Délmagyarország, 1974. november (64. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-07 / 261. szám
10 CSÜTÖRTÖK, 1974. NOVEMBER í. em Vélemények a kupamérkőzésekről Kitüntetések Tegnap, szerdón a megyei Testnevelési és Sporthivatal tanácstermében kitüntetéseket adtak át a kiemelkedő munkát végző sportvezetőknek. Az ünnepségen megjelent dr. Törköly Györgyné, a megyei pártbizottság munkatársa. Mari Kálmán, a megyei TSH elnöke értékelte a sportvezetők, sportaktivisták végzett munkáját, majd az OT.3H elnökének megbízásából átadta a kitüntetéseket. A Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta Honti Gyula, dr. Kalocsai Géza és Selmeczi Mihály. A Testnevelés és Sport Srt'emes Dolgozója lett Maróit Ehdre és Neumann Károly, Kiváló Dolgozó kitüntetést Vincze Pálné kapott. Bö. csök József az OTSH elnöki dicséretében részesült. A kitüntetettek nevében Honti Gyula mondott köszönetet. Ú. Dózsa— Sz. Spartacus 3:0 (3, 1. 2) Tegnap délután Szegeden, a Rókusi Tornacsarnokban NB l-es női röplabdamérkőzést játszottak. Az alig 30 percig tartó mérkőzésen az Eszes, Molnár, Tóth K., Nagy né, Kovács É., Bukta (csere: Pilkovics, Fábián, Ár. vai) összeállítású Spartacus még küzdelemre sem tudta kényszeríteni a több válogatottat felvonultató, sokszoros bajnok Ü. Dózsát. A fiatalokkal tűzdelt Spartacus lelkesedésben sem tudott felnőni ellenfeléhez. Jó: István, Schlégl, Feketéné. illetve Molnár, Bukta. A kedden lejátszott különböző labdarúgó kupamérkőzésekről érdekes vélemények hangzottak el. A Fortuna Düsseldorf— Rába ETO (3:0) találkozóról a két edző a következőket mondta: Heinz Lucas (Fortuna Düsseldorf): Nagy feladatot oldottak meg a játékosaink a 3:0-s győzelemmel. Az első percektől támadtunk, és hogy nem esett előbb gól, az a magyar kapus kiváló védéseinek volt köszönhető. Farsang Ferenc (Rába ETO): Szép mérkőzés volt, mindkét csaptat nagy akarással vetette magát a küzdelembe. A második félidőben legalább egy gólt vártam csatárainktól, sajnos. nem sikerült ezt elérniök. így kiestünk. A mély talaj a mi-, einkből sokkal többet kivett, mint a fizikailag jobban képzett düsseldorfiakból. val tette fel a koronát kedd esti teljesítményére: mesterhármast ért el!!! a Az angol sportsajtó józanabb kommentátorai elismerik. hogy a Liverpool — az angol ligabajnokság első osztályának éllovasa — kiábrándítóan gyenge teljesítményt nyújtott kedden az Üllői úti pályán a Ferencváros ellen, A liverpooliak számára vereséggel egyenértékű gól nélküli döntetlen azonban túlságosan fájt ahhoz, hogy a Mersey-pártiak belenyugodjanak a Kupagyőztesek Kupatomájától való búcsúba. így történt, hogy a szerdai angol sajtó — elsősorban a Liverpool vezetőinek és játékosainak gyakran következetlen nyilatkozataira hivatkozva — mértéktelenül felfújta a mérkőzés incidensét, amit egy ferencvárosi szurkoló azzal provokált ki, hogy üveget dobott a pályára. Ha egynéhány angliai jelentésnek hinni lehet, akkor nem is egy palackot hajított be a magáról megfeledkezett ember, hanem kettőt (állította Ron. nie Moran edző a Daily Mail-ben), vagy — amint a Daily Mirrorban nyilatkozta Tommy Smith — éppen-i seggel hármat. A liverpooli vezetők az óvás lehetőségét fontolgatják, feltéve, ha be tudják bizonyítani, hogy az incidens valóban úgy történt, ahogy ők utólag elmondták, és az UEFA-t meggyőzhetik róla: Smith-t, akit alkalmasint elkerült a repülő palack, valóban „megsebesült". Az angol sajtó szinte kivétel nélkül úgy ítéli meg, hogy a Ferencvárost csak pénzbírság megfizetésére kötelezik... Pénteken e Sportcsarnokban s Magyarország—Románia ifjúsági válogatott kézilabda-mérkőzés Pénteken, november 8-án, ifjúsági válogatottjának férfi délután fél 3-kor nyitják meg kézilabda-mérkőzését. A a szegedi Sportcsarnokot. Eb- sportág iránt érdeklődők bői az alkalomból 15.50-kor „ „„-„„ . rendezik meg a Magyaror- ezen a naPon dljtalanul te" szág—Románia ifjúsági női, kinthetik meg a mérkozése16.50-kor pedig a két ország ket. Karatebemutató a KSZV-klubban A Barcelona—Feyenoorá 3:0-s mérkőzésen a jelentések szerint a Barcelona győzelmének fő részese Cruyff volt. aki a 34. és 39. percben olyan helyzetet készített elő Rexah-nak, hogy annak már csak be kellett lőnie a labdát. A jó formában levő góllövő csatár egyébként a 72. percben egyéni akcióElőadás a VB-ről A Csongrád megyei Labdarúgó Szakszövetség sportegyesületi vezetők, labdarúgó-szakosztályok vezetői, edzők, játékvezetők és szurkolók részére szombaton, november 9-én, délután 5 órai kezdettel az MSZMP belvárosi szervezetének Victor Hugó utca 5. szám alatt levő tanácstermében továbbképző előadást rendez. Az előadó dr. Szilágyi György, a FIFA és az UEFA játékvezető bizottságának tagja lesz. Az előadás az 1974. évi labdarúgó-világbajnokságról fog szólni. Atléta port ré Az októberben tartott újvidéki nemzetközi atlétikai versenyen Farkas József, az SZVSE középtávfutója a tizenegy főnyi mezőnyben 2:36.5 perces idővel győzött az 1000 m-es síkfutásban, mely új megyei ifjúsági csúcsot jelentett. Tudtuk róla, hogy kedvenc távján, a 800 méteren tavaly 1:59.2-őt futott, az idén azonban már aranyjelvényes teljesítménnyel (1:53.8) igazolta egyenletes fejlődését. Legnagyobb sikerét az jelentette, hogy nyáron Győrben a csehszlovákok ellen az országos ifjúsági válogatott csapat tagjaként magára ölthette a címeres mezt, és 800 m-en képviselhette hazánk színeit. Kakuszi Ferenc mesteredzővel beszélgettünk róla. — Farkas Jóska négy évvel ezelőtt került hozzám, mint a vasútforgalmi szakközépiskola elsőéves tanulója. Egy őszi sportdélutánon figyeltem fel rá, és mivel tehetségesnek tartottam, rávettem arra, hogy járjon le az edzésekre. Tavaly a megyei ranglistán már ötödik volt, és a tavasszal kitűzött vágyálma is teljesült. Július 24-én válogatott lett, majd szeptember 14-én országos ifjúsági bajnokságot nyert 800 méteren, 1:54.6-al. Jóskát mintaképként említhetem meg. Az edzésfeladatokat maradék nélkül végrehajtja, jól tanul, és érzésem szerint jövőre átveheti — a Szegedről tanulmányai miatt Budapestre távozott — Deák Imre szerepét... Íme, egy portré az atlétika világából. Követésre méltó! Monostori Tibor Szombaton, november 9-én este ff árai kezdettel a KSZV Ifjúsági Klubjában (Szeged, Viktor Hugó u. 4.) Polyák József, karate-, judó-, jiu-jitsu- és aikldomester tart bemutatót. A műsorban fellép Csontos Ferenc, Horváth László és Horváth Gábor. Az egyedülálló produkció módot ad, hogy az érdeklődök bepillantást nyerjenek a keleti judósportok világába, az önvédelmi és támadó módok alapfogalmaiba, valamint a nagy látványosságot ígérő cserépés téglatörés művészetébe. Asztalitenisz Magyar - jugoszláv EL-mérkőzés mai műsor Bronzérmes a Szegedi Kinizsi teniszcsapata A Szegedi Kinizsi teniszezői az idei OB III-as bajnokságban kitűnően szerepeltek, hiszen újonc létükre a Békéscsabai VTSK és a Selypi Kinizsi mögött az előkelő harmadik helyezést szerezték meg. A bajnoki szezonnak vége, a csapat játékosai azonban mindennap találkoznak az újszegedi teniszpálya vörös salakján. A csapat teljesítményét Kiss Dénes szakosztályvezető értékelte. — Heti két edzéssel készültünk a szombat, vasárnapi bajnoki mérkőzésekre. Most kerültünk fel az OB Hl-ba, így nem is lehetett más célkitűzésünk, mint a bentmaradás. Később aztán, ahogy belelendült a csapat, kezdte megszokni ezt a magasabb osztályt, módosultak célkitűzéseink is. A harmadik hely megszerzése pedig egyenesen bravúrnak számít. Főleg, ha hozzátesszük, hogy a Kinizsi „öreg" csapatnak számit. Az átlagéletkor 50— 55 év. — Elérhető közelségbe tudnak majd kerülni az OB U-höz? — Néhány év múlva igen. Nekünk is az a célunk, hogy tehetséges fiatalokat neveljünk fel, s ha majd sikerül beépíteni őket a csapatba, megpályázzuk az OB Il-őt. Jelenleg hatfős ifigárdánk szerepel a megyei bajnokságban. A tenisziskola pedig 50—60 nagyon tehetséges fiatallal működik. — Ki patronálja a szakosztályt? — Az ÉDOSZ és a Szegedi Szalámigyár. Csikós Mihály megyei titkártól és dr. Piros László igazgatótól minden segítséget megkapunk, úgy anyagi, mint erkölcsi vonatkozásban. Kis csapatnak számít & Szegedi Kinizsi teniszszakosztálya? Igen. öreg csapatnak? Csak ha az éveket számítjuk. Az eredmények mást bizonyítanak. Nagyon sok fiatal vehetne példát erről a 11 sportemberről: Büchelbauer Ferenc, Bénák András, dr. Dóczi László, Dóczi János, Csikós József, Szép István, Nagy Béla, dr. Vecsernyés Lajos, dr. Pokorny Alajos, Zoltai Árpád, Kiss Dénes, akik az idei OB III-as teniszbajnokság eredményhirdetésekor a dobogó harmadik fokára állhattak. B. L Labdarúgás. Megyei I. osztály: Móravárosi Kinizsi—DÉLEP SC, Szeged, Cserepes sori-pálya, 10 óra (Bacsa). Előtte ifjúsági, utána serdülő bajnoki mérkőzés. Megyei II. osztály: Nagymágocs —Szegedi Tanárképző, Nagymágocs, 1 óra (Posztós). Előtte ifjúsági bajnoki mérkőzés. Ifjúsági bajnokság: KITE—Kiszombori AC. Kistelek, 1 ora. Megyei III. osztály: Szegedi Ruhagyár—Szegedi Postás. Juta-pálya, 9 óra (Chmilovszky). Balástya—Röszke. Balástya, fél 2 (Somogyi). Tartalékbajnokság: Sándoríalva— KSZV SE III.. Sándoríalva, fél 10. Serdülőbajnokság: Alsóvárosi MAV—Szegedi Textilmüvek, Szabadság tér, 1 óra. Kézilabda. A Szegedi , városi Kézilabda Szakszövetség November 7. kupamérkőzéseinek döntője férfi és női csapatok részvételével az újszegedi Kisstadionban, három pályán, reggel 8 órától. Az ünnepélyes eredményhirdetés 12 órakor lesz. Sakk. Megyei villámverseny. MAV nagyállomás sakkterme, 9 óra. Teke. Minősítő verseny I—n. osztályú és aranyjelvényes ifjúsági versenyzők részvételével. Szeged, DÉLÉP-pálya, reggel 8 órától kb. 12 óráig. NB l-es országos Ifjúsági csapattorna, SZAK-pélya, reggel fél 9. Röplabda. A DELÉP SC röplabda-szakosztályának jubileumi tornája, az egyesület 25 éves fennállása alkalmából, fiú Ifjúsági csapatok részvételével. Textilipari Szakközépiskola tornaterme, reggel 8 óra, döntők 3 óra. Súlyemelés. Minősítő verseny serdülők és ifjúságlak részvételével, Szegedi Spartacus edzőterme, Április 4. útja 49. szám, 9 óra. Régi ellenfelek, nagy vetélytársak találkoznak egymással pénteken Zágrábban a Jugoszlávia—Magyarország Európa Liga asztalitenisz, mérkőzésen, amelyen a torna keretében először áll egymással szemben a két vá_ logatott. A jugoszlávok ugyanis csak idén kapcsolódtak be a kontinens népszerű versenysorozatába, de októberi bemutatkozásuk fényesen sikerült: Svédországban 4:3 arányban legyőzték a vendéglátó skandinévokat. Gergely, Jónyer, az újonc Asztalos, Magos Judit Európa-bajnoknő és Kisházi utazott Zágrábba, ahol nagy érdeklődés előzi meg a mérkőzést. A szőregi „Egyetértés** Mgtsz megkezdte a gyümölcsfaoltványok árusítását. Szőreg, Szerb u. 67. (Petőfi u. 55. volt) telephelyén. Kiváló minőségű oltványok kaphatók, szaktanácsadással is állunk vevőink rendelkezésére. x Felvételre keresünk dekoratőrt. aki kül- és belföldi kiállításainkat rendezi. Jelentkezés Írásban. „Sokoldalú 4290/12 Jeligére a Sajtóházba. x Totózóknak 1. Bulgária—Magyarország 1 x 2. Kossuth KFSE (10.)—SZEOL (1.) x 2 3. Dorog (15.)—Oroszlány (8.) 1 4. Ganz-MÁVAG (16.)—Szolnoki MTE (13.) 1 x 5. Pécsi VSK (1.)—BVSC (3.) 1 x 6. Auras (11.)—KOMÉP (1.) 2 x 7. H.-böszörmény (15.)—Kazincbarcika (7.) x 8. Kiskunhalas .(15.)—Izzó (1.) 2 x 9. Cesena (10.)—Juventus (1.) x 2 10. Internaz. (6.)—Milán (8.) 1 x 11. Lanerossi (13.)—Bologna (4.) x 12. Napoli (3.)—Lazio (2.) x 1 13. Torino (7.)—Fiorentina (5.) ' x 1 Pótmérkőzések: x,|l, 1. Vásártartási hirdetmény: a Városi Tanács Szolgáltató üzeme közhírré teszi, hogy 1974. NOVEMBER 10-EN, Kiskundorozsmán, országos állat- és kirakodóvásárt tart. Szabályszerű járlatlevéllel, vészmentes helyről mindenfajta állat felhajtható. I \ V