Délmagyarország, 1974. december (64. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-11 / 289. szám

8 SZERDA, 1974. DECEMBER 11. 8 agjsao Q' Próbán a legújabb Rába-tehergépkocsi \ Ittam egy kicsi bort, még a régi áron, s bizonyítván a régi római szólást — In vino veritas, Borban az igazság — kibeszélem a bor árának emelésével kapcsolatban gyűjtött ta­pasztalataimat. 1 Kezdem azzal, hogy amikor régen fölemelték a konyak meg a többi pálinkaféle árát, azzal vigasztaltuk magunkat: ezután majd sört iszunk... De minthogy a sör sem kerülte el az árhivatal figyelmét, még mindig maradt egy kapaszko­dónk: a bor. Hogy így teljes lett a kör, igazán nem tudom, talán a tej... a tej marad ... Miket beszé­lek, hiszen a tej sem a régi!... Az árszakértők azonban igen-igen rendesek voltak, mert valamivel előbb szóltak. Megvárták a magyar sajtó napját is. Olyankor a szerkesz­tő is ihat egy kortyot, s mindjárt könnyebb szívvel beleteszi az új­ságba az értesítést. Meg ami fon­tos: volt egy kis ideje a népnek, hogy tankoljon, képezzen egy kis tartalékot. Most még az is vett, aki nem issza. Legyen! És tíz literen már negyven forintot meg lehet spórolni. Nem mindennap tud az ember ilyen előnyösen vásárolni. Majd lesz, aki megissza, az a fontos, hogy megcsalta az államot! Nem keseredtünk neki, mert nem a kenyerünk lesz kisebb, csak a bo­In vino veritas runk savanyúbb, s inkább a humo­runkat kösiörüljük. A hosszú-hosszú sorban, a bormérés előtt — demi­zsonokkal, de tán még vödrökkel, meg befőttesüvegekkel is fölszerelve —, kedélyesen vártak sorukra az emberek. Feltűnt egy bácsikának a nagy érdeklődés, s kérdezte is az okát. — Felire levitték a bor árát! — cukkolta egy piros orrú várakozó. S a bácsi komolyan vette. Senki sem mondott neki mást. 0 meg így rea­gált: — No, akkor hazamegyek én is a demizsonért! Képzeljék el a kis öreg meglepetését a kasszánál! Sok mindenfélét megbeszéltek az emberek ott a sorban. Nehéz volt az ősz, az eső elverte a termést, kicsi a cukorfok ... — Még jó, hogy segítettünk a szü­retben! — így az egyik overálos. — Bizony jó! — helyeseltek neki többfelől is. — Mert ha nem segí­tettünk volna, tán még negyven szá­zalékot is rátesznek. Csupa közgazdaság. De van az ügyben egy kis pszichológia is. Mert a vendéglőben este már más volt a nóta. — No, mit szólsz? Csak megyen az életnívó. Tegnap még nem en­gedhettem meg magamnak a kilenc forintos nagyfröccsöt — ma meg már igen! — Hát akkor erre igyunk! Reggel meg jövök az utcán, és megszólít egy ismerős. — Hogy maguk milyen frissen, gyorsan dolgoznak ott a szerkesztő­ségben ! — Mire gondol? — Épp hogy fölvitték a bor árát, már közlik is az alkoholizmus elle­ni sorozatot! A bor ártalmait most még kézenfekvőbben tudják bizo­nyítani, mert hogy egyszerre írhat­ják: öl, butít és drága! Bezsebeltem az elismerést, és bal­lagtam tovább. Az. járt az eszembe: micsoda szentséges hecc lenne, ha most meg majd elkezdenék a ha­gyományos karácsonyi borvásárt! Most, hogy minden demizson, min­den tömlő megtelt 1 Sz. S. L A győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyárban a közúti jár­műprogram keretében elkészítették a nehéz terepviszo­nyokra alkalmas, háromtengelyes, három oldalra billent­hető tehergépkocsi prototípusát. Az új gépkocsi erőforrása a Rába—MAN-licenc alapján épített hathengeres, 230 ló­erős Diesel-motor. Az új tehergépkocsi kétféle kivitelben készül: két-, illetve háromtengely-meghajtással. Képünkön: A legnehezebb terepen is megállja helyét az új Rába­konstrukció. TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁS A társadalmi összefogás Bzép példája mutatkozott meg az őszi mezőgazdasági mun­kában. A betakarításnál Csongrád megyében 500 bu­dapesti, 5 ezer szegedi, vásár­helyi, szentesi, makói és csongrádi ipari munkás, 10 ezer általános iskolás, 11 ezer középiskolás, 5 ezer szak­munkástanuló és egyetemista, 280 ezer munkanapot dolgo­zott az állami gazdaságokban és téeszekben. A VASBETON . SZERKEZETEKRŐL Az Építőipari Tudományos Egyesület Csongrád megyei csoportjának rendezésében az előregyártott beton és vas. beton szerkezetekről hangzott el előadás tegnap, kedden, Szegeden, a Technika Házá­ban. Az előadást konzultáció követte, bizonyos kapcsolódó szabványokról. ERÜL A KAKASSZÉKI FŐCSATORNA Hódmezővásárhely észak­keleti határában, a sóshalmi —kakasszéki területen a vi­dék vízgazdálkodásának fej­lesztésére 26,1 kilométer hosz­szú főcsatorna épül, amely­nek kivitelezési munkái 1975­ben befejeződnek. Ez ideig a csatornavonal kotrása során 78 ezer köbméter földet emeltek kj a munkagépek. VETERÁNOKRÓL A NÖK KLUBJABAN Holnap, csütörtökön dél­után 5 órakor Havalecz Ist­vánná munkásmozgalmi ve­terán idézi fel a veteránok munkásmozgalmi élményeit hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából a Hazafias Népfront tanácsko­zótermében (Vörösmarty u. 3.). A rendezvényen a Lon­doni körúti nevelőotthon al­sótagozatos gyermekcsoportja ad műsort. Felhős idő Várható időjárás szerda es­tig: erősen felhős, párás idő, ónos szitál ássál. Többfelé újabb eső, keleten havas eső, havazás. Mérsékelt, fokoza­tosan megélénkülő délkeleti, déli szél. Az esti óráktól többfelé köd. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let plusz 2—plusz 7 fok kö­zött NEGYEDIK HELYEZÉS Budapesten került sor az országos egyéni mesterfokú rejtvényfejtő bajnokságra, amelyen az ország 24 rejt­vényfejtő klubjából 43-an vettek részt. Ezen Házy László, a Szegedi Rejtvény­kedvelők Klubjának tagja a negyedik helyen végzett. A verseny nehézségi fokára jellemző volt, hogy hibátlan megfejtés nem akadt, és azok, akik eddig országos verse­nyeken az elsők között szere­peltek, most majdnem mind hátrább szorultak. Az orszá­gos bajnoki címet dr. Vár­aljai Béla (Balassagyarmat) szerezte meg. ELŐADÁS A RÁKRÓL Holnap, csütörtökön dél­után 5 órakor a nőgyógyá­szati rákos megbetegedések­ről tart előadást dr. Marofka Ferenc főorvos, a Nyugdíja­sok Szakmaközi Művelődési Otthonában (Kossuth Lajos sugárút 53.). A rendezőség: a Vöröskereszt és a Hazafias Népfront rókusi bizottsága, minden érdeklődőt szívesen lát AZ MTESZ KÖZGYŰLÉSE Kedden tartotta ez évi köz­gyűlését a 120 000 tagot szám­láló társadalmi szervezet, a műszaki és természettudo­mányi egyesületek szövetsége. ÜJ TÉVÉ-SOROZAT: „HAZÁNK, MAGYARORSZÁG" Felszabadulásunk 30. év­fordulójának méltó megün­neplésére 13 részes színes dokumentumfilm-sorozatot készített a MAFILM és a te­levízió „Hazánk, Magyaror­szág" címmel. Mint a kedden megtartott sajtótájékoztatón a sorozat készítői elmondták az újságíróknak: a produk­ció részben tájegységenként, részben pedig tematikailag igyekszik áttekintést nyújtani országunk három évtizedes fejlődésérőL IRODALMI EST Találkozás Polner Zoltán költővel címmel irodalmi es­tet rendeznek ma, szerdán este 6 órakor Tápén, a Ju­hász Gyula művelődési ház­ban. A költőt ifj. Lele József mutatja be. Bíróságon — Tehát elismeri, hogy a vádlottat a székkel fejbe verte? — Elismerem. — Mondja él, hogy történt. — Szemben ült velem, mint most ön, bíró úr... Kérem, adjon egy szé­ket... Tudatjuk, hogy felejthetetlen férjem, apa, nagyapa. ALMOSM LASZLO 55 éves korá:>an tragi­kus hirtelenséggel Itt hagyott bennünket. Temetése tlce. 13-án 13 órakor lesz a Belvárosi te­mető ravatalozójából. A gyá­szoló család, Szatymazl u. 7. T 8736 Fájó sztwel tudatjuk. hogy Szeretett testvér, nagybácsi, OO­BO JÁNOS életének 74. évében hosszú, súlyos szenvedés után el­hunyt. Temetése tlce. 13-én 13 órakor lesz az Alsóvárosi temetfi kápolnájából. A gyászoló csa­lád. Itnrmath u. 8. T 8733 Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogv szeretett férj, édesapa, nagvapa, SZOCS JÓ­ZSEF, életének 80. évében csen­desen elhunyt. Temetése dec. 12-én 75 órakor lesz a iMigonlcs­temetö ravatalozójából. A gyá­szoló család, Rózsa u. 27. T 8731 Mély fájdalommal tudatjuk, hogv szeretett édesanya, nagy­mama és testvér. SZŐRI AND RASNF Imre Erzsébet, életének 65. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése dcc. 13-én 15 órakor lesz a Belvárosi temetfi rnvntalorólából. A gyá­szoló család, Réti sor 3. 8729 Köszönetet mondok mindazon rokonoknak, barátoknak, naun­Gyász­közlemények katársaknak. Ismerősüknek, az Agráregyetem kirendelt vezető­jének. a Gabonatermesztési Ku­tató Intézet vezetőségének és mindazoknak, akik szeretett és felejthetetlen férjem, LAKATOS ANDRÁS temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély rájdalmamat enyhíteni Igyekez­tek. Lakatos Andrásné, Pilllch Kálmán u. 5. T 8735 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, ba­rátoknak. akik szeretett halot­tunk. BORÁN JÖZSEFNE ham­vasztás utáni búcsúztatásán megie'entek, részvé'Okkel és vl­rágaikkit mélv fájdalmunkat enyhíteni Igvekeztck. A gyászo­ló család. Bécsi krt. 31. T 8613 Ezúton mondunk köszönetet mindazon rokonoknak. Ismerő­söknek, szomszédoknak. Jő ba­rátoknak, akik szeretett halot­tunk. VASS JÁNOS temetésén megjelentek, részvétükkel és vi­rágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. T 8621 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, EZSIAS ANDRAS temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekez­tek. Köszönetet mondunk továb­bá a béketclepl körzeti orvosnak és az I. Belklinika orvosainak és ápolóinak áldozatos munká­jukért. A gyászoló család. Nagy­szombati u. 38. T 8626 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, akik szeretett halottunk, özv. IMRE KALMANNE temetésén megje­lentek, részvétükkel és virágaik­kal fájdalmunkat enyhíteni igve­keztek. Továbbá köszönetet mondunk a kerületi orvosának, a III. Belgvőgyászatl Klinika or­vosainak és ápolóinak. akik szeretett halottunk ápolásában fáradoztak. A gyászoló család. Jóslka u. 30. T 8738 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagy­mama. és dédmama, TŐRÖK ISTVANN'E Baranyás Julianna, életének 75. évében rövid szen­vedés után elhunyt. Temetése december 11-én 13 órakor lesz a Szőregl temető ravatalozójából. Gyászoló férje és családjai. RÉSZEGEN A MÜŰTON Bordánytól a Zákányszék­re vivő műúton eszméletlen állapotban találták Mihalecz Gyula 24 éves, Bordány, Bordány dűlő 193. szám alatti lakost, akit Szegedre a II. számú kórházba szállítottak annak gyanújával, hogy köz­lekedési baleset érte. A rendőrségi vizsgálat szerint Mihalecz nem szenvedett bal­esetet, s ezt kihallgatása al­kalmával is vallotta. Elmon­dása szerint délelőtt, munka­időben Bordányban italozott és ittas állapotban zuhant el a kérdéses helyen a műúton. NEM FIZETETT TARTÁSDÍJAT — BÖRTÖNRE ÍTÉLTÉK Büntetett előéletűként ke­rült a vádlottak padjára — első fokon a szegedi járásbí­róság előtt — Túri Mihály 45 éves, Szőreg, Törökkanizsai utca 106. szám alatti lakos, akit eKV gyermeke után kö­teleztek tartásdíj fizetésére Ennek azonban csak részben tett eleget, hosszabb időn át egyáltalán nem fizetett sem­mit, s amikor eljárást indí­tottak ellene, több mint 8 ezer forinttal maradt hátra­lékban, A szegedi járásbíró­ság ezért 4 hónap bőrtönre ítélte és kimondta, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítéletet — fellebbezés folytán —jog­erőre emelte a szegedi me­gyei bíróság. 25 ÉVES AZ IPARTERV Az Ipari Épülettervező Vállalat, közismerten az IPARTERV székházában ked­den Takács Gyula igazgató arról tájékoztatott, hogy a vállalat 25 éves. Ez jdő alatt 41 milliárd forint értékű lé­tesítmény tervét készítették el. A vállalat tervezői részt vettek a Dunai Vasmű, a le­ninvárosi, kazincbarcikai, péti vegyi ipartelepek terve­zésében, a járműgyártási programban és még sok fon­tos létesítmény megalkotásá­ban. Az évforduló alkalmából „Ipari építészet 1949—1974" címmel kiállítást rendeztek a vállalat terveiből. BALESET KISKUNDOROZSMAN Rendszám nélküli gépko­csival közlekedett Kiskundo­rozsmán Szakáll Béla, Sze­ged, Odessza XX. épület IV. emelet 14. szám alatti lako6, akinek ideiglenesen bejelen­tett lakása Szegeden, a Dam­janich utca 22. szám alatt van. Útkereszteződésben nem adott elsőbbséget a motorke­rékpáron közlekedő Hegedűs Béla, Kiskundorozsma, Vö­rösmarty utca 18. szám alatti lakosnak. Összeütköztek, amelynek következtében sú­lyes sérülést szenvedett a motorkerékpár utasa, a mo­torkerékpáros könnyebben sérült. Szöveg nélkül FÖLD KÖRÜLI ÜTŐN A Postás művelődési ház ismeretterjesztő sorozatában Rockenbauer Pál, a Magyar Televízió munkatársa tart élménybeszámolót a Déli­sark és vidéke címmel. Az előadást, amely ma, szerdán este 6 órakor lesz, filmvetítés követi. Nyugdíjasok találkozója Idén is megrendezte — mint hagyományosan, minden esz­tendőben — az ATIVIZIG nyugdíjas dolgozóinak találko­zóját az igazgatóság művelődési termében. Ezúttal dr. Si­mády Béla, az ATIVIZIG igazgatója köszöntötte a nyug­díjasokat, és tájékoztatta őket az igazgatóság soros mun­káiról. Ezt követően az igazgatóság vendégül látta nyug­díjasait. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja — Megjelenik hétköznap 8. vasárnap 12 oldalon. — Főszerkesztő: F NAGY ISTVÁN Főszerkesztö-helvetles: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged. Magvar Tanácsköz­társaság útja 10 — Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO — A lapol nvomja: Szegedi Nvomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28 — Előfizetési dij egy hónapra 20 forisft, • Index: 29 053.

Next

/
Thumbnails
Contents