Délmagyarország, 1974. november (64. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-13 / 265. szám

SZERDA, 1074. NOVEMBER 1& Folytatja munkáját a DlVSZ-közgyíilés Haróthy László felszólalása — Legyen a következő VIT Kubában A magyar küldöttség egy csoportja a DÍVSZ közgyűlésén • Várna (MTI) Várnában tegnap, kedden folytatta munkáját a Demok­ratikus Ifjúsági Világszövet­ség IX. közgyűlése. A ta­nácskozáson felszólalt dr. Maróthy László, a KISZ KB első titkára, a magyar kül­döttség vezetője. Bevezetőjében dr. Maróthy László köszöntötte a házi­gazdákat, majd vázolta a nemzetközi helyzetet, amely kedvez a nemzetközi ifjúsági mozgalomnak, és jó alapot adott a kilencedik közgyűlés előkészületeinek. — Az 1970-es budapesti közgyűlés óta eltelt Idő alatt bebizonyosodott — folytatta a KISZ KB első titkára —, hogy az ifjú generáció részt kíván vállalni a világ sorsá­nak, saját jövőjének alakí­tásában. Az ifjúsági mozga­lom e céljaiért ma már együtt küzd valámennyi ha­ladó erővel, mindenekelőtt a munkásosztállyal és annak szervezeteivel. — A magyar ifjúság jól ismeri és nagyra értékeli a DÍVSZ tevékenységét, azo­kat az eredményeket, ame­lyeket a világszövetség az dr. Maróthy László —, hogy a DÍVSZ következetes fellé­pése hozzájárult a különbö­ző ideológiai-politikai irány­zatú ifjúsági szervezetek szé­les körű akcióegységének megteremtéséhez a nemzet­közi szolidaritási mozgalom­bein — A DIVSZ-nek tovább kell szélesítenie együttmű­ködését más tömegmozgal­makkal, a nemzetközi Ifjú­sági mozgalom különböző szervezeteivel. Tevékenyen hozzá kell járulnia a közvé­lemény álláspontját kifejező nemzetközi fórumok munká­jához. Ügy véljük, hogy a jelenlegi helyzetben változat­lanul szükséges a szolidari­tás erősítése a nemzeti füg­getlenségükért, a demokrá­ciáért, a társadalmi haladá­sért, a gyarmatosítás, az új­gyarmatosítás, a fajüldözés, a fasizmus és a nemzetközi monopóliumok ellen harcoló népekkel és fiatalokkal. To­vább kell fejleszteni minden akciót, amely a vietnami, a chilei és az arab r.épek har­cát segíti, amely hozzájárul ahhoz, hogy Afrika és La­tin-Amerika népei kivívják A magyar támogatják azt&ja­következő tés lehetőségeit, fiatalok vaslatot, hogy a fesztiválra Latin-Amerika el­ső szocialista országában, Kubában kerüljön sor, és ké­szek aktívan részt Venni az előkészítő munkában. Ezután dr. Maróthy László a DÍVSZ szakosított szervei­nek munkájával foglalkozott, majd így fejezte be felszó­lalását: — A magyar ifjúság és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, támogatva a DÍVSZ politikáját egész te­vékenységével hozzájárul a nyolcadik közgyűlés határo­zatainak végrehajtásához Szervezetünk számos nem­zetközi rendezvénynek adott otthont. A magyar társada­lom szeretettel és -megbecsü­léssel ad otthont Budapesten a DÍVSZ irodájának, és tá­mogatja erőfeszítéseinket, hogy a világszövetség meg­növekedett politikai felada­tainak ellátását szolgáló min­den feltételt továbbra is biz­tosítsunk. Makaríosz hazatér? # Nicosia (AFP) Vasszosz Lisszaridesz, az Egységes Demokratikus Cent­rumszövetség (EDEK) veze­tője kedden Nicosiában saj­tóértekezleten megerősítette, hogy Makaríosz érsek a hó­nap végén visszatér Cip­rusra. KGST­tanácskozások 0 Gottwaldov, Moszkva MTI) A csehszlovákiai Gottwal­dovban megkezdődött a KGST távközlési és posta­iigyi állandó bizottsága szakértőinek tanácskozása. A tanácskozáson bolgár, magyar, NDK-beli, lengyel, román, szovjet és csehszlo­vák szakemberek vesznek részt. Az egyhetes tanácsko­zás napirendjén a nemzetkö­zi távközlési hálózat fejlesz­tésének közös prognosztikai kidolgozása, a televízió és a rádió fejlesztése szerepel. A KGST külkereskedelmi állandó bizottságának ülé­sére kedden moszkvába uta­zott dr. Bíró József külke­reskedelmi miniszter. Bíró József megérkezett Moszk­vába. Fock Jenő látogatása a Középii'ettervezö Vállalatnál 0 Budapest (MTI) Fock Jenő, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke ked­den látogatást tett az ala­pításának 25. évfordulóját ünneplő Középüleltervező Vállalatnál. A vendéget dr. Szabó János építésügyi és városfejlesztési minisztériu­mi államtitkár, dr. Kurucz Imre, az MSZMP V. kerü­leti bizottságának első tit­kára, Mányoky László, a tervezővállalat igazgatója, Kiss György, a vállalati párt­szervezet titkára és Eszes Gyuláné, a szakszervezeti bi­zottság titkára fogadta. Az igazgató tájékoztatta Fock Jenőt, a vállalat ne­gyedszázados munkájáról. 25 év alatt egyebek között ösz­szcsen U 200 fekvőbeteg el­helyezésére terveztek kór­házakat, 42 000 diáknak is­kolákat és 43 000 személy­nek munkásszállásokat, szál­lodákat. Számos külföldi tervezési megbízást is telje­sítettek, s jelenleg is negy­ven tervezőjük tartózkodik Algériában. A tervezők székházának nagy tanácstermében Fock Jenő megtekintette a vál­lalat jubileumi kiállítását, amely a negyedszázados munka legfontosabb ^állomá­sait, csaknem 80 jelentős al­kotást mutat be. A kormány elnöke elismeréssel szólt a tervezőintézet eddigi mun­kájáról, alkotásairól. Ezután a vállalat gazdasági, párt-, szakszervezeti és KlSZ-ve­zetői a tervezőintézeti dol­gozók legújabb feladatairól, elkéozeléseiről tájékoztatták a Minisztertanács elnökét. Pártmunkáskfildöttségiink a Szovjetunióban 0 Budapest (MTI) A Szovjetunió Kommunis­ta Pártja Központi Bizott­ságának meghívására ked­den pártmunkásküldöttség utazott Moszkvába Rácz Sándornak, az MSZMP KB közigazgatási és adminiszt­ratív osztálya vezetőjének vezetésével. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Papp Dezső, a Központi Bizottság osztályvezető-helyettese bú­csúztatta. Jelen volt Felíx Bogdanov, a Szovjetunlo magyarországi nagykövet­ségének tanácsosa. Küldöttségünk megérke­zett Moszkvába. Rabat után, New York előtt 1970-es budapesti közgyűlés valódi függetlenségüket és óta elért Az elmúlt négy év eseményei arról tanúskod­tak, hogy az ifjúsági mozga­lomban tovább nőtt a DÍVSZ befolyása és tekintélye. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség különösen nagyra értékeli a DÍVSZ aktív sze­repét a tartós béke, a biz­tonság és a nemzetközi együttműködés megteremté­se érdekében folyó világmé­retű küzdelemben. — Ügy véljük — folytatta megteremtsék a társadalmi haladás alapjait — A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség azt vallja, hogy a DÍVSZ feladatainak megvalósításához szükség van egy olyan új, világmé­retű kampányra, amely egy­séges mederbe foglalja a kü­lönböző akciókat. — A X. VIT minden két­séget kizáróan bizonyította a fésztiválmozgalom életké­pességét, és a továbbfejlesz­Kommunista nagygyűlés Lisszabonban 0 Lisszabon (MIT) 10 ezer ember előtt Cunhal A* Portugál KP ismét meg- éberségre intette a dolgozó­erősítette, hogy a fiatal de- kat a reakció mesterkedései­mokrácia sorsa a fasizmust vei szemben. Mint megálla­megdöntő fegyveres erők pította, bizonyos jelek arra mozgalmának (MFA) és a utalnak, hogy a reakció újabb népi tömegek egységének ellenforradalmi akcióra ké­megőrzésétől és megerősíté. szül. „Fontos, hogy az MFA sétől füg. „A Portugál Kom- megerősödve folytassa poli­munista Párt már most le- tikájának végrehajtását a szögezi: akárhogyan alakul- demokrácia végső győzelmé­janak is az erőviszonyok az ért" — mondotta a főtitkár, alkotmányozó nemzetgyűlési Georges Marchais, az FKP választásokig, • kommunis- főtitkára meleg szavakkal ták az MFA-val fenntartott méltatta azoknak a portugál szövetség mellett állnak" — jelentette kl Alvaro Cunhal, a KP főtitkára azon a hétfőn késő este tartott lisszaboni nagygyűlésen, amelyet a hazafiaknak tevékenységét, akik a halállal dacolva is harcoltak a fasizmus ellen. „A portugál dolgozók április 25. óta elért vívmányainak Francia Kommunista Párt jelentősége messze túlnő or­Georges Marchais vezette száguk határán: a reakció küldöttségének látogatása al- ellen küzdők világszerte erőt kalmából rendeztek. és bátorságot merítenek be­A sportcsarnokot megtöltő lőlük'j — mondta, Kommentárunk: A keddi, késő esti jelen­tések szerint az ecuadori fővárosban tartott latin­amerikai konferencián a folytatást illetően egyelőre teljes a bizonytalanság, i Még az sem dőlt el egy­értelműen, egyáltalán foly. tatódjék-e a tanácskozás, vagy esetleg elnapolják azt, az egyik javaslat sze­rint három hónappal. A probléma bizonyos ér­telemben matematikai ter­mészetű. Ahhoz, hogy az értekezlet fő témáját 'ille­tően megszülethessen a döntés, tizennégy szava­zatra lenne szükség; a dolgok jelenlegi állása sze­rint „csak" tizenkét voks van, tehát kettővel keve­sebb a kelleténél. Könnyen lehet, hogy a döntés, sőt ennek a jelen­legi konferenciának a sor­sa megpecsételődik ezen a „csak" tizenkét szavaza­ton. az idézőjel használata és az ily módon is kife­jezésre juttatott derűlátás mégis egyértelműen indo­kolt. A tizennégy ugyanis kétharmados többség len­ne. de a tizenkettő ls több­séget jelent. A latin-amerikai kül­ügyminiszterek konferen­ciájának legfőbb témája az a közösen beterjesztett venezuelai—kolumbiai—cos­taricai javaslat, amely sze­rint meg kell szüntetni Ku­Az 1974. október 28-29- lométer), majd 1967-ben iz­én a marokkót Rabatban 21 raeli megszállás alá került arab ország legmagasabb területen a felszabadulás szintű tárgyalása, fontos el- után létrehozhatja majd sa­vi megállapodásokkal zárult; ját nemzeti államát, miután Elismerték a Palesztin Fel- Husszein jordániai király le­szabadítási Szervezetet (PFSZ) mondott Ciszjordániára tá­a palesztin nép vitathafatlan masztott igényéről, képviselőjének. Kinyilvání- A rabati csúcstalálkozó tották a PFSZ-nek azt a jo- eredményeként, a palesztin gát. hogy az első arab—íz- probléma igazságos rendezé­raeli háború (1949) után sében a PFSZ egyenrangú ideiglenes arab igazgatás szerepet kapott az izraeli Gaza 354 négyzetkilométer, agresszió másik három áldo­Ciszjordánia 5295 négyzetkl. zatával Egyiptommal, Szí­riával és Jordániával. (A ra­bati határozatok következ­ményeként a jordániai oarla­ment mindkét háza elfogad­ta a ciszjordániai származá­sú palesztin politikusok el­távolítását Jordánia politikai életéből.) Az ENSZ-közgyűlés pa­lesztin kérdést tárgyaló vi­táján magasrangú palesztin delegáció vesz részt, amely a világszervezet fórumán a sok százezer szülőföldjéről elűzött, elmenekült palesz­tin hangját hallatja, igényel­ve a tagállamok támogatá­sát ezen sok évtizedes nrob­léma végleges megoldásához. Az ENSZ palesztinai vitájá­ra megérkezett Jasszer Ara­fat, a Palesztinai Felszaba­dítási Szervezet vezetője. Választóvonal Quitóban ba diplomáciai, kereske­delmi és politikai blokád­ját, amelyet az amerikai államok szervezete több mint egy évtizede, 1964. jú­liusában határozott el. Az akkori képlet rend­kívül egyszerű volt. Az AASZ-t Washingtonból irányították, Washington-í nak nem tetszett, hogy — a szocialista országok tá­mogatása nyomán — kép­telennek bizonyult megfoj­tani a kubai népi rendszert a szokásos eszközökkel. Ezért a state department, az amerikai Külügyminisz­térium „oda hatott", hogy az AÁSZ-szal megszavaz­tasson egy afféle kiközö­sítést. Mexikó kivételével a szervezet minden tagja szinte percek alatt megsza­vazta ezt a döntést. Csak­hogy a kubai rendszer et­től sem változott meg — a világ viszont annál in­kább. csak éppen nem az akkori kiátkozás szellemé­ben, hanem ellenkező irányban. A konferencia színhelyé­től. Quitótól nem messze halad át az egyenlítő föld­rajzi választóvonala. Bár­mi legyen a tanácskozás sorsa, máris bebizonyoso­dott. hogy az idő, a törté­nelem országútján Kuba szempontiából és a konti­nens szempontjából ez a konferencia is választóvo­nalnak bizonyul. ttte/tln nwniklitt téter ftl órsíigbtn M (tfesrtmok KÍM Arisztokratát a Scotland Yard 0 London (MTI) A Scotland Yard és az Interpol szerte Nyugat-Eu­rópában köröz egy angol arisztokratát. Lord Lucán csütörtökön tűnt el londoni lakásáról. A lakásban, amely az előkelő Belgravia negyedben van, előzőleg gyilkosság történt: agyon­ütötték Sandra Rivettet, a lord három gyermekének nevelőnőjét. A Scotland Yard egyelőre titkoban tartja, amit tud. A rendőrség rendelkezésére áll már az eltűnt, 39 éves főrend feleségének, Lady Lucannak a vallomá­sa. A nevelőnő támadója az asszonyt is súlyosan meg­sebesítette: Lady Lucán csü­törtökön véresen támolygott ki házából, és egy közeli ivóban kért segítséget, mi­után felfedezte a gyilkossá­got. Ezután minden gyanú a lordra terelődött, Lucán napokon át bújkált, és va­lószínűleg igénybe vette dús­gazdag barátainak, arisztok­rata cimboráinak pártfogá­sát, mielőtt átkelt volna a csatornán. Egy kölcsönautó­val a déli parton fekvő New­havenbe hajtott. A jacht-ki­kötő közelében találták meg az elhagyott kocsit, s azt gyanítják, hogy az Earl — ismert vitorlázó és még is­mertebb élvhajhász — átha­józott Franciaországba.

Next

/
Thumbnails
Contents