . <• •

Next

/
Thumbnails
Contents