Délmagyarország, 1974. november (64. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-03 / 258. szám

^aSARNAP. ím NOVEMBER £ (^msmmmmmmtii^ii^i^mmmmmmmtmmmam L

egszebb korát éli az emb"t 30 évesen — ennyi idős most Brindza János csongrádi állampolgár. Csongrád város felszabadulásának évében, 1944-ben született. Felkerestük, hogy megismerjük életrajzát, ami hasonlít a város szabad életéhez, amely agyancsak most 3b esztendős. Válaszolhatunk a kérdésre, hogy az elmúlt 30 esztendő valóban a legszebb kor volt-e. Város és dolgozó mire jutott? Persze, mindenekelőtt a kezdet a fontos. A születés, vagy inkább annak körülményei. Nos, erről röviden annyit: 1944-ben Csongrád város és a Brindza család szegény volt. Általában persze. A kétkeziek, közülük való történetünk alanya is —> így mondják a régi öregek —, szorosra fogták a nadrágszíjat. Munkahely, kenyér kevés akadt. A város határa, néhány aprócska üzeme kevés lehetőséget kínált, eljárt innét a férfinép, az erő java. Másfél ezerre—kétezerre becsülik a kHbikra járó népet. Igen, a knbik adta Csongrád régi jellemzését. Sok mindent megtudhat erről az érdeklődő a csongrádi kubikos, múzeumban, a talicskások sanyarú sorsáról, kemény életéről. Közeltávolban sincs sarka az országnak, nincs folyami gátja, országútja, •agy építkezése, amelyik nem viselné a kubikosok kezenyomát. Ipari munkára alig volt lehetőség Csongrádon. Egy-két szakasznyi embert foglalkoztatott a Hangya szövetkezet helyi fafeldolgozó telepe, az volt a város legjelesebb üzeme, a vasút mellett. S volt halászat. Aki vállalta-bírta pitymallattől napestig, a Tiszán, a Körösön próbált szerencsét. Kétkezi _ akár munkás, akár paraszt — a közügynek közelébe se juthatott. Iskolának, tudásnak útjait se a kérges kezűek szűk hajlékai felé vezették régen. Túri Kiss Györgyné tsz-tag — történetünk másik szereplője — mondta, hogy 1929-ben a csongrádi polgáriban 41-en végeztek, s közülük mindössze 3 paraszt volt. Három kétkezi — ők se tanulhattak tovább. £s eljött a felszabadulás. C

songrád város 1944. október , 8-án felszabadult. Ez a történelmi tény. Másik tény pedig az, hogy az elmúlt 30 esztendőben minden gyökeresen megváltozott itt is, mint mindenütt országunkban. íme az életrajz néhány adata: 1945-ben száznál kevesebben dolgoztak az iparban. Száznál kevesebb ipari kereső Csongrádon. A felnőtt férfinép nagy része eljáró volt. A mezőgazdaság akkori kisparcellás rendszere szintén kevés családnak jelentett boldogulást. Viszont: 1974-ben, január 1-én a város össz keresőinek száma 9627 volt Csaknem tízezer aktív kereső, csongrádi, helybeli munkahelyeken. Közülük 4104 nő. Ez az elmúlt 30 esztendő legjelesebb vájtozása itt a Tisza—Körös Ötelkezésénél, hiszen a nők régen különösen kevés munkalehetőséget találtak. Ipari munkahelyeken dolgozott most januárban 4426 férfi és 2132 nő. Vagyis: a nők — a történelmi változás ellenére — még mindig kevesebb ipari lehetőséghez jutnak, mint amennyi kellene. A tanácsnál 600—800 női munkahelyigényről beszélnek. Ennyit kell majd a következőkben teremteni. Tovább időzve a két alapvető dolgozó osztály sorsváltozásainál: 1944 előtt a város lakóinak 58 százaléka foglalkozás szerint őstermelő volt. Paraszti munka volt a jellemző. Parasztok seregét szólította vasárnap délelőtti istentiszteletre a Nagyboldogaszszony templom nagyharangja. Fohászkodni b-.zgón és ... — Imádkozhattunk — emlékezik Turi Kiss Györgyné —, én sírtam, mert akármennyire szerettem volna, nem tanulhattam tovább. S ugye az ember nemcsak a harangszóra emlékezi*. Tanulni igyekezett másik szereplőnk, Brindza János is, a faipari munkás fia, született 1944ben. Számára már az új korszak szabta a lehetőségeket. — Tanulni akart? — Tanultam. Az általános iskola után jelentkeztem, és felvettek a faipari technikumba. Budapesten. — Azután? Hogyan boldogulhatott az ember anyagilag itt Csongrádon az elmúlt évtizedekben? _ — Nem panaszkodhatunk. Igaz amikor megházasodtunk, még semmink sem volt. A szülőknél laktunk évekig. Közben dolgoztunk, tanultunk és takarékoskodtunk. Ennek eredménye egy társasházi lakás. Háromszoba, összkomfort a Hársfa utcában. Kislányukkal élnek ott. * A lakásgond igen jelentős helyet foglal el Csongrád gondjai között. Az elmúlt 30 évről a városi pártbizottság elé készített jelentés szerint korábban a csongrádi lakások 77 százaléka egyszobás volt — ez országosan a legmagasabb arány. Vályogfalú volt a házak 96 százaléka. 1945 és 1966 között összesen 118 lakást építettek. Később már egyre többet és többet. 1960-ban volt 6571 lakás, tíz év múltán 7204. Most a negyedik ötéves tervben építenek valamivel több mint 900-at, a következő öt évre ezer a terv. Bekapcsolták a várost az országos földgázenergia-hálózatba. Sorra állítják be gázfűtésre a gyárakat, iskolákat, lakásokat. Űj városrész épült Bökényben. Megkezdődött a város és a Belváros rekonstrukciója. Űj utak, új épületek, üzletsorok dicsérik máris a tervező-alkotó munkát, és így lesz a jövőben is. A ma Idelátogató modern várost talál a 30 év előtti Csongrád helyén, ahol a bort keresték leginkább meg a halat. Mindkét régi foglalkozásból van ma is. A halászat mutatóban — ki vállalná azt a ma is kegyetlen, nehéz életet? A bor, a valaha jóhírű csongrádi kadarka ma új virágzásának csecsemőkorát éli: néhány évvel ezelőtt már-már halálra ítélték itt a kadarkát. Most & csMsgrédi íőhí®3 részlete Csongrádi látkép — Hazajöttem, ide, Csongrádra és ide a bútorgyárba. Bútorgyártás. Már említettük, hogy Csongrádon a Hangyaszövetkezetnek volt egy fatelepe. Helyén — meg az egykori téglagyár helyén — felépült a Tisza Bútoripari Vállalat helyi gyártelepe, s az országos központ. A gyár ma több mint 800 munkásnak ad kenyeret. A város másik nagyüzeme — szintén az elmúlt szabad három évtized szülötte — a FÜTÖBER csaknem 900 vasmunkást foglalkoztat. További közel félezer csongrádi munkás dolgozik a MIRKÖZ szövetkezeti gyárban. Mit adott a kenyér mellé még a felszabadult élet? Ismét Brindza János nyilatkozik: — Megbecsülik az embert. Apám, aki a TBV nyugdíjasa, 2o évi szolgálatért, mint törzsbeli, aranygyűrűt kapott. — Személyes pályafutása miként alakult? — A technikum után gyakornok lettem itt a gyárban. Majd 1967-ben művezető, egy év múlva főművezető. De a munkásgyerek máshová is eljutott: politizálhat, beleszólhat a gyár, a város közügyeibe. Közéleti emberré válhat. — Igen, ez így van. Párttag vagyok, a feleségem is az, sőt tagja a városi pártbizottságnak is, mint a háziipar dolgozója. Én pedig a városi tanács és a végrehajtó bizottság tagja vagyok. az állami pincészettel közösen rekonstrukció kezdődik. Űj telepítés, gépesítés. Lesz ismét csongrádi piros! S a mezőgazdaságról még alig szóltam. Négy szövetkezeti nagyüzem gazdálkodik a valamikori kisparcellák helyén. Gabonát termeszlenek, jószággal, főként szarvasmarhával foglalkoznak modern körülmények között, s ennek jellemzője a gép, a szakmai szint emelkedése. A helyi tsz-ekben ma 243 szakmunkás, 58 érettségizett és 38 felsőfokú képesítésű ember dolgozik. — Rá se ismerne senki a határra — újságolja történetünk parasztszereplője, Turiné, aki a Petőfi Tsz-ben dolgozik, sok-sok évi kinti, kétkezi munka után most már, közel a nyugdíjhoz, mint az egyik üzemegység portása. — A munkám mellett nőbizottsági meg EB-tag is vagyok. A szolgálat itt a portán napi hat óra. Tanyán lakunk. — Nincs mód beköltözni a városba? — Most ne lenne? A fiamék máris benn laknak Bökényben, nagyon szép társasházban. A beugró 57 ezer forint volt. Be is bútoroztuk nekik szépen. — Egyszóval, annyi év múltán jónak ítéli ezt a szövetkezeti élete? — Ezt? Hm.,, senki se kérné vissza a földet. Senki. Nem kezdenénk újra azt az... elzárkózott, régi életet. S ha van valami, amit sajnálok, egyedül az, hogy nem most vagyok fiatal. sP Valóban szép az ifjúság. Csongrád maholnap iskolavárossá lesz. Gimnáziuma, a Batsányi gimnázium mellett van ipari és mezőgazdasági szakmunkásképző intézete, szakközépiskolája, és épül már az új faipari szakközépiskola. Szólhatnék még a művelődésről, egészségügyről — minden tény. adat nagy-nagy fejlődést bizonyít. A jövő körvonalait pedig jellemzik dr. Varga József városi tanácselnök szavai: — Az iparban szeretnénk tartani az eddigi ütemet, és közben több női munkalehetőségről gondoskodni. A mezőgazdaságban az intenzív fejlődés gyorsítása a feladat. Legnagyobb problémánk a kiszolgáló ágazatokkal van, gyorsabban kellene előrelépnünk az oktatásban, közművelődésben, a tömegsportban, a vendéglátásban, a kereskedelmi ellátásban s nem utolsósorban az egészségügy fejlesztésében. Főként objektumokat kell építeni. S tovább javítani az óvodai, bölcsődei ellátást Ezt indokolja az a jelentős tény, hogy a város lélekszámának korábbi csökkenése 1967 után megállt, és most bizonyos fejlődést tapasztalunk. Mind gyakrabban emlegetik a harmadik tiszai vízlépcsőt. S hogy jó lenne annak építését az ötödik ötéves tervben megkezdeni. Nagy lehetőség lesz az majd Csongrádnak a szocializmus építésének további évtizedeiben. &ACZÜR ISTVALJ \