Délmagyarország, 1974. december (64. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-01 / 281. szám

8 VASÁRNAP, Ifit DECEMBER l Alagút a Tisza alatt? Senki sem tudja, kicsoda találta kl, hogy a törökök a szegedi várat az újszegedi oldallal alagúttal kötötték öszsze. Bizonyos azonban, ahány gödör, kút vagy csatorna beszakadt a szegedi, vagy az újszegedi oldalon, kapcsolatba hozták a Tisza alatt haladó alagúttal. 1957-ben egy gimnazista állított be a szegedi levéltárba. Meggyőződéssel jelentette kl, meg akarja keresni a törökök által ásott alagút száját. Erre feltette az életét, nem ismer veszélyt. Az alagút megvan a Tisza alatt — mondotta—, tele van fegyverekkel, amelyeket a törökök oda rejtettek, és az ott elpusztultak csontjaival. A bátor és elszánt ifjú a levéltár segítségét kérte: adjuk elő az iratokat és a terveket, ne titkoljuk tovább az esetet, mi úgysem tudjuk megtalálni. Felvilágosítottuk, hogy mi eddig ilyen iratokat nem találtunk. Egészen bizonyos, hogy a törökök sem iratokat, sem terveket nem hagytak hátra az alagútról. Legalábbis nem Szegeden. Nem sok török iratunk van, azokat ismerjük, de nincs közöttük ilyen. Igaz, mi nem tudunk törökül, de már a múlt században akadtak tudósok, akik az országban található török iratokat elolvasták, jó részüket nyomtatásban kl is adták, így a szegedieket is. Arról sem tudunk, hogy a törökök kivonulása után — 1686 — valaki is Irt volna a Tisza alatt ásott alagútról. Pedig, ha lett volna ilyen, Dugonics András vagy Vedres István, akik Szegedről sok érdekes dolgot megírtak, ezt is említették volna. Mit tehettünk, sok sikert kívántunk a lelkes ifjúnak. Valójában szégyelltük magunkat, amiért egy ilyen jelentős ügyben nem tudunk segíteni. Ettől kezdve felfigyeltünk az alagútra, és a sztorijával többször találkoztunk. Egy jó nevű szegedi építőmestertől tudtam meg, hogy amikor ifjú korában, kb. 45 évvel ezelőtt Szőregen, az úgynevezett Rohonyi telken egy górét épített (emlékezete szerint a telek a Szegedről Szőregre vezető műút bal oldalán volt, tehát Szeged és • Tisza irányába), építkezés közben beszakadt alattuk a föld. Egy jó nagy üreg keletkezett, ahonnan rozsdás fegyvereket, cserepeket és csontokat hoztak fel. A környékbeliektől azt hallották, hogy az alagút kijáratához jutottak, amelyet még a törökök építettek a szegedi várból. Szegeden el van terjedve a Tisza alatti alagút mondája, majdnem úgy, mint Attila sírja, aminek legendájáról Trogmayer Ottó írt magvas cikket a Magyar Ifjúság egyik szeptemberi számában. Az alagutat Rózsa Sándorral hozzák a legtöbben kapcsolatba. Eddig kétféle változatával találkoztunk: az egyik szerint „a Sándor" a szegedi tanyavilágban kószálva, ha üldözték, egyszerre csak eltűnt a nádasban, de alagútja ls volt, ami Szegedre vezetett. A másik változat, hogy a szegedi várból ls ki tudott jönni, mert ő ismerte az alagutat. Az alagút körüli monda ma is gyarapodik. Nemrég hallottam, hogy amikor a Bartók Béla téren — a volt Valéria téren — az ötvenes évek végén rendezési munkát végeztek, téglával burkolt alagútra bukkantak. Menten elterjedt, hogy az „alagút" a várba vezetett. Nem más volt az építmény, mint egy régi és eldugult csatorna. Szeged egyik nagyüzemének főkönyvelője mondotta el a napokban az alagúttal kapcsolatos gyermekkori emlékét: „Amikor 8—10 éves voltam, úgy 40 évvel ezelőtt, barátommal a Stefánián játszottunk. A várba is belopózkodtunk. A falon van egy ablak, azon behatoltunk és egy csigalépcsőt találtunk. Tele volt a lejárat szeméttel és mindenféle lim-Iommal. Nem merészelünk lejjebb menni. Otthon elmondtuk kalandunkat, és megtudtuk, hogy a Tiszán átvezető alagút bejáratához jutottunk." Ez a lépcső a vármaradványban, az északkeleti sarokban ma is megvan. Kivezet a tetőre is. ahol a kijáratot üvegkalitkával látták eL Megvan az ablak is, de a lépcső csak az épület padozatáig vezet, lejjebb sohasem vezetett. Még pincébe sem, mert ezeknek az épületeknek nem volt pincéje, olyat ásni sem lehetett volna, mivel feltört a víz. Miért terjedtek el ezek a történetek? — kérdezhetnők. A törököket, mint alagútásókat a várak ostroma atkaimával emlegetik. Erről Gárdonyi Géza is ír az Egri csillagok-ban. A hegyre, dombra, magaslatra épült várak közül bizonyos, hogy több alagúttal is el volt látva. A Tisza-mederben alagutat építeni még manapság is komoly műszaki feladatot jelentene. A talajvíz az Alföldön, különösen a folyók árterében a szabályozások előtt magas volt. Néhány deciméter leásása alkalmával feltört a víz. A szabályozás után a vízszint ugyan sülylyedt, de kinek kellett volna alagutat csinálni, amikor az utaknak és a vasútnak ott volt a sokkal olcsóbb híd. A törököknek meg éppenséggel nem volt szükségük alagútra. mert amikor 1541ben a várat elfoglalták és azt 1686-ig a kezükben tartották, az újszegedi oldal is a birtokukban volt. és szabad volt az útjuk Budáig és még távolabb is. A romantikus képzelet, elsősorban Gárdonyi után, felruházta Szegedet is egy ilyen „létesítménynyel". Nem az elsó és nem is az utolsó az ilyen ártatlan képzelgés. Dugonics András Etelka című regényében kijelenti, hogy csakis Szegeden lehet Attila sírja. De míg azt ország-világ keresi, az alagutat csak emlegetik. Az alagútról szóló mendemonda nem korunkban keletkezett. Szinte az egyetlen, nyomtatásban is megjelent feljegyzést Kovács Jánosnak köszönhetjük, aki 1895-ben kiadott Szegedi emlékek (Helytörténeti és néprajzi vázlatok) című kötetében megemlíti, hogy amikor 1879 után, a nagy árvíz elvonulása után a várat kezdték lebontani, de már ezt megelőzőleg is rombolták a Tisza partján levő körbástyához vezető falakat, „a Tisza medrében látható falrészekről a nép hite mindig azt regélte, hogy azok a víz alatt keresztülvezető alagutak falmaradványai, melyeken titkon ki lehetett a várból a Tisza túlsó oldalára menekülni". Tehát az alagút legendája elég hosszú életű. Ha lett volna ilyen, bármilyen képtelenség ls, arról megemlékezett volna II. Rákóczi Ferenc, aki ostromolta Szegedet Ha a török utáni időkben élt volna a monda, a boszorkányperekben is előfordult volna. Nem hagyta volna említés nélkül az 1552-i ostromot megéneklő Tinódi Lantos Sebestyén sem, aki a Szegedi veszedelem című költeményében az elmenekült szegedi bíró, Tóth Mihály által megindított és kudarccal végződő vállalkozást énekelte meg. A magyarországi török építészet legalaposabb ismerője, a Szegeden is jó néhány évet eltöltött Molnár József sem emlegeti az alagutakat, pedig napjainkban bejárta az országot Kanizsától Egerig, azért, hogy a legkisebb nyomát ls feltalálja, lerajzolja és megörökítse a törökök itteni építő tevékenységének. De török részről sem írnak az alagutakról. Evlia Cselebi török utazó — aki az 1660-as években járta be az országot — szintén hallgat az ilyen építményekről. Különben ez nem is csoda. Török létére a hadititkot nem árulta volna el. A legenda tehát csak a XIX. században keletkezett, amikor már nem volt szükség az alagutakra. de az emberek kedvüket lelték, ha képzeletük termékét visszavetítették a jóval korábbi századokba. A rég! Szegedhez fűződő hiedelemvilág lassan elvékonyuló szálai az ilyen mondák is, ki csendül ezekből a város különössége, mástól eltérő volta, és amit féltő szeretette1 ruháznak fel olyasmivel is aminek történeti alaoja nincs Oltvai Ferenc Hol találom? Nem tudom, a vonaton vagy autóbusszal Szegedre érkező utasok között hányan vannak, akik még sosem jártak a városban. Tegyük fel: kevesen. Vagy tegyük fel: sokan. Mindkettő igaz lehet. S hogy tanácstalanul állnak a pályaudvar kijáratánál, az is igaz. Ha a vonaton nem érdeklődték meg, hogy jutnak el az úticéljukhoz, ha nem várják őket ismerős, ha nem kapnak taxit, ha senki nem tud tanácsot adni, jobb híján felülnek a villamosra. S ott kérdezősködnek tovább. Több-kevesebb sikerrel. Tanácstalan idegeneknek sovány vigasz az „Üdvözöljük városunkban" feliratot. Késő este az idegenforgalmi hivatal rímével sem mennek semmire. A nagyállomás kijáratánál levő várostérkép csak a belvárosi utcákról, nevezetességekről ad tájékoztatást. Üjszegeden, Rókuson még ilyen sincs. Elindul vaktában az idegen, jószerencséjére bízza magát. S az első benyomások hangulatát sokáig őrzi. Apró figyelmességekkel, útbaigazitó táblákkal sokat segíthetnénk. Azt már leírni sem merem, pályaudvari információs szolgálattal mennyit. Ha az állomásokon lehetne várostérképet kapni — egyáltalán, ha a könyvesboltokban sem lenne állandó hiánycikk —, vagy a fontosabb útvonalakat feltüntetnék egy térképen, könnyen sokszorosítható eljárással, ha... Tegyük fel, csak keveseket érintene. Vagy tegyük fel, sok embert. Mindkettő igaz lehet A „hol találom meg" gyakori kérdés... Pálfy Katalin Társaságunk hírei. — HÁZNAGY András: Csongrád megye: Előadóülések. Gyógyszerészet, október. [A Magyar Gyógyszerészeti Társaság helyi csoportjának rendezvényelról.] GÁBOR Miklós: 47 év a magyar egészségügy szolgálatában. — Nyugalomba vonult dr. Dirner Zoltán egyetemi tanár. Gyógyszerészet, október. [Az orvostudományi egyetem Gyógyszerhatistanl Intézetnek igazgatója. Fényképpel.] Egyéb hirek. — CSAJTAI Miklós: Csongrád megye: Előadóülés. Gyógyszerészet, október. [Az orvostudományi egyetem és a megyei tanács rendezvényéről) RATHONYT János; Hatvan év a szárnyas kerék szolgálatában. Ország — Világ, okt. 39. [Rohonyi Lajos szegedi vasúttörténészről Fényképpel) REIGL Endre: Textiles nagyaktiva-értekezlet Szegeden. Textilmunkás, november. [Fényképpekkel) CSATÖ Károly: Jelenlét és nosztalgia. — Pataki Ferenc és Nóvák András kiállításáról. Petőfi Népe. nov. 3. [A két szegedi festőművész kecskeméti tárlatáról. Fényképpel) SZŰCS Gábor: Pusztaszerre viszik A magyarok bejövetelét. — Körházban a körkép. — Szegeden restaurálják. — KiálKtiák a nemzeti parkban. Esti Hírlap, nov. 6. [A Feszty-körképről) TÓTH Béla: Epül a II-es gázüzem Szegeden. Népszabadság, nov. 9. (Fénykép) Két és fél ezernyi bedolgozó a tápéi Háziipari Szövetkezetben. Petőfi Népe, nov. 9. [Fényképekkel) TANDI Lajos: Pannon tájak. — Csizmadia Zoltán kiállítása Szegeden. Napló (Veszprém), nov. 19 Szeged a hazai lapokban 1974/48 BAGAMERY László: Sportcsarnok Szegeden. Dunántúli Napló, nov. 18. [Fényképpel) A szabó: komputer. Népszava, nov. 21. [A ruhagyárban) [E. FEHÉR Pál] E. F. P.; Es a Tiszatáj? Élet és Irodalom, nov. 23. [A szegedi folyóirat nem szerepelt a Debrecenben megrendezett vidéki Irodalmi folyóiratok vitáján) ILLÉS Jenő: Szegedi Nemzeti Színház. — Tűzvarázs. Film, Színház, Muzsika, nov. 23. [Kritika Gáspár Margit színmüvének előadásáról. Fényképekkel) LUKACSY András: Tűzvarázs. — Gáspár Margit színműve Szegeden. Magyar Hírlap, nov. 23. [Kritika) LANTOS Gábor: Szegedi kincsesbánya — pesti aranyakkal Népsport, nov. 23 [A SZEOL atlétikai szakosztályáról) Misi bácsi. Népsport, nov. 23. [Kerte3 Mihályról, a Csongrád megyei Labdarúgó Szövetség elnökéről) A sportcsarnok — mindenkié Népsport, nov. 23. [Az úl sportcsarnokról. Fényképpel) TÓTH Béla: Árpád Fesztys Rundbild „Landnahine der Ungarn" wurde Jetzt nach Szeged gebracht. Neueste Nachrichten, nov. 23. [Fénykép) Szeged. — Országos úttörőparlament. Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava, nov. 24. Névváltoztatás - év végéig Az új családjogi törvény lehetőséget ad arra, hogy a feleség a következők között válasszon: 1. Férje teljes nevét viseli, a házasságra utaló -né toldással; 2. Ehhez a maga teljes nevét is hozzákapcsolhatja; 3. Férje családi nevét viseli, a házasságra utaló toldással, s ehhez a maga teljes nevét hozzákapcsolhatja; 4. A férje családi nevéhez kapcsolja saját utónevét: 5. Kizárólag a maga leánykori nevét használja. Például Kiss Antalné; Kiss Antalné Boros Jolán; Kissné Boros Jolán; Kiss Jolán; Boros Jolán. Eddig Szegeden az anyakönyvvezetőnél 70—80-an éltek a névváltoztatás lehetőségével. 1975. január l-től annyiban változik a helyzet, hogy nem húsz, hanem már száz forint a névváltoztatási okirat illetéke és ettől az időponttól kezdve kizárólag a Belügyminisztérium igazgatásrendészeti osztályának állampolgársági alosztálya (Budapest, VIII. kerület. Mosonyi utca 9.) foglalkozik a névváltoztatással. De a kérelmet továbbra is a lakóhely szerinti illetékes anyakönyvvezetőhöz kell beadni. TÓTH Béla: Szeged új, tovább épülő lakónegyedében, a Tarján városrészben a lakosok száma már elérte a húszezret. Népszava, nov 24 (Fénykép) LOSONCI Miklós: Falu Tamás levelesládája. Pest megyei Hírlap, nov. 24. [Juhász Gyula 1914ben Irt levelének közlésével) L Zs.: Portré a Tiszáról. — Tiszakutató munkacsoport Szegeden Szolnok megyei Néplap, nov. 24. Üttöróparlament Szegeden. — Tanácskoznak a legfiatalabbak. Magyar Hírlap, nov. 23. Orazágos úttörőparlament Szegeden. Magyar Nemzet, Népszava, nov. 26 BENKÖ Imre: Üttörőpartament Szegeden. Népszabadság, nov. 26. [Fénykép) Kútórlás Szegeden. Esti Hírlap, nov. 27. Népszava, nov 28. [A város vízellátását csak újabb kutak fúrásával lehet biztosítani) TÖTH Béla: Az ÚJ szegedi biológiai központban. Népszabadság, nov. 27. [Fénykép a tudományegyetem ÚJ biológiai intézetéről) BALKUS Imre: Író-olvasó találkozó. Szövetkezet, nov 27. [Békésen, Dér Endre szegedi író ls részt vett. Fényképpel) Bezárult az úttörőparlament. Népszava, nov. 28. [Szegeden ] SIMON. Gy. Ferenc: Egv lap a történelemből — Kézfogás Szegeden. Kénes Cjság, nov. 39. [A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front megalakulásáról. Fénykí. pékkel) Az V. Országos Crttörőparlament szegedi megnyitója alkalmából a megyei küldöttsége* megkoszorúzták a Lenin-emlékművet. Szabad Föld, dec. X. [Fénykép) SziHs László: POKOLTŰZ Kisregeny Jö állapotban levő Warszawa Combi személygépkocsi eladó. Érdeklődni lehet Szegedi Mérlegkészltő Isz. Szeged, Festő u. 7„ reggel 8-tól 14 óráig. x tt Hanyatt dőlve feküdtünk egymás mellett. Néztük a kószáló felhőket és hallgattunk. A fűben találkozott a kezünk. Zsuzsáé összecsukódott, mint egy aludni térő virág, s befészkelt a tenyerembe. — Azóta sem fészkeltem így — mondta Zsuzsa. — Flóriéban sem? — kérdeztem. — Flóriéban sem! — mondta Zsuzsa. Araszolva beszélgettünk, ahogy a hernyó mászik a fán, hát megint hosszú hallgatás következett. Mintha megszűnt volna körülöttünk a világ. Először Zsuzsa szólalt meg ismét. — Tudod — mondta —, nekem most már két életem kellene, hogy legyen. — Miért? — kérdeztem. — Azért —.mondta —, mert csak úgy tehetném meg, hogy az egyikben Flórival legyek, a másikban veled. — Az embernek csak egy élete van — mondtam. Kint az országúton szekér haladt el, megrakva bútorokkal, használati tárgyakkal, köztük ült a család apraja-nagyja. Zsuzsát a kerekek nyikorgása visszarántotta a valóságba. — Költözködnek? Vasárnap? — nézte csodálkozva. Magam is furcsállottam a dolgot, de miattam akkor akár az egész falu elköltözhetett volna. Hanem Zsuzsa most már felállt a fűből. — Szeretném,, ha Flóri nem tudná meg, hogy el akartam utazni — mondta. Tudta az akkor rriár régen. Első dolga volt, hogy engem Pirinél kerestessen. Piri meg a vendéglő ajtajából látta, amikor futottam a busz után, és Flóri ebből rögtön megérezte, hogy miért futottam. Szükség lett volna pedig rám a fúrótoronynál, amint ez kiderült. Le kellett szakítani a kútról a rossz zárószerkezetet, szabadabb utat kellett biztosítani az égő gáznak, nehogy az robbanjon — és ez az én reszortom volt. Rábízták egy másik brigádra, mert Flóriánék egyéb, veszélyesebb munkát végeztek. Mi ketten azonban minderről semmit sem tudtunk. Zsuzsa az országúton belém karolt. — Hány kilométer van még hátra? — kérdezte. — Még vagy három — mondtam. — Lehetne legalább háromszáz — sóhajtotta. Magamhoz szorítottam, és úgy mentünk tovább. A nyárvégi táj annyira elütött attól, amiben az előző nap délutánjától fogva én megszakítás nélkül benne voltam, hogy gondolni sem akartam az iszapesőre, sárra, izzadtságra, piszokra, a tűzre. Szabadabb lett az én tüzem útja is. Csak a ruha volt rajtam változatlan. — Visszakísérlek, és én is átöltözöm — mondtam Zsuzsának. — Miért? — nézett rám kérdőn. — Én itt végeztem! — mondtam. — Ennek semmi értelme — mondta Zsuzsa. Nem hallgattam rá. Meg aztán a figyelmünket hamarosan elvonta egy másik ökrös szekér. Jött az országúton az is, a falu felől, megrakodva, mint az előző, holmikkal, családtagokkal. Csak tán nem költözik valóban az egész falu? Majd hogy nem úgy volt. Ahogy a házak közé értünk, megint újabb kocsival találkoztunk. A falunak abból a feléből jött, ahol a fúrótorony állt. Mi történik itt? Zsuzsával sietősebbre fogtuk a lépteinket. A negyedik kocsit aztán már leállítottam. — Hová, jó ember? A bakról a javakorabeli paraszt előbb alaposan szemügyre vett, majd mint, aki biztos a dolgában, de azért csak meg akar bizonyosodni, azt kérdi: — Maga olajos? — Az! — mondom. — Miért? — Az istenfáját maguknak! — azt mondja. — Maguk aztán jól megcsinálták! — Azzal a lovak közé csapott, és tovább hajtott. Kénytelen voltam a boltajtóban ácsorgó elárusító asszonyokat megkérdezni: — Honnan jönnek ezek? Mondják, hogy a falu széléről. Ez már a tizedik szekér volt. Ha így megy, délutánra a szélső utcák kiürülnek. Elterjedt a híre, hogy tűzhányó van születőben a fúrótorony körül, meg fog nyílni a föld, talán még a falu alatt is, talán mindenestől elnyeli a falut. A hiszékenyebbre hát szekérre, kocsira rakodik és menekül. Ki hová tud. Volt, aki a szövetkezet lovait fogta be, mások egyetlen göthös kis tehenüket. Mennek a szomszédos falvakba, rokonokhoz, ismerősökhöz. Vagy csak a falu másik végébe. De el a fúrótorony közeléből. Akkor ott csúnya világ lehet, gondoltam. — Ne menjünk együtt vissza! — fogta meg a karomat Zsuzsa. De én leintettem. Ebben a kavargásban aztán igazán senki sem figyel ránk. Engem egyébként akkor már Zsuzsán kívül végképp nem érdekelt más. A kavargás csakugyan nem mindennapi volt. (Folytatjuk.}